49.Összetartozunk

Sziasztok! Hát eljött az utolsó előtti rész is. Szerintem a végére senki sem ezt várta, és egészen az írás pillanatáig teljesen mást akartam írni, de valahogy ez lett. Sőt még a múzsám is elhagyott, mikor a legnagyobb szükségem lett volna rá... De a végére sikerült összehoznom. :) Fanni, most megtudod, hogy Daniel jó fiú vagy rossz fiú ;) Bár szerintem már magadtól is tudod a választ :D Jövőhéten jön az epilógus. Jó olvasást! :)

Ha az ember szeret valakit, nem engedheti,
hogy hazugságok válasszák el tőle.
Bármi történt is, még ha örökre elveszítettük is egymást,
tartozunk egymásnak az igazsággal. ~ Zayn
A vörös fonál meglazult mindkettőnk ujján,
nincs mi összetartson már.
Bár ígéret nem köttetett, mégis kérlek,
kezem el ne engedd! ~ Lo

Nem hittem el szavait, s legszívesebben minden dühömet és haragomat rajta vezettem volna le, ahogy az elmúlt időt is, amikor távol voltunk egymástól, vagy éppen nem keresett. Mérhetetlenül haragudtam rá, azonban féltő, mégis gyenge ölelésében, kicsit megenyhültem vele kapcsolatban, még ha belül továbbra is toporzékoltam. Szíve hevesen vert mellkasában, ami csupán két oka lehetett. Rettegett attól, hogy bármelyik pillanatban ellököm magamtól, és elmenekülök meg sem állva a világ végén, vagy még mindig nem múltak el azok a bizonyos érzelmek, amiket irántam táplált. Ami nem sok esélyét láttam, már csak az üzenete és a képek miatt is a neten, annak ellenére sem, hogy a róluk készült képeken nem láttam a szerelemnek a legkisebb jelét sem Zaynen a házisárkány iránt. De azalatt a két hét alatt, amíg semmilyen életjelet nem adott magáról, megrémített – amire csak az álmom jobban rátett – , hogy így akarta tudtomra adni, hogy vége...

Kezeim mellkasára helyeztem, és amennyire tudtam, eltoltam magam tőle, majd néhány lépést hátráltam, s mindezt szörnyülködve nézte végig. Mondani akartam neki valamit, de egy hang sem jött ki a torkomon. Nyomasztó csend telepedett közénk, amiből menekülni akartam, ahogy Zayn közeléből is, de a köztünk lévő távolságot se növelni, se csökkenteni nem tudtam. Minek kellett neki is pont ide jönnie? Egyáltalán miért nem léptem le az első percben, amikor megtudtam, hogy ők fognak fellépni? Miért?

-Elveszítettelek titeket, igaz? – kérdezte keserűen ezzel megtörve a csendet. A saját nevemben mondhatom azt, hogy talán, de a csöppségében már nem. Neki szüksége lesz egy apára, Zaynre, még ha továbbra is turnézni és énekelni fog. Sőt sosem fosztanám meg őket egymástól, és azt sem hagynám, hogy a gyerekünk ugyanazt átélje, amit én. Nem fogom elhagyni őt, mint engem Emily, és tudom, hogy Zayn is mellette lesz. Egy kissé furcsa, de legalább család leszünk, azután is ha Zaynnel az útjaink elválnak.

-Engem valószínűleg igen, de a babát nem – mondtam a szemébe nézve. Arca megrándult a hallottaktól, s barna íriszeiben mérhetetlen fájdalom lett úrrá, amitől gombóc nőtt a torkomban. Nem tudtam tovább bánatos arcát figyelni, ezért elkaptam a tekintetem róla, és a földet kezdtem el pásztázni. Nagyon érdesek volt...

-Mit vársz, mit tegyek még? Az Istenszerelmére, Lo! – emelte fel a hangját, amitől kicsit összerezzentem. Meglepetten pislogtam felé, miközben ő idegesen a hajába túrt. Meggyötörten szemlélt, ám ezúttal sokkal lágyabban szólalt meg – Bocsánatot kértem.

-Milyen bocsánatkérésről beszélsz? – csattantam fel – Nem is kértél! Ennyire nem lehet rossz a memóriád. – értetlenül nézett rám, mintha hülyeséget beszélnék – Hadd frissítsem fel az emlékezeted! Sajnálom, Lo! Minden, ami a neten van az igaz... Együtt vagyok Perrie-vel. – idéztem pontosan Derek által felolvasott sorokat. De most komolyan! Abban mi a bocsánatkérés? Persze, a sajnálom...

-Ilyet nem is írtam neked. – rázta meg fejét hitetlenkedve. Szemöldököm az égbe szökött, pupillám kitágult, s meglepettebben nem is nézhettem volna rá Zaynre. Most vagy ő hazudott nekem az előbb, vagy Derek, amikor felolvasta az sms-t.

Morogva vette elő telefonját Zayn, s gyors ujjmozdulatokkal nyomkodott valamit mobilján, majd felém nyújtotta. Az igazság fájdalmasan tárult elém, amitől becsapottnak éreztem magam egy olyan személy miatt, akiben megbíztam. Sosem mertem róla azt feltételezni, hogy valaha is hazudna nekem, de az üzenetes húzásával elérte, hogy ne bízzak többé benne, annak ellenére sem, hogy Zayn helyett mellettem volt, segített és támogatott. Elárult, csak azt nem tudtam, hogy miért. A biztonság kedvéért még egyszer elolvastam a valódi üzenetet, hogy biztos legyek benne igaz-e, ami oda volt írva, hiszen teljes ellentéte volt Derek szavainak.

Nem néztem a felém tornyosuló srác szemébe, mikor visszaadtam neki a telefonját. Szemem sarkából egy árnyékot láttam arcomhoz közeledni, amiről, mint kiderült Zayn keze volt az. Ujjai közé vette egyik rövid tincsemet, s azzal kezdett el játszani.

-Hova lett? – célzott a hajamra. Elengedte azt a tincsemet, amit ujján csavargatott, és végigsimított arcomon. Gyenge érintésétől megborzongtam, s mikor állam alá csúsztatta kezét, felemelte a fejemet.

-Dühös voltam – mondtam alig halhatóan. A helyzet iróniája az, hogy Zayn miatt kellett új telefont vennem, most meg miatta rövid a hajam. Legközelebb talán a cipőm vagy a kezem következik a „Zayn miatt történt” listámon. Eddig akármi valósult meg velem a nyáron, mindenhez köze volt akár jó, akár rossz dolog.

-Tetszik. – mosolyodott el a már jól ismert féloldalas mosolyával. Keze újra megtalálta frissen nyírt hajzuhatagom, és beletúrt, majd keze derekamon állapodott meg. Nem tudtam, hogy mit akar tenni, vagy hogy mire gondolt, de barna íriszeit egy pillanatra se vette le rólam.

Szép terelés Malik! De ha azt hiszed, hogy ennyivel lezárom a dolgot, akkor tévedsz. Az üzenet téged igazol, de ez nem jelenti azt, hogy a többi igaz lenne, hiszen az elmúlt két hétről semmit se tudok. Lehet, hogy csak színjáték volt, de az is lehet, hogy Zayn még mindig szereti, csak dühös rá a randis dolog miatt. Ezért nem keresett két hétig? Hagyta, hogy azt higgyem, hogy már nem sokáig lesz mellettem? Elcseszett egy pár vagyunk. Én feladnám, ő folytatná. Azonban a távolság egyre nőtt köztünk, s ezen lehetetlen változtatni.

-Mi az igazság, Zayn? – pislogtam felé szempilláim alól, miközben feltettem a kérdést. Fájdalmas sóhaj szaladt ki száján, és aggódva kezdett el mustrálni. Látszott rajta, hogy nem akarja elmondani.

-Nem volt más választásom, Lo. Meg kellett tennem. – szeme őszinteségről árulkodott, és a történtek után is a szívem azt súgta, hogy bízzak benne – Kényszerhelyzetben voltam. Választanom kellett, és veled zsaroltak meg. Azt nem hagyhattam, hogy bántódásod essen, ezért belementem. – mondandója végére lehajtotta a fejét, s szaggatottan kezdte venni a levegőt – Mondd csak, Lo! Emlékszel még az első találkozásunkra? – nézett újra rám. Hogy felejthetnél el? Örökre beleégett az emlékezetembe, mint a tetkók a bőrömbe – És az első csókunkra? Azt mondtam, hogy bosszú volt, pedig nem. – hitetlenkedve néztem rá – Nem tudom, mi fogott meg benned, Lo. Talán a hangod, az illatod, a nevetésed, a makacsságod, vagy talán, csak az egész lényed. Ha mellettem vagy, a szívem mindenhogy ver, csak normális tempóban nem, és ha távol vagy tőlem, azt kívánom, bárcsak a karjaim közt tarthatnálak. Sok mindenen mentünk keresztül, és mindketten ugyanannyit hibáztunk is, de azt tudnod kell, hogy egyszer sem hazudtam neked.

-Zayn... – suttogtam. Szívem hevesen lüktetett mellkasomban, és tudtam, hogy végső választás a kezemben volt. A döntés csakis rajtam múlott, hiszen ő már elmondta amit akart, azonban egyetlen szóval véget vetettem mindennek. Mindennek, ami valaha fontos volt a számomra... – Ez így nem fog menni, Zayn. Szakítanunk kéne...

Megrémült szavaimtól, s kétségbeesetten kereste a tekintetem, amit folyamatosan elkaptam. Ha ezt tovább folytatjuk, akkor csak szenvedni fogunk, és az egyikőnknek se fog jót tenni. Jobb most elengedni egymást, mintsem tovább mélyíteni a sebeket. Életem legszebb időszakát köszönhetem neki, amit sosem tudok majd eléggé meghálálni.

Kétségbeesetten fogta kezei közé arcom, s mikor tekintetem rá emeltem, láttam, hogy barna íriszei fátyolosak. Nem tudtam lenyelni torkomban egyre növekvő gombócot, amit a fájdalmas elválás idézett elő.

Követelőzően tapasztotta ajkait az enyémekre, s úgy csókolt, mint eddig soha. Ez volt a mi búcsúnk. Minden pillanatát ki akartuk élvezni, de valami visszahozott a keserű elválásból. Mégpedig nedves cseppek, amik arcomon folytak le. Sírt. Remegni kezdtem, s tudtam, hogy még mindig szeret, hiszen a pasik csak akkor ejtenek könnyet egy lány miatt, ha tiszta szívükből szeretik. Könnyek közt váltak el ajkaink egymástól, és Zayn utoljára letörölte az enyémeket.

-Szeretlek! – suttogta. Nem tudtam megszólalni, s lábaimat sem éreztem már annyira stabilnak, mint eddig. Ott álltunk a csendbe temetkezve, és egyikőnk se akart elmenni – Szükségem van rád, Lo.

Ahogy nekem is rád – tettem hozzá magamban. Dean szavai jutottak eszembe, amiket eddig még nem kellett alkalmaznom. „Lo, ha egyszer szerelmes leszel, ne higgy senkinek, csakis a szívednek, mert csak az tudja, hogy mire vágysz igazán. Inkább válaszd azt, aki elrabolta, mintsem a könnyebb utat, a menekülést.”

Nehéz a szívemre hallgatni, de... Nincs több „de” Lo! – szidtam magam. Döntenem kellett, de gyorsan. Egy lépést tettem meg csupán, s azt is a szívem vezérelte. Nem kell több dráma, veszekedés, csak a boldogság, ami mindkettőnkre ráfért az elmúlt hónap, a külön töltött esték, a rövid beszélgetések, és a rengeteg „hiányzol” után... Összetartozunk.

Szorosan zárt karjaiba, s én is ugyanannyira ragaszkodtam hozzá. Nem lesz több búcsúzás, mert már nincs mitől. A volt, az elmúlt, sőt időgépünk sincs, hogy változtatni tudjunk.

-Remélem elköszöntetek egymástól, mondjuk úgy örökre... – sátáni kacajjal koronázta meg mondandóját a hívatlan vendég. Fejemet felemelve Zayn mellkasáról néztem az illetőre. Egyből felismertem szőke kócos haját, rikító kék szemét, és ördögi mosolya csak megerősített ebben. Ő csakis Daniel lehetett, James jobb keze... Pisztolyát ránk emelte – Utolsó kívánság?

Minden olyan gyorsan történt. Láttam, ahogy Daniel ravaszra csúsztatta az ujját, majd hallottam, ahogy elsült az első lövés, és egy test puffanással ért földet.

-Zayn!? – visítottam. Léptek zaja töltötte be az egész teret. Remegtem a félelemtől, s mikor két kar akaratosan ölelt magához felsikítottam.

-Én vagyok az – hangjától zokogásban törtem fel, s amennyire csak tudtam, hozzápréseltem magam. Nyugtatóan cirógatta a hátam, és duruzsolásával is azt akarta elérni, hogy megnyugodjak – Vége, Lo...

Igaza volt. A koncert utáni lövöldözéssel mindennek vége lett. Lezártunk egy fájdalmas fejezetet az életünkben, és egy újat nyitottunk tele reménnyel. Bármi meglepő is visszaköltöztem Londonba, és az ottani egyetemre iratkoztam át ugyanarra a szakra, mint amit Los Angelesben kezdtem el tanulni. Mindenkit megnyugtatott a döntésem, de leginkább Dean örült annak, hogy megint a közelében tudhat. Apropó Dean. Amint megtudta, hogy Daniel ránk lőtt, közölte velem, hogy hozzáköltözöm, ezzel megelőzve, hogy James újra megtaláljon. A terve bejött, mert azóta se hallottunk felőle.

-Mehetünk a temetőbe, Lo? – jött be a szobámba Dean. Bólintottam, és Shane levelével a kezemben odamentem hozzá, majd puszit adtam az arcára – Ezt miért kaptam?

-Mindenért, de leginkább azért, mert vagy nekem.

Mosolyogva magához ölelt, majd elengedett, s kezemet megfogva elindultunk a temetőbe.

A hideg nem akadályozott meg minket, hogy végigjárjunk mindenkit. Először apa, és Tara sírja volt, majd Dean hozzátartozóival folytattuk, míg végül csak egy maradt.

Bátorítóan szorította meg kezemet Dean, mikor a sírhoz értünk, mert tudta, hogy még mindig nehéz nekem. Hát itt vagyunk...

-Kislány lesz – mondtam gombóccal a torkomban. Zaynnek igaza lett a gyerek nemével kapcsolatban, és a legjobb, hogy makkegészséges. Nevet még nem találtunk ki neki, de még van időnk. Remélem, hogy az Ő szemeit fogja örökölni...

***

Az egyetlen Rockeremnek, Lonak

Remélem személyesen is el tudtunk búcsúzni, ha nem, akkor ez az elköszönő levelem, mert valószínű, hogy meghaltam... Sajnálok mindent, Lo. S ha tehetném annyi mindent másképp csinálnék, kivéve azt, hogy beléd szerettem. Tudom, hogy mit éreztél mindig is, amiért sosem haragudtam rád. Csak magamra, hogy tehetetlen voltam veled kapcsolatban. Annyira különleges lány vagy, és annyi fájdalmat éltél át, hogy megérdemled, hogy valaki szeressen, s hogy boldog legyél. Csak ennyit kérek tőled, semmi mást. Váltsd valóra az álmod, legyél a világ legboldogabb anyukája, és szeress! Szeress, hogy boldog lehess. Bár már nem vagyok melletted vigyázni fogok rád. Ha lehetne egy utolsó kívánságom, kérlek nevezd el a gyereket rólam, ha fiú, ha lány, akkor keress neki egy különleges nevet, mert ő majd idővel olyan lesz, mint te. És tudom, hogy nálad jobb anyja nem is lehetne, mert egy angyal vagy, Lo. Egy hihetetlenül makacs angyal, aki csak a feje után meg, még szerelem terén is. Vigyázz magadra, Lo!

Szeretlek, Shane...

***
Ne maradjatok csendben! :)