50.Epilógus

Sziasztok! Hát eljött ez a nap is... Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Rendkívül hálás vagyok nektek, és mérhetetlenül köszönöm a sok komit, amit írtatok. Mégis nehéz elbúcsúzni ettől a történettől, hiszen szívemhez nőtt. Nem halogattam az utolsó rész megírását, de mégsem tudtam hamarabb feltenni. Nem lehet szavakba önteni azt, amit most érzek, főleg, hogy már az utolsó szavakat is leírtam. Tudom, hogy sokan depi endre  számítotok, de nem fogom elárulni, hogy kiknek lett igazuk. Szóval itt az ideje végső búcsút venni Lo és Zayn történetétől. Amit Castle egyik gondolatával teszek meg :')

„Van egy általános igazság, amivel mindannyiunknak szembe kell néznie, akár akarjuk, akár nem. Egyszer minden véget ér. Akármennyire is vártam ezt a napot, sosem kedveltem, ha valami véget ért. A nyár utolsó napja, egy nagyszerű könyv utolsó fejezete, a búcsú egy közeli baráttól. De a befejezés elkerülhetetlen. A levelek lehullanak, becsukod a könyvet, elbúcsúzol. Számunkra ez is egy ilyen nap. Ma búcsút intünk mindennek, ami ismerős volt, mindennek, ami kényelmes volt. Tovább lépünk. De attól, hogy elmegyünk – és ez fáj – lesznek emberek, akik részesei maradnak az életünknek, akármi is történjen. Ők a mi biztos talajunk, a sarkcsillagaink, és az apró tiszta hangok a szívünkben, amelyek velünk lesznek, örökre.„

És aki továbbra is szeretné olvasni az írásom, az itt megtalál: Bosszúból jeles

Apró léptek dobogása hallatszott az emeletről, azonban nagyon jól tudtam, hogy nem hozzám rohant ennyire sietősen szélvészkisasszony, hanem az ajtóhoz. Fekete haja össze-visszaszállingózott futás közben, miközben a bejárathoz igyekezett, hogy kinyissa vendégünknek. Vele ellentétben tudtam, hogy ki érkezett meg. Az, akinek a legtöbbet köszönhettem az elmúlt években, aki egy percre sem hagyott magamra, és nem engedte, hogy valaha is feladjam. Végig mellettem volt, amikor kellett, sőt talán Zoénak is ugyanannyit jelent, mint nekem, hiszen őt imádja másodiknak legjobban a világon.

Megtöröltem kezemet a törlőkendőben, majd kiléptem a konyhából, és apró csöppségem után mentem, aki már nem is olyan kicsi, hiszen nemsokára négy éves lesz, mégis nekem még mindig ugyanaz a kislány, akit születése napján a kezemben tartottam, pedig az már régen volt. Shane kérésének eleget téve, különleges nevet kerestünk neki, s bár nem nekem jutott eszembe, hanem az egyik keresztapjának a hatból. Roppant szerencsés ilyen téren Zoé, hiszen elkényeztetik. De már nem sokáig lesz egyeduralma, mert Harry és Alex első gyereke is hamarosan megszületik, ha félévet annak lehet venni. Bongyi szokásához híven, túl romantikázta még a lánykérést is. Valentin-napon Párizsban, az Eiffel-torony lábánál kérte meg a kezét éjfél előtt egy perccel. Hát igen, Harry végtelenül romantikus maradt az évek során. Sőt a virágcsokros jóslat is bejött, hiszen Alexék házasodtak össze legelőször körülbelül egy hónappal ezelőtt, mikor Harry megtudta, hogy apa lesz. Azt a napot nem lehetett elfelejteni. Karfiollal a kezében jött el hozzám, és mosolyogva azt kérdezgette, hogy ez mit jelent a franciáknál. Persze kicsit mérges lett rám, mikor azt feleltem neki, hogy ebédet, amikor a csigazabálóknak a terhességet szimbolizálja. Persze, mikor Niall meglátta a zöldséget, egyből megette, és közölte göndörkével, hogy finom volt a gyerek. Szöszi is megtalálta azóta a boldogságot, egy gyerekkori barátja mellett, aki majdnem annyit eszik, mint ő. S ha kicsivel is több kaja csúszik le barátnője torkán, büszkén mondogatni szokta, hogy „Igen, ő az én csajom”.

Louis nem komolyodott meg, sőt néha azt érzem, hogy Zoé a felnőtt, és nem Tapsi Hapsi, pedig jó pár év van köztük. Louis és Eleanor még csak az eljegyzésnél járnak, és egy ideig még nem is tervezik az esküvőt. És végezetül a banda utolsó tagja, Liam szakított Danielle-lel, s egy másfél évre rá összejött Sophiával. Hihetetlenül boldogok együtt.

Egyszóval minden, és mindenki megváltozott a lövöldözés óta. Új irányt vett mindegyikőnk élete, és magunk hagyva a múltat, egy új jövő felé indultunk el, ami ugyan nem volt zökkenőmentes, és sokszor az idővel is meggyűlt a bajunk. De közösen leküzdöttük, még ha nehéz feladatok voltak is azok. És most itt vagyunk.

Zoé ugrálva próbálta meg kinyitni az ajtót, s fekete tincsei össze-visszaszálldostak a levegőben minden egyes szökkenés után. Makacs és kitartó volt egyszerre, hiszen addig nem adta fel, míg sikeresen le nem nyomta a kilincset, ami ötödik próbálkozása után sikerült is neki. Kicsit hátrébb lépett, és csillogó szemekkel vizslatni kezdte az ajtón belépő személyt, aki amint átlépett a küszöbön, előcsalta Zoé édes mosolyát, ami ugyanolyan csintalan volt, mint Zayné.

-Szia, Dean! – eresztettem felé egy fáradt mosolyt, amit ő nem viszonzott. Inkább közelebb lépett hozzám, a karjaiba zárt, és puszival köszöntött. Erőtlenül álltam ölelésében, s fáradtabbnak éreztem magam, mint eddig bármikor, amit ő is észrevett.

-Pihenned kéne, Lo – mondta Dean, miután elengedett. Leguggolt, és ölbe kapta Zoét, s néhányszor megpördült vele. Zoé visongva fogadta Dean kedves gesztusát, és még többet követelve, játékosan a vállát ütögette a folytatásért. Kettősük hangja töltötte be a házat, amit Zoé kacagása múlt csak fölül. Jó volt látni, hogy végre boldog az elmúlt napok után, hiszen három napja egy ember miatt hullatta könnyeit, aki megszegte a neki tett ígéretet. Dean felajánlotta, hogy utána megy Los Angelesbe, hogy megmondja neki a magáét, de nem engedtem neki, amikor nagyon is megérdemelt volna egy fejbevágást, sőt talán többet is.

-Anyuci – szólongatott kislányom, miközben pólóm alját húzogatta. Mosolyogva guggoltam le, hogy egy magasságba legyek vele. Érdeklődve figyeltem, hogy mit akar mondani, de szavak helyett a nyakamba ugrott, s úgy ölelt, mint aki nem akar engem is elveszíteni.

-Itt vagyok, Zoé. Nem megyek sehová – suttogtam.

-De apuci nyics itt – szipogta. Szívem összeszorult keserves hangjától, s ha lett volna rá lehetőségem azonnal elvittem volna hozzá.

Halk zokogása visszhangként csengett számomra, s hiába próbáltam nyugtatgatni remélve, hogy sikerül is abbahagynia a sírást, de nem így lett. Amilyen kicsi lány, olyan nagy szája van, és annyira törékeny is. Végig azt kérdezgette, hogy mikor jön végre haza Ő, azonban egy hang se jött ki a torkomon, hogy megmondjam neki az igazat.

Az elmúlt három nap, nemcsak Zoé számára volt rémálom, hanem nekem is, hiszen semmit se hallottam arról, aki az életem része lett a nyáron. S a legrosszabb, hogy már három nappal ezelőtt meg kellett volna érkeznie, de nem jött meg, sőt még csak nem is telefonált, hogy mikor hajlandó hazafáradni ide, Londonba. Aggódtam érte, hogy baja esett, vagy nem tudott felszállni a repülőre, ugyanakkor haragudtam is rá, amiért ezt tette a Zoéval, aki három napja sírt utána, és minden áldott nap, mindig, mikor nyílt az ajtó, azt hitte, hogy Ő az. Azonban minden alkalommal csalódnia kellett.

Zoé kibújt karjaimból, megtörölte szemét, majd minden szó nélkül kirohant az erkélyajtón ki, a kertbe. Szomorúan figyeltem, ahogy elfoglalta kuckóját, amit még Ő épített neki, s ahol órákat játszottak együtt, azonban most egy bánatos kislány ült ott felhúzott térddel. Oda mentem volna hozzá, de tudtam, hogy csak ellökne magától, mert egyedül akar lenni. Már most olyan makacs, mint én, és sokszor még szeretgetni sem engedi magát, mikor valami baja van, pedig sosem látta azt az énem, aki azelőtt voltam, mielőtt Zayn akaratlanul is megváltoztatott. Hiába, ugyanúgy benne van a génjeiben, mint az enyémben. Csak azt remélem, hogy tiniként nem lesz olyan, mint én.

Sóhajtva álltam fel, és fordultam Dean felé, aki csendben nézte végig az egész jelenetet. Látszott rajta, hogy ő is sajnálja Zoét Miatta, ahogy az is, hogy tehetetlennek érezte magát. Hiába nem mondta ki, de láttam rajta, hogy igyekszik pótolni Őt Zoé számára, hogy ne úgy kelljen felnőnie, mint nekem.

-Lo, beszélned kéne vele, mert ez így nem mehet tovább – mondta fájdalmas arccal Dean.

-Tudom – sóhajtottam. Azonban még ő sem tudta az igazságot Róla. Több időt töltött távol tőlünk, mint megismerkedésünk óta. Zoét is megviselte a dolog, éppannyira, mint engem. Két szív egy miatt szenvedett. Mégpedig a barna szemű szörny miatt.

Mélázásomból a csengő, és Dean hangja hozott vissza. Hiába ajánlotta fel Dean, hogy ő kinyitja, én szerettem volna, mert volt egy olyan érzésem, hogy ezúttal Ő jött meg. Minden szó nélkül rohanni kezdtem az ajtóhoz, s amint odaértem, lenyomtam a kilincset, és a bejárati ajtó kinyílt. Ott állt Ő, tökéletesen belőtt hajjal, pár napos borostával az arcán, és ugyanazzal a mosollyal, amivel mindig köszönteni szokott. Fekete szakadt farmere, fekete bőrdzsekije elengedhetetlennek számított neki még mindig, és a teljes „gyász” jegyében fekete halálfejes pólót viselt. Nem tudtam eldönteni, hogy megfojtsam, vagy a nyakába ugorjak. Egyik lehetőséget sem választottam, inkább a torkának estem, és minden mérgemet rajta vezettem le.

-ZAYN ROHADÉKLÁDA MALIK! Hogy tehetted ezt a saját lányoddal? Három napja baszol megjelenni, erre most beállítasz! Elhiszem, hogy fontos a turné, de ha nem jössz, akkor emeld meg azt a kurva telefont, és szólj Zoénak! Nem hiszem, hogy ez olyan nagy feladat, főleg, hogy napok óta miattad sírt. Az isten szerelmére, Zayn! Hol voltál?

-Kitomboltad magad? – mosolyodott el féloldalasan amitől jobban felment bennem a pumpa, de mielőtt újra torkának eshettem volna, kezei közé fogta arcomat, és hevesen nekiestet az ajkaimnak. Vadul tépni kezdte, de annyira hogy már zsibbadt tőle a szám. De nem érdekelt. Ebben a csókban minden benne volt. Egymás hiánya, a távol töltött napok, az elmúlt három nap fájdalma, és a mérhetetlen öröm, hogy végre újra együtt lehetünk, még ha csak egy rövid időre is... Alig akartunk elszakadni a másiktól, s ha elfogyott levegőnk, újra meg újra a másik ajka után kaptunk.

Végtelennek tűnt a pillanat, míg a másik ajkát becézgettük, amik hangos cuppanással váltak el egymástól.

-Hiányoztál – duruzsolta fülembe, amitől kellemes bizsergetés futott végig testemen. Onnantól kezdve, hogy beleszerettem, nem tudtam megszokni az érzést, amit Zayn jelenléte váltott ki. Rengeteg nehézséget kellett leküzdenünk az elmúlt években, sokszor összekaptunk kisebb apróságokon is, de olyan is előfordult, hogy egy nagyobb vita után elment egy időre Zoéval, és Zaynnek se szóltam róla, hogy hol vagyunk. Volt olyan is amikor ő menekült el a veszekedésünk után... De egy valami sosem ingott meg közöttünk, a bizalom. Mindenféle pletykák keringtek megcsalásról, szakításról, s a média sokszor megkeserítette az életünket, azonban Zoéval szerencsénk volt, mert őt titokban tudtuk tartani, és eddig senki se jött rá, hogy Zaynnek gyereke van. Sőt külön kértem őt, hogy lányunkat ne keverjük bele a hírnévbe, mert viszonylag normális életet akartam neki, egy világot járó apával. Láttam rajta, hogy nehezen tett eleget kérésemnek, mert világgá akarta kürtölni az Ő Hercegnőjét.

-Apaaaa! – kislányunk sírva rohant apjához. Zayn elengedett, majd ölbe kapta Zoét, és megpörgette a levegőben néhányszor. Zoé nem tudott betelni Zaynnel, s mikor már nem pörögtek Hercegnőnk apja nyakába csimpaszkodva igyekszik egyre jobban belegabalyodni Zayn ölelésébe, aki apró puszikkal halmozta el arcát, és feje búbját. Mosolyogva figyeltem az apa-lánya jelenetet, aminek tanúja lehettem. Nem tudtam levenni a szememet róluk, ahogy mosolyom sem hagyott alább. Különleges kapcsolat volt közöttük, amit a külön eltöltött idő sem tett tönkre.

-Hoztam neked valamit Hercegnőm – mondta vidáman Zayn, és letette a földre Zoét, majd kiment, s legközelebb egy dobozzal tért vissza. Zoé csillogó szemekkel kémlelte azt, s látszott rajta, hogy alig várja, hogy kinyithassa. Zayn széles vigyorral az arcán rakta le kislányunk elé, aki szinte rávetette magát az ajándékra. Kinyitotta a doboz tetejét, belepillantott, majd őrült visítozásba kezdett.

Érdeklődve pillantottam Zaynre, aki csak megvonta a vállát, s a dobozhoz lépve kiemelte Zoé ajándékát, ami egy kiskutya volt. Hitetlenkedve néztem rá, s mintha mosolya azt sugallta volna, hogy „te is kaptál tőlem egy kutyát, most itt az ideje Zoénak is egy” – Mi lesz a neve, Hercegnőm?

-Mignon – válaszolt vigyorogva Zoé, majd lekuporodott spánielje mellé, és simogatni kezdte.

Dean lépett mellém, és a fülembe súgott valamit. Tudtam, hogy el kell mondanom Zaynnek is, de addig nem akartam, amíg nem biztos, s talán még Ő készen áll a hírre. Engem is sokkolt hétfőn, mikor megtudtam a még bizonytalan tényt. Így is nehéz, és nem biztos, hogy hiányzik még valami.

-Dean, átvinnéd Zoéékat egy másik szobába? – kérte meg kedvesen legjobb barátomat Zayn, aki minden szó nélkül engedelmeskedett neki. Ölbe vette Zoét, és kisállatát, és együtt elhagyták a helységet – Mit mondott neked, amitől ideges lettél? – nem válaszoltam rá – Tudod, hogy nekem elmondhatod, Lo.

Mérlegeltem a helyzetet, s abban voltam csupán biztos, hogy minél később tudja meg, annál mérgesebb lesz rám. Mély levegőt vettem, és gyorsan kinyögtem azt a pár szót.

-Lehet, hogy terhes vagyok! – arcvonásai megkeményedtek, s közel sem tűnt olyan boldognak.

-Mikor feküdtél le Deannel? – kérdezte ridegen. Levegő a tüdőmben akadt, és egy árva szót sem tudtam mondani – Én meg, meg akartam... – elharapta a mondatot, miközben idegesen a hajába túrt – Tudod mit? Felejtsd el!

-Azt hiszed nekem könnyű, Zayn? – kiáltottam rá ingerülten. Nem akartam veszekedni vele, főleg nem ma – Állandóan úton vagy! Sosem kértelek rá, hogy válassz a zene vagy Zoé között, és ezután sem fogom. De mielőtt arra akadsz ki, ami meg se történt, hallgass végig!

-Te nem akartad, hogy Zoéval velem gyertek – kontrázott.

-Mert normális életet akartam neki! Ő még gyerek, Zayn. Szüksége van barátokra, és egy biztonságot nyújtó helyre, amit az otthonának hívhat, nem pedig hotelszobákra.

Nem mondott rá semmit, talán ezért, mert belátta, hogy ilyen téren nekem van igazam. Ez a vita az eddigiektől is rosszabb volt, és a kérdés az volt, hogy ki menekül el előbb előle. Zayn tette meg az első lépést az ajtó felé, de nem hagyhattam így elmenni. Utána rohantam a szakadó esőbe, és nem érdekelt, hogy csak egy póló volt rajtam. Szerencsémre Zayn kocsija előtt ácsorgott egy kis dobozt szorongatva a kezében. Feszült volt. Lassan közeledtem felé, és a közelében álltam meg.

-Meg fogsz fázni – mondta, miután észrevett. Szó nélkül vette le magáról bőrdzsekijét, majd rám terítette. Imádtam Zayn bőrdzsekijében lenni, mert akkor mindig azt éreztem, hogy mellettem van, amiért leginkább illata volt felelős, ami mint mindig most is megcsapta orromat – Most ne ellenkezz!

Elnevettem magam, hogy neki is eszébe jutott a temetős eset, amikor melegebb éghajlatra küldtem, és nem akartam tőle elfogadni dzsekijét. Akkor is esett az eső, de egy szerelmi vallomással ért véget.

-Ahogy te is – szólaltam meg. Kinyújtottam neki a kezem, hogy együtt menjünk be, de Ő nem fogadta el. Lemondóan sóhajtottam, azonban én sem mozdultam egy tapodtat sem. A járókelők biztos hülyének néztek minket, amiért az esőben ácsorogtunk, ami lassan teljesen átáztatta a ruhánkat. Barna tincseim vizesen arcomba tapadtak, azonban Zayn haja sem festett jobban. Olyan volt, mint ha egy szamár lenyalta volna.

Remegni kezdtem a hidegtől, s még Zayn bőrdzsekije sem volt nagyon meleg. Kezem összefontam magam előtt, ami szintén nem segített sokat, hiszen már vacogtam. Zaynnek feltűnt reszkető testem, majd didergő testem karjaiba zárta. Ő is átfázott már, de még nem annyira, mint én, viszont közel járt hozzá.

-Elment az eszed, Lo?! Mi van ha tüdőgyulladást kapsz? – dorgált meg, de hangjában éreztem a szeretetet – Szerinted mihez kezdenék nélküled?

-Keresel egy szőkét, aki feltehetően anya típus, és segít neked felnevelni Zoét – motyogtam. Viccnek szántam, de tudtam, hogy Ő nem mosolyog rajta.

-Azt hiszed találok még egy olyan makacs embert, mint te?

Nem kellett megválaszolni a kérdést, hiszen nagyon jól tudtam rá a választ. Nem. Sose találkozna még egy olyan emberrel, mint én, ahogy én sem Zaynhez foghatót. Nélküle talán sosem bújtam volna ki az erős falam mögül, ami oly szilárdan állt, de Ő vette fáradságot, és ledöntötte, mert tudni akarta, hogy kit rejtett. A bunkó, flegma csajt, aki a világ előtt voltam, vagy valaki teljesen mást. És Ő ráhibázott, hiszen az első perctől fogva átlátott rajtam, amikor gyűlöltem a csókját, a mosolyát, a hangját, a szemét, ahogy azt is gyűlöltem benne, hogy sehogy sem tudtam elkergetni magam mellől, sőt mindig megjelent, mikor nem kellett volna, de mégis legjobban Gyűlöltem szeretni őt. Hiába az első benyomással tévesen ítéltem meg, de akkor valahogy nem akartam megismerni. A kitalált szerepem jobban vonzott, sőt talán még a Simon iránti dühöm is táplált. De Zayn lerántotta az álarcom, és elfogadott olyannak, amilyen vagyok, sőt önmagamért szeret, még ennyi év után is. A balhéink eltörpülnek, ahogy a vitáink is, és előtérbe kerül az el nem múlni akaró szerelmünk, ami eddig mindent túlélt, s talán csak erősebb lett. Mert szeretem, mert szeret...

Eltolt magától, de keze továbbra is derekamon nyugodott. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhatott mondani.

-Miért Dean?

-Zayn – lágyan ejtettem ki a nevét – Semmi se történt köztünk, de ő volt az első, aki megtudta, hogy talán terhes vagyok. És addig nem akartam neked elmondani, amíg nem biztos, de Dean kicsit erősködött, hogy már most tudnod kéne.

Rossz fiús mosolya megjelent arcán, és a következő pillanatban el is tűnt. Nagy meglepetésemre Zayn letérdelt a földre, és kinyitotta a kis dobozt, amit a kezében szorongatott. Egy kissé bepánikoltam, pedig még nem mondott vagy kérdezett semmit sem. Szívem hevesebben vert, annyira, hogy úgy éreztem mindjárt kiszakad a mellkasomból.

-Hozzám jössz feleségül? – kérdés elhangzása után, pupilláim kitágultak, torkom kiszáradt, szám elnyílt, és hirtelenjében válaszolni is elfelejtettem. Zayn arca kissé megrémült, hogy talán nemet mondott neki. Nem épp tipikus lánykéréshez hasonlított, de tökéletesebb nem is lehetett volna.

-Igen. – felhúzta a gyűrűt ujjamra, ami egyszerű, mégis különleges volt a szív alakú kővel. Ölbe kapott, és a zuhogó esőben megpörgetett, s mikor újra éreztem a talajt a lábam alatt, szenvedélyesen megcsókolt.

-Fúj! – hallottuk magunk mögött egy kis vékonyka hangot, mire szétrebbentünk, s mind a ketten Hercegnőnk felé fordultunk, és mosolyogva néztünk le a csöppségre. Zoé csillogó szemekkel figyelt minket két kutyával az oldalán. Dömper hevesen csóválta a farkát, majd sáros mancsával ránk ugrott. Zoé nevetve fogadta, hogy szőrös családtagunk összepiszkol minket, bár nem sokat rontott szétázott külsőnkön.

Zayn ujjainkat összekulcsolta, majd Zoé kis kezét is megfogta, ami eltűnt apja mancsa közt, és így sétáltunk be a biztonságot nyújtó helyre, az otthonunkba egy nagyon boldog családként...

***

Lenne egy hatalmas nagy kérésem hozzátok. Arra szeretnék kérni mindenkit, hogy aki olvasta, és eljutott velem idáig, az írja le utoljára a véleményét. Nagyon hálás lennék érte :)
Ne maradjatok csendben! :)