Díj

Köszönöm a díjat Bernadett Vörösnek! :)

Szabályok:
1. Válaszolj 10 kérdésre.
2. Írj magadról 10 dolgot.
3. Tegyél fel 10 kérdést.
4. Küldd tovább 10 embernek.

10 dolog magamról:
1. Írás közben legtöbbször Skilletet, Avril Lavigne-t, Simpla Plant és Nickelbalcket hallgatok.
2. Szeretem a rock zenét, de nem úgy öltözök, mint egy rocker, még ha a facebook képemen az is látszik.
3. Élvezek mindent, ami a nagykorúsággal jár. :)
4. Egy hét múlva kezdem meg az utolsó évemet a gimiben. :P
5. Annyira boldog vagyok, hogy nem lehet lelőni. :D
6. A Családi üzelmek a kedvenc filmem. ♥ Érdemes megnézni, szinte az egész filmet végigröhögtem :D „Vágod, csótány?”
7. Nem szeretem egyik nevemet sem.
8. Nemrég tudtam le az osztályozóm első felét. Holnap jön a második fele. :P I'll keep my fingers crossed for me.
9. Nekem szoktak a leghülyébb és leggonoszabb ötleteim lenni.
10. Van egy nagy titkom, amiről senki sem tud. ;)

Kérdésekre a válasz:
1. Belegondoltál már, hogy milyen nehéz megfogalmazni az első kérdést?
Nem igazán, de most, hogy mondod... Tényleg! :D De az utolsóval jobban meg szokott gyűlni a bajom.
2. Elképzelted már, hogy a blogod hirtelen valóra válik és te vagy benne a főszereplő?
Nem. De mikor írok, mindig az adott szereplő helyébe képzelem magam, hogy mit tennék, ha én ő lennék. Sokszor segít. Van, amikor a tesóm is :)
3. The Wanted vagy One Direction?
One Direction :)
4. Kedvenc helyed, ahol eddig jártál?
Párizs ♥ Imádom. Minimum egyszer még vissza akarok oda menni :) Bár az is lehet, hogy kiköltözöm külföldre, és akkor Párizst választom.
5. Szoktál zenét hallgatni írás közben?
Mindig. Legtöbbször, mikor egy kicsit megakadok, vagy nem tudom megfogalmazni, akkor nagyon sokat segít.
6. Kedvenc dalod?
Skillet - Lucy
7. Legviccesebb sulis élményed?
Nagyon sok volt :D Rendszerint az igazgató nálunk volt. Régi szép idők :) De a kedvencem, mikor órán tanárparodizálást tartottunk, úgy, hogy bent volt a magyar tanárom :) Viszont a tanárik szék kicsavarozása, ajtó eltorlaszolása, hogy ne írjunk dolgozatot se volt semmi :) Egyszer még a kilincset is bezsíroztuk, és a tanár nem vette észre, de az igazgató igen. És egy hatalmas lecseszést kaptunk. Volt olyan is, amikor kirúgták a teremajtaját, és visszarakták a helyére, s mikor a tanár jött be, kezében volt az egész ajtó :D
8. Van legjobb barátnőd, akivel mindent megbeszéltek és a szabad időd nagy részét vele töltöd?
Van :) Mivel mindketten gimisek vagyunk, és sajnos néha elég sokat kell tanulnunk, de amikor van időnk, akkor mindig együtt lógunk :)
9. Elolvastad valaha az egyik kötelező olvasmányt?
Igen :) Többet is, sőt volt olyan is, ami tetszett :)
10. Van Twittered?
Van :) @Mercigirl17 

Kérdéseim:
1. Mindent megvalósítottál, amit a nyáron akartál?
2. Honnan merítesz ötletet az íráshoz?
3. Mit tervezel a nyár maradék részére?
4. Mit szeretsz csinálni szabadidődben?
5. Várod már, hogy nagykorú legyél?
6. Előre megírtad a blogod, vagy folyamatosan találod ki a cselekményt?
7. Honnan jött az ötlet a főszereplődhöz?
8. Melyik az a szám, amit a mai napig hallgatsz?
9. Mit csinálnál, ha nem írnál?
10. Zenével, vagy anélkül alszol?

Akiknek küldöm:
Minden olvasómnak. Mindenki nyugodtan kirakhatja a blogjára, ha van :)

Ui: Rész hamarosan jön :)

36.Megint a mélybe zuhanok

Sziasztok! Itt van az új rész, és épphogy vasárnap :D Sajnálom, hogy csak most hoztam, de kicsit zsúfolt volt a hetem, a tegnapomról ne is beszélve, épphogy sikerült megírnom, mert nem voltam ma a toppon :P De befogtam. Jó olvasást! :)

Zayn:

Azt látni, hogy a lány, akit szeretek, összetört a világ legrosszabb érzése. Rémes. És a legszörnyűbb az egészben, hogy csak tehetetlenül néztem ezt. Nem tudtam ellene mit tenni, hiszen Lo nem válaszolt, ha kérdeztem, sőt csak jobban összekuporodott az ágyában, és a fejét a párnájába fúrta, miközben keservesen sírt. Valami történt tegnap, amiről nem hajlandó beszélni, ahogy Dean és Steph sem, hiába kérdeztem őket. Mindig csak azt a választ kaptam, hogy majd Lo elmondja, ha el akarja, vagy, ha készen áll. Mégis őrjítő látni, hogy szenved. Annyira jó lenne belelátni a fejébe, hogy tudjam mi a baja, s segíthessek neki, de sajnos nem vagyok mentalista, hogy kitaláljam mi történt, amitől ennyire a padlóra került. Jaj, Lo! Bárcsak beszélnél!

Az egész szobában sötétség uralkodott, mintha egy börtönben lettem volna, aminek az ablakain nem sütött be a fény. Ebből is látszik, hogy valami nagyon megviselte Lot, hiszen eddig sosem láttam ilyennek. Vajon, ha Dean tudná milyen súlyos a helyzet, elmondaná, hogy mi történt a lánnyal, vagy még mindig hallgatna?

Leültem mellé az ágyra, s láthatólag Lo magán kívül volt, és a jelenlétemet sem érzékelte. Óvatosan végigsimítottam karján, amibe kicsit beleremegett, de nem fordult felém, inkább jobban belebújt a párnába, s mintha motyogott is volna valamit.

-Zayn, kérlek... – kezdett bele, viszont nem fejezte be, mégis tudtam, hogy mit szeretett volna mondani. Ahogy azt is, hogy jobb neki, ha most itt maradok vele, mintsem elmegyek, és magára hagyom a gondjaival, amiről, ha beszélne, talán segíthetnék neki.

-Nem foglak ilyen állapotban egyedül hagyni – közöltem vele határozottan. Fejét azonnal felkapta a párnából, s ajkait harapdálva nézett rám, miközben könnyei még mindig arcát áztatták. Nem küldött el, hanem egyenesen a nyakamba omlott, és ott itatta tovább az egereket. Hátát simogattam nyugtatásképp, de zokogása nem csitult. Hagytam, hogy kisírja magát a vállamon, hisz most erre volt szüksége. Lot ölelve dőltem el ágyán, és ő, mintha kisgyerek lett volna még szorosabban hozzám bújt, mintha attól félt volna, hogy magára hagyom, amit sose tennék meg. Még mindig cirógattam, s csak azt vettem észre, hogy álomba sírta magát.

A plafont bámultam, és végig azon agyaltam, hogyan tudnám egy kicsit is jobb kedvre deríteni. Ismertem annyira, hogy tudjam mit szeret a legjobban, s talán most is arra van szüksége. Telefonom után kezdtem el kutatni a zsebemben, ügyelve arra, hogy az édesen szuszogó lányt ne keltsem fel. Óvatosan próbáltam kivenni a mobilom, de Lo megmozdult, s csak annyit észleltem az egészből, hogy fejét a mellkasomra hajtotta, és úgy aludt tovább. Elmosolyodtam Laurenen, hiszen olyan ártatlannak tűnt. Mintha a múlt sérelmei meg sem történtek vele, csak álmodta az egész rémséget.

Kezében a lőtt oroszlánt szorította magához, így egy kislányra emlékeztetett. Belepusziltam hajába, mire jobban hozzám bújt, majd kezemet a derekára vezettem, s így vontam olyan közel magamhoz, amennyire csak tudtam.

Nem tudom, hogy meddig aludt rajtam Lo, de nem is érdekelt, csak az, hogy jobban legyen.

Valahol sejtettem, hogy egyedül nem tudom visszahozni a mélyről, ahova most zuhant, de egy kis segítséggel menni fog. Tommonak biztos rengeteg ötlete van, hogyan vidítsuk fel, sőt Deannek is lehetnek bevált módszerei.

-Zayn – nyitotta ki barna szemeit az eddig alvó lány, s álmos tekintettel nézett rám, de fejét nem emelte fel mellkasomról.

-Jó reggelt, Hercegnőm! – simítottam ki arcába lógó tincseit. Arra számítottam, hogy leordítja a fejem, mert becéztem, de ez nem történt meg, inkább maga elé meredt.

Megint a csendbe burkolóztunk annyi különbséggel, hogy most nem zokogott Lo. A gondolataiba temetkezett, és egy pontot kitartóan nézett a szobájában, mégpedig az íróasztalát. Szinte semmi sem volt rajta, leszámítva egy levelet. Talán az a kulcs mindenre.

Hirtelen kinyílt Lo szobájának az ajtaja, és Simon dühös arccal lépett be rajta. Amint meglátott minket, mintha vulkán készült volna kitörni, olyan vörös lett a feje, s talán gőzölgött is egy kicsit. Nem volt tekintettel Lo hangulatára, hiszen egyből a függönyhöz sétált, amit elhúzott, s a sötétítőt is felhúzta, ezzel visszatért a fény a szobába. A hirtelen jött világosság kicsit megvakított, de szerencsémre hamar kitisztult a látásom.

-Ez mi? – mutatta felénk az újságot, aminek címlapján Loval csókolóztam. Akkor viszont pont leszartam a fotósokat, csak Lauren érdekelt, senki más a világon.

-Egy újság – mondtam, de Simonnak nem tetszett, viszont Lo arcára halvány mosolyt csalt.

-Azt én is látom! – fújtatott Simon, majd megdörzsölte orrnyergét – Zayn – nézett rám jelentőségteljesen – Most fejezd be! Szállj le, Loról!

Lo nem mondott semmit, ahogy én sem. Ehhez nem kellettek a szavak, mert mindketten ugyanarra gondoltunk, csak erre Simon nem jött még rá, ami nem is baj.

-Munkakapcsolaton kívül semmi sem lehet köztetek – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Azzal viszont nem számolt, hogy az érzéseinknek nem tudunk parancsolni. Lot nem tudná meggyőzni, hogy vessen véget annak, ami köztünk van. Én meg, sosem fogom elhagyni Lot, mert szeretem. S ha ez Simonnak nem tetszik, akkor nem tudok ellene mit tenni. Jobb lesz, ha elfogadja, ahogy azt is, hogy az egyetlen unokahúga terhes.

Elkezdődött a fejmosásunk, ami elől nem menekülhettünk, mert Simon tartotta. Teljesen kikelt magából, s végig arról hadovált, hogy Lo mindenkire rossz hatással van, még ránk is. Őt hibáztatta azért, mert Alex és Harry összejött, ami teljesen abszurd, mert Hazza már régóta gyenge érzelmeket táplált Lex iránt, csak a csajozásba fordította a szenvedést, hogy nem lehetett övé vöröske.

-Még valami? – kérdezte unottan Lo, mintha egyáltalán nem érdekelné a dolog, de láttam rajta az ellenkezőjét. Viszont ez Simonnak nem tűnt fel. Ebből is látszik, hogy csak az tudja, hogy mit érez Lo, aki igazán ismeri, és sajnos nagybátyja nem tartozik ezen emberek közé – Nincs? Szuper! – állt fel Lauren, és az ajtóhoz sétált, amit szélesre kitárt – Mehetsz – biccentett fejével a folyosóra. Simon megrökönyödve nézett rá, de egy tapodtat sem mozdult.

-Mondd meg, Lo! Miért kell ennyire az anyádra hasonlítanod? – tette fel a költői kérdést Simon, amit valószínűleg nem annak szánt, hiszen Emily, Lo anyja még él és virul. Én se örülnék neki, ha tizenegy év után valami hasonló derülne ki az édesanyámról. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet Lo ennyire erős azok után, amik mostanában történtek vele. Én nem biztos, hogy bírnám idegekkel.

-Ezt te nagyon jól tudod – mondta gúnyosan a lány, s nagybátyja arcán meglepettség tükröződött – Úgy tudtam! Egész végig tudtad, hogy Emily nem halt meg – rázta meg a fejét hitetlenkedve, és barna íriszeiben csalódottság tükröződött – Miért? – ordította – Miért nem kellett elmondanod, hogy nem halt meg?

-A saját érdekedben – indult meg Lo felé Simon. Meg akarta ölelni, de ő ellökte magától.

-Ja, ahogy ezen a nyáron mindent az én érdekemben tettél – nevetett fel keserűen Lauren – Amíg nem esünk ki a versenyből, addig még látsz, de utána nem – közölte Simonnal, majd kiviharzott a szobájából, és becsapta maga után az ajtót.

***

Lauren:

Utálom, hogy Simon mindent az „én érdekemben” tesz. Mire volt jó, hogy tudta, él az anyám, s nem mondta el? Ha tudtam volna, az nem jelentette volna azt, hogy látni is akarom azt a nőt. Mondhatom jól jött a jelenlegi állapotomhoz, ami a levél elolvasása után tört rám, amiről nem beszéltem senkivel. Nagyra értékeltem, hogy Zayn csak szimplán mellettem állt, s nem kérdezett semmit, még ha tudni is akarta volna, hogy mi a bajom. Tudom, hogy segíteni akar, de ezen nem tud, kivéve, ha van egy időgépe, ami lehetetlen, hiszen megint a mélybe zuhanok, de ez ellen nem tudok mit tenni, és a körülöttem élőknek is várniuk kell, ami feldolgozom. Hiába van mellettem még Dean és Steph is, akik szintén segíteni szeretnének, de most nem fogom hagyni nekik. Talán majd az esküvő után. De még az sem biztos.

A szekrényhez sétáltam, ahol a pirulákat tartom, és kivettem onnan az összeset, mert most nem volt kedvem kikeresni, hogy melyik kell nekem, majd a nappaliban. Kezembe vettem az összeset, s lecsattogtam a nappaliba, majd leraktam az asztalra a sárga dobozokat, amiken címke volt. Kikerestem a megfelelőt, és kivettem belőle egy szemet, majd a maradékot visszaraktam a dohányzóasztalra.

Egy elég lesz? – kérdeztem magamtól, de nagyon is tudtam rá a választ: nem. Újra a doboz után nyúltam, ám ekkor valaki rám szólt a hátam mögül. Nem fordultam meg, mert így is tudtam, hogy kihez tartozik a hang. Viszont nem akadályozhat meg abban, hogy bevegyem a pirulákat. Készültem bevenni azokat, amikor valaki elkapta a csuklómat, s elvette tőlem a bogyókat.

Döbbenve nézett az asztalra, majd rám. Sejtettem, hogy mire gondolt, de amíg nem kérdez rá, addig nem válaszolok neki.

-Lo, baszki! – guggolt le elém, és kezeit a combomra tette – Ez nem megoldás.

Elnevettem magam, mert pont azt hitte, amit mindenki más hinne. Kár, hogy nem az az igazság.

-Visszaadnád? – kértem viszonylag kedvesen, de ő nemet intett a fejével – Zayn, kérlek! Kibaszottul fáj a fejem!

Meglepetten nézett rám, majd a gyógyszerekhez nyúlt, s kezembe adta a fájdalomcsillapítót.

-Bocs, csak azt hittem... Mindegy – fújta ki megkönnyebbülten a levegőt.

***

Siettem, ahogy csak tudtam, hiszen késésben voltam az elő show-ról. Így is utolsóként kell énekelnünk Zaynnel, de akkor se volt hozzá kedvem. Nem törődve senkivel sem futottam végig a folyosón, míg valakibe bele nem ütköztem. Elmorogtam neki egy „sajnálom-ot”, majd folytattam az utam, hiszen alig volt öt percem, hogy jelenésem legyen.

-Végre! – sóhajtott fel mindenki egyszerre, amint megláttak gitárral a hátamon. Nem foglalkoztam velük, mert minél előbb túl akartam lenni az egészen, hogy újra a szobámban gubbaszthassak, és megtegyem azt, amit eddig is meg kellett volna, csak nem volt hozzá elég bátorságom, de ahhoz magány kell.

-Színpadra! – zavart minket ki a nő. A porondon csupán csak két szék és két mikrofon állt, semmi több. Egy „essünk túl rajta” sóhaj kíséretében léptek ki a takarásból, majd egészen a székig sétáltam, és leültem. Zayn is így tett. Megpendítettem a gitárom húrjait, majd belekezdtem a dalba, amit választottunk.

-Oh - thinkin' about all our younger years (Oh, mindegyik régi évünkre gondolok,)
There was only you and me (Mikor csak te és én voltunk,)
We were young and wild and free (Fiatalok voltunk, vadak és szabadok.)

Ennyi is elég volt ahhoz, hogy megeredjenek a könnyeim, hiszen a dal első három soráról Shane jutott az eszembe. Hiszen pont ránk illet, főleg a mai után. Miért kellett meghalnia? Miért játszotta a hőst? Egyszerű. Mindig is ilyen volt. Idióta, aki folyton hősködött. Vajon valaha túl teszem magam a halálán? Nem hiszem. De sosem akarom őt elfelejteni, mert a vele töltött éveim voltak a legjobbak, főleg, hogy Dean is ott volt. Azok az idők már sosem jönnek vissza.

Megráztam a fejem, hogy kizárjam Shane-t a fejemből, s újra a dalra koncentráltam. Szerencsére nem csuklott el a hangom az emlékek miatt, de így is nagyon érzelmesen adtuk elő Zaynnel. Végül, már csak arra eszméltem fel, hogy vége lett a számnak, és mindenki tapsol, s Demi szemei könnyesek voltak.

Miután a közönség lecsitult, elkezdték értékelni a műsorunkat, de nem foglalkoztam velük, mert megláttam valakit, illetve valakiket a közönségben. Ezzel még nem is lett volna baj, csakhogy beszélgettek. Hirtelen felém kapták a fejüket, és csak akkor szúrtam ki a harmadik személyt is. Mindhárman gonoszan mosolyogtak rám. Éreztem, hogy nekik sok közük lesz Emily esküvőjéhez, s amit Vanessa mutatott csak megerősített ebben. A szőke lány, feltehetőleg Perrie, végig Zaynt nézte, míg James egy pillanatra sem vette le rólam a tekintetét. A játék elkezdődött, csak az a kérdés, hogy ki melyik oldalon áll, s hogy mikor fogja James a szememre hányni, hogy mi a feladatom.

Egy kezet éreztem a csuklómon, ezáltal feleszméltem bambulásomból, és láttam, hogy Zaynhez tartozik, vagyis le kell mennünk a színpadról. Visszamentünk a többiekhez, akik gratuláltak nekünk, de most valahogy nem volt kedvem az este maradékához. Rosszullétre hivatkozva, megszöktem onnan, s egyenesen a hátsó ajtóhoz mentem, amit kinyitottam, és megcsapott az esti hűvös szellő. Fejem a falnak döntöttem, és onnan csodáltam az eget, amin csak néhány csillag volt a felhők miatt.

-Egy hét, Lo. Egy hét – a hang irányába kaptam a fejem, és megláttam Jamest. Gúnyosan mosolygott, miközben egyre közelebb jött hozzám.

-Mikor? – kérdeztem félve.

-Jövőhét szombaton valamikor, majd hívlak – kacsintott, s elment.

***

Hazafelé menet megtudtam, hogy továbbjutottunk. Vegyes érzelmek keringtek ezzel kapcsolatban, hisz nem tudtam, hogy örüljek-e vagy sem. Talán az előbbi dominált egy kicsit, mert a srácokkal lehetek még addig, utána meg kiderül, hogy mi lesz.
Amikor hazaértünk, Adam fogadott minket idegesen, és ránk parancsolt, hogy menjünk pakolni, mert két óra múlva indul a gépünk. Mindenki gyorsan elrohant pakolni, míg én kicsit tétovázva tettem meg az utat a szobámig. Kihúztam a bőröndöm az ágy alól, s csak a fontos cuccaimat pakoltam bele, valamint egy ruhát, amit az esküvőn fogok viselni. Miután minden a poggyászomban volt, az asztalomhoz sétáltam, és szemezni kezdtem a tartalmával, végül úgy döntöttem, hogy azt is elrakom.
Bőröndömet magam után húzva mentem ki a kocsihoz, aminek a csomagtartójába betettem, majd beültem a volán mögé, és vártam a többi utast. Szerencsére, mindenki hamar megérkezett, és a csomagtartóba elhelyezte a csomagját, így útra készen voltunk. Simon remegő kézzel és lábbal ült a kocsiban, és egy gyors imát még elmondott, mielőtt beindítottam a kocsit.
Kikanyarodtam az útra, és száznegyvennel hajtva mentem a reptérhez. Simon arca egyre fehérebb lett, míg a hangzavar, és a zene egyre hangosabb. Szerencsére – nagybátyámnak nem – rock ment, amitől őrültebben vezetek. Gyorsaságomnak köszönhetően secperc alatt megérkeztünk. Kipattantunk a járműből, majd beviharoztunk a reptérre egy kis testőri segítséggel, mert a rajongók valahonnan megtudták, hogy a One Direction elrepül. Fotó, és autogram osztás nélkül megúsztuk az egészet. Gyorsan becsekkoltunk, és rohantunk is a géphez, hisz bemondták, hogy az utolsó esély a felszálláshoz. Mikor sikeresen felmentünk a fedélzetre, mindenki levágódott a helyére – én Zayn mellé kerültem, aminek Simon kifejezetten nem örült, de a mai nap után, leszartam. Előkerültek a zenelejátszók, és minden, amivel ki lehet bírni az utat. Bekapcsoltam az övemet, majd előhalásztam a telefonom, hogy kikapcsoljam, de megláttam, hogy valaki sms-t küldött. Azonnal megnyitottam, és kíváncsian olvastam el, mert ismeretlen számról jött.
„Los Angelesben találkozunk xx.” – olvastam el az üzenetet, majd kikapcsoltam a telefonom, s Zayn vállára hajtottam a fejem, ott kerestem magamnak nyugtot. Hiszen fel kellett készülnöm a végső megmérettetésre, ami akkor kezdődik, amikor megérkezünk az angyalok városába. S akkor már nincs megállás, mert valaminek vége lesz, ami lehet az életem vagy a múltam.

***

Ne maradjatok csendben! :)
Nem hiszem el! Több, mint 400 komi *-* Köszönöm <3 Eme remek alkalomból mindenki kérhet valamit, amit majd beleteszek a történetbe. :D A szokásos módon lehet belekontárkodni a történet alakulásába. :) Twitteren és Facebookon és emailben(merci-girl@freemail.hu) is lehet jelezni a kívánságaitokat. :D De aki nagyon lusta, az komiba is leírhatja, hogy mit szeretne :) Várom merényleteiteket. :D

35.Lekvár!

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de a múlthetem, kicsit sem volt kalandmentes, és egy zúzódással is gazdagodtam, de ez most mellékes. Végre itt van az új rész, és megint gonoszkodni akartam, de a sok késés miatt, megkegyelmeztem nektek :) Majd a következő részben bepótlom ;) És amin meg kell lepődni, hogy nem hajnalban, és nem is éjszaka, hanem délután(!!) hoztam a részt :D Ilyen is régen volt :) Jó olvasást! :)

 

Érezted már úgy, hogy nem tudsz aludni? Egész éjjel az elmúlt nap eseményein gondolkodsz, miközben bugyután mosolyogsz? És mindezt egyetlen fiú miatt? Mert velem pont ez történt. Az édes álom helyett, a véget nem érő merengést választottam. Zaynen és az együtt töltött estén gondolkoztam. A bowling, mikor elvertem, és a kárba veszett fagyi, és a csókunk... Nem bántam meg, hogy elmondtam neki, hogy szeretem, de mégis még mindig kétségeim vannak Zaynnel kapcsolatban. Nem tudom miért. Valami azt súgja, hogy még mindig köze van Simon kéréséhez. És ez az érzés nem hagy nyugodni. De ettől eltekintve az este romantikamentes és tökéletes volt kivéve Ness támadását. Nem tudom, hogy miért tette, de érzem, hogy ennek lesz folytatása is a közeljövőben. Viszont tudom, hogy ennek Jameshez semmi köze, hiszen ő nem ilyen gyenge kísérletet tenne, hanem attól végzetesebbet. Sőt az is biztos, hogy elmenekült a helyszínről, mikor Zayn megmentett minket, s most vár valamire. Talán arra, hogy véghezvigyem az alkut vagy teljesen másra... De az biztos, hogy vele is hamarosan találkozom. És ha így lesz, akkor a feladatom miatt, s akkor mindennek vége. Barátságoknak és szerelmeknek. Nem tudom, hogy fogom megtenni, de ha meghátrálok, annak súlyos következménye lesz, amit jobb lenne elkerülni.

Még belegondolni is fáj, hogy mi lesz azután, és a legrosszabb, hogy azt érzem, legkésőbb jövőhéten meg kell tennem. Hogy fogok azután a szemébe nézni? A kurva életbe! Miért nincs más választásom? Kérlek, bocsájtsd meg előre is, amit tenni készülök! Addig már úgy sincs sok időnk...

Oldalra fordítottam a fejem, s az ablakon keresztül láttam, amint kint egyre világosabb lett, ahogy a nap megjelent a horizonton. Gyönyörű látvány tárult elém, még ha csak a szobámból is gyönyörködtem is. Megtehettem volna, hogy kisétálok az erkélyemre, s onnan csodálom tovább a napfelkeltét, de inkább az ágyam mellett döntöttem. Az ég különböző színekben pompázott, amik enyhén összekeveredtek a hajnali nap gyér sugaraival. A felhők közepén rózsaszín foltok voltak felfedezhetőek, amik a megformált alakzatokat csak még különlegesebbé tették.

Emlékszem, hogy régen apával is a napfelkeltét csodáltam, amikor nem tudtam aludni, s mikor meghalt, nem jött álom a szememre, és akkor Dean és Shane meglátogattak hajnalba, s együtt néztük meg, ahogyan felkel a nap. Már akkor sejtettem, hogy hárman elválaszthatatlan barátok leszünk, s mikor a legnagyobb baj történt velem, és mellettem álltak csak megerősített ebben. Sőt ami a legmeglepőbb volt ezen, hogy Deannel egészen addig, míg nem szólt a rendőrségnek, utáltuk egymást, de attól a naptól, perctől kezdve, úgy viselkedett velem, mintha a húga lennék, akit minden bajtól, és fájdalomtól meg kell védenie, s ő pont ezt tette. Szorosan magához ölelt, és nem engedett el. Shane is karjaiba zárt, s addig így maradtunk, amíg véletlenül el nem aludtunk egymást ölelve.

Talán most Dean is a felkelő napot figyeli a kórházból, s lehet, hogy neki is eszébe jutott az első közös virrasztásunk. Ahogy ezen gondolkoztam, éreztem, hogy az első könnycsepp végigfolyik az arcomon, s valamiért mindent fel akartam adni. Ettől a gondolattól megborzongtam, s mintha egy hideg fuvallat lengte volna be a szobámat. Ablakom előtt a függönyöm el-elszálldosott, majd hirtelen megijedtem, mert egy alakot láttam meg, ami a következő pillanatba eltűnt onnan, és a következő pillanatban már az ágyam előtt volt. Remegve néztem rá a „látogatómra” , de akit láttam az sokkolt, mintha Shane lett volna az. Becsuktam a szemem, és próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy csak képzelődöm. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem már nem volt ott senki, csak egy hideg érintést éreztem az arcomon, ami letörölte a könnyeimet. Megint lehunytam a szemem, de már tudtam, hogy az előbb nem képzelődtem, bár lehet mégis. Hiszen nemrég felidéztem egy emlékem Shane-nel, és a fáradtságom, valamint a hajnali fény megtréfálták a szemem.

-Szeretlek, Lo! – hallottam valahonnan Shane hangját, de nem mertem kinyitni a szemem – Légy boldog Zaynnel, és soha ne felejts el!

Még egy puszit éreztem a homlokomon, s amilyen gyorsan jött, úgy távozott is.

Szívem összeszorult, hisz elköszönt tőlem, amit a kórházban nem tehetett meg. Még mindig kimondhatatlanul hiányzik, és ha visszafordíthatnám az időt, akkor megtenném, sőt megmenteném. Talán akkor nem halt volna meg...

Lépéseket hallottam a folyosóról, ezért úgy fordultam, hogyha valaki benyit hozzám, ne lássa, hogy ébren vagyok. Sőt a takarót is jobban magamra húztam, és megpróbáltam úgy tenni, mint aki még nem ébredt fel, s a valahol álomországban jár. A léptek már a szobám előtt járhattak, amikor is kinyílt az ajtó, és valaki besétált rajta. Még mindig háttal voltam az illetőnek, s nem is terveztem, hogy megfordulok. Hirtelen kezét rátette a hátamra, és fel-lefuttatta rajta, mintha így akart volna felébreszteni, ami amúgy se sikerült volna, hiszen egész végig fent voltam.

-Beszéltem anyával, és megengedte, hogy elgyere velem az esküvőjére, sőt néhány barátodat is elhozhatod – mondta kedvesen a bátyám, mintha ébren lennék – Tudom, hogy nem alszol, de ne aggódj. Megőrzöm a titkod – puszilt bele a hajamba, majd távozott a szobámból.

Nem tudom, hogy mi sokkolt le jobban. Az, hogy beszélt anyával, vagy az, hogy látni akar. Ami meglepő, tekintve az elmúlt tizenhét évet. Tuti, hogy nem jó szándékból akar látni, ahogy az is biztos, hogy Adamnek mást mondott el a történtekről, mint a valóság. De az még mindig nem világos a számomra, hogy ahhoz, hogy lelépjen a nőgyógyászával, és új életet kezdjen, miért kellett minket megöletni? Biztos több van emögött, mint az Jamestől megtudtam. Lehet egy olyan titok, amit csak úgy maradhatott az, ha apa meghal, de mivel mi is útban lehettünk, ezért nekünk is mennünk kellett. Talán Simon tudja, hiszen ő rendszeresen találkozott a bátyámmal, de kötve hiszem, hogy nekem elmondaná. És az egyetlen lehetőség, ha Adammel tartok. De azt egyedül nem tehetem meg, mert most, hogy Emily tudja, hogy élek, veszélyben lehet az életem. És most csak egy ember tud segíteni nekem.

A telefonom után nyúltam, és már tárcsáztam is azt a számot, aki a megmentőm lehet, ha szorul a hurok. Bár kicsit kételkedtem benne, hogy felveszi a telefont, abban meg még inkább, hogy segít, de egy próbát megért.

-Szia! – köszöntem bele, miután felvette – Segítened kell – nem kerteltem, hanem egyből a lényegre tértem. Magam előtt láttam az arcát, ahogyan önelégülten vigyorog, de még ez a kép sem állított meg abban, hogy elmondjam neki, miben kérem a segítségét – El kéne jönnöd velem a legkevésbé sem hallott anyám esküvőjére – felnevetett azon, ahogyan Emilyt neveztem.

-Sosem hittem, hogy valaha is eljön ez a nap, – hallottam hangján, hogy jól szórakozik, mert a segítségét kértem – de számíthatsz rám. Ott leszek, de csak titokban. Távolról vigyázok rád, és ha baj van, akkor megmentelek – tette hozzá, mire elmosolyodtam.

-Köszönöm – suttogtam, mert megint zajok szűrődtek be a szobámba kintről.

-Tudod, Lo, a múltad elől már nem sokáig menekülhetsz, és az esküvőn szembenézhetsz Josh és Tara gyilkosával – mondta, és letette a telefont. Még reagálni se volt időm, nemhogy megkérdezni, hogy értette ezt. Ezek szerint vasárnap mindennek vége, és örökre lezárhatom a múltam. De nem biztos, hogy helyes döntést fogok hozni, ha szembetalálom magam azzal, aki megölte apáékat, s ezt szerintem ő is nagyon jól tudja. Különben nem mondta volna azt, hogy ott lesz gyilkos.

Visszazuhantam a párnámra, és azon kezdtem el agyalni, hogyan fogom elmondani Simonnak, hogy Emily él, és elmegyek vagy elmegyünk az esküvőjére. Bár az megkönnyítené a helyzetet, ha Adam mondaná el, s nem én, mert akkor egyből rájönne, hogy Jamestől van az információ, és a végén még elvonóra küldene, ami a legkevésbé hiányozna, főleg, hogy semmi oka nem lenne oda berakni.

Ajtómat, mintha valaki kaparta volna, s miután feladta a harcot, mivel nem sikerült bejutnia, nyüszíteni kezdett. Egyből felismertem rosszcsont kutyám hangját, aki előszeretettel ébresztgette Simont minden reggel, főleg, mikor hajnalban megéhezett egy kis kajára. Dömper újult erővel esett neki megint az ajtóm kaparásának, de ezúttal sikerrel járt, mert egy kicsit kinyílt. Orrával próbálta jobban kinyitni a kettőnket elválasztó fát, s miután feje átfért a résen, nekiiramodott, és az ajtó a falnak csapódott – nem kis hanggal – , és az én egyetlen kutyám nekirugaszkodott, s felugrott az ágyamra, majd egyből rám vetette magát. Örömében körbe-körbeforgott rajtam, majd az örömködés után rám feküdt, és letámadta az arcomat. Nevetve próbáltam letolni magamról, de Dömpi nem hagyta magát, és csak jobban összenyálazta az arcomat.

-Dömper, elég! – mondta nevetve, mire bűnbánó arccal nézett rám. Nem tudtam rá haragudni, hisz bevetette ellenem azokat az ellenállhatatlan kölyökkutyaszemeket. Megsimogattam buksiját, amitől farka megint őrölt táncba kezdett, s legurult rólam, és mellém feküdt, s onnan nézett engem. Mosolyogva húztam magamhoz bundás barátomat.

-Tudtam, hogy jó választás lesz neked – hallottam meg Zayn hangját, mire felé kaptam a fejem. Az ajtókeretnek támaszkodott, miközben féloldalasan mosolyogva kémlelt engem Dömperrel együtt. Ellökte magát onnan, és felénk sétált, majd leült az ágy szélére. Dömpi látva az újabb áldozatot, felült. Egy ideig Zaynnel szemezett, majd letámadta. Egyből megtalálta a srác gyenge pontját, mégpedig a haját, mert mancsával igazgatni kezdte azt, miközben a lelapított hajzuhatagot benyálazta. Nevetve figyeltem, ahogy Zayn hagyja magát. Dömper ezt már kevésbé díjazta, és kissé morcosan a srác ölébe feküdt a hátára kiengesztelésre várva. Zayn értette a célzást, és négylábúm hasát kezdte el vakargatni, mire az egyik lábával a levegőben hadonászott, mintha biciklizett volna. Teljesen elterült Zayn ölében, és élvezte a kényeztetést, ami nem tartott sokáig, mert sikeresen legurult az ágyamról. Ijedten ugrottam utána, de szerencsére semmi baja nem lett. Sőt egyből visszamászott hozzánk, mintha mi sem történt volna.

-Miért pont Dömpert választottad? – kérdeztem. Mindig is érdekelt, hogy miért, de eddig valahogy nem tettem fel neki a kérdést.

-Nem is tudom – vágott elgondolkozott fejet – Mikor megláttam, akkor úgy viselkedett, mint te – mondta nevetve, mire szúrós szemmel néztem rá. Dömpi sem hagyta szó nélkül, mert megugatta a nemtetsző válasz miatt. Látszik, hogy az én kutyám.

***

Miután Zayn elment rendbe tenni a haját, amit Dömper sikeresen tönkretett, a szekrényemhez sétáltam, és a ruháimmal szemeztem. Most – tegnappal ellenben – sikerült megtalálnom a tökéletes darabokat. A változatosság kedvéért megint teljesen feketébe burkolóztam. Az elengedhetetlenfekete farmerom, és a szintén fekete topom, amin a „Paramore”felirat volt, alatta egy fehér horgony, és körülötte fehérvillámok. Hajam laza lófarokba fogtam, amiből oldalt néhány tincs kihullott, de nem zavart.

-Szó sem lehet róla! – hallottam meg Zayn felháborodott hangját. Máris beállította a haját? Le merem fogadni, hogy készült arra az esetre is, ha Dömpi megtámadja a haját – Ma nem lehetsz teljesen feketében – szelte át a köztünk lévő távolságot, majd a szekrényem vette célba, és kotorászni kezdett benne. Végül néhány perc keresés után kivett egy fehér minnie egeres pólót – honnan van nekem ilyen? – , amin „Enjoy the little things” felirat állt. Sőt még a piros tornacipőmet is a kezembe adta.

-Kizárt! – dobta le az ágyamra a kezemben tartott darabokat, s elővettem két másik pólót, amit inkább felvettem volna, mint azt a gyerekes pólót. Természetesen mindkét póló fekete volt, az egyiken csak egy „Love don't paythe bill” volt, míg a másikon „Heart Breaker” állt akettétört deszka alatt és felett, ami egy szívet formált.

-Lo – mondta kedvesen – próba után elmegyünk valahova a srácokkal, de ahhoz az a póló kell – bökött az ágyamon heverő csúnyaságra. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd egy megadó sóhaj kíséretében a fehér borzalom után nyúltam. Kizavartam Zaynt a szobámból, majd felvettem azt a pólónak nem nevezhető ruhadarabot, és pufogva levonultam a konyhába, ahol mindenki ott volt. Nem foglalkozva velük a fagyóhoz sétáltam, és kivettem belőle a kedvenc jégkrémemet, s kanállal a kezemben leültem falatozni.

-Csináltam tojást reggelire – mondta megszeppenve a bátyám. Egy vállrándítással elintéztem, és tovább kanalaztam a reggelim. Miután megettem az egész dobozzal, a kanalat a mosogatóba tettem, míg az üres dobozt kidobtam a kukába. Még mindig döbbenten néztek rá. Lehet, hogy egy kicsit fura, hogy jégkrémmel kezdem a napot, de na. Most ezt kívántam meg. Talán, ha Adam hamarabb szólt volna, akkor csak a tojás után ettem volna meg a hideg édességet.

-Hova is megyünk, amiért ebben a szar pólóban kell lennem? – érdeklődtem.

-Nem is tudom – tettette a hülyét Louis – Ti tudjátok? – kérdezte a többiektől, akik nemlegesen megrázták a fejüket – Sajnálom, Lo, de mi se tudjuk – mondta halál komolyan.

-Hogy lehettek vele ilyenek? – kelt a védelmemre Liam – Így el kell mondanom neki, hogy... – hatásszünetet tartott. Tuti, hogy összebeszéltek, hogy felhúzzanak azzal, hogy nem árulják el, hova megyünk – ha tudni szeretnéd az úti célt, mondd ki, hogy egyesgomb. Ha az ötletgazda érdekel, akkor kettesgomb.

-Egyesgomb? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Köszönjünk, hogy az egyesgombot választotta – vette át Niall, és felsorolt több száz választható lehetőséget. Az első öt lehetőség az abból állt, hogy kiválaszthattam volna, hogy ki fogja elmondani a mai programot. A többi pedig hülyeség volt, mint „Ha ön szerint is Zaynnek van a legjobb haja a világon, nyomja meg a tizenkettesgombot” vagy „Ha Harryt tartja a legszívdöglesztőbbnek tizenhármasgomb” és sorolhatnám még – Amennyiben még mindig kíváncsi a feltett kérdésére, mondja ki, hogy a One Direction a kedvenc bandám, és csak átvágtam őket, mikor először találkoztunk, sőt Harry Styles a kedvenc bandatagom.

Lemondóan megráztam a fejem, és belementem a játékukba. Ha így megtudom, hogy milyen hülyeséget terveztek.

-A One Direction a kedvenc bandám. Hogy mi? – eszméltem fel. Nem hiszem el, hogy kimondatták velem. Mindenki csak nevetett azon, hogy sikerült csőbe húzniuk. Ezt még valahogy meg kell hálálnom nekik. De hogyan?

-Elárulom – mondta nevetve Zayn, de nem hittem neki, sőt kivonultam a konyhából a próbaterembe, hogy végre letudjam a gyakorlást. Hallottam, hogy valaki követ, de nem fordultam meg, mégis biztos voltam benne, hogy ki követ. Amikor a próbateremhez értem, kinyitottam az ajtót, és bementem, majd elemeltem az állványról egy gitárt, behangoltam, s játszani kezdtem rajta a dalt, amit majd két nap múlva eljátszunk. A gitárhoz a hangom is társult, s nemsokkal később Zayné is, vagyis beigazolódott a gyanúm, hogy ő jött utánam.

Két órán keresztül próbáltunk, és időközben még közönségünk is lett, akik élvezték a műsort. Miután a gitár is visszakerült a helyére, épp távozni készültem, hogy bemenjek Deanhez a kórházba, és megtudjam mikor jöhet végre haza, amikor Harry hangja megállított.

-Vidámpark. Vidámparkba megyünk – mondta, mire elkerekedett szemmel néztem a srácokra. Ha most képesek voltak kibérelni az egész vidámparkot, hogy senki se zavarja őket, akkor egyesével a vízbe fojtom őket.

-Majd máskor – mosolyodtam el halványan – Most be kell mennem a kórházba – suttogtam.

-Épp ezért akkor megyünk, amikor végeztél Deannél – tette hozzá Zayn – Ja, és nemleges válasz nincs.

***

Tényleg nem vicceltek, sőt elkísértek Deanhez is, és jobban lefárasztották egy óra leforgása alatt, mint a semmittevés. Igazából a fiúk jelenléte nélkül akartam elmondani neki, hogy Emily él, de ha már ott voltak, nem akartam őket kiküldeni, így kénytelen voltam őket is teljesen beavatni mindenbe, ami a halottnak hitt anyámmal kapcsolatos. Mindenki hitetlenkedve hallgatta végig a mesémet, és még Steph „Nem anya az ilyen” monológját is hallhattuk. Dean el akart jönni velem az esküvőre, de sajnos akkor még bent kell maradnia, viszont a jó hír, hogy hétfőn már elhagyhatja a kórházat. Stephanie megígérte, hogy amíg távol leszek, vigyáz a „bátyámra” , és ha bármi van, akkor szóljak neki, mert intézkedik.

Miután a Dean orvosa elzavart minket, mert nem hagytuk pihenni a beteget, és Lou poénja a többi páciensre is halálos, ezért kénytelenek voltunk eljönni. Bánatomra. Niall megnyugtatott, hogy jól fogom velük érezni, és nem egyedül leszek lány, mert Alex és Eleanor is jön velünk. Mint megtudtam, Liam barátnője azért nem tart velünk, mert épp dolga van, de megígérte, hogy legközelebb nem hagyja ki.

Félóra autókázás után megérkeztünk a vidámparkhoz. Amint kiszálltunk a kocsiból Liam a csomagtartóhoz rohant, és kivett belőle két zacskót, amit rárakott a motorháztetőre. Különböző napszemüvegek, és sapkák voltak benne, hogy álcázni tudják magukat, sőt még műbajuszt is ragasztani akartak. Miután sikeresen álcázták magukat – a hírnév hátránya – elindultunk a pénztárhoz, hogy megvegyük a jegyeket. Eme megtisztelő feladatot én kaptam meg, mivel szinte senki se ismer. Karszalagokkal a kezünkön léptük át a park bejáratát, és gondolkozni kezdtünk, hogy hova üljünk fel először. Niall a hotdogos kocsit vette célba, mert megéhezett a nagy agyalás közben. Mikor visszatért körünkhöz, legnagyobb örömömre, elsőként a hullámvasútat vettük célba. Amikor megérkeztünk a vasúthoz, Niall még gyorsan befalta a hotdogját, majd beültünk egy-egy kocsiba, ami csak kétszemélyes volt: Louis és Eleanor, Liam és Niall, Harry és Alex, végül én mentem Zaynnel. Félszemmel ránéztem a haspókra, és őszintén reméltem, hogy nem fog hányni azután a sok kaja után, de talán Liam jobban járt, mintsem az előtte ülő Harry. Nem kellett sok, hogy elinduljunk, a „vonat” nagyon gyorsan haladt, és annyi kanyar volt benne, hogy egyszer jobbra, másszor pedig balra dőltünk. Néha a magasból egyenesen lefelé tartottunk. Volt benne egy hurok, is, úgyhogy fejjel lefele is láttam már a világot. A tömeg sikítozott, s néhány lány száját elhagyta az „én félek” mondat is. Miután vége lett a menetnek szomorúan szálltam ki a kocsiból.

-Na, asszem én okádok! – fogta a hasát Niall, és már rohant is a legközelebbi mosdóhoz. Liam utána ment biztos, ami biztos alapon.

-Még egyszer? – néztem rájuk úgy, hogy ne tudjanak nemet mondani. Így is öt perc győzködésbe került, mire rávettem őket, hogy megint felüljünk a hullámvasútra. Ezt a kört is nagyon élveztem, s megint fel akartam szállni rá, de a többiek lemondóan legyintettek. Szerencséjükre – nekem nem – megjelent Niall és Liam, így más szórakozás után kellett nézni. Ezután a dodgemet szemeltük ki. Megegyeztünk, hogy mindenki mindenki ellen lesz, s már én is szálltam volna be az egyikbe, amikor Zayn elhúzott onnan. Dühösen néztem rá, miután megálltunk egy padnál.

-Én most visszamegyek – rántottam ki a kezem az övéből, és már indultam is vissza, amikor megint meggátolt.

-Veszélyes neked most a dodgem – mondta. Nem értettem meg rögtön, hogy mire értette, amit mondott, de aztán leesett, hogy még mindig terhes vagyok, és nem mondtam még el neki, hogy mit szeretnék. Leültem a padra, s Zayn is helyet foglalt mellettem – Csak féltelek titeket.

Lehajtottam a fejem, és a földet kezdtem el kémlelni, miközben erőt gyűjtöttem, hogy elmondjam neki. Vettem egy utolsó mély levegőt, és a mellettem ülő srácra néztem.

-Zayn, ezzel kapcsolatban mondanom kell valamit – szinte suttogtam, de még így is meghallotta – Tudod nagyon sokat gondolkoztam ezen, és bevallom, hogy el se akartam neked mondani, hanem titokban el akartam vetetni. Akkor is így gondoltam, mikor megtudtad, hogy terhes vagyok. De nem volt elég bátorságom, hogy megtegyem – nem tudtam, hogy most mire gondol, mert semmilyen érzelmet nem tükrözött az arca. De mégis olyan érzésem volt, mintha azt mondta volna, hogy „akkor menj dodgemezni” – Ennek ellenére tegnap, mikor egyedül voltam a székhez kötözve átgondoltam a dolgokat, és rájöttem, hogy nem akarok olyan lenni, mint az anyám. Nekem az nem menne, és akkor sikerült meghoznom a végső döntést.

-Lo, mielőtt folytatnád, tudnod kell, hogy nem vagy olyan, mint Emily – mondta, és ez mindennél többet jelentett – Lehet, hogy hasonlítasz rá, de te határozottan más vagy. És tudom, hogy helyes döntést hoztál meg tegnap, bármi is az – mosolyodott el kicsit keserűen, mintha előre sejtette volna a válaszom.

-Hogy mondjuk meg Simonnak, hogy terhes vagyok? – kérdeztem. Zayn először csak meglepetten pislogott rám, majd széles vigyorra húzta a száját, és felállt, s az ölébe kapott, majd megpörgetett a levegőben. Nevetve kértem meg, hogy tegyen le, amit szinte azonnal megtett.

A kérdésemmel többet elárultam neki, mintha csak azt mondtam volna, hogy én is szeretném megtartani a gyereket. Nem állítom, hogy ezután könnyű lesz, főleg, ha megjönnek az egyetemi levelek, de majd kitalálunk valamit.

A válla fölött átnézve egy céllövöldét pillantottam meg, mire felragyogott a szemem, és úgy éreztem, hogy lőnöm kell magamnak egy hatalmas plüssfigurát. A bódé felé sétáltam, amit Zayn is észrevett, s követni kezdett. Nem árultam el neki, hogy melyikre fáj a fogam, csak kifizettem a dobás árát, lendítettem a kezem, és lőttem. Hármat sikeresen eltaláltam az ötből, de ez sajnos kevés volt a plüsshöz. Zayn nevetve nézte végig, ahogy a maradék két labdámat is elhajítva nem sikerült megszereznem a kiszemelt állatott.

-Lekvár! – nyújtotta ki rám a nyelvét, majd egy mosoly kíséretében ő is befizetett egy menetre. Az első dobása hasonlóan sikeres volt, mint az enyém, míg a második ugyanolyan sikertelen.

-Na, ki is a lekvár? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Még mindig te – válaszolt nevetve, és eldobta az utolsó labdáját, ami eltalálta a maradék dobozt. Az öregember, aki a céllövöldét vezette, kedvesen megkérdezte Zayntől, hogy melyik plüss kell neki, mire ő az oroszlánra bökött, amit kedvesen átnyújtott neki a bácsi. Zayn felém fordult, és a kezembe adta a plüssoroszlánt.

-Köszi – mosolyodtam el – Honnan tudtad, hogy ezt néztem ki?

-Titok – kacsintott, mire megütöttem az előbb lőtt szerzeményemmel – Visszavihetem, ha gondolod.

Ijedtemben hátam mögé rejtettem az oroszlánomat, amin fenyegetőm jót mosolygott, majd az egyik kezemet előhúzta a hátam mögül, s ujjainkat összekulcsolva indultunk meg a többiekhez, akik már vártak ránk.

Ezután bementünk az elvarázsolt kastélyba, ahol Harry sikeresen seggre esett a forgó szék miatt, Niall megint hófehér lett a végén lévő hordótól, ami körbe-körbeforgott, hogy így jussunk át rajta. A szellemvasútat sem hagytuk ki. A hullámvasúthoz hasonlóan ültünk be a kocsikba, amik bevittek minket a rettegés birodalmába. Minden kocsi megindultát farkasüvöltés jelezte. Mivel én és Zayn bizonyultunk a legbátrabbnak, ezért mi mentünk elsőként. Először pókok, s mindenféle bogarak jelentek meg, amik egészen a nyakunkig leereszkedtek. Kapálódzva szabadultunk meg azoktól. Egymásra néztünk, és mikor megpillantottuk egymás ijedt fejét egyszer csak hatalmas röhögésben törtünk ki. Fura lehetett, hogy valakik nevetve mennek a szellemvasúton, amikor félniük kéne, de na. Ezt hozta a helyzet.

Zayn legnagyobb örömére, most a hajának eset bántódása, mert hatalmas vihar „támadt” és szellemek jelentek meg, amik kellően tönkretették a haját, míg így sapkán keresztül is. Megjelentek a vámpírok, amiket dülöngélő, jobban mondva részeg múmiák követtek, amin megint csak röhögni tudtunk. Mikor vége lett az egésznek, nevetve szálltunk ki a kocsiból, és csak kicsit néztek hülyének minket, hogy mosollyal az arcunkon távoztunk.

Megvártuk a többieket is, akik már kicsit ijedtebb arccal közeledtek felénk.

-Együnk, mert megéheztem a kísértetektől – simogatta meg a hasát Niall, ami halkan korgott egyet. Nevetve követtük szöszit a legközelebbi kajáldához, ahol már a saját rendelését leadta, s minket sürgetett. Mikor megérkezett az étel, Bozontot megszégyenítő gyorsasággal enni kezdett, ami a hullámvasút után meglepő volt. Miután befejeztük a kajálást, már csak lájtosabb játékokra ültünk fel, hogy nehogy úgy járjunk, mint Niall.

***

Este felé, mikor már sikeresen kiszórakoztuk magunkat, és a srácokat is elkapta néhány szemfülesebb rajongó, s aláírás és fényképészkedés után hazaindultunk. Az egész út nevetéssel telt, mert Lou nem hagyhatta ki, hogy a kissé fáradt agyunkat fárasztó vicceivel terhelje.

Mikor hazaértem másra sem vágytam jobban, csak egy forró fürdőre, és a pihe-puha ágyamra. Egyből a fürdőmbe mentem, ahol megengedtem a meleg vizet, s amíg kifolyt bementem a szobámba valami pizsamaszerűért. Amikor visszamentem, belevetettem magam a vízbe, és hagytam, hogy fáradt végtagjaim kellemes felmelegedjenek. Nem gondolkoztam semmin, csak élveztem a forrófürdőt. Miután végeztem, megtörölköztem, és magamra kaptam egy hosszított pólót, és a bugyimat, majd átbattyogtam a szobámba, és bedőltem az ágyamba.

Már készültem elaludni, amikor valami az ablakomnak csapódott, s ezt a valamit több is követte, mintha kavicsok lettek volna. Dünnyögve másztam ki az ágyikómból, és az erkélyemhez sétáltam, majd kitártam az ajtaját, s kihajoltam a korláton. És akkor megláttam azt a személyt, aki az ablakomat dobálta. Elképedve néztem a srácra, s ő is rám. Szótlanul néztünk egymásra, de végül ennek ő vetett véget.

-Oh, Lo! Miért vagy te, Lo? – kezdett bele a Rómeó és Júlia átírt változatába.

-Ha most előadod az egész Rómeó és Júliát, esküszöm, hogy hideg vizet öntök a nyakadba – mondtam nevetve – Mit keresel itt?

-Valamit elfelejtettem – hallottam hangján, hogy mosolyog. Megráztam a fejem, hogy a hülye gondolataimat kizárjam, és leengedtem neki a létrámat, amin felmászott, majd megállt előttem.

-Mit felejtettél el? – suttogtam.

-Ezt! – mondta, és egy határozott mozdulattal magához húzott, majd hevesen ajkaimnak esett.

***

Ne maradjatok csendben! :)

Díj

Köszönöm a díjat Pearly Majornak! :) Hihetetlenül hálás vagyok, hogy ennyien olvassátok a blogomat, és hogy komiztok, s várjátok az új részt. Imádlak titeket! ♥ Mielőtt még válaszolnék a kérdésekre, a díjnak az örömére felajánlok egy remek lehetőséget :) Mindenki komiban kérdezhet bármit, akár rólam, akár a történetről, és válaszolok rá :) Ha nagyon bennfentes infót kérdeztek, akkor készüljetek fel rá, hogy rébuszban adom meg rá a választ ;) Na de itt a díj *-*

Szabályok:
1.Írj 10 dolgot magadról
2.Válaszolj a kérdésekre
3.Tegyél fel 10 kérdést
4.Küld tovább 10 embernek

10 dolog rólam:
1. Mostanában nagyon rákattantam a Skilletre
2. A karom mindig tele van karkötőkkel
3. Az egyik álmom teljesült ♥
4. Hét évig táncoltam
5. Unalmas óráimban jönnek a legjobb ötletek
6. Kémes hármas lett az új kedvenc filmem ♥
7. Szinte már az egész sztorit tudom, csak azt nem, hogy happy end vagy deppy end lesz a vége
8. Befestettem a hajam, és imádom ♥
9. Nekem vannak a legjobb olvasóim ♥
10. Utálok futni :P

Kérdéseimre válasz:
1. Mi a legnagyobb hobbid?
Írás, és mostanában egyre inkább a photoshop :)
2. Mi a kedvenc számod?
21
3. Mi a kedvenc zenéd?
Skillet - Lucy
4. Melyik a kedvenc városod?
Párizs
5. Mi a kedvenc országod?
Olaszország
6. Mi inspirál írásra?
Zene, az élet, beszélgetések, meg úgy minden :)
7. Hol voltál nyaralni?
Olaszország, de lehet, hogy szeptember elején Franciaországba is megyek :)
8. Olvasol blogokat?
Igen :)
9. Kedvenc együttesed?
1D, Skillet, Green Day, Simple Plan
10. Kinek a rajongója vagy?

Kérdéseim:
1. Mi a legnagyobb álmod?
2. Mi a legjobb érzés az írásban?
3. Ki a kedvenc színészed?
4. Várod már a sulit?
5. Ha bárhová eljuthatnál a világon hova mennél?
6. Mi a kedvenc filmed? Miért?
7. Ha találkozhatnál bárkivel a világon ki lenne az?
8. Mire vagy a legbüszkébb?
9. Mi a kedvenc dalszöveged?
10. Mennyi ideig bírnád ki net és gép nélkül?

Akiknek küldöm:

• Bella
• Fanni
• Anita
• Suneshine Moore
• Dina

34.Randi vagy mégse?

Sziasztok! Most viszonylag hamar jött a rész :) Már tegnap felkerült volna, de volt egy-két dolog, amit el kellett döntenem(főleg a baba), és egy kicsit át kellett írni a részt. És most is csak ezért ilyen későn került fel, mert az MTV Rockon Green Day ment ♥ utána leálltam Kémes hármast nézni xD :D De a lényeg, hogy itt az új rész :) Jó olvasást! :)

Vanessa:

Pufogva, dühösen és bosszúéhesen hagytam el a konyhát, hogy arcomról lemossam a paradicsomot. Sietősen tettem meg az utam a fürdőig, ahol a mosdókagyló felé hajolva lemostam magamról a piros ragacsot. Miután megtöröltem az arcom, visszaosontam a konyhához, hogy hallgatózni tudjak, de legnagyobb bánatomra nem sokat tudtam meg. Viszont egy fontos információ megütötte a fülemet, amivel örökre tönkretehetem Lo életét, és ez nem a gyerek volt. Az már magában elég ahhoz Lauren számára, hogy szenvedjen, hiszen látszik rajta, hogy nem akarja. Hm... Ezt is kihasználhatnám, hogy jobban egymásnak ugrasszam Zaynnel. Ó, igen! Az a ribanc megemlegeti a napot, amikor beleszeretett a félisten Malikba. Egyenesen könyörögni fog, hogy segítsek kiszeretni belőle, amit nevetve fogok megtenni. És ezáltal elérem a célom. Lo szenved, és örökre leszáll a kedvenc bandámról. Ha mégse tenné, akkor tudom, hogy kitől kell még egy kis segítséget kérnem. Nem hinném, hogy James annyira ellenezné, amit tenni készülök volt barátnője ellen, sőt szerintem még támogatná is.

Olyan hihetetlen, hogy Lauren nem vette észre, hogy sosem voltam a barátnője. S a legviccesebb, hogy néha úgy táncolt, ahogy én fütyültem, kivéve, amikor Jamesszel járt, mert akkor a srác irányította helyettem. Csoda, hogy még nem csukták le, de annak is eljön az ideje. Hamarabb, mint bárki is gondolná, főleg a kis Lo. A sitten végzi, és akkor mindentől búcsút mondhat. Az egyetemről nem is beszélve.

Még szerencse, hogy valaki megkért arra – miután megtudta, hogy Lauren nem halt meg az apjával, és a húgával együtt – , hogy tegyek meg mindent Lo öngyilkosságába kergetése érdekében. Talán gonosz célok vezérelnek, de az igazat megvallva leszarom. Amíg tejel nekem a nő, addig Lauren szenvedni fog. Már csak annyit kell elérnem, hogy elcsalom a „halott” anyja esküvőjére, ahol kicsinálom a társammal, sőt talán James is megtisztel a jelenlétével, és egy kis gonoszsággal. De az idő egyre jobban sürget, s nem hinném, hogy Adam hagyná Lot eljutni az esküvőre. Hacsak nem adom be neki, hogy Laurennek ez lesz a legjobb, hisz mindenkinek szüksége van az anyjára. Még szerencse, hogy Em mindent elmondott Josh és Tara haláláról, valamint arról, hogy Adam a „legjobb barátnőm” bátyja. Aj, Lo! Ha tudnád, hogy milyen csapások fognak érni, akkor már rég nem élnél. Kár, hogy James félrelőtt. Pedig csak Emnek és nekem tett volna jót, ha pontosabban céloz. De már mindegy. Így is millió lehetőségem van még keresztbe tenni Laurennek. És a végén én kerülök ki győztesen...

Ajtó csapódására lettem figyelmes, s láttam, ahogy Adam sétált be rajta. Arcomra gonosz mosoly ült ki, hiszen elkezdhettem a tervem első felét, mégpedig a srác meggyőzését, hogy Lonak az esküvőn a helye. Remélem nem kell sokáig győzködnöm, mert nem érek rá egész nap ezzel foglalkozni, hiszen egy randira is hivatalos vagyok Zaynnel...

Hajam gyorsan megigazítottam, majd átdobtam a vállam felett, s egy csábos mosoly kíséretében az új jövevényhez sétáltam. Kedvesen felém villantotta fogsorát, miközben egyre közelebb értem hozzá. Még nem sejtette, hogy a kérésem tönkreteszi Lo életét.

-Szia, Adam! – álltam meg előtte – Figyelj, beszélhetnék? – kérdeztem tőle, s próbáltam a lehető legaggódóbban hangnemben feltenni a kérdést, hogy bedőljön nekem, ami sikerült is, mert aggódva nézett rám. Magamban mosolyogtam, hogy ilyen könnyen bedőlt nekem, de ezt nem mutattam ki neki, hisz nem akartam lebukni előtte. Nem mondott semmit, csak várta, hogy folytassam, amit örömmel tettem meg – Loról lenne szó – halkultam el, és ezzel is jelezni akartam neki, hogy elég fontos dologról akarok vele beszélni.

-Megijesztesz – mondta.

-Sajnálom, de ez tényleg életbe vágó – fordítottam a fejem a konyha felé, ahol Lou cica éppen poénkodott. Adam is abba az irányba emelte a tekintetét, majd szeme megakadt húgán. Egy ideig még őt kémlelte, majd szép lassan ismét nekem szentelte a figyelmét, és egy „hallgatlak-ot” is motyogott az orra alatt – Aggódom érte – kezdtem bele a mesémbe, hogy még hihetőbb legyen, úgy tettem, mint aki a könnyeit nyelte vissza – Tudod, Lo két éves korában látta utoljára az anyját, és nagyon hiányzik neki – lehunytam a szemem, s valami szörnyű dologra gondoltam, aminek az lett az eredménye, hogy egy sós csepp végigfolyt az arcomon, amit Adam letörölt – A legjobb barátnőm, és nem tudom, hogy mivel vidíthatnám fel – kezdtem műsírásba. A srác szorosan magához húzott, hogy ölelésével megnyugtasson, de én csak tovább színészkedtem, és mellkasába fúrtam a fejem. Keze hátamon fel-lejárt, miközben csitítgatott. Még szerencse, hogy nem látta az arcom, amin levakarhatatlan, győzedelem ittas mosoly ült.

-Már beszélni akartam vele anyáról, és az esküvőre is meg akartam hívni, de nem tudtam, hogyan reagálna rá Lo. De most, hogy ezt elmondtad, jobb lesz neki, ha ott lesz a menyegzőn – duruzsolta a fülembe. Óvatosan eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Tényleg? – szipogtam. Adam aprót bólintott, mire egy „köszönöm-öt” eltátogtam neki. Kibontakoztam karjaiból, majd megtöröltem a „könnyes” arcom, és hálásan néztem rá. Ezt az egyet nem színleltem, hiszen tényleg az volt. Hálás, mert elviszi Laurent az esküvőre, ahol kezdetét veszi a játék, amiből Lo kerül ki vesztesen.

Lassan Oscar-díjat kéne, hogy kapjak a remek alakításaimért. Csoda, hogy nem a színművészeti gimnáziumba vettek fel, amit így utólag annyira nem is bánok, mert Lo közelében lehettem. De a színművészeti egyetemre igazán felvehetnének egy ilyen kamu barátság után...

Lauren:

Lehet, hogy mindenki megharagszik, azért amit tenni akarok, de ez az én életem, s a saját döntéseimet nekem kell meghoznom, hogy tanuljak belőlük. Mégis félek egyedül végigcsinálni az abortuszt, hiszen ott a kockázat, hogy talán többé nem lehet gyerekem. Emily is ezért választotta azt az utat Adammel? Biztos, de akkor miért akarta annyira, hogy apáékkal együtt meghaljak? Mit akart azzal elérni? Nem volt elég neki, hogy eljátszotta a halálát? Egyáltalán valaha is szerette apát, vagy engem? És Tara-t akarta? Nem tudom, de ha megkapom az összes kérdésemre a választ, akkor már semmi sem lesz olyan, mint volt. De akkor talán tisztán láthatok, és meg tudom hozni a helyes döntést a babával kapcsolatban, mert annyira nem vagyok benne biztos, hogy az lenne a leghelyesebb, ha elvetetném. Mégis ezt hangoztatom, mert a jövőmre gondolok, és arra, hogy még túl fiatal vagyok. Csodálom, hogy Zayn nem ijedt meg ettől, hanem már tudja, hogy mit szeretne.

-Lány – hozott vissza a valóságba Zayn hangja. Abbahagyta hasam simogatását, majd kezét összekulcsolta a derekamon.

Amint meghallották, hogy milyen nemű lesz, egyből lány nevekkel kezdték el traktálni az agyam, amiről Shane jutott az eszembe, és a hasonló beszélgetésem vele és Deannel. Még mindig tisztán emlékszem arra a napra, még ha lassan tíz éve is volt. A kertjükben ültünk, és beszélgettünk a jövőnkről, hogy mit szeretnék, ha felnövünk. Még egy bugyuta esküt is megfogadtunk, hogy olyan nevet választunk majd a saját gyerekünknek, ami mindegyikőnknek tetszik. Ma már ez hülyeség, de akkor kilenc éves fejjel így gondoltuk, mert semmit se tudtunk arról, hogy milyen felnőttnek lenni. Rengeteg nevet felsoroltunk, de végül csak három nyerte el a tetszésünket a lány nevek terén: Blair, Zoe, Bonnie. Mindhárman azonnal lestoppoltuk a kedvencünket, és megkötöttük a „Shanlo” szerződést. Azután mindig megkötöttük, ha valami fontosabb egyességről volt szó. Sőt csatakiáltásunk is volt hozzá, ahogy egy kitalált üdvözlési formánk, amivel a gyűléseinket nyitottuk meg, mert azok is voltak.

Éreztem, hogy nem kell sok ahhoz, hogy elsírjam magam, de inkább visszatartottam, és próbáltam a többiekre figyelni, még ha nehezemre is esett. Legszívesebben valahova eldeszkáztam volna, és onnan vissza se jöttem volna. Talán ezt kéne most tennem. Elmenni egy távoli helyre, ahol senki se talál rám, és megtenni azt, amihez valakinek nem volt elég bátorsága...

-Lo, minden oké? – suttogta Zayn a fülembe, hogy csak én halljam. Hogy vehette észre, hogy valami baj van? Hiszen egész végig háttal álltam neki – Srácok, kimennétek egy kicsit? – kérte meg kedvesen a többieket, hogy hagyják el a konyhát, amit minden ellenkezés nélkül tejesítettek, míg már csak én és ő maradtunk ott. Megfordultam a karjai közt, és egy aggódó szempárral találtam szembe magam – Mi a baj? – simított végig az arcomon, s ahol keze érte a bőrömet ott bizsergett.

Nem akartam vele Shane-ről beszélni, ahogy senkivel sem. Magamba akartam fojtani a bánatom, és azt tenni, amit apáék és James elvesztésekor is. De az most nem ment, mert itt voltak azok, akiket azt hiszem, hogy a barátaimnak mondhatok, s ha jobban harcoltam volna ellenük, akkor soha nem lettek volna azok. Inkább csak olyan emberek, akik egy ideig bekapcsolódnak az életembe, majd tovább állnak. Akkor nyár végén is könnyebb lenne őket itt hagyni.

-Hiányzik – bukott ki belőlem. Nem kérdezte, hogy ki, hisz nagyon jól tudta, hogy kire gondoltam. Nem mondta azt, amit ilyenkor mások szoktak, csak csendben hallgatta, ahogy halkan szipogtam, mert könnyeim eleredtek, és elleptek Shane-nel kapcsolatos emlékeim, ahogy az együtt töltött idő lepergett a szemem előtt, úgy éreztem, hogy egy részem meghalt. Annak ellenére is, hogy szerelmet vallott. Mert már nem számított, hiszen elvesztettem őt örökre.

-Mindig itt leszek melletted – mondta Zayn. Attól nem féltem, hogy elhagy, inkább attól, hogy én lépek le szó nélkül, mikor majd úgy érzem, hogy szorul a húrok, és nincs más kiút, mint a menekvés. Hiszen könnyebb elmenekülni, mint szembenézni az akadályokkal, és azzal, amitől a legjobban félünk.

***

Megpróbáltam mindenkit hazaküldeni, hogy egyedül lehessek, és visszamehessek a tengerhez, de nem akartak magamra hagyni. Hiába győzködtem őket, hogy semmi bajom nem lesz – miután megtudták, hogy Shane meghalt – , de nem hittek nekem, mert féltek, hogy valami őrültséget csinálok. Azon kívül, hogy a műsorig nem látnának semmi hülyeséget nem csinálnék, szóval... Két napot csak kibírnak nélkülem.

Utolsó próbálkozásként egyesével elkezdtem kitolni őket, de be kellett látnom, hogy szinte lehetetlen elküldeni a srácokat. Nagyot sóhajtottam, majd úgy döntöttem, hogy inkább én megyek el. Felszaladtam a szobámba a deszkámért, amit szinte azonnal megtaláltam. A folyosóig rohantam, ahol megálltam, és letettem a csempére a gördeszkámat, majd ráálltam, s ellöktem magam. Sajnos sikerült akkora erővel meghajtanom magam, hogy megcsúsztam, és leestem a deszkámról egyenesen Zayn karjaiba.

-Nem lesz bajod, mi? – kérdezte idegesen Zayn, miután elengedett, s újra a saját lábamon álltam.

Egy eséstől nem sérültem volna meg, max lehorzsolom a térdem, és lesz egy plezúrt a könyökömről. Máskor is tanyáltam már el.

-Nyugi, Zayn – szorítottam meg a kezét nyugtatásként. Halványan elmosolyodott, majd puszit nyomott a homlokomra, és betessékelt a nappaliba. Nem igaz, hogy már megszökni se tudok, mert úgy döntött, hogy egész nap vigyázni fog rám. Nekem most magány kell, hogy a magam módján feldolgozzam Shane elvesztését, és nem huszonnégy órás felügyelet.

Senki se jött utánam, ezért egy újabb szökési kísérlet mellett döntöttem, de ezúttal a szobámon keresztül. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint a Szökésben. És a vicc, hogy a saját otthonomból készülök meglógni. Kikukucskáltam a nappaliból, s örömmel konstatáltam, hogy éppen lefoglalja őket a beszélgetésük. A lépcsőhöz osontam, és felkészültem rá, hogy gyorsan felrohanok, de nem jött össze, mert valaki hátulról átölelt. Ijedtemben megugrottam, mire támadóm nevetni kezdett.

-Hova-hova? – kérdezte, s hallottam a hangján, hogy mosolyog – Csak nem meg akartál szökni? – fordított magával szembe, és a cuki féloldalas mosolya fogadott.

-Nem? – kérdeztem, mintsem mondtam. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, mire lehajtottam a fejem, mint aki rosszat csinált. Nevetve az állam alá nyúlt, és megemelte, szinte kényszerített, hogy nézzek rá. Karamell íriszei csak úgy elmélyültek a tekintetemben, ezzel elérve, hogy elvesszek bennünk.

-Csak féltelek – mondta, és végigsimított az arcomon, kiseperte onnan a rakoncátlan barna tincsem, majd a homlokát az enyémnek döntötte – Kezdjünk mindent előröl.

-Semmi „Simon mondja játék”? – kérdeztem. Nem hiányozna, hogy megint a nagybátyám kérésének megfelelően ugráljon. Nem mondom, hogy elfelejtem, de megbocsájtok neki.

-Tisztalap – motyogta szinte az ajkaimba. Lehunytam a szemem, és mindennél jobban arra vágytam, hogy végre megcsókoljon. Ajkait az enyémekre helyezte, s mielőtt ennél több is történhetett volna, eltávolodott tőlem – Mit szólnál, ha behajtanám rajtad a kívánságom?

-Most? – kérdeztem meglepetten, mire egy bólintással felelt – Oké – mosolyodtam el halványan.

-Egy óra és itt vagyok érted – nyomot egy puszit a szám sarkába, majd elment.

Nem tudtam, hogy mit tervez, sőt még azt se mondta, hogy mibe menjek. Tanácstalanul álltam a szekrényem előtt, és a ruháimat nézegettem, miközben próbáltam rájönni, hogy mit tervez Séróbáró. Tíz perc nézegetés után meguntam, és eldöntöttem, hogy maradok abban, ami rajtam van. Fáradtan ültem le a szőnyegemre, mert igen kimerítő volt szemezni a ruháimmal. Nem tudom, hogy mások ilyen instrukciókkal hogyan tudnak öltözetet választani. Talán velem van a baj...

Az ajtóm kinyílt, és egy nem várt személy jött be rajta. Keze a háta mögött volt, s mintha rejtegette volna előlem a keze tartalmát. Felálltam, majd lassan hátrálni kezdtem, míg ruhásszekrényembe nem ütköztem. Látogatóm gonosz mosollyal az arcán közeledett felém, és elrejtett kezét előhúzta a háta mögül, amiben egy fegyver volt. Megijedtem, hiszem fogalmam se volt róla, hogy mit tervez vagy mit akar tőlem.

-Ülj le a székbe! – oda ki a parancsot, miközben rám szegezte a stukkert. Hevesen dobogó szívvel tettem eleget a kérésének – Jó. Most megkötözlek, és ha meg mersz nyikkanni, akkor lelőlek – fenyegetett meg. Elém állt, és minden ellenállás nélkül hagytam neki, hogy a forgószékemhez kötözzön. Miután sikeresen elvégezte a feladatát, levette a parókáját, s azt hittem, hogy rosszul látok. A haja teljesen olyan volt, mint az enyém. A szeméről, és az öltözetéről nem is beszélve...

-Elmebeteg vagy! – mondtam higgadtan, ami engem is meglepett a helyzethez képest – Zayn sosem dőlne be neked.

-Kicsi, butus Lo – nevetett Vanessa – Velem fog randizni, és megismételjük azt az estét, amiről tájékoztatni akartalak, csak te nem voltál hajlandó végighallgatni. Köztetek többé semmi sem lesz, mert ma nekem fog szerelmet vallani, és az én kezemet kérni meg – ördögi kacaj hagyta el a száját.

Ennyi éven át félreismertem őt, s mikor kimutatta, hogy milyen valójában már késő.

-Lo, indulhatunk? – hallottam meg Zayn hangját. Nem dőlhet be neki.

-Igen – utánozta a hangom Ness, majd kisietett a szobámból, s legközelebb csak az ajtó csukódását, és a motor indulását hallottam.

Reménykedni kezdtem, hogy Zaynt nem fogja tudni átvágni, de egyre kevésbé hittem ebben, hiszen engem is több éven át megtévesztett. Tehetetlennek éreztem magam, és éreztem, hogy kicsordult egy könnycseppem is. Hogy tehette ezt? Miért pont engem választott célpontjául? Miért akarja ennyire tönkretenni az életem? Millió ezekhez hasonló kérdések kavarogtak a fejembe, de nem találtam rájuk választ. Vajon Zayn ismer annyira, hogy ne dőljön be Vanessa olcsó színjátékának? Talán nem. Hiszen akkor nem lépett volna le Ness-sel.

Kezem zsibbadni kezdett a szoros csomó miatt. Ficánkolni kezdtem, hátha valahogy sikerül lazítanom, de nem jártam sikerrel. Hiszen egyedül voltam a házban azt várva, hogy valaki hazajöjjön, és kiszabadítson a kötél rabságából. Már meghalt a remény számomra...

Lehet, hogy a sors hülye humora akarta, hogy így döntsem el, hogy megszeretném-e tartani a gyereket vagy sem. Érveket, és ellenérveket sorakoztattam fel egymás ellen, de mindig ugyanott lyukadtam ki. Talán most hoztam meg életem legnehezebb döntését, mégis mosolyogva gondoltam arra, amit kitaláltam. S úgy éreztem, hogy soha nem voltam ennyire biztos semmiben sem, és ha akartam volna sem változtatnék az elhatározásomon, amit a székhez kötözve hoztam meg, hisz a leghülyébb körülmény hozta meg a legjobb döntést. Már csak Zaynnel kell tudatnom.

Hirtelen a kötél szorítása enyhült, míg végül leesett rólam. Szinte azonnal felpattantam a székről, és szembetaláltam magam megmentőmmel. A nyakába ugrottam, s kimondhatatlanul hálás voltam neki. És kétségtelenül a legjobb választásnak éreztem a baba sorsát.

-Honnan tudtad? – szorítottam, amennyire csak tudtam. Nem akartam elengedni, mert jelenléte biztonságot jelentett.

-Csak egy Lo van – puszilt a hajamba, majd óvatosan visszarakott a földre – Indulhatunk?

-Persze, de hova is megyünk? – nem válaszolt csak megvillantotta a szexi féloldalas mosolyát, megfogta a kezem, és kivezetett a kocsihoz, majd elindultunk.

***

-Bowling!? – döbbentem meg, amikor kiszálltunk a kocsiból. Mosolyogva bólintott, majd ujjainkat összefonva bevettük az épületet. Szerencsére alig voltak, így nem keltettünk nagy feltűnést. A pulthoz sétáltunk, ahol kb. egy órára kibéreltünk az egyik pályát, valamint megkaptuk azokat a fantasztikus cipőket. Zayn kedvesen felém nyújtotta a neonrózsaszín cipőt, amit szépen elutasítottam, s inkább a neonkék mellett döntöttem, amit kikaptam a srác kezéből, és gyorsan magamra kaptam, hogy még véletlenül se cseréljük vissza.

-Nagyon jól áll ez a cipő neked, többször kellene ilyet hordanod – röhögtem Zaynen, mivel a neonrózsaszínben pompázó cipőt viselte, ami egyáltalán nem illett a ruhájához de még hozzá se. Mosolyogva elővettem a telefonom, és készítettem néhány képet Zaynről, és a cipőről, amit mindenki megirigyelt volna.

-Fogd be! – mondta sértődötten, de nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát. Együtt nevetve gyönyörködtünk Zayn cipőjében, hiszen megunhatatlan volt.

-Kezdhetjük? – kérdeztem, miután sikerült abbahagynom a hahotázást.

-Kezdhetjük! – válaszolt, majd kivett egy golyót a tárolóból – Na akkor, figyelj, és tanulj a mestertől – nekifutott, majd lendítette a kezében lévő tekét, ami csak egy bábut ütött ki, és én nem bírtam ki, hogy ne nevessem ki. Ha ilyen profi, akkor semmi esélyem, hogy legyőzzem.

-Nagyszerű gurítás volt, mester! – dicsértem meg.

-Na jól van, azt hiszed neked jobban menne? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, és egy bólintással igazoltam, hogy több találatom lesz, mint neki – Akkor rajta, te jössz! – meg is fogtam a legközelebbi golyót, megálltam a pálya elején, bemértem nagyjából a síkot, majd egy nagy lendülettel elindítottam azt. Végig szurkoltam, hogy több találatom legyen, mint neki, ami szerencsére bejött, mert kezdésnek legurítottam az egészet.

-És tarolt! Haha! – ugráltam örömömben, mint az öt éves kisgyerek.

-Cöh, csak kezdők szerencséje, a következő nekem is jó lesz – húzta ki magát Zayn, s egy másik bowling golyóval kísérelte meg igazolni az állítását, azonban ismét elhibázta, míg én ismét taroltam.

-Oké nagy okos, azt hiszed, hosszabb menetben meg tudnál verni?

-Simán! --vágtam rá egyből.

-Akkor egy versenyt? – kérdezte. Hm... Legyőzhetem Zaynt bowlingban? Miért ne?!

-Benne vagyok! Mit kap a nyertes? – lelkesedtem. Ha a nyeremény Zayn vereségén is túltesz, akkor semmiképpen sem veszíthetek.

-Azt eldöntjük a végén. Mehet? – nyúlt a következő tekéért.

-Naná! – kezet fogtunk és indult is a mérkőzés. Eleinte sikerült Zaynnek vezetnie, mert egy kicsit hagytam, hogy azt higgye, hogy le tud győzni, de a harmadik körben megelőztem, s onnantól kezdve csak én álltam elől, egészen addig, amíg, partnerem meg nem unta, és nem kezdett el keresztbe tenni nekem. Éppen egy újabb sikeres dobást akartam véghezvinni, amikor Zayn hátulról átölelt, s ijedtemben elejtettem a golyót, ami kigurult a pályáról, így megakadályozva a lövésem.

-Csaló! – fontam össze mellkasom előtt a karom.

-Nem én nem tudok gurítani – mondta nevetve. Gyengéden hasba könyököltem, amitől fájdalmasan felnyögött, és elengedett. Szembefordultam vele, s próbáltam a legdühösebb tekintetemmel ránézni, de minden haragom elszállt, amint bevetette ellenem a mosolyát, és a szemeit. Neki van a világon a legszebb szeme, olyan Zaynes.

-Meggyezünk egy döntetlenben? – ajánlottam fel a visszautasíthatatlan ajánlatomat, amit ha megtesz, porig alázom bowlingban.

-Hát…nem is tudom… – húzta az időt.

-Vagy most befejezzük, és én nyertem – villantottam meg fogsorom. Elgondolkozott a hallattakon, és alig egy perc gondolkozás után kimondta a választ.

-Döntetlen az tökéletes – felelte. Tudtam! Tudtam, hogy nem fogja hagyni, hogy egója jobban sérüljön, mint kéne.

-De így melyik győztes mit kap? – kérdeztem kíváncsian.

-Azt hiszem nekem van egy ötletem… – lépett közelebb hozzám.

-Nincs csók – szögeztem le, de nem gondoltam komolyan, amit szerintem ő is észrevett.

-Akkor nem csinálhatom ezt – helyezte kezét a derekamra, s így közelebb húzott magához – Ahogy ezt sem – simított végig az arcomon, mibe beleremegtem. Arcával közelíteni kezdett, s mielőtt ajkaink összeérhettek volna, eltávolodott, majd elengedett, és ellépett tőlem. Bosszúsan néztem rá, de Zaynt roppant szórakoztatta dühös tekintetem – Te mondtad, hogy nincs csók – kacsintott, mire durcásan összefontam a karom, s nem voltam hajlandó elmenni onnan.

-Szemét vagy! – sziszegtem fogam között, de ez csak jobban mosolyt csalt az arcára.

-Gyere, Lo! – szólt kedvesen. De én csak jobban megmakacsoltam magam a csók miatt és duzzogva követtem őt a kijárathoz, miután visszacseréltük az eredeti cipőnket. Csendben sétáltunk egymás mellett, mikor elhaladtunk egy fagyizó előtt. Tekintetem azonnal megakadt a sok jeges finomságon, és magamban már azt terveztem, hogy az egész boltot felvásárolom, kivéve a csoki fagyit, mert azt nem szeretem. Nem törődve Zaynnel elindultam a paradicsomba. Amikor megálltam, és végignéztem a kínálatot, már tudtam, hogy mind az enyém lesz, hiszen én vagyok a világ legfagyisabb embere. Szemem megakadt a csokifagyin, és elhúztam a szám, de azonnal tovább vezettem a szemem, és megláttam a kedvenceimet.

-Milyet kérsz? – hallottam meg Zayn hangját mellőlem. Mosolyogva felé fordultam, és rámutattam a két kedvencemre. Először furán nézett rám, hiszen egy elég fura párosításra böktem rá, ami a velencei álom, és a narancs volt. Nevetve megrázta a fejét, s elment megvenni. Két tölcsérnyi fagyival tért vissza, és az enyémet a kezembe adtam, aminek azonnal nekiestem – Milyen?

-A legjobb – ettem tovább. A sok fagyi miatt, amit eddig megkóstoltam, elgondolkoztam azon, hogy fagyi és jégkrém kritikus leszek, hisz akkor mindig ehetnék belőlük, és az én szavam lenne a szent a témában, sőt soha többé nem lenne csokis fagyi.

-Megkóstolhatom? – kérdezte.

-Nem – vágtam rá, s minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, mintha egy fagyi tolvajjal lett volna dolgom.

-Biztos? – húzta fel a szemöldökét, mire egy remek ötlet ugrott be. Felé nyújtottam a kincsem, s hagytam, hogy azt higgye, hogy megkóstolhatja. De amikor már majdnem megnyalta, elhúztam onnan, és összekentem vele az arcát – Ezt még visszakapod!

Futni kezdtem, hiszen megenni szeretem a fagyit, nem az arcomon látni. Néha hátrapillantottam, és láttam, hogy még mindig követ, ezért elterelő úton mentem, s mikor megint a hátam mögé néztem már nem volt ott. Örömmel konstatáltam, hogy sikerült leráznom, ezért megálltam.

-Azt hitted mi? – ugrott elő egy fa mögül, és összekent a fagyijával. Nevetve ültünk le a közeli padra, s a másik munkáját csodáltuk, amit a jeges édességgel műveltünk. Fejem Zayn vállára hajtottam, és úgy néztem Londont esti fényben – Más vagy – jegyezte meg. Tudtam, hogy mire gondolt, hiszen eddig sosem voltam ilyen vele. Ezt az oldalamat is csak Dean ismerte. A bunkózást többnyire az idegeneknek s azoknak hagytam, akiket nem kedveltem – De nem bánom, mert azt hiszem, hogy megismerhettem az igazi éned.

-Igen, megismerted – suttogtam.

Egy ideig még élveztük a pillanatot, majd úgy döntöttünk, hogy ideje menni, ezért felálltunk a padról. Szemben ácsorogtunk egymással, de Zayn egy könnyed mozdulattal magához húzott. Egyik kezét a derekamra tette, míg a másikkal kisimította ugyanazt a rakoncátlan tincset, mint a lépcsőnél. Közelebb hajolt hozzám, míg ajkai érintették az enyémeket. Kezem automatikusan felvezettem, s nyaka körül összefontam, és Zayn ajkait ízlelgettem. Először lassan mozogtak ajkaink, majd egyre hevesebben faltuk a másikat. Szívem egyre gyorsabban vert, és azok a bizonyos pillangók is életre keltek. Pont úgy éreztem magam, mint a filmekben a szerelmes főhősnő, és most nem bántam, mert élveztem. Ahogy nyelve átcsusszant az enyémhez, úgy éreztem, hogy mindjárt összeesek, s ha Zayn nem tartott volna olyan erősen, lábaim már rég felmondták volna a szolgálatot. Kizártam mindent, és mindenkit. Különösebben az sem érdekelt, hogy holnap az újságok címlapján kötünk ki, hiszen megszűnt körülöttünk minden. Nem akartam, hogy valaha is véget érjen ez a pillanat, de levegőn fogytán volt, így kénytelenek voltunk elszakadni egymástól.

-Szeretlek! – suttogtam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Hosszú ideje most először mondtam ki a bűvös szót, és reméltem, hogy nem hallotta meg. Zayn elmosolyodott, majd homlokát az enyémnek döntötte.

-Én is szeretlek – csókolt meg újra, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben, mint az előbb.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a kocsihoz, és hazáig meg sem álltunk. Mikor megérkeztünk Zayn kinyitotta az ajtót nekem, s a bejáratig kísért.

-Kösz, Zayn, hogy segítettél elfelejteni mindent – mondtam mosolyogva, hiszen neki köszönhettem, hogy ami ma történt azt egy időre kivertem a fejemből.

-Bármikor – mosolygott – Ugye tudod, hogy csak hagytalak nyerni?

-Persze – hitetlenkedtem.

-Visszavágó? – kérdezte.

-Megint veszíteni akarsz? – érdeklődtem.

-Csak szeretnéd – kacsintott – Jó éjt, Lo – puszilta meg a homlokon, majd beszállt a kocsijába és eltűnt az éjszakában.

***

Ne maradjatok csendben! :)

33.Hagyd békén a barátnőmet!

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de alig volt ötletem hozzá, és ma jött meg a legtöbb löket, mert eddig darabokban állt, de végre kész van. :) A jó hír, hogy nem lett szomorú, és néhány poént is belecsempésztem. Jó olvasást! :)

Zayn:

Mellkasomon feküdt, miközben derekánál öleltem át, de nem tudott nyugodtan aludni. Össze-visszaforgolódott, és mindig más nevét ordította. Biztos rémálma volt, mert leggyakrabban Shane és Dean neve hangzott el. Talán újra átélte, amit James tett velük. Marha nagy szerencséjük volt, hogy akkor az unokatestvéremmel volt dolgom, különben rosszabbul is végződhetett volna. Főleg Lo esetében, hiszen James sosem hibázza el a lövéseit. Most is csak miattam menekült meg Lo. Ha egy kicsit is később megyek be... Erre még gondolni is rossz. A lényeg, hogy időben megérkezett a segítség. Mégis, amit James akkor mondott, nem hagy nyugodni. Vajon hogy értette? Mit akar még tőle? A lövés is csak figyelmeztetés lett volna neki? De mire? Mibe keverte már megint bele James Lot? Fogalmam sincs, de egy biztos, nem húzom ki egyikőjükből sem ezt. Lehetséges, hogy arról van még szó, amikor megmentette Hazzat a biztos haláltól... De akkor nem mondta volna azt, hogy: „hamarosan szenvedni fogsz, Malik”.

Lauren álma egyre rémesebb lett, mert gyakrabban sikított fel, és a mellkasa is gyorsabban emelkedett. Haja szinte betemette az egész arcát, amin verejtékcseppek gyöngyöztek. Kisöpörtem hajzuhatagát orcájából, és megpróbáltam megnyugtatni, hogy kellemesen aludhasson tovább, de nem használt igyekezetem. Arcán még mindig izzadtságcseppek sorakoztak, s mintha remegett volna is. Szörnyű volt így látni, mégis örültem neki, hogy legalább mellette lehetek. Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy ha csak egy kis időre is, de boldog legyek, annak ellenére is, hogy sok mindent elszúrtam Loval kapcsolatban. Mikor elvállaltam a műsort, és azt, hogy megváltoztatom Laurent, álmaimban sem hittem volna, hogy ez lesz. De az igazat megvallva csak azért vállaltam el, mert nem akartam, hogy egy idegen miatt törjön össze. Mégis megtettem vele. S ha visszamehetnék az időben, akkor is elfogadnám Simon kérését, annyi különbséggel, hogy nem szúrnám el ennyire. Végig tiszta lapokkal játszanék, sőt valamit pont ugyanúgy csinálnám végig, ahogy már megtettem. De nem hagynám, hogy Lo ennyit szenvedjen. Főleg miattam nem... A sors fura fintora, hogy ami először csak melónak indult, végül más lett. Barátság, ami minden utálat és más ellenére – azt hiszem – szerelemmé változott. Ki gondolta volna, hogy annyi év után végül egy olyan lány, mint Lo tesz boldoggá? Néha hajlamos rá, hogy undok legyen, néha mindenkit megpróbál elüldözni maga mellől, de ha valaki igazán ismeri tudja, hogy ez csupán a védelmi rendszere. Belül ő is olyan, mint mindenki más. Egy aranyos kislány, akinek ugyanannyira szüksége van szeretetre, mint minden embernek. Sőt, talán még jobban. Lehet, hogy ezért tudja olyan jól elrejtenie az érzéseit, kivéve, ha a szeretteiről van szó. Dean és Shane voltak azok a személyek, akiket közel engedett magához. Jól választott, Shane-t kivéve, akinek a halála összetörte, s ha Dean halt volna, akkor azt hiszem, hogy azt nem élte volna túl... Szinte már elválaszthatatlan barátok, és őket csak a halál szakíthatná el egymástól.

Az ajtó nyikorogni kezdett, mire felé kaptam a fejes, és Steph sétált be rajta, majd becsukta maga után azt. Amint meglátott az alvó lánnyal a mellkasomon, halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Hogy van? – ült le az ágy melletti székre, s onnan figyelte Lot.
-Viszonylag jól – mondtam, miközben megsimogattam a hasát.
-Voltam bent Deannél is – remegett a hangja, s arcán látni lehetett, hogy aggódik. Nemcsak Deanért, hanem Loért is – Nem tudom elhinni, hogy meghalt – folyt le az első könnycsepp Steph arcáról, amit azonnal letörölt. Táskájában kezdett el kutatni, ahonnan előhúzott egy plédet, de nem a hagyományos félét, hanem attól különlegesebbet. Kisebb-nagyobb kockákból állt, s mindegyik anyaga különbözött. Látszott rajta, hogy valaki saját kezűleg készítette – Ez Loé – nyújtotta felém a takarót, amit elvettem tőle, s óvatosan ráterítettem Laurenre, amitől mintha teljesen megnyugodott volna.
-Dean hogy van? – kérdeztem. Azóta nem hallottam semmit felőle, hogy kihozták a műtőből. Bár akkor bizakodva mesélt az orvos az állapotáról. De ő is úgy viselheti barátja halálát, mint Lo. Nem akarja felfogni, hogy ezt történt.
-Rendbe jön – sóhajtott fel megkönnyebbülten – Olyan idióta! – túrt a hajába ingerülten, majd felállt, s idegesen járkált a helységben – Minek kellett a golyó elé ugrania? Ő nem superman, hanem csak egy átlagos ember, aki játssza a hőst --mondta dühösen. Egy ideig még fel-alájárkált, miközben továbbra is arról magyarázott, hogy milyen felelőtlen Dean. De ha az ő szemével nézné a dolgokat, akkor megértené, hogy ezt csak Lauren miatt tette. Még ha óriási őrültség is volt, viszont én is így cselekedtem volna a helyében. Megvédtem volna számomra legfontosabb lányt a világon.
Az ablak előtt állt meg, és onnan figyelte a kórház kertjét, ahol betegek sétáltak, vagy beszélgettek egymással, vagy hozzátartozóikkal.
-Zayn – fordult meg, és egyenesen rám nézett, s hangszínén hallatszott, hogy komoly dologról akar beszélni – Össze fog omlani, és kell valaki, aki nem hagyja neki. Eddig Dean és Shane – csuklott el a hangja – voltak, akik visszahozták miután meghalt a húga és az apja.
Lo régebben már mesélt erről, de azt nem sejtettem, hogy ennyire nehezen dolgozta föl, hiszen sosem mutatta ki – a szülinapját kivéve – , hogy hogyan érez ezzel kapcsolatban. Mindvégig erős volt, és egy pillanatra sem omlott össze. Csodálom érte, hogy egyszer sem választotta a könnyebb utat, még James után se.
-Most, akiben megbízik, és hallgat is rá, az te vagy, Zayn. Kérlek, vigyázz rá! – mondta Steph. Nem kellett erre kérni, hiszen magamtól is megtettem volna. Vigyázni fogok rá, és Jamestől is megvédem, mert nem hinném, hogy az unokatestvérem ennyiben hagyná azt, amiről beszéltek.

***

-Zayn, neee! – ordította álmában Lo, és arcán egy könnycsepp gördült le. Nemsokkal később ziháltan ébredt fel, s letörölte arcáról a sós vizet. Nem szólt semmit, csak maga elé meredt. Talán még az álom hatása alatt volt.
-Nyugi, ez csak egy álom volt – simogattam a hátát, hogy lenyugodjon, ami szerencsémre bevált, mert alig egy perc múlva, újra normálisan lélegzett. Tekintetét levezette a plédjére, amin megakadt a szeme. Látszott rajta, hogy nem érti hogyan került ide, de nem kérdezett vagy mondott rá semmit, csak jobban maga köré tekerte, s fejét a vállamra hajtotta, és onnan figyelt.

Lauren:

Fejem Zayn vállán pihent, de nem kérdezett semmit. Láttam rajta, hogy aggasztotta néhány dolog, de nem tette fel nekem a kérdéseit, pedig biztos volt belőle. Sőt talán azt is hallotta, amikor álmomban beszéltem.

Szörnyű volt újra átélni a lövést, de most sokkal rosszabban tért vissza álmomban, mint a valóságban, hiszen James nemcsak Shane-t és Deant ölte meg, hanem mindenkit, akit szeretek. De a legrosszabb az egészben, hogy az állítólagos anyám is ott volt, és nevetve nézte végig, ahogy körülöttem mindenki meghal. S miután csak én maradtam és Zayn maradtunk, Emily lelőtte a srácot, majd felém fordult azzal a szándékkal, hogy kövessem szeretteim sorsát, de előtte még megosztotta velem, hogy miért ölette meg apát és Tarat.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és elfelejtsem ezt a szörnyű rémálmot, de valami nem hagyott ezzel kapcsolatban nyugodni, mégpedig Emily vallomása. S valamiért úgy éreztem, hogy minden szava, amit az álmomban mondott az igaz. De erre csak akkor kaphatom meg a választ, ha elmegyek annak a nőnek az esküvőjére, akit eddig anyámnak hittem. Talán akkor végre lezárhatom azt az őrültséget, hogy ő ölette meg apáékat, és nem halt meg.

Bárcsak vége lenne már a nyárnak! Akkor elmehetnék végre Londonból, és magam mögött hagyhatnám a múltam. Nevet ugyan nem tudnék változtatni, de mindent tiszta lappal kezdhetnék. Senki se ismerné a múltam, csak én, és akik beletartoznak. S ha eljön az egyetem nem lesz többé szerelem, fájdalom és amit ezen a nyáron eddig átéltem. Újra olyan lehetek, mint mikor elkezdődött az egész kaland.

-Lo, ha beszélni akarsz róla, itt vagyok – törte meg a csendet Zayn. Erről nem tudok vele beszélni, legalábbis még nem. Ez is csak egy újabb szenvedés, amit magamba fojthatok, még ha lenne is valaki, akinek kiönthetném a szívem.

-Kösz, Zayn, mindent – mosolyogtam rá hálásan. Tényleg sokkal tartozom neki, s nem hinném, hogy valaha meg tudnám neki hálálni, amit értem tett. Megtehette volna, mikor elaludtam, hogy lelép, de ő inkább maradt. A nap folyamán végig mellettem volt, és ez többet jelentett nekem mindennél. Nem érdekelt, hogy mennyi fájdalmat okozott, s hogy nagyrészt hazugságra épült az, ami köztünk van, csak az, hogy végig fogta a kezem, és egy percre sem hagyott magamra. Nem engedte, hogy magamba zuhanjak, ami most szinte elkerülhetetlen. Shane meghalt, és ez pont akkora fájdalmat okozott, mint apáék halála. Miután Taraék meghaltak, tudtam, hogy mindenkit el kell üldöznöm magam mellől, mert ez lesz a vége. De nem jártam sikerrel. S ha most ellöknék mindenkit, aki fontos nekem, akkor összeomlanék, és onnan soha nem másznék ki – Zayn – mondtam ki halkan a nevét, de ő így is meghallotta – Volt bármi is, ami igaz volt abból, amit az elmúlt hónapban mondtál és tettél? – kérdeztem. Tudom, hogy hülyeség volt feltenni neki ezt a kérdést, de tisztában kellett lennem vele, még ha csak egy újabb tör fúródna a szívembe.

-Igen – nézett a szemembe. Karamellíriszei arról árulkodtak, hogy igazat mondott. Felemeltem a fejem, majd szembe fordultam vele, így egymással szemben ültünk, és vártam mondandójának a folytatását. Nem számított, hogy mennyire fog vele a mélybe tiporni, attól amit éreztem, nem lehetett rosszabb – Ezt – mondta, és közelebb hajolt hozzám. Szívem a torkomban dobogott, s én is csökkentettem a köztünk lévő távolságot, még ha nem is tudtam pontosan, hogy mire készül. Ajkaink már majdnem összeértek, de mégsem csókolt meg, mert valaki hangosan krákogott a hátunk mögött. A hang irányába fordultam, és megláttam az orvosom. Még szerencse, hogy ő jött be, és nem Simon. Azt tuti, hogy nem éltem volna túl.

-Úgy látom, szinte már semmi baja Ms. Cowell – mosolygott kedvesen Dr. Clarks.

-Semmi – igazoltam állítását – Mikor mehetek haza? – érdeklődtem. Nem tetszett a kórházi közeg. Sosem szerettem itt lenni, mert mindig anya halálára emlékeztetett, de már Shane-é is társult hozzá.

-Akár már ma – mondta – Csak ki kell tölteni néhány papírt, és már mehet is. De valakinek mindennap ki kell cserélnie a kötését.

-Majd én vállalom – ajánlotta fel Zayn.

-Rendben. Akkor semmi akadálya, hogy távozzon – nézett rám. Örömömben legyet lehetett volna velem fogni – Viszont lenne is még valami – pillantott le papírjára, majd újra ránk – Mivel maguk még fiatalok, és a magzat is elég korai szakaszban van, el kéne dönteniük, hogy megtartják-e vagy sem.

Nem tudtam, hogy erre mit mondjak, hiszen Zaynnel teljesen másként gondolkozunk a témát illetően. Ő szeretné, de én nem. Ezen még át kell rágni magunkat, mielőtt bármit is mondunk a dokimnak. De az biztos, hogy nem lesz élvezetes a beszélgetés.

-Ezt még nem igazán beszéltük meg – vakarta meg a tarkóját a velem szemben ülő srác.

-Megértem – bólintott Dr. Clarks – Azt javasolnám, hogy egy hét múlva jöjjenek vissza, és mondják el a döntésüket.

***

Miután kitöltöttem a távozásomhoz szükséges papírokat, még benéztem Deanhez, és vagy egy félórát beszélgettünk, de nem hoztuk fel Shane-t és a babát. Ezek voltak a tabu témáink, amiről egyáltalán nem akartunk még beszélni. Zayn persze végig mellettem volt, és megnyugtatta legjobb barátomat, hogy vigyázni fog rám, s nem hagyja, hogy bármiféle hülyeséget csináljak. Gondolom ezt Jamesre értette, hiszen vele az ügyet még nem zártam le. De garantálom, hogy megfizet ezért, kerüljön bármibe is, de megfizet. Nem fog érdekelni, hogy hogyan, de bosszút állok Shane-ért, ahogy Deanért is. És ebben Derek tud a legtöbbet segíteni. Ha ketten összefogunk, akkor Jamesnek reszeltek.

Útközben nem szóltunk egymáshoz, és csak a rádió szolgáltatott némi zajt, de attól még lehetett hallani, hogy mindkettőnk agya kattog. Talán most lett volna a legalkalmasabb megbeszélni, hogy mi legyen a babával, de valahogy nem sikerült felhozni a témát. Lehet, hogy Zayn jobban átgondolta azt, amit a doki mondott, hogy túl fiatalok vagyunk egy gyerekhez. Nem tudom, hiszen nem látok bele a fejébe, de néha bármit megadnék ezért, hogy tudjam mire gondol. Akkor sok minden könnyebb lenne, és nem kéne azon gondolkoznom, hogy Simon kérte arra, vagy magától tette.

-Megjöttünk – állította le a motort a házam előtt. Kinéztem az ablakon, de nem láttam nagybátyám kocsiját, aminek roppant örültem. Nem hiányzott volna a magyarázkodás. Talán nem is tudja, hogy mi történt velem. Most ennek örülnék a legjobban.

Hatalmas gombóccal a torkomban szálltam ki Zayn kocsijából, s szinte csiga tempóban tettem meg az utat a bejárati ajtóig. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Nagy levegő vétel után mentem csak be, meg se várva Zaynt. Úgyis bejött volna.

Felrohantam az emeletre, majd elfoglaltam a fürdőszobát. Le kellett magamról mosnom a kórház szagát. A kádba engedtem vizet, mert hosszú fürdőzést terveztem, hogy egy kicsit gondolkozni is tudjak. Ruhát nem hoztam be magammal, de nem érdekelt, majd törölközőben kikeresem a hangulatomhoz illő darabokat.

Miután a fürdőkád megtelt vízzel, szinte elmerültem a habok közt. Csak áztattam magam, és kizártam mindent. Élveztem, ahogy a meleg átjárta a testem, s a víz leszedte rólam a kórház illatát. Legszívesebben nem mennék be oda többet, de Deant meg kell látogatnom mindennap. Kell neki a társaság, még ha Steph is ott lesz. Fura ezt kimondani, de meg kell kérdeznem tőle, hogy mit tenne a helyemben. Talán ő jobb döntést hozna, mint én. S lehet, hogy hallgatnom kellesz rá.

Miután megfürödtem, és a hajam is megszárítottam, visszasiettem a szobámba egy szál törölközőben. A szekrényem elé álltam, s miután kinyitottam kivettem belőle a fekete szaggatott farmerem, és a fekete pólóm,amin egy koponya volt egy kalappal a fején. Magamra kaptam a kivett ruhákat, majd a tükör elé álltam, és végignéztem magamon. Teljesen feketében voltam, pont, mint a hangulatom. Bal oldalamon kicsit feltűrtem a póló alját, ezáltal kivillant a tetkóm. Három csillag volt csupán, de attól nagyobb jelentése volt. Hisz minden csillag egy embernek felelt meg, vagyis engem, Deant és Shane-t jelképezte. Ez a tetoválás szimbolizálja azt, hogy bármi is történjék, mi mindig együtt leszünk, még ha több ezer kilométer, vagy más választ el minket egymástól.

-Szép tetkó – ölelt át hátulról Zayn, és puszit nyomott a vállamra – Több is van?

-Összesen négy – válaszoltam. Minden darabnak külön története van, amit eddig senkivel sem osztottam meg, még Deannel sem. Az én titkom, hogy mit jelentenek nekem.

-Megmutatod a maradék hármat? – kérdezte.

-Persze – egyeztem bele – Gondolom a csuklómon lévőt már láttad, mikor a vágást kötötted be – bólintott – Párizsban csináltattam. Ami rajta van szöveg azt jelenti, hogy elrepülni. Ezért ezt választottam, mert szabad akarok lenni, hogy a magam útját járjam – néztem a csuklómon lévő „fly away” feliratra, ami felett madarak voltak – Egy violinkulcs van a bokámon, ami a zenét jelenti, s hogy egyszer rockstar akartam lenne. És az utolsó a kulcscsontomon van. Hárompillangó, ami engem, apát és Tarat jelöli.

-Mind szép, és különleges, mint te – csókolt bele a hajamba. Megfordultam kezei közt, és Zayn utánozhatatlan mosolyával találtam szemben magam. Egy ideig csak karamellíriszét csodáltam, s most az egyszer nem bántam, hogy teljesen elvesztem benne. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna, nem nézni szemét, hiszen olyan szépek.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és atombombaként robbant be közénk Liam. Igen, Liam. Batmannek öltözött villaként állt meg a szoba közepén. Értetlenül néztünk rá Zaynnel, de Füles nem zavartatta magát. Háttal állt nekünk, majd megfordult, és énekelni kezdett.

-Ezüstvilla szép sudár,
A fiókban állva vár,
Kanál, kés körbejárta,
Körbejárta, úgy csodálta.
Ezüstvilla szép sudár,
Evőeszközi díszben áll,
Szappan rajta tarkabarka,
Csillog a sok fény rajta,
Ezüstvilla szép sudár,
Fiókbeli evővár,
Kanál, kés hogyha látná,
Igazán csak most csodálná – énekelte el a fogalmam sincs mit. Maradjunk annyinál, hogy a címe Villa. Miután befejezte a műsorát, úgy távozott, ahogy jött. Még mindig döbbenve álltunk Zaynnel az eset előtt, de nem sokáig gondolkozhattunk rajta, hogy miért tette, mert Niall csoszogott fel hozzánk, hogy szóljon a konyhában várnak a többiek.

Amint leértünk, egy érdekes beszélgetés hallatszott ki a konyhából. Egyből felismertem Lou hangját. Megfogtam Zayn kezét, majd behúztam a helységbe, hogy megtudjam miért érdekli őt ennyire a téma.

-Érti valaki, miért piros a paradicsom? Mert az értem, hogy az uborka zöld, de a paradicsom miért piros? – filozofált Louis, miközben a paradicsomot a kezében forgatta, s próbált rájönni a válaszra – És a répa? Miért sárga? – húzott elő egyet a zsebéből, majd a másik zöldség mellé tette. Felváltva nézett rájuk, mintha bűnözők lettek volna. Miközben a paradicsommal szemezett, tekintete többször a sárgarépára vándorolt, s mikor meglátta imádott zöldségét, szeme felragyogott, és beleharapott. Két falat között tovább gondolkozott a válaszon – miközben élvezte a répa ízét – , mintha nem járt volna bioszra... – Rájöttem – ugrott fel örömében – A paradicsomnak havi baja van, a répa meg sárga az irigységtől – ismertette velünk elméletét Tapsi Hapsi.

-Ezért esznek a nők sok paradicsomot, hogy legyen kifogásuk a sexre – bólogatott Harry – Igaz, Alex? – kacsintott barátnőjére, aki nemes egyszerűséggel hasba vágta barátját, amitől fájdalmasan felnyögött Bongyi – Hé, Pingu! Nem tehetek róla, hogy megint sok paradicsomot ettél.

Lex durcásan összefonta maga előtt a karját, és hátat fordított szerelmének. Harold megpróbálta kiengesztelni kedves szavakkal, de Alexet nem hatotta meg. Végül Harry feladta az erőlködést, és a lány mögé lépett, s átölelte, majd puszit nyomott a vállára. Lex arcára mosoly szökött, majd leengedte a karjait.

-Szeretlek! – fordult meg barátja karjai között, és egy szenvedélyes csókkal ajándékozta meg.

-Így jár az, aki nem eszik paradicsomot – jelent meg Vanessa – Nem igaz, Lo? – nézett rám egy ördögi mosoly kíséretében, majd odasétált a pulthoz, és elvett onnan a piros zöldségből – Hm... Fincsi – harapott bele.

Ha a szememmel ölni tudtam volna, akkor Ness már nem élne. Honnan tudta meg, hogy terhes vagyok? Steph és Dean hallgat, mint a sír. Niall és Zayn utálja, szóval ők biztos nem mondták el neki. Shane nem is tudta... De akkor ki? Ki árulta el neki?

-Hagyd békén a barátnőmet! – szólt rá Zayn, mire mindenki elcsendesedett, és meglepetten nézett a srácra. Tapsi Hapsi döbbenetében összenyomta a kezében lévő paradicsomot, ami Nessa arcán kötött ki. Visítozni kezdett, és törlőkendőt követelt, de senki se adta oda neki.

Nem foglalkoztam tovább a körülöttem zajló eseményekkel, és odaléptem a megmentőmhöz, majd megpusziltam hálám jeléül, de az arcára elégedett mosoly ült ki, mintha ezt akarta volna elérni. Játékosan meglöktem a vállánál fogva, hogy letöröljem a vigyort az arcáról.

-Ne bízd el magad, Zayn! – mondtam – Csak megköszöntem, hogy megvédtél.

Erre már nem mondott semmit, csak maga elé állított, és megint átölelt, pont úgy, mint fent a szobámban. Fejét vállamon pihentette, s innen figyelte, ahogy Niall szájába paradicsomot dobál Louis, Liam a Villa himnuszt énekli, még mindig abban a szerelésben, amiben berontott a szobámba. Harry Zaynhez hasonlóan cselekedett Alexszel, és hátulról átölelte. Azonban Vanessa továbbra is a paradicsomos arca miatt hisztizett, majd csapkodva kivonult.

-Most, hogy elment a hárpia beszélhetünk a gyerek neméről – mondta Liam, mire Lou abbahagyta Niall etetését.

Mindenki tervezgetni kezdte, hogy mire tanítja meg. Harry a csajozás rejtelmeit szándékozott megosztani vele, Louis répával akarta teletömni, hogy legyen kivel enni, Niall „annyit eszel, mint Bozont” elképzelésű étkezésről ecsetelt nekünk. Liam vette át tőle a szót azzal, hogy nem hagyja majd, hogy kanállal egyen. Végül Lex fejezte be azzal, hogy ő lesz az utánpótlása, ha fiú lesz, mert szerinte értené a szakmát. Zayn csendesen kivárta, míg befejezik a többiek őrült terveiket, és ő csak ezután áradozott arról, hogy majd megtanítja őt, hogyan állítsa be tökéletesre a haját.

-Srácok! Álljatok le! – szóltam rájuk. Nem normális dolog, hogy erről beszélnek, amikor még el sem döntöttük, hogy mi lesz a babával – Azt elfelejtettétek, hogy...

-Mi van, ha lány lesz – fejezte be helyettem a mondatot Alex, mire szúrós szemmel néztem rá.

-A haját attól még meg kell csinálni – mondta Séróbáró. Hitetlenkedve megráztam a fejem. Hihetetlen, hogy ők már arról beszélnek, hogy mire tanítják meg a gyereket, amikor a nagy kérdés még hátra van – Mindjárt megmondom a nemét – Zayn rátette kezét a hasamra, így próbálta megállapítani a gyerek nemét. Az már más kérdés, hogy érintésébe beleremegtem, és a baba mellé még egy csomó pillangó is beköltözött. Mégsem éreztem azt, hogy készen állnék az anyaságra. Talán anya, akarom mondani Emily miatt. Hisz hasonlítok rá. Mi van akkor, ha ugyanazokat fogom felnőtt koromban is elkövetni, mint most? Eddig rengeteg minden stimmelt, többek között az utazgatás, a haj, és most a terhesség. Nem akarok az ő sorsára jutni, de ezt csak úgy tehetem meg, ha sürgősen változtatok rajta. És a gyerekkel kell kezdenem.

***

Ne maradjatok csendben! :)