35.Lekvár!

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de a múlthetem, kicsit sem volt kalandmentes, és egy zúzódással is gazdagodtam, de ez most mellékes. Végre itt van az új rész, és megint gonoszkodni akartam, de a sok késés miatt, megkegyelmeztem nektek :) Majd a következő részben bepótlom ;) És amin meg kell lepődni, hogy nem hajnalban, és nem is éjszaka, hanem délután(!!) hoztam a részt :D Ilyen is régen volt :) Jó olvasást! :)

 

Érezted már úgy, hogy nem tudsz aludni? Egész éjjel az elmúlt nap eseményein gondolkodsz, miközben bugyután mosolyogsz? És mindezt egyetlen fiú miatt? Mert velem pont ez történt. Az édes álom helyett, a véget nem érő merengést választottam. Zaynen és az együtt töltött estén gondolkoztam. A bowling, mikor elvertem, és a kárba veszett fagyi, és a csókunk... Nem bántam meg, hogy elmondtam neki, hogy szeretem, de mégis még mindig kétségeim vannak Zaynnel kapcsolatban. Nem tudom miért. Valami azt súgja, hogy még mindig köze van Simon kéréséhez. És ez az érzés nem hagy nyugodni. De ettől eltekintve az este romantikamentes és tökéletes volt kivéve Ness támadását. Nem tudom, hogy miért tette, de érzem, hogy ennek lesz folytatása is a közeljövőben. Viszont tudom, hogy ennek Jameshez semmi köze, hiszen ő nem ilyen gyenge kísérletet tenne, hanem attól végzetesebbet. Sőt az is biztos, hogy elmenekült a helyszínről, mikor Zayn megmentett minket, s most vár valamire. Talán arra, hogy véghezvigyem az alkut vagy teljesen másra... De az biztos, hogy vele is hamarosan találkozom. És ha így lesz, akkor a feladatom miatt, s akkor mindennek vége. Barátságoknak és szerelmeknek. Nem tudom, hogy fogom megtenni, de ha meghátrálok, annak súlyos következménye lesz, amit jobb lenne elkerülni.

Még belegondolni is fáj, hogy mi lesz azután, és a legrosszabb, hogy azt érzem, legkésőbb jövőhéten meg kell tennem. Hogy fogok azután a szemébe nézni? A kurva életbe! Miért nincs más választásom? Kérlek, bocsájtsd meg előre is, amit tenni készülök! Addig már úgy sincs sok időnk...

Oldalra fordítottam a fejem, s az ablakon keresztül láttam, amint kint egyre világosabb lett, ahogy a nap megjelent a horizonton. Gyönyörű látvány tárult elém, még ha csak a szobámból is gyönyörködtem is. Megtehettem volna, hogy kisétálok az erkélyemre, s onnan csodálom tovább a napfelkeltét, de inkább az ágyam mellett döntöttem. Az ég különböző színekben pompázott, amik enyhén összekeveredtek a hajnali nap gyér sugaraival. A felhők közepén rózsaszín foltok voltak felfedezhetőek, amik a megformált alakzatokat csak még különlegesebbé tették.

Emlékszem, hogy régen apával is a napfelkeltét csodáltam, amikor nem tudtam aludni, s mikor meghalt, nem jött álom a szememre, és akkor Dean és Shane meglátogattak hajnalba, s együtt néztük meg, ahogyan felkel a nap. Már akkor sejtettem, hogy hárman elválaszthatatlan barátok leszünk, s mikor a legnagyobb baj történt velem, és mellettem álltak csak megerősített ebben. Sőt ami a legmeglepőbb volt ezen, hogy Deannel egészen addig, míg nem szólt a rendőrségnek, utáltuk egymást, de attól a naptól, perctől kezdve, úgy viselkedett velem, mintha a húga lennék, akit minden bajtól, és fájdalomtól meg kell védenie, s ő pont ezt tette. Szorosan magához ölelt, és nem engedett el. Shane is karjaiba zárt, s addig így maradtunk, amíg véletlenül el nem aludtunk egymást ölelve.

Talán most Dean is a felkelő napot figyeli a kórházból, s lehet, hogy neki is eszébe jutott az első közös virrasztásunk. Ahogy ezen gondolkoztam, éreztem, hogy az első könnycsepp végigfolyik az arcomon, s valamiért mindent fel akartam adni. Ettől a gondolattól megborzongtam, s mintha egy hideg fuvallat lengte volna be a szobámat. Ablakom előtt a függönyöm el-elszálldosott, majd hirtelen megijedtem, mert egy alakot láttam meg, ami a következő pillanatba eltűnt onnan, és a következő pillanatban már az ágyam előtt volt. Remegve néztem rá a „látogatómra” , de akit láttam az sokkolt, mintha Shane lett volna az. Becsuktam a szemem, és próbáltam magam azzal nyugtatni, hogy csak képzelődöm. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem már nem volt ott senki, csak egy hideg érintést éreztem az arcomon, ami letörölte a könnyeimet. Megint lehunytam a szemem, de már tudtam, hogy az előbb nem képzelődtem, bár lehet mégis. Hiszen nemrég felidéztem egy emlékem Shane-nel, és a fáradtságom, valamint a hajnali fény megtréfálták a szemem.

-Szeretlek, Lo! – hallottam valahonnan Shane hangját, de nem mertem kinyitni a szemem – Légy boldog Zaynnel, és soha ne felejts el!

Még egy puszit éreztem a homlokomon, s amilyen gyorsan jött, úgy távozott is.

Szívem összeszorult, hisz elköszönt tőlem, amit a kórházban nem tehetett meg. Még mindig kimondhatatlanul hiányzik, és ha visszafordíthatnám az időt, akkor megtenném, sőt megmenteném. Talán akkor nem halt volna meg...

Lépéseket hallottam a folyosóról, ezért úgy fordultam, hogyha valaki benyit hozzám, ne lássa, hogy ébren vagyok. Sőt a takarót is jobban magamra húztam, és megpróbáltam úgy tenni, mint aki még nem ébredt fel, s a valahol álomországban jár. A léptek már a szobám előtt járhattak, amikor is kinyílt az ajtó, és valaki besétált rajta. Még mindig háttal voltam az illetőnek, s nem is terveztem, hogy megfordulok. Hirtelen kezét rátette a hátamra, és fel-lefuttatta rajta, mintha így akart volna felébreszteni, ami amúgy se sikerült volna, hiszen egész végig fent voltam.

-Beszéltem anyával, és megengedte, hogy elgyere velem az esküvőjére, sőt néhány barátodat is elhozhatod – mondta kedvesen a bátyám, mintha ébren lennék – Tudom, hogy nem alszol, de ne aggódj. Megőrzöm a titkod – puszilt bele a hajamba, majd távozott a szobámból.

Nem tudom, hogy mi sokkolt le jobban. Az, hogy beszélt anyával, vagy az, hogy látni akar. Ami meglepő, tekintve az elmúlt tizenhét évet. Tuti, hogy nem jó szándékból akar látni, ahogy az is biztos, hogy Adamnek mást mondott el a történtekről, mint a valóság. De az még mindig nem világos a számomra, hogy ahhoz, hogy lelépjen a nőgyógyászával, és új életet kezdjen, miért kellett minket megöletni? Biztos több van emögött, mint az Jamestől megtudtam. Lehet egy olyan titok, amit csak úgy maradhatott az, ha apa meghal, de mivel mi is útban lehettünk, ezért nekünk is mennünk kellett. Talán Simon tudja, hiszen ő rendszeresen találkozott a bátyámmal, de kötve hiszem, hogy nekem elmondaná. És az egyetlen lehetőség, ha Adammel tartok. De azt egyedül nem tehetem meg, mert most, hogy Emily tudja, hogy élek, veszélyben lehet az életem. És most csak egy ember tud segíteni nekem.

A telefonom után nyúltam, és már tárcsáztam is azt a számot, aki a megmentőm lehet, ha szorul a hurok. Bár kicsit kételkedtem benne, hogy felveszi a telefont, abban meg még inkább, hogy segít, de egy próbát megért.

-Szia! – köszöntem bele, miután felvette – Segítened kell – nem kerteltem, hanem egyből a lényegre tértem. Magam előtt láttam az arcát, ahogyan önelégülten vigyorog, de még ez a kép sem állított meg abban, hogy elmondjam neki, miben kérem a segítségét – El kéne jönnöd velem a legkevésbé sem hallott anyám esküvőjére – felnevetett azon, ahogyan Emilyt neveztem.

-Sosem hittem, hogy valaha is eljön ez a nap, – hallottam hangján, hogy jól szórakozik, mert a segítségét kértem – de számíthatsz rám. Ott leszek, de csak titokban. Távolról vigyázok rád, és ha baj van, akkor megmentelek – tette hozzá, mire elmosolyodtam.

-Köszönöm – suttogtam, mert megint zajok szűrődtek be a szobámba kintről.

-Tudod, Lo, a múltad elől már nem sokáig menekülhetsz, és az esküvőn szembenézhetsz Josh és Tara gyilkosával – mondta, és letette a telefont. Még reagálni se volt időm, nemhogy megkérdezni, hogy értette ezt. Ezek szerint vasárnap mindennek vége, és örökre lezárhatom a múltam. De nem biztos, hogy helyes döntést fogok hozni, ha szembetalálom magam azzal, aki megölte apáékat, s ezt szerintem ő is nagyon jól tudja. Különben nem mondta volna azt, hogy ott lesz gyilkos.

Visszazuhantam a párnámra, és azon kezdtem el agyalni, hogyan fogom elmondani Simonnak, hogy Emily él, és elmegyek vagy elmegyünk az esküvőjére. Bár az megkönnyítené a helyzetet, ha Adam mondaná el, s nem én, mert akkor egyből rájönne, hogy Jamestől van az információ, és a végén még elvonóra küldene, ami a legkevésbé hiányozna, főleg, hogy semmi oka nem lenne oda berakni.

Ajtómat, mintha valaki kaparta volna, s miután feladta a harcot, mivel nem sikerült bejutnia, nyüszíteni kezdett. Egyből felismertem rosszcsont kutyám hangját, aki előszeretettel ébresztgette Simont minden reggel, főleg, mikor hajnalban megéhezett egy kis kajára. Dömper újult erővel esett neki megint az ajtóm kaparásának, de ezúttal sikerrel járt, mert egy kicsit kinyílt. Orrával próbálta jobban kinyitni a kettőnket elválasztó fát, s miután feje átfért a résen, nekiiramodott, és az ajtó a falnak csapódott – nem kis hanggal – , és az én egyetlen kutyám nekirugaszkodott, s felugrott az ágyamra, majd egyből rám vetette magát. Örömében körbe-körbeforgott rajtam, majd az örömködés után rám feküdt, és letámadta az arcomat. Nevetve próbáltam letolni magamról, de Dömpi nem hagyta magát, és csak jobban összenyálazta az arcomat.

-Dömper, elég! – mondta nevetve, mire bűnbánó arccal nézett rám. Nem tudtam rá haragudni, hisz bevetette ellenem azokat az ellenállhatatlan kölyökkutyaszemeket. Megsimogattam buksiját, amitől farka megint őrölt táncba kezdett, s legurult rólam, és mellém feküdt, s onnan nézett engem. Mosolyogva húztam magamhoz bundás barátomat.

-Tudtam, hogy jó választás lesz neked – hallottam meg Zayn hangját, mire felé kaptam a fejem. Az ajtókeretnek támaszkodott, miközben féloldalasan mosolyogva kémlelt engem Dömperrel együtt. Ellökte magát onnan, és felénk sétált, majd leült az ágy szélére. Dömpi látva az újabb áldozatot, felült. Egy ideig Zaynnel szemezett, majd letámadta. Egyből megtalálta a srác gyenge pontját, mégpedig a haját, mert mancsával igazgatni kezdte azt, miközben a lelapított hajzuhatagot benyálazta. Nevetve figyeltem, ahogy Zayn hagyja magát. Dömper ezt már kevésbé díjazta, és kissé morcosan a srác ölébe feküdt a hátára kiengesztelésre várva. Zayn értette a célzást, és négylábúm hasát kezdte el vakargatni, mire az egyik lábával a levegőben hadonászott, mintha biciklizett volna. Teljesen elterült Zayn ölében, és élvezte a kényeztetést, ami nem tartott sokáig, mert sikeresen legurult az ágyamról. Ijedten ugrottam utána, de szerencsére semmi baja nem lett. Sőt egyből visszamászott hozzánk, mintha mi sem történt volna.

-Miért pont Dömpert választottad? – kérdeztem. Mindig is érdekelt, hogy miért, de eddig valahogy nem tettem fel neki a kérdést.

-Nem is tudom – vágott elgondolkozott fejet – Mikor megláttam, akkor úgy viselkedett, mint te – mondta nevetve, mire szúrós szemmel néztem rá. Dömpi sem hagyta szó nélkül, mert megugatta a nemtetsző válasz miatt. Látszik, hogy az én kutyám.

***

Miután Zayn elment rendbe tenni a haját, amit Dömper sikeresen tönkretett, a szekrényemhez sétáltam, és a ruháimmal szemeztem. Most – tegnappal ellenben – sikerült megtalálnom a tökéletes darabokat. A változatosság kedvéért megint teljesen feketébe burkolóztam. Az elengedhetetlenfekete farmerom, és a szintén fekete topom, amin a „Paramore”felirat volt, alatta egy fehér horgony, és körülötte fehérvillámok. Hajam laza lófarokba fogtam, amiből oldalt néhány tincs kihullott, de nem zavart.

-Szó sem lehet róla! – hallottam meg Zayn felháborodott hangját. Máris beállította a haját? Le merem fogadni, hogy készült arra az esetre is, ha Dömpi megtámadja a haját – Ma nem lehetsz teljesen feketében – szelte át a köztünk lévő távolságot, majd a szekrényem vette célba, és kotorászni kezdett benne. Végül néhány perc keresés után kivett egy fehér minnie egeres pólót – honnan van nekem ilyen? – , amin „Enjoy the little things” felirat állt. Sőt még a piros tornacipőmet is a kezembe adta.

-Kizárt! – dobta le az ágyamra a kezemben tartott darabokat, s elővettem két másik pólót, amit inkább felvettem volna, mint azt a gyerekes pólót. Természetesen mindkét póló fekete volt, az egyiken csak egy „Love don't paythe bill” volt, míg a másikon „Heart Breaker” állt akettétört deszka alatt és felett, ami egy szívet formált.

-Lo – mondta kedvesen – próba után elmegyünk valahova a srácokkal, de ahhoz az a póló kell – bökött az ágyamon heverő csúnyaságra. Felhúzott szemöldökkel néztem rá, majd egy megadó sóhaj kíséretében a fehér borzalom után nyúltam. Kizavartam Zaynt a szobámból, majd felvettem azt a pólónak nem nevezhető ruhadarabot, és pufogva levonultam a konyhába, ahol mindenki ott volt. Nem foglalkozva velük a fagyóhoz sétáltam, és kivettem belőle a kedvenc jégkrémemet, s kanállal a kezemben leültem falatozni.

-Csináltam tojást reggelire – mondta megszeppenve a bátyám. Egy vállrándítással elintéztem, és tovább kanalaztam a reggelim. Miután megettem az egész dobozzal, a kanalat a mosogatóba tettem, míg az üres dobozt kidobtam a kukába. Még mindig döbbenten néztek rá. Lehet, hogy egy kicsit fura, hogy jégkrémmel kezdem a napot, de na. Most ezt kívántam meg. Talán, ha Adam hamarabb szólt volna, akkor csak a tojás után ettem volna meg a hideg édességet.

-Hova is megyünk, amiért ebben a szar pólóban kell lennem? – érdeklődtem.

-Nem is tudom – tettette a hülyét Louis – Ti tudjátok? – kérdezte a többiektől, akik nemlegesen megrázták a fejüket – Sajnálom, Lo, de mi se tudjuk – mondta halál komolyan.

-Hogy lehettek vele ilyenek? – kelt a védelmemre Liam – Így el kell mondanom neki, hogy... – hatásszünetet tartott. Tuti, hogy összebeszéltek, hogy felhúzzanak azzal, hogy nem árulják el, hova megyünk – ha tudni szeretnéd az úti célt, mondd ki, hogy egyesgomb. Ha az ötletgazda érdekel, akkor kettesgomb.

-Egyesgomb? – kérdeztem hitetlenkedve.

-Köszönjünk, hogy az egyesgombot választotta – vette át Niall, és felsorolt több száz választható lehetőséget. Az első öt lehetőség az abból állt, hogy kiválaszthattam volna, hogy ki fogja elmondani a mai programot. A többi pedig hülyeség volt, mint „Ha ön szerint is Zaynnek van a legjobb haja a világon, nyomja meg a tizenkettesgombot” vagy „Ha Harryt tartja a legszívdöglesztőbbnek tizenhármasgomb” és sorolhatnám még – Amennyiben még mindig kíváncsi a feltett kérdésére, mondja ki, hogy a One Direction a kedvenc bandám, és csak átvágtam őket, mikor először találkoztunk, sőt Harry Styles a kedvenc bandatagom.

Lemondóan megráztam a fejem, és belementem a játékukba. Ha így megtudom, hogy milyen hülyeséget terveztek.

-A One Direction a kedvenc bandám. Hogy mi? – eszméltem fel. Nem hiszem el, hogy kimondatták velem. Mindenki csak nevetett azon, hogy sikerült csőbe húzniuk. Ezt még valahogy meg kell hálálnom nekik. De hogyan?

-Elárulom – mondta nevetve Zayn, de nem hittem neki, sőt kivonultam a konyhából a próbaterembe, hogy végre letudjam a gyakorlást. Hallottam, hogy valaki követ, de nem fordultam meg, mégis biztos voltam benne, hogy ki követ. Amikor a próbateremhez értem, kinyitottam az ajtót, és bementem, majd elemeltem az állványról egy gitárt, behangoltam, s játszani kezdtem rajta a dalt, amit majd két nap múlva eljátszunk. A gitárhoz a hangom is társult, s nemsokkal később Zayné is, vagyis beigazolódott a gyanúm, hogy ő jött utánam.

Két órán keresztül próbáltunk, és időközben még közönségünk is lett, akik élvezték a műsort. Miután a gitár is visszakerült a helyére, épp távozni készültem, hogy bemenjek Deanhez a kórházba, és megtudjam mikor jöhet végre haza, amikor Harry hangja megállított.

-Vidámpark. Vidámparkba megyünk – mondta, mire elkerekedett szemmel néztem a srácokra. Ha most képesek voltak kibérelni az egész vidámparkot, hogy senki se zavarja őket, akkor egyesével a vízbe fojtom őket.

-Majd máskor – mosolyodtam el halványan – Most be kell mennem a kórházba – suttogtam.

-Épp ezért akkor megyünk, amikor végeztél Deannél – tette hozzá Zayn – Ja, és nemleges válasz nincs.

***

Tényleg nem vicceltek, sőt elkísértek Deanhez is, és jobban lefárasztották egy óra leforgása alatt, mint a semmittevés. Igazából a fiúk jelenléte nélkül akartam elmondani neki, hogy Emily él, de ha már ott voltak, nem akartam őket kiküldeni, így kénytelen voltam őket is teljesen beavatni mindenbe, ami a halottnak hitt anyámmal kapcsolatos. Mindenki hitetlenkedve hallgatta végig a mesémet, és még Steph „Nem anya az ilyen” monológját is hallhattuk. Dean el akart jönni velem az esküvőre, de sajnos akkor még bent kell maradnia, viszont a jó hír, hogy hétfőn már elhagyhatja a kórházat. Stephanie megígérte, hogy amíg távol leszek, vigyáz a „bátyámra” , és ha bármi van, akkor szóljak neki, mert intézkedik.

Miután a Dean orvosa elzavart minket, mert nem hagytuk pihenni a beteget, és Lou poénja a többi páciensre is halálos, ezért kénytelenek voltunk eljönni. Bánatomra. Niall megnyugtatott, hogy jól fogom velük érezni, és nem egyedül leszek lány, mert Alex és Eleanor is jön velünk. Mint megtudtam, Liam barátnője azért nem tart velünk, mert épp dolga van, de megígérte, hogy legközelebb nem hagyja ki.

Félóra autókázás után megérkeztünk a vidámparkhoz. Amint kiszálltunk a kocsiból Liam a csomagtartóhoz rohant, és kivett belőle két zacskót, amit rárakott a motorháztetőre. Különböző napszemüvegek, és sapkák voltak benne, hogy álcázni tudják magukat, sőt még műbajuszt is ragasztani akartak. Miután sikeresen álcázták magukat – a hírnév hátránya – elindultunk a pénztárhoz, hogy megvegyük a jegyeket. Eme megtisztelő feladatot én kaptam meg, mivel szinte senki se ismer. Karszalagokkal a kezünkön léptük át a park bejáratát, és gondolkozni kezdtünk, hogy hova üljünk fel először. Niall a hotdogos kocsit vette célba, mert megéhezett a nagy agyalás közben. Mikor visszatért körünkhöz, legnagyobb örömömre, elsőként a hullámvasútat vettük célba. Amikor megérkeztünk a vasúthoz, Niall még gyorsan befalta a hotdogját, majd beültünk egy-egy kocsiba, ami csak kétszemélyes volt: Louis és Eleanor, Liam és Niall, Harry és Alex, végül én mentem Zaynnel. Félszemmel ránéztem a haspókra, és őszintén reméltem, hogy nem fog hányni azután a sok kaja után, de talán Liam jobban járt, mintsem az előtte ülő Harry. Nem kellett sok, hogy elinduljunk, a „vonat” nagyon gyorsan haladt, és annyi kanyar volt benne, hogy egyszer jobbra, másszor pedig balra dőltünk. Néha a magasból egyenesen lefelé tartottunk. Volt benne egy hurok, is, úgyhogy fejjel lefele is láttam már a világot. A tömeg sikítozott, s néhány lány száját elhagyta az „én félek” mondat is. Miután vége lett a menetnek szomorúan szálltam ki a kocsiból.

-Na, asszem én okádok! – fogta a hasát Niall, és már rohant is a legközelebbi mosdóhoz. Liam utána ment biztos, ami biztos alapon.

-Még egyszer? – néztem rájuk úgy, hogy ne tudjanak nemet mondani. Így is öt perc győzködésbe került, mire rávettem őket, hogy megint felüljünk a hullámvasútra. Ezt a kört is nagyon élveztem, s megint fel akartam szállni rá, de a többiek lemondóan legyintettek. Szerencséjükre – nekem nem – megjelent Niall és Liam, így más szórakozás után kellett nézni. Ezután a dodgemet szemeltük ki. Megegyeztünk, hogy mindenki mindenki ellen lesz, s már én is szálltam volna be az egyikbe, amikor Zayn elhúzott onnan. Dühösen néztem rá, miután megálltunk egy padnál.

-Én most visszamegyek – rántottam ki a kezem az övéből, és már indultam is vissza, amikor megint meggátolt.

-Veszélyes neked most a dodgem – mondta. Nem értettem meg rögtön, hogy mire értette, amit mondott, de aztán leesett, hogy még mindig terhes vagyok, és nem mondtam még el neki, hogy mit szeretnék. Leültem a padra, s Zayn is helyet foglalt mellettem – Csak féltelek titeket.

Lehajtottam a fejem, és a földet kezdtem el kémlelni, miközben erőt gyűjtöttem, hogy elmondjam neki. Vettem egy utolsó mély levegőt, és a mellettem ülő srácra néztem.

-Zayn, ezzel kapcsolatban mondanom kell valamit – szinte suttogtam, de még így is meghallotta – Tudod nagyon sokat gondolkoztam ezen, és bevallom, hogy el se akartam neked mondani, hanem titokban el akartam vetetni. Akkor is így gondoltam, mikor megtudtad, hogy terhes vagyok. De nem volt elég bátorságom, hogy megtegyem – nem tudtam, hogy most mire gondol, mert semmilyen érzelmet nem tükrözött az arca. De mégis olyan érzésem volt, mintha azt mondta volna, hogy „akkor menj dodgemezni” – Ennek ellenére tegnap, mikor egyedül voltam a székhez kötözve átgondoltam a dolgokat, és rájöttem, hogy nem akarok olyan lenni, mint az anyám. Nekem az nem menne, és akkor sikerült meghoznom a végső döntést.

-Lo, mielőtt folytatnád, tudnod kell, hogy nem vagy olyan, mint Emily – mondta, és ez mindennél többet jelentett – Lehet, hogy hasonlítasz rá, de te határozottan más vagy. És tudom, hogy helyes döntést hoztál meg tegnap, bármi is az – mosolyodott el kicsit keserűen, mintha előre sejtette volna a válaszom.

-Hogy mondjuk meg Simonnak, hogy terhes vagyok? – kérdeztem. Zayn először csak meglepetten pislogott rám, majd széles vigyorra húzta a száját, és felállt, s az ölébe kapott, majd megpörgetett a levegőben. Nevetve kértem meg, hogy tegyen le, amit szinte azonnal megtett.

A kérdésemmel többet elárultam neki, mintha csak azt mondtam volna, hogy én is szeretném megtartani a gyereket. Nem állítom, hogy ezután könnyű lesz, főleg, ha megjönnek az egyetemi levelek, de majd kitalálunk valamit.

A válla fölött átnézve egy céllövöldét pillantottam meg, mire felragyogott a szemem, és úgy éreztem, hogy lőnöm kell magamnak egy hatalmas plüssfigurát. A bódé felé sétáltam, amit Zayn is észrevett, s követni kezdett. Nem árultam el neki, hogy melyikre fáj a fogam, csak kifizettem a dobás árát, lendítettem a kezem, és lőttem. Hármat sikeresen eltaláltam az ötből, de ez sajnos kevés volt a plüsshöz. Zayn nevetve nézte végig, ahogy a maradék két labdámat is elhajítva nem sikerült megszereznem a kiszemelt állatott.

-Lekvár! – nyújtotta ki rám a nyelvét, majd egy mosoly kíséretében ő is befizetett egy menetre. Az első dobása hasonlóan sikeres volt, mint az enyém, míg a második ugyanolyan sikertelen.

-Na, ki is a lekvár? – kérdeztem felhúzott szemöldökkel.

-Még mindig te – válaszolt nevetve, és eldobta az utolsó labdáját, ami eltalálta a maradék dobozt. Az öregember, aki a céllövöldét vezette, kedvesen megkérdezte Zayntől, hogy melyik plüss kell neki, mire ő az oroszlánra bökött, amit kedvesen átnyújtott neki a bácsi. Zayn felém fordult, és a kezembe adta a plüssoroszlánt.

-Köszi – mosolyodtam el – Honnan tudtad, hogy ezt néztem ki?

-Titok – kacsintott, mire megütöttem az előbb lőtt szerzeményemmel – Visszavihetem, ha gondolod.

Ijedtemben hátam mögé rejtettem az oroszlánomat, amin fenyegetőm jót mosolygott, majd az egyik kezemet előhúzta a hátam mögül, s ujjainkat összekulcsolva indultunk meg a többiekhez, akik már vártak ránk.

Ezután bementünk az elvarázsolt kastélyba, ahol Harry sikeresen seggre esett a forgó szék miatt, Niall megint hófehér lett a végén lévő hordótól, ami körbe-körbeforgott, hogy így jussunk át rajta. A szellemvasútat sem hagytuk ki. A hullámvasúthoz hasonlóan ültünk be a kocsikba, amik bevittek minket a rettegés birodalmába. Minden kocsi megindultát farkasüvöltés jelezte. Mivel én és Zayn bizonyultunk a legbátrabbnak, ezért mi mentünk elsőként. Először pókok, s mindenféle bogarak jelentek meg, amik egészen a nyakunkig leereszkedtek. Kapálódzva szabadultunk meg azoktól. Egymásra néztünk, és mikor megpillantottuk egymás ijedt fejét egyszer csak hatalmas röhögésben törtünk ki. Fura lehetett, hogy valakik nevetve mennek a szellemvasúton, amikor félniük kéne, de na. Ezt hozta a helyzet.

Zayn legnagyobb örömére, most a hajának eset bántódása, mert hatalmas vihar „támadt” és szellemek jelentek meg, amik kellően tönkretették a haját, míg így sapkán keresztül is. Megjelentek a vámpírok, amiket dülöngélő, jobban mondva részeg múmiák követtek, amin megint csak röhögni tudtunk. Mikor vége lett az egésznek, nevetve szálltunk ki a kocsiból, és csak kicsit néztek hülyének minket, hogy mosollyal az arcunkon távoztunk.

Megvártuk a többieket is, akik már kicsit ijedtebb arccal közeledtek felénk.

-Együnk, mert megéheztem a kísértetektől – simogatta meg a hasát Niall, ami halkan korgott egyet. Nevetve követtük szöszit a legközelebbi kajáldához, ahol már a saját rendelését leadta, s minket sürgetett. Mikor megérkezett az étel, Bozontot megszégyenítő gyorsasággal enni kezdett, ami a hullámvasút után meglepő volt. Miután befejeztük a kajálást, már csak lájtosabb játékokra ültünk fel, hogy nehogy úgy járjunk, mint Niall.

***

Este felé, mikor már sikeresen kiszórakoztuk magunkat, és a srácokat is elkapta néhány szemfülesebb rajongó, s aláírás és fényképészkedés után hazaindultunk. Az egész út nevetéssel telt, mert Lou nem hagyhatta ki, hogy a kissé fáradt agyunkat fárasztó vicceivel terhelje.

Mikor hazaértem másra sem vágytam jobban, csak egy forró fürdőre, és a pihe-puha ágyamra. Egyből a fürdőmbe mentem, ahol megengedtem a meleg vizet, s amíg kifolyt bementem a szobámba valami pizsamaszerűért. Amikor visszamentem, belevetettem magam a vízbe, és hagytam, hogy fáradt végtagjaim kellemes felmelegedjenek. Nem gondolkoztam semmin, csak élveztem a forrófürdőt. Miután végeztem, megtörölköztem, és magamra kaptam egy hosszított pólót, és a bugyimat, majd átbattyogtam a szobámba, és bedőltem az ágyamba.

Már készültem elaludni, amikor valami az ablakomnak csapódott, s ezt a valamit több is követte, mintha kavicsok lettek volna. Dünnyögve másztam ki az ágyikómból, és az erkélyemhez sétáltam, majd kitártam az ajtaját, s kihajoltam a korláton. És akkor megláttam azt a személyt, aki az ablakomat dobálta. Elképedve néztem a srácra, s ő is rám. Szótlanul néztünk egymásra, de végül ennek ő vetett véget.

-Oh, Lo! Miért vagy te, Lo? – kezdett bele a Rómeó és Júlia átírt változatába.

-Ha most előadod az egész Rómeó és Júliát, esküszöm, hogy hideg vizet öntök a nyakadba – mondtam nevetve – Mit keresel itt?

-Valamit elfelejtettem – hallottam hangján, hogy mosolyog. Megráztam a fejem, hogy a hülye gondolataimat kizárjam, és leengedtem neki a létrámat, amin felmászott, majd megállt előttem.

-Mit felejtettél el? – suttogtam.

-Ezt! – mondta, és egy határozott mozdulattal magához húzott, majd hevesen ajkaimnak esett.

***

Ne maradjatok csendben! :)