34.Randi vagy mégse?

Sziasztok! Most viszonylag hamar jött a rész :) Már tegnap felkerült volna, de volt egy-két dolog, amit el kellett döntenem(főleg a baba), és egy kicsit át kellett írni a részt. És most is csak ezért ilyen későn került fel, mert az MTV Rockon Green Day ment ♥ utána leálltam Kémes hármast nézni xD :D De a lényeg, hogy itt az új rész :) Jó olvasást! :)

Vanessa:

Pufogva, dühösen és bosszúéhesen hagytam el a konyhát, hogy arcomról lemossam a paradicsomot. Sietősen tettem meg az utam a fürdőig, ahol a mosdókagyló felé hajolva lemostam magamról a piros ragacsot. Miután megtöröltem az arcom, visszaosontam a konyhához, hogy hallgatózni tudjak, de legnagyobb bánatomra nem sokat tudtam meg. Viszont egy fontos információ megütötte a fülemet, amivel örökre tönkretehetem Lo életét, és ez nem a gyerek volt. Az már magában elég ahhoz Lauren számára, hogy szenvedjen, hiszen látszik rajta, hogy nem akarja. Hm... Ezt is kihasználhatnám, hogy jobban egymásnak ugrasszam Zaynnel. Ó, igen! Az a ribanc megemlegeti a napot, amikor beleszeretett a félisten Malikba. Egyenesen könyörögni fog, hogy segítsek kiszeretni belőle, amit nevetve fogok megtenni. És ezáltal elérem a célom. Lo szenved, és örökre leszáll a kedvenc bandámról. Ha mégse tenné, akkor tudom, hogy kitől kell még egy kis segítséget kérnem. Nem hinném, hogy James annyira ellenezné, amit tenni készülök volt barátnője ellen, sőt szerintem még támogatná is.

Olyan hihetetlen, hogy Lauren nem vette észre, hogy sosem voltam a barátnője. S a legviccesebb, hogy néha úgy táncolt, ahogy én fütyültem, kivéve, amikor Jamesszel járt, mert akkor a srác irányította helyettem. Csoda, hogy még nem csukták le, de annak is eljön az ideje. Hamarabb, mint bárki is gondolná, főleg a kis Lo. A sitten végzi, és akkor mindentől búcsút mondhat. Az egyetemről nem is beszélve.

Még szerencse, hogy valaki megkért arra – miután megtudta, hogy Lauren nem halt meg az apjával, és a húgával együtt – , hogy tegyek meg mindent Lo öngyilkosságába kergetése érdekében. Talán gonosz célok vezérelnek, de az igazat megvallva leszarom. Amíg tejel nekem a nő, addig Lauren szenvedni fog. Már csak annyit kell elérnem, hogy elcsalom a „halott” anyja esküvőjére, ahol kicsinálom a társammal, sőt talán James is megtisztel a jelenlétével, és egy kis gonoszsággal. De az idő egyre jobban sürget, s nem hinném, hogy Adam hagyná Lot eljutni az esküvőre. Hacsak nem adom be neki, hogy Laurennek ez lesz a legjobb, hisz mindenkinek szüksége van az anyjára. Még szerencse, hogy Em mindent elmondott Josh és Tara haláláról, valamint arról, hogy Adam a „legjobb barátnőm” bátyja. Aj, Lo! Ha tudnád, hogy milyen csapások fognak érni, akkor már rég nem élnél. Kár, hogy James félrelőtt. Pedig csak Emnek és nekem tett volna jót, ha pontosabban céloz. De már mindegy. Így is millió lehetőségem van még keresztbe tenni Laurennek. És a végén én kerülök ki győztesen...

Ajtó csapódására lettem figyelmes, s láttam, ahogy Adam sétált be rajta. Arcomra gonosz mosoly ült ki, hiszen elkezdhettem a tervem első felét, mégpedig a srác meggyőzését, hogy Lonak az esküvőn a helye. Remélem nem kell sokáig győzködnöm, mert nem érek rá egész nap ezzel foglalkozni, hiszen egy randira is hivatalos vagyok Zaynnel...

Hajam gyorsan megigazítottam, majd átdobtam a vállam felett, s egy csábos mosoly kíséretében az új jövevényhez sétáltam. Kedvesen felém villantotta fogsorát, miközben egyre közelebb értem hozzá. Még nem sejtette, hogy a kérésem tönkreteszi Lo életét.

-Szia, Adam! – álltam meg előtte – Figyelj, beszélhetnék? – kérdeztem tőle, s próbáltam a lehető legaggódóbban hangnemben feltenni a kérdést, hogy bedőljön nekem, ami sikerült is, mert aggódva nézett rám. Magamban mosolyogtam, hogy ilyen könnyen bedőlt nekem, de ezt nem mutattam ki neki, hisz nem akartam lebukni előtte. Nem mondott semmit, csak várta, hogy folytassam, amit örömmel tettem meg – Loról lenne szó – halkultam el, és ezzel is jelezni akartam neki, hogy elég fontos dologról akarok vele beszélni.

-Megijesztesz – mondta.

-Sajnálom, de ez tényleg életbe vágó – fordítottam a fejem a konyha felé, ahol Lou cica éppen poénkodott. Adam is abba az irányba emelte a tekintetét, majd szeme megakadt húgán. Egy ideig még őt kémlelte, majd szép lassan ismét nekem szentelte a figyelmét, és egy „hallgatlak-ot” is motyogott az orra alatt – Aggódom érte – kezdtem bele a mesémbe, hogy még hihetőbb legyen, úgy tettem, mint aki a könnyeit nyelte vissza – Tudod, Lo két éves korában látta utoljára az anyját, és nagyon hiányzik neki – lehunytam a szemem, s valami szörnyű dologra gondoltam, aminek az lett az eredménye, hogy egy sós csepp végigfolyt az arcomon, amit Adam letörölt – A legjobb barátnőm, és nem tudom, hogy mivel vidíthatnám fel – kezdtem műsírásba. A srác szorosan magához húzott, hogy ölelésével megnyugtasson, de én csak tovább színészkedtem, és mellkasába fúrtam a fejem. Keze hátamon fel-lejárt, miközben csitítgatott. Még szerencse, hogy nem látta az arcom, amin levakarhatatlan, győzedelem ittas mosoly ült.

-Már beszélni akartam vele anyáról, és az esküvőre is meg akartam hívni, de nem tudtam, hogyan reagálna rá Lo. De most, hogy ezt elmondtad, jobb lesz neki, ha ott lesz a menyegzőn – duruzsolta a fülembe. Óvatosan eltoltam magamtól, hogy a szemébe tudjak nézni.

-Tényleg? – szipogtam. Adam aprót bólintott, mire egy „köszönöm-öt” eltátogtam neki. Kibontakoztam karjaiból, majd megtöröltem a „könnyes” arcom, és hálásan néztem rá. Ezt az egyet nem színleltem, hiszen tényleg az volt. Hálás, mert elviszi Laurent az esküvőre, ahol kezdetét veszi a játék, amiből Lo kerül ki vesztesen.

Lassan Oscar-díjat kéne, hogy kapjak a remek alakításaimért. Csoda, hogy nem a színművészeti gimnáziumba vettek fel, amit így utólag annyira nem is bánok, mert Lo közelében lehettem. De a színművészeti egyetemre igazán felvehetnének egy ilyen kamu barátság után...

Lauren:

Lehet, hogy mindenki megharagszik, azért amit tenni akarok, de ez az én életem, s a saját döntéseimet nekem kell meghoznom, hogy tanuljak belőlük. Mégis félek egyedül végigcsinálni az abortuszt, hiszen ott a kockázat, hogy talán többé nem lehet gyerekem. Emily is ezért választotta azt az utat Adammel? Biztos, de akkor miért akarta annyira, hogy apáékkal együtt meghaljak? Mit akart azzal elérni? Nem volt elég neki, hogy eljátszotta a halálát? Egyáltalán valaha is szerette apát, vagy engem? És Tara-t akarta? Nem tudom, de ha megkapom az összes kérdésemre a választ, akkor már semmi sem lesz olyan, mint volt. De akkor talán tisztán láthatok, és meg tudom hozni a helyes döntést a babával kapcsolatban, mert annyira nem vagyok benne biztos, hogy az lenne a leghelyesebb, ha elvetetném. Mégis ezt hangoztatom, mert a jövőmre gondolok, és arra, hogy még túl fiatal vagyok. Csodálom, hogy Zayn nem ijedt meg ettől, hanem már tudja, hogy mit szeretne.

-Lány – hozott vissza a valóságba Zayn hangja. Abbahagyta hasam simogatását, majd kezét összekulcsolta a derekamon.

Amint meghallották, hogy milyen nemű lesz, egyből lány nevekkel kezdték el traktálni az agyam, amiről Shane jutott az eszembe, és a hasonló beszélgetésem vele és Deannel. Még mindig tisztán emlékszem arra a napra, még ha lassan tíz éve is volt. A kertjükben ültünk, és beszélgettünk a jövőnkről, hogy mit szeretnék, ha felnövünk. Még egy bugyuta esküt is megfogadtunk, hogy olyan nevet választunk majd a saját gyerekünknek, ami mindegyikőnknek tetszik. Ma már ez hülyeség, de akkor kilenc éves fejjel így gondoltuk, mert semmit se tudtunk arról, hogy milyen felnőttnek lenni. Rengeteg nevet felsoroltunk, de végül csak három nyerte el a tetszésünket a lány nevek terén: Blair, Zoe, Bonnie. Mindhárman azonnal lestoppoltuk a kedvencünket, és megkötöttük a „Shanlo” szerződést. Azután mindig megkötöttük, ha valami fontosabb egyességről volt szó. Sőt csatakiáltásunk is volt hozzá, ahogy egy kitalált üdvözlési formánk, amivel a gyűléseinket nyitottuk meg, mert azok is voltak.

Éreztem, hogy nem kell sok ahhoz, hogy elsírjam magam, de inkább visszatartottam, és próbáltam a többiekre figyelni, még ha nehezemre is esett. Legszívesebben valahova eldeszkáztam volna, és onnan vissza se jöttem volna. Talán ezt kéne most tennem. Elmenni egy távoli helyre, ahol senki se talál rám, és megtenni azt, amihez valakinek nem volt elég bátorsága...

-Lo, minden oké? – suttogta Zayn a fülembe, hogy csak én halljam. Hogy vehette észre, hogy valami baj van? Hiszen egész végig háttal álltam neki – Srácok, kimennétek egy kicsit? – kérte meg kedvesen a többieket, hogy hagyják el a konyhát, amit minden ellenkezés nélkül tejesítettek, míg már csak én és ő maradtunk ott. Megfordultam a karjai közt, és egy aggódó szempárral találtam szembe magam – Mi a baj? – simított végig az arcomon, s ahol keze érte a bőrömet ott bizsergett.

Nem akartam vele Shane-ről beszélni, ahogy senkivel sem. Magamba akartam fojtani a bánatom, és azt tenni, amit apáék és James elvesztésekor is. De az most nem ment, mert itt voltak azok, akiket azt hiszem, hogy a barátaimnak mondhatok, s ha jobban harcoltam volna ellenük, akkor soha nem lettek volna azok. Inkább csak olyan emberek, akik egy ideig bekapcsolódnak az életembe, majd tovább állnak. Akkor nyár végén is könnyebb lenne őket itt hagyni.

-Hiányzik – bukott ki belőlem. Nem kérdezte, hogy ki, hisz nagyon jól tudta, hogy kire gondoltam. Nem mondta azt, amit ilyenkor mások szoktak, csak csendben hallgatta, ahogy halkan szipogtam, mert könnyeim eleredtek, és elleptek Shane-nel kapcsolatos emlékeim, ahogy az együtt töltött idő lepergett a szemem előtt, úgy éreztem, hogy egy részem meghalt. Annak ellenére is, hogy szerelmet vallott. Mert már nem számított, hiszen elvesztettem őt örökre.

-Mindig itt leszek melletted – mondta Zayn. Attól nem féltem, hogy elhagy, inkább attól, hogy én lépek le szó nélkül, mikor majd úgy érzem, hogy szorul a húrok, és nincs más kiút, mint a menekvés. Hiszen könnyebb elmenekülni, mint szembenézni az akadályokkal, és azzal, amitől a legjobban félünk.

***

Megpróbáltam mindenkit hazaküldeni, hogy egyedül lehessek, és visszamehessek a tengerhez, de nem akartak magamra hagyni. Hiába győzködtem őket, hogy semmi bajom nem lesz – miután megtudták, hogy Shane meghalt – , de nem hittek nekem, mert féltek, hogy valami őrültséget csinálok. Azon kívül, hogy a műsorig nem látnának semmi hülyeséget nem csinálnék, szóval... Két napot csak kibírnak nélkülem.

Utolsó próbálkozásként egyesével elkezdtem kitolni őket, de be kellett látnom, hogy szinte lehetetlen elküldeni a srácokat. Nagyot sóhajtottam, majd úgy döntöttem, hogy inkább én megyek el. Felszaladtam a szobámba a deszkámért, amit szinte azonnal megtaláltam. A folyosóig rohantam, ahol megálltam, és letettem a csempére a gördeszkámat, majd ráálltam, s ellöktem magam. Sajnos sikerült akkora erővel meghajtanom magam, hogy megcsúsztam, és leestem a deszkámról egyenesen Zayn karjaiba.

-Nem lesz bajod, mi? – kérdezte idegesen Zayn, miután elengedett, s újra a saját lábamon álltam.

Egy eséstől nem sérültem volna meg, max lehorzsolom a térdem, és lesz egy plezúrt a könyökömről. Máskor is tanyáltam már el.

-Nyugi, Zayn – szorítottam meg a kezét nyugtatásként. Halványan elmosolyodott, majd puszit nyomott a homlokomra, és betessékelt a nappaliba. Nem igaz, hogy már megszökni se tudok, mert úgy döntött, hogy egész nap vigyázni fog rám. Nekem most magány kell, hogy a magam módján feldolgozzam Shane elvesztését, és nem huszonnégy órás felügyelet.

Senki se jött utánam, ezért egy újabb szökési kísérlet mellett döntöttem, de ezúttal a szobámon keresztül. Komolyan kezdem magam úgy érezni, mint a Szökésben. És a vicc, hogy a saját otthonomból készülök meglógni. Kikukucskáltam a nappaliból, s örömmel konstatáltam, hogy éppen lefoglalja őket a beszélgetésük. A lépcsőhöz osontam, és felkészültem rá, hogy gyorsan felrohanok, de nem jött össze, mert valaki hátulról átölelt. Ijedtemben megugrottam, mire támadóm nevetni kezdett.

-Hova-hova? – kérdezte, s hallottam a hangján, hogy mosolyog – Csak nem meg akartál szökni? – fordított magával szembe, és a cuki féloldalas mosolya fogadott.

-Nem? – kérdeztem, mintsem mondtam. Felhúzott szemöldökkel nézett rám, mire lehajtottam a fejem, mint aki rosszat csinált. Nevetve az állam alá nyúlt, és megemelte, szinte kényszerített, hogy nézzek rá. Karamell íriszei csak úgy elmélyültek a tekintetemben, ezzel elérve, hogy elvesszek bennünk.

-Csak féltelek – mondta, és végigsimított az arcomon, kiseperte onnan a rakoncátlan barna tincsem, majd a homlokát az enyémnek döntötte – Kezdjünk mindent előröl.

-Semmi „Simon mondja játék”? – kérdeztem. Nem hiányozna, hogy megint a nagybátyám kérésének megfelelően ugráljon. Nem mondom, hogy elfelejtem, de megbocsájtok neki.

-Tisztalap – motyogta szinte az ajkaimba. Lehunytam a szemem, és mindennél jobban arra vágytam, hogy végre megcsókoljon. Ajkait az enyémekre helyezte, s mielőtt ennél több is történhetett volna, eltávolodott tőlem – Mit szólnál, ha behajtanám rajtad a kívánságom?

-Most? – kérdeztem meglepetten, mire egy bólintással felelt – Oké – mosolyodtam el halványan.

-Egy óra és itt vagyok érted – nyomot egy puszit a szám sarkába, majd elment.

Nem tudtam, hogy mit tervez, sőt még azt se mondta, hogy mibe menjek. Tanácstalanul álltam a szekrényem előtt, és a ruháimat nézegettem, miközben próbáltam rájönni, hogy mit tervez Séróbáró. Tíz perc nézegetés után meguntam, és eldöntöttem, hogy maradok abban, ami rajtam van. Fáradtan ültem le a szőnyegemre, mert igen kimerítő volt szemezni a ruháimmal. Nem tudom, hogy mások ilyen instrukciókkal hogyan tudnak öltözetet választani. Talán velem van a baj...

Az ajtóm kinyílt, és egy nem várt személy jött be rajta. Keze a háta mögött volt, s mintha rejtegette volna előlem a keze tartalmát. Felálltam, majd lassan hátrálni kezdtem, míg ruhásszekrényembe nem ütköztem. Látogatóm gonosz mosollyal az arcán közeledett felém, és elrejtett kezét előhúzta a háta mögül, amiben egy fegyver volt. Megijedtem, hiszem fogalmam se volt róla, hogy mit tervez vagy mit akar tőlem.

-Ülj le a székbe! – oda ki a parancsot, miközben rám szegezte a stukkert. Hevesen dobogó szívvel tettem eleget a kérésének – Jó. Most megkötözlek, és ha meg mersz nyikkanni, akkor lelőlek – fenyegetett meg. Elém állt, és minden ellenállás nélkül hagytam neki, hogy a forgószékemhez kötözzön. Miután sikeresen elvégezte a feladatát, levette a parókáját, s azt hittem, hogy rosszul látok. A haja teljesen olyan volt, mint az enyém. A szeméről, és az öltözetéről nem is beszélve...

-Elmebeteg vagy! – mondtam higgadtan, ami engem is meglepett a helyzethez képest – Zayn sosem dőlne be neked.

-Kicsi, butus Lo – nevetett Vanessa – Velem fog randizni, és megismételjük azt az estét, amiről tájékoztatni akartalak, csak te nem voltál hajlandó végighallgatni. Köztetek többé semmi sem lesz, mert ma nekem fog szerelmet vallani, és az én kezemet kérni meg – ördögi kacaj hagyta el a száját.

Ennyi éven át félreismertem őt, s mikor kimutatta, hogy milyen valójában már késő.

-Lo, indulhatunk? – hallottam meg Zayn hangját. Nem dőlhet be neki.

-Igen – utánozta a hangom Ness, majd kisietett a szobámból, s legközelebb csak az ajtó csukódását, és a motor indulását hallottam.

Reménykedni kezdtem, hogy Zaynt nem fogja tudni átvágni, de egyre kevésbé hittem ebben, hiszen engem is több éven át megtévesztett. Tehetetlennek éreztem magam, és éreztem, hogy kicsordult egy könnycseppem is. Hogy tehette ezt? Miért pont engem választott célpontjául? Miért akarja ennyire tönkretenni az életem? Millió ezekhez hasonló kérdések kavarogtak a fejembe, de nem találtam rájuk választ. Vajon Zayn ismer annyira, hogy ne dőljön be Vanessa olcsó színjátékának? Talán nem. Hiszen akkor nem lépett volna le Ness-sel.

Kezem zsibbadni kezdett a szoros csomó miatt. Ficánkolni kezdtem, hátha valahogy sikerül lazítanom, de nem jártam sikerrel. Hiszen egyedül voltam a házban azt várva, hogy valaki hazajöjjön, és kiszabadítson a kötél rabságából. Már meghalt a remény számomra...

Lehet, hogy a sors hülye humora akarta, hogy így döntsem el, hogy megszeretném-e tartani a gyereket vagy sem. Érveket, és ellenérveket sorakoztattam fel egymás ellen, de mindig ugyanott lyukadtam ki. Talán most hoztam meg életem legnehezebb döntését, mégis mosolyogva gondoltam arra, amit kitaláltam. S úgy éreztem, hogy soha nem voltam ennyire biztos semmiben sem, és ha akartam volna sem változtatnék az elhatározásomon, amit a székhez kötözve hoztam meg, hisz a leghülyébb körülmény hozta meg a legjobb döntést. Már csak Zaynnel kell tudatnom.

Hirtelen a kötél szorítása enyhült, míg végül leesett rólam. Szinte azonnal felpattantam a székről, és szembetaláltam magam megmentőmmel. A nyakába ugrottam, s kimondhatatlanul hálás voltam neki. És kétségtelenül a legjobb választásnak éreztem a baba sorsát.

-Honnan tudtad? – szorítottam, amennyire csak tudtam. Nem akartam elengedni, mert jelenléte biztonságot jelentett.

-Csak egy Lo van – puszilt a hajamba, majd óvatosan visszarakott a földre – Indulhatunk?

-Persze, de hova is megyünk? – nem válaszolt csak megvillantotta a szexi féloldalas mosolyát, megfogta a kezem, és kivezetett a kocsihoz, majd elindultunk.

***

-Bowling!? – döbbentem meg, amikor kiszálltunk a kocsiból. Mosolyogva bólintott, majd ujjainkat összefonva bevettük az épületet. Szerencsére alig voltak, így nem keltettünk nagy feltűnést. A pulthoz sétáltunk, ahol kb. egy órára kibéreltünk az egyik pályát, valamint megkaptuk azokat a fantasztikus cipőket. Zayn kedvesen felém nyújtotta a neonrózsaszín cipőt, amit szépen elutasítottam, s inkább a neonkék mellett döntöttem, amit kikaptam a srác kezéből, és gyorsan magamra kaptam, hogy még véletlenül se cseréljük vissza.

-Nagyon jól áll ez a cipő neked, többször kellene ilyet hordanod – röhögtem Zaynen, mivel a neonrózsaszínben pompázó cipőt viselte, ami egyáltalán nem illett a ruhájához de még hozzá se. Mosolyogva elővettem a telefonom, és készítettem néhány képet Zaynről, és a cipőről, amit mindenki megirigyelt volna.

-Fogd be! – mondta sértődötten, de nem bírta ki, hogy ne nevesse el magát. Együtt nevetve gyönyörködtünk Zayn cipőjében, hiszen megunhatatlan volt.

-Kezdhetjük? – kérdeztem, miután sikerült abbahagynom a hahotázást.

-Kezdhetjük! – válaszolt, majd kivett egy golyót a tárolóból – Na akkor, figyelj, és tanulj a mestertől – nekifutott, majd lendítette a kezében lévő tekét, ami csak egy bábut ütött ki, és én nem bírtam ki, hogy ne nevessem ki. Ha ilyen profi, akkor semmi esélyem, hogy legyőzzem.

-Nagyszerű gurítás volt, mester! – dicsértem meg.

-Na jól van, azt hiszed neked jobban menne? – kérdezte felhúzott szemöldökkel, és egy bólintással igazoltam, hogy több találatom lesz, mint neki – Akkor rajta, te jössz! – meg is fogtam a legközelebbi golyót, megálltam a pálya elején, bemértem nagyjából a síkot, majd egy nagy lendülettel elindítottam azt. Végig szurkoltam, hogy több találatom legyen, mint neki, ami szerencsére bejött, mert kezdésnek legurítottam az egészet.

-És tarolt! Haha! – ugráltam örömömben, mint az öt éves kisgyerek.

-Cöh, csak kezdők szerencséje, a következő nekem is jó lesz – húzta ki magát Zayn, s egy másik bowling golyóval kísérelte meg igazolni az állítását, azonban ismét elhibázta, míg én ismét taroltam.

-Oké nagy okos, azt hiszed, hosszabb menetben meg tudnál verni?

-Simán! --vágtam rá egyből.

-Akkor egy versenyt? – kérdezte. Hm... Legyőzhetem Zaynt bowlingban? Miért ne?!

-Benne vagyok! Mit kap a nyertes? – lelkesedtem. Ha a nyeremény Zayn vereségén is túltesz, akkor semmiképpen sem veszíthetek.

-Azt eldöntjük a végén. Mehet? – nyúlt a következő tekéért.

-Naná! – kezet fogtunk és indult is a mérkőzés. Eleinte sikerült Zaynnek vezetnie, mert egy kicsit hagytam, hogy azt higgye, hogy le tud győzni, de a harmadik körben megelőztem, s onnantól kezdve csak én álltam elől, egészen addig, amíg, partnerem meg nem unta, és nem kezdett el keresztbe tenni nekem. Éppen egy újabb sikeres dobást akartam véghezvinni, amikor Zayn hátulról átölelt, s ijedtemben elejtettem a golyót, ami kigurult a pályáról, így megakadályozva a lövésem.

-Csaló! – fontam össze mellkasom előtt a karom.

-Nem én nem tudok gurítani – mondta nevetve. Gyengéden hasba könyököltem, amitől fájdalmasan felnyögött, és elengedett. Szembefordultam vele, s próbáltam a legdühösebb tekintetemmel ránézni, de minden haragom elszállt, amint bevetette ellenem a mosolyát, és a szemeit. Neki van a világon a legszebb szeme, olyan Zaynes.

-Meggyezünk egy döntetlenben? – ajánlottam fel a visszautasíthatatlan ajánlatomat, amit ha megtesz, porig alázom bowlingban.

-Hát…nem is tudom… – húzta az időt.

-Vagy most befejezzük, és én nyertem – villantottam meg fogsorom. Elgondolkozott a hallattakon, és alig egy perc gondolkozás után kimondta a választ.

-Döntetlen az tökéletes – felelte. Tudtam! Tudtam, hogy nem fogja hagyni, hogy egója jobban sérüljön, mint kéne.

-De így melyik győztes mit kap? – kérdeztem kíváncsian.

-Azt hiszem nekem van egy ötletem… – lépett közelebb hozzám.

-Nincs csók – szögeztem le, de nem gondoltam komolyan, amit szerintem ő is észrevett.

-Akkor nem csinálhatom ezt – helyezte kezét a derekamra, s így közelebb húzott magához – Ahogy ezt sem – simított végig az arcomon, mibe beleremegtem. Arcával közelíteni kezdett, s mielőtt ajkaink összeérhettek volna, eltávolodott, majd elengedett, és ellépett tőlem. Bosszúsan néztem rá, de Zaynt roppant szórakoztatta dühös tekintetem – Te mondtad, hogy nincs csók – kacsintott, mire durcásan összefontam a karom, s nem voltam hajlandó elmenni onnan.

-Szemét vagy! – sziszegtem fogam között, de ez csak jobban mosolyt csalt az arcára.

-Gyere, Lo! – szólt kedvesen. De én csak jobban megmakacsoltam magam a csók miatt és duzzogva követtem őt a kijárathoz, miután visszacseréltük az eredeti cipőnket. Csendben sétáltunk egymás mellett, mikor elhaladtunk egy fagyizó előtt. Tekintetem azonnal megakadt a sok jeges finomságon, és magamban már azt terveztem, hogy az egész boltot felvásárolom, kivéve a csoki fagyit, mert azt nem szeretem. Nem törődve Zaynnel elindultam a paradicsomba. Amikor megálltam, és végignéztem a kínálatot, már tudtam, hogy mind az enyém lesz, hiszen én vagyok a világ legfagyisabb embere. Szemem megakadt a csokifagyin, és elhúztam a szám, de azonnal tovább vezettem a szemem, és megláttam a kedvenceimet.

-Milyet kérsz? – hallottam meg Zayn hangját mellőlem. Mosolyogva felé fordultam, és rámutattam a két kedvencemre. Először furán nézett rám, hiszen egy elég fura párosításra böktem rá, ami a velencei álom, és a narancs volt. Nevetve megrázta a fejét, s elment megvenni. Két tölcsérnyi fagyival tért vissza, és az enyémet a kezembe adtam, aminek azonnal nekiestem – Milyen?

-A legjobb – ettem tovább. A sok fagyi miatt, amit eddig megkóstoltam, elgondolkoztam azon, hogy fagyi és jégkrém kritikus leszek, hisz akkor mindig ehetnék belőlük, és az én szavam lenne a szent a témában, sőt soha többé nem lenne csokis fagyi.

-Megkóstolhatom? – kérdezte.

-Nem – vágtam rá, s minden mozdulatát árgus szemekkel figyeltem, mintha egy fagyi tolvajjal lett volna dolgom.

-Biztos? – húzta fel a szemöldökét, mire egy remek ötlet ugrott be. Felé nyújtottam a kincsem, s hagytam, hogy azt higgye, hogy megkóstolhatja. De amikor már majdnem megnyalta, elhúztam onnan, és összekentem vele az arcát – Ezt még visszakapod!

Futni kezdtem, hiszen megenni szeretem a fagyit, nem az arcomon látni. Néha hátrapillantottam, és láttam, hogy még mindig követ, ezért elterelő úton mentem, s mikor megint a hátam mögé néztem már nem volt ott. Örömmel konstatáltam, hogy sikerült leráznom, ezért megálltam.

-Azt hitted mi? – ugrott elő egy fa mögül, és összekent a fagyijával. Nevetve ültünk le a közeli padra, s a másik munkáját csodáltuk, amit a jeges édességgel műveltünk. Fejem Zayn vállára hajtottam, és úgy néztem Londont esti fényben – Más vagy – jegyezte meg. Tudtam, hogy mire gondolt, hiszen eddig sosem voltam ilyen vele. Ezt az oldalamat is csak Dean ismerte. A bunkózást többnyire az idegeneknek s azoknak hagytam, akiket nem kedveltem – De nem bánom, mert azt hiszem, hogy megismerhettem az igazi éned.

-Igen, megismerted – suttogtam.

Egy ideig még élveztük a pillanatot, majd úgy döntöttünk, hogy ideje menni, ezért felálltunk a padról. Szemben ácsorogtunk egymással, de Zayn egy könnyed mozdulattal magához húzott. Egyik kezét a derekamra tette, míg a másikkal kisimította ugyanazt a rakoncátlan tincset, mint a lépcsőnél. Közelebb hajolt hozzám, míg ajkai érintették az enyémeket. Kezem automatikusan felvezettem, s nyaka körül összefontam, és Zayn ajkait ízlelgettem. Először lassan mozogtak ajkaink, majd egyre hevesebben faltuk a másikat. Szívem egyre gyorsabban vert, és azok a bizonyos pillangók is életre keltek. Pont úgy éreztem magam, mint a filmekben a szerelmes főhősnő, és most nem bántam, mert élveztem. Ahogy nyelve átcsusszant az enyémhez, úgy éreztem, hogy mindjárt összeesek, s ha Zayn nem tartott volna olyan erősen, lábaim már rég felmondták volna a szolgálatot. Kizártam mindent, és mindenkit. Különösebben az sem érdekelt, hogy holnap az újságok címlapján kötünk ki, hiszen megszűnt körülöttünk minden. Nem akartam, hogy valaha is véget érjen ez a pillanat, de levegőn fogytán volt, így kénytelenek voltunk elszakadni egymástól.

-Szeretlek! – suttogtam, mikor ajkaink elváltak egymástól. Hosszú ideje most először mondtam ki a bűvös szót, és reméltem, hogy nem hallotta meg. Zayn elmosolyodott, majd homlokát az enyémnek döntötte.

-Én is szeretlek – csókolt meg újra, de ezúttal sokkal szenvedélyesebben, mint az előbb.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a kocsihoz, és hazáig meg sem álltunk. Mikor megérkeztünk Zayn kinyitotta az ajtót nekem, s a bejáratig kísért.

-Kösz, Zayn, hogy segítettél elfelejteni mindent – mondtam mosolyogva, hiszen neki köszönhettem, hogy ami ma történt azt egy időre kivertem a fejemből.

-Bármikor – mosolygott – Ugye tudod, hogy csak hagytalak nyerni?

-Persze – hitetlenkedtem.

-Visszavágó? – kérdezte.

-Megint veszíteni akarsz? – érdeklődtem.

-Csak szeretnéd – kacsintott – Jó éjt, Lo – puszilta meg a homlokon, majd beszállt a kocsijába és eltűnt az éjszakában.

***

Ne maradjatok csendben! :)