33.Hagyd békén a barátnőmet!

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam, de alig volt ötletem hozzá, és ma jött meg a legtöbb löket, mert eddig darabokban állt, de végre kész van. :) A jó hír, hogy nem lett szomorú, és néhány poént is belecsempésztem. Jó olvasást! :)

Zayn:

Mellkasomon feküdt, miközben derekánál öleltem át, de nem tudott nyugodtan aludni. Össze-visszaforgolódott, és mindig más nevét ordította. Biztos rémálma volt, mert leggyakrabban Shane és Dean neve hangzott el. Talán újra átélte, amit James tett velük. Marha nagy szerencséjük volt, hogy akkor az unokatestvéremmel volt dolgom, különben rosszabbul is végződhetett volna. Főleg Lo esetében, hiszen James sosem hibázza el a lövéseit. Most is csak miattam menekült meg Lo. Ha egy kicsit is később megyek be... Erre még gondolni is rossz. A lényeg, hogy időben megérkezett a segítség. Mégis, amit James akkor mondott, nem hagy nyugodni. Vajon hogy értette? Mit akar még tőle? A lövés is csak figyelmeztetés lett volna neki? De mire? Mibe keverte már megint bele James Lot? Fogalmam sincs, de egy biztos, nem húzom ki egyikőjükből sem ezt. Lehetséges, hogy arról van még szó, amikor megmentette Hazzat a biztos haláltól... De akkor nem mondta volna azt, hogy: „hamarosan szenvedni fogsz, Malik”.

Lauren álma egyre rémesebb lett, mert gyakrabban sikított fel, és a mellkasa is gyorsabban emelkedett. Haja szinte betemette az egész arcát, amin verejtékcseppek gyöngyöztek. Kisöpörtem hajzuhatagát orcájából, és megpróbáltam megnyugtatni, hogy kellemesen aludhasson tovább, de nem használt igyekezetem. Arcán még mindig izzadtságcseppek sorakoztak, s mintha remegett volna is. Szörnyű volt így látni, mégis örültem neki, hogy legalább mellette lehetek. Nekem ennyi is elég volt ahhoz, hogy ha csak egy kis időre is, de boldog legyek, annak ellenére is, hogy sok mindent elszúrtam Loval kapcsolatban. Mikor elvállaltam a műsort, és azt, hogy megváltoztatom Laurent, álmaimban sem hittem volna, hogy ez lesz. De az igazat megvallva csak azért vállaltam el, mert nem akartam, hogy egy idegen miatt törjön össze. Mégis megtettem vele. S ha visszamehetnék az időben, akkor is elfogadnám Simon kérését, annyi különbséggel, hogy nem szúrnám el ennyire. Végig tiszta lapokkal játszanék, sőt valamit pont ugyanúgy csinálnám végig, ahogy már megtettem. De nem hagynám, hogy Lo ennyit szenvedjen. Főleg miattam nem... A sors fura fintora, hogy ami először csak melónak indult, végül más lett. Barátság, ami minden utálat és más ellenére – azt hiszem – szerelemmé változott. Ki gondolta volna, hogy annyi év után végül egy olyan lány, mint Lo tesz boldoggá? Néha hajlamos rá, hogy undok legyen, néha mindenkit megpróbál elüldözni maga mellől, de ha valaki igazán ismeri tudja, hogy ez csupán a védelmi rendszere. Belül ő is olyan, mint mindenki más. Egy aranyos kislány, akinek ugyanannyira szüksége van szeretetre, mint minden embernek. Sőt, talán még jobban. Lehet, hogy ezért tudja olyan jól elrejtenie az érzéseit, kivéve, ha a szeretteiről van szó. Dean és Shane voltak azok a személyek, akiket közel engedett magához. Jól választott, Shane-t kivéve, akinek a halála összetörte, s ha Dean halt volna, akkor azt hiszem, hogy azt nem élte volna túl... Szinte már elválaszthatatlan barátok, és őket csak a halál szakíthatná el egymástól.

Az ajtó nyikorogni kezdett, mire felé kaptam a fejes, és Steph sétált be rajta, majd becsukta maga után azt. Amint meglátott az alvó lánnyal a mellkasomon, halvány mosoly jelent meg az arcán.
-Hogy van? – ült le az ágy melletti székre, s onnan figyelte Lot.
-Viszonylag jól – mondtam, miközben megsimogattam a hasát.
-Voltam bent Deannél is – remegett a hangja, s arcán látni lehetett, hogy aggódik. Nemcsak Deanért, hanem Loért is – Nem tudom elhinni, hogy meghalt – folyt le az első könnycsepp Steph arcáról, amit azonnal letörölt. Táskájában kezdett el kutatni, ahonnan előhúzott egy plédet, de nem a hagyományos félét, hanem attól különlegesebbet. Kisebb-nagyobb kockákból állt, s mindegyik anyaga különbözött. Látszott rajta, hogy valaki saját kezűleg készítette – Ez Loé – nyújtotta felém a takarót, amit elvettem tőle, s óvatosan ráterítettem Laurenre, amitől mintha teljesen megnyugodott volna.
-Dean hogy van? – kérdeztem. Azóta nem hallottam semmit felőle, hogy kihozták a műtőből. Bár akkor bizakodva mesélt az orvos az állapotáról. De ő is úgy viselheti barátja halálát, mint Lo. Nem akarja felfogni, hogy ezt történt.
-Rendbe jön – sóhajtott fel megkönnyebbülten – Olyan idióta! – túrt a hajába ingerülten, majd felállt, s idegesen járkált a helységben – Minek kellett a golyó elé ugrania? Ő nem superman, hanem csak egy átlagos ember, aki játssza a hőst --mondta dühösen. Egy ideig még fel-alájárkált, miközben továbbra is arról magyarázott, hogy milyen felelőtlen Dean. De ha az ő szemével nézné a dolgokat, akkor megértené, hogy ezt csak Lauren miatt tette. Még ha óriási őrültség is volt, viszont én is így cselekedtem volna a helyében. Megvédtem volna számomra legfontosabb lányt a világon.
Az ablak előtt állt meg, és onnan figyelte a kórház kertjét, ahol betegek sétáltak, vagy beszélgettek egymással, vagy hozzátartozóikkal.
-Zayn – fordult meg, és egyenesen rám nézett, s hangszínén hallatszott, hogy komoly dologról akar beszélni – Össze fog omlani, és kell valaki, aki nem hagyja neki. Eddig Dean és Shane – csuklott el a hangja – voltak, akik visszahozták miután meghalt a húga és az apja.
Lo régebben már mesélt erről, de azt nem sejtettem, hogy ennyire nehezen dolgozta föl, hiszen sosem mutatta ki – a szülinapját kivéve – , hogy hogyan érez ezzel kapcsolatban. Mindvégig erős volt, és egy pillanatra sem omlott össze. Csodálom érte, hogy egyszer sem választotta a könnyebb utat, még James után se.
-Most, akiben megbízik, és hallgat is rá, az te vagy, Zayn. Kérlek, vigyázz rá! – mondta Steph. Nem kellett erre kérni, hiszen magamtól is megtettem volna. Vigyázni fogok rá, és Jamestől is megvédem, mert nem hinném, hogy az unokatestvérem ennyiben hagyná azt, amiről beszéltek.

***

-Zayn, neee! – ordította álmában Lo, és arcán egy könnycsepp gördült le. Nemsokkal később ziháltan ébredt fel, s letörölte arcáról a sós vizet. Nem szólt semmit, csak maga elé meredt. Talán még az álom hatása alatt volt.
-Nyugi, ez csak egy álom volt – simogattam a hátát, hogy lenyugodjon, ami szerencsémre bevált, mert alig egy perc múlva, újra normálisan lélegzett. Tekintetét levezette a plédjére, amin megakadt a szeme. Látszott rajta, hogy nem érti hogyan került ide, de nem kérdezett vagy mondott rá semmit, csak jobban maga köré tekerte, s fejét a vállamra hajtotta, és onnan figyelt.

Lauren:

Fejem Zayn vállán pihent, de nem kérdezett semmit. Láttam rajta, hogy aggasztotta néhány dolog, de nem tette fel nekem a kérdéseit, pedig biztos volt belőle. Sőt talán azt is hallotta, amikor álmomban beszéltem.

Szörnyű volt újra átélni a lövést, de most sokkal rosszabban tért vissza álmomban, mint a valóságban, hiszen James nemcsak Shane-t és Deant ölte meg, hanem mindenkit, akit szeretek. De a legrosszabb az egészben, hogy az állítólagos anyám is ott volt, és nevetve nézte végig, ahogy körülöttem mindenki meghal. S miután csak én maradtam és Zayn maradtunk, Emily lelőtte a srácot, majd felém fordult azzal a szándékkal, hogy kövessem szeretteim sorsát, de előtte még megosztotta velem, hogy miért ölette meg apát és Tarat.

Megráztam a fejem, hogy kitisztuljanak a gondolataim, és elfelejtsem ezt a szörnyű rémálmot, de valami nem hagyott ezzel kapcsolatban nyugodni, mégpedig Emily vallomása. S valamiért úgy éreztem, hogy minden szava, amit az álmomban mondott az igaz. De erre csak akkor kaphatom meg a választ, ha elmegyek annak a nőnek az esküvőjére, akit eddig anyámnak hittem. Talán akkor végre lezárhatom azt az őrültséget, hogy ő ölette meg apáékat, és nem halt meg.

Bárcsak vége lenne már a nyárnak! Akkor elmehetnék végre Londonból, és magam mögött hagyhatnám a múltam. Nevet ugyan nem tudnék változtatni, de mindent tiszta lappal kezdhetnék. Senki se ismerné a múltam, csak én, és akik beletartoznak. S ha eljön az egyetem nem lesz többé szerelem, fájdalom és amit ezen a nyáron eddig átéltem. Újra olyan lehetek, mint mikor elkezdődött az egész kaland.

-Lo, ha beszélni akarsz róla, itt vagyok – törte meg a csendet Zayn. Erről nem tudok vele beszélni, legalábbis még nem. Ez is csak egy újabb szenvedés, amit magamba fojthatok, még ha lenne is valaki, akinek kiönthetném a szívem.

-Kösz, Zayn, mindent – mosolyogtam rá hálásan. Tényleg sokkal tartozom neki, s nem hinném, hogy valaha meg tudnám neki hálálni, amit értem tett. Megtehette volna, mikor elaludtam, hogy lelép, de ő inkább maradt. A nap folyamán végig mellettem volt, és ez többet jelentett nekem mindennél. Nem érdekelt, hogy mennyi fájdalmat okozott, s hogy nagyrészt hazugságra épült az, ami köztünk van, csak az, hogy végig fogta a kezem, és egy percre sem hagyott magamra. Nem engedte, hogy magamba zuhanjak, ami most szinte elkerülhetetlen. Shane meghalt, és ez pont akkora fájdalmat okozott, mint apáék halála. Miután Taraék meghaltak, tudtam, hogy mindenkit el kell üldöznöm magam mellől, mert ez lesz a vége. De nem jártam sikerrel. S ha most ellöknék mindenkit, aki fontos nekem, akkor összeomlanék, és onnan soha nem másznék ki – Zayn – mondtam ki halkan a nevét, de ő így is meghallotta – Volt bármi is, ami igaz volt abból, amit az elmúlt hónapban mondtál és tettél? – kérdeztem. Tudom, hogy hülyeség volt feltenni neki ezt a kérdést, de tisztában kellett lennem vele, még ha csak egy újabb tör fúródna a szívembe.

-Igen – nézett a szemembe. Karamellíriszei arról árulkodtak, hogy igazat mondott. Felemeltem a fejem, majd szembe fordultam vele, így egymással szemben ültünk, és vártam mondandójának a folytatását. Nem számított, hogy mennyire fog vele a mélybe tiporni, attól amit éreztem, nem lehetett rosszabb – Ezt – mondta, és közelebb hajolt hozzám. Szívem a torkomban dobogott, s én is csökkentettem a köztünk lévő távolságot, még ha nem is tudtam pontosan, hogy mire készül. Ajkaink már majdnem összeértek, de mégsem csókolt meg, mert valaki hangosan krákogott a hátunk mögött. A hang irányába fordultam, és megláttam az orvosom. Még szerencse, hogy ő jött be, és nem Simon. Azt tuti, hogy nem éltem volna túl.

-Úgy látom, szinte már semmi baja Ms. Cowell – mosolygott kedvesen Dr. Clarks.

-Semmi – igazoltam állítását – Mikor mehetek haza? – érdeklődtem. Nem tetszett a kórházi közeg. Sosem szerettem itt lenni, mert mindig anya halálára emlékeztetett, de már Shane-é is társult hozzá.

-Akár már ma – mondta – Csak ki kell tölteni néhány papírt, és már mehet is. De valakinek mindennap ki kell cserélnie a kötését.

-Majd én vállalom – ajánlotta fel Zayn.

-Rendben. Akkor semmi akadálya, hogy távozzon – nézett rám. Örömömben legyet lehetett volna velem fogni – Viszont lenne is még valami – pillantott le papírjára, majd újra ránk – Mivel maguk még fiatalok, és a magzat is elég korai szakaszban van, el kéne dönteniük, hogy megtartják-e vagy sem.

Nem tudtam, hogy erre mit mondjak, hiszen Zaynnel teljesen másként gondolkozunk a témát illetően. Ő szeretné, de én nem. Ezen még át kell rágni magunkat, mielőtt bármit is mondunk a dokimnak. De az biztos, hogy nem lesz élvezetes a beszélgetés.

-Ezt még nem igazán beszéltük meg – vakarta meg a tarkóját a velem szemben ülő srác.

-Megértem – bólintott Dr. Clarks – Azt javasolnám, hogy egy hét múlva jöjjenek vissza, és mondják el a döntésüket.

***

Miután kitöltöttem a távozásomhoz szükséges papírokat, még benéztem Deanhez, és vagy egy félórát beszélgettünk, de nem hoztuk fel Shane-t és a babát. Ezek voltak a tabu témáink, amiről egyáltalán nem akartunk még beszélni. Zayn persze végig mellettem volt, és megnyugtatta legjobb barátomat, hogy vigyázni fog rám, s nem hagyja, hogy bármiféle hülyeséget csináljak. Gondolom ezt Jamesre értette, hiszen vele az ügyet még nem zártam le. De garantálom, hogy megfizet ezért, kerüljön bármibe is, de megfizet. Nem fog érdekelni, hogy hogyan, de bosszút állok Shane-ért, ahogy Deanért is. És ebben Derek tud a legtöbbet segíteni. Ha ketten összefogunk, akkor Jamesnek reszeltek.

Útközben nem szóltunk egymáshoz, és csak a rádió szolgáltatott némi zajt, de attól még lehetett hallani, hogy mindkettőnk agya kattog. Talán most lett volna a legalkalmasabb megbeszélni, hogy mi legyen a babával, de valahogy nem sikerült felhozni a témát. Lehet, hogy Zayn jobban átgondolta azt, amit a doki mondott, hogy túl fiatalok vagyunk egy gyerekhez. Nem tudom, hiszen nem látok bele a fejébe, de néha bármit megadnék ezért, hogy tudjam mire gondol. Akkor sok minden könnyebb lenne, és nem kéne azon gondolkoznom, hogy Simon kérte arra, vagy magától tette.

-Megjöttünk – állította le a motort a házam előtt. Kinéztem az ablakon, de nem láttam nagybátyám kocsiját, aminek roppant örültem. Nem hiányzott volna a magyarázkodás. Talán nem is tudja, hogy mi történt velem. Most ennek örülnék a legjobban.

Hatalmas gombóccal a torkomban szálltam ki Zayn kocsijából, s szinte csiga tempóban tettem meg az utat a bejárati ajtóig. Remegő kézzel nyitottam ki az ajtót. Nagy levegő vétel után mentem csak be, meg se várva Zaynt. Úgyis bejött volna.

Felrohantam az emeletre, majd elfoglaltam a fürdőszobát. Le kellett magamról mosnom a kórház szagát. A kádba engedtem vizet, mert hosszú fürdőzést terveztem, hogy egy kicsit gondolkozni is tudjak. Ruhát nem hoztam be magammal, de nem érdekelt, majd törölközőben kikeresem a hangulatomhoz illő darabokat.

Miután a fürdőkád megtelt vízzel, szinte elmerültem a habok közt. Csak áztattam magam, és kizártam mindent. Élveztem, ahogy a meleg átjárta a testem, s a víz leszedte rólam a kórház illatát. Legszívesebben nem mennék be oda többet, de Deant meg kell látogatnom mindennap. Kell neki a társaság, még ha Steph is ott lesz. Fura ezt kimondani, de meg kell kérdeznem tőle, hogy mit tenne a helyemben. Talán ő jobb döntést hozna, mint én. S lehet, hogy hallgatnom kellesz rá.

Miután megfürödtem, és a hajam is megszárítottam, visszasiettem a szobámba egy szál törölközőben. A szekrényem elé álltam, s miután kinyitottam kivettem belőle a fekete szaggatott farmerem, és a fekete pólóm,amin egy koponya volt egy kalappal a fején. Magamra kaptam a kivett ruhákat, majd a tükör elé álltam, és végignéztem magamon. Teljesen feketében voltam, pont, mint a hangulatom. Bal oldalamon kicsit feltűrtem a póló alját, ezáltal kivillant a tetkóm. Három csillag volt csupán, de attól nagyobb jelentése volt. Hisz minden csillag egy embernek felelt meg, vagyis engem, Deant és Shane-t jelképezte. Ez a tetoválás szimbolizálja azt, hogy bármi is történjék, mi mindig együtt leszünk, még ha több ezer kilométer, vagy más választ el minket egymástól.

-Szép tetkó – ölelt át hátulról Zayn, és puszit nyomott a vállamra – Több is van?

-Összesen négy – válaszoltam. Minden darabnak külön története van, amit eddig senkivel sem osztottam meg, még Deannel sem. Az én titkom, hogy mit jelentenek nekem.

-Megmutatod a maradék hármat? – kérdezte.

-Persze – egyeztem bele – Gondolom a csuklómon lévőt már láttad, mikor a vágást kötötted be – bólintott – Párizsban csináltattam. Ami rajta van szöveg azt jelenti, hogy elrepülni. Ezért ezt választottam, mert szabad akarok lenni, hogy a magam útját járjam – néztem a csuklómon lévő „fly away” feliratra, ami felett madarak voltak – Egy violinkulcs van a bokámon, ami a zenét jelenti, s hogy egyszer rockstar akartam lenne. És az utolsó a kulcscsontomon van. Hárompillangó, ami engem, apát és Tarat jelöli.

-Mind szép, és különleges, mint te – csókolt bele a hajamba. Megfordultam kezei közt, és Zayn utánozhatatlan mosolyával találtam szemben magam. Egy ideig csak karamellíriszét csodáltam, s most az egyszer nem bántam, hogy teljesen elvesztem benne. Ha akartam volna, akkor sem tudtam volna, nem nézni szemét, hiszen olyan szépek.

Az ajtó hirtelen kivágódott, és atombombaként robbant be közénk Liam. Igen, Liam. Batmannek öltözött villaként állt meg a szoba közepén. Értetlenül néztünk rá Zaynnel, de Füles nem zavartatta magát. Háttal állt nekünk, majd megfordult, és énekelni kezdett.

-Ezüstvilla szép sudár,
A fiókban állva vár,
Kanál, kés körbejárta,
Körbejárta, úgy csodálta.
Ezüstvilla szép sudár,
Evőeszközi díszben áll,
Szappan rajta tarkabarka,
Csillog a sok fény rajta,
Ezüstvilla szép sudár,
Fiókbeli evővár,
Kanál, kés hogyha látná,
Igazán csak most csodálná – énekelte el a fogalmam sincs mit. Maradjunk annyinál, hogy a címe Villa. Miután befejezte a műsorát, úgy távozott, ahogy jött. Még mindig döbbenve álltunk Zaynnel az eset előtt, de nem sokáig gondolkozhattunk rajta, hogy miért tette, mert Niall csoszogott fel hozzánk, hogy szóljon a konyhában várnak a többiek.

Amint leértünk, egy érdekes beszélgetés hallatszott ki a konyhából. Egyből felismertem Lou hangját. Megfogtam Zayn kezét, majd behúztam a helységbe, hogy megtudjam miért érdekli őt ennyire a téma.

-Érti valaki, miért piros a paradicsom? Mert az értem, hogy az uborka zöld, de a paradicsom miért piros? – filozofált Louis, miközben a paradicsomot a kezében forgatta, s próbált rájönni a válaszra – És a répa? Miért sárga? – húzott elő egyet a zsebéből, majd a másik zöldség mellé tette. Felváltva nézett rájuk, mintha bűnözők lettek volna. Miközben a paradicsommal szemezett, tekintete többször a sárgarépára vándorolt, s mikor meglátta imádott zöldségét, szeme felragyogott, és beleharapott. Két falat között tovább gondolkozott a válaszon – miközben élvezte a répa ízét – , mintha nem járt volna bioszra... – Rájöttem – ugrott fel örömében – A paradicsomnak havi baja van, a répa meg sárga az irigységtől – ismertette velünk elméletét Tapsi Hapsi.

-Ezért esznek a nők sok paradicsomot, hogy legyen kifogásuk a sexre – bólogatott Harry – Igaz, Alex? – kacsintott barátnőjére, aki nemes egyszerűséggel hasba vágta barátját, amitől fájdalmasan felnyögött Bongyi – Hé, Pingu! Nem tehetek róla, hogy megint sok paradicsomot ettél.

Lex durcásan összefonta maga előtt a karját, és hátat fordított szerelmének. Harold megpróbálta kiengesztelni kedves szavakkal, de Alexet nem hatotta meg. Végül Harry feladta az erőlködést, és a lány mögé lépett, s átölelte, majd puszit nyomott a vállára. Lex arcára mosoly szökött, majd leengedte a karjait.

-Szeretlek! – fordult meg barátja karjai között, és egy szenvedélyes csókkal ajándékozta meg.

-Így jár az, aki nem eszik paradicsomot – jelent meg Vanessa – Nem igaz, Lo? – nézett rám egy ördögi mosoly kíséretében, majd odasétált a pulthoz, és elvett onnan a piros zöldségből – Hm... Fincsi – harapott bele.

Ha a szememmel ölni tudtam volna, akkor Ness már nem élne. Honnan tudta meg, hogy terhes vagyok? Steph és Dean hallgat, mint a sír. Niall és Zayn utálja, szóval ők biztos nem mondták el neki. Shane nem is tudta... De akkor ki? Ki árulta el neki?

-Hagyd békén a barátnőmet! – szólt rá Zayn, mire mindenki elcsendesedett, és meglepetten nézett a srácra. Tapsi Hapsi döbbenetében összenyomta a kezében lévő paradicsomot, ami Nessa arcán kötött ki. Visítozni kezdett, és törlőkendőt követelt, de senki se adta oda neki.

Nem foglalkoztam tovább a körülöttem zajló eseményekkel, és odaléptem a megmentőmhöz, majd megpusziltam hálám jeléül, de az arcára elégedett mosoly ült ki, mintha ezt akarta volna elérni. Játékosan meglöktem a vállánál fogva, hogy letöröljem a vigyort az arcáról.

-Ne bízd el magad, Zayn! – mondtam – Csak megköszöntem, hogy megvédtél.

Erre már nem mondott semmit, csak maga elé állított, és megint átölelt, pont úgy, mint fent a szobámban. Fejét vállamon pihentette, s innen figyelte, ahogy Niall szájába paradicsomot dobál Louis, Liam a Villa himnuszt énekli, még mindig abban a szerelésben, amiben berontott a szobámba. Harry Zaynhez hasonlóan cselekedett Alexszel, és hátulról átölelte. Azonban Vanessa továbbra is a paradicsomos arca miatt hisztizett, majd csapkodva kivonult.

-Most, hogy elment a hárpia beszélhetünk a gyerek neméről – mondta Liam, mire Lou abbahagyta Niall etetését.

Mindenki tervezgetni kezdte, hogy mire tanítja meg. Harry a csajozás rejtelmeit szándékozott megosztani vele, Louis répával akarta teletömni, hogy legyen kivel enni, Niall „annyit eszel, mint Bozont” elképzelésű étkezésről ecsetelt nekünk. Liam vette át tőle a szót azzal, hogy nem hagyja majd, hogy kanállal egyen. Végül Lex fejezte be azzal, hogy ő lesz az utánpótlása, ha fiú lesz, mert szerinte értené a szakmát. Zayn csendesen kivárta, míg befejezik a többiek őrült terveiket, és ő csak ezután áradozott arról, hogy majd megtanítja őt, hogyan állítsa be tökéletesre a haját.

-Srácok! Álljatok le! – szóltam rájuk. Nem normális dolog, hogy erről beszélnek, amikor még el sem döntöttük, hogy mi lesz a babával – Azt elfelejtettétek, hogy...

-Mi van, ha lány lesz – fejezte be helyettem a mondatot Alex, mire szúrós szemmel néztem rá.

-A haját attól még meg kell csinálni – mondta Séróbáró. Hitetlenkedve megráztam a fejem. Hihetetlen, hogy ők már arról beszélnek, hogy mire tanítják meg a gyereket, amikor a nagy kérdés még hátra van – Mindjárt megmondom a nemét – Zayn rátette kezét a hasamra, így próbálta megállapítani a gyerek nemét. Az már más kérdés, hogy érintésébe beleremegtem, és a baba mellé még egy csomó pillangó is beköltözött. Mégsem éreztem azt, hogy készen állnék az anyaságra. Talán anya, akarom mondani Emily miatt. Hisz hasonlítok rá. Mi van akkor, ha ugyanazokat fogom felnőtt koromban is elkövetni, mint most? Eddig rengeteg minden stimmelt, többek között az utazgatás, a haj, és most a terhesség. Nem akarok az ő sorsára jutni, de ezt csak úgy tehetem meg, ha sürgősen változtatok rajta. És a gyerekkel kell kezdenem.

***

Ne maradjatok csendben! :)