43.Vége!?

Sziasztok! Sajnálom, hogy csak most hoztam a részt, de bőven volt dolgom az elmúlt héten, és nem nagyon értem rá, de ezentúl rendesen tudom tartani a hétfői-pénteki részeket, mivel ezt szavaztátok meg. Nem tudom, hogy hány rész lesz még, de nem sok, annyi biztos. De nem beszélek tovább feleslegesen. Jó olvasást! :)

Nincs alkudozás. Nincs irányítás.
Egyszerűen megadja magát, és elfogadja, hogy az,
akit szeretett, többé már nem része a jövőjének,
és ez ellen nem tehetett semmit.

Mellettem ülő lány ragyogó szemekkel figyelte a képernyőt, s néha még a dalokat is dúdolta. Mosolyogva figyeltem, és hallgattam Lo minden szavát, amit mesenézés közben mondott. Teljesen úgy viselkedett, mint egy kisgyerek, aki életében először látja a Lilo és Stitch-et. Sőt néha még rám is szólt, hogy ne zavarjam, és ne tereljem el a figyelmét puszikkal, csókokkal vagy hasának simogatásával. Kuncogva fogadtam szúrós pillantásait, vagy mikor kezemet arrébb rakta mondván, hogy zavarja. Olyankor mérgesen ejtette ki a nevem, mégis szemének csillogása elárulta, hogy nem igazán haragudott rám, s talán még mulattatta is.

Miután vége lett Lo kedvenc meséjének, szinte azonnal kiugrott az ágyból, majd leguggolt, és a következő filmet kereste, amit majd nézhetünk. Sokáig válogatott a DVD halom kínálata közül, s némelyiknél elhúzta a száját, vagy csak egyszerűen arrébb górta, mert nem tetszett neki. Fogadni mernénk, hogy akkor romantikus filmek akadtak kezébe, melyeket valószínűleg Hazza választotta. Tanácstalanul nézett végig a két részre szedett filmeken, miközben ajkát harapdálta.

-Sikerült döntened? – érdeklődtem. Rám emelte tekintetét, s lebiggyesztett ajkakkal nemlegesen megrázta a fejét.

-Mind mese vagy romantikus film – sóhajtott. Mosoly kúszott arcomra, mikor rájöttem, hogy miért csak ez a kínálat, hiszen ez Hazz bosszúja volt, mert régebben Lauren leszólta Harry általa választott romantikus filmet, amiről a végén kiderült, hogy tényleg szar, de mi akkor elmentünk mást nézni.

Lo elkeseredetten nézett rám, mintha választ várt volna tőlem, hogy mi tévő legyen a filmmel kapcsolatban. Bele-beletúrt az egyik DVD halomba, majd véletlenszerűen kiválasztott egyet. Kinyitotta a tokját, kivette belőle a DVD-t, és berakta a laptopba. Visszamászott mellém, fejének ismét vállamon talált nyugalmat, és egy mély sóhaj kíséretében elindította a filmet. Ahogy elkezdődött, rögtön kifejezte nemtetszését a film iránt.

-Ne csodálkozz, ha elalszom rajta – mondta nevetve. Belepusziltam hajába, mire jobban hozzám bújt, de még így sem feküdt mellkasomra. Félkézzel átöleltem, és hagytam, hogy elaludjon, ami a film felénél be is következett, hiszen már csak halk szuszogását lehetett hallani. Kinyomtam a filmet, majd a gépet is kikapcsoltam, és óvatosan leraktam a szekrényre ügyelve rá, hogy ne ébresszem fel az édesen alvó angyalt.

Én is megpróbálkoztam elaludni, de nem ment olyan könnyen, mint szerettem volna. Igaz már közel sem fájtak annyira zúzott bordáim, mint eleinte, sőt az agyrázkódás tüneteit sem tapasztaltam egyszer sem. Legszívesebben otthonról lábadoztam volna, de volt egy olyan érzésem, ha hamarabb elhagyom a kórházat, azzal együtt Lot is elveszítem. Gyanúm beigazolódni játszott, hiszen Lauren telefonja megint rezegni kezdett pont, mint tegnap. Óvatosan nyúltam a készülékért, ami azt jelezte, hogy üzenet érkezett rá, mégpedig a tegnapi hívótól, vagyis Jamestől.

„Szombaton cicám, szombaton... Csak bírjam ki addig”

Ideges lettem, s nem sok kellett hozzá, hogy összeroppantsam Lo telefonját, amit egyre görcsösebben szorítottam. Fel akartam kelteni vállamon alvó lányt, hogy magyarázatot adjon az sms-re, vagy James tegnapi hívására, de mégsem tettem. Lo csak kitért volna a beszélgetés alól, vagy dühösen elviharzott volna innen. Talán van valami terve, de abba nem avatna be, mert attól ő makacsabb.

-James az igaz? – hallottam meg Lo kérdését, mire összerezzentem. Ránéztem, de semmi harag vagy csalódottság nem tükröződött szemeiben, inkább talán csak egy kis félelem. Felé nyújtottam telefonját, amit ő elvett, és rezzenéstelen arccal elolvasta James üzenetét, majd zsebébe csúsztatta. Valamiféle magyarázatot vártam tőle, amit nem kaptam meg – Nem kell tudnod róla. – intézte el ennyivel a témát.

-Lo, kérlek! Mondj valamit! Bármit...

-Nem akarok veled veszekedni, Zayn – mondta – Különben is jobb, ha ebből az egészből kimaradsz. Szombaton mindennek vége, és... – elakadt. Nem tudott többet mondani. Látszott rajta, hogy egyikőnknek sem lesz jobb szombat után. Csak tudnám miért! – Nem beszélhetnénk másról? – nézett rám könyörögve.

-Van valami terved? – kérdeztem. Szúrósan nézett rám, s egy megadó sóhaj szaladt ki a száján.

-Eddig volt – ismerte be. Ujjaival kezdett el babrálni, és folyamatosan a padlót nézte, mintha annyira érdekesnek találta volna, pedig csak nem akart a szemembe nézni – Megoldom, oké? – kiáltott fel, de inkább úgy hangzott, mintha magát akarná meggyőzni róla. Hirtelen kiugrott mellőlem az ágyból, és gyorsan hadarni kezdett, majd kiviharzott a kórteremből.

Lauren:

A napok gyorsan teltek, és Zaynt is kiengedték a kórházból, aminek mindenki kifejezetten örült, viszont a versenyből kiszálltunk, amit egy cseppet sem bántam. Kórházi kirohanásom alkalmából a temetőbe mentem pontosabban Shane sírjához. Még nem látogattam meg, sőt sajnos a temetésére se mentem el, mert féltem. Azonban akkor erőt vettem magamon, és meglátogattam. Mondhatni kicsit beszéltem vele, és abban reménykedtem, hogy talán valamit kitalálok majd James kérésére, de nem ment, egészen szombat reggelig, amikor villámcsapásként hasított belém az ötlet. Arról is tudtam, hogy butaság, de mást nem tudtam kitalálni az „okozz neki fájdalmat”-ra.

Most viszont bármikor megjelenhet James vagy üzenhet, hiszen eljött a rettegett szombat este, amikor is elmentünk karaoke-zni. Egyesével mindenki kihúzott egy nevet, kivéve Zaynt és Steph-fet, aki időközben megfázott, viszont az ő neveiket is bedobták a kis kalapba, de két nevet ki is vett Harry, hogy őket biztos ne húzza senki se, azonban, hogy kik nem énekelhetnek az rejtély volt. A kalap Liam kezébe került, aki gondosan összekeverte, majd elsőként Harry húzott. Hatalmas mosoly kúszott arcára a cetlin feszítő név láttán, s szinte felsprintelt a színpadra, de előtte eldarálta, hogy mire fog énekelni. A zene épphogy megszólalt, amikor a telefonom csörögni kezdett, és tudtam, hogy eljött a vég, a végső visszaszámlálás...

-Itt az idő, Lo. Tudod mit kell tenned – mondta a telefonba, s már a sírás határán álltam, pedig még bele se kezdtem az egészbe, mégis úgy éreztem, hogy az életemnek vége. És ez ellen nem tudtam mit tenni. Két választásom volt vagy megteszem vagy meghal. Így nem dönthettem másképp, minthogy az első variációt választottam.

Kinyomtam a telefont, és Zaynre néztem, aki mit sem sejtve édesen mosolygott rám. Szédülni kezdtem, s a gyomrom is liftezett attól, amit tennem kellett. Fejemben egy hang végig azt suttogta, hogy „Ne tedd meg!” , de más opció híján most készültem mindent tönkretenni, ami után semmi sem lesz ilyen, és a nyugodt Zaynnel eltöltött napok megsemmisülnek, helyüket átveszi a mérhetetlen fájdalom, ami lassan majd végleg felemészt.

Deanre pillantottam, aki tekintetemből mindent kiolvasott, és fejet hevesen rázni kezdte tiltakozásként. Erre Steph is felfigyelt, s már készült felállni, hogy leordítsa a fejem, de Zayn megelőzte. Reménykedtem benne, hogy nem felém tart, viszont tévedtem. A köztünk lévő távolság lépésről lépésre megszűnt, és csak annyit vettem észre, hogy már előttem állt, és derekamnál fogva magához húzott, s csillogó szemekkel nézett rám.

-Sajnálom. Annyira sajnálom, Zayn – könnyek gyűltek a szemembe, de visszanyeltem őket addig, míg véghez nem vittem James tervét. Hiába akartam volna kicselezni, nem sikerülhetett volna, hiszen valószínűleg a közelből figyelt engem, és minden mozdulatom. Próbáltam lélegezni, de nehezen ment. Lélekben talán felkészültem rá, hogy a világ legnagyobb hazugságait zúdítsam rá.

***

Kirohantam az épületből, és futni kezdtem, miközben könnyeim patakokban folytak. Még mindig nem akartam elhinni, hogy megtettem, és fájdalmat okoztam neki. De akkor inkább ez, mintsem a halála, mert James megölte volna Zaynt, ha nem tettem volna eleget kérésének, s mindezt azért, mert megmentettem Harryt a biztos haláltól, amit egyszer sem bántam meg, csak fájt a tudat, hogy James bármikor teljesíttethette velem, és meg is tette, amikor boldog voltam, de annak vége. De volt egy lehetőségem, hogy ne így végződjön. Beavathattam volna Zaynt, de mégsem így cselekedtem. Talán azért, mert féltem, hogy James rájön a színjátékra, és akkor még nagyobb bajba kerülnénk.

Szinte megváltás volt elérni otthonomat, amit lehet, hogy többé már nem hívhatok így. Az ajtót egy pillanat alatt feltéptem, s szinte zakózva léptem át a küszöböt, ám szerencsémre még időben megkapaszkodtam az ajtókeretben. Három lépést tehettem csak a falat tapogatva, amikor lábaim összecsuklottak, és összeesve lecsúsztam a falmentén, s még az eddigiektől is jobban megeredt a könnyem. Mindent és mindenkit elvesztettem, és a tudat, hogy talán soha többé nem bocsájtanak meg, és nem beszélhetek velük, csak még nagyobb bűntudatot ébresztett bennem. Felhúztam a térdem, amit átöleltem, s fejem karjaimra hajtottam. Minden sós csepp egy emlék volt Zaynről, és a nyárról, amihez a gombóc is megjelent a torkomban, mégis úgy éreztem, hogy életem legjobb hibája volt, hogy beleszerettem Zaynbe. S ha újra kéne kezdenem a nyarat, akkor csak az érzéseimet nem változtatnám meg iránta. Mindezek ellenére egyetlen pozitív dolog van, ami erőt adhat a továbbiakban, mégpedig a csöppség, akit a szívem alatt hordok. S ha mégsem lesz közünk egymáshoz Zaynnel, akkor is el fogom neki mondani, hogy milyen volt az apja, amikor ismertem...

lépések zajára lettem figyelmes, amin meglepődtem, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, pedig kellett volna, mert egy ismerős alak jelent meg előttem. Kék szemei aggódva néztek le rám, és látszott rajta, hogy nem érti az egészet, de mégsem kérdezett semmit. Leguggolt hozzám, és szorosan magához vont. Percek teltek el csendben, és szöszi barátom nem siettetett, hanem várta, hogy magamtól szólaljak meg.

-Nem akartam ezt, Niall – zokogtam nyakába borulva – Nem volt más választásom, különben megölte volna Zaynt.

-Tudom, Lo. Tudom – kezét fel-lefuttatta hátamon, s így próbált megnyugtatni, de semmi hatása nem volt, mert a fájdalom csillapíthatatlannak bizonyult. S kezdtem elhinni, hogy végleg elvesztettem Zaynt, hiszen nem tudtam volna még egyszer a szemébe nézni, sőt megmagyarázni sem azt, amit tettem. Talán sejtette, hogy nem voltak igazak szavaim, amiket mondtam, de nem tudhattam biztosra. És reakciója sem árult el többet, ahogy nézése sem. Lehet, hogy mégis elhitte, és azt a látszatot próbálta fenntartani, hogy semmit sem érzett akkor, pedig ha tudná az igazat... Szeretem! Mindenkinél jobban, és sose gondoltam, hogy csak pótlék. Sőt Zaynnek köszönhetően utoljára szerethettem valakit tiszta szívből, és ezt sosem tudom már meghálálni neki.

Egy másik kezet is megéreztem hátamon, amitől kicsit megrezzentem, de arra kényszerítettem magam, hogy megnézzem kihez tartozik. Remegő gyomorral emeltem fel Niall válláról könnyáztatta arcomat, s akkor megláttam azt a személyt, akire nem igazán számítottam volna, hogy a mai után láthatom, hiszen végignézte az egész jelenetet. Niall kék íriszeivel ellentétben semmilyen érzelem nem tükröződött Liam szemeiben. Ha meg tudtam volna szólalni arra kértem volna, hogy küldjön el melegebb éghajlatra, vagy csak ordítsa le a fejem. Bármit mondhatna, teljesen jogosnak érezném, hisz csakis igaza lehet. Egy idióta voltam, amiért azt tettem Zaynnel, s ezt amíg élek nem fogom elfelejteni.

-Átveszem – szólalt meg, s egy pillanatra sem nézett másfelé, kizárólag engem vizslatott, mintha azt várta volna, hogy elfutok vagy kárörvendeni kezdek, amiért bejött a színjátékom.

-Biztos? – kérdezte aggódva Niall, s még a hajamba is belepuszilt. Tiltakozni akartam, de mielőtt megtehettem volna, már Liam karjaiban voltam, s már a lépcsőn sétált fel velem. Fejem akaratlanul hajtottam mellkasára, és hagytam, hogy az újra feltörő sós cseppek lefolyjanak az arcomon.

 ***

Ne maradjatok csendben! :)