41.Idióta!

Sziasztok! Itt vagyok az új résszel. Igaz duplát terveztem a hétre, de egy kicsit meggyűlt a bajom a résszel, ezért lett csak most kész, de jövőhéten többre kell számítani ;) Jó olvasást! :)

Mindegy, mi áll előttünk. Működni fog.
Mert túlságosan szeretlek ahhoz, hogy valaha is elengedjelek.

Egy lépés. Csak ennyi kellett volna, hogy belépjek a szobába, ahol a fekete hajú srác feküdt, de mégse tettem meg. Megfutamodtam, mert az én hibámból történt a karambol. Ha akkor nem hagytam volna elmenni, vagy nem szakítottam volna vele, most minden másképp lenne. De... Francba már! Megijedtem. Nem tehetek róla, hogy még mindig félek, ha a szerelemről van szó, még ha a minap én csókoltam meg őt. Attól még ugyanúgy rettegek, hogy el fog hagyni. Mégis én hátráltam meg. Ez így nem fog menni. Vagy legyőzöm a félelmem, és átadom magam a szerelemnek, s annak ami vele jár, vagy elmenekülök. Az utóbbi valószínűbb, de ha megteszem, akkor annyi biztos, hogy a szívem örökre itt hagyom annak a srácnak, aki elrabolta.

Lassan hátrálni kezdtem, és megfordultam. Hatalmas akaraterő kellett hozzá, hogy inkább mégis Zaynhez menjek be, de nem engedtem a csábításnak. Ám ezúttal nagyon jól tudtam, hogy a menekülés a legrosszabb dolog, amit választottam, de mégis könnyebbnek éreztem. A lábaim, mintha életre keltek volna, és megtették az első lépéseket a szobától minél messzebb, de még így is csak a székekig jutottam, amire erőtlenül rogytam le. Arcom kezembe temettem, és utat engedtem könnyeimnek, és sírni kezdtem, miközben elöntöttek a Zaynnel kapcsolatos emlékeim.

„...valaki hátulról átölelt a derekamnál fogva, és kivette a telefont a kezemből, kinyomta, és hátsózsebembe csúsztatta. Zakatoló szívvel fordultam meg fogva tartóm karjaiban. Nagy levegőt vettem, amit szinte azonnal kifújtam, és belenéztem az illető szemébe.
-Hé, jól vagy? – fürkészte az arcom barna szemeivel. Egy pillanatra megijedtem, hogy Ő az, de szerencsémre nem, hanem az egyik srác a maradék ötből.

-Engedj el! – parancsoltam rá, de nem tette – Ha vissza mersz vinni, akkor esküszöm, hogy nem úszod meg ép bőrrel.

-Ó, milyen kis pukkancs vagy! – nevetett. Ha szép szóval nem megy, akkor jöhet a durvábbik módszer. Ficánkolni kezdtem karjaiban, s a hatás kedvéért még a lábára is ráléptem, de semmi – Elengedlek, ha ezt szépen befejezed, és nem szöksz meg.

-Az elsőt megígérhetem, de a másodikat nem.

-Akkor kénytelen leszek ölben visszamenni veled – rántotta meg a vállát. Mi vagyok én? Babzsák? – Simon már vár.

-Ó, lassan a menettel. Simonhoz megy a halál, én meg vissza Párizsba – közöltem vele szilárd elképzelésem, de Ő nem így gondolta. A vállára kapott, és úgy indult vissza a géphez. Továbbra is kapálóztam, hogy megnehezítsem a dolgát, de úgy folytatta útját, mintha rajta se lettem volna – Tudok a saját lábamon is menni.

-Megszöksz? – érdeklődött.

-Még szép! Mit gondoltál? Önként és dalolva megyek vissza a géphez, ahol ott van Ő, és Simon, aki hülye ötlete miatt elbaszom a nyaram?

-Legalább őszinte vagy, Lauren.”

Első találkozásunk emléke egyszerre keserített el, és csalt mosolyt az arcomra, amit szinte azonnal elrejtettem. Sose hittem volna, hogy egy reptéri találkozásnak ez lesz a vége. Szerelem.

„Derekamnál fogva közelebb húzott magához, s néhány kósza tincset kisepert az arcomból. Kezével végig simított rajta, s egy pillanatra se vette le a tekintetét rólam. Közeledni kezdett felém. Ajkainkat már csak pár centi, vagy inkább milliméter választotta el egymástól. Egy kicsit még habozott, de megtette, s megéreztem tökéletes ajkait. Bejutásért könyörgött, de haboztam, mert megijedtem. Mindenáron el akartam őt lökni magamtól, de nem hagyta, s ez egyre jobban megrémített. Beleharapott alsó ajkamba, ami elnyílt a felsőtől, így szabad utat kapva. Nyelveink vad táncot jártak, majd levegő után kapkodva váltunk el egymástól. Homlokát az enyémnek döntötte, és úgy néztünk egymás szemébe. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy megcsókolt. Agyam lassan kezdte visszaszerezni az irányítást a testem felett, majd ellöktem magamtól Zaynt.

-Miért? – kérdeztem remegő hangon.

-Bosszúból – válasza hallatán lendítettem kezem, és lekevertem neki egy pofont.”

Első csókunk emlékétől ajkam bizseregni kezdett, és csak rá tudtam gondolni, s egy különös érzés fojtogatni kezdett. És ekkor jöttem rá a legnyilvánvalóbb tényre. Sokkal jobban szeretem, mint eddig hittem. Annyira, hogy nélküle nem tudnám megcsinálni. S ahelyett, hogy ott lennék vele, itt ülök, és sírok. Szánalmas vagyok. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon, mire felemeltem arcomat a kezemből, és Zayn anyukájának meleg tekintetével találtam szembe magam. Látszott rajta, hogy ő is aggódott a srácért, mégis íriszeiben tükröződött a remény, hogy egyetlen fiának semmi baja nem lesz.

-Menj csak be hozzá! – mosolygott szelíden, de fejrázással tudtára adtam, hogy nem szeretnék. Szakítottunk, és én szúrtam. Miattam van most itt, s ezt sosem fogom megbocsájtani magamnak. Apró sóhaj szaladt ki a száján, majd leült mellém – Szüksége van rád, Lo.

-Honnan tudja a nevem? – kérdeztem meglepetten.

-Zayn mesélt rólad – válaszolt, s szemöldököm az égbe szökött. Nem gondoltam volna, hogy szóba kerülök, mikor Zayn az édesanyjával beszél. Meglepett. Nem kicsit – Tegezz, kérlek!

-Rendben – eresztettem felé egy halvány mosolyt – Nem hiszem, hogy örülne most nekem – támaszkodtam meg a kezemen, és kitartóan a fehér ajtót kezdtem el nézni. Minél tovább szuggeráltam, annál távolibbnak látszott, mintha ez is egy jel lett volna, hogy elmenjek. Megtehettem volna, hogy kisétálok, sőt meg akartam tenni, de valami visszahúzott, mégpedig Zayn. Nem tudtam itt hagyni, és a belső hangom is azt súgta, hogy be kell mennem hozzá. Percekig vívódtam a döntésen, míg végül megtörtem, és felálltam a székről, és végre megtettem az első lépést az ajtó felé, majd még egyet, s így fokozatosan elértem a fehér fadarabhoz, ami elválasztott tőle. Mély levegőt vettem, kezem ráraktam a kilincsre, és lenyomtam, majd beléptem a szobába. Minden fehér volt, ami kissé frusztrált, de amint megpillantottam Zaynt az ágyon, egyből odasiettem hozzá. Nagyon mélyen aludt, ami az altató, és a fájdalomcsillapítók miatt nem volt meglepő, mégis örülhettem, hogy csak ennyivel megúszta a balesetet. Ugyanis néhány bordája megrepedt, egyik kezébe autóablak szilánkja fúródtak, amit kivettek karjából, de a biztonság kedvéért tetanuszt is adtak neki, s ütközéskor beverte a fejét, és enyhe agyrázkódást kapott. Néhány karcolás még ott volt testén, azonban az arca egyáltalán nem sérült meg.

Leültem mellé az ágyra, és megfogtam a kezét. Nem kezdtem el hozzá beszélni, inkább vártam, hogy felébredjen.

-Mit keresel itt? – hangja számonkérő volt, mégis érződött rajta a meglepettség. Nem szólaltam meg rögtön, inkább csak az időt akartam azzal húzni, hogy nem válaszoltam kérdésére, s talán még egy kicsit itt akartam maradni vele, mert nagyon jól tudtam, hogy el kell mennem innen, mégse vitt rá a lélek. A földet kezdtem el nézni, mert nem mertem a szemébe nézni – Lo – lágyan ejtette ki a nevem, mire akaratom ellenére is felemeltem a fejem, s egyenesen barna íriszeibe néztem. Látszott rajta, hogy ismét fel akarta tenni a kérdést, mégse tette. Csend telepedett a szobára, s talán még azt is hallani lehetett, hogy mennyire kattogott mindkettőnk agya – Menj el, kérlek!

Mintha tört döfte volna a szívembe. Fájt, de nem tudtam ellene mit tenni. Saját hülyeségemből lett ez. Elengedtem a kezét, amit addig fogtam, majd felálltam, s az ajtóhoz sétáltam. Ujjaim végigfuttattam a fán, míg a kilincsen nem akadt meg.

-Viszlát, Zayn! – suttogtam, de nehezen ment, főleg, hogy a sírás fojtogatott. Életemben először most nem ment az, hogy erős legyek, és érzelemmentesen kivonuljak a szobából, ahol valószínűleg a szülei még mindig ott várják, hogy visszajöhessenek hozzá. Mégis megpróbáltam a rideg álcámat magamra erőltetni, ami talán sikerült is, és kimentem. Alig tettem meg néhány lépést, de a könnyek már mardosták az arcom. Nem fordultam vissza, hanem egyre biztosabban lépkedtem a lift felé. Megnyomtam a gombot, és vártam. Akaratlanul visszafordítottam a fejem, és megláttam Zaynt a falnak támaszkodva, amibe erősen kapaszkodott minden egyes lépésnél, és látszott rajtam hogy minden mozdulat fájdalmat okozni neki.

-Idióta! – ordítottam rá, mire felém kapta a fejét. Arca meggyötört és izzadt volt. A köztünk lévő távolságot gyorsan átszeltem, és a srác segítségére siettem – Akkora barom vagy, Zayn! Az ágyban kellett volna maradnod! – óvatosan átöleltem, és hagytam, hogy átölelje vállam. Súlya egy része rám nehezedett miközben lassan tántorogtunk vissza a szobába. Végig szemére hánytam, hogy milyen idióta volt, amiért felkelt, de nem ellenkezett, hanem hallgatott. Amikor elértük a helység ajtaját, lábammal belöktem, majd betámogattam a szobába, és óvatosan az ágyra ültettem. Még egy mérges pillantást vetettem rá, majd hátrálni kezdtem, de elkapta a kezem, így kénytelen voltam megtorpanni, és ránézni.

-Ha egyből neked teszem fel a kérdést akkor is elmenekültél volna? – kérdezte. Nem válaszoltam rögtön, de szerintem ő is sejtette a válaszomat.

-Igen – feleltem kurtán, mire keserűen felnevetett.

-Mitől félsz ennyire, Lo? – érdeklődött. Megráztam a fejem, és megpróbáltam kiszabadítani kezem szorításából, de nem ment.

-Hogy szeretlek! Ezt akartad hallani? – kirántottam kezem a szorításából, és utat engedtem a könnyeimnek. Többé már nem akartam erős lenni előtte. Elég volt.

-Ha még nem tűnt volna fel, szeretlek! – szinte már kiáltotta, mintsem mondta – Szeretlek, te idióta!

Újra megfogta a kezem kihasználva, hogy döbbenten álltam előtte, majd egy gyors mozdulattal közelebb húzott magához – Szeretlek! – ismételte meg újra, és ajkainkat szinte már csak centik választották el egymástól, ami alig egy másodperc alatt megszűnt. Ujjaim önkénytelenül is hajába vándoroltak, mire belemosolygott csókunkba, de nem szakította meg, sőt egyre szenvedélyesebb lett. Minden érzelmünket belesűrítettünk ebbe az egy csókba, és ami a legjobban érződött benne, az a másik iránti töretlen szerelem, amit ha akartunk, akkor se sikerült volna kiűznünk.

-Befejezhetjük végre ezt az őrült macska-egér harcot, és normális pár módjára viselkedhetünk? – kérdezte, miután elvált ajkaimtól.

-Egy normális pár előbb összeházasodik, aztán lesz csak gyerekük – mondtam, mire elnevette magát.

-Ez csak rajtad múlik – kacsintott.

Miután rendeztük a kapcsolatunkat, szinte el se lehetett választani minket egymástól. A többieket diszkréten hazaküldtük, és Zayn szólt a szüleinek, hogy nyugodtan aludhatnak nála, sőt még a kulcsokat is odaadta nekik. Miután ketten maradtunk – leszámítva a kórház többi betegét és dolgozóját – egymás mellett feküdtünk az ágyon, illetve fejem Zayn vállán pihent, míg ő folyamatosan a hasamat cirógatta. Kellemesen megborzongtam minden egyes érintésétől, és pillangóim is vad táncot jártak.

-Lány lesz. – puszilta meg a homlokom.

-Honnan tudod? – pillantottam rá, és szemében olyat fedeztem fel, mint eddig sose. Csillogott a boldogságtól. És ennek azt hiszem, hogy mi voltunk az oka.

-Megérzés.

***

Ne maradjatok csendben! :)