2013. július 18., csütörtök

27.Az interjú

Sziasztok! Meg is jöttem az új résszel, ami megint sok izgalmat tartogat ;) Vajon kiderül, hogy Lo terhes-e? Talán. Majd meglátjátok ;) Most nem fűznék hozzá semmit, csak annyit, hogy Jó olvasást! :)
 
Tudom, hogy a zene nem illik hozzá, de ezt hallgattam, miközben írtam, és gondoltam hátha nálatok is eléri a megfelelő hatást. :)
Kínomban ordítani tudtam volna, sőt elfutottam volna valahova, ahol senki se talál rám. De nem tehettem meg, mert már úton voltunk az interjúra. Nem szóltam senkihez sem, mert azon agyaltam, hogyan történhetett meg ez velem. Mi vagy inkább ki miatt ittam le magam a sárga földig, és egyáltalán miért feküdtem le Malikkal? Hiszen, akkor utáltam, ahogy az egész One Directiont.
Villámként csapott belém a felismerés, hogy ki miatt ittam annyit,aki nemvolt más, mint Shane... A cikk rám utalt,és a viselkedése a kórházban is erről árulkodott. Miért nem jöttem erre rá hamarabb? Miért nem figyeltem jobban a jelekre? Már a tegnapi beszélgetésből rá kellett volna jönnöm, hogy miatta ittam többet a kelleténél. Eddig azt hittem, hogy valahogy rendbe hozhatom a dolgokat Shane-nel, de be kellett látnom, hogy már a bálon történt valami... valami, ami mindent megváltoztatott, csak eddig nem tudtam. Vajon, ha rákérdeznék arra, hogy mit mondott nekem akkor, elmondaná? Vagy hallgatna? Esetleg már teljesen mindegy lenne neki, hiszen már nincs mit veszítenie, mert amit lehetett, már elvesztette? És ha a bálon nem úgy történtek volna a dolgok, ahogy már megtörtént, akkor most is szerelmes lennék, vagy hírét se látnám Amor nyilának? Nem tudom, de azt igen, hogy egy embert már elvesztettem. És ha Zaynt is elvesztenél, lehet, hogy belehalnék, lehet, hogy nem. De magamat ismerve, túllépnék rajta, és egy új életet kezdenék Los Angelesben a bátyámmal, Adammel. Talán pont ezt kéne tennem, ha vége a show-nak. Elmenni innen, és vissza se nézni, csak sodródni az árral, hogy mit hoz majd. Szerelem, és minden fájdalom nélkül.
Még ha mindezt véghez is viszem, mi van akkor, ha tényleg terhes vagyok? Még belegondolni is rossz. Egy gyerek csak mindent tönkretenne, nem mintha megtartanám. Túl fiatal vagyok ez anyasághoz. Meg amúgy se követném el ugyanazt a hibát, amit anya, hogy tizenkilenc évesen gyerekem legyen, akit nevelőszülők nevelnek majd fel. Nem lenne szívem ennek kitenni, ha tényleg megszületne, hiszen az anyai öröm a legjobb érzés a világon. De ez az egész annyira megrémít. Mi van akkor, ha a teszt pozitív lesz? Zayn mit mondana, és tenne? Na, és Simon? Magamra hagynának ezzel a súlyos döntéssel, ami nemcsak az én életemet változtatja meg, hanem valamilyen szinten az övéket is? Ó, te jó ég! Mibe keveredtem? Egyáltalán, hogy fogok ebből kimászni? Anya, ha élne, milyen tanácsod adna? És apa? Miért érzem úgy, hogy egyedül maradtam? Bárcsak... bárcsak valaki segítene meghozni a helyes döntést, hogy mi tévő legyek...
-Lo, minden oké? – hozott vissza a valóságba Liam a kérdésével. Automatikusan rávágtam volna, hogy nem, de ezzel, csak elárultam volna magam és Zaynt is – Olyan sápadt vagy.
Zayn ijedten pillantott rám a telefonjából, majd aggódva fürkészni kezdte az arcomat. Csak egy pillantást vetettem rá, ami után az ablakon kezdtem el tanulmányozni a mellettünk elsuhanó táját. Hajnal óta nem beszéltem vele, amikor is megadta a rettegett kérdésre a választ. Akkor, abban a pillanatban annyira megrémültem, hogy befutottam a szobámba, és magamra zártam az ajtót, s egészen addig nem jöttem ki onnan, míg Simon nem szólt, hogy lassan indulunk.
Sajnos a táj nem kötötte le a figyelmemet túlságosan, ugyanis minden gondolatom visszaterelődött Zaynre, és arra, hogy nagy valószínűséggel terhes vagyok tőle. Agyam kombinálni kezdett a történtekről, s arra a megdöbbentő felismerésre jutott, hogy Malik csak azért volt velem ilyen kedves, mert akkor lefeküdt velem, és kárpótolni akart, hogy csökkentse bűntudatát, amit akkor este szerzett... Igen, talán így van, talán nem, de erre a választ csakis ő tudja.
-Kicsilány, megérkeztünk – mosolygott rám kedvesen Lou, amit bármennyire is próbáltam viszonozni, nem ment. Túl nagy teher nyomta a vállamat, hogy mosolyogni tudjak. Meglepő módon még az se zavart, hogy nem a nevemen szólított, ami fura, mert máskor, ezért ölni tudtam.
Egy nagy sóhaj kíséretében kiszálltam a kocsiból, és követtem a fiúkat a biztonsági őrök gyűrűjében. A rajongóiktól alig lehetett bejutni a stúdióba, de a srácokat ez cseppet sem zavarta. Mosolyogva odamentek a sikítozó lánytömeghez, s akiknek tudtak aláírást osztottak, és készítettek egy közös képet is. Néhányan sírtak az örömtől, míg mások diszkréten örültek, vagy fülsüketítően visongtak, amitől csak megfájdult a fejem.
Kikerülve a fiúkat – annak reményében, hogy megszabadulok a sok visító tinitől – elindultam befelé, de egy kislány elém állt. Haja két copfba volt befonva, és barna szeme csak úgy csillogott, amikor meglátott. Nagyokat pislogva nézett rám, majd szája felfelé görbült, így egy hatalmas mosolyt eredményezve az arcán.
-Te és Zayn együtt vagytok? – kérdezte meg édesen, mégis félénken. Kicsit megdöbbentem a kérdésén, hiszen eddig a média előtt sosem voltunk úgy kettesben, hogy kombináljanak arról, hogy járunk. Vagy lehet, hogy csak nekem nem tűnt fel, ellenben a szemfüles rajongókkal.
-Nem – válaszoltam.
-Kár, pedig szép pár lennétek – még mindig mosolygott, amitől nekem is egy apró mosoly jelent meg az arcomon.
Vállam felett hátrapillantottam, és láttam, hogy a fiúk elindultak felém. Arcukon hatalmas vigyor díszelgett, s nem a kamu, hanem az igazi, szívből jövő, ami nem sok sztár arcán mutatkozott meg.
Elsőként Zayn ért mellém, leguggolt a kislányhoz, és autogramot adott neki egy kis füzetbe, ami a lány adott oda neki. Malik után a többiek is megajándékozták a leányzót, sőt még egy közös képet is kapott.
Simon már türelmetlenül toporzékolt az ajtóban, és minket sietettet, hogy igyekezzünk, mert a végén lekéssük az adást, amit egy cseppet sem bántam volna, hiszen a hajnalban történtek megbélyegezték az egész napomat, s talán az egész életemet... Hihetetlen, hogy ma minden arra emlékeztet, hogy feltehetőleg terhes vagyok. Talán nem kéne várnom holnapig, hanem rögtön a show után megnézni, hogy mi az eredmény. De erre egyedül nem vagyok képes, kell valaki, aki támogat, még ha az eredmény pozitív is lesz. És ez a személy nem lehet Zayn, hiszen ő még semmit se tud, max sejti. Ide Dean vagy Steph kell, de a legjobb, ha mindketten mellettem lesznek.
Miután sikeresen beértünk, a fiúkat kezelésbe vették, és az amúgy is tökéletes külsejüket még tökéletesebbé tették, amit szem forgatva néztem végig. Ránk rakták a mikrofont, majd közölték velünk, hogy egy perc és kezdünk.
-Itt Elizsbeth Jones, és köszöntöm önöket a Big News in the Star World-ben! Első vendégeim nem mások, mint a híres banda, a One Direction, és – hatásszünetet tartott a nő. A közönség mozgolódni kezdett, s izgatottan várták, hogy folytassa, amit két perc hallgatás után meg is tett – Simon Cowell lánya, Lauren Cowell! – megforgattam a szemem felkonferálásomon. Szinte hihetetlen, hogy még mindig nem jöttek rá, hogy nem az apám. És még a médiáról mondják a rajongók mellett, hogy jobbak, mint az FBI. De akik ezt állítják, azok hatalmasat tévedtek, hiszen eddig nem jöttek rá, hogy ő csak a nagybátyám, ahogy arra sem, hogy nem Cowell, hanem West vagyok.
Simon gyorsan elhadarta nekünk az ülésrendet, az ülésrendet, amit pont leszartam, s miután kiléptünk a színfalak mögül, a közönség őrjöngeni kezdett, és a srácok neveit kezdték el kántálni. A fiúk mosolyogva intettek minden rajongójuknak, majd egyesével leültek, kivéve engem és Zaynt. Nekem szélen kellett volna ülni, de nem akartam leájulni, ezért Malik eredeti helyét foglaltam el. Zayn mosolyogva rám nézett, amit egy grimasszal viszonoztam, s miközben leült, végig engem nézett. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelt lelöktem a kanapéról, amin mindenki jól szórakozott, főleg bandatársai, akik majd' megpukkadtak a nevetéstől.
Zayn lassan felkászálódott a földről, és a haja miatt kezdett el aggódni, aminek természetesen semmi baja nem volt, s efelől a nézők is megnyugtatták Mr. Tökéletes hajam kell, hogy legyen urat, de ő nem hitt nekik, ezért zsebtükrét előhalászva megnézte a haját, majd felém fordult.
-Jól áll? – mutatott tökéletesen belőtt hajára.
Nem tudtam eldönteni, hogy ez az igazi Zayn, vagy akit én láttam. Talán mindkettő, talán csak a média miatt csinálja ezt az egészet a haja miatt, vagy az is lehet, hogy egész végig félreismertem, és csak egy tökéletesen betanult színjátékot láthattam belőle, amire feltehetőleg Simon kérte.
-Szarul – mondtam unottan. A közönségnek nem tetszett válaszom, ezért ordítozni kezdtek, hogy biztosítsák Malikot, milyen jól néz ki...
Elisabeth leintette a közönséget, hogy végre elkezdhesse a műsorát, amit rajtam kívül mindenki várt. Először a fiúkkal kezdte, és néhány általános kérdést tett fel nekik, majd egyből rátért a szerelmi életükre. Zaynt szemelte ki áldozatául, aki örömmel válaszolt minden kérdésre.
-Van egy lány, aki bejön – ismerte be.
Hazugság, minden hazugság volt. Jutott el a tudatomig. Végig csak játszott velem. Miért nem jöttem rá hamarabb? Lou miért nem tudta előbb elmondani a dolgokat, amikre még mindig nem kaptam választ? Mert hittem neki. Minden szavát elhittem, s arra nem is gondoltam, mi lesz, ha átver, arra meg végképp nem, hogy összetöri a szívem.
Nem sok kellett, hogy kirohanjak, de tudtam, ha megteszem, akkor csak magamat árulom el azzal, hogy többet érzek iránta, mint kellene, aminek következtében Simon örömtáncot lejtene, és Zayn pofára ejtene.
-Magadat ne számítsd bele – mondtam gúnyosan. Úgy éreztem, hogy elég volt a kedvességemből, amit eddig kapott tőlem. Itt volt az ideje a felejtésnek, s az csak úgy ment, hogy bunkóztam, és elkergettem magam mellől.
-Akkor már kettő van! – csillant fel gyönyörű karamell írisze, amivel engem nézett. Idióta vagy, Lo! Ne nézd! Azzal csak jobban megnehezíted a felejtést.
-A büszkeséged nem számít, ami a nadrágodban pihen – tette hozzá Harry nevetve. Titokban hálás voltam neki, hogy ezzel a kijelentésével magára vonta Zayn figyelmét, még ha magamban, még mindig átkoztam is Séróbárót, hogy megszólalt.
Minden könnyebb lett volna, ha csöndben marad, de ő inkább beszélgetős kedvében volt, és a fülem hallatára áradozott a lányról. Próbáltam nem figyelni rá, de legbelül azt éreztem, hogy meghalok, ahogy a szívem is megrepedt, s millió darabra tört, amit a legerősebb ragasztó sem tudott volna összeragasztani.
-Akkor ő az a lány? – mutatott a kivetítőre Elisabeth, amin egy kép jelent meg rólam, és Zaynről, mikor a háza előtt álltunk egymást ölelve. A fotós jó munkát végzett, mer Zayn arca tisztán kivehető volt, s még ha tagadni is akarta volna, akkor sem tudta volna, hiszen tisztán látszott a fotón, hogy ő az.
Minden szempár a mellettem ülő szerelmesre szegeződött, s visszafojtott lélegzettel várták a választ, ahogy én is. Nem szólalt meg rögtön, inkább gondolkozott, hogy mi lenne a helyes válasz. Szeme sarkából rám nézett, majd mély levegő vétele után kimondta a választ, ami még jobban összetört, mert a remény apró szikrája is eltűnt.
-Nem – felelte.
Szerencsémre Malikról tovább ugrott Haroldra, aki szintén nagy örömmel mesélt Alexszel való kapcsolatáról, és arról, hogy mennyire boldogok együtt.
Ezután minden fiún végigzongorázott a nő, majd én következtem, de egyszavas válaszokkal elintéztem a kérdéseit. Mosolyt erőltetve csináltam ki a nőt, aki legszívesebben kiment volna, hogy lenyugodjon, mert semmit se tudott kihúzni belőlem.
-Utánad néztem, és a keresés szerint, te nyolc évesen meghaltál. Mi erre a magyarázatod? – vonta fel a szemöldökét.
-Elírtad a nevem – mosolyogtam rá angyalian, válaszolás közben, amin a nézők jót nevettek.
-Halott vagy! – mondta ingerülten.
-Halotthoz képest eléggé élek – vágtam vissza.
-Előhalott – nevetett Lou, majd sunyin összenézett Liamékkel. Aprót bólintottak, mire Bongyi és Füles kiviharzott. Tapsi Hapsi felállt, s Niall elővett egy gitárt.
-Hölgyeim, és uraim! Fogadják nagy szeretettel Pillecukorpónit (Harry) és Vattacukor lámát (Liam)! Egy gyönyörű balettelőadást fognak előadni. Niall, a zenét – intett a szőkeségnek Lou.
Niall bemelegítésként végighúzta ujjait a gitáron, majd belekezdett egy balettszámba, mire a két „táncos” tütüben bevonult, és balettozni kezdtek, Louis hangjára.
Pillecukorpóni teljesen úgy mozgott, mint egy igazi balerina, míg Vattacukor láma néha bénázott egy kicsit, de alig volt észrevehető.
Lou úgy énekelt, mintha mindig is balettszimfóniákat kellett volna előadnia, s Niall úgy pengette a gitár húrjait, hogy az már művészi volt. Mind a négyen anyait és apait beleadtak a műsorukba, s mikor Bozont eljátszotta az utolsó akkordot is, meghajoltak. A közönség hatalmas nevetőtapsba kezdett, de Lou csak fokozta a röhögőgörcsöt.
-Köszönjünk! Remek közönség vagytok! Most Simon következik, és előadja a Diótörőt, majd Lo és Zayn előadásában megcsodálhatjuk a Hattyúk tavát – sorolta a további műsorokat. Simon hevesen rázta a fejét, hogy felejtsék el, de Harry biztatta, hogy mutassa meg, mit tud. A végén már a nézőközönség is Simon nevét kántálta, aki akarva, akaratlanul feljött hozzánk. Liam mosolyogva átnyújtott neki egy tütüt, amit a nagybátyám nagy nehezen felvett, majd beállt egy eléggé vicces pózba. Louis és Niall rákezdtek a Diótörő legismertebb zenéjére, amire Simon össze-visszaugrált, ezzel még nagyobb nevetőrohamot előidézve. Műsora úgy nézett ki, hogy ugrás, esés, ugrás, esés, egy forgás, egy lépés, majd egy újabb ugrás és esés. Miután vége lett a „Diótörőnek” Lou leszidta Simont, amiért nem tanulta meg a koreográfiát, amit már két hete gyakoroltak.
Elnevettem magam rajtuk, de amint a répazabáló rám nézett, lefagyott a mosoly az arcomról, mert ez azt jelentette, hogy mi jövünk Zaynnel. Ijedten néztem rá, a mellettem ülő srácra, aki biztatóan rám mosolygott.
-Láttátok ezt? Simon lusta volt megtanulni a táncot, mert dolgozott. Pff! – duzzogott Lou – Énekelj valamit, amivel kárpótolsz – nézett sértődötten a nagybátyámra.
-Mi lenne, ha inkább Lauren énekelne valamit? – terelte megint rám a figyelmet Elisabeth. Nem volt kedvem előadni egy számot, de nem tehettem mást, mert mindenki biztatott. Fújtatva álltam fel, s vettem ki Niall kezéből a gitárt.
-Ezt a dalt Simonnak, a nagybátyámnak küldeném – erőltetettem egy mosolyt az arcomra, s külön hangsúlyoztam a „nagybátyám” szót.
Bemelegítésként megpengettem párszor a húrokat, majd belekezdtem a One Day-be.
Az egész dal rólam és Simonról szólt. Arról, hogy egy nap elmegyek, és nem viselem el tovább a szabályait. Nem lesz ott mellettem többé, hogy megmondja mit tegyek, és mit ne. Végre elég idős leszek ahhoz, hogy a saját életemet éljem nélküle... És ez a nap vészesen közeleg. Ahogy eljön majd az augusztus, úgy jön el az a nap is, amikor végre kiszabadulok Simon börtönéből, és azt csinálok majd, amit akarok...
Miután befejeztem a dalt, mindenki megtapsolt, s hallottam Adam, Dean és Shane gratulációját is. Mindhárman őrülten tapsoltak, miközben néha-néha fütyültek. Halvány mosollyal az arcomon néztem feléjük, és egy köszönöm-öt eltátogtam nekik.
Ezután még kérdezett minket néhány dologról a nő. Többek között a Show Time-ról, és hogy milyen a fiúkkal lógni. Ha a kérdés hozzám szólt, egyszavas, vagy rövid válaszokat adtam Elisabeth-nek, hogy örüljön a kicsi lelke.
Miután bemondta, hogy reklám következik, a kamerák leálltak, így mi már mehettünk is. Megkönnyebbülve léptem oda Deanhez, és borultam a nyakába.
-Vegyünk egy gyorstesztet – suttogtam a fülébe, hogy csak ő halja.
-Rendben – válaszolt ő is ugyanolyan hangnemben, mint én. Elengedett, majd megfogta a kezem, és elindultunk. Steph útközben csatlakozott hozzánk, így már hárman voltunk. Beszálltunk Steph piros Mercedesébe, majd amilyen gyorsan csak tudott a gyógyszertárhoz hajtott. Mikor lefékezett egyedül beszaladt, hogy megvegye a tesztet, mert nem engedték meg, hogy én vegyem meg a műsor után, különben kombinálni fognak, ami senkinek sem tenne jót.
Öt idegölően hosszú perc után Stephanie megérkezett egy kis zacskóval a kezében, beszállt a kocsiba, s immáron felém vettük az irányt. Amikor lefékezett a ház előtt, mindhárman úgy pattantunk ki a kocsiból, mintha puskából lőttek volna ki minket. Idegesen szöszmötöltem az ajtó kinyitásával, ami csak negyedik próbálkozásra sikerült. Felrohantunk az emeletre, egyenesen be a szobámba.
-Te most bemész a mosdóba és megcsinálod a teszteket, aztán ha végeztél, megmutatod nekünk! – mondta Dean, mire bólintottam. Remegő kézzel vettem el Steph-től a két tesztet, amit vett. Lassan mentem be a mosdóba, de még így sem végeztem el azonnal a tesztet. Gyomrom liftezett az idegességtől, és a maradék reményem is kezdett elszállni, hogy nem vagyok terhes, de túl sok volt a jel arra, hogy az vagyok.
Az idő változó volt. Az egyiknek három perc, a másiknál meg hat. Úgy gondoltam, hogy egyszerre nézzük meg az összeset Deanékkel, ezért vártam, hogy leteljen az idő – Kérlek istenem, ne legyek terhes! Ne legyek! Nem akarom tönkretenni az életem, hogy Zaynét sem. Könyörgöm istenem, könyörgöm! Ne legyek terhes!! – rimánkodtam. Tudtam, hogy nem sok esély van rá, hogy fent meghallgatja az imámat, de egy próbát megért. A wc-n ülve doboltam a térdemen és idegesen várakoztam az ítéletre, ami megváltoztatja majd az életem – Vége! – sóhajtottam – Letelt a hat perc – falfehér arccal vettem kezembe a teszteket lefordítva, majd visszasiettem a szobámba, hogy együtt nézzük meg az eredményt.
-Mondd már! – sürgetett Steph. Jobban meg volt ijedve, mint én, s úgy izgult, mintha az ő terhességi tesztjének az eredményét néznék meg. Jobbomra Dean, balomra Steph állt, s árgós szemekkel figyelték a kezemben lévő lázmérő nagyságú cuccokat. Nagy levegőt vettem és megfordítottam. Ránéztem először a jobb, majd a bal kezemben lévő gyorstesztre, és mindketten ugyanaz állt...
***
Ne maradjatok csendben! :)

2013. július 17., szerda

26.Reggeli rosszullét

Sziasztok! Egy extra hosszú és gonosz résszel készültem nektek, de ketté szedtem, mert már a rész első fele is eléggé eseménydús. Sajnálom, hogy eddig nem voltam, de az uncsim nálam volt, akit fél éve nem láttam, és bepótoltuk a kimaradt időt. :) A jó hír viszont az, hogy még ma megpróbálom befejezni a rész másik felét, és akkor este majd felteszem, hogy sokkoljalak titeket. ;) Nem minden kívánság került bele a részbe, de ne aggódjatok, minden benne lesz. :)
 
Apa szerint, amit álmunkban látunk, azt szeretnék, ha valóra válna. És még azt is hozzátette, hogy nem mindenki elég erős ahhoz, hogy valóra váltsa azt. Mégis hogyan jutott eszembe ez a mondás, hajnalok-hajnalán, amikor aludnom kéne? Egyszerűen, ugyanis egy régi emlékről álmodtam, ami akkor a valóság volt, nem csupán álom...
A színpadon álltam gitárommal a kezemben, amit szorgosan pengettem. Dean mellettem állt az elektronikus gitárjával, és ő is hasonlóan cselekedett, mint én, míg Blaise a basszusgitárja húrjait pengette, s a dobot Derek püfölte. Így, mi négyen voltunk a Disaster. A leghíresebb dalunkat játszottuk, amit együtt írtunk az elzáráson. Vicces volt, mégis, ha valahol megtalálom a dalszövegét a szobámban, inkább elszomorít, mintsem felvidít. Az utolsó koncertünkön is ezt adtuk elő, s itt már Shane játszott basszeron, mert Blaise már meghalt... Ezzel a számmal búcsúztunk el örökre a zenéléstől és Blaise-től is. Mondhatni ezzel lezártuk életünknek egy szakaszát, és egy újat nyitottunk, amiben a zenélés már csak hobbi volt, s nem a jövőnk, vagy az álmunk.
Apa szerintem most csalódott lenne, ha tudná, hogy lemondtam a legnagyobb álmomról, ami akkor pattant ki a fejemből, amikor elkezdett megtanítani gitározni. Egy rockbanda gitárosa vagy énekese szerettem volna lenni. Mégpedig egy olyan bandáé, aki debütált. Ez volt az álmom, mégis eldobtam magamtól a lehetőséget Simon szavai miatt, mert szerinte csak „fölösleges időtöltés” volt, amit csináltam. Ennek ellenére, mégis egy énekesversenyre küldött. Röhejes az egész. Simon és a paradox elképzelései.
Tudtam, hogy már semmi esélyem ara, hogy visszaaludjak, ezért eldöntöttem, hogy kimászok az ágyból, úgy, hogy Zaynt nem keltem fel, ami kissé nehéznek bizonyult, mert keze derekamon pihent, s olyan erősen húzott magához, hogy, ha akartam volna, se tudtam volna észrevétlenül kiosonni a szobából.
Megvártam, amíg szorítása enyhült, majd kezét lefejtem derekamról, és gyorsan felültem. A hirtelen mozdulattól szédülni kezdtem, s mintha hányingerem is lett volna. Ami fura volt, hiszen eddig az égadta világon semmilyen bajom nem volt. Kezemmel térdemen könyököltem, és az arcomat tenyerembe temettem, s vártam, hogy elmúljon az émelygésem, de az csak erősödött. Éreztem, hogy nem kell sok, és kidobom a taccsot, ezért amilyen gyorsan csak tudtam, kirohantam a szobából, és a mosdóba rohantam. Amint beértem hányni kezdtem. Hajam egyik kezemmel megtartottam, hogy ne legyen hányásos, s ne essen bele a wc-be.
Minden kijött belőlem, amit az elmúlt huszonnégy órában fogyasztottam, s mikor már úgy éreztem, hogy nincs több bennem, a hideg csempének döntöttem a hátam, és vártam, hogy elmúljon a hányingerem. Még mindig szédültem, sőt a fejem is rettenetesen fájt, de nem, értettem, hogy miért. Semmi olyat nem ettem, ami miatt ez történhetett volna. És eddig makkegészséges voltam. Mi a franc történt?
Mikor már úgy éreztem, hogy nem fogok hányni, szép lassan felálltam tanulva a korábbi hirtelen mozdulataimból, és a mosdókagylóhoz lépkedtem. Megengedtem a hideg vizet, amivel megmostam az arcomat, majd megtöröltem. Belenéztem a tükörbe, s a látványtól elszörnyülködtem. Arcom hulla fehér volt, szemem bágyadt, hajam szanaszét állt, mintha valami halálos betegségem lett volna. Nem foglalkoztam tovább külsőmmel, hanem inkább fogat mostam, hogy senki se jöjjön rá, hogy hánytam, majd kimentem a mosdóból, ahol három pár aggódó tekintett fogadott. Pont ez hiányzott! Magyarázkodás...
-Lo, minden oké? – érdeklődött Steph. Nem mertem Bólintani, mert féltem, hogy újra rám tör a hányinger, ezért inkább válaszoltam neki.
-Persze – hangom rekedt volt, ami nemcsak engem, hanem a többieket is ledöbbentette.
Szinte biztos, hogy nem fáztam meg, mert akkor nem hánynék, hanem az orrom be lenne dugulva. Ez tuti, hogy más.
-Nem úgy nézel ki – tette homlokomra a kezét Dean – Nem vagy lázas – állapította meg.
-Jól vagyok! – bizonygattam a valóság ellentétét, ugyanis kibaszott szarul voltam. Amihez nem hiányzott a túlaggódás. Csak a pihe-puha ágyam, és a rengeteg alvás, ami mindenre gyógyír.
-Ja, persze – forgatta meg a szemét Zayn. Megpróbáltam szúrós szemmel nézni rá, de valahogy most ez nem jött be. Komolyan, legalább minimálisan aggódhatna, ha már „szeret”.
Megint eszembe jutottak Louis szavai, amitől, csak még rosszabbul éreztem magam, mert a belső hangom azt kezdte el mondogatni, hogy Zayn egész végig hazudott.
-Semmi bajom, csak egy kis reggeli rosszullét – mondtam – Lehet, hogy az interjú miatt van.
Steph szemei kitágultak, mintha rájött volna a válaszra, vagyis, hogy mi bajom. Arca egyre rémültebb lett, s fejét köztem és Zayn között kapkodta. Majd megragadta a karomat, és behúzott egy üres szobába, és bezárta az ajtót.
Egy ideig még csendben állt, s azon gondolkozott, hogyan kezdjen bele, de jobbnak látta, ha nem kertel tovább, ezért egyből kibökte.
-Terhes vagy – meglepetten pislogtam rá. Most biztos csak viccel. Attól, hogy most először volt egy kis rosszullétem, még nem jelenti azt, hogy terhes vagyok – Mikor feküdtél le Zaynnel?
-Soha – vágtam rá egyből.
-Dean?
-Eszednél vagy? Ő a legjobb barátom!
-Shane?
-Neked teljesen elmentek otthonról – túrtam idegesen a hajamba. Hogy feltételezhet ilyet? Komolyan? A két legjobb barátommal? Nem százas, az már biztos.
-Harry? – na ez már tényleg több volt a soknál! Jobban felhúzott, mint általában szokott.
-Steph! – förmedtem rá – Soha, ismétlem soha nem feküdtem le egyikkel sem – szinte már ordítottam a szavakat. Megnyugtató, hogy Vanessanak hisz, aki képes minden védekezés nélkül odaadnia magát egy férfinak.
-Volt olyan este, hogy nem elékeztél rá, hogy mi történt? – nézett rám gyanakvóan. Gondolkodás nélkül rá akartam vágni, hogy nem, de amikor készültem kimondani, eszembe jutott egy ilyen eset. Ami történetesen az álarcosbál estéje volt. Abból is csak Steph kirohanásáig emlékeztem a dolgokra, amik azután történtek mind kiestek. Azért annyira nem lehettem részeg, hogy lefeküdtem vele, vagy mégis?
-A kurva életbe! – szitkozódtam, miközben idegesen a hajamba túrtam. Fejemben újra lejátszódott a beszélgetés, amit reggel folytattam Zaynnel. Valamiért örült, hogy nem emlékeztem az este történtekre, és a lefeküdtünk-e kérdésemre egy nem tudom-mal felelt, szóval az egy igent jelenthetett, különben nem örült volna, hogy szinte semmire sem emlékszem. A rohadt életbe! Hogy lehettem ennyire hülye? És részeg? Megölöm Zaynt! Megölöm! Miért nem mondta el? Nem lett volna jobb megelőzni a bajt? Nem, mert a sztár agyával nem gondolkozott! Ő a nagy Zayn Malik, aki mindenre szar! A pumpa felment bennem, és minden szó nélkül kiviharoztam a szobából, hogy Malik torkának essek. Nem érdekelt semmi, csak az, hogy kinyírjam. Szélsebesen lépkedtem a srác felé, mondhatni már rohantam, hogy elkapjam a grabancát. Ezért még megfizet. Ó, de még mennyire....
Amikor megláttam a mosdó előtt Deannel beszélgetni, még az eddigiektől is gyorsabban igyekeztem felé, egy ördögi mosollyal az arcomon, amit legjobb barátom azonnal ki is szúrt. Gyanúsan nézett rám, hogy mire készülök, s mikor ráugrottam Zaynre, hogy számon kérjem a két-három héttel ezelőtt történteken, Dean hátulról átkarolt, és leszedett Malikról. Kezei közt kapálództam, és megpróbáltam kiszabadulni, hogy végezhessek az általam leggyűlöltebb személlyel.
-Eressz el! – követeltem. Ki kell nyírnom, azért, mert nem mondta el az igazat.
Megpróbáltam Dean kezeit lefejteni magamról, de nem jártam sikerrel, mert egyre erősebben szorított, s hogy még jobban megnehezítse a szabadulásomat, megfordult, és a szobám felé kezdett el cipelni, miközben továbbra is küzdöttem ellene.
-Elengedlek, ha nem fojtod meg Zaynt – ajánlotta fel Dean. Ha megígérem neki, hogy Maliknak egy hajszála sem fog megsérülni, akkor valószínűleg elenged. De nem ígérhetem meg neki, hisz ki kell nyírnom! Vagy nem is nekem... Majd a bátyám elintézi, úgyis bátyáskodni akar, tehát itt a remek alkalom. Zaynen megteheti – Mielőtt elengedlek, és Zayn torkának esel, előtte mondanék valamit – türelmetlenül vártam, hogy folytassa. Érdekelt, hogy ő mit tud, amit én még nem. Talán egy újabb okot, amiért Maliknak mennie kell? – Zayn nagyon aggódik, hogy – nagy levegőt vett, amit szinte azonnal kifújt, majd folytatta a megkezdet mondatát – terhes vagy.
Megállt bennem az ütő. S döbbentségemben, még kapálódzni is elfelejtettem. Dean óvatosan lerakott a földre, s magával szembe fordított.
-Ne kezd te is – sóhajtottam fel fájdalmasan – Miért kell egyből a legrosszabbra gondolni? Lehet, hogy egy vírus, vagy valami...
-De Lo... – kezdett bele, de azonnal belé fojtottam a szót. Nem akartam a nem létező terhességemről beszélni, még ha nagy esély volt rá, hogy nem is annyira kitalált, hiszen még mindig nem tudtam pontosan, hogy akkor lefeküdtünk-e vagy sem.
-Ha holnap is hányok, veszünk egy gyorstesztet, és megnézzük. Oké? – ajánlottam fel. Megadóan bólintott egyet, mert belátta, hogy egy nap már nem sokat számít. Nekem, viszont sokat számított, hiszen volt egy napom kideríteni, hogy mi történt a bálon, amiről mindenki hallgat.
-Legyen – mosolyodott el halványan. Köszöntképpen puszit nyomtam az arcára, majd magára hagytam, és kimentem a kertbe, hogy mindent átgondoljak, amit úgy éreztem, hogy át kell. A lugas felé sétáltam, ahol egy sötét alakot láttam ülni, de nem zavart különösebben. Felőlem akár el is rabolhatott volna, vagy akár James is ülhetett volna ott.
Minél közelebb értem a lugashoz, annál jobban láttam az illetőt, aki alatta ücsörgött. Nem érdekelt, hogy a bátyám ült ott, csendes elmélkedésemet akkor sem tudta volna megzavarni, ha akarta volna. Letelepedtem tőle a legtávolabb, és az eget kezdtem el nézegetni, ahol feltűnt néhány csillag, de nem lehetett mindet tisztán látni, mert a felhők eltakarták egy részüket.
Miután befejeztem az ég kémlelését, rápillantottam a bátyámra, aki észre sem vette, hogy a közelében ülök. Térdeit felhúzva, kezei keresztben voltak, amire fejét hajtotta, mintha aludt volna, vagy éppen gondolkozott volna valamin. Közelebb húzódtam hozzá, de nem hallottam, hogy szuszogna, tehát ébren volt.
-Nem tudsz aludni? – emelte rám a tekintetét. Legszívesebben valami frappánssal visszaszóltam volna neki, de nem akartam ez eddigiektől is jobban felhúzni magam, ezért egy minimális kedvességet magamra erőltettem, hiszen mégis csak a bátyámról volt szó.
-Nem – adtam a tömör választ. Érdeklődve figyelt, hogy tovább magyarázzam az okát, amit nem tettem meg. Minek egy újabb embert beavatni abba, hogy nem voltam valami jól pár perccel ezelőtt? Csak ő is aggódna, hogy terhes vagyok...
-Mi történt? – kérdezte kedvesen.
-Semmi – mondtam. Nem szándékoztam vele megosztani semmit, még ha a testvérem is... Elég, ha csak annyit tud rólam, amennyit hallott a többiektől – Miért vagy még itt? – kérdeztem. Keserűen felnevetett, majd a távolba meredt. Nem szólalt meg rögtön, hanem habozott kicsit, mintha nem tudta volna, hogy mit is mondhatna a kérdésemre.
-Rendbe akarom hozni a kapcsolatunkat – felelte, de továbbra sem nézett rám – Tudom, hogy rémes báty voltam eddig, de ezen változtatni szeretnék, még ha nem is sikerülne rögtön. Örülnék, ha megismernél, mert én már ismerlek Dean és Derek elmondásai alapján – fordult teljesen felém. Belenéztem a szemébe, amiben a remény csillogott, hogy talán én is úgy gondolom, ahogy ő.
Igazság szerint, nem tudtam, hogy meg akarom-e ismerni, tekintve, hogy csak egy szar levelet volt képes hagyni, és eddig leszart, viszont az, hogy nem maradtam teljesen egyedül, kicsit kíváncsivá tett, hogy milyen is ő. Milyen, ha az embernek tényleg van egy bátyja, s nem csak a legjobb barátja tölti be ezt a szerepet. Talán esélyt kéne neki adnom, esélyt, hogy megismerjük egymást – Na? Mit mondasz? – pillantott rám reménykedve.
-Holnap meghívsz egy nagyon nagy fagyi kehelyre – mondtam, mire elmosolyodott.
-Kérdezhetek valamit? – hangja elkomorult. bólintással adtam a tudtára, hogy igen, és szerencsémre nem tört rám az émelyeghetnék – Boldog vagy Londonban?
Meglepett kérdése, hiszen ezt eddig senki se kérdezte meg tőlem. Talán nem, hiszen ,ha az lennék nem akarnék mindenáron Los Angelesbe költözni, hogy ott előröl kezdjek mindent... Eddig csak Deanék tartottak vissza, de most, hogy Zayn is képbe került, nem biztos, hogy olyan könnyen elmennék innen, de a szívem mélyén,még Malik sem állítana meg abban, hogy L.A.-ben folytassam a tanulmányaimat.
-Talán – válaszoltam.
-Akkor, ha meggyőzném Simont, hogy Los Angelesben folytasd tovább az egyetemet, belemennél?
Elmosolyodtam ajánlatán, hiszen minden vágyam, hogy ott éljek.
-Tudod... – kezdtem bele. Nem voltam biztos benne, hogy teljesen megbízhatok benne, de az ötlete másfelől adott tanúbizonyságot – Simon nem tudja, de beadtam a jelentkezésem egy L.A.-i egyetemre is, és ha oda felvesznek, egyből lelépek innen.
-Lakhatnál nálam – ajánlotta fel.
-A barátnőd, mit szólna hozzá? – kíváncsiskodtam. Biztos van valaki, aki szereti, és a bátyám viszont szereti őt. Na ne már! Kezdi elvenni az eszem a szerelem, hogy ilyenre gondolok. Ki kell szeretnem Malikból bármi áron is...
-Nincs – mondta – De, ha már itt tartunk, mi van a te pasiügyeiddel? Kit kell távol tartanom tőled? – kérdezte játékosan, miközben gyengéden meglökött a vállamnál fogva.
Nem tudtam válaszolni a kérdésére, még ha akartam volna, akkor se. Ez egy olyan téma volt, amit eddig sikeresen kikerültem, de jött Zayn, és mindent felforgatott, sőt még a szívem is felolvasztotta, amit a legkeményebb jégpáncél fedett. Ennek ellenére nem voltam tisztában azzal, hogy mi van köztünk. Talán valami megmagyarázhatatlan oknál fogva szerelem, de szerintem csak az egyikőnk részéről, és az sajnos én vagyok.
Vajon, ha elmondanám neki, hogy kitől kell távol tartania, az segítene azon, hogy elfelejtsem őt, és az érzéseim is megsemmisüljenek az irányába? Talán, hiszen, ha van valaki, akit szeretsz, de nem láthatod, akkor tovább kell lépni. Tovább, hogy minden úgy folytatódjon, ahogy Amor nyila előtt volt.
-Nincs senki? – kérdezte meglepetten.
-De, sajnos van – épp készültem kimondani, hogy ki az, amikor megjelent Zayn. Összeszűkített szemmel néztem rá, s arra vártam, hogy elmenjen, de nem tette meg. Helyette bejött a lugas alá, s várakozó tekintettel nézett rám, mintha valamit mondani akart volna négyszemközt.
-Azt hiszem zavarok – állt fel mellőlem Adam, majd puszit adott a homlokomra, mint ahogy a testvérek szokták.
-Kösz, Adam. Mindent – eresztettem felé egy halvány mosolyt, amit viszonzott, majd az éjszaka leple alatt eltűnt, magamra hagyva Malikkal, akit a pokolba küldenék.
-Lo, besz... – kezdett bele, de azonnal közbevágtam.
-Nem – felálltam, és lesepertem ruhámról a port, majd faképnél hagytam őt. Mára elegem volt belőle, s a tudat, hogy még egy interjún is vele kell lennem, csak jobban bosszantott, mint tegnap, amikor megtudtam.
-Lo, állj már meg! – loholt utánam. Hangja hallatán lépéseimen gyorsítottam, hogy még véletlenül se érjen utol. Bármilyen gyorsan is mentem, Zayn utolért, és a karomnál fogva visszarántott, így a mellkasának csapódtam – Meghallgatnál? – hangja idegesen csengett.
Kezemmel megpróbáltam eltolni magamtól, de nem hagyta, hogy elszökjek. Annyira engedett csak a szorításon, hogy egymás szemébe tudjunk nézni. Karamell íriszeivel engem fürkészett, ahogy én is őt. Tudtam, hogy most kell tőle megkérdeznem, azt, hogy mi történt kettőnk között a bálon.
-Zayn... – szinte suttogtam a nevét. Rettentően féltem a választól, de úgy éreztem, hogy tudnom kell. Nagy levegőt vettem, amit egy szuszra kifújtam, és hevesen dobogó szívvel feltettem a rettegett kérdést – Lefeküdtünk a jótékonysági bál után?
Karamell szemeiben a rémület uralkodott. Nem mert válaszolni.
-Igen – motyogta.
***
Ne maradjatok csendben! :)

2013. július 8., hétfő

25.Showtime

Sziasztok! Megjöttem az új résszel! :) Csak annyit fűznék hozzá, hogy a versenyen résztvevő, és kieső sztárokat kihúztam. Előre én se fogom tudni, hogy ki mikor fog kiesni, így ez nekem is meglepetés lesz. :) Azért késtem a résszel, mert nem tudom, hogy melyik mappába mentettem ennek az előző változatát, ezért előröl kezdtem az egészet. :P Sajnálom, de nem jött össze, hogy teljesen nyugis legyen a rész, mert a kisördög a fejemben nem engedte. :D Nem árulom el, hogy mi lesz, majd meglátjátok :D Jó olvasást! :D

Apáék halála óta, de leginkább az utolsó csalódásom után menekültem. Nem érdekelt semmi, csak küzdöttem az érzéseim ellen, amik engem is megrémítettek. Minden érzelmemet elrejtettem, mert féltem. Féltem szeretni bárkit is, de leginkább őt. De Zayn az első perctől kezdve átlátott rajtam, s előtte hiába volt rajtam az álarcom, mintha megsemmisült volna, amint rám nézett. Mintha mindvégig tudta volna, hogy milyen is vagyok. És idővel én is egyre közelebb engedtem magamhoz, s olyanná tett, amilyen sosem akartam lenni. Szerelmes. Pedig annyira nem akartam, mert rettegtem, hogy, akit szeretek el fogom veszíteni. Nem akartam többet csalódni, és olyat átélni, ami egy nap, csak fájdalmas elmék lenne. Mégis megtörtént. Nevetséges nem? Pont én lettem szerelmes, aki romantika ellenes, és a legjobban harcolt a szíve ellen. A sors fura fintora ez, hiszen megszegtem azt, hogy soha többé nem leszek szerelmes. De ezúttal nem bántam. Élvezni akartam minden percét, még ha ez csak egy nyári szerelem lesz is, vagy attól több. De ez majd eldől. Viszont, még mindig nem tudtam hova tenni Zayn vallomását, mert még kétségeim voltak felőle. Mennyire gondolta komolyan? A szemem előtt még mindig ott lebegett az, amit Simonnal beszélt. Ettől kicsit megingott szavának hitelessége, de reméltem, hogy igaz...
-Min gondolkozol? – simított végig a combomon Zayn, miközben a szeme sarkából figyelt vezetés közben, ugyanis éppen haza tartottunk, hogy elénekeljük a nagybátyámnak a dalt. Nem válaszoltam neki, mert nem akartam fölöslegesen felhúzni, főleg a próba, és a műsor előtt. Nem hiányzott egy újabb vita, főleg, hogy most minden a legnagyobb rendben volt – Amit a temetőben mondtam? – nézett kérdőn rám. Persze, hogy ilyenkor kapunk pirosat! Úgy tűnik, megint lesz egy vitába torkoló beszélgetésünk... – Szóval igen – szűrte le hallgatásomból – A műsor után gondoltam, hogy megbeszéljük, de ha ennyire nem megy ki a fejedből, akkor most is megmagyarázhatom.
-Nem kell – ráztam meg a fejem – Nem akarok egy újabb vitát, mára épp elég volt.
-Ahogy szeretnéd – hagyta rám. Valójában nagyon is érdekelt, de a válasza megrémített, mert bennem, még ott volt, az a bizonyos „mi van ha...” – Ha mégis meggondoltad magad, szólj! –  mosolyodott el halványan, majd újra az útra koncentrált, hiszen a lámpa zöldre váltott, s ezzel lezártuk a beszélgetést, egy időre... A félelmeim ellenére vártam a beszélgetést, hiszen végre megtudhatom az ő érzéseit is. S talán magyarázattal szolgál Simon kérésére is.
***
Mikor leparkoltunk a ház előtt, Zayn leállította a kocsi motorját. Épp készültem kiszállni, amikor felém fordult.
-Kapucni – figyelmeztetett Zayn. Nem hittem, hogy ide is követnének a fotósok, de ő jobban tudta ezt, hiszen ebben él. Mindennapos menekülés a fotósok elől. Nem irigyeltem érte, de a hírnév hátránnyal jár.
-Bocs! Mindig elfelejtettem, hogy a híres Zayn Malikkal vagyok.
-Á, vagyis nem érdekel, hogy híres vagyok? – kérdezte mosolyogva.
-Egyenesen leszarom – feleltem. Tényleg nem érdekelt, hogy milyen híres, vagy milyen bandában énekel. Csakis az igazi énje, amit nekem mutatott. Bár kicsit megingott az alku miatt, de talán akkor is az igazi Zaynnel lehettem.
-Nem is vártam más választ tőled – fejemre húzta a kapucnit a biztonság kedvéért, majd mindketten kiszálltunk a kocsiból. Ugrálva tettem meg az utat az ajtóig, amin Zayn jól szórakozott. Lehet, sőt biztos, hogy úgy néztem ki, mint egy öt éves, de nem izgatott.
Amikor bementünk a házba, senki se volt a földszinten. Meglepetten pislogtam, de nem foglalkoztam vele sokáig, mert szinte azonnal feltrappoltam az emeletre Zaynnel a nyomomban. Amint felértünk, Simon jött ki az irodájából idegesen. Végigmért, amitől az erek a homlokán jobban kidagadtak. Ezek szerint feltűnt neki, hogy más ruha van rajtam. Gyanúsan nézett Zaynre, majd megint rám, viszont ezúttal az is feltűnt neki, hogy Zayn bőrdzsekije volt rajtam. Kezével intett a mellettem álló srácnak, majd az irodájához vezette, és előre engedte Zaynt, majd ő is bement.
-Nem erre kértelek, Zayn! – ordította Simon, majd bezárta maguk után az ajtót. Nem tudtam, hogy akarom-e hallani a beszélgetésüket vagy sem. Nagyon is érdekelt, hogy miről lehet szó, de legyőztem a kíváncsiságom, és inkább eljöttem onnan. Nem tudtam, hogy jó döntést hoztam-e, de nem gondolkozhattam ezen tovább, mert Lou hirtelen elém állt, s elkezdett ráncigálni a szobám felé. Nem nehezítetten meg a dolgát, inkább engedelmesen követtem. Amikor megérkeztünk a birodalmamhoz, kinyitotta az ajtót, majd behúzott rajta, és kulcsra zárta. Értetlenül néztem rá, de csak legyintett, s az ágyamra mutatott, hogy üljek le. Amint megtettem kérését ő is csatlakozott hozzám, és felém fordult. Szemeiben nyugtalanság tükröződött.
-Lo – sóhajtott. Ez nem a szokásos sóhaj volt, hanem az oltári nagy gáz van fajta. Kicsit kezdtem megrémülni az egésztől, de úgy éreztem, hogy tudnom kell, ezért csendben vártam, hogy Tapsi Hapsi folytassa – Kérlek! Szépen kérlek! Ne dőlj be Zaynnek!
Megrémültem. Szívem milliószor gyorsabban vert. Hogy értette, hogy ne dőljek be neki? Valamiről lemaradtam? Köze lehet Simon kérésének? Millió ezekhez hasonló kérdés kavargott bennem, amire nem tudtam a választ. Már a frász kerülgetett, és éreztem, hogy ennek a beszélgetésnek már biztos nem lesz jó vége. Csak arra tudtam gondolni, hogy talán megint bedőltem neki...
-Miért? – kérdeztem elvékonyodott hangon, ami engem is meglepett. Általában nem szoktam ennyire ijedt lenni, de most valamiért nem ment a nyugodt külső színlelése.
-Nem tudom, hogy miket mondott, vagy tett, de minden hazugság volt. Simon arra kérte, hogy... – nem tudta befejezni, mert valaki dörömbölni kezdett az ajtómon. Ijedten kaptuk oda a fejünket, s most az egyszer örültem, hogy zárva volt az ajtóm.
-Lo, nyisd ki! – hallottam meg Zayn hangját a túloldalról. Louis-ra néztem, aki nemet intett a fejével. Most már végképp nem tudtam, hogy mi folyik itt. Idejön Lou, hogy figyelmeztessen Zaynről, erre az említett személy is megjelenik, nem éppen vidáman.
-Louis, mi folyik itt? – suttogtam idegesen.
-Tudom, hogy te is bent vagy, Tomlinson. Nyissátok ki! – rángatta a kilincset kívülről, de az újabb sikertelen próbálkozás után feladta. Hallottam, ahogy léptei egyre távolodtak, de nem lélegeztem fel, ellenben Lou-val. Volt egy olyan érzésem, hogy nem adta fel Zayn, csak kitalált valamit.
Csak kulccsal tudta volna kinyitni, de az a zárban van, hacsak...
-A pótkulcs! – jutott hirtelen eszembe. Ha Zayn elkéri Simontól, vagy Deantől, akkor be tud jönni, és akkor hatalmas balhé lesz – Lou, mássz ki az erkélyemen át! – parancsoltam rá. Így Tapsi Hapsi meglóg, én meg kitalálok valamit. De ez nem jelenti azt, hogy Louis ilyen könnyen megússza. Magyarázattal tartozik, mégpedig mindenre, egészen a mostani beszélgetésünkig.
Értetlenül nézett rám, de megragadtam a kezét, s az üvegajtóhoz ráncigáltam, amit azonnal kinyitottam, majd leeresztettem a titkos létrát, amiről eddig csak én tudtam, és intettem neki, hogy másszon le rajta. Nem akarta megtenni, de amint meghallotta ő is Zayn lépteit, meggondolta magát, és megtette az első lépést. Gyorsan berohantam a szobámba, és az éjjeliszekrényem első fiókját kihúztam, és kivettem belőle egy doboz cigit. Utáltam, ha rá kellett gyújtanom – ami szerencsére még csak egyszer történt meg – , viszont most a szükség ezt kívánta. Visszafutottam az erkélyre, és kívülről bezártam, hogy úgy tűnjön, nem hallottam meg Zayn dörömbölését.
Undorodva néztem a kezemben lévő dobozra, és nem mertem kivenni belőle egy szálat sem. Már pusztán a gondolat is arra késztetett, hogy kidobjam. De nem tehettem meg. Erőt vettem magamon, és kinyitottam a kis dobozt. Még mielőtt kivehettem volna belőle a cigit, kinyílt az erkélyajtóm – amiért kimondhatatlanul hálás voltam – , és Zayn lépkedett mellém. Meglepetten nézett a kezemben lévő cigis dobozra, és magyarázatot várt tőlem.
-Tudod, a nagyszüleim tüdőrákban haltak meg – kezdtem bele – A nagymamám sohasem cigizett, mégis abban halt meg, egyszerre a nagypapámmal, aki napi több doboz cigit is elszívott. Hétéves voltam, amikor ez történt, de akkor megígértem magamnak és apának is, hogy soha nem gyújtok rá, de egyszer mégis megtettem. Akkor, abban a pillanatban nem nagyon izgatott, mert éppen egy nehéz időszakomat éltem át. Mégis utáltam magam, mert cigiztem. Aztán másnap – néztem az udvarra. Dömper éppen a saját farkát kergette, amin elmosolyodtam. Olyan aranyos volt – az egyik barátom kórházba került. Senki se tudta a baráti körünkből, hogy miért. Amikor meglátogattam, látszott rajta, hogy nagyon beteg, még ha nem is mondta – éreztem, hogy az emlékektől könnyek szöktek a szemembe, amit azonnal letöröltem, majd azonnal folytattam, amit elkezdtem – Az orvos pont akkor lépett be, azzal a hírrel, hogy rákos, s ráadásul végső stádiumú tüdőrák. Blaise – nagyot nyeltem. Hiányzik. Neve sok emléket juttatott eszembe, hiszen ha őt akkor nem ismertem volna meg, akkor minden másképp lett volna. Régen ő volt a baszgitáros a bandánkban. Eszméletlen milyen jól játszott. Shane-en is túltett. Blaise-zel először a meghallgatáson találkoztunk, de aztán ő lett a basszusgitáros, és majdnem olyan jóban voltunk, mint én Deannel. Blaise is benne volt abban, amiben én, de ő Jamesnek dolgozott. Emiatt néha veszekedtünk, mégis figyelmeztetett, hogy messzire kerüljem el Jamest, de nem hittem neki, aminek meglett a súlyos következménye, amin már nem tudok változtatni – volt az utolsó, akiben annyira megbíztam, mint benned.
Nem szólt semmit, hanem a karjaiba zárt, olyan szorosan, ahogy csak tudott. Nem ellenkeztem, inkább csak jobban hozzábújtam. Ennek ellenére örültem, hogy bejött az elterelésem, de amit Zaynnek mondtam, az igaz volt. Blaise-ről és a nagyszüleimről. Mindhárman tüdőrákban haltak meg. Mégis tudtam, hogy Zayn is cigizik, ahogy azt is, hogy ezen nem fog változtatni, még ha meg is kérném rá. S talán az sem, amit elmondtam neki.
-Gyertek próbálni – szólt Dean. Kibontakoztam Zayn karjai közül, és elé álltam – Blaise óta állok itt – felelte a fel nem tett kérdésemre mosolyogva. Tuti, hogy élvezi – Örülök – húzott magához a vállamnál fogva, és nyomott egy puszit a hajamba – nektek – tette hozzá suttogva, mire hasába vágtam, amitől fájdalmasan felnyögött.
-Megérdemelted – mondtam.
Dean és Zayn sietett a próbaterembe, míg én a „minél lassabban érek oda, annál jobb” elvet választottam, ezért tyúklépésben tettem meg az utat, ami sajnos, csak félútig sikerült, mert Dean a hátára kapott, és befutott velem a próbaterembe, ahol már mindenki ott volt, még a sátán, és a bátyám is. Simon, ő kegyetlensége kezünkbe adott egy-egy mikrofont, majd elindította a zenét, és Zayn elkezdte énekelni az ő részét, majd nemsokkal később én is bekapcsolódtam. Hangja egybeolvadt az enyémmel, szinte láttam, ahogy a rezgések kóstolgatják egymást, elsiklanak egymás mellett, majd összeolvadnak. Csak ezt ő nem vette észre. Nem vette észre, hogy összetartozunk.
Annyira beleéltem magam az éneklésbe, hogy csak annyit vettem észre vége a dalnak, és mindenki tapsol, kivéve Simont. Persze tőle nem is vártam mást, de azért örültem volna, ha ő is tapsol, még ha nem is úgy, ahogy a többiek, de neki ettől több kell, hogy elkápráztassam.
-Zayn, csodálatos voltál, mint mindig – dicsérte meg az előbb említett srácot, majd rám nézett. Megcsóválta a fejét, de azért belekezdett abba, amit mondani akart – Lauren, nem volt rossz, de lehetett volna jobb is. A dal felénél kicsit hamisan énekeltél, de ezt elnézve minden rendben volt – mondta. Tudtam, hogy Simont sose tudom lenyűgözni, ahogy azt is, hogy szerinte nekem nem kéne énekelni, mert csak az időmet pazarolnám rá. És amit utoljára mondott az egyik fellépésem után a Disasterrel, amin nem is volt ott, felhagytam azzal, hogy valaha is befutott rockbandában fogok gitározni vagy énekelni.
-Ne hülyéskedj,Simon! Fantasztikus volt – állt ki mellettem Zayn, majd a többiek is. De felesleges éreztem, mert Simon szava szent, főleg a zenében.
-Ne, Zayn! Hagyd! – mondtam.
-Ugyan már, Lo! Tehetséges vagy – mondta a bátyám – Nekem van a legtehetségesebb húgom a világon.
Elmosolyodtam azon, amit mondott, még ha legszívesebben megmondtam volna neki, hogy eddig nem voltam a húga, de most nem akartan elrontani a kedvét. Majd a műsor után, vagy holnap, amikor számon kérem mindenért. Majd akkor legyek az ő imádott húga.
-Akkor a fellépésetek úgy lesz, hogy... – magyarázott mindent a nagybátyám, de nem érdekelt, mert úgyse azt csinálnánk, amit ő akar. Csendben hallgattam, és bólogattam, hogy úgy van, amikor épp azon gondolkoztam, hogyan lehetne jobbat kitalálni – Rendben?
-Nem – mosolyodtam el angyalian – Ez így túl unalmas. Louis beöltözhetne Tapsi Hapsinak, és egész végig répát ehetne. Niallnek lenne egy hot-dogos kocsija, amiben mindenféle kaja lenne, és azt eszegetné, amíg énekelünk. Harry beöltözne egy báránynak, csak a móka kedvéért, és Liam... öööö villának?
-Ehetek répát? – csillogott Lou szeme. Csak bólintottam, amitől ugrálni támadt kedve.
-Nando's kaja is lehet? – kérdezte Niall.
-Persze – válaszoltam neki, mire ő is csatlakozott Tapsi Hapsihoz. Kettő benne van, már csak a maradék kell – Harry? Liam?
-Mért ne! – adták meg ők is magukat. Simon arca hirtelen vörös lett a méregtől, de különösebben nem izgatott, mert nyertem vele szemben.
-A legjobbat kihagytam – dörzsöltem a tenyerem – Deszkázni fogok.
-Király! – értett velem egyet Shane. Ezután mindenki ötleteket gyártott a műsorunkhoz, amiket Simon nem fogadott valami kitörő lelkesedéssel. Nem értettem miért. Volt, amiben ő is szerepet kapott volna, mint SIMON.
Miután a nagybátyám sikeresen elcsitított minket, és közölte velünk, hogy nem lesz: bárány, répának, hamburgernek és villának öltözött bandatag, ahogy ő sem fog felmenni a színpadra Lucifernek öltözve, közölte velünk, hogy valami normális produkciót akar. Mivel nem volt más választásunk – volt, de az Simon ötlete lett volna, amire természetesen nem figyeltem – , ezért belementünk, a normális műsorba.
Simon elküldött minket az ördög hírével, hogy készülődjünk a nemsokára kezdődő show-ra, amit annyira vártunk, hogy éjszaka nem tudtunk aludni. Alex odaadott valamilyen ruhát Zaynnek, és elküldte készülni, majd engem is bepaterolt a szobámba, és elővette a pánt nélküli fekete ruhát, amit régebben megbeszéltünk.
Lex elküldöd zuhanyozni, mert szerinte már így is késésben voltunk. Amilyen gyorsan csak tudtam lezuhanyoztam, és a hajam is megszárítottam, majd felvettem a ruhámat, és visszasiettem a szobámba, ahol Alex és Steph várt. Meglepetésként ért, amikor beléptem a szobámba, hogy ők már teljes harci díszben parádéztak. Leültettek a székembe, és nekiestek a hajamnak és a sminkemnek. Miután készletek velem, s rám erőltették a magassarkút is, letipegtünk a nappaliba, ahol a többiek már vártak ránk.
Vanessa nem hazudtolta meg magát, ugyanis egy csipkés miniruhát viselt, aminek a tetejefekete volt, közepén egy cipzárral, míg az alja bézs színű. Magassarkúja irdatlanul magas, amiben úgy totyogott, mint egy pingvin. Nem tudom, hogy ezzel Harryt vagy Zaynt akarta-e lenyűgözni, esetleg mindkettőt, de szerintem nem sikerült neki, ahogy elnéztem a fiúk reakcióját.
Simon szólt, hogy azonnal szálljunk be a limuzinba – nem értem, hogy miért nem lett volna jobb a saját kocsinkkal menni – , mert lekéssük az adást. Szívem szerint megnehezítettem volna az ördög dolgát, de Zaynre gondoltam, és inkább engedelmeskedtem neki, s beszálltam a kocsiba.
Mindenki pörgött ezerrel, csak én ültem ott szótlanul, mert újra eszembe jutott Louis megkezdett beszélgetése, ami egyre jobban érdekelt. Nem tudtam, hogy azt akarta-e elmondani, amit eddig én is tudtam, vagy valami új információval is szolgált ezt illetően. Nem mertem most rákérdezni, még ha a baloldalamon is ült, mert a másikon Zayn foglalt helyet.
-Izgulsz? – suttogta a fülembe Zayn.
-Nem – válaszoltam neki ugyanúgy – Vagy kiesünk, vagy nem – kezeltem lazán a helyzetet. Nem érdekelt, hogy mi lesz az adás vége, csak az, hogy végre túl legyek rajta, és megünnepelhessük az első vagy az utolsó adást, ami már részlet kérdése.
Az út maradék része gyorsan eltelt, s arra eszméltem fel, hogy már a színfalak mögött vagyunk, és várjuk a műsor kezdését. Rengeteg sztár parádézott ott, és skálázott, hogy az adásra tökéletesen behangolják a hangjukat. Egy darabig néztem őket, míg a szemem meg nem akadt egy általam is ismert srácon. Rég láttam őt, s csak annyit tudtam róla, hogy Blaise barátja volt. Amint észrevett mosolyogva odajött hozzám, és vidáman köszönt nekem.
-Mit keresel itt? – érdeklődött.
-Simon, rám erőltette a műsort – forgattam meg unottan a szemem – Te?
-Énekelek – mondta büszkén.
-Ezek szerint kiszálltál, Justin – biccentettem elismerően, hiszen nem volt könnyű James embereinek kilépni. Szinte senkinek se sikerült.
-Ja, de ahogy látom te is – mosolygott. Nem beszéltünk tovább négyszemközt, ugyanis a többiek is idejöttek hozzánk, és lepacsiztak Justinnal.
-Ismered Justin Biebert? – döbbent meg Harry.
-Várj! Te vagy Justin Bieber? – lepődtem meg. A vezetéknevét sosem tudtam, de az, hogy ő az a híres énekes, akinek a zenéje miatt majdnem karamboloztam sokkoló – Ne énekelj többet, ha nem akarsz balesetet.
-Mi? – értetlenkedett a szupersztár.
-Lo az egyik számod miatt majdnem karambolozott – röhögött Shane az emléken. Tényleg vicces volt, főleg, hogy ő is a kocsiban volt, és bepánikolt, hogy mindennek vége, s hogy ő túl fiatal, és szép, hogy meghaljon.
-Egy perc kezdésig – hangoztatták. Justin elköszönt, és visszament bájos partneréhez, akivel együtt fog énekelni.
Nemsokkal a színen feltűnt a műsorvezető, aki baromira unalmas szöveget mondott, vagyis súgtak le neki. Szerinte vicces volt az egész, de a közönségnek nem jött be, mert fapofával hallgatta végig. Egy örökkévalóságnak tűnő beszéd után végre felkonferálta az első fellépőt, aki Adam Lambert volt. Amint elkezdte a számot lépegetni támadt kedvem, mert pont sétáláshoz illet. Elképzelésem Deannel is megosztottam, mire röhögni kezdett, és Shane-nel együtt végig egy helyben sétáltak a dalra, amit Steph megörökített.
Megnéztem, hogy kik a zsűritagok, s amikor megláttam a második tag nevét, örömömben felsikítottam. A kedvenc bandám énekese az! Ez hihetetlen! Ő fogja értékelni a produkciónkat? Ezt nem hiszem el!
-Mi történt? – kérdezték egyszerre.
-Billie Joe Amstrong a második zsűri – visongtam. Senki se fogadta ilyen kitörő örömmel a Green Day énekesét rajtam kívül. Dean díszkerten örült neki, Shane meg csak bólintott. Miféle reakció ez?
-Megsértődtem – fonta keresztbe maga előtt a karját Lou – Nekem nem örültél így – sértődött meg, majd sorban mindenki a One Directionből. Nem tehetek róla, hogy nem hallottam róluk. Sosem néztem tehetségkutatókat, és amit Simon csinált, azt leszartam, mert amiatt kevesebb időt töltött velem. Csak annyit tudtam, hogy valami új sztárjelölttel dolgozik. Semmi többet.
-Bocs, de te nem a Green Day vagytok – mondtam. Louis felém nézett, és kicsit mérges volt, hogy Billie Joe-nak jobban örültem, mint neki az első találkozásunkkor – Egy csokorrépával kiengesztelhetlek? – kérdeztem mosolyogva.
-Kettő – alkudozott, amibe belementem – Kevinnek is kell egy.
Szerencsére mindenkit letudtam valahogy fizetni a bocsánatukért. Bongyi macskát kért, Liam teknőst. Niallnek Nando's-ból kellett kaja, viszont Zayn nem árulta el, hogy mit szeretne.
Miután Adam Lépegetek Lambert levonult jött Justin, s pont azt énekelte, ami miatt majdnem baleset lett. Csak gratulálni tudtam neki. Őt Joe Jonas, majd Avril Lavigne követte. Avril jól választott dalt, míg ezt nem mondhattam el Joe-ról. Ezután valami Tom gyerek következett, és partnernőjével együtt a dal „I found you” részét úgy énekelték, mint a fába szorult opera-énekesnő. Szerencsére reklám következett, mert a közönség is rosszul lett a produkciótól. Rosszabb volt, mint Justin, meg a lépegetős gyerek.
A reklám alatt két szőke csaj jött oda hozzánk, akikből az egyiket ismertem látásból, mint Zayn exe. Harry amint meglátta a másikat lesápadt, és Alex kezét egyre jobban szorította.
-Ti? – kérdezte meglepetten Niall. Meglepetten néztem végig a srácokon, és valami magyarázatot vártam az ellenszenv miatt, de nem kaptam meg, mert Zaynt jobban lekötötte exe tanulmányozása, Harryt Alex. A többiek meg nem voltak hajlandóak bármit is mondani erre.
-Taylor Swift – mutatkozott be a vörös rúzsos.
-Perrie Edward – mondta Zayn exe.
-Lauren – megakadtam. Nem tudtam, hogy melyiket mondhatom a West vagy a Cowell. De inkább az utolsó mellett döntöttem az újság cikk miatt, ami megjelent rólam – Cowell.
-Lo, Taylor Harry volt csaj, Perrie Zayné – magyarázta meg Lou a nem túl barátságos légkört.
-Exek harca lesz – jelentettem ki. Perrie-t jobban szemügyre vettem, és látszott rajta, hogy nincs annyira meglepődve Zayn jelenlétén Taylorral ellentétben. Valahonnan biztos fülest kapott, hogy volt barátja is itt lesz, vagy csak tervez valamit, és ahhoz, hogy megvalósítsa ő is jelentkezett.
-Zayn, Lo! – szólt nekünk valaki – Most ti jösztök.
Kezünkbe adták a mikrofont, majd beállítottak a helyünkre, s amint elkezdődött a dalunk kiléptünk a színpadra, és teljes odaadással énekelni kezdtük. Amikor az „I can play him like a Ken doll... ” rész következett a kivetítőn megjelent néhány lány, akik éppen Zayn babával játszottak. Ezen a közönség jól szórakozott, ahogy a zsűri is. A dal egyre a végéhez közeledett, s amikor véget ért, hatalmas tapsvihar suhant át a nézőtéren. Nem lehetett olyan embert látni, aki nem tapsolt.
A műsorvezető visszaszambázott a színpadra, majd hablatyolt valamit, míg végül átadta a szót a zsűrinek.
-Készültetek, hogy én leszek az egyik zsűritag? – kérdezte nevetve Demi – Komolyra fordítva a szót. Lauren, úgy énekelted, mintha rólad szólt volna, és amikor Zaynnel játszottak, olyan volt, mintha kettőtökről szólna a dal – mondta – Nem tudom, hogy Simon hol rejtegetett eddig. Nem tudok mást mondani, minthogy fantasztikus előadás volt, és végre nem saját dalt hallottam, aminek kifejezetten örültem – zárta le.
-Lauren, mi volt az a sikítás? – kérdezte a műsorvezető.
-Megtudta, hogy Billie Joe is a zsűri tagja – válaszolt helyettem Zayn.
-Így már minden világos, de most lássuk a pontokat.
Először Demi mutatta fel a táblát, amin tízes volt, majd Billie, aki szintén tízest mutatott, majd jött a harmadik, akiről fogalmam sincs, hogy ki. Nem emelte fel rögtön, hanem tétovázott egy kicsit, hogy húzza az agyunkat.
-Zayn, ő ki? – érdeklődtem a vörös neve iránt
-Ed Sheeran – mondta Zayn. Nem lettem okosabb, de legalább a nevét megtudtam a húzzuk az időt gyereknek. Nagy nehezen megemelte a kis tábláját, és felénk fordította, amin egy tízes díszelgett. Örömömben Zayn nyakába ugrottam, aki a derekamnál fogva tartott meg, majd visszarakott a földre. Megköszöntünk a pontokat, majd lementünk a színpadról, vissza a színfalakhoz, ahol a többiek egyből a nyakunkba ugrottak, és gratuláltak a műsorunk miatt.
Utánunk Taylor következett, és megtudtuk, hogy huszonkét éves, majd Perrie a DNS-ről énekelt. Ezután Alexandra Burke következett, s csendet szeretett volna. Végezetül még három pár énekelt (GeorgeShelley, Pixie Lott, Natalie Horler), majd egy újabb reklám következett, amikor összeszámolták a közönség szavazatát.
Minden énekest felhívtak a színpadra, és elindult egy zene, ami a közönséget, s minket versenyzőket is izgulásra késztetett. A műsorvezető mondott még néhány szót az estéről, s ugyanezt kérte a zsűritől, mindezt időhúzásként. Amikor eleget beszéltek a műsorvezetőé lett újra a szó, és belekezdett a nevek olvasásába.
-Először annak a párnak fogom mondani a nevét, aki elsőként tovább jutott, majd annak a három párnak, akik kiestek a versenyből – mondta. Érezni lehetett a feszültséget, de ez csöppet sem zavarta őt – Az első továbbjutónk – hatás szünetet tartott – Zayn Malik és Lauren Cowell – hatalmas éljenzés tört ki továbbjutásunk hírére. Viszont a show vezetője nem hagyta sokáig a közönséget tombolni – A három kieső pedig: Tom Parkerék, Joe Jonasék és Pixie Lotték.
Senki se siratta meg a kiesett vetélytársakat, inkább annak örültek, hogy még versenyben vannak. A műsorvezető elköszönt a nézőktől, majd minden kamera leállt, és levonulhattunk a színpadról.
-Mehetünk bulizni – lelkesedett Harry. Mind egyet értettünk vele, és már készültünk elhagyni a színfalt, mikor Simon megjelent.
-Egyenesen hazamentek, mert holnap korán interjútok lesz – lombozta le a srácokat az ördög.
-Szívás – mondtam „együtt érzően”, s megfogtam Dean kezét, hogy elinduljunk, de a nagybátyám már megint közbeszólt.
-Ez rád is vonatkozik, Lauren – remek! Engem is bevont a hülyeségeibe. Most ki kell találnom valamit, hogy mind megszökhessünk bulizni, amiről természetesen Simon nem fog tudni – Ja, és mindenki nálam alszik, hogy még véletlenül se szökjetek ki – hurrá! Házi őrizetet kaptunk! Nem is lehetne alaposabb a nagybátyám.
Pufogva mentem ki a kocsihoz a többiekkel együtt, és a korábbi vidámságunk már egy cseppet sem látszott. Síri csendben ültük végig az utat, s amikor megérkeztünk, mint aki kivégzésre megy, úgy mentünk be a házba. Simon utoljára marad, és ránk zárta a házat, majd egy győzedelem ittas mosoly kíséretében elvonult. Mindenki elment átöltözni valami kényelmesebb ruhába, s amikor kész lettünk, visszamentünk a nappaliba. Unottan terültünk szét a nappaliban, hogy valamit kitaláljunk a szökésre, de senkinek nem volt használható ötlete, és az enyémet elvetették, mert nem voltak hajlandóak létrán megszökni. Végső elkeseredettségünkben egy film mellett döntöttünk, amit legnagyobb bánatomra Ness választott ki. Rosszabbat nem is választhatott volna, hiszen már az első öt percben szenvedtem, mert romantikus filmet rakatott be.
-Ez szar! – nyavalyogtam – Nem történik semmi, csak sétálnak, és beszélgetnek. Uncsi!
-Talán, mert az eleje – magyarázta Nessa, aki alig tudta levenni a szemét a képernyőről.
-Mi a címe, hogy többet ne nézzem meg? – érdeklődtem.
-Levelek Júliának – válaszolt azonnal Vanessa.
Fejem a párnába nyomtam, és kínomban abba ordítottam. Nem bírtam végigszenvedni azt a másfél órát, ugyanakkor aludni sem akartam még. Meg kell hálálnom Vanessanak, hogy megajándékozott egy késő esti szenvedéssel. Össze-visszaforogtam a kanapén, s néha beleszóltam a filmbe, ami még nagyon az elején járt, de nekem egy órának tűnt.
-Zayn, csinálj vele valamit! – kérte barátját Harry.
-Miért pont ő? – érdeklődtem, de senki sem válaszolt, csak sunyin összenéztek Bongyival. Zayn felállt, majd ölbe kapott. Tiltakozni se tudtam, mert már szaladt fel velem az emeletre, hogy bevigyen a szobámba. Amikor beértünk lerakott az ágyamra, és visszasétált az ajtóhoz. Meglepetten néztem rá, hogy elzárással akar büntetni a film miatt. Szerencsémre nem magányra kárhoztatott, hanem csak bezárta az ajtót, majd háta mögül előhúzott egy DVD-t. Nem láttam, hogy mi a címe, de már rosszat sejtettem.
-Büntetésből meg fogod nézni ezt a filmet – mutatott a kezében lévő tokra. Menekülni akartam, viszont nem tudtam, mert Zayn még mindig az ajtómban állt. Lassan közeledni kezdett a DVD lejátszómhoz. Ezt az alkalmat kihasználtam, és felálltam az ágyról, majd az ajtóhoz rohantam, amit azonnal feltéptem, de akadályként Dean állt ott. Szúrós szemmel néztem rá, hogy szövetkezett ellenem.
-Hoztam pop-cornt is – mondta mosolyogva, majd a kezembe nyomta a tálat, betuszkolt az ajtón, és bezárta. Duzzogva vágtam le magam az ágyamra, és lélekben felkészültem a szenvedésre. Zayn nevetve figyelte, ahogy az ágy szélén gubbasztok, amiért megdobtam egy kis pattogatott kukoricával, mire csak jobban röhögött.
Derekamnál fogva hátrébb húzott, de a nagy lendület miatt ráestem a mellkasára. Kényelmesen elhelyezkedtem rajta, amit Zayn kicsit sem bánt, hiszen derekamnál átölelt, így jobban közelebb vonva magához.
-Mit nézünk? – kérdeztem.
-Míg a Jackpot el nem választ.
A film közben, néha – néha felnevettünk, vagy csak egymásra pillantottunk, de ez nem tartott csak egy-két pillanatig, majd mind a ketten visszafordultunk, és tovább néztünk a filmet. Ahhoz képest, mint megtudtam, hogy romantikus film, tesztet. Bár a vége kicsit nyálasra sikeredett, de ettől eltekintve nagyon is jó volt.
-Na túlélted? – pillantott rám Zayn, amikor vége lett a filmnek.
-Igen.
-Örülök neki. – mosolygott, majd belecsókolt a hajamba. Na jó, ezért megérte megnézni a filmet.
Hirtelen álmosság lett úrrá rajtam, amit eddig nem tapasztaltam a film alatt. Mondjuk eléggé fárasztó napom volt, de még nem akartam aludni – Álmos vagy?
-Ühüm – ásítottam, és éreztem, hogy szemem is mindjárt lecsukódik. Nem küzdöttem tovább, hanem átadtam magam az álommanónak, akik Zayn karjaiban értek utol.
***
Ne maradjatok csendben! :)
Hihetetlenül hálás vagyok nektek, mert ha jól számoltam már 300 komi is összejött, ezért mindenki kérhet valamit, amit majd beleteszek a történetbe. :D A szokásos módon lehet belekontárkodni a történet alakulásába. :) Twitteren és Facebookon és emailben(merci-girl@freemail.hu) is lehet jelezni a kívánságaitokat. :D Várom merényleteiteket. :D

2013. július 4., csütörtök

24.Szereted, Shane-t?

Bonjour!/Bonsoir! Végre megjöttem a hét első részével. :) Sajnos volt néhány okom a késésre. Az egész azzal kezdődött, hogy hétfőn elolvastam Fanni blogjának a befejező részét, és elment a kedvem az írástól. Utána kedden annyira leszívott a munka, hogy 2-3 sornál többet nem írtam. És ami a legmeglepőbb, hogy hétfőn úgy kezdtem neki az írásnak, hogy vidám(!!!!!) rész lesz. :D Nem tudom, hogy ez mennyire sikerült, de majd kiderül a reakcióitokból. :) Ja, és kivételesen nem(!!!!!!!) gonoszkodtam. :D Ne szokjatok hozzá, mert nem túl gyakori jelenség nálam. :D Igazából egybe akartam feltenni a versennyel ezt a részt, de már annyira fáradt vagyok, hogy majd csak este fogom befejezni a maradék részt, de addig itt van egy kis Zayn és Lo kaland. :D És a végéért örülni :D Kivételes alkalom, hogy ilyen lett a vége. ;) :D Jó olvasást! :D
Üveges tekintettel bámultam ki az ablakon, és az esőcseppeket versenyeztettem a szememmel, miközben azon gondolkoztam, hogy hogyan történhetett meg, hogy az egyik legjobb barátom belém szeretett. Semmilyen jelét nem láttam, hogy több lennék neki egy barátnál. De ezek szerint tévedtem. Lehet, hogy voltak jelek, csak nem vettem észre, mert azt hittem, csak barátok vagyunk. Nem akarom őt elveszíteni, ahogy azt sem akarom, hogy szeressen. Együtt nőttünk fel. Jobban ismerjük a másikat, mint egy normális fiú-lány barátságban.
Rossz volt belegondolni, hogy elveszíthetem őt. Pont azt, aki nélkül nem tudnék élni. Még ha a másik legjobb barátom megmarad, aki nélkül szintén nem élet az élet, akkor is olyan érzésem lenne, hogy egy részem elment. S az a részem mindig is őt fogja jelenteni a számomra, még ha távol is leszünk egymástól. A francba is! Megesküdött, hogy csak barátok vagyunk, és soha nem lehet köztünk ettől több, de mégis megtörtént.
Ez az egész olyan, mint egy romantikus filmben, amikor a főhősnő a legjobb barátja helyett másba szeret bele. De a végén rájön, hogy mégis a legjobb barátját szerette. És összejönnek. Viszont ez nem egy film, ahol minden így lesz, mert ez a kegyetlen valóság, ahol nincs boldogan éltek, amíg meg nem haltak. A való élet ettől kegyetlenebb, sőt sok olyan döntés elé állít, ami mindent megváltoztat. Az én esetemben barátság vagy szerelem. Ő felőle csakis barátság lehet, hiszen bátyámként tekintek rá. De Zayn esete más. Még én se tudom, hogy mit érzek iránta. Talán szerelem, talán több, mint barátság... Jó lenne tudni, hogy ne vágjak több telefont a falhoz.
-Minden rendbe jön – szorította meg a kezem Zayn, mintha tudta volna, hogy mire gondoltam. Igaz, hogy nem volt nehéz rájönni, hogy a nemrég történtek körül kavarogtak a gondolataim, de ő valahonnan tudta, vagy legalábbis sejtette, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Még ha közhely is... De én ebben nem hittem, mert a nemrég megtudottak egyenesen afelé vezettek, hogy elveszíthetem őt. Pont most, amikor szükségem van rá, mint barátra...
-Rendbe? Most tudtam meg, hogy az egyik legjobb barátom szerelmes belém! – akadtam ki. Ez csak egy álom, egy rossz rémálom, amiből nem tudtam felébredni – El fogom őt veszíteni!
-Tegnap nem érdekelt – mondta gúnyosan. Honnan tudná, hogy akkor mi történt pontosan? Honnan tudja, hogy mit éreztem akkor? Honnan tudna bármit is? Csak a látottakra alapoz mindent. Ha elmondanám neki, hogy akkor mi történt pontosan, akkor talán tisztán látna, de a tegnap este maga a pokol volt.
-Nem tudsz semmit – ordítottam. Kezdett elegem lenni mindenből. Ez nekem sok volt, túl sok: kamu szerelmi vallomás, gyerekkori barátom érzése, Simon, a bátyám. De a legrosszabb, hogy – azt hiszem – beleszerettem Zaynbe. Nem tudom hogy történhetett meg velem, de megtörtént. Hiába zárom el az érzéseimet iránta, azok attól még léteznek, sőt nagyon is valósak. S akár egyetlen mondatával vagy tettével a pokolba vagy a mennybe repít. Most viszont az előbbi történt a tegnap este történtek miatt. Bárcsak megszűnnének az érzéseim iránta! Örökre...
-Akkor mondd el! – kért ugyanolyan hangnemben, mint én őt.
-Nem lehet – suttogtam.
-Valld be, Lo! Szerelmes vagy belé.
-Nem – kezdtek el folyni a könnyeim. A francba! Megtörtem. A szerelem olyanná tesz, amilyenné sosem akartam válni. Vissza akarok menni az időben, arra a napra, amikor először találkoztam vele, hogy ne történjen meg az, hogy megismerjem őt. Ki akarom töröl a múltamból, a jelenemből, és a jövőmből... Egyszerűen csak el akarom őt felejteni örökre... Egy Zayn mentes életre vágyom, mert abban nincsenek érzések, ahogy szerelem sem.
-Nem úgy tűnik...
-Ahogy a te szerelmi vallomásod sem – mondtam.
-Mit tudsz te az érzéseimről!? – nevetett fel keserűen. Ez igaz, ahogy fordítva is. Igazából egyikőnk se tudja, hogy mit érez a másik, főleg nem egymás iránt. Olyanok voltunk, mint a zárt könyvek, amiket senki se mert kinyitni, mert féltek attól, hogy mi lakozik benne... Vajon mi történne akkor, ha Zaynnel kinyitnák a másik könyvét? Minden kiderülne? Vagy csak jobban összezavarodnánk? Nem tudom, de nem vagyok elég erős, hogy megtudjam rá a választ.
-Zayn, elkérhetem a telefonod? – kérdeztem félve. Muszáj volt beszélnem Deannel. Tudnom kellett a kérdéseimre a választ. Meglepetten nézett rám az útról, de továbbra sem vette le rólam a tekintetét, mert éppen pirosat kaptunk. Pont a legjobbkor... – Hagyd! Megállnál valahol, hogy vegyek egy új telefont? – kértem. Jó lenne egy másik,ha a mostanit miatta a falnak dobtam. Mondjuk nekem is lehetett volna annyi eszem, hogy nem a telefonomon töltöm ki a haragom, amit Zayn iránt éreztem. De ez van! Ness felhúzott Zaynnel együtt, s mivel a telefonomon volt a hozzám legközelebb eső tárgy, ezért az bánta. Egyszer csináltam pont ugyanezt, de akkor szerelmes voltam. És most? Talán...
-Mi történt a mostanival? – kérdezte. Válasz helyett előkotortam a zsebemből mobilom maradékát, és megmutattam neki. Ránézett a kezemben lévő maradványokra, de nem sokáig hagyta szó nélkül a látottakat – Mit csináltál? – kérdezte. Próbált komoly lenne, de láttam, hogy szeme sarkában ott vannak a nevetőráncai. Marhára vicces! Legközelebb, majd hozzá vágom a fal helyett. Akkor nevessen!
-Ideges voltam, és a falnak dobtam – mondtam kihagyva azt a részletet, hogy éppen miatta tettem mindezt. Láttam rajta, hogy azt hiszi tegnapi megjelenése miatt intéztem el a mobilom, de nem akartam tévhitbe ringatni. Mondjuk közre játszott ő is, de ez számára lényegtelen – Azelőtt ismerkedett meg a fallal, mielőtt megjöttél, mert valakik felhúztak – utaltam rá és Nessre. Még mindig fájt az árulása. Nem, mintha Zayné nem, de ő nem tudhatta, hogy milyen érzéseket váltott ki belőlem, viszont Vanessa észrevehette. Talán ezért, és az alku miatt tette meg. Mondjuk ez nem teljesen igaz, mert normális esetben is ezt tette volna, szóval... két legyet üthetett egycsapásra.
Nem szólt semmit, hanem újra az útra nézett. Letöröltem a könnyeimet, majd az ablaknak döntöttem a fejem.
-Teszünk egy kis kitérőt – törte meg a csendet, s amikor a lámpa zöldre váltott azonnal balra fordult, és elindultunk oda, ahova Zayn a kitérőjét tervezte. Bekapcsolta a rádiót, ahol éppen az egyik számuk ment. Legalábbis arra következettem abból, hogy dúdolni kezdte a dalt – „And let me kiss you” – fordult felém a szokásos féloldalas mosolyával. Pillantásunk találkozott, s akkor, abban a pillanatban levegőt is elfelejtettem venni. Csak néztem rá, és minden megszűnt. A karamellszínű íriszei úgy fürkésztek, mintha választ vártak volna Zayn éneklésére, amire még én sem tudtam a választ... Mielőtt megtudhattam volna, Zayn újra az útra koncentrált, ezzel megszakítva a pillanatot. Ha így folytatja beleőrülök. Mindezt miért? Csak egy terv miatt, amit történetesen a nagybátyám talált ki. Ki kellett szállnom a kocsiból. Nem bírtam tovább egy levegőt szívni vele. Úgy éreztem, hogy mindjárt megfulladok.
-Állj meg! – mondtam hirtelen. Friss levegőre volt szükségem, hogy tisztán tudjak gondolkodni – Zayn! – hangom kétségbeesetten csengett, mire rám figyelt. Az arcomra vezette pillantását, s aggódva fürkészte azt. Nagyon rémült arcot vághattam, mert az indexet azonnal kitette, majd a legközelebbi parkolóba behajtott, és leállította a motort. Amint leállt, feltéptem az ajtót, s kipattantam a kocsiból, majd becsaptam a jármű ajtaját, s az autó oldalának dőltem. Nem érdekelt, hogy jobban elázok, csakis a friss levegő, amit szívtam.
-Minden rendben? – szaladt az oldalamra Zayn. A frászt hozhattam rá, de ő is azt tette, amikor felém fordult, s azt énekelte, hogy „and let me kiss you”.
-Nem – ráztam a fejem. Az érzéseim, amiket egyre erősebbnek éreztem iránta, megrémítettek. Főleg azért, mert eddig senki iránt nem tápláltam ilyen érzéseket.
-Mi a baj? – állt meg előttem. Nem tudtam elmondani neki, hogy mennyire megijedtem az érzéktől, amiket kiváltott belőlem iránta. Megráztam a fejem, hogy nem mondok semmit, de nem érdekelte -Nekem elmondhatod – nézett mélyen a szemembe.
-Nem megy – kaptam el a fejem.
-Gyere – karjaibazárt, s a hátamat simogatta nyugtatásképpen. Bevált, mert kezdtem lenyugodni. Fejem mellkasába fúrtam, és beszippantottam jellegzetes illatát. Fura ezt kimondanom, de imádom a parfümjét. Olyan Zaynes – Nem lesz semmi baj – suttogta a fülembe.
-Zayn – toltam el egy kicsit magamtól, s a szemébe néztem – Az normális ha megijedtem az érzéseimtől?
-A te esetedben igen, főleg ha szerelmes vagy. Az vagy? – bólintottam – Már értem, hogy miért nincs telefonod – elnevette magát, amitől a szám is mosolyra görbült. Tuti, hogy bugyután mosolygok. Zayn két keze közé fogta az arcom, s közelíteni kezdett az övével.
-Ezt nem kéne – suttogtam alig halhatóan – Tudod mit mondtam a parton.
-Csak ez az egy kifogásod van? – érdeklődött.
-Simon is ott van, tudod, aki megkért, hogy változtass meg, és érd el, hogy beléd szeressek – emlékeztettem.
-Részben így van – simított végig az arcomon, mire a hideg kirázott. Biztos, hogy a hidegtől az eső miatt. Nem pedig Zayn érintésétől. Kinek akarok hazudni magamon kívül? Zayn érintése volt rám bizsergető hatással – Sosem játszanék az érzéseiddel. Deantől tudom, hogy nehezen bízol meg másokban, de engem valamiért közel engedtél magadhoz. És ezt Simon miatt nem fogom ellened használni. Te így vagy önmagad, ha nem fogad el ilyennek, akkor nem ismer igazán.
-Kösz, Zayn – mosolyom nagyobb lett a hallataktól. Bármennyire is felhúzott tegnap, sőt még le is feküdt Vanessaval, de már nem tudtam rá haragudni. Nem ment – De ettől még kikészítesz.
-Akkor én mit mondjak? – mosolyodott el rossz fiúsan. Az a mosoly... Most fejezd be, Lo!
***
Mielőtt megérkeztünk Zaynhez, még megvette az új telefonom ami – csak, hogy bosszantson – fehér blackberry lett. Húztam az agyát azzal, megharagudtam rá, mert nem a kért feketét hozta, de átlátott rajtam. Legalább nem úgy telt az út maradék része, mint az eleje...
Amikor leparkolt a háza előtt szétnézett, majd idegesen a hajába túrt, és rám nézett.
-Vedd fel a kapucnid! – kért, s már a fejemre is húzta – Fotósok – magyarázta előbbi tettét.
-Elfelejtettem, hogy a nagy Zayn Malikkal vagyok – forgattam meg a szemem.
-Bocs, ha meg akarlak védeni a pletykáktól – mondta semlegesen – Gyere!
Kiszálltunk a kocsiból, de ami azután történt kicsit meglepett. Valaki hirtelen elém állt, amitől a mellkasának csapódtam. De ahelyett, hogy elengedett volna, inkább a karjaiba zárt.
-Mindjárt elmennek – suttogta a fülembe. Hangjáról egyből felismertem, hogy Zayn az. Néhány percig, még egymást ölelve álltunk, és vártunk. Sajnos a fotósok nem szándékoztak hamar elmenni, de Zayn megtalálta a megfelelő alkalmat, így be tudtunk szökni a házába.
Nem is volt időm szétnézni, mert Zayn egyből a fürdőbe zavart, hogy meleg vízzel megfürödjek, és nehogy megfázzak. Mást már rég leugattam volna, hogy hagyjon, de tőle elviseltem, hogy így aggódott az egészségemért.
Amikor bementem a fürdőbe, egy kád meleg víz várt. Gyorsan lekaptam magamról a ruháimat, és nyakig elmerültem a vízben, ami átjárta átfázott porcikáimat. Eddig fel se tűnt, hogy fáztam. Csukott szemmel élveztem a fürdőt, de nem akartam sokáig maradni, hiszen beszélnem kellett Zaynnel. Rövidre fogtam a forró fürdőt, majd gyorsan megtörölköztem, és belebújtam a Zayn által választott ruhákba. Őszintén szólva rosszabbra számítottam, de kellemes meglepetés volt, hogy nem valami színes pólót hozott a szobámból, mert akkor tuti, hogy kitekertem volna a nyakát.
Felfrissülve léptem ki a fürdőből, és a hálójába vettem az irányt, mert megkért, hogy ott várjam meg, amikor végeztem. Alig mentem be, s ültem le az ágyra, de máris nyílt az ajtó, és Zayn robogott be rajta, majd lehuppant mellém. Haja vizes volt, és rajongók milliói örömére nem viselt pólót, amit ők nem láthattak csak én.
-Bekapcsoltad már a telefonod? – érdeklődött. Basszus! Totál kiment a fejemből. Zayn kezembe adta a készüléket, amit azonnal bekapcsoltam, s meglepetésemre – mert a régi sim kártyám volt benne – rengeteg üzenet érkezett arról, hogy hány nemfogadásom volt. Dean ötvenszer, Shane hússzor, és ami a legmeglepőbb volt, hogy Zayn is hívott harmincszor. Mit akarhatott? Ezt már sose tudom meg. Megnyitottam az utolsó üzenetet, amitől a düh újra eluralkodott rajtam, s legszívesebben a földhöz vágtam volna az új szerzeményem. Hogy lehetett ennyire szemét Vanessa? Még képet is küldött róla és Zaynről? Mindjárt megfojtom a csajt. A kis...
-Mi a baj? – kérdezte aggódva Zayn, hiszen látta rajtam, hogy valami nagyon felhúzott. Nem válaszoltam neki, hanem a mobilom készültem a földhöz baszni, amikor kivette a kezemből a készüléket, és megnézte, mi húzott fel ennyire. Arca eltorzult, de mikor visszaadta a telefonom, idegesen hátradőlt az ágyon magával rántva engem is. Mellkasára hajtottam a fejem, s onnan figyeltem őt – Sajnálom, hogy így kellett megtudnod – ölelt át a derekamnál.
-Zayn, szabad ember vagy. Azt csinálsz, amit akarsz.
-Tudom, de...
-Inkább ne beszéljünk róla – kértem, mire helyeslően bólintott, és belepuszilt a hajamba.
-Jó illatod van – jegyezte meg. Persze, hogy az, ha az ő tusfürdőjét használtam.
-Zayn, mit csinálunk? – kérdeztem félve. Az egyik pillanatban a másik torkának esünk, míg a másikban minden a legnagyobb rendben van köztünk. Ez több, mint bonyolult. Ez már komplikált. Jó lenne, ha végre eldöntenénk, hogy mit is akarunk a másiktól, mert ez így nem mehet tovább. Zárjuk le most, a macska-egér játékunkat, vagy ne. De ha az utóbbi mellett döntünk, akkor azt is meg kell beszélnünk, hogy hogyan tovább.
-Nem tudom – suttogta. Hát ez így nem túl biztató. Lehet, hogy Zayn se tudja, hogy hányadán állunk – Szereted, Shane-t?
Kérdése meglepett, hiszen nem erre számítottam. Végül is várható volt, hogy rákérdez Dean, Shane és Ness beszélgetése miatt, de arra nem gondoltam, hogy ennyire nyíltan teszi majd. Erre gondolkozás nélkül tudom a választ. Szeretem. Persze, hogy szeretem, de csakis, mintha a bátyám lenne. Ettől többet nem érzek iránta, mert valaki más, már teljesen elcsavarta a fejem, még ha nem is tudott róla.
-Igen – mondtam. Éreztem, hogy szíve kihagyott egy ütemet, ahogy azt is, hogy ölelése kicsit erősebb lett, pont mint a temetőben – De csak, mint barátot – tettem hozzá. Jobban felnéztem rá, és láttam, hogy mosolyog. Olyan mosoly ült ki az arcán, amit még akkor se törölt volna le, ha kiestünk volna a műsorból. Belenéztem karamellszínű szemeibe, és elolvadtam. Igen, a kék szemű srácok jönnek be, de Zaynnek gyönyörű a karamell írisze. Olyan meleg és kedves. Pont, mint ő. Ezt úgy mondtam, mintha szeretném. És mi az igazság? Az, hogy menthetetlenül beleszerettem.
Szeme ajkaim, és szemeim között cikázott, míg végül meg nem állapodott a számon. Halványan elmosolyodott, majd közelíteni kezdett felém. Reakcióm meglepett, mert nem bírtam kivárni, míg ő lassan megérinti ajkaimat az övével, mert közelebb hajoltam hozzá, és én csókoltam meg. Nyelve azonnal utat tört magának, s lágyan cirógatta az enyémet. Maga alá gyűrt, de nem azzal a feltett szándékkal, hogy megfektet, és így folytattuk tovább csókunkat, ami egyre hevesebb lett.
Amire a parton kértem, most megszegte, de nem érdekelt, csak az, hogy végre megérezhettem hívogató ajkait. Beletúrtam hajába, mire belenyögött a csókunkba, de nem állt szándékunkban megszakítani. Úgy éreztem magam, mintha a mennyben lettem volna abban a pillanatban. Levegőnk egyre fogytán volt, de az utolsó cseppig kihasználtuk, s amikor végleg elfogyott elváltunk egymástól. Zayn lefeküdt mellém, majd szembefordultunk egymással, s úgy néztük a másikat.
-Legyőztelek deszkázásban, remélem még rémlik – mondta kacéran – És arra gondoltam, hogy elhasználom a kívánságom, mielőtt késő. Szóval, mi lenne, ha elmennék valahova?
-Randira hívsz? – kérdeztem meglepetten. Nem, mintha nem örültem volna neki, csak meglepett, hogy erre akarja elhasználni a kívánságát.
-Az attól függ – mosolyodott el sejtelmesen.
-Mitől?
-Majd megtudod – kacsintott.
***
Ne maradjatok csendben! :)