31.Szeretném, ha...

Sziasztok! Meghoztam a legújabb részt! :) Nem lett a leghosszabb, és a legizgalmasabb, de ennyire telt most tőlem, mert tegnap óta betegeskedem. :P Sajnos ilyenkor az agyam se működik normálisan, ezért lett ilyen a mostani rész is. Sőt annyira nem volt agyam, hogy nem gonoszkodtam. Tudjátok milyen nehéz elkezdeni a folytatást a leggonoszabb befejezés után? Borzasztóan. :P És ami még meglepő, hogy kivételesen éjfél előtt hoztam a részt :) Jó olvasást! :)

Fáj, hogy ennyire szeretlek, mert ha rád nézek, látom, hogy ez téged hidegen hagy.

Amikor magamhoz tértem, kipihentebben ébredtem, mint mostanában bármikor. Mocorogva próbáltam megkeresni a lehető legkényelmesebb testhelyzetet, de valahogy sehogy sem volt jó. Valami nem stimmelt. A párnám nem olyan volt, mint amilyennek lennie kellett volna. Túl meleg volt, nem túl puha... és fel-le hullámzott?! Szemeim még mindig csukva voltak, és kezdtem úgy érezni, hogy jó is ez így. Nem tudom fel voltam-e készülve a látványra, ami fogadni fog. Kezemmel az említett tárgy (?!) felé nyúltam, és próbáltam eligazítani, egyszer-kétszer megütöttem, hogy megszabadulhassak ettől a furcsa érzéstől. Viszont ami fogadott, az jobban lesokkolt, mint vártam. Ugyanis a várt párna helyett, egy másik személy testébe botlottam... Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem, hogy James vagy Mark karjai közt vagyok. De ha így lenne, akkor nem lennék ennyire nyugodt, pedig most az voltam, pont úgy, mint mielőtt a sötétség elnyelt volna, és akkor annak a karjai közt voltam, akit mindenkinél jobban kéne gyűlölnöm, de most még nem ment.

Mélyeket lélegeztem, s megpróbáltam a fájdalomra koncentrálni, hátha rájövök, hol talált el a golyó, de semmim se fájt. Ha nem lőtt le James, akkor mi történt tegnap, amiért elájultam? És hogy került Ő oda? Honnan tudta, hogy ott leszek? Túl sok volt a kérdésem, és csak úgy kaphattam meg rá a választ, ha megkérdezem tőle. Erőt vettem magamon, és kinyitottam a szemem. A hirtelen jött fény, először elvakított egy pillanatra, majd sűrűn pislogva kezdtem lassan megszokni a világosságot. Nem láttam tisztán, hogy hol vagyok, de abban biztos voltam, hogy nem a szobámban. Mikor párnám észrevette, hogy magamhoz tértem, halványan elmosolyodott, s lágyan végigsimított az arcomon, ezzel elsöpörve a rakoncátlan tincseket.

Szememmel a srácot kezdtem el kémlelni. Haja össze-visszaállt, és szeme karikás, arca fáradt, meggyötört volt. Látszott rajta, hogy nem aludt szinte semmit az éjjel.

-Miért vagy itt? – kérdeztem kicsit se kedvesen. Lehet, hogy aggódott értem, de tehette volna a lakásából, vagy a váróból, csak ne itt. Jobban örültem volna Deannek, de sejtettem, hogy nincs valami jól. Ha túlélte a lövést, akkor most élet-halál között van miattam. Shane-nel viszont más a helyzet. Neki kevesebb esélye van a túlélésre. Ha meghal miattam, abba belehalok. Nem veszíthetem el egyikőjüket sem. Szükségem van rájuk...

-Tegnap a nevemet kiabáltad, s csak úgy tudtál elaludni, ha bemásztam melléd az ágyba, és átöleltelek – mondta egy pimasz mosollyal az arcán. Nem hittem neki. Az ő nevét sose kiabálnám álmomban, csak ha ki akarnám nyírna ezért, amit velem tett. Árulása még mindig fájt, de már nem tudtam bízni benne. Szinte mindent elmondtam neki – a szörnyű múltamtól kezdve – , erre kiderült, hogy Simon által írt forgatókönyv szerint játszik. S amit akkor mondott, amikor lehúzódtunk a kocsival, majdnem ugyanakkora hazugság volt, mint az, hogy szeret.

-Menj a francba! – leszedtem magamról karjait, és ki akartam mászni öléből, de nem hagyta mert óvatosan visszarántott a mellkasára. Szorosan magához húzott, mintha soha többé nem akart volna elengedni. Néhány napja örültem volna neki, de most már nem. Benne csalódtam a legnagyobbat, és Ő ezt pont leszarta, mert úgy csinált, mintha meg se történt volna a koncert utáni beszélgetésünk.

Belepuszilt a hajamba, mire kellemes borzongás futott át a testemen. Sajnos megint előidézte azokat a különös érzéseket, amit eddig csak iránta éreztem. Tiltakozni akartam ellenük, de nem tudtam, pedig megpróbáltam. Muszáj ezt csinálnia? Miért kell még jobban elmélyítenie a sebeket? Nem elég ennyire? Miért akarja, hogy jobban fájjon? – Utállak! – sziszegtem fogaim közt, de nem hatotta meg. Mintha pontosan ezt a reakciót várta volna tőlem. Dömper egye meg Zaynt! Annyira kiismert, mint eddig senki.

-A szád ezt mondja, de a szíved teljesen mást érez – mosolyodott el.

Mocorogni kezdtem karjai között, mert megint kényelmetlenné vált a fekvés. Átfordultam a másik oldalamra, majd még mozgolódtam egy kicsit, mire sikeresen megtaláltam a tökéletes pózt. Ennyi igazán járt nekem, ha már vállalta, hogy a párnám lesz, még ha nem is kértem. De azért lehetne kényelmesebb is.

-Nem volt jó rajtam aludni? – háborodott el, de szeme sarkában ott bujkált mosolya.

Nehogy már neki álljon feljebb! Nekem kellett ilyen kényelmetlen, párnának nem nevezhető egyénen aludnom. De minden mérgem ellenére sem bántam, hogy itt van mellettem. Sőt valamiért haragudni se tudtam rá, bármennyire is akartam. Kétség sem fért hozzá, hogy jobban szeretem, mint eddig hittem. Hiszen képes lettem volna megbocsájtani neki mindent. Mégis el kell játszanom, hogy gyűlölöm, s a tudta nélkül elvetetni a babát.

-Képzeld, nem! – próbáltam olyan flegmán mondani, hogy itt hagyjon. Tudom, hogy nem ilyenkor kell játszani a makacs lányt, akinek a büszkesége a fontos, de csak így üldözhetem el mellőlem, mert másképp nem menne. És az egyszerű „Kérlek, menj el!” nem az én reszortom, mert ha ezt mondanám, visszajönne, s akkor már nem érne ellene semmit sem a bunkózásom.

-Akkor volt értelme edzeni – villantotta meg százwattos mosolyát. Eddig csak Bongyi mosolya irritált, de most már az övé is. S ha ez nem lett volna elég, a rossz fiús, lányok szívét megdobogtató mosolyát vetette be. Egyszerre idegesített és vonzott, sőt a szívem is gyorsabban kezdett el kalimpálni. Miért váltja ki ezt az érzést egyetlen mosolya, amikor a pokolba küldöm? Vagy csak így akar kikészíteni idegileg? Hiszen tudja, hogy tényleg szeretem, és nemcsak kamuból, mint ő. Talán megint egy újabb játékba kezdett ellenem Simon kérésére? És így akarja elérni, hogy még jobban belezúgjak, s megváltozzam? Mert ha igen, akkor én kiszálltam. Nem játszok többet. De ennek ellenére nem tudom, nem szeretni. Biztos Harry vagy Alex „szeress bele Zaynbe” bogyói miatt, hiszen ők akarták annyira, hogy összejöjjünk. De a tudtuk nélkül is katasztrófa lett a vége. Titkolózás és megcsalás. Mindez egy nap alatt. Ha ilyen Zaynnel a szerelem, többet nem kérek belőle. Akkor inkább egy normális srác legyen az, akibe legközelebb talán beleszeretek.

-Ja, egóra – forgattam meg a szemem. Eddig nem volt ilyen. Mi változott meg azóta? Megvan: Perrie... Miatta egómajommá lépett elő. Remek! Ezután a beképzelt, önimádó Malikot kell bámulnom a próbán, és amikor összefutok vele? Mert ha igen, akkor a következő adásból kiesünk.

-De te pont így szeretsz – mondta önelégülten.

-Gyűlöllek! – mondtam ridegen, és felvettem a pókerarcom, amire a sérült álarcom is feltettem. Ezzel is csak azt akartam elérni, hogy kimenjen innen, és végre elfelejtsük egymást. Ő visszament Perrie-hez, én majd új életet kezdhetek Los Angelesben, Adammel. Így lesz a legjobb mindenkinek. Külön utakon...

-Csak próbálsz – kacsintott – A kettő nem ugyanaz.

Muszáj felhoznia a levelet? Jó, én is hülye voltam, hogy megírtam neki, de szemtől szemben nem ment volna. Annyira nevetséges, ha Zaynról van szó, akkor gyáva leszek, pedig semmitől sem félek. Még a horrorfilmektől se, mert nekem Zayn azoktól is rosszabb, ha egy normális lány szemével nézzem a dolgokat.

Vissza akartam vágni neki, de nem tudtam hogyan. Bántani szerettem volna a szavaimmal annyira, hogy végleg itt hagyjon, és soha többé ne kelljen őt látnom, s talán így ki tudok szeretni belőle. Igen, ez jól hangzik, de nem hiszem, hogy sikerülne. Ez az ötletem olyan, mintha emlékezni akarnék valakire, akit sosem ismertem, mert el akarom felejteni, hogy szeretem.

Nem gondolkozhattam tovább semmin, mert nyílt az ajtó, és egy orvos sétált be. Középmagas volt, haja kissé őszes, de még lehetett látni rajta, hogy fiatal korában fekete hajkoronával büszkélkedhetett.

Amint meglátott minket Zaynnel, halványan elmosolyodott, de mikor tekintetett megállapodott a párnámon, újra komorrá vált.

-Mr. Malik, megmondtam magának, hogy azonnal jelezze, amint Ms. Cowell magához tért – dorgálta meg az orvos Zaynt, majd felém fordult – Milyen udvariatlan vagyok, a nevem Dr. Kevin Clarks, az orvosa. Örülök, hogy magához tért. Tudja, nagy szerencséje volt, hogy a barátja magára talált.

-Ő nem a barátom – tiltakoztam hevesen. Jó, egy napig az volt, de ez csak részletkérdése. Nem kell tudnia a dokimnak róla.

-Ó, pedig azt hittem – vakarta meg a tarkóját Dr. Clarks – Tudja, tegnap egy percre se mozdult el maga mellől. Azt hiszem Mr. Malik nevét ismételgette, amikor behozta a mentő, egészen addig, amíg nem ölelte magához.

Elképedve hallgattam a doktor minden szavát, szóval Zayn igazat mondott. Tényleg neki köszönhettem, hogy lenyugodtam. De számomra még mindig rejtély volt, hogy miért pont az ő nevét mondtam. Miért maradt itt, amikor megtehette volna, hogy itt hagy? Hiszen semmi közünk egymáshoz. Mégis itt van, de nem tudom miért.

Dr. Clarks az ágy végéhez sétált, majd elvette onnan a kórlapomat, és nézegetni kezdte. Nem mondott semmit, csak hümmögött, majd visszarakta előző helyére.

-Szerencsére nincs komolyabb bajod, mert a golyó csak súrolt – mondta. Csak súrolt? De mégis hol? Eddig sehol se fájt. Ezek szerint James félrelőtt. De az csak akkor lehetséges, ha valaki megzavarta, mert ő egy lövést sem tévesztett el eddig... Most igen, vagyis, mikor meghúzta a ravaszt, akkor toppant be Zayn. Ez az jelenti, hogy neki köszönhetem az életem... – Kicserélem a kötésed, utána megnézzük, mi van a babával.

-Nem vetéltem el? – kérdeztem döbbenten és sokkoltan. Lehetetlen! Az esés és a lövés elég ok arra, hogy elmenjen a gyerek.

-Van rá esély – válaszolt – Ms. Cowell felülne, hogy kicserélhessem a kötést?

-De így olyan kényelmes – motyogtam az orrom alatt. Zayn halkan kuncogott, mert meghallotta, míg az orvos nem.

Zayn elengedett, majd mindketten felültünk. Kicsit arrébb csúsztam, hogy a doki jobban elérje a sebem.

Dr. Clarks kihúzta a széket, amin azonnal helyet foglalt. Intett, hogy forduljak balra, amit habozás nélkül megtettem. Oldalra fordítottam a fejem, s akkor megláttam a kötést a bal kezemen.

Az orvos először levette a gézt, majd langyos vízzel lemosta. A víz csípte a friss sebemet, amit szájhúzással jeleztem. Miután sikeresen lemosta a sérülést, elővette a fertőtlenítőszert, amit egy vatta segítségével felvitte a sebre. Nem volt kellemes érzés a fájó területen, de hősiesen tűrtem. Ezután a sebhelyre dupla réteg gézt tett, majd a maradékkal betekerte a sérülésem.

-Most megnézzük mi van a babával – mosolygott.

Ijedten néztem Zayn arcára, de semmi aggodalom nem volt rajta. Gyengéden megszorította a kezemet, ezzel biztatva, hogy nem lesz semmi baj.

-Veled menjek? – kérdezte, amire csak bólintással feleltem.

Felálltunk az ágyról, és Zayn ujjait összefűzte az enyémekkel. Nem tiltakoztam ellene, mert most szükségem volt a támogatásra. Együtt követtük Dr. Clarks-t a vizsgálóig. Amikor beléptünk rajta, megrémültem. Féltem az ultrahang eredményétől. Lehet gonoszan hangzik, de jobban örülnék, ha elvetéltem volna. Az jó lenne mindkettőnknek. Nekem nem kell elvetetni, és Zaynnek sem kell emiatt aggódnia.

Befeküdtem a székbe, majd felhúztam a pólómat, de csak a hasamig. Az orvos rátette a zselét, ami csikizett.

Zayn végig mellettem állt, és a kezemet szorította. Pont úgy nézhettünk ki, mint akik az első gyereküket várják. Talán ha nem ilyen fiatal lennék, és nem történt volna meg a koncerti vitánk, akkor lehet, hogy megtartanám...

A képernyőre néztem, és vártam, hogy a doki elmondja mi a helyzet.

-Gratulálok! – mondta őszintén – Nem vetélt el.

Nem! Ez nem lehet így. Az esés, és a lövés... Nem lesz gyerekem, s akármit is mond Zayn, nem fog érdekelni. Majd én eldöntöm egyedül.

-Erős baba pont, mint az anyja – tette hozzá Dr. Clarks.

-Fiú vagy lány? – kérdezte Zayn, mire hasba vágtam.

-Ilyen korban nem lehet megmondani – világosítottam fel.

A vizsgálat után Dr. Clarks-nak sietnie kellett egy másik beteghez, ezért Zaynt bízta meg azzal, hogy épségben visszavigyen a kórházi szobába. Néma csendben sétáltunk egymás mellett, de ezúttal nem fogta meg a kezem.

Nem tudtam, hogy ő mire gondolt a babával kapcsolatban, hiszen nem mondott semmit. Talán azt várta, hogy én mondjam meg mi legyen.

-Szeretném... – kezdett bele, miközben megvakarta a tarkóját, majd megtorpant, és visszarántott. Meglepetten néztem rá, s próbáltam arcáról valami érzelmet leolvasni, de nem tudtam. Nagyon jó pókerarca van – Szeretném, ha... – hatásszünetet tartott. Egyre jobban megijedtem attól, amit mondani akart – megtartanád a gyereket.

***

Ne maradjatok csendben! :)

30.A halál csókja

Sziasztok! Megjöttem a legújabb résszel, és kivételesen nyugodtabb lett, mit szokott. :) Semmi olyan nem történik benne, aminek nem kellett volna így lenni, de a vége drámai lett. Tekintsétek ezt szülinapi kedvességnek. :) Na de nem tépem tovább a szót. Jó olvasást! :)

Lauren:

A tengerparton ültem, és csak a fejemből néztem ki, miközben bámultam a sötétségbe. Valamiért nyugtató hatással volt rám a tenger morajlása, ahogy a mindent elrejtő éjszaka is. Csak a Hold volt fent az égen, ezzel bevilágítva a partot. Pont egy romantikus filmbe illő jelenet volt az egész. Veszekedés, a lány elmenekül valahova, és senki se tudja, hogy hol lehet, de valaki rátalál, s észhez téríti, majd jön a békülés, ami nem most fog bekövetkezni. Túlságosan is fájdalmas az igazság ahhoz, hogy egykönnyen elfelejtsem és megbocsájtsam azt, amit tett.

Unalmamban a homokba kezdtem el rajzolgatni, de a gondolataim továbbra is két személy körül forogtak. Mérhetetlenül dühös voltam mindkettőjükre, de azt nem tudtam, hogy kire haragudtam jobban. Simonra, mert erre kérte Malikot, nem törődve velem és az érzéseimmel. Vagy Zaynre, mert minden szó nélkül ugrott, és azt tette, amire a nagybátyám kérte. És most mégis az én szívem tört össze, James óta először. Mindezt csak azért, hogy megváltozzam. Nevetséges ok, de hát ez van...

Nem fogok tovább miatta sírni, vagy éppen összezuhanni, inkább megmutatom Zaynnek, hogy többé semmilyen hatással nincs rám. Ha kell, akkor olyan leszek vele, mint a legelején. Bunkó, és minden percet meg fogok ragadni, hogy bosszantsam, sőt gyűlölni fogom őt teljes szívemből. Bár az elején nehéz lesz, de csak így tudom majd elviselni a fájdalmat, és az űrt, amit okozott.

Megnéztem, hogy mit firkálgattam a homokba, s legnagyobb meglepetésemre, Zayn nevét írtam le egy szívbe. Ez annyira szánalmas és gyerekes. Nem szerethetem többé. Gyűlölnöm kell, de nem megy. Mikor lettem ennyire gyenge? Nem tudom, de mindez folyamatosan történt, attól kezdve, hogy elmondtam neki a múltam. Ott törtem meg először, akkor csordultak ki újra a könnyeim több év után először... Az a nap tehet mindenről. Bárcsak ne nyíltam volna meg akkor Zaynnek. Bárcsak... Még mindig a homokot néztem, majd egy hirtelen mozdulattal eltöröltem a „művemet”.

-Szereted – mondta valaki mögöttem. Hangja ismerős volt, de mégis, mintha akcentusa lett volna. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy ő nem fog elárulni Zaynnek. Megpaskoltam mellettem a homokot, mire az a szemembe ment. Váratlan látogatóm jót nevetett szerencsétlenségemen, amitől nekem is egy apró mosoly szökött a számra. Miután kiszórakozta magát, leült mellém, s felém fordult – Ne haragudj, Lo! De elmondtam Zaynnek, hogy terhes vagy – hajtotta le a fejét. Nem haragudtam rá, nem mintha tudtam volna. De legalább neki volt elég bátorsága ehhez, velem szemben.

-Nem haragszom, Niall – öleltem meg, amit ő azonnal viszonzott. Percekig csak öleltük egymást, s miután elengedtem őt, újra a távolba meredtem, és a csillagos eget kémleltem. Legszívesebben itt maradnék, és haza se mennék. Itt minden más, sokkal nyugisabb. Nincs Simon, se Zayn, és ez kell nekem. Szombatig kiélvezhetem a nélkülük eltöltött időt – Honnan tudtad, hogy itt leszek?

-Dean helyett nekem írtál – villantotta meg fogsorát. Nem bántam meg, hogy így lett. Most Dean se tudott volna lelket önteni belém, főleg, hogy ő támogatja a már nem létező kapcsolatomat Zaynnel.

***

Mikor bekapcsoltam a telefonom egy hangüzenet fogadott, mégpedig Zayntől. Nem mertem meghallgatni, hogy mit akar mondani. Féltem, hogy csak még több dolgot vágott volna a fejemhez, vagy szárazon közölte volna velem, hogy azon nyomban vetessem el a gyereket. Nem töröltem, inkább meghagytam későbbre, hátha akkor lesz elég erőm meghallgatni.

Elővettem két papírt, majd leültem az asztalhoz, és írni kezdtem. Az egyiket csak Zaynnek szántam, míg a másikat mindenkinek a bandából. A második levélhez leírtam, hogy amit küldök nekik, az a kiengesztelő ajándék, amiért nem lelkesedtem értük, mikor először találkoztunk. Louis-nak frissen szedett répák, Liamnek két teknős egy akváriummal, Harrynek a macska, s Niallnek a kaja. Zayn nem mondott semmit, de csupán a jó szívem miatt vettem neki egy meglepit, amit ha megnéz talán örülni fog neki, és nem fésűre, vagy hasonlókra gondoltam, hanem valamire, amire talán mindig is vágyott.

-Éhen halok! – nyavalygott Niall, ugyanis tegnap nem engedtem haza, hogy ne vezessen a sötétben. Persze reggelit is ígértem neki, ezért már nem mert ellenkezni.

-Palacsinta a pulton – néztem fel egy pillanatra, majd tovább körmöltem Zayn levelét. Talán ezt volt a legnehezebb megírni. Áthúzásokkal, és javításokkal díszelgett, de nem érdekelt. Nem akartam még egyszer átírni. Elégedjen meg ezzel.

Bozont leült mellém, és csendben falatozott, sőt az összes palacsintát megette, amit csináltam. Miután befejezte az evést, elégedetten dőlt hátra a székben, és a hasát simogatta.

-Niall, odaadnád ezt a többieknek, és ezt a levelet – mutattam arra, amin Malik neve volt – Zaynnek?

-Persze. De mi van benne? – kérdezte csillogó szemmel.

-Kiengesztelési ajándék, mert nem imádtalak titeket úgy, mint Billie Joe-t – mondtam, s haspók szöszi barátom mosolygott az emlék miatt.

-Kaja is van benne – mosolyogtam.

-Istennő vagy – szemezett az ajándékokkal, s próbálta kitalálni, hogy melyikben van étel – Nem értem Zaynt. Hagyta, hogy elmenj. Egy idióta.

-Ezzel egyetértek – komorultam el.

Zayn:

Ziháltan ültem fel az ágyamban egy újabb rémálmom után. Izzadtság cseppek borították be az egész testemet, pedig csak egy boxer volt rajtam. Szívem még mindig gyorsan vert, mindezt egy álom miatt, amiben elveszítettem Őt – sajnos nem először. A valóságban is megtörtént ez annyi különbséggel, hogy nem halt meg a szemem láttára, mert lelőtték. Nem is akárki volt a tettes, hanem a saját unokatestvérem, James, de szerencsére csak egy rossz álom volt, és ez sosem fog bekövetkezni. Legalábbis próbáltam ezzel nyugtatni magam, mert Őt ismerve, megint belekeveredik valamibe, és akkor a rémálom valósággá válik. Bárcsak ne lenne rossz előérzetem ezzel kapcsolatban, de a koncert utáni elrohanása elég okod ad rá, hogy aggódjak érte. Akkora egy marha vagyok! Hogy szúrhattam el így mindent? A saját hülyeségem miatt vesztettem el, pedig nem akartam, hogy ez legyen a vége. Elárultam Őt valamilyen szinten, pedig csak neki akartam jót. Beszélnem kell vele, még ha tudom is, hogy nem lesz hajlandó rá. Ki kell valahogy engesztelnem, és Simonnal is meg kell beszélnem az alkut, hogy végleg lezárjam. S ha ehhez az kell, hogy a következő adásból kiessünk Loval, akkor megteszem. Különben sem tenne neki jót a sok idegeskedés, mert terhes. Erről beszélt Niallel? A francba is! Miért nem mondta el?

-Megint rémálmod volt? – zavarta meg egy női hang a gondolataimat. A mellettem lévő lányra néztem, és szomorúan konstatáltam, hogy nem Ő az. Már nem tudtam szerelemmel nézni Perrie-re, de ennek mégis vele töltöttem a tegnap estét. Nem szerelemből, egyszerűen csak megtörtént.

Elfordultam tőle, mert arra emlékeztetett, hogy mi történt tegnap este a koncert alatt és után. Hiba volt a csók. És a legviccesebb, hogy láttam Laurent is, de mégsem hozzá mentem oda. Talán, ha Pezzt figyelmen kívül hagytam volna, akkor most is minden rendben lenne köztünk Loval, kivéve, ha valaki a bandából elmondta neki az egészet.

Idegesen bújtattam bele a papucsomba, és álltam fel, figyelmen kívül hagyva a lányt. Morogtam magamban tehetetlenségem miatt, miközben felkaptam az éjjeliszekrényemről a Marlboro-s dobozom, és az öngyújtómat. Az erkélyhez sétáltam, és sietve húztam el az erkélyajtót. Amint kiléptem rajta, megcsapott az utánozhatatlan reggeli eső illata, ezzel is előidézve egy emléket róla. Számba vettem az első kezembe akadó szálat, amit azonnal meggyújtottam, és nagyot szippantottam belőle. A nikotin szétáradt a testemben, ezzel is valamennyire lenyugtatva. Rákönyököltem az erkélykorlátjára, és onnan figyeltem az ébredező Londont, amikor még kevesen jártak az utcákon.

Hirtelen két kar ölelt át hátulról, de már nem éreztem azt a kellemes érzést, amit a kapcsolatunk elején. Ez egy elmúlt szerelem, amitől csak szenvedni fogok. Kivéve, ha sikerül rendbe hoznom a dolgokat. Lezárni Loval ezt az őrültséget, és újrakezdeni mindent.

-Megbántad a tegnap estét, igaz? – motyogta a hátamba a szőkeség. Habozás nélkül rávágtam volna a válaszomat, de az igazság az, hogy csak a gyerek miatt vagyok most Perrie-vel. Ennyi erővel Loval is lehetnék csak a baba miatt. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy egyszerre két nő is terhes tőlem .

Nem kellett volna Laurennek azt mondanom, amiket mondtam, de ideges voltam, és ezt rajta vezettem le. De akkor is elmondhatta volna, hogy terhes. Vagy tudta, hogy Perrie az, és nem akarta, hogy még rosszabb legyen nekem? Nem tudom, de lehet, hogy neki is ugyanazt mondtam volna, amit Pezznek. Na jó, ez hazugság. Loval teljesen mást közöltem volna, de ez most már mindegy.

-Megmondhatod az igazat – mondta a lány. Joga van tudni, az igazat, még ha neki fájni is fog.

-Igen – mondtam ki az igazat, mire egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a száján. Jó tudni, hogy mindketten ugyanúgy, hibaként könyveltük el az elmúlt éjszakát. Talán ő is csak a baba miatt ragaszkodott ehhez.

-Őt szereted igaz? – engedett el, majd kilépve mögülem mellém állt egy halvány mosollyal az arcán.

-Mégis kit? – tetettem a hülyét, de sejtettem, hogy kire gondolt.

-Tudod te – lökött meg játékosan. Ha látta az interjút, és arra a lányra gondolt, akkor igen, de ha másra, akkor nem.

Egy ideig mindketten csendben álltunk, nézve az embereket, ahogy sietnek a munkába, miközben a saját gondolatainkba merültünk. Valahogy rendbe kell hoznom a dolgokat Loval, és ha másképp nem megy, akkor a kívánságrandinkat használom fel a célra. Mindenképp tudnia kell az igazat, és az én álláspontomról is tudnia kell, s ha nem bocsájt meg, megértem és elfogadom. De legalább lesz egy csekély vigaszom, hogy megpróbáltam.

-Zayn, mondanom kell valamit – törte meg a csendet Perrie elkomorult hanggal. Érdeklődve néztem rá, és láttam a szemében, hogy valamit be akart vallani, ami nekem nem fog tetszeni. Hajával kezdett el idegesen babrálni, és maga elé meredt, de nem folytatta azonnal. Várt egy percet, mire rendezte gondolatait, majd belekezdett – Amit tegnap mondtam, abból semmi sem igaz – nézett le a csempére – Nem vagyok terhes.

Ledöbbenve néztem rá, és nem akartam hinni a fülemnek. Képes volt hazudni, de fogalmam sincs, hogy miért, de most már nem is érdekel. Csak az, hogy minél előbb elhúzzon a házamból.

-Tűnj el! – intettem az ajtó felé. Nem kezdett el magyarázkodni, sőt még nem is sírt, csak elindult befelé, de mielőtt átlépte volna a küszöböt, visszafordult.

-Vigyáz Laurenre az esküvőn, és legyél mindig mellette, mert baja eshet – mondta Pezz, de mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mondott, már kisétált örökre a házamból, s talán az életemből is.

Esküvő? Miféle esküvő? Ugye nem Lo megy férjhez? Ha igen, akkor Simon ezért akarta, hogy megváltozzon. És ezért kért meg engem, hogy változtassam meg? Ki kell derítenem! És erre csak egy embertől tudhatom meg a választ.

Azonnal elnyomtam cigicsikkem, és visszarohantam a szobámba. Kitártam a szekrényem ajtaját, majd hossza keresgélés után kivettem egy fehér pólót, és egy fekete nadrágot, amiket rögtön felvettem, majd a fürdőt vettem célba, ahol elvégeztem a szokásos hajistenítésemet, ami annyit jelentett csak, hogy tökéletesebbnél is tökéletesebbre lőttem be. Elégedetten vonultam ki a fürdőből, pont jókor, mert megszólalt a telefonom. Nem siettem, hogy felvegyem, mert féltettem a frissen beállított hajam, de amikor elértem a készüléket, még mindig csörgött. Kezembe vettem a mobilom, amin Nialler neve volt.

-Gyere Louis-ék házához, most! – mondta, majd egyből bontotta a vonalat.

Nem értettem, hogy mi ennyire sürgős, de nem sok kedvem volt menni, főleg most, hogy fontos dolgokat kellett kiderítenem, és akitől megszerezhetem a szükséges információt, azzal nehéz dolgom lesz, mert semmit sem mond ingyen, és itt nem a pénzre gondoltam... Viszont úgy éreztem, hogy most oda kell mennem Harryékhez. Talán ők tudnak valami Loról, ha nem is mindenki, de Niall igen.
Felvettem a bőrdzsekim – amit még Lonak adtam oda a temetőben – , s megcsapta orromat parfümjének az illata, még ha csak egy kicsit is volt rajta, de valamennyire beleivódott a dzsekimbe. Felkaptam az asztalról a kocsikulcsom, és bezártam a lakásomat, majd beszálltam a kocsimba, s Tommoék háza felé vettem az irányt. Amikor megérkeztem hozzájuk, már mindenki nagyban beszélgetett valamiről.

-Á, itt van a szívtörő! – köszönt Louis. Szem forgatva pacsiztam le mindegyikükkel, majd leültem a kedvenc helyemre, vagyis a fotelba.

-Mi volt ennyire sürgős? – kérdeztem, mire minden szempár rám szegeződött. Lou és Haza kissé dühösek voltak rám, Liam csalódottan nézett, míg Niall teljesen más érzelmet mutatott. De leginkább egy „sajnálom, haver” nézéssel fürkészett. Hatodik érzékem bekapcsolt, s azt sugallta, hogy az ír manó lesz az, aki segít a kívánságrandi megtervezésében. De az is biztos, hogy nem fog hamar kötélnek állni, ezért Liam is kellesz.

Még mindig a válaszukra vártam, amikor Nialler kezembe adott egy dobozt, és egy levelet.

-A dobozban ajándék van, a levelet Lo írta neked – válaszolt Niall. Nem foglalkoztam a doboz tartalmával, szinte azonnal lepasszoltam Linek, s inkább a levél kötötte le a figyelmem. Az elejére a nevem volt írva Lo kézírásával, valamint még annyit írt alulra apró, alig észrevehető betűvel, hogy „vége”. Tudtam, hogy ezzel mire célzott, de a saját szájából is hallani akartam. Felbontottam a borítékot, amiben Lo levelet volt, majd olvasni kezdtem a papírt.

Kedves Malik Zayn!
Sokat Valamennyit gondolkoztam a kapcsolatunkon. Az elején utáltalak, sőt a pokolra küldtelek, amiért tönkretetted a nyaram. Ez most sincs másképp van, de mégis valami megváltozott közöttünk, ami csak azt bizonyítja, hogy gyenge vagyok. Annyira, hogy sajnos beléd szerettem, és összetörted a szívem. De nem kell emiatt aggódnod többé, mert most is azon vagyok, hogy minden olyan legyen közöttünk, mint a legelején. Többé nem foglak szeretni, inkább megpróbállak gyűlölni. Így mindkettőnknek könnyebb lesz. Ja, és a baba miatt sem kell aggódnod, mert elvetetem. Senki se fogja megtudni, és mindent elfelejthetünk, ami a bál éjszakáján történt. Arra kérlek, hogy csak munkakapcsolat legyen közöttünk, semmi más. Ha nem muszáj, nem fogok hozzád szólni. Régi barátod ellenséged leszek, akivel együtt kell dolgoznod. Ne Légy boldog Perrie-vel! Ne Felejts el! Csak ennyit akartam. Ég veled Zayn örökre!

Ui: Attól, hogy nem vagyok a közeledben nem jelenti azt, hogy ne készülj fel a műsorra. Ha megtudom, hogy nem készültél, megöllek! Ne hidd azt, hogy ez üres fenyegetés, mert nem az. Elveszem az összes hajzselédet, fésűdet és tükrödet, ha nem tanulod meg a dalt.

Ölel Megfojt: Lo.

Leengedtem a kezem, amiben a levél, és csak magam elé meredtem. Nem akartam elhinni, ami írt. Megbízott bennem, én meg ezt tettem vele. Összetörtem a szívét, amiért csak magamat okolhattam. Egy baromi nagy seggfej vagyok. Nem csodálom, hogy utál.

-Mit ír? – érdeklődött Liam. Megráztam a fejem jelezve, hogy nem mondom el, de ez egy cseppet sem érdekelte Lou-t, mert kikapta a kezemből a levelet, s elfutott vele a szoba másik sarkába. Hazza is utána ment, majd a többiek is csatlakoztak hozzá, és félkörben állva elolvasták a levelet.

-Barom vagy, Malik! – rázta meg a fejét Hazza, majd visszaadta a levelet.

-Ezt jól elcseszted, haver! – veregetett hátba Liam.

-Tudom – sóhajtottam. Bárcsak visszafordíthatnám az időt. Akkor mindent megtennénk, hogy ne így alakuljanak a dolgok. Dean is megmondta, hogy nehezen enged bárkit is közel magához, de én kivétel voltam, és sikeresen elbasztam, sőt a szíve is darabokban van miattam. Joggal kijár a barom elnevezés...

Lauren:

Mikor megérkeztem egyetlen segítségemhez, akitől munkát kaphatok, leállítottam a kocsit, majd kiszálltam belőle, s a bejárathoz sétáltam, ahol Mary már várt rám. Nem kérdezett semmit, csak intett, hogy kövessem, s én így tettem. Semmi sem változott, mióta utoljára itt jártam. A falak ugyanúgy omladoztak, és fehérek voltak. Ahogy lenni szokott, senki se tartózkodott itt, kivéve azt, akihez jöttem, és néhány embere. Ez volt a legideálisabb búvóhely a zsaruk elől, főleg, hogy itt zajlottak a drogügyek is különböző szobákban, mert minden teremnek meg volt a sajátossága a folyosón. De nekem a folyósóvégén lévőbe kellett mennem, hogy találkozzak vele. Reméltem, hogy egyedül lesz, de hallottam hírét, hogy összeállt Jamesszel, hogy jobban menjen az üzlet mindkettőjüknek. Nem tudom, hogy bejött-e, de ha James is itt van, akkor tudni fogja, hogy miért jöttem.

-Reméltem, hogy nem látlak többet itt, Avril – szólított egykori álnevemen Mary. Fura volt ennyi idő után újra hallani, de határozottan nem hiányzott.

-Én is – sóhajtottam, majd bementem az irodába, ahol Mark háttal állt nekem, miközben telefonált. Nem zártam be az ajtót, de az magától becsukódott, legalábbis ezt hittem, míg nem hallottam meg a szörnyeteg hangját.

-Jó újra látni – kirázott a hideg Jamestől. Sokkal könnyebben ment volna minden, ha ő nincs itt, csak Mark. De gondolom hallotta, hogy jövök, ezért eldöntötte, hogy marad.

-Milyen munkát tudsz adni? – tértem a tárgyra, mert nem akartam sokáig itt maradni.

James tetőtől talpig végigmért, majd tekintette megakadt a hasamon. Odajött hozzám, s kezével gyengéden megsimogatta.

-Ha abortuszra mész, nem biztos, hogy lehet több gyereked – csóválta meg a fejét volt barátom. Meg se lepődtem rajta, hogy tudja. Az lepett volna meg, ha nem.

-Nem érdekel – vettem le kezét rólam – Milyen szállítmányban tudok segíteni – tereltem megint a témát idejövetelem okára.

-Jaj, Lo! Anyukád tudja ezt? – ingatta a fejét.

-Te is tudod, hogy két éves koromban meghalt – mondtam. Bosszantani akar azzal, hogy felhota anyát, vagy tényleg tudott róla valamit.

-Emily Westről beszélsz? – kérdezte meglepetten, mire bólintottam – Ő Los Angelesben él jegyesével, és a fiával, Adammel, aki a te bátyád – kezdett el kotorászni a fiókjában, majd elővett egy mappát a nevemmel. Mindenkiről volt feljegyzése. Mindenkinek tudta az összes apró titkát, ahogy azt is, ha valamilyen családi titka volt. Leggyakrabban azokkal zsarolta az embereket, de nálam nem vált be eddig.

-Ő halott – akadtam ki, mire kezembe adta az aktámat. Végignéztem az összes információját rólam, és semmit se hagyott ki, sót voltak benne olyanok is, amikről nem tudtam. De leginkább az utolsó oldal lepett meg, amin még két családi titok állt. Fejem hevesen ráztam, mert nem akartam elhinni, hogy bármi is igaz lenne az utolsó lapról. Feketén-fehéren ott állt rajta, hogy az anyám él, s ő bérelt fel valakit, hogy megölje Tarat, és apát, de engem nem – Ez nem igaz! – dobtam le ingerülten az asztalra a mappát.

-Te is tudod, hogy nem hazudok sosem – jelent meg egy gonosz mosoly az arcán. Nem akartam hinni neki, de a múltunk elég okot adott rá, hogy elhiggyem igaz. Az anyám el, és miatta haltak meg a húgomék. De többé már nem tudtam rá anyaként tekinteni, mert ha tényleg szeretett volna minket, akkor nem tette volna ezt. Számomra az anyám meghalt, mikor Tara született. S akit eddig halottnak hittem nő, már csak Emily lesz – Adam már biztos mesélte, hogy most vasárnap lesz az esküvője, a volt nőgyógyászával, akivel Josh-t csalta. Tudod, Dr. Sam Davis.

Élvezte, hogy kínozhatott ezzel, de nem tudtam megkérdőjelezni.

-Simon tudja? – érdeklődtem. Bár szívem szerint neki mentem volna Jamesnek, hisz nem volt bizonyítéka ezekre, de a forrásai eddig egyszer sem tévedtek. És ha ezt Adamtől tudtam volna meg, akkor kiborultam volna, de James előtt tartanom kellett magam. Majd ha elmentem innen, kiadom magamból, de annak még nem jött el az ideje.

-Eressz! – hallottam kintről egy hangot, és azonnal tudtam, hogy kihez tartozik, pedig most nem is szóltam neki, hogy idejövök. Az ajtó hirtelen kivágódott, és Shane sétált be rajta Deannel az oldalán. A levegő megfagyott a helységben, és innentől az események felgyorsultak.

-Mondtam, hogy ne hívd ide őket – sziszegte a fogai között Mark, majd Jamesszel együtt elővett egy 9mm-s fegyvert, amit kibiztosítottak, és rám fogták – A te hibád, hogy itt vannak!

Remegni kezdtem, hiszen megint előtört a húgomék emléke, valamint, mikor James legutóbb fegyvert fogott rám. A levegőt is egyre gyorsabban vettem, és éreztem, hogy itt a vége. Vagy én halok meg vagy a barátaim. Nem volt nehéz meghozni a döntést, mert nem akartam, hogy Dean és Shane családja szenvedjen a hiányuk miatt, ezért előrébb léptem egyet. Nagyot nyeltem, de megtettem még egy lépést, majd még kettőt. Láttam, ahogyan ellenségeim ujjai a ravaszon megfeszültek, és készültek a lövésre.

-Sajnálom, Lo – mondta Mark, majd meghúzta a ravaszt, és a fegyver elsült. Félelmemben reagálni se tudtam, csak egy lökést éreztem a vállamnál, majd a földre zuhantam. Nem fájt semmim, sőt nem is éreztem a golyót. Oldalra fordítottam a fejem, és megláttam Deant a földön elterülve. Nem láttam, hol találta el a lövedék, de vérzett, s arca is egyre fehérebb lett. Odamásztam hozzá, de nem bírtam felfogni, hogy ez történt vele. Miért ő? Miért nem engem lőtt le? Egyáltalán mi a fészkes fenéért mentett meg? Nem érdemlem meg, hogy éljek. Nincs normális családom, a szívem összetört, és teher is vagyok. Ez bőven elég ok a halálra.

-Dean! Ne! – zokogtam – Nem hagyatsz itt, hallod! – ordítottam, de semmit sem ért. El fogom őt veszíteni. Ez nem történhet meg. Élnie kell!

-Lo – szorította meg gyengén a kezem – Szeretlek!

-Ne, Dean! Könyörgöm... – mellkasára borulva sírtam. Miattam fog meghalni a legjobb barátom, aki szinte a testvérem. Nem tudnék nélküle élni. Erőt vettem magamon, és felálltam, hogy szembenézzek a saját halálommal, mert Dean nélkül már biztos, hogy nem tudnám elviselni az életet. Mindig ő térített észhez. Neki köszönhetek mindent.

-Kérlek, Lo! Ne gyere közelebb! Nem akarlak bántani – ezúttal James száját hagyták el a szavak, de nem engedelmeskedtem neki. Makacsul közeledtem felé, miközben könnyeim egyre jobban hullottak.

-Te idióta! – hallottam Shane hangját, ami után elsült a fegyver. Ott álltam, és vártam, hogy vége legyen mindennek, de nem jött a megváltás, mert Shane elém állt, és felfogta a golyót. A szemem láttára rogyott össze vérző mellkassal. Kínomban ordítottam egyet, majd lábaim feladták a szolgálatot, s erőtlenül összecsuklottak. Könnyeim még jobban folytak.

-Shane, miért? Miért? – zokogtam. Nem veszíthetem el őt is.

-Mert szeretlek, te bolond – nem látszott rajta, hogy megbánta volna tettét. Kezemmel megpróbáltam elszorítani a vérzést a mellkasán, de nem jártam sikerrel, mert ömlött belőle a vörös folyadék.

-Ne! Shane, ne! – a könnyektől már semmit se láttam.

-Kérlek, Lo! Csókolj meg utoljára – nem tudtam erre mit mondani, inkább megtettem azt, amire kért. Ajkaimat az övére tapasztottam, s lágyan cirógattam az övét, majd nyelve átfurakodott a számba, ezzel táncra hívva az enyémet. Nem kellett kimondanunk, de mindketten tudtuk, hogy ez a halál csókja. Bármennyire is azt akartam, hogy túlélje, egyre jobban látszott rajta, hogy nincs rá sok esélye.

-Szeretlek! – suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól, majd lehunyta a szemét örökre...

Vártam, csak vártam, hogy mikor durran el megint a fegyver, s hogy kinek köszönhetem majd ezt. A sós cseppek egyre jobban folytak, és lassan kezdett eljutni a tudatomig, hogy mi is történt. Tudtam, hogy ha megpróbálnám hívni a mentőket lelőnének, de egy próbát megért. Letörölve a könnyeimet, amik újra megeredtek, kivettem a telefonom, és beírtam a mentők számát. Készültem, hogy megnyomjam a hívást, ám ekkor valaki megint lőtt egyet, és a telefon kiesett a kezemből. Nem fogtam fel, hogy lelőttek-e vagy sem, de nem érdekelt, mert a világ, és a zaj is kezdett lassan megszűnni, de mikor már majdnem elsötétült minden, valaki átkarolt, és fejem a mellkasába temettem. Nyugtatóan simogatta a hátamat, de nem kellett volna ezt tenni, hiszen ölelése már nyugtató hatással volt rám. Minden félelmem elszállt, és készen álltam, hogy átadjam magam a nem ismert sötétségnek, ami hívogatott.

-Köszönöm – leheltem alig hallhatóan, majd lecsuktam a szemem. Nem tudtam, hogy örökre-e vagy sem, de teljesen nyugodt voltam.

-Lo – hallottam utoljára az Ő szájából a nevem, majd mindent elnyelt a sötétség...

***

Ne maradjatok csendben! :)

29.Szóval csak addig voltam jó, amíg Perrie vissza nem jött?

Sziasztok! Itt az új rész. :) Nekem annyira nem tetszik, kivéve ami Zayn és Lo között történt a végén, de ti majd eldöntitek, hogy mi a véleményetek. :) Gépem sajnos továbbra sincs, de amíg a tesóm gyúr, addig lenyúlom az övét :D Jó olvasást! :D

Zayn karjai közt feküdtem, amik derekamon pihentek, így egy kicsit felhúzva a pólómat. Hiába próbáltam elaludni, nem tudtam, ahogy egész éjjel sem hiszen agyam ezerrel zakatolt Zaynen, rajtunk, és a babán. Az egész gondolatmenetem egy ördögi körforgás volt, mert mindig a srácnál kötöttem ki, akit szeretek. Mégis valamiért úgy éreztem, hogy hibát követtem el azzal, hogy belementem egy titkos kapcsolatba. Nem tudom miért, de így éreztem. Mintha az agyam így akarta volna jelezni a szívemnek, hogy össze fog törni Zayn miatt. Ismertem őt valamennyire, de nem eléggé, hogy ne legyenek kétségeim afelől, hogy nem fogok benne csalódni.

Neten nem fogok utánanézni, hiszen ott bármit kitalálhattak róla, és az sem biztos, hogy igaz. Talán egy nagy nőfaló, hatalmas egóval megfűszerezve. Vagy az is lehet, hogy olyan, mint amilyennek megismertem. De ezek mind csak feltételezések. Viszont, amit az első csókunkkor mondott, az elég ok arra, hogy kételkedjek abban, hogy nemcsak Simon miatt tette mindezt, hiszen, amikor megszívattuk Harryt, s mikor Zayn megcsókolt, akkor azt mondta, hogy mindezt bosszúból tette.

Talán még most kéne szakítanunk, mielőtt jobban fájna bárkinek is. Nem tagadom, így is fájni fog, de idő kell, hogy teljesen begyógyítsa a sebet, amit a hiánya fog okozni. És a legrosszabb, hogy mindennap látnom kellesz a műsor miatt. Ennek ellenére nem feltétlenül hiszek abban, hogy az idő mindenre gyógyír. Hiszen mi van akkor, ha túl mély, és túl nagy fájdalom lakozik a szívben? Akkor is igaz ez? Kötve hiszem, mert minden csalódás mély nyomot hagy az emberben, és az idő vagy jobban felerősíti a hiányát, vagy ráébreszt, hogy igazából sosem szerettük igazán. Lehet, hogy velem és Zaynnel is ez a helyzet. Talán egy erős vonzalom van köztünk, ami laikusként szerelemnek neveztem. S ha vége az együtt töltött időnek, akkor elfelejtjük egymást, és ez csak egy nyári szerelem lesz.

Viszont itt van ettől egy fontosabb kérdés is. Mi legyen a gyerekkel? Több millió okunk van arra, hogy miért ne tartsuk meg, de... Na jó! Itt nincs de! El kell vetetnem úgy, hogy Zayn nem is tud róla, és akkor annak az estének semmilyen nyoma nem marad, kivéve Shane elvesztése.

-Nem tudsz aludni? – kérdezte rekedtes hangon Zayn.

-Nem igazán – feleltem, de inkább csak magam elé meredtem. Nem volt kedvem most vele beszélgetni, főleg, hogy egyedül kell most meghoznom a döntést két dologról, de ahhoz az kell, hogy ne legyek a közelében. Viszont ez nem megy a próbák miatt. El kell mennem a kis rejtekhelyemre, ahol senki se fog megtalálni, de előtte pénz kell, amit nem vehetek le a számlámról, mert Simon észreveszi, és akkor minden kiderül.

-Megint émelyegsz? – simogatta a hasamat, mire furát éreztem a gyomromban. Nem! Ez nem lehet! Nem kelhettek életre azok a szar vadászgépek! Nem eshetek bele annyira, hogy ne tudjak kiszeretni belőle. El kell mennem, legalább péntekig, hogy minden érzésem tisztázzam, és lerendezzem a baba kérdést, s mindezt Zayn nélkül.

-Nem – megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a száján, mintha megkönnyebbült volna, hogy talán mégsem vagyok terhes. Ha tudná az igazat – amit sosem fog megtudni – , akkor nem így reagált volna.

-Énekeljek valamit? – puszilta meg a vállam, és ajkainak nyoma bizsergetően hatott rám. Meg kell akadályoznom, az érzéseimet iránta. És ami a legfontosabb, ki kell szeretnem belőle. Vissza kell változnom azzá a lánnyá, aki utálja őt – még ha ez nem is igaz – , és soha nem akar szerelmes lenni. Ha bunkózom vele, akkor elfelejt, s minden a legnagyobb rendben lesz. Mindketten élhetjük tovább az életünket anélkül, hogy a másik érzései miatt aggódnánk. Ezt kell tennem.

Mielőtt válaszolhattam volna Zayn kérdésére, halkan dúdolni kezdett valamit, amit egyből felismertem. Lehunytam a szemem, és próbáltam a hangjára elaludni, ami édes dallam volt füleimnek.

So just close your eyes (Csak hunyd le a szemed)
Honey, here comes a lullaby (Kicsim, itt jön egy altatódal)
Your very own lullaby (A te saját altatódalod)
Honey, here comes a lullaby (Kicsim, itt jön egy altatódal)
Your very own lullaby (A te saját altatódalod)

Csak annyit vettem észre, hogy szemem egyre jobban nehezedik, míg végül teljesen álomba nem merültem, de egyet biztosan tudtam, hogy egy időre eltűnök, kiszeretek Zaynből, és elvetetem a gyereket, még ha felér egy gyilkossággal is... De ez volt az egyetlen helyes döntés.

Reggel, ahogy besütött a nap a szobámba szemeim azonnal kipattantak. Nem próbálkoztam meg visszaaludni, mert akkor nem tudtam volna lerendezni az ügyeimet, s ez csak úgy ment, ha Zaynt nem keltem fel. Óvatosan másztam ki mellőle, és nem néztem meg, hogyan alszik, mert akkor csak jobban rabul ejtett volna, ami nem hiányzott. Így is elég nagy baj volt, hogy beleszerettem. De nem bírtam megállni, és megfordultam. A szívem örült, hogy ezt tettem, ellenben az agyammal, aki tombolt.

Csak mosolyogni tudtam Zaynen, és ellent mondva az agyamnak, őt kezdtem el nézni annak ellenére is, hogy hevesen tiltakozott ez ellen. Viszont most az egyszer, és talán utoljára a szívemre hallgattam, mielőtt meghoztam volna a végleges döntést Zaynnel kapcsolatban. Viszont valahol legbelül már tudtam a választ, csak ezzel akartam időt nyerni a lehetetlenhez.

Zayn még az igazak álmát aludta, de nem tudtam levenni róla a szemem. Egyszerűen vonzotta a tekintetemet, ahogy ott feküdt az ágyamban, és szunyókált. Haja kissé kócos, arca kicsit borostás volt, de még így is szívdöglesztően nézett ki. Vajon, ha nem tenném tönkre azt, ami kettőnk közt van, akkor majdnem minden reggel arra kelnék, hogy Zayn mellettem fekszik? És órákig nézhetném őt?

Miket beszélsz Lo! – szidtam magam. Ez a rózsaszín köd egyre jobban magába szív, és elveszi minden normális gondolatomat, s helyére valami bugyuta szerelmes maszlagot tesz. Legalább ne venné el az eszemet a szerelem, mert akkor talán jóba lennék, és Amornak sem kéne a sürgősségire járnia a törött kezével miattam.

Figyelmem újra Zaynnek szenteltem, aki már egy párnát ölelt szorosan magához. Azt hihette rá, hogy én vagyok... Ha visszamászok mellé az ágyba, akkor felkel? Most fejezd be Lo! – szóltam magamra. Nem járhat minden gondolatom körülötte, amikor éppen kiszeretni próbálok belőle. Az ördög vigyen el, Zayn!

Nagyot sóhajtottam, majd visszafordultam a szekrényemhez, hogy kivegyek valami tűrhető ruhát. Éppen keresgéltem, amikor valaki hátulról átölelt, mire ijedtemben megugrottam. Halk kuncogást hallottam mögülem, s durcásan megfordultam. Zaynnel, és az ő levakarhatatlan mosolyával találtam szembe magam.

-Rossz a lelkiismereted? – kérdezte nevetve. Nem válaszoltam, csak lehajtottam a fejem, és a szőnyegemet kezdtem el tanulmányozni, mert hirtelen nagyon érdekesnek tűnt. Igaz, már kismilliószor láttam, de most úgy éreztem, hogy muszáj megfejtenem, hogy miért ezt választottam annak idején – Mi a baj? – váltott komolyra, és államnál fogva felemelte a fejemet. Igéző karamell szemeit az enyémbe fúrta, de nem bírtam állni a tekintetét, ezért lehunytam a szemem, remélve, hogy befejezi a faggatózást – Nyisd ki a szemed, Lo! – kért kedvesen. Először nem akartam megtenni, de mégis kinyitottam – Mit nem mondasz el nekem?

Kezem mellkasára tettem, és megpróbáltam eltolni magamtól, de nem engedte. Továbbra is erősen tartott a derekamnál fogva.

Itt az idő. El kell mondanom neki legalább az egyik gondot, de nem mertem. Túl nehéznek bizonyult a számomra. Sokkal könnyebb lett volna, ha tegnap ő hallja meg, hogy terhes vagyok, és nem Niall. Akkor most nem kéne azon gondolkoznom, hogy mikor tudatom vele, hanem azon törnénk a fejünket, hogy mi lesz. Hogyan tovább. De ehelyett egyedül próbálom megoldani a dolgokat.

-Zayn, én... – próbálkoztam azzal, amivel tegnap, de több hang nem jött ki a torkomon, mintha valaki azt akarta volna, hogy Zayn ne tudja meg az igazat – Nem megy – ráztam meg a fejem. Olyan gyenge vagyok. Elgyengültem egy pasi miatt. Máskor már leordítottam volna mások fejét, hogy vallják be, amit be kell, de a saját helyzetemben nem ment ugyanaz. Tényleg kell egy kis idő...

***

Idegesen doboltam a lábammal Simon irodája előtt, és vártam, hogy kijöjjön, amit félóra idegeskedés után megtett. Viszont nem egyedül, hanem Malikkal együtt sétált ki. Meglepetten pislogtam, de mit sem törődve Zaynnel berángattam nagybátyámat az irodájába, majd belekezdtem a mondandómba.

-Engedj el néhány napra! – kértem – Ígérem, hogy megtanulom a dalt énekelni és játszani is, de el kell mennem, hogy kiszellőztessem a fejem.

-Mehetsz, de legkésőbb szombat délután itt vagy – mondta. Hevesen bólogatva egyeztem bele a feltételbe, még ha végig kell szenvednem megint két órát – Ja, és mindennap felhívsz, és eljátszod a dalt – tette hozzá.

-Persze – puszit nyomtam az arcára, majd rohantam vissza a szobámba, hogy mindent összerakjak, ami erre a néhány napra kellesz. Sikerült egy egész bőröndöt összepakolnom, plusz a gitárom, és a deszkámat.

Gitártokot felvettem, a gördeszkám a hónom alá csaptam, míg a bőröndöm magam után húztam. Amikor a lépcsőhöz értem, egy elegáns mozdulattal ledobtam, és a poggyászom hatalmas puffanás kíséretében ért földet. Nem törődtem vele, hogy mindenki hülyének néz az akcióm miatt, csak lazán lesétáltam az emeletről, mintha mi sem történt volna, és kimentem a járgányomhoz. Mindent beraktam a kocsim csomagtartójába, majd visszamentem a házba, és a szöszibe ütköztem.

-Elmondtad neki? – érdeklődött.

-Nem – feleltem kurtán – Majd, ha visszajöttem.

Akkor már nem lesz mit mondani, szóval így jobb, de előtte pénzt kell szereznem hozzá, és tudom, hogy kitől kapok rövid idő alatt, jó fizető állást.

-Melletted legyek, amikor elmondod Zaynnek? – kérdezte Niall. Nemlegesen megráztam a fejem, és készültem elmenni, hogy a kényszerkoncertre elkészüljek, de valaki megragadta a karomat, és visszahúzott.

-Mit titkolsz, Lo? – érdeklődött kissé idegesen Zayn. A francba! Muszáj mindig ilyenkor megjelennie? Mint egy rosszul időzített bomba. Mindig akkor bukkan fel, amikor nem kéne.

-Semmit – rántottam ki a kezem a szorításából. Gyanúsan nézett egy ideig, majd hagyott elmenni, de éreztem, hogy ennyivel még nem zártuk le a témát.

-Eljössz a mai koncertre? – kérdezte csillogó szemekkel.

-Nem – vágtam rá egyből. Nem érdekelt, hogy ezzel megbántom, de egyenesen rühellem a zenéjüket. Nemhogy két órán át hallgassam őket. Akkor inkább vallom be Simonnak, hogy terhes vagyok. Sokkal jobban járnék azzal, mint a koncerttel.

***

-Lo, kérlek! – könyörgött Harry már vagy félórája. Nem igaz, hogy nem adja fel! Miért olyan nehéz megérteni, hogy semmi kedvem ahhoz a fos koncerthez, ahol nyálas popnak nem nevezhető zenét énekelnek? Ének? Maradok a nyávogásnál...

-Nem! – mondtam határozottan. Nem olyan könnyű megtörni.

-Jó – sóhajtott – Tudod, te voltál az utolsó reményem. Zayn totál kivan, hogy a csaj, aki tetszik neki nem jön el, és gondoltam te lelket önthetnél belé, de ezek szerint nem... – hallottam a hangján, hogy csalódott, de mégis, amit mondott, attól összeszorult a szívem. Nem azért, mert Zayn kiakadt, hanem azért, akitől... Szóval Zaynek van valakije... Ezért kellet az egész tartsuk titokban, hogy járunk dolog? Vagy én vagyok tök idióta, és rólam van szó, csak Malik nem mondta el nekik.

-Mi van, ha elmegy a lány? – érdeklődtem.

-Akkor már rég itt lenne, nem gondolod? – kérdezte. Jó igaza van, de akkor is! Ha tényleg fontos lenne neki, Zayn, akkor az első sorban állna, és idióta módjára ugrálna, s az ő nevét kántálná. De ha rólam van szó, akkor erre még a legvadabb álmaiban sem számíthat.

-Talán – húztam el a szám. Átkozott kettősség. Vagy rólam, vagy egy tök idegen csajról van szó. De lehet, hogy a lány az, akiről áradozott az interjún.

-Biztos, hogy nem jössz? – próbálkozott még egyszer Bongyi, amin elmosolyodtam. Levakarhatatlan, ha akar valamit, de ettől lesz olyan bárányos.

-Nem – sóhajtottam. Talán így a legjobb. Ha kiderülne, hogy másik lányról van szó, akkor csak nekem fájna, és beigazodna, hogy Zayn mindent Simon miatt tett – Nem tudom mit csináljak – túrtam bele a hajamba.

-Gyere el, és hozd helyre Zaynt – tanácsolta.

-Meglátom.

-Ezt vehetem egy igennek? – hallottam a hangján, hogy mosolyog, s halk neszt is hallani lehetett, ami azt jelenthette, hogy ugrál örömében.

-Veheted – halványan elmosolyodtam, felkaptam a táskám, és kirohantam a szobámból. Lehet, hogy hibát követek el, de meg kell tennem. Talán így lezárhatom azt, ami köztünk van Zaynnel.

Kétszázzal hajtottam az O2 arénáig, ahol már senki se tartózkodott, mert mire odaértem a koncert elkezdődött. Nem siettem túlzottan, mert zenéjük továbbra is irritált, ezért minél kevesebbet akartam hallani belőle.

Amikor a bejárathoz értem, akkor megpillantottam Alexet, amint vadul integetett nekem. Lépteimet megsokszoroztam, és alig egy perc alatt, már a mosolygós vörös hajú lány előtt álltam, aki nevetve borult a nyakamba.

-Olyan jó, hogy itt vagy – lelkesedett – Zayn totál kikészült – sóhajtott gondterhelten, majd részletesen elmesélte, hogy mi baja Maliknak. Nem tudtam eldönteni, hogy miattam, vagy egy másik lány miatt ilyen, de egyet biztosan tudtam, hogy azt a lányt szereti.

Amint beértünk az arénába, már a folyosóról lehetett hallani, ahogy a srácok énekelnek, de nem foglalkoztam vele különösebben. Az egyre erősödő zaj felé mentünk, s mielőtt beléptünk volna a koncertterembe, Lex egy VIP jegyet akasztott a nyakamba, majd a karomnál fogva berántott.

Őrület uralkodott a koncerten. Minden tini visított, és a fiúk dalait énekelték. Próbáltam kizárni a fülsüketítő kiabálást, és csak azzal foglalkozni, hogy Zayn észrevegyen, ha már eljöttem. Alex mosolyogva állt mellett, és egész végig halkan dúdolta az idegesítő szólamot, majd hirtelen mindenki elhalkult, mert Zayn leugrott a színpadról, és egyenesen felém jött. Megállt bennem az ütő, és a szívem is gyorsabban vert. S kezdtem elhinni, hogy nem vágott át, de amikor elment mellettem, mindez meghiúsult.

Tengelyem körül megfordultam, és megláttam, amint egy szőke csajjal – aki valószínűleg Perrie lehetett – éppen egymást falják. Rám jött a hányinger, de ez ellen nem tudtam mit tenni. Lex észrevette, hogy nem vagyok túl jól, ezért kivezetett a tömegből, egészen a fiúk öltözőéig, ahova betessékelt. Leültetett, majd hozott inni, és itt ültem a koncert végéig, miközben magamat szidtam.

Hülye, idióta, meggondolatlan, szerelmes voltam, és mindent ellepett az az szar rózsaszín köd.

Ha hallgattam volna Lou-ra, és tegnap nem mondtam volna igent, akkor most nem szakadna meg a szívem, mert amit látnom kellett, az rohadtul fájt. Mintha a szívemet tépték volna ki a helyéről.

-Ez marha nagy volt! – jöttek be az öltözőbe a srácok, kivéve Zaynt. Harry mosolyogva jött felém, de amikor meglátta nem túl vidám arcom megállt. Louis is rám nézett, és egy „sajnálom” pillantást küldött felém. Úgy érezte, hogy ideje tudnom Zayn és Simon alkujáról, még ha az igazság fájni is fog.

-Mondjátok el, hogy miben egyezett meg a nagybátyám Malikkal! – követeltem az igazságot. Lou és a többiek összenéztek, és látszott rajtuk, hogy nem fog tetszeni, amit mondani fognak, de nem hátráltam meg. Niall csendben ült, és majszolt valamit, míg Bongyi az ajtót figyelte. Liam csendben hallgatott, egyedül Tapsi Hapsi volt az, aki el akarta mondani azt, amit tudni akartam.

-Röviden annyi, hogy változtasson meg – törte meg a csendet a répazabáló – Nem számít, hogy mit mond, és tesz annak érdekében, hogy ezt véghezvigye. Egy a lényeg. Megváltozz. Simon még azt is megengedte neki, hogy ha kell játssza el, hogy szerelmes beléd, sőt még járhatok is, de csóknál több nem lehet – fejezte be – Sajnálom Lo.

A világ legnagyobb idiótájának éreztem magam. Elhittem minden szavát, amikor csak Simon játékát űzte velem. Akkor talán a barátnőjével való szakítás is kamu volt. Egyáltalán volt valami igaz is? A nevén kívül? Nem hiszem. Egy játék volt az egész, amiben nem számított, hogy mit érzek, csak az, hogy a nagybátyám akarata érvényesüljön.

Az ajtó hirtelen kinyílt, és a hiányzó láncszem sétált be rajta. Amint meglátott lefagyott a mosoly az arcáról.

-Szóval csak addig voltam jó, amíg Perrie vissza nem jött? – kérdeztem a történtek alapján, mert az alku és a csók erre utalt.

-Igen – mondta minden habozás nélkül. Mintha millió tör szúródott volna a szívembe, és ez az érzés csak egyre rosszabb lett. Nem sírtam el magam. Most nem. Nem akartam, hogy meglássa mennyire összetört. Fagyos tekintettel néztem tovább rá, de mintha meg se rezdült volna, állta a tekintetemet.

-Remélem Simon örül, hogy egy ilyen faszfejre bízta az egyetlen unokahúgát.

-Fogd már fel, hogy nem körülötted forog a világ! Meddig fogod még sajnáltatni magad a családod miatt? – kérdezte ridegen.

-Óh, bocsáss meg Mr. Tökéleteséletem van. Tényleg szörnyű lehet, hogy élnek a szüleid és testvéreid! Ja, és nincs is eltitkolt bátyád! Szörnyű lehet – mondtam ironikusan

-Lo nem úgy értettem – hajtotta le a fejét. Azt hiszi, hogy ezzel bármilyen hatást is kivált belőlem? Mert nem. Megbíztam benne, erre a családommal támad le.

-Tudom hogy értetted – mondtam flegmán – Tudod Zayn benned csalódtam a legnagyobbat.

-Persze hogy én vagyok a hibás! – háborodott fel.

-Mert én? Nem én húztam be Shane-nek. Nem én vertelek át. Nem én mondtam kamu szerelmi vallomásokat – ordítottam. Egy életre elegem lett Malikból – Nem érdekelsz – indultam meg az ajtó felé. Még egy utolsó pillantást vetettem a döbbent társaságra, majd kiléptem az ajtón, és vissza se nézve eljöttem onnan.

Zayn

-Mi volt ez? – támadt nekem Hazza. Most baromira nem volt kedvem még az ő kioktatásukat is hallgatni. Éppen elég volt Loval összekapni, főleg, hogy minden eddigi munkám ugrott.

-Te egy seggfej vagy, Malik! – kelt ki magából Niall. Úgy tűnik a kis ír manó bedurvult. Kavar Loval, hogy ennyire mérges rám? Csak ez lehet az egyetlen logikus válasz, főleg a titkos beszélgetéseik miatt, amiről nem tudhattam, mert rólam is szó volt.

-Oké – rendeztem le ennyivel. Komolyan örülnék, ha nem tartanának fel jobban, mert még ki kell valamit találnom Lo kibékítésére, és ha ők még itt tartanak, akkor ez nem fog összejönni. Így is örülök annak, hogy csak egyszeri rosszullétje volt Lonak. Valószínű, hogy nem terhes, de azért jó lenne erről megbizonyosodni. Nem mintha ezek után szóba állna velem, tehát más úton kellesz eljutnom az információkhoz.

-Terhes! – mondta Nialler.

-Ki? – vontam fel a szemöldököm, de sejtettem a választ.

-Lo – válaszolt. A kurva életbe! Utána kell mennem.

Nem foglalkoztam a többiekkel, és a sokkolt állapotukkal egyből kirohantam, hogy megkeressem Laurent, de akkor már nem volt ott. Egyből felhívtam, de csak az üzenetrögzítője felelt.

-Itt Lo, ha éppen leszarod, hogy senkivel nincs kedvem beszélni, akkor – csendült fel Lo hangja – Dobd el a cigit, tedd le a piát – ordította bele Dean – Fogd be! – nevetett jóízűen a lány – A lényeg, hogy ne hagyj üzenetet, mert úgyse hívlak vissza.

-Lo, itt Zayn...

***

Ne maradjatok csendben! :)

28.Egyedül maradtam

Sziasztok! Lehet gratulálni, mert  tönkrement a gépem... Nem tudom, hogy mi baja mostanában, de még szerencse, hogy van telefonom, amivel több órás nyomkodás után sikerült megírnom a részt. :) Igaz ínhüvelygyulladást kaptam, de megérte. :D Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen, mert Fanni kérése eléggé bekavart az eddigi elképzelésembe, de kitaláltam rá már valamit, és minden úgy lesz, ahogy először kitaláltam. ;) Felmerült bennem Zayn szemszöge is, de úgy gondoltam nem kegyelmezek meg nektek :D Igazából azt se akarom elárulni, hogy Lo terhes-e vagy sem :D Bocs, de megint előjött a gonoszabbik énem :D Nézzétek el a helyesírási hibákat, mert már nem volt erőm átnézni őket telefonról. :P Mire a youtube-s videókat sikerült beraknom...  Nem tudom, hogy mikor visszük el a szerelőhöz, vagy mi lesz a sorsa a drágaságomnak, de telefonról folyamatosan fogom írni a részeket,amíg nincs gépem, de azt hiszem, hogy a tesóm megengedi, hogy annyira használjam a gépét, hogy a kész részt onnan tegyem fel, és ne kelljen órákig szarakodni a képekkel,és videókkal. :)

A kezemben lévő tesztekre néztem, viszont nem tudtam, hogy örüljek-e az eredménynek. A kétségeim nem hagytak nyugodni, de azt kívántam, bárcsak egy rossz rémálom lett volna a nap. Egy rémálom, amiből, ha felébredek a reptéren találom magam azon a napon, amikor Párizsba indultunk. Ott nem volt szerelem, James, Adam – aki valószínűleg hiányozna – ,One Direction és Zayn sem. Nem lettem volna szerelmes, és Shane-t sem veszítettem volna el. Simonnal nem romlott volna meg jobban a kapcsolatunk, és a nyarat sem az esős Londonban tölteném, hanem valahol Európában. Csak élvezném a nyaram a barátaimmal, mielőtt az egyetem szétszakítana minket, de ehelyett a szobám közepén állok két terhességi teszttel a kezemben, egy rossz döntés miatt. Ami nemcsak az én hibám, hanem Zayné is... Egy végzetes hiba, ami megváltoztatta az életünket. És a döntéssel egyedül maradtam... De az biztos, hogy nem tudom végigcsinálni egyedül...
Újra a kezemben lévő gyorstesztekre meredtem, és nagy nehezen a tudatomig is eljutott az eredményük, ami feketén-fehéren ott volt. Terhes...
-Szóval, anya vagy? – kérdezte döbbenten Steph. Nem volt semmi megvetés vagy lenézés a hangjában, csak egy csöppnyi aggodalom, és döbbenet. Ő, már nem ugyanaz a Stephanie, akit általános óta ismerek. Mintha ez a nyár közelebb hozott volna minket. Talán az ellenségeskedés is megszűnt közöttünk.
Dean felé fordultam, de semmit se tudtam leolvasni az arcáról. Ugyanolyan rémült volt, mint én. Pedig nem is ő az apa... Ebből is látszik, hogy testvérként szeretjük egymást. De ebben a helyzetben ő mindent máshogy látott, mert tudta a pontos részleteket a bálról. Viszont nem árulta el...
-Terhes vagy!? – akadt ki legjobb barátom – Lo! Hogy lehettél ennyire felelőtlen!? Legalább tudod, hogy kitől van? – nézett rám csalódottan.
Úgy éreztem, hogy már nem számíthatok senkire, s amit Dean mondott, csak megerősített ebben. Lelkileg kezdtem teljesen összeroppanni, s nem sok kellett, hogy kitörjön belőlem a mai nap. Egyedül voltam a világ ellen, és nincs ki mellettem állna.
Próbáltam megmagyarázni Deannek, hogy mi történt, de csak makogni tudtam. Egy értelmes szó sem jött ki a torkomon.
Szemeim megteltek könnyel, s erőtlenül a földre rogytam, és csak sírtam. Ennyire telt tőlem, az eddig erős lánytól, aki egészen a szülinapjáig jól elrejtette az érzéseit, de akkor jött egy srác, s minden megváltozott... -Lo, Simon hív, hogy megbesz... – jött be a szobámba a kobold. Amint meglátott a földön, azonnal odajött hozzám, hogy megöleljen. Leguggolt, s kitárta karját, de amikor készült átölelni, meglátta a kezemben szorongatott gyorsteszteket. Egy pillantást vetett rá, és arcán a meglepődöttség sugárzott – Terhes vagy?
Mélyen a szemembe nézett, de nem bírtam állni fürkésző tekintetét, amivel vizslatott, ezért lehajtottam a fejem, s úgy bólintottam. Nem hiányzott senki kívülálló, aki elmondhatja Zaynnek a terhességem. Te jó ég! El kell mondanom neki. De nem merem... Féltem, nagyon is. Rettegtem attól, hogy mit fog mondani... De Zayntől is nagyobb gond Simon. Biztos, hogy a fejemhez vágná, hogy olyan vagyok, mint anya... Pedig nem akartam. Ez az egész csak megtörtént, ráadásul úgy, hogy nem is emlékeztem rá. Most mihez fogok kezdeni? Miért nincs itt anya, hogy megmondja mit tegyek? Egyedül maradtam...
-Megtartod? – kérdezte a betolakodó.
Ezen még nem is gondolkoztam el úgy igazán. Mit tegyek? Lehet, hogy Zaynnel kéne meghoznom a döntést. Joga van tudnia erről. Ennek ellenére továbbra se tudom, hogy mi tévő legyek. Ha megtartom, akkor oda az egyetemnek, és az életemnek. Zaynéről nem is beszélve... Három megoldás volt. Az első, amit apáék hoztak Adammel, a második az, hogy elvetetem, s a harmadik, hogy megtartom... Bárcsak nem nekem kéne meghozni a döntést, hanem valaki meghozná helyettem, amit minden ellenkezés nélkül betartanék.
-Nem tudom – húztam el a szám, s alig hallhatóan válaszoltam.
-Ezeket elveszem – nyúlt a tesztekért Steph, és elvette tőlem, majd minden bizonyítékot eltüntetett. Mintha nem is vettünk volna terhességi teszteket.
-Kitől van? – ölelt meg szorosan a kék szemű. Fejem a mellkasába fúrtam, és a zokogásom újból felerősödött. Próbált csitítani, miközben a hátamat simogatta. De nem járt sikerrel. A mai nap fájdalma most jött ki rajtam. Attól kezdve, hogy megtudtam, Zayn szíve egy másik lányért dobog, egészen a terhességig. És a döntésig, amit minél hamarabb meg kell hoznom/hoznunk.
-Zayn – motyogtam – Ne mondd el neki – emeltem fel a fejem a mellkasából, és könyörgően a szemébe néztem. Fájdalmasan sóhajtott egyet, de egy bólintással a tudtomra adta, hogy megőrzi a titkom.
-Mit ne mondjon el nekem? – állt az ajtófélfának dőlve az emlegetett szamár. Ijedten néztem rá Malikra. Eddig fel se tűnt, hogy itt van. Vajon mennyit hallott? Zayn rám nézett, és szemmel láthatóan semmit sem értett. Főleg azt nem, hogy mit titkolok előtte.
-Magunkra hagynátok? – kérte Séróbáró a szobában lévőktől, hogy hagyják el.
Félve nézett mindenki rám, és a beleegyezésem vártak. Legszívesebben hevesen tiltakoztam volna, hogy magamra hagyjanak vele, de tudtam, hogy nem menekülhetek a beszélgetés elől, ami Zaynnel vár...
-Akkor mond el neki, ha úgy érzed, hogy el tudod mondani – suttogta a fülembe a kis kobold, aki a nem túl fényes kezdett ellenére, mellettem állt.
-Köszönöm – mondtam úgy, ahogy az előbb ő mondta nekem.
Gyors puszit nyomott a hajamba, majd elengedett, és Deanékkel együtt kiment a szobámból.
-Mi történt? – segített fel, s az ágyhoz vezetett. Leült, majd az ölébe húzott, s a hátamat kezdte el simogatni.
-Zayn én... – kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam neki elmondani, legalábbis most nem. Talán holnap, de akkor se biztos.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – törölte le a könnyeimet. Fejem a vállára hajtottam, és lassan kezdtem teljesen lenyugodni...

***

A próbateremben ültünk, s körülöttünk rengeteg dalszöveg hevert, amik közül ki kellett választani a dalt, amit a következő adásban éneklünk majd. – Justin Biebertől a Baby? – kérdezte Harry, mire hozzávágtam egy párnát. Próbálta kikerülni, de pont úgy fordult el, hogy egyenesen az arcába repült a párna, mire mindenki nevetni kezdett – Egy egyszerű nem is megfelelt volna – simogatta meg a sajgó pofikáját.
-Bryan Adamsnek van egy tök jó száma – dobta le az összes papírt Steph a kezéből. Érdeklődve figyeltük, hogy folytassa – Heaven. Pont illik a kritériumhoz – mosolyodott el halványan. Elővette a telefonját, majd kikereste az említett számot, és lejátszotta.
-Akusztikusan jobban hangzana – mondtam, miután vége lett a dalnak. Simon elgondolkozva nézett rám, majd intett, hogy játsszam el gitárral. Dean elszaladt kinyomtatni a dal kottáját, s mikor visszaért, letette elém a földre, és elkezdtem játszani.
Sokkal jobban hangzott így, s egy idő után Zayn leült mellém, és énekelni kezdte a dalt. Csatlakoztam hozzá, s mire befejeztük, alig jutottak szóhoz a többiek.
-Ez lesz az! – mondta elégedetten Simon – Szép volt Lauren – nézett rám büszkén. Letettem a gitárt, majd felálltam, és a nyakába ugrottam – Büszke vagyok rád.
-Én is, Lo – csatlakozott a családi öleléshez Adam. Percekig csak öleltük egymást, és most éreztem igazán, hogy nekem van a legjobb csonka családom a sok veszekedés ellenére is.
-Elmehetnénk karaoke-zni – tette tönkre az idilli pillanatot Bongyi. Elengedtük egymást, majd a földről felvettem két pánát, s mindkettőt hozzávágtam – Menstruálsz? – kérdezte nevetve. Miért kell emlékeztetnie, hogy terhes vagyok? Jó, nem tudja, de akkor is. Láthatta rajtam, hogy nem vagyok jó passzban, de azért folytatja a hülyeségét. Normális esetben én is csak röhögnék rajta, de az nem most van.
-Adok görcsoldót – kezdett el kotorászni a zsebeiben Harold.
Kikerekedett szemekkel néztem rá. Ezt ő sem mondhatta komolyan. Honnan lenne nála gyógyszer női bajra? Ööö... Biztos, hogy nem nő Bongyorka? – Itt is van! – nyújtott felém egy lapnyi görcsoldót. Megrökönyödve vetten el a gyógyszert, amit szinte azonnal visszadobtam a göndör majomnak – Csak segíteni akartam – tárta szét a karját értetlenül.
-Azzal segítenél a legtöbbet, ha lelépni Malikkal az élen – mondtam dühösen, majd minden szó nélkül kiviharoztam a próbateremből.

Shane:

Dean és Steph összenéztek, mintha tudták volna, hogy mi baja Lonak. Valószínűleg így van, de akkor nekem miért nem mondták el? Tudnom kell, hogy segítsek neki. Még ha nekem fájna is, de akkor is megtennék mindent, hogy ő boldog legyen. Az már nem számít, hogy velem mi lesz, csakis Lo boldogsága.
Észrevétlenül lopóztam az ajtóhoz, ahonnan visszanéztem, de csak azért, hogy lássam Malik reakcióját Lauren kirohanására. Maga elé meredt, és valamin nagyon gondolkozott. Odament a szőke bandatársához, akitől kérdezett valamit, de Horan nemlegesen rázta a fejét. Nem foglalkoztam tovább velük, s inkább Lo szobája felé vettem az irányt.
Ajtaja előtt álltam, de nem mertem benyitni. Fülem az ajtóra tapasztottam, és fura hangot hallottam, mintha sírna. Azonnal feltéptem a minket elválasztó fadarabot, és beviharoztam a szobába. A földön összegörnyedve sírt, életem szerelme.
Leültem mellé, s a hátát simogattam nyugtatásként.
-Mi a baj, pufogóvipera? – kérdeztem játékosan, mire felém kapta a tekintetét. Szeméből csalódottság tükröződött, mintha nem is engem várt volna.
-Semmi – törölte le a könnyeit, majd felült – Shane... Elmondanád, hogy mit mondtál nekem a bálon? – kérdezte remegő hangon. Ránéztem, de csak kettős érzelmet láttam rajta a kérdése miatt, mintha tudni is akarta volna, meg nem is.
Talán most jött el az én időm, még ha Zaynnel kicsit összekaptak, de van esélyem rá, hogy elmondjak neki mindent. Veszíteni valóm már nincs, hiszen Malik talán már teljesen elcsavarta a fejét. S már csak Perrie és Nessa terve az, ami némi esélyt ad, hogy Lo az enyém legyen, és ne Maliké.
Fájdalmasan sóhajtottam, majd belekezdtem a mesébe a bálról, amiről nem tudott. Sírva rázta a fejét, mert nem akarta elhinni, hogy mi történt akkor.
-Szeretlek Lauren! Miért nem veszed észre? – szívesen üvöltöttem volna, de ő már másé volt. A Zayn gyereké.
-Shane... – szívem gyorsabban dobogott, és zakatoló szívvel vártam, hogy folytassa – Én is szeretlek, de... – nekem ennyi is elég volt. Szeret!!
Két kezem közé fogtam az arcát, és puha ajkaira helyeztem az enyémeket. Nem vártam meg, amíg megadta az engedélyt, hanem egyből megharaptam alsó ajkát, amik elnyílt, így gond nélkül átfurakodott a nyelvem a szájába, és táncra hívta az övét.
Éreztem, ahogyan könnyei folytak. Nem tudtam eldönteni, hogy a boldogságtól, vagy valami mástól.
Kezeit mellkasomra helyezte, és eltolt magától. Az ajtó felé nézett, s mintha szellemet látott volna, arca lesápadt.
Megnéztem, hogy mit néz annyira, de bár ne tettem volna. Malik állt ott, elsötétült tekintettel.
Loval mindketten felálltunk, s mintha Zayn csak erre várt volna, átszelte a köztünk lévő távolságot, és behúzott nekem. A lendülettől hátraestem. Éreztem a vér ízét a számban, de nem foglalkoztam vele. Talpra álltam, s ezúttal én mértem ütést Malik arcára. Ütést ütés követett, míg az orromat el nem találta.
Lo sokkolva állt mellettünk, majd egy hirtelen pillanatban kettőnk közé ugrott.
-Fejezd be Zayn! – förmedt rá a dalos pacsirtára. Én nyertem. Vesztettél Malik. Lo az enyém.
-Shane, jól vagy – fordult felém aggódva.
-Túlélem – mosolyodtam el halványan.
-Menj, és mosd le a vért – mondta kedvesen. Úgy tettem, ahogy mondta. Kimentem a szobájából, és a fürdő felé igyekeztem.

Lauren:

Nem akartam megcsókolni! Miért nem hagyta, hogy befejezzem a "de" után? Egy valami azonban teljesen biztos, hogy most végleg vége a barátságunknak. Nem akartam, hogy ez legyen, de ez ellen már nem tudtam mit tenni. Akkor miért Shane-t védtem meg Zayn helyett? Mert dühös voltam rá, és ez az érzés nem változott az éneklés és a beszélgetés ellenére sem. -Muszáj volt behúznod neki? – kérdeztem ingerülten.
-Szerelmet vallott neked! – tárta szét a karját, miközben válaszolt. Mintha ez elég ok lett volna arra, hogy megüsse.
-És? Ez nem jogosít fel rá, hogy eltörd az orrát! – dühöngtem. Nem lehet ennyire faszfej, hogy eltörje az orrát. Különben sincs semmi köze az életemhez, nemhogy a szerelmi életemhez. Még akkor se, ha történetesen terhes vagyok tőle, és szerelmes belé...
-Megérdemelte! – mondta.
-Egy igazi barom vagy, Malik! – hátat fordítottam neki, és elindultam, hogy sétáljak a környéken. Nem értem Malik viselkedését. Minden ok nélkül játssza a hőst. Egyszer úgy viselkedik, mint Dean. Máskor úgy, mint egy bunkó. Kiismerhetetlen.
-Lo! – rántott vissza a karomnál fogva – Szeretlek! – minden bevezető nélkül mondta ki azt a bizonyos szót. Ráadásul nem is először.
-Mi? – értetlenül meredtem rá, miközben a szíven majd kiugrott a helyéről.
-Csókolj meg, most! – közelebb húzott, már amennyire lehetett, s finoman átkarol. Tétovázva ugyan, de megtette az első lépést, és ajkaival lecsapott az enyémre. Görcsösen tartotta kezeit a csípőmön, mintha félt volna, hogy elfutok. Számat kissé szétnyitottam, mire nyelve átfurakodott az enyémhez. Kezem eddig mellkasán pihent, ami hevesen emelkedett és süllyedt. Szívverése a normálist többszörösét is meghaladta. Kezem felvezettem nyakára, majd beletúrtam tökéletesen beállított hajába, amiért nem kezdett el nyavalyogni. Nyelveink heves táncot jártak, és minden levegőnket kihasználva faltuk egymás ajkát. Miután elváltunk egymástól levegőhiányban, a levegő szaporán vettük.
-És most lesz? – céloztam a csókra.
-Lennél a barátnőm?
Megállt bennem az ütő. Ezer okot tudtam volna felsorakoztatni, hogy miért nem. De mielőtt az agyam parancsolhatott volna a számnak, a szívem megtette helyette.
-Igen.
Rossz fiúsan elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt az ajkaimra.
-Lo, lenne itt még valami... – zakatoló szívvel vártam, hogy folytassa – Szeretném, ha senki se tudná, hogy járunk. Csináljunk úgy, mint eddig.
Fájtak a szavai, de nem tudtam mást tenni, csak rábólintani. Igazság szerint megtehettem volna, hogy megmondom neki, hogy felejtsen el, de nem tettem. Mert én már csak ilyen idióta szerelmes vagyok. Egyből igent mondok neki annak ellenére, hogy tudom Simonnal valami olyanról állapodtak meg, ami engem nagyon is érint. S Lou meghallgatása nélkül mentem bele egy kapcsolatba, amiben meg fogok sérülni. És ha azt tudtam volna, hogy már holnap bekövetkezik... Akkor nemet mondtam volna. De sajnos nem tudtam, csak azt, hogy menthetetlenül beleszerettem abba, akibe sosem kellett volna...

***

Ne maradjatok csendben! :)

Díj

Köszönöm a díjat moonlight19-nek :D Imádlak! ♥

Szabályok:
1. Írj magadról 11. dolgot.
2. A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!
3. Tegyél fel 11. kérdést a saját jelöltjeidnek.
4. Küld tovább 11. embernek! (Az alap,hogy nem lehet visszaküldeni.)
11 dolog magamról:
1. Angolul és franciául beszélek
2. Van nyári munkám *-* Négy óra csak, de nagyon jó :D
3. Alig várom a szülinapomat :D Totál be vagyok zsongva tőle :D
4. Imádok gonoszkodni *-*
5. Tesóm rátalált a a blogomra, és elkezdte olvasni :P Félek, hogy mit szól hozzá :/
6.Néha rám jön az öt perc, és akkor nagyon bolond tudok lenne :D Legutóbb szegény cicám bánta :P
7. Idézetek megszállottja vagyok. Képes lennék egész nap azokat olvasni :)
8. Film és sorozat függő vagyok :)
9. Imádom a komikat olvasni ♥ Mindig feldobják a napom, és csak jobban ösztönöznek a gonoszságra :D
10. Túl akarok lenni az érettségin, ami kétszer lesz...
11. Nem tudok 11 dolgot írni magamról

Kérdések:
1. Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel? XD
Még nem tudom, de jó lenne eldönteni szeptemberig, mert lassan megkezdődik a végső hajrá :/
2. Kutya vs macska?
Egyértelmű, hogy kutyapárti vagyok, még ha van is egy cicám, aki imádnivaló, de több macskát nem viselnék el.
3. Miért kezdtél bele az írásba?
Sok oka van. Teljesen kikapcsol, és túl sok ötletem van, amit nem tudok, nem leírni. :) Órán is képes vagyok az aktuális blogom történetén agyalni, hogy milyen fordulatot írjak bele.
4. Mit utálsz a legjobban?
Tanulni. Nagyon várom már, hogy júniusban letudjam az érettségi szóbeli részét, és szabad legyek egy egész nyárra.
5. Mi volt életed legnagyobb élménye?
Amikor két hétig Franciaországban voltam. Imádtam ott lenni ♥ Bárcsak visszamehetnék még oda *-*

6. Mi az ami nélkülözhetetlen lenne számodra, ha hajótörést szenvednél, és egy lakatlan szigetre kerülnél?
A telefonom a fülhallgatómmal, és egy laptop, amihez van net, hogy tudjak írni, és publikálni
7. Hogy telik a nyarad?
Nagyon jól, és gyorsan. :) Dolgozok, érettségire, nyelvvizsgára és osztályozóra készülök, valamint rengeteget írok, és szinte minden nap találkozom a barátaimmal :)
8. Melik sztárral találkoznál szívesen?
Johnny Depp, Josh Duhamel, Zayn Malik, Demi Lovato
9. Mit olvastál, hallgattál utoljára
Blog, Demi Lovato – I hate you, don't leave me
10. Nyár vs tél?
Nyár :)
11. Ha kívánhatnál valamit mit kívánnál?
Anyanyelvi szinten beszéljek angolul és franciául :)
Akiknek küldöm:
Minden olvasómnak, mert megérdemlitek :D ♥
Kérdéseim:
Aki elviszi a díjat, írja meg komiba, és személyre szóló kérdést kap :)

Sajnos tegnap elfelejtettem felrakni Harryről a balettozós képeket, de most kirakom :D
http://data.whicdn.com/images/21937870/tumblr_lyhiokfQCv1r8xavwo2_250_large.gif
http://data.whicdn.com/images/65218751/large.jpg
http://data.whicdn.com/images/46467438/A-XTbyQCEAEPdb6_large.jpg
http://data.whicdn.com/images/54786120/tumblr_meoqtsDCtw1r9nm4i_large.gif
http://data.whicdn.com/images/22732255/tumblr_lz3gci8YaJ1r29qx9_large.gif
http://data.whicdn.com/images/22732240/tumblr_lz3g6thnRD1r29qx9_large.gif

Estére megpróbálom befejezni a részt, de nem ígérek semmi jót a történettel kapcsolatban ;)

27.Az interjú

Sziasztok! Meg is jöttem az új résszel, ami megint sok izgalmat tartogat ;) Vajon kiderül, hogy Lo terhes-e? Talán. Majd meglátjátok ;) Most nem fűznék hozzá semmit, csak annyit, hogy Jó olvasást! :)
 

Tudom, hogy a zene nem illik hozzá, de ezt hallgattam, miközben írtam, és gondoltam hátha nálatok is eléri a megfelelő hatást. :)

Kínomban ordítani tudtam volna, sőt elfutottam volna valahova, ahol senki se talál rám. De nem tehettem meg, mert már úton voltunk az interjúra. Nem szóltam senkihez sem, mert azon agyaltam, hogyan történhetett meg ez velem. Mi vagy inkább ki miatt ittam le magam a sárga földig, és egyáltalán miért feküdtem le Malikkal? Hiszen, akkor utáltam, ahogy az egész One Directiont.

Villámként csapott belém a felismerés, hogy ki miatt ittam annyit,aki nemvolt más, mint Shane... A cikk rám utalt,és a viselkedése a kórházban is erről árulkodott. Miért nem jöttem erre rá hamarabb? Miért nem figyeltem jobban a jelekre? Már a tegnapi beszélgetésből rá kellett volna jönnöm, hogy miatta ittam többet a kelleténél. Eddig azt hittem, hogy valahogy rendbe hozhatom a dolgokat Shane-nel, de be kellett látnom, hogy már a bálon történt valami... valami, ami mindent megváltoztatott, csak eddig nem tudtam. Vajon, ha rákérdeznék arra, hogy mit mondott nekem akkor, elmondaná? Vagy hallgatna? Esetleg már teljesen mindegy lenne neki, hiszen már nincs mit veszítenie, mert amit lehetett, már elvesztette? És ha a bálon nem úgy történtek volna a dolgok, ahogy már megtörtént, akkor most is szerelmes lennék, vagy hírét se látnám Amor nyilának? Nem tudom, de azt igen, hogy egy embert már elvesztettem. És ha Zaynt is elvesztenél, lehet, hogy belehalnék, lehet, hogy nem. De magamat ismerve, túllépnék rajta, és egy új életet kezdenék Los Angelesben a bátyámmal, Adammel. Talán pont ezt kéne tennem, ha vége a show-nak. Elmenni innen, és vissza se nézni, csak sodródni az árral, hogy mit hoz majd. Szerelem, és minden fájdalom nélkül.

Még ha mindezt véghez is viszem, mi van akkor, ha tényleg terhes vagyok? Még belegondolni is rossz. Egy gyerek csak mindent tönkretenne, nem mintha megtartanám. Túl fiatal vagyok ez anyasághoz. Meg amúgy se követném el ugyanazt a hibát, amit anya, hogy tizenkilenc évesen gyerekem legyen, akit nevelőszülők nevelnek majd fel. Nem lenne szívem ennek kitenni, ha tényleg megszületne, hiszen az anyai öröm a legjobb érzés a világon. De ez az egész annyira megrémít. Mi van akkor, ha a teszt pozitív lesz? Zayn mit mondana, és tenne? Na, és Simon? Magamra hagynának ezzel a súlyos döntéssel, ami nemcsak az én életemet változtatja meg, hanem valamilyen szinten az övéket is? Ó, te jó ég! Mibe keveredtem? Egyáltalán, hogy fogok ebből kimászni? Anya, ha élne, milyen tanácsod adna? És apa? Miért érzem úgy, hogy egyedül maradtam? Bárcsak... bárcsak valaki segítene meghozni a helyes döntést, hogy mi tévő legyek...

-Lo, minden oké? – hozott vissza a valóságba Liam a kérdésével. Automatikusan rávágtam volna, hogy nem, de ezzel, csak elárultam volna magam és Zaynt is – Olyan sápadt vagy.

Zayn ijedten pillantott rám a telefonjából, majd aggódva fürkészni kezdte az arcomat. Csak egy pillantást vetettem rá, ami után az ablakon kezdtem el tanulmányozni a mellettünk elsuhanó táját. Hajnal óta nem beszéltem vele, amikor is megadta a rettegett kérdésre a választ. Akkor, abban a pillanatban annyira megrémültem, hogy befutottam a szobámba, és magamra zártam az ajtót, s egészen addig nem jöttem ki onnan, míg Simon nem szólt, hogy lassan indulunk.

Sajnos a táj nem kötötte le a figyelmemet túlságosan, ugyanis minden gondolatom visszaterelődött Zaynre, és arra, hogy nagy valószínűséggel terhes vagyok tőle. Agyam kombinálni kezdett a történtekről, s arra a megdöbbentő felismerésre jutott, hogy Malik csak azért volt velem ilyen kedves, mert akkor lefeküdt velem, és kárpótolni akart, hogy csökkentse bűntudatát, amit akkor este szerzett... Igen, talán így van, talán nem, de erre a választ csakis ő tudja.

-Kicsilány, megérkeztünk – mosolygott rám kedvesen Lou, amit bármennyire is próbáltam viszonozni, nem ment. Túl nagy teher nyomta a vállamat, hogy mosolyogni tudjak. Meglepő módon még az se zavart, hogy nem a nevemen szólított, ami fura, mert máskor, ezért ölni tudtam.

Egy nagy sóhaj kíséretében kiszálltam a kocsiból, és követtem a fiúkat a biztonsági őrök gyűrűjében. A rajongóiktól alig lehetett bejutni a stúdióba, de a srácokat ez cseppet sem zavarta. Mosolyogva odamentek a sikítozó lánytömeghez, s akiknek tudtak aláírást osztottak, és készítettek egy közös képet is. Néhányan sírtak az örömtől, míg mások diszkréten örültek, vagy fülsüketítően visongtak, amitől csak megfájdult a fejem.

Kikerülve a fiúkat – annak reményében, hogy megszabadulok a sok visító tinitől – elindultam befelé, de egy kislány elém állt. Haja két copfba volt befonva, és barna szeme csak úgy csillogott, amikor meglátott. Nagyokat pislogva nézett rám, majd szája felfelé görbült, így egy hatalmas mosolyt eredményezve az arcán.

-Te és Zayn együtt vagytok? – kérdezte meg édesen, mégis félénken. Kicsit megdöbbentem a kérdésén, hiszen eddig a média előtt sosem voltunk úgy kettesben, hogy kombináljanak arról, hogy járunk. Vagy lehet, hogy csak nekem nem tűnt fel, ellenben a szemfüles rajongókkal.

-Nem – válaszoltam.

-Kár, pedig szép pár lennétek – még mindig mosolygott, amitől nekem is egy apró mosoly jelent meg az arcomon.

Vállam felett hátrapillantottam, és láttam, hogy a fiúk elindultak felém. Arcukon hatalmas vigyor díszelgett, s nem a kamu, hanem az igazi, szívből jövő, ami nem sok sztár arcán mutatkozott meg.

Elsőként Zayn ért mellém, leguggolt a kislányhoz, és autogramot adott neki egy kis füzetbe, ami a lány adott oda neki. Malik után a többiek is megajándékozták a leányzót, sőt még egy közös képet is kapott.

Simon már türelmetlenül toporzékolt az ajtóban, és minket sietettet, hogy igyekezzünk, mert a végén lekéssük az adást, amit egy cseppet sem bántam volna, hiszen a hajnalban történtek megbélyegezték az egész napomat, s talán az egész életemet... Hihetetlen, hogy ma minden arra emlékeztet, hogy feltehetőleg terhes vagyok. Talán nem kéne várnom holnapig, hanem rögtön a show után megnézni, hogy mi az eredmény. De erre egyedül nem vagyok képes, kell valaki, aki támogat, még ha az eredmény pozitív is lesz. És ez a személy nem lehet Zayn, hiszen ő még semmit se tud, max sejti. Ide Dean vagy Steph kell, de a legjobb, ha mindketten mellettem lesznek.

Miután sikeresen beértünk, a fiúkat kezelésbe vették, és az amúgy is tökéletes külsejüket még tökéletesebbé tették, amit szem forgatva néztem végig. Ránk rakták a mikrofont, majd közölték velünk, hogy egy perc és kezdünk.

-Itt Elizsbeth Jones, és köszöntöm önöket a Big News in the Star World-ben! Első vendégeim nem mások, mint a híres banda, a One Direction, és – hatásszünetet tartott a nő. A közönség mozgolódni kezdett, s izgatottan várták, hogy folytassa, amit két perc hallgatás után meg is tett – Simon Cowell lánya, Lauren Cowell! – megforgattam a szemem felkonferálásomon. Szinte hihetetlen, hogy még mindig nem jöttek rá, hogy nem az apám. És még a médiáról mondják a rajongók mellett, hogy jobbak, mint az FBI. De akik ezt állítják, azok hatalmasat tévedtek, hiszen eddig nem jöttek rá, hogy ő csak a nagybátyám, ahogy arra sem, hogy nem Cowell, hanem West vagyok.

Simon gyorsan elhadarta nekünk az ülésrendet, az ülésrendet, amit pont leszartam, s miután kiléptünk a színfalak mögül, a közönség őrjöngeni kezdett, és a srácok neveit kezdték el kántálni. A fiúk mosolyogva intettek minden rajongójuknak, majd egyesével leültek, kivéve engem és Zaynt. Nekem szélen kellett volna ülni, de nem akartam leájulni, ezért Malik eredeti helyét foglaltam el. Zayn mosolyogva rám nézett, amit egy grimasszal viszonoztam, s miközben leült, végig engem nézett. Kihasználva az alkalmat, hogy nem figyelt lelöktem a kanapéról, amin mindenki jól szórakozott, főleg bandatársai, akik majd' megpukkadtak a nevetéstől.

Zayn lassan felkászálódott a földről, és a haja miatt kezdett el aggódni, aminek természetesen semmi baja nem volt, s efelől a nézők is megnyugtatták Mr. Tökéletes hajam kell, hogy legyen urat, de ő nem hitt nekik, ezért zsebtükrét előhalászva megnézte a haját, majd felém fordult.

-Jól áll? – mutatott tökéletesen belőtt hajára.

Nem tudtam eldönteni, hogy ez az igazi Zayn, vagy akit én láttam. Talán mindkettő, talán csak a média miatt csinálja ezt az egészet a haja miatt, vagy az is lehet, hogy egész végig félreismertem, és csak egy tökéletesen betanult színjátékot láthattam belőle, amire feltehetőleg Simon kérte.

-Szarul – mondtam unottan. A közönségnek nem tetszett válaszom, ezért ordítozni kezdtek, hogy biztosítsák Malikot, milyen jól néz ki...

Elisabeth leintette a közönséget, hogy végre elkezdhesse a műsorát, amit rajtam kívül mindenki várt. Először a fiúkkal kezdte, és néhány általános kérdést tett fel nekik, majd egyből rátért a szerelmi életükre. Zaynt szemelte ki áldozatául, aki örömmel válaszolt minden kérdésre.

-Van egy lány, aki bejön – ismerte be.

Hazugság, minden hazugság volt. Jutott el a tudatomig. Végig csak játszott velem. Miért nem jöttem rá hamarabb? Lou miért nem tudta előbb elmondani a dolgokat, amikre még mindig nem kaptam választ? Mert hittem neki. Minden szavát elhittem, s arra nem is gondoltam, mi lesz, ha átver, arra meg végképp nem, hogy összetöri a szívem.

Nem sok kellett, hogy kirohanjak, de tudtam, ha megteszem, akkor csak magamat árulom el azzal, hogy többet érzek iránta, mint kellene, aminek következtében Simon örömtáncot lejtene, és Zayn pofára ejtene.

-Magadat ne számítsd bele – mondtam gúnyosan. Úgy éreztem, hogy elég volt a kedvességemből, amit eddig kapott tőlem. Itt volt az ideje a felejtésnek, s az csak úgy ment, hogy bunkóztam, és elkergettem magam mellől.

-Akkor már kettő van! – csillant fel gyönyörű karamell írisze, amivel engem nézett. Idióta vagy, Lo! Ne nézd! Azzal csak jobban megnehezíted a felejtést.

-A büszkeséged nem számít, ami a nadrágodban pihen – tette hozzá Harry nevetve. Titokban hálás voltam neki, hogy ezzel a kijelentésével magára vonta Zayn figyelmét, még ha magamban, még mindig átkoztam is Séróbárót, hogy megszólalt.

Minden könnyebb lett volna, ha csöndben marad, de ő inkább beszélgetős kedvében volt, és a fülem hallatára áradozott a lányról. Próbáltam nem figyelni rá, de legbelül azt éreztem, hogy meghalok, ahogy a szívem is megrepedt, s millió darabra tört, amit a legerősebb ragasztó sem tudott volna összeragasztani.

-Akkor ő az a lány? – mutatott a kivetítőre Elisabeth, amin egy kép jelent meg rólam, és Zaynről, mikor a háza előtt álltunk egymást ölelve. A fotós jó munkát végzett, mer Zayn arca tisztán kivehető volt, s még ha tagadni is akarta volna, akkor sem tudta volna, hiszen tisztán látszott a fotón, hogy ő az.

Minden szempár a mellettem ülő szerelmesre szegeződött, s visszafojtott lélegzettel várták a választ, ahogy én is. Nem szólalt meg rögtön, inkább gondolkozott, hogy mi lenne a helyes válasz. Szeme sarkából rám nézett, majd mély levegő vétele után kimondta a választ, ami még jobban összetört, mert a remény apró szikrája is eltűnt.

-Nem – felelte.

Szerencsémre Malikról tovább ugrott Haroldra, aki szintén nagy örömmel mesélt Alexszel való kapcsolatáról, és arról, hogy mennyire boldogok együtt.

Ezután minden fiún végigzongorázott a nő, majd én következtem, de egyszavas válaszokkal elintéztem a kérdéseit. Mosolyt erőltetve csináltam ki a nőt, aki legszívesebben kiment volna, hogy lenyugodjon, mert semmit se tudott kihúzni belőlem.

-Utánad néztem, és a keresés szerint, te nyolc évesen meghaltál. Mi erre a magyarázatod? – vonta fel a szemöldökét.

-Elírtad a nevem – mosolyogtam rá angyalian, válaszolás közben, amin a nézők jót nevettek.

-Halott vagy! – mondta ingerülten.

-Halotthoz képest eléggé élek – vágtam vissza.

-Előhalott – nevetett Lou, majd sunyin összenézett Liamékkel. Aprót bólintottak, mire Bongyi és Füles kiviharzott. Tapsi Hapsi felállt, s Niall elővett egy gitárt.

-Hölgyeim, és uraim! Fogadják nagy szeretettel Pillecukorpónit (Harry) és Vattacukor lámát (Liam)! Egy gyönyörű balettelőadást fognak előadni. Niall, a zenét – intett a szőkeségnek Lou.

Niall bemelegítésként végighúzta ujjait a gitáron, majd belekezdett egy balettszámba, mire a két „táncos” tütüben bevonult, és balettozni kezdtek, Louis hangjára.

Pillecukorpóni teljesen úgy mozgott, mint egy igazi balerina, míg Vattacukor láma néha bénázott egy kicsit, de alig volt észrevehető.

Lou úgy énekelt, mintha mindig is balettszimfóniákat kellett volna előadnia, s Niall úgy pengette a gitár húrjait, hogy az már művészi volt. Mind a négyen anyait és apait beleadtak a műsorukba, s mikor Bozont eljátszotta az utolsó akkordot is, meghajoltak. A közönség hatalmas nevetőtapsba kezdett, de Lou csak fokozta a röhögőgörcsöt.

-Köszönjünk! Remek közönség vagytok! Most Simon következik, és előadja a Diótörőt, majd Lo és Zayn előadásában megcsodálhatjuk a Hattyúk tavát – sorolta a további műsorokat. Simon hevesen rázta a fejét, hogy felejtsék el, de Harry biztatta, hogy mutassa meg, mit tud. A végén már a nézőközönség is Simon nevét kántálta, aki akarva, akaratlanul feljött hozzánk. Liam mosolyogva átnyújtott neki egy tütüt, amit a nagybátyám nagy nehezen felvett, majd beállt egy eléggé vicces pózba. Louis és Niall rákezdtek a Diótörő legismertebb zenéjére, amire Simon össze-visszaugrált, ezzel még nagyobb nevetőrohamot előidézve. Műsora úgy nézett ki, hogy ugrás, esés, ugrás, esés, egy forgás, egy lépés, majd egy újabb ugrás és esés. Miután vége lett a „Diótörőnek” Lou leszidta Simont, amiért nem tanulta meg a koreográfiát, amit már két hete gyakoroltak.

Elnevettem magam rajtuk, de amint a répazabáló rám nézett, lefagyott a mosoly az arcomról, mert ez azt jelentette, hogy mi jövünk Zaynnel. Ijedten néztem rá, a mellettem ülő srácra, aki biztatóan rám mosolygott.

-Láttátok ezt? Simon lusta volt megtanulni a táncot, mert dolgozott. Pff! – duzzogott Lou – Énekelj valamit, amivel kárpótolsz – nézett sértődötten a nagybátyámra.

-Mi lenne, ha inkább Lauren énekelne valamit? – terelte megint rám a figyelmet Elisabeth. Nem volt kedvem előadni egy számot, de nem tehettem mást, mert mindenki biztatott. Fújtatva álltam fel, s vettem ki Niall kezéből a gitárt.

-Ezt a dalt Simonnak, a nagybátyámnak küldeném – erőltetettem egy mosolyt az arcomra, s külön hangsúlyoztam a „nagybátyám” szót.

Bemelegítésként megpengettem párszor a húrokat, majd belekezdtem a One Day-be.

Az egész dal rólam és Simonról szólt. Arról, hogy egy nap elmegyek, és nem viselem el tovább a szabályait. Nem lesz ott mellettem többé, hogy megmondja mit tegyek, és mit ne. Végre elég idős leszek ahhoz, hogy a saját életemet éljem nélküle... És ez a nap vészesen közeleg. Ahogy eljön majd az augusztus, úgy jön el az a nap is, amikor végre kiszabadulok Simon börtönéből, és azt csinálok majd, amit akarok...

Miután befejeztem a dalt, mindenki megtapsolt, s hallottam Adam, Dean és Shane gratulációját is. Mindhárman őrülten tapsoltak, miközben néha-néha fütyültek. Halvány mosollyal az arcomon néztem feléjük, és egy köszönöm-öt eltátogtam nekik.

Ezután még kérdezett minket néhány dologról a nő. Többek között a Show Time-ról, és hogy milyen a fiúkkal lógni. Ha a kérdés hozzám szólt, egyszavas, vagy rövid válaszokat adtam Elisabeth-nek, hogy örüljön a kicsi lelke.

Miután bemondta, hogy reklám következik, a kamerák leálltak, így mi már mehettünk is. Megkönnyebbülve léptem oda Deanhez, és borultam a nyakába.

-Vegyünk egy gyorstesztet – suttogtam a fülébe, hogy csak ő halja.

-Rendben – válaszolt ő is ugyanolyan hangnemben, mint én. Elengedett, majd megfogta a kezem, és elindultunk. Steph útközben csatlakozott hozzánk, így már hárman voltunk. Beszálltunk Steph piros Mercedesébe, majd amilyen gyorsan csak tudott a gyógyszertárhoz hajtott. Mikor lefékezett egyedül beszaladt, hogy megvegye a tesztet, mert nem engedték meg, hogy én vegyem meg a műsor után, különben kombinálni fognak, ami senkinek sem tenne jót.

Öt idegölően hosszú perc után Stephanie megérkezett egy kis zacskóval a kezében, beszállt a kocsiba, s immáron felém vettük az irányt. Amikor lefékezett a ház előtt, mindhárman úgy pattantunk ki a kocsiból, mintha puskából lőttek volna ki minket. Idegesen szöszmötöltem az ajtó kinyitásával, ami csak negyedik próbálkozásra sikerült. Felrohantunk az emeletre, egyenesen be a szobámba.

-Te most bemész a mosdóba és megcsinálod a teszteket, aztán ha végeztél, megmutatod nekünk! – mondta Dean, mire bólintottam. Remegő kézzel vettem el Steph-től a két tesztet, amit vett. Lassan mentem be a mosdóba, de még így sem végeztem el azonnal a tesztet. Gyomrom liftezett az idegességtől, és a maradék reményem is kezdett elszállni, hogy nem vagyok terhes, de túl sok volt a jel arra, hogy az vagyok.

Az idő változó volt. Az egyiknek három perc, a másiknál meg hat. Úgy gondoltam, hogy egyszerre nézzük meg az összeset Deanékkel, ezért vártam, hogy leteljen az idő – Kérlek istenem, ne legyek terhes! Ne legyek! Nem akarom tönkretenni az életem, hogy Zaynét sem. Könyörgöm istenem, könyörgöm! Ne legyek terhes!! – rimánkodtam. Tudtam, hogy nem sok esély van rá, hogy fent meghallgatja az imámat, de egy próbát megért. A wc-n ülve doboltam a térdemen és idegesen várakoztam az ítéletre, ami megváltoztatja majd az életem – Vége! – sóhajtottam – Letelt a hat perc – falfehér arccal vettem kezembe a teszteket lefordítva, majd visszasiettem a szobámba, hogy együtt nézzük meg az eredményt.

-Mondd már! – sürgetett Steph. Jobban meg volt ijedve, mint én, s úgy izgult, mintha az ő terhességi tesztjének az eredményét néznék meg. Jobbomra Dean, balomra Steph állt, s árgós szemekkel figyelték a kezemben lévő lázmérő nagyságú cuccokat. Nagy levegőt vettem és megfordítottam. Ránéztem először a jobb, majd a bal kezemben lévő gyorstesztre, és mindketten ugyanaz állt...

***

Ne maradjatok csendben! :)