28.Egyedül maradtam

Sziasztok! Lehet gratulálni, mert  tönkrement a gépem... Nem tudom, hogy mi baja mostanában, de még szerencse, hogy van telefonom, amivel több órás nyomkodás után sikerült megírnom a részt. :) Igaz ínhüvelygyulladást kaptam, de megérte. :D Sokat gondolkoztam, hogy mi legyen, mert Fanni kérése eléggé bekavart az eddigi elképzelésembe, de kitaláltam rá már valamit, és minden úgy lesz, ahogy először kitaláltam. ;) Felmerült bennem Zayn szemszöge is, de úgy gondoltam nem kegyelmezek meg nektek :D Igazából azt se akarom elárulni, hogy Lo terhes-e vagy sem :D Bocs, de megint előjött a gonoszabbik énem :D Nézzétek el a helyesírási hibákat, mert már nem volt erőm átnézni őket telefonról. :P Mire a youtube-s videókat sikerült beraknom...  Nem tudom, hogy mikor visszük el a szerelőhöz, vagy mi lesz a sorsa a drágaságomnak, de telefonról folyamatosan fogom írni a részeket,amíg nincs gépem, de azt hiszem, hogy a tesóm megengedi, hogy annyira használjam a gépét, hogy a kész részt onnan tegyem fel, és ne kelljen órákig szarakodni a képekkel,és videókkal. :)

A kezemben lévő tesztekre néztem, viszont nem tudtam, hogy örüljek-e az eredménynek. A kétségeim nem hagytak nyugodni, de azt kívántam, bárcsak egy rossz rémálom lett volna a nap. Egy rémálom, amiből, ha felébredek a reptéren találom magam azon a napon, amikor Párizsba indultunk. Ott nem volt szerelem, James, Adam – aki valószínűleg hiányozna – ,One Direction és Zayn sem. Nem lettem volna szerelmes, és Shane-t sem veszítettem volna el. Simonnal nem romlott volna meg jobban a kapcsolatunk, és a nyarat sem az esős Londonban tölteném, hanem valahol Európában. Csak élvezném a nyaram a barátaimmal, mielőtt az egyetem szétszakítana minket, de ehelyett a szobám közepén állok két terhességi teszttel a kezemben, egy rossz döntés miatt. Ami nemcsak az én hibám, hanem Zayné is... Egy végzetes hiba, ami megváltoztatta az életünket. És a döntéssel egyedül maradtam... De az biztos, hogy nem tudom végigcsinálni egyedül...
Újra a kezemben lévő gyorstesztekre meredtem, és nagy nehezen a tudatomig is eljutott az eredményük, ami feketén-fehéren ott volt. Terhes...
-Szóval, anya vagy? – kérdezte döbbenten Steph. Nem volt semmi megvetés vagy lenézés a hangjában, csak egy csöppnyi aggodalom, és döbbenet. Ő, már nem ugyanaz a Stephanie, akit általános óta ismerek. Mintha ez a nyár közelebb hozott volna minket. Talán az ellenségeskedés is megszűnt közöttünk.
Dean felé fordultam, de semmit se tudtam leolvasni az arcáról. Ugyanolyan rémült volt, mint én. Pedig nem is ő az apa... Ebből is látszik, hogy testvérként szeretjük egymást. De ebben a helyzetben ő mindent máshogy látott, mert tudta a pontos részleteket a bálról. Viszont nem árulta el...
-Terhes vagy!? – akadt ki legjobb barátom – Lo! Hogy lehettél ennyire felelőtlen!? Legalább tudod, hogy kitől van? – nézett rám csalódottan.
Úgy éreztem, hogy már nem számíthatok senkire, s amit Dean mondott, csak megerősített ebben. Lelkileg kezdtem teljesen összeroppanni, s nem sok kellett, hogy kitörjön belőlem a mai nap. Egyedül voltam a világ ellen, és nincs ki mellettem állna.
Próbáltam megmagyarázni Deannek, hogy mi történt, de csak makogni tudtam. Egy értelmes szó sem jött ki a torkomon.
Szemeim megteltek könnyel, s erőtlenül a földre rogytam, és csak sírtam. Ennyire telt tőlem, az eddig erős lánytól, aki egészen a szülinapjáig jól elrejtette az érzéseit, de akkor jött egy srác, s minden megváltozott... -Lo, Simon hív, hogy megbesz... – jött be a szobámba a kobold. Amint meglátott a földön, azonnal odajött hozzám, hogy megöleljen. Leguggolt, s kitárta karját, de amikor készült átölelni, meglátta a kezemben szorongatott gyorsteszteket. Egy pillantást vetett rá, és arcán a meglepődöttség sugárzott – Terhes vagy?
Mélyen a szemembe nézett, de nem bírtam állni fürkésző tekintetét, amivel vizslatott, ezért lehajtottam a fejem, s úgy bólintottam. Nem hiányzott senki kívülálló, aki elmondhatja Zaynnek a terhességem. Te jó ég! El kell mondanom neki. De nem merem... Féltem, nagyon is. Rettegtem attól, hogy mit fog mondani... De Zayntől is nagyobb gond Simon. Biztos, hogy a fejemhez vágná, hogy olyan vagyok, mint anya... Pedig nem akartam. Ez az egész csak megtörtént, ráadásul úgy, hogy nem is emlékeztem rá. Most mihez fogok kezdeni? Miért nincs itt anya, hogy megmondja mit tegyek? Egyedül maradtam...
-Megtartod? – kérdezte a betolakodó.
Ezen még nem is gondolkoztam el úgy igazán. Mit tegyek? Lehet, hogy Zaynnel kéne meghoznom a döntést. Joga van tudnia erről. Ennek ellenére továbbra se tudom, hogy mi tévő legyek. Ha megtartom, akkor oda az egyetemnek, és az életemnek. Zaynéről nem is beszélve... Három megoldás volt. Az első, amit apáék hoztak Adammel, a második az, hogy elvetetem, s a harmadik, hogy megtartom... Bárcsak nem nekem kéne meghozni a döntést, hanem valaki meghozná helyettem, amit minden ellenkezés nélkül betartanék.
-Nem tudom – húztam el a szám, s alig hallhatóan válaszoltam.
-Ezeket elveszem – nyúlt a tesztekért Steph, és elvette tőlem, majd minden bizonyítékot eltüntetett. Mintha nem is vettünk volna terhességi teszteket.
-Kitől van? – ölelt meg szorosan a kék szemű. Fejem a mellkasába fúrtam, és a zokogásom újból felerősödött. Próbált csitítani, miközben a hátamat simogatta. De nem járt sikerrel. A mai nap fájdalma most jött ki rajtam. Attól kezdve, hogy megtudtam, Zayn szíve egy másik lányért dobog, egészen a terhességig. És a döntésig, amit minél hamarabb meg kell hoznom/hoznunk.
-Zayn – motyogtam – Ne mondd el neki – emeltem fel a fejem a mellkasából, és könyörgően a szemébe néztem. Fájdalmasan sóhajtott egyet, de egy bólintással a tudtomra adta, hogy megőrzi a titkom.
-Mit ne mondjon el nekem? – állt az ajtófélfának dőlve az emlegetett szamár. Ijedten néztem rá Malikra. Eddig fel se tűnt, hogy itt van. Vajon mennyit hallott? Zayn rám nézett, és szemmel láthatóan semmit sem értett. Főleg azt nem, hogy mit titkolok előtte.
-Magunkra hagynátok? – kérte Séróbáró a szobában lévőktől, hogy hagyják el.
Félve nézett mindenki rám, és a beleegyezésem vártak. Legszívesebben hevesen tiltakoztam volna, hogy magamra hagyjanak vele, de tudtam, hogy nem menekülhetek a beszélgetés elől, ami Zaynnel vár...
-Akkor mond el neki, ha úgy érzed, hogy el tudod mondani – suttogta a fülembe a kis kobold, aki a nem túl fényes kezdett ellenére, mellettem állt.
-Köszönöm – mondtam úgy, ahogy az előbb ő mondta nekem.
Gyors puszit nyomott a hajamba, majd elengedett, és Deanékkel együtt kiment a szobámból.
-Mi történt? – segített fel, s az ágyhoz vezetett. Leült, majd az ölébe húzott, s a hátamat kezdte el simogatni.
-Zayn én... – kezdtem bele, de megakadtam. Nem tudtam neki elmondani, legalábbis most nem. Talán holnap, de akkor se biztos.
-Tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz – törölte le a könnyeimet. Fejem a vállára hajtottam, és lassan kezdtem teljesen lenyugodni...

***

A próbateremben ültünk, s körülöttünk rengeteg dalszöveg hevert, amik közül ki kellett választani a dalt, amit a következő adásban éneklünk majd. – Justin Biebertől a Baby? – kérdezte Harry, mire hozzávágtam egy párnát. Próbálta kikerülni, de pont úgy fordult el, hogy egyenesen az arcába repült a párna, mire mindenki nevetni kezdett – Egy egyszerű nem is megfelelt volna – simogatta meg a sajgó pofikáját.
-Bryan Adamsnek van egy tök jó száma – dobta le az összes papírt Steph a kezéből. Érdeklődve figyeltük, hogy folytassa – Heaven. Pont illik a kritériumhoz – mosolyodott el halványan. Elővette a telefonját, majd kikereste az említett számot, és lejátszotta.
-Akusztikusan jobban hangzana – mondtam, miután vége lett a dalnak. Simon elgondolkozva nézett rám, majd intett, hogy játsszam el gitárral. Dean elszaladt kinyomtatni a dal kottáját, s mikor visszaért, letette elém a földre, és elkezdtem játszani.
Sokkal jobban hangzott így, s egy idő után Zayn leült mellém, és énekelni kezdte a dalt. Csatlakoztam hozzá, s mire befejeztük, alig jutottak szóhoz a többiek.
-Ez lesz az! – mondta elégedetten Simon – Szép volt Lauren – nézett rám büszkén. Letettem a gitárt, majd felálltam, és a nyakába ugrottam – Büszke vagyok rád.
-Én is, Lo – csatlakozott a családi öleléshez Adam. Percekig csak öleltük egymást, és most éreztem igazán, hogy nekem van a legjobb csonka családom a sok veszekedés ellenére is.
-Elmehetnénk karaoke-zni – tette tönkre az idilli pillanatot Bongyi. Elengedtük egymást, majd a földről felvettem két pánát, s mindkettőt hozzávágtam – Menstruálsz? – kérdezte nevetve. Miért kell emlékeztetnie, hogy terhes vagyok? Jó, nem tudja, de akkor is. Láthatta rajtam, hogy nem vagyok jó passzban, de azért folytatja a hülyeségét. Normális esetben én is csak röhögnék rajta, de az nem most van.
-Adok görcsoldót – kezdett el kotorászni a zsebeiben Harold.
Kikerekedett szemekkel néztem rá. Ezt ő sem mondhatta komolyan. Honnan lenne nála gyógyszer női bajra? Ööö... Biztos, hogy nem nő Bongyorka? – Itt is van! – nyújtott felém egy lapnyi görcsoldót. Megrökönyödve vetten el a gyógyszert, amit szinte azonnal visszadobtam a göndör majomnak – Csak segíteni akartam – tárta szét a karját értetlenül.
-Azzal segítenél a legtöbbet, ha lelépni Malikkal az élen – mondtam dühösen, majd minden szó nélkül kiviharoztam a próbateremből.

Shane:

Dean és Steph összenéztek, mintha tudták volna, hogy mi baja Lonak. Valószínűleg így van, de akkor nekem miért nem mondták el? Tudnom kell, hogy segítsek neki. Még ha nekem fájna is, de akkor is megtennék mindent, hogy ő boldog legyen. Az már nem számít, hogy velem mi lesz, csakis Lo boldogsága.
Észrevétlenül lopóztam az ajtóhoz, ahonnan visszanéztem, de csak azért, hogy lássam Malik reakcióját Lauren kirohanására. Maga elé meredt, és valamin nagyon gondolkozott. Odament a szőke bandatársához, akitől kérdezett valamit, de Horan nemlegesen rázta a fejét. Nem foglalkoztam tovább velük, s inkább Lo szobája felé vettem az irányt.
Ajtaja előtt álltam, de nem mertem benyitni. Fülem az ajtóra tapasztottam, és fura hangot hallottam, mintha sírna. Azonnal feltéptem a minket elválasztó fadarabot, és beviharoztam a szobába. A földön összegörnyedve sírt, életem szerelme.
Leültem mellé, s a hátát simogattam nyugtatásként.
-Mi a baj, pufogóvipera? – kérdeztem játékosan, mire felém kapta a tekintetét. Szeméből csalódottság tükröződött, mintha nem is engem várt volna.
-Semmi – törölte le a könnyeit, majd felült – Shane... Elmondanád, hogy mit mondtál nekem a bálon? – kérdezte remegő hangon. Ránéztem, de csak kettős érzelmet láttam rajta a kérdése miatt, mintha tudni is akarta volna, meg nem is.
Talán most jött el az én időm, még ha Zaynnel kicsit összekaptak, de van esélyem rá, hogy elmondjak neki mindent. Veszíteni valóm már nincs, hiszen Malik talán már teljesen elcsavarta a fejét. S már csak Perrie és Nessa terve az, ami némi esélyt ad, hogy Lo az enyém legyen, és ne Maliké.
Fájdalmasan sóhajtottam, majd belekezdtem a mesébe a bálról, amiről nem tudott. Sírva rázta a fejét, mert nem akarta elhinni, hogy mi történt akkor.
-Szeretlek Lauren! Miért nem veszed észre? – szívesen üvöltöttem volna, de ő már másé volt. A Zayn gyereké.
-Shane... – szívem gyorsabban dobogott, és zakatoló szívvel vártam, hogy folytassa – Én is szeretlek, de... – nekem ennyi is elég volt. Szeret!!
Két kezem közé fogtam az arcát, és puha ajkaira helyeztem az enyémeket. Nem vártam meg, amíg megadta az engedélyt, hanem egyből megharaptam alsó ajkát, amik elnyílt, így gond nélkül átfurakodott a nyelvem a szájába, és táncra hívta az övét.
Éreztem, ahogyan könnyei folytak. Nem tudtam eldönteni, hogy a boldogságtól, vagy valami mástól.
Kezeit mellkasomra helyezte, és eltolt magától. Az ajtó felé nézett, s mintha szellemet látott volna, arca lesápadt.
Megnéztem, hogy mit néz annyira, de bár ne tettem volna. Malik állt ott, elsötétült tekintettel.
Loval mindketten felálltunk, s mintha Zayn csak erre várt volna, átszelte a köztünk lévő távolságot, és behúzott nekem. A lendülettől hátraestem. Éreztem a vér ízét a számban, de nem foglalkoztam vele. Talpra álltam, s ezúttal én mértem ütést Malik arcára. Ütést ütés követett, míg az orromat el nem találta.
Lo sokkolva állt mellettünk, majd egy hirtelen pillanatban kettőnk közé ugrott.
-Fejezd be Zayn! – förmedt rá a dalos pacsirtára. Én nyertem. Vesztettél Malik. Lo az enyém.
-Shane, jól vagy – fordult felém aggódva.
-Túlélem – mosolyodtam el halványan.
-Menj, és mosd le a vért – mondta kedvesen. Úgy tettem, ahogy mondta. Kimentem a szobájából, és a fürdő felé igyekeztem.

Lauren:

Nem akartam megcsókolni! Miért nem hagyta, hogy befejezzem a "de" után? Egy valami azonban teljesen biztos, hogy most végleg vége a barátságunknak. Nem akartam, hogy ez legyen, de ez ellen már nem tudtam mit tenni. Akkor miért Shane-t védtem meg Zayn helyett? Mert dühös voltam rá, és ez az érzés nem változott az éneklés és a beszélgetés ellenére sem. -Muszáj volt behúznod neki? – kérdeztem ingerülten.
-Szerelmet vallott neked! – tárta szét a karját, miközben válaszolt. Mintha ez elég ok lett volna arra, hogy megüsse.
-És? Ez nem jogosít fel rá, hogy eltörd az orrát! – dühöngtem. Nem lehet ennyire faszfej, hogy eltörje az orrát. Különben sincs semmi köze az életemhez, nemhogy a szerelmi életemhez. Még akkor se, ha történetesen terhes vagyok tőle, és szerelmes belé...
-Megérdemelte! – mondta.
-Egy igazi barom vagy, Malik! – hátat fordítottam neki, és elindultam, hogy sétáljak a környéken. Nem értem Malik viselkedését. Minden ok nélkül játssza a hőst. Egyszer úgy viselkedik, mint Dean. Máskor úgy, mint egy bunkó. Kiismerhetetlen.
-Lo! – rántott vissza a karomnál fogva – Szeretlek! – minden bevezető nélkül mondta ki azt a bizonyos szót. Ráadásul nem is először.
-Mi? – értetlenül meredtem rá, miközben a szíven majd kiugrott a helyéről.
-Csókolj meg, most! – közelebb húzott, már amennyire lehetett, s finoman átkarol. Tétovázva ugyan, de megtette az első lépést, és ajkaival lecsapott az enyémre. Görcsösen tartotta kezeit a csípőmön, mintha félt volna, hogy elfutok. Számat kissé szétnyitottam, mire nyelve átfurakodott az enyémhez. Kezem eddig mellkasán pihent, ami hevesen emelkedett és süllyedt. Szívverése a normálist többszörösét is meghaladta. Kezem felvezettem nyakára, majd beletúrtam tökéletesen beállított hajába, amiért nem kezdett el nyavalyogni. Nyelveink heves táncot jártak, és minden levegőnket kihasználva faltuk egymás ajkát. Miután elváltunk egymástól levegőhiányban, a levegő szaporán vettük.
-És most lesz? – céloztam a csókra.
-Lennél a barátnőm?
Megállt bennem az ütő. Ezer okot tudtam volna felsorakoztatni, hogy miért nem. De mielőtt az agyam parancsolhatott volna a számnak, a szívem megtette helyette.
-Igen.
Rossz fiúsan elmosolyodott, majd egy gyors csókot lehelt az ajkaimra.
-Lo, lenne itt még valami... – zakatoló szívvel vártam, hogy folytassa – Szeretném, ha senki se tudná, hogy járunk. Csináljunk úgy, mint eddig.
Fájtak a szavai, de nem tudtam mást tenni, csak rábólintani. Igazság szerint megtehettem volna, hogy megmondom neki, hogy felejtsen el, de nem tettem. Mert én már csak ilyen idióta szerelmes vagyok. Egyből igent mondok neki annak ellenére, hogy tudom Simonnal valami olyanról állapodtak meg, ami engem nagyon is érint. S Lou meghallgatása nélkül mentem bele egy kapcsolatba, amiben meg fogok sérülni. És ha azt tudtam volna, hogy már holnap bekövetkezik... Akkor nemet mondtam volna. De sajnos nem tudtam, csak azt, hogy menthetetlenül beleszerettem abba, akibe sosem kellett volna...

***

Ne maradjatok csendben! :)