30.A halál csókja

Sziasztok! Megjöttem a legújabb résszel, és kivételesen nyugodtabb lett, mit szokott. :) Semmi olyan nem történik benne, aminek nem kellett volna így lenni, de a vége drámai lett. Tekintsétek ezt szülinapi kedvességnek. :) Na de nem tépem tovább a szót. Jó olvasást! :)

Lauren:

A tengerparton ültem, és csak a fejemből néztem ki, miközben bámultam a sötétségbe. Valamiért nyugtató hatással volt rám a tenger morajlása, ahogy a mindent elrejtő éjszaka is. Csak a Hold volt fent az égen, ezzel bevilágítva a partot. Pont egy romantikus filmbe illő jelenet volt az egész. Veszekedés, a lány elmenekül valahova, és senki se tudja, hogy hol lehet, de valaki rátalál, s észhez téríti, majd jön a békülés, ami nem most fog bekövetkezni. Túlságosan is fájdalmas az igazság ahhoz, hogy egykönnyen elfelejtsem és megbocsájtsam azt, amit tett.

Unalmamban a homokba kezdtem el rajzolgatni, de a gondolataim továbbra is két személy körül forogtak. Mérhetetlenül dühös voltam mindkettőjükre, de azt nem tudtam, hogy kire haragudtam jobban. Simonra, mert erre kérte Malikot, nem törődve velem és az érzéseimmel. Vagy Zaynre, mert minden szó nélkül ugrott, és azt tette, amire a nagybátyám kérte. És most mégis az én szívem tört össze, James óta először. Mindezt csak azért, hogy megváltozzam. Nevetséges ok, de hát ez van...

Nem fogok tovább miatta sírni, vagy éppen összezuhanni, inkább megmutatom Zaynnek, hogy többé semmilyen hatással nincs rám. Ha kell, akkor olyan leszek vele, mint a legelején. Bunkó, és minden percet meg fogok ragadni, hogy bosszantsam, sőt gyűlölni fogom őt teljes szívemből. Bár az elején nehéz lesz, de csak így tudom majd elviselni a fájdalmat, és az űrt, amit okozott.

Megnéztem, hogy mit firkálgattam a homokba, s legnagyobb meglepetésemre, Zayn nevét írtam le egy szívbe. Ez annyira szánalmas és gyerekes. Nem szerethetem többé. Gyűlölnöm kell, de nem megy. Mikor lettem ennyire gyenge? Nem tudom, de mindez folyamatosan történt, attól kezdve, hogy elmondtam neki a múltam. Ott törtem meg először, akkor csordultak ki újra a könnyeim több év után először... Az a nap tehet mindenről. Bárcsak ne nyíltam volna meg akkor Zaynnek. Bárcsak... Még mindig a homokot néztem, majd egy hirtelen mozdulattal eltöröltem a „művemet”.

-Szereted – mondta valaki mögöttem. Hangja ismerős volt, de mégis, mintha akcentusa lett volna. Nem néztem hátra, de tudtam, hogy ő nem fog elárulni Zaynnek. Megpaskoltam mellettem a homokot, mire az a szemembe ment. Váratlan látogatóm jót nevetett szerencsétlenségemen, amitől nekem is egy apró mosoly szökött a számra. Miután kiszórakozta magát, leült mellém, s felém fordult – Ne haragudj, Lo! De elmondtam Zaynnek, hogy terhes vagy – hajtotta le a fejét. Nem haragudtam rá, nem mintha tudtam volna. De legalább neki volt elég bátorsága ehhez, velem szemben.

-Nem haragszom, Niall – öleltem meg, amit ő azonnal viszonzott. Percekig csak öleltük egymást, s miután elengedtem őt, újra a távolba meredtem, és a csillagos eget kémleltem. Legszívesebben itt maradnék, és haza se mennék. Itt minden más, sokkal nyugisabb. Nincs Simon, se Zayn, és ez kell nekem. Szombatig kiélvezhetem a nélkülük eltöltött időt – Honnan tudtad, hogy itt leszek?

-Dean helyett nekem írtál – villantotta meg fogsorát. Nem bántam meg, hogy így lett. Most Dean se tudott volna lelket önteni belém, főleg, hogy ő támogatja a már nem létező kapcsolatomat Zaynnel.

***

Mikor bekapcsoltam a telefonom egy hangüzenet fogadott, mégpedig Zayntől. Nem mertem meghallgatni, hogy mit akar mondani. Féltem, hogy csak még több dolgot vágott volna a fejemhez, vagy szárazon közölte volna velem, hogy azon nyomban vetessem el a gyereket. Nem töröltem, inkább meghagytam későbbre, hátha akkor lesz elég erőm meghallgatni.

Elővettem két papírt, majd leültem az asztalhoz, és írni kezdtem. Az egyiket csak Zaynnek szántam, míg a másikat mindenkinek a bandából. A második levélhez leírtam, hogy amit küldök nekik, az a kiengesztelő ajándék, amiért nem lelkesedtem értük, mikor először találkoztunk. Louis-nak frissen szedett répák, Liamnek két teknős egy akváriummal, Harrynek a macska, s Niallnek a kaja. Zayn nem mondott semmit, de csupán a jó szívem miatt vettem neki egy meglepit, amit ha megnéz talán örülni fog neki, és nem fésűre, vagy hasonlókra gondoltam, hanem valamire, amire talán mindig is vágyott.

-Éhen halok! – nyavalygott Niall, ugyanis tegnap nem engedtem haza, hogy ne vezessen a sötétben. Persze reggelit is ígértem neki, ezért már nem mert ellenkezni.

-Palacsinta a pulton – néztem fel egy pillanatra, majd tovább körmöltem Zayn levelét. Talán ezt volt a legnehezebb megírni. Áthúzásokkal, és javításokkal díszelgett, de nem érdekelt. Nem akartam még egyszer átírni. Elégedjen meg ezzel.

Bozont leült mellém, és csendben falatozott, sőt az összes palacsintát megette, amit csináltam. Miután befejezte az evést, elégedetten dőlt hátra a székben, és a hasát simogatta.

-Niall, odaadnád ezt a többieknek, és ezt a levelet – mutattam arra, amin Malik neve volt – Zaynnek?

-Persze. De mi van benne? – kérdezte csillogó szemmel.

-Kiengesztelési ajándék, mert nem imádtalak titeket úgy, mint Billie Joe-t – mondtam, s haspók szöszi barátom mosolygott az emlék miatt.

-Kaja is van benne – mosolyogtam.

-Istennő vagy – szemezett az ajándékokkal, s próbálta kitalálni, hogy melyikben van étel – Nem értem Zaynt. Hagyta, hogy elmenj. Egy idióta.

-Ezzel egyetértek – komorultam el.

Zayn:

Ziháltan ültem fel az ágyamban egy újabb rémálmom után. Izzadtság cseppek borították be az egész testemet, pedig csak egy boxer volt rajtam. Szívem még mindig gyorsan vert, mindezt egy álom miatt, amiben elveszítettem Őt – sajnos nem először. A valóságban is megtörtént ez annyi különbséggel, hogy nem halt meg a szemem láttára, mert lelőtték. Nem is akárki volt a tettes, hanem a saját unokatestvérem, James, de szerencsére csak egy rossz álom volt, és ez sosem fog bekövetkezni. Legalábbis próbáltam ezzel nyugtatni magam, mert Őt ismerve, megint belekeveredik valamibe, és akkor a rémálom valósággá válik. Bárcsak ne lenne rossz előérzetem ezzel kapcsolatban, de a koncert utáni elrohanása elég okod ad rá, hogy aggódjak érte. Akkora egy marha vagyok! Hogy szúrhattam el így mindent? A saját hülyeségem miatt vesztettem el, pedig nem akartam, hogy ez legyen a vége. Elárultam Őt valamilyen szinten, pedig csak neki akartam jót. Beszélnem kell vele, még ha tudom is, hogy nem lesz hajlandó rá. Ki kell valahogy engesztelnem, és Simonnal is meg kell beszélnem az alkut, hogy végleg lezárjam. S ha ehhez az kell, hogy a következő adásból kiessünk Loval, akkor megteszem. Különben sem tenne neki jót a sok idegeskedés, mert terhes. Erről beszélt Niallel? A francba is! Miért nem mondta el?

-Megint rémálmod volt? – zavarta meg egy női hang a gondolataimat. A mellettem lévő lányra néztem, és szomorúan konstatáltam, hogy nem Ő az. Már nem tudtam szerelemmel nézni Perrie-re, de ennek mégis vele töltöttem a tegnap estét. Nem szerelemből, egyszerűen csak megtörtént.

Elfordultam tőle, mert arra emlékeztetett, hogy mi történt tegnap este a koncert alatt és után. Hiba volt a csók. És a legviccesebb, hogy láttam Laurent is, de mégsem hozzá mentem oda. Talán, ha Pezzt figyelmen kívül hagytam volna, akkor most is minden rendben lenne köztünk Loval, kivéve, ha valaki a bandából elmondta neki az egészet.

Idegesen bújtattam bele a papucsomba, és álltam fel, figyelmen kívül hagyva a lányt. Morogtam magamban tehetetlenségem miatt, miközben felkaptam az éjjeliszekrényemről a Marlboro-s dobozom, és az öngyújtómat. Az erkélyhez sétáltam, és sietve húztam el az erkélyajtót. Amint kiléptem rajta, megcsapott az utánozhatatlan reggeli eső illata, ezzel is előidézve egy emléket róla. Számba vettem az első kezembe akadó szálat, amit azonnal meggyújtottam, és nagyot szippantottam belőle. A nikotin szétáradt a testemben, ezzel is valamennyire lenyugtatva. Rákönyököltem az erkélykorlátjára, és onnan figyeltem az ébredező Londont, amikor még kevesen jártak az utcákon.

Hirtelen két kar ölelt át hátulról, de már nem éreztem azt a kellemes érzést, amit a kapcsolatunk elején. Ez egy elmúlt szerelem, amitől csak szenvedni fogok. Kivéve, ha sikerül rendbe hoznom a dolgokat. Lezárni Loval ezt az őrültséget, és újrakezdeni mindent.

-Megbántad a tegnap estét, igaz? – motyogta a hátamba a szőkeség. Habozás nélkül rávágtam volna a válaszomat, de az igazság az, hogy csak a gyerek miatt vagyok most Perrie-vel. Ennyi erővel Loval is lehetnék csak a baba miatt. Csak én lehetek ennyire szerencsétlen, hogy egyszerre két nő is terhes tőlem .

Nem kellett volna Laurennek azt mondanom, amiket mondtam, de ideges voltam, és ezt rajta vezettem le. De akkor is elmondhatta volna, hogy terhes. Vagy tudta, hogy Perrie az, és nem akarta, hogy még rosszabb legyen nekem? Nem tudom, de lehet, hogy neki is ugyanazt mondtam volna, amit Pezznek. Na jó, ez hazugság. Loval teljesen mást közöltem volna, de ez most már mindegy.

-Megmondhatod az igazat – mondta a lány. Joga van tudni, az igazat, még ha neki fájni is fog.

-Igen – mondtam ki az igazat, mire egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a száján. Jó tudni, hogy mindketten ugyanúgy, hibaként könyveltük el az elmúlt éjszakát. Talán ő is csak a baba miatt ragaszkodott ehhez.

-Őt szereted igaz? – engedett el, majd kilépve mögülem mellém állt egy halvány mosollyal az arcán.

-Mégis kit? – tetettem a hülyét, de sejtettem, hogy kire gondolt.

-Tudod te – lökött meg játékosan. Ha látta az interjút, és arra a lányra gondolt, akkor igen, de ha másra, akkor nem.

Egy ideig mindketten csendben álltunk, nézve az embereket, ahogy sietnek a munkába, miközben a saját gondolatainkba merültünk. Valahogy rendbe kell hoznom a dolgokat Loval, és ha másképp nem megy, akkor a kívánságrandinkat használom fel a célra. Mindenképp tudnia kell az igazat, és az én álláspontomról is tudnia kell, s ha nem bocsájt meg, megértem és elfogadom. De legalább lesz egy csekély vigaszom, hogy megpróbáltam.

-Zayn, mondanom kell valamit – törte meg a csendet Perrie elkomorult hanggal. Érdeklődve néztem rá, és láttam a szemében, hogy valamit be akart vallani, ami nekem nem fog tetszeni. Hajával kezdett el idegesen babrálni, és maga elé meredt, de nem folytatta azonnal. Várt egy percet, mire rendezte gondolatait, majd belekezdett – Amit tegnap mondtam, abból semmi sem igaz – nézett le a csempére – Nem vagyok terhes.

Ledöbbenve néztem rá, és nem akartam hinni a fülemnek. Képes volt hazudni, de fogalmam sincs, hogy miért, de most már nem is érdekel. Csak az, hogy minél előbb elhúzzon a házamból.

-Tűnj el! – intettem az ajtó felé. Nem kezdett el magyarázkodni, sőt még nem is sírt, csak elindult befelé, de mielőtt átlépte volna a küszöböt, visszafordult.

-Vigyáz Laurenre az esküvőn, és legyél mindig mellette, mert baja eshet – mondta Pezz, de mielőtt felfoghattam volna, hogy mit mondott, már kisétált örökre a házamból, s talán az életemből is.

Esküvő? Miféle esküvő? Ugye nem Lo megy férjhez? Ha igen, akkor Simon ezért akarta, hogy megváltozzon. És ezért kért meg engem, hogy változtassam meg? Ki kell derítenem! És erre csak egy embertől tudhatom meg a választ.

Azonnal elnyomtam cigicsikkem, és visszarohantam a szobámba. Kitártam a szekrényem ajtaját, majd hossza keresgélés után kivettem egy fehér pólót, és egy fekete nadrágot, amiket rögtön felvettem, majd a fürdőt vettem célba, ahol elvégeztem a szokásos hajistenítésemet, ami annyit jelentett csak, hogy tökéletesebbnél is tökéletesebbre lőttem be. Elégedetten vonultam ki a fürdőből, pont jókor, mert megszólalt a telefonom. Nem siettem, hogy felvegyem, mert féltettem a frissen beállított hajam, de amikor elértem a készüléket, még mindig csörgött. Kezembe vettem a mobilom, amin Nialler neve volt.

-Gyere Louis-ék házához, most! – mondta, majd egyből bontotta a vonalat.

Nem értettem, hogy mi ennyire sürgős, de nem sok kedvem volt menni, főleg most, hogy fontos dolgokat kellett kiderítenem, és akitől megszerezhetem a szükséges információt, azzal nehéz dolgom lesz, mert semmit sem mond ingyen, és itt nem a pénzre gondoltam... Viszont úgy éreztem, hogy most oda kell mennem Harryékhez. Talán ők tudnak valami Loról, ha nem is mindenki, de Niall igen.
Felvettem a bőrdzsekim – amit még Lonak adtam oda a temetőben – , s megcsapta orromat parfümjének az illata, még ha csak egy kicsit is volt rajta, de valamennyire beleivódott a dzsekimbe. Felkaptam az asztalról a kocsikulcsom, és bezártam a lakásomat, majd beszálltam a kocsimba, s Tommoék háza felé vettem az irányt. Amikor megérkeztem hozzájuk, már mindenki nagyban beszélgetett valamiről.

-Á, itt van a szívtörő! – köszönt Louis. Szem forgatva pacsiztam le mindegyikükkel, majd leültem a kedvenc helyemre, vagyis a fotelba.

-Mi volt ennyire sürgős? – kérdeztem, mire minden szempár rám szegeződött. Lou és Haza kissé dühösek voltak rám, Liam csalódottan nézett, míg Niall teljesen más érzelmet mutatott. De leginkább egy „sajnálom, haver” nézéssel fürkészett. Hatodik érzékem bekapcsolt, s azt sugallta, hogy az ír manó lesz az, aki segít a kívánságrandi megtervezésében. De az is biztos, hogy nem fog hamar kötélnek állni, ezért Liam is kellesz.

Még mindig a válaszukra vártam, amikor Nialler kezembe adott egy dobozt, és egy levelet.

-A dobozban ajándék van, a levelet Lo írta neked – válaszolt Niall. Nem foglalkoztam a doboz tartalmával, szinte azonnal lepasszoltam Linek, s inkább a levél kötötte le a figyelmem. Az elejére a nevem volt írva Lo kézírásával, valamint még annyit írt alulra apró, alig észrevehető betűvel, hogy „vége”. Tudtam, hogy ezzel mire célzott, de a saját szájából is hallani akartam. Felbontottam a borítékot, amiben Lo levelet volt, majd olvasni kezdtem a papírt.

Kedves Malik Zayn!
Sokat Valamennyit gondolkoztam a kapcsolatunkon. Az elején utáltalak, sőt a pokolra küldtelek, amiért tönkretetted a nyaram. Ez most sincs másképp van, de mégis valami megváltozott közöttünk, ami csak azt bizonyítja, hogy gyenge vagyok. Annyira, hogy sajnos beléd szerettem, és összetörted a szívem. De nem kell emiatt aggódnod többé, mert most is azon vagyok, hogy minden olyan legyen közöttünk, mint a legelején. Többé nem foglak szeretni, inkább megpróbállak gyűlölni. Így mindkettőnknek könnyebb lesz. Ja, és a baba miatt sem kell aggódnod, mert elvetetem. Senki se fogja megtudni, és mindent elfelejthetünk, ami a bál éjszakáján történt. Arra kérlek, hogy csak munkakapcsolat legyen közöttünk, semmi más. Ha nem muszáj, nem fogok hozzád szólni. Régi barátod ellenséged leszek, akivel együtt kell dolgoznod. Ne Légy boldog Perrie-vel! Ne Felejts el! Csak ennyit akartam. Ég veled Zayn örökre!

Ui: Attól, hogy nem vagyok a közeledben nem jelenti azt, hogy ne készülj fel a műsorra. Ha megtudom, hogy nem készültél, megöllek! Ne hidd azt, hogy ez üres fenyegetés, mert nem az. Elveszem az összes hajzselédet, fésűdet és tükrödet, ha nem tanulod meg a dalt.

Ölel Megfojt: Lo.

Leengedtem a kezem, amiben a levél, és csak magam elé meredtem. Nem akartam elhinni, ami írt. Megbízott bennem, én meg ezt tettem vele. Összetörtem a szívét, amiért csak magamat okolhattam. Egy baromi nagy seggfej vagyok. Nem csodálom, hogy utál.

-Mit ír? – érdeklődött Liam. Megráztam a fejem jelezve, hogy nem mondom el, de ez egy cseppet sem érdekelte Lou-t, mert kikapta a kezemből a levelet, s elfutott vele a szoba másik sarkába. Hazza is utána ment, majd a többiek is csatlakoztak hozzá, és félkörben állva elolvasták a levelet.

-Barom vagy, Malik! – rázta meg a fejét Hazza, majd visszaadta a levelet.

-Ezt jól elcseszted, haver! – veregetett hátba Liam.

-Tudom – sóhajtottam. Bárcsak visszafordíthatnám az időt. Akkor mindent megtennénk, hogy ne így alakuljanak a dolgok. Dean is megmondta, hogy nehezen enged bárkit is közel magához, de én kivétel voltam, és sikeresen elbasztam, sőt a szíve is darabokban van miattam. Joggal kijár a barom elnevezés...

Lauren:

Mikor megérkeztem egyetlen segítségemhez, akitől munkát kaphatok, leállítottam a kocsit, majd kiszálltam belőle, s a bejárathoz sétáltam, ahol Mary már várt rám. Nem kérdezett semmit, csak intett, hogy kövessem, s én így tettem. Semmi sem változott, mióta utoljára itt jártam. A falak ugyanúgy omladoztak, és fehérek voltak. Ahogy lenni szokott, senki se tartózkodott itt, kivéve azt, akihez jöttem, és néhány embere. Ez volt a legideálisabb búvóhely a zsaruk elől, főleg, hogy itt zajlottak a drogügyek is különböző szobákban, mert minden teremnek meg volt a sajátossága a folyosón. De nekem a folyósóvégén lévőbe kellett mennem, hogy találkozzak vele. Reméltem, hogy egyedül lesz, de hallottam hírét, hogy összeállt Jamesszel, hogy jobban menjen az üzlet mindkettőjüknek. Nem tudom, hogy bejött-e, de ha James is itt van, akkor tudni fogja, hogy miért jöttem.

-Reméltem, hogy nem látlak többet itt, Avril – szólított egykori álnevemen Mary. Fura volt ennyi idő után újra hallani, de határozottan nem hiányzott.

-Én is – sóhajtottam, majd bementem az irodába, ahol Mark háttal állt nekem, miközben telefonált. Nem zártam be az ajtót, de az magától becsukódott, legalábbis ezt hittem, míg nem hallottam meg a szörnyeteg hangját.

-Jó újra látni – kirázott a hideg Jamestől. Sokkal könnyebben ment volna minden, ha ő nincs itt, csak Mark. De gondolom hallotta, hogy jövök, ezért eldöntötte, hogy marad.

-Milyen munkát tudsz adni? – tértem a tárgyra, mert nem akartam sokáig itt maradni.

James tetőtől talpig végigmért, majd tekintette megakadt a hasamon. Odajött hozzám, s kezével gyengéden megsimogatta.

-Ha abortuszra mész, nem biztos, hogy lehet több gyereked – csóválta meg a fejét volt barátom. Meg se lepődtem rajta, hogy tudja. Az lepett volna meg, ha nem.

-Nem érdekel – vettem le kezét rólam – Milyen szállítmányban tudok segíteni – tereltem megint a témát idejövetelem okára.

-Jaj, Lo! Anyukád tudja ezt? – ingatta a fejét.

-Te is tudod, hogy két éves koromban meghalt – mondtam. Bosszantani akar azzal, hogy felhota anyát, vagy tényleg tudott róla valamit.

-Emily Westről beszélsz? – kérdezte meglepetten, mire bólintottam – Ő Los Angelesben él jegyesével, és a fiával, Adammel, aki a te bátyád – kezdett el kotorászni a fiókjában, majd elővett egy mappát a nevemmel. Mindenkiről volt feljegyzése. Mindenkinek tudta az összes apró titkát, ahogy azt is, ha valamilyen családi titka volt. Leggyakrabban azokkal zsarolta az embereket, de nálam nem vált be eddig.

-Ő halott – akadtam ki, mire kezembe adta az aktámat. Végignéztem az összes információját rólam, és semmit se hagyott ki, sót voltak benne olyanok is, amikről nem tudtam. De leginkább az utolsó oldal lepett meg, amin még két családi titok állt. Fejem hevesen ráztam, mert nem akartam elhinni, hogy bármi is igaz lenne az utolsó lapról. Feketén-fehéren ott állt rajta, hogy az anyám él, s ő bérelt fel valakit, hogy megölje Tarat, és apát, de engem nem – Ez nem igaz! – dobtam le ingerülten az asztalra a mappát.

-Te is tudod, hogy nem hazudok sosem – jelent meg egy gonosz mosoly az arcán. Nem akartam hinni neki, de a múltunk elég okot adott rá, hogy elhiggyem igaz. Az anyám el, és miatta haltak meg a húgomék. De többé már nem tudtam rá anyaként tekinteni, mert ha tényleg szeretett volna minket, akkor nem tette volna ezt. Számomra az anyám meghalt, mikor Tara született. S akit eddig halottnak hittem nő, már csak Emily lesz – Adam már biztos mesélte, hogy most vasárnap lesz az esküvője, a volt nőgyógyászával, akivel Josh-t csalta. Tudod, Dr. Sam Davis.

Élvezte, hogy kínozhatott ezzel, de nem tudtam megkérdőjelezni.

-Simon tudja? – érdeklődtem. Bár szívem szerint neki mentem volna Jamesnek, hisz nem volt bizonyítéka ezekre, de a forrásai eddig egyszer sem tévedtek. És ha ezt Adamtől tudtam volna meg, akkor kiborultam volna, de James előtt tartanom kellett magam. Majd ha elmentem innen, kiadom magamból, de annak még nem jött el az ideje.

-Eressz! – hallottam kintről egy hangot, és azonnal tudtam, hogy kihez tartozik, pedig most nem is szóltam neki, hogy idejövök. Az ajtó hirtelen kivágódott, és Shane sétált be rajta Deannel az oldalán. A levegő megfagyott a helységben, és innentől az események felgyorsultak.

-Mondtam, hogy ne hívd ide őket – sziszegte a fogai között Mark, majd Jamesszel együtt elővett egy 9mm-s fegyvert, amit kibiztosítottak, és rám fogták – A te hibád, hogy itt vannak!

Remegni kezdtem, hiszen megint előtört a húgomék emléke, valamint, mikor James legutóbb fegyvert fogott rám. A levegőt is egyre gyorsabban vettem, és éreztem, hogy itt a vége. Vagy én halok meg vagy a barátaim. Nem volt nehéz meghozni a döntést, mert nem akartam, hogy Dean és Shane családja szenvedjen a hiányuk miatt, ezért előrébb léptem egyet. Nagyot nyeltem, de megtettem még egy lépést, majd még kettőt. Láttam, ahogyan ellenségeim ujjai a ravaszon megfeszültek, és készültek a lövésre.

-Sajnálom, Lo – mondta Mark, majd meghúzta a ravaszt, és a fegyver elsült. Félelmemben reagálni se tudtam, csak egy lökést éreztem a vállamnál, majd a földre zuhantam. Nem fájt semmim, sőt nem is éreztem a golyót. Oldalra fordítottam a fejem, és megláttam Deant a földön elterülve. Nem láttam, hol találta el a lövedék, de vérzett, s arca is egyre fehérebb lett. Odamásztam hozzá, de nem bírtam felfogni, hogy ez történt vele. Miért ő? Miért nem engem lőtt le? Egyáltalán mi a fészkes fenéért mentett meg? Nem érdemlem meg, hogy éljek. Nincs normális családom, a szívem összetört, és teher is vagyok. Ez bőven elég ok a halálra.

-Dean! Ne! – zokogtam – Nem hagyatsz itt, hallod! – ordítottam, de semmit sem ért. El fogom őt veszíteni. Ez nem történhet meg. Élnie kell!

-Lo – szorította meg gyengén a kezem – Szeretlek!

-Ne, Dean! Könyörgöm... – mellkasára borulva sírtam. Miattam fog meghalni a legjobb barátom, aki szinte a testvérem. Nem tudnék nélküle élni. Erőt vettem magamon, és felálltam, hogy szembenézzek a saját halálommal, mert Dean nélkül már biztos, hogy nem tudnám elviselni az életet. Mindig ő térített észhez. Neki köszönhetek mindent.

-Kérlek, Lo! Ne gyere közelebb! Nem akarlak bántani – ezúttal James száját hagyták el a szavak, de nem engedelmeskedtem neki. Makacsul közeledtem felé, miközben könnyeim egyre jobban hullottak.

-Te idióta! – hallottam Shane hangját, ami után elsült a fegyver. Ott álltam, és vártam, hogy vége legyen mindennek, de nem jött a megváltás, mert Shane elém állt, és felfogta a golyót. A szemem láttára rogyott össze vérző mellkassal. Kínomban ordítottam egyet, majd lábaim feladták a szolgálatot, s erőtlenül összecsuklottak. Könnyeim még jobban folytak.

-Shane, miért? Miért? – zokogtam. Nem veszíthetem el őt is.

-Mert szeretlek, te bolond – nem látszott rajta, hogy megbánta volna tettét. Kezemmel megpróbáltam elszorítani a vérzést a mellkasán, de nem jártam sikerrel, mert ömlött belőle a vörös folyadék.

-Ne! Shane, ne! – a könnyektől már semmit se láttam.

-Kérlek, Lo! Csókolj meg utoljára – nem tudtam erre mit mondani, inkább megtettem azt, amire kért. Ajkaimat az övére tapasztottam, s lágyan cirógattam az övét, majd nyelve átfurakodott a számba, ezzel táncra hívva az enyémet. Nem kellett kimondanunk, de mindketten tudtuk, hogy ez a halál csókja. Bármennyire is azt akartam, hogy túlélje, egyre jobban látszott rajta, hogy nincs rá sok esélye.

-Szeretlek! – suttogta, miután ajkaink elváltak egymástól, majd lehunyta a szemét örökre...

Vártam, csak vártam, hogy mikor durran el megint a fegyver, s hogy kinek köszönhetem majd ezt. A sós cseppek egyre jobban folytak, és lassan kezdett eljutni a tudatomig, hogy mi is történt. Tudtam, hogy ha megpróbálnám hívni a mentőket lelőnének, de egy próbát megért. Letörölve a könnyeimet, amik újra megeredtek, kivettem a telefonom, és beírtam a mentők számát. Készültem, hogy megnyomjam a hívást, ám ekkor valaki megint lőtt egyet, és a telefon kiesett a kezemből. Nem fogtam fel, hogy lelőttek-e vagy sem, de nem érdekelt, mert a világ, és a zaj is kezdett lassan megszűnni, de mikor már majdnem elsötétült minden, valaki átkarolt, és fejem a mellkasába temettem. Nyugtatóan simogatta a hátamat, de nem kellett volna ezt tenni, hiszen ölelése már nyugtató hatással volt rám. Minden félelmem elszállt, és készen álltam, hogy átadjam magam a nem ismert sötétségnek, ami hívogatott.

-Köszönöm – leheltem alig hallhatóan, majd lecsuktam a szemem. Nem tudtam, hogy örökre-e vagy sem, de teljesen nyugodt voltam.

-Lo – hallottam utoljára az Ő szájából a nevem, majd mindent elnyelt a sötétség...

***

Ne maradjatok csendben! :)