23.Életem szerelme/Szeretlek!

Buongiorno! Ennyi az olasz tudásom :P :D Megjöttem az új résszel :D Kicsit később, mint terveztem, de a lényeg, hogy itt van. :D Mivel mindenkit érdekel, hogy ki Lo testvére, ezért nem derül ki xD :D Ennyire gonosz vagyok, de talán elárulom, hogy ki az. ;) Mostantól melegebb éghajlatra fogtok száműzni, mert a terveim szerint most indul meg az, aminek senki se örül 3:) Muhahaha :D Fanni kérése csak most lesz benne, de ellene, illetve ellenetek fordítva :D Olyan jó érzés gonoszkodni :'D Ja és Fanni! Ha harc, akkor legyen harc ;) Valamint Harry csak elterelés és kérés egyben. ;) Jól jött, mert így a lényegesebb dolgok a végére maradtak... Valamint szeretném megköszönni minden olvasómnak a sok komit, és azt, hogy olvassátok a blogot. Nagyon sokat jelent nekem. Imádlak titeket! ♥ Hálám jeléül kaptok valamit. ;) 

Egyszerre két díjat kaptam! *-* Köszönöm Szandiinak és Zsuzsinak!

Szabályok:
1. Írj magadról 11. dolgot.
2. A jelölő minden kérdésére őszintén válaszolni kell!
3. Tegyél fel 11. kérdést a saját jelöltjeidnek.
4. Küld tovább 11. embernek! (Az alap,hogy nem lehet visszaküldeni.)

11 dolog magamról:

1.Szeretnék egy oroszlánt *-* Bár nem biztos, hogy a szüleim örülnének neki, de apukám szereti a macskákat, szóval őt könnyű lesz meggyőzni :D

2.Szeretnék megtanulni még spanyolul és olaszul.

3.Szeretek írni. Még jóhogy! Különben nem lenne most a blog.

4.Van egy Dömper nevű kutyám :D

5.Szeretek gonoszkodni, és olyan befejezést írni, hogy mindenki álla a padlót verje *-*

6.Kiskoromban „megfőztem” keresztanyukám teknőseit xD Az úgy volt, hogy meleg vizet engedtem rájuk, és meghaltak. :P Hat lehettem max, amikor azt tettem.

7.Az új fodrászom, mikor először találkoztunk azt hitte, hogy kilencedikes vagyok. o.O Ami annyira nem rossz, főleg, hogy kettő-három évet ezek szerint letagadhatok a koromból. ;)

8.Szinte mindig vörös a körmöm

9.Imádok zenét hallgatni. ♥

10.Osztálytársaim még kilencedikben azt hitték a testvéremre, hogy a pasim. :P

11.És a legfontosabb imádom az olvasóimat. ♥

Kérdések:
Hányadik osztályt kezded az ősszel?

Tizenkettedik. :P De durva. Végzős leszek... No comment!
Milyen nyelveket szeretnél (még) tanulni ?

Spanyol, olasz
Van Twittered?

Van :)
Szereted Austin Mahone-t?

Hallottam róla, de különösebben nem foglalkozok vele.
Mikor látogatsz el a blogodba? Mindennap vagy csak mikor felteszed a részt?

Mindennap felnézek rá, de néha lusta vagyok válaszolni a komikra :P
Szoknya vagy nadrág?

Nadrág, de ha rám jön az öt perc, akkor szoknya. :)
Kedvenc ételed?

Fagyi *-* Mondjuk az inkább édesség, szóval legyen a pizza. :)
Kedvenc hónapod? Miért az?

Május, mert szeretem a tavaszt, és nem tudom még miért xD
Van olyan kiegészítőd, ruhadarabod ami nélkül, nem tudnál élni?

A fülbevalóim, amiből van egy pár. :P És a karkötők *-* Tesóm a sok karkötő miatt néha csörgőkígyónak hív xD :D
Mit vinnél magaddal egy lakatlan szigetre?

Nem tudom. :P Túl fáradt vagyok, hogy gondolkozzak.

Kérdéseim:

1.Magadról mintáztad a főszereplőt? Ha nem akkor honnan jött, hogyan olyan legyen?

2.Hányadik osztályt kezded az ősszel?

3.Miért szeretsz írni?

4.Mi adja az ihletet a bloghoz?

5.Kedvenc könyved?

6.Álmaid pasija?

7.Mi(k) a kedvenc blogod/blogjaid?

8.Van háziállatod?

9.Mi a legnagyobb álmod?

10.Mi a legutolsó dal, amit hallgattál?

11.Kik támogatnak, mikor a legmélyebb ponton vagy?

Akiknek küldöm:

Fanni, Anita, moonlight19, Bella és MINDEN olvasómnak ♥

***

Innentől már a rész van! :D Jó olvasást! :D

Harry:

Már későre járt, s a nap is lemenőfélben járt, amikor szedelőzködni kezdtünk. Segítettem vagy inkább hátráltattam Alexet a pakolásban, de nem érdekelt, hiszen mi még maradunk, csak ezt ő nem tudta. Hátulról derekánál fogva átöleltem, s nyakát hintettem be csókokkal, amit élvezett.
-Harry – hangja remegett – Ezt nem itt kéne.
-Igaz – megfordítottam, így már szemben állt velem, és lecsaptam hívogató ajkaira. Először lágyan csókoltam, majd egyre hevesebben faltam az ajkait, mintha több évig nélkülöznöm kellett volna, amibe belehaltam volna. Nyelvem szinte azonnal átcsusszant az övéhez, és lágy, szenvedélyes keringőbe kezdtek. Egyik kezével beletúrt a hajamba, s játszadozni kezdett az egyik tincsemmel, mire belemosolyogtam a csókunkba.
-Védekezzetek! – ordította el magát Tommo. Pinguval egyszerre tört ki belőlünk a nevetés ezzel megszakítva a csókunkat.
-Jobb ha megyünk – bontakozott ki karjaimból Lex, de egy gyengéd mozdulattal visszarántottam. És kezem újra derekán pihent, míg ő az övéit a mellkasomra helyezte, s érdeklődve várta a magyarázatot.
-Itt töltjük az estét – motyogtam ajkaiba, majd gyors csókot leheltem rá. Miután elváltunk egymástól segítettem Alexnek összeszedni a cuccainkat, ami annyiból állt, hogy néztem milyen szorgosan pakolja be a törölközőket és a többi cuccunkat a táskába. Valószínűleg ez volt a legnagyobb segítsék, amit tehettem.
Alig tettünk meg néhány lépést, amikor Alex lecövekelt a homokban, és a tenger felé fordult. A szél belekapott Lex vörös hajába, s lágyan cirógatta. El-elszálldosó fürtjeit füle mögé tűrte, miközben a tenger hullámainak a játékát figyelte a naplementében. A víz felszínén a nap gyér sugarai tükröződtek, így enyhén narancsra színezve azt.
Elengedtem a kezét, mögé álltam, majd derekánál fogva átöleltem, s fejem a vállára hajtottam, így csodálva azt, amit ő.
-Olyan gyönyörű! – áradozott Pingu.
-Igen, de nálad nem szebb – öleltem szorosabban. Nem akartam elengedni, hiszen végre vele lehettem, minden felhajtás nélkül a parton. Bár az sem érdekelne, ha holnap velünk lenne tele az újság, hiszen semmi közük a magánéletemhez. Minden csakis rám és Alexre tartozik senki másra – Köszönöm, hogy vagy nekem – pusziltam meg a vállát.
Miután minden a táskájába került, ujjaimat összefontam Pinguéval, és így indultunk el a házhoz, ami Loé.

***

Amikor megérkeztünk a házhoz, a kulcsot belesüllyesztettem a zárba, majd egy gyors mozdulattal elfordítottam, aminek hatására kinyílt az ajtó. Alexet ölbe kaptam, ahogy a menyasszonyt szokás, s így mentem be vele. Nem hagytam, hogy megcsodálja a házat, mert egyből a nappaliba vittem, ahol egy elegáns mozdulattal leraktam a kanapéra, és mellé ültem. Csendben voltunk, mert nem kellettek a szavak, hiszen tudtuk, hogy a másik mire gondol. Én speciel arra, hogy mit csinálnak az éjszaka folyamán. Alex felém nézett, mintha rájött volna, hogy mit tervezek az estére, majd egy kis idő után eldőlt a kanapén, fejét pedig az ölembe hajtotta. Nem izgatott, hajával kezdtem el játszani, azokkal az édes vörös fürtökkel, amikkel csakis kizárólag Pingu rendelkezett. Össze-visszatekergettem, de látszólag nem zavarta, mivel becsukta a szemét, és megállíthatatlanul mosolygott.
-Mi lenne, ha főznék valamit vacsira? – törtem meg a hallgatásom, mire Alex kinyitotta szemeit, s rémülten nézett rám. Amit nemsokkal később átvett valami más fajta érzelem.
-Nem – felelte kurtán. Nem értettem, hogy miért. Hiszen mindig azt mondta, hogy egyszer szeretne a szerelmével főzni valamit, akár egy pudingot, akár egy spagettit. Mi változott meg azóta? Észrevetette, hogy értetlenül nézek rá, ezért szólása nyitotta a száját – Minden csajjal ezt csináltad – ült fel – Tőlem kérdezted, hogy szerintem mennyire lenne romantikus dolog az együtt főzés, holott tudtad, hogy mi a véleményem róla. Bocs, ha nem akarok beállni a sorba.
Elnevettem magam, mire szúrós pillantást kaptam tőle. Jó, végül is honnan tudhatta volna, hogy inkább étterembe vittem azokat a csajokat, mintsem velük főzzek? Még a híres spagettimet sem kóstolták meg soha. A főzést is csak azért kérdezgettem, hogy tudjam, még mindig az a legfőbb vágya, amit szándékomban állt teljesíteni, itt és most.
-Alex – kezem közé fogtam az arcát – Te leszel az első lány, akivel együtt főzök – leheltem csókot puha ajkaira.
-Akkor miért kérdezted folyton? – érdeklődött.
-Biztosra akartam menni, hogy én leszek az első, akivel együtt főzöl – mosolyodtam el, majd fölálltam, és Lexet is felhúztam.
Bosszúból, vagy mert nem volt kedve sétálni ráugrott a hátamra, s mielőtt leesett volna, sikeresen elkaptam a lábát, míg ő belekapaszkodott a nyakamba. Így futottam ki vele a konyhába, ahol a konyhapultra ültettem. Miután elengedett a hűtőhöz sétáltam, és kinyitottam. Ott volt benne minden hozzávaló a spagettihez, még a tészta is. Nem tudom, hogy került oda, de legalább nem kell keresnem.
-Mit főzünk? – lóbálta a lábát Pingu.
-Hát... – tettem úgy, mintha sok választék lenne, pedig tudtam, hogy csak a híres főztömhöz van hozzávaló, hiszen csak ahhoz vásároltam, meg reggelre egy kis meglepetést, de arról nem kell tudnia – Van itt hozzávaló a spagettihez, meg a spagettihez, ja és a spagettihez – soroltam.

-Jól sejtem, hogy spagettit akarsz csinálni? – ugrott le a pultról, és mellém sétált, majd benézett a hűtőbe – Mit keres benne a tészta? – kérdezte hitetlenkedve, s a kezébe vette, majd lerakta az asztalra. Mielőtt megláthatta volna a reggeli meglepetésem a többi cuccot is kipakoltam, és a hűtő ajtaját olyan gyorsan bezártam, ahogy csak tudtam. Kivettem egy lábast, amibe vizet tettem, és felraktam forrni, majd beleöntöttem a tésztát, s magára hagytam, hogy megpuhuljon.
Eközben Pingu a szószt készítette. Kihasználtam, hogy a szósszal volt elfoglalva, s mögé lopóztam, majd a derekánál fogva átöleltem, és belepusziltam a nyakába, mire felkuncogott.
-Mi lesz a tésztával? – kérdezte.
-Elvan magának.

***

Miután elkészült a mennyei Harry Styles spagetti, amihez Alex is hozzájárult közösen megterítettünk, majd leültünk enni. Végigbeszéltük a vacsorát, és nevettük. Tökéletes volt minden: a pillanat, a hely, és ez az egész. Nemcsak azért, mert Pinguval lehettem, hanem azért, mert ő életem szerelme. A mai nap volt a legcsodálatosabb, amit együtt töltöttünk, persze az elejét leszámítva. Azt hiszem életemben először vagyok igazán szerelmes. Sose hittem, hogy valaki iránt ilyen mély érzéseket fogok táplálni, s ha nincs a közelemben vagy velem, akkor jobban hiányzik, mint bárki más.

Felálltam, majd Alex elé térdeltem, s kivettem a zsebemből a kis dobozt, amit Lex felé nyújtottam. Arcára vettettem, egy röpke pillantást, és több fajta érzelem futott át rajta, de leginkább a félelmet láttam. Mintha attól félt volna, hogy valami olyan van a dobozban, ami mindkettőnk életét megváltoztatja.

-Alex – kezdtem bele – Ez a tiéd – kezébe csúsztattam a kis dobozt, és a reakcióját figyeltem. Óvatosan felnyitotta, majd szája elé kapta a kezét.

-Ha-Harry... Ez csodálatos – alig jutott szóhoz. Elmosolyodtam, hogy azzal az apró ajándékkal ennyire a kedvében tudtam járni.

-Feltegyem? – az ámulattól szóhoz sem jutott, csak bólintott egyet. Kivettem a dobozból az ékszert, majd fölálltam, és Pingu nyakába raktam a pingvines nyakláncot, amit vettem neki. Kezébe fogta a medált, s azt szorongatta.

-Köszönöm – mondta elérzékenyülten. Ő is fölállt, majd a nyakamba ugrott, és hevesen megcsókolt. Derekam köré fonta a lábait kezét pedig átkulcsolta a nyakamon, én pedig a fenekemnél fogva tartottam őt.

Hátrálni kezdtem, s nagy nehezen elbotladoztam a hálóig, miközben továbbra sem engedtem el Alex édes ajkait. Amikor megálltam az ajtó előtt, az egyik lábammal berúgtam, majd besétáltam a szobába, és egy könnyed rúgással visszazártam. A csókunk egyre szenvedélyesebbé vált, végül az ágyon kötöttünk ki.
Végighúztam a kezemet az oldalán, ezáltal felcsúszott a pólója. Kezemmel hasát simogattam, s ahol csak értem puszival halmoztam el. Teljesen felhúztam a pólóját – ami a kedvenc pingvines pólóm rajta – , végül levettem róla. Vadul csókolgattam a nyakát, néha kicsit megszívtam, majd a mellkasát és a vállát kezdtem el apró puszikkal elfedni, és kezemet lassan a háta alá vezettem. Kicsit megemelkedett, hogy ki tudjam kapcsolni a melltartóját, ami sikerült is. Lehúztam a pántot a vállán, majd a földre dobtam. Ajkaira tapadtam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Elváltunk, de csak addig, amíg lehúzta rólam a pólót. Most már mind a ketten félmeztelen feküdtünk egymáson. Végigcsókolta a felsőtestemet, s a nadrágomhoz érve először az övemet szedte le, majd kigombolta a nadrágom, végül levette rólam azt.

-Nem vagyunk egyenlőek – vigyorogtam rá kacéran. Lehámoztam róla nadrágját, és gyors mozdulattal megszabadítottam a bugyijától is.

-Azt hiszem még mindig nem – harapott ajkaiba, majd megragadta az alsónadrágomat és lehúztam rólam. Így már teljesen meztelenek voltunk.

-Gyönyörű vagy – suttogtam a fülébe, amitől kirázta a hideg, majd újra megcsókoltam, miközben megtámaszkodtam a kezemmel a feje mellet. Alex kezét a hasamra tette, majd végig húzta rajta. Keze lassan fölvándorolt a hátamra, majd még jobban magához húzott. Eközben vadul csókolóztunk, majd belé vezettem magam, ahogy megtörtént, felnyögött. Először lassabb, majd gyorsabb tempót kezdtem diktálni. A mámorító érzés egyszerre lett úrrá rajtunk. Lihegve lemásztam róla, majd mellé feküdtem. A plafont kezdtem bámulni, mire Alex az arcom maga felé fordította és egy hosszú csókkal ajándékozott meg, majd számba suttogta.

-Köszönöm! – kezemmel megsimítottam az arcát, majd válaszul megcsókoltam.

-Szeretlek! – mondtam. Elmosolyodott és a nyakamhoz bújt. Közelebb húztam magamhoz, egyik lábát fölemeltem az enyémre, majd elaludtunk.

Eközben

Lauren:

Ez nem lehet igaz! Nekem nincs bátyám. Ha mégis lenne – ami kizárt – akkor a szüleim és Simon miért titkolták el? Ez az egész egy szemenszedett hazugság! Nekem csak egy húgom volt, Tara. Még ha mindez igaz, akkor ki Adam? Mert eddig nem derült ki...

Lenéztem a kezemben lévő lapra, ahol még több sor állt, de már nem érdekelt a többi kamumagyarázat, csak az, hogy ki az állítólagos bátyám. Végig egy nevet kerestem a papíron, s amikor megakadt a szemem a „bátyám” nevén, kiesett a levél a kezemből. Ő a bátyám? De ez lehetetlen, hiszen nem is hasonlítunk... Azonnal fölálltam a földről, a kezembe vettem apa fényképét, majd a laptopomhoz mentem, és bepötyögtem a „bátyám” nevét. A képet, amin látható volt, kinagyítottam, s tüzetesen szemügyre vettem, hogy össze tudjam hasonlítani apáéval. Először az arcukat hasonlítottam össze, ami kísértetiesen egyforma volt, főleg a szemük... Ugyanaz a mindent eláruló kék szem nézett rám. Vagyis igaz... Van egy bátyám...

-Kop-kop – nyitott be Dean. Amikor megpillantott a laptopommal az ölemben és apa fényképével a kezemben, nagyot sóhajtott, majd odajött hozzám, és mögém állt. Megbizonyosodott arról, amit eddig is sejtett, majd megszólalt – Szóval tudod.

-Mikor akartad elmondani, hogy van egy bátyám? – akadtam ki. Ő a legjobb barátom, sőt a testvérem, de ezt a fontos információt eltitkolta előlem. Dühös voltam rá, amiért ezt a fontos dolgot elfelejtette eddig megemlíteni. Miért kellett titokban tartani, hogy van egy bátyám? – Mióta tudod?

-Úgy három-négy éve – vakarta meg a tarkóját, majd leült mellém. Laptopomat kivette az ölemből, és a földre helyezte, ami mellé lerakta a kezemben lévő képet is. Derekamnál fogva közelebb húzott magához, és a fejem a vállára hajtottam. Így ültünk a szobámban, néma csendben. Egyikőnk se szólalt meg különböző okok miatt. Dean félt, hogy jobban megharagszom rá, vagy akár a fejét is leharapom a titkolózásért, míg én azt emésztettem, hogy van egy bátyám, akiről eddig nem tudtam. Igazából semmit sem változtat az, hogy van egy testvérem, hiszen nem is ismerem őt, sőt ezek után nem is tervezem. Legalább lett volna annyi bátorsága, hogy elém áll, és a szemembe mondja. Nem most, amikor már késő, hanem akkor tette volna meg, amikor tudomást szerzett erről, mert akkor talán minden könnyebb lenne, s nem utálnám, hogy van egy eltitkolt bátyám.

Az ajtóm újra kinyílt, és Shane sétált be rajta. Amikor meglátta, hogy öleljük egymást, csatlakozott hozzánk, így már hárman ültünk a szobámban az éjszaka kellős közepén.

-Elkísérjünk a temetőbe? – kérdezte Shane. Imádom őt, de semmi szükségem gardedámra. Főleg nem a holnapi napon. Az a nap csakis az enyém a családommal együtt.

-Megleszek – mondtam – Maradnátok? – félve néztem mindkettőjükre. Ugyanis ritka pillanat következett be. Eddig, ha ehhez hasonló kaliberű dolog történt, azt egyedül megoldottam, de most nem ment. Szükségem volt egy kis baráti támogatásra, mert a „van egy bátyám” sokk, még csak most kezdett kijönni rajtam.

-Persze – felelték egyszerre.

***

Reggel tizenegy körül keltem, de akkor se magamtól, hanem Nesstől, mert az ágyamon ugrált, amit hamar megelégeltem. Egy könnyed mozdulattal lelöktem az ágyamról, majd átfordultam a másik oldalamra annak reményében, hogy tovább aludhatok, de nem jött össze. Szemeim akaratlanul is kipattantak, és megláttam, hogy Dean és Shane már rég felkelt, s hagyták, hogy a boszorka felkeltsen.

-Így meséljem el neked, hogy milyen jó Zayn az ágyban? – dorgált meg. Pont azt van kedvem hallgatni, hogy ők ketten mit műveltek. Az étvágyam is elment... Bár szerintem Nessnek fel se tűnt, hogy tegnap Zayn hamarabb lelépett tőle.

-Hagyj! – húztam fejemre a takarót, amit azonnal lerántott rólam – Hé! – háborodtam fel.

-Meséljek? – kérdezte csillogó szemekkel. Ennyire vak, és nem veszi észre, hogy hidegen hagy, amit tegnap Zselével művelt? Nem állítom, hogy nem fáj, de azzal, hogy az orromra dörgöli, csak még jobban felidegesít, főleg, hogy Zayn tegnap itt járt, és nem mondta el, amit el akart mondani.

-Inkább ne – ültem fel – Harry szívesebben hallgatná.

-Akkor majd neki elmondom – sértődött meg. Hurrá! Megint kaphatunk egy kis műsort Vanessa jóvoltából. Éljen! Aranymálnát neki! – Még szerencse, hogy itt van – ezzel távozott a szobámból.

Itt van? Az azt jelenti, hogy Zayn is. A francba! Most ki kell másznom az erkélyemen, ha el akarok jutni a temetőbe anélkül, hogy észrevennének. Kipattantam az ágyamból, majd a szekrényemhez kullogtam és kivettem a fekete szaggatottnadrágom, a fekete topom és a „Wild Free” feliratú feketepulóverem. Gyorsan felöltöztem, hajam lófarokba fogtam, majd telefonom zsebre vágtam, és az erkélyemhez sétáltam. Kinyitottam az erkélyajtóm, kisétáltam rajta. Álljunk csak meg! Én szökjek ki a saját házamból nappal? Nehogy már! Mégis milyen lenne már, ha miatta nem az ajtón távozom, hanem az erkélyemen, amit csak akkor használtam, amikor buliba vagy valahova szöktem el, amikor Simon „szobafogságot” adott?

Visszasétáltam a szobámba, és az üvegajtót visszazártam, felkaptam az egyik deszkámat, majd lemasíroztam a földszintre, ahol Ness éppen rinyált, mert nem hallgattam meg. Alig egy perc múlva abbahagyta a műsírást, s beszélni kezdett a tegnap estéről. A falnak dőltem, és onnan figyeltem, ahogy Séróbáró arca egyre pirosabb lesz, ugyanis, hogy ne halljak semmit, az Ipodomon elindítottam a kedvenc számaimat. Csakis Nessa vad gesztikulálását, és Bongyi majd' megfulladok nevetését figyeltem, de néha a rákvörös Zaynre is ránéztem.

Miután meguntam a műsort, amit a többiek élveztek a konyhába mentem, és kivettem a fagyóból a három literes jégkrémem, plusz kerestem mellé még két kanalat, amiket beraktam a táskámba. Amint kiléptem a konyhából leraktam a földre a gördeszkám, ráálltam, majd hajtani kezdtem magam a folyosón a nagybátyám legnagyobb örömére. Négyszer, ha nem ötször végigszántottam a csempén, hogy borsot törjek Simon orra alá az eltitkolt bátyám miatt, majd amikor megláttam gőzölgő fejét, egy hatalmas lökéssel kigurultam a házból. Szerencsémre Dean kinyitotta az ajtót, amit távozásom után visszazárt.

Egészen a temetőig deszkáztam. Mikor megérkeztem leszálltam róla, s a hónom alá csaptam, majd a virágárushoz mentem. Kiválasztottam a húgom kedvenc virágát, ami a liliom. Vettem belőle három csokorral, és így sétáltam apáék sírjához. Ugyanazt az utat tettem meg, amit minden évben nyolc éves korom óta. Ugyanazok a sírok annyi különbséggel, hogy évről-évre egyre több sírkő került a meglévők mellé.

Amikor megpillantottam az ismerős sírköveket, lépteim lelassultak. Lomhán tettem meg azt a pár lépést is, ami köztem és a sírok között volt. Letettem a földre a deszkám, majd egyesével beleraktam a vázákba Tara kedvenc virágait. Néhány percig csendben álltam, míg végül leültem a deszkámra. Elővettem a magammal hozott jégkrémet és kanalazni kezdtem, miközben felidéztem a régi szép emlékeket.

Sajnos Tararól és rólam, mikor még kicsi voltam, szinte semmi emlékem nincs, de ahogy nagyobb lettem, szertettem néhány csodálatosra, amit a húgommal éltem át. Amikor először kísértem el apával az oviba, jobban félt, mint én az első napomon. Viszont megnyugtatta a gondolat, hogy mellette voltam, így könnyebben vette az akadályt.

Az első nyaralásunk se volt semmi. Simon is velünk jött, és jó gyerekekhez híven eltévedtünk, mert a vidámparkot kerestük. A vicc az egészben az, hogy megtaláltuk, sőt sikeresen visszamentünk a szállodához, ahol apa már a rendőrökkel beszélt. Persze Simon lazábban fogadta az eltűnésünket, mert sejtette, hogy valahogy visszatalálunk. Sőt megdicsért minket, hogy milyen ügyesek voltunk, s cserébe másnap elvitt minket a vidámparkba, és mindenre felült velünk, még a leggyomorforgatóbbakra is. Csoda, hogy túlélte hányás nélkül.

Éreztem, hogy valami nedves hozzáért az arcomhoz, amit egyből letöröltem. Tudtam, hogy nem a könnyeim, mert azokat ilyenkor szabadságolom. Ez az eső volt, ami egyre jobban áztatott. Nem foglalkoztam vele, hiszen ma csak emlékezni akartam a jó dolgokra, így gyászolva a múltam, amin már sosem változtathatok.

-Megfázol – hallottam meg valaki hangját. Egyből felismertem, hogy ki ő. Rajta kívül mindenki tudta, hogy ne jöjjön utánam. De nem, neki most kellett belerondítania a napomba.

-Húzz el, Zayn! – szóltam vissza, anélkül, hogy megfordultam volna. Lépéseket hallottam, amik egyre közelebbről hallatszottak, majd azt éreztem, hogy valamit rám rakott, mégpedig a bőrdzsekijét. Ismerős illata megcsapta az orromat, és azt is tisztán lehetett érezni, hogy nemrég cigizett – Nem kell – vettem le magamról, de Zayn újra rám rakta.

-Nem akarom, hogy beteg legyél – mondta, de továbbra sem engedte el a vállamat, amin kezei pihentek.

-Ha normálisan felveszem, elengedsz? – érdeklődtem. Ha ez kell ahhoz, hogy leszálljon rólam, és elmenjen, akkor ezer örömmel megteszem.

-Igen.

Nagyot sóhajtottam, majd a dzsekit levettem a hátamról, és rendesen felvettem, sőt még becipzároztam is, hogy ne legyen több kifogása.

-Most már mehetsz – intettem a kezemmel. Nem voltam hajlandó többet egy levegőt szívni vele, arra majd ott lesz a műsor, amit annyira „várok”.

-Maradok – felelte lazán, s csak annyit vettem észre, hogy leült mellém. Meglepetten néztem rá, de őt egy kicsit sem zavarta, hogy elfoglalta a deszkámon lévő maradék helyet. Dühömben felálltam, és le akartam ülni a földre, de Zayn az ölébe rántott, s kezeit előttem összekulcsolta, és fejét a vállamra helyezte. Szívem kicsit gyorsabban kezdett el verni. Nem! Úgy vert, mint szokott, csak Zayn hirtelen reakciója miatt dobogott gyorsabban. Ebbe nem lehet semmi mást belemagyarázni, mint a filmekben, hogy a szerelem miatt akart öngyilkos lenni a szív. Cöh! Idióta filmek...

-Tegnap mit akartál mondani? – éreztem, hogy izmai megfeszültek kérdésemre, s hasamnál is jobban szorított. Nem értettem, hogy mire ez a heves reakció.

-Biztos tudni akarod? – kérdezte.

-Igen.

-Hát jó – sóhajtott. Mellkasában a szíve gyorsabb ütemre kapcsolt, és a mellkasa is gyorsabban emelkedett, ahogy a levegőt is gyorsabban vette. Kezdtem megijedni, hogy mi lehetett az, ha ilyen reakciót váltott ki belőle – Szeretlek!

Ledöbbentem. Ilyet nem mondhatott. Ez nem igaz! Tudom. Érzem... Az első gondolat ami eszembe jutott, hogy hazudik. Szinte biztos voltam benne, hogy Simon kérte meg rá, hogy ezt mondja. Mert magától nem mondta volna ki, azt a nyolc betűs szót, amiért lányok olvadnak el.

Ez a vallomás, csak kamu. Egy újabb kísérlet a megváltoztatásomra. Semmi más, csak egy üres szeretlek, aminek semmi jelentősége nincs. Csak úgy mondta...

Éreztem, hogy szemeimbe könnyek szöktek, de nem a boldogságtól, hanem a felismeréstől, hogy Zayn végig átvert. Lenyeltem az összes előbuggyanni készülő könnyeimet, s amilyen határozottan csak tudtam megszólaltam.

-Nem kell ezt mondanod, mert Simon megkért rá – mondtam. Csak remélni tudtam, hogy nem tűnt fel neki, hogy hangom megingott egy kicsit.

-Lo, én komolyan mondtam – erősködött.

-Nem hiszek neked. Hallottam, amit Simonnal beszéltél – lefejtem magamról a kezeit, és felálltam, majd idegesen járkáltam előtte – Ne hazudj! Ne mondj olyat, aminek nincs jelentése a számodra.

Nem sok kellett, hogy elsírjam magam, de tartottam magam az elveimhez, s nem kezdtem el zokogni. Nem akartam, hogy tudja: belül összetörtem. Jobban fájt a szó, mint amit tegnap tett Nessel. Leginkább azért okozott fájdalmat, mert tudtam, hogy önszántából sose mondta volna ki.

-Megmagyarázhatom? – túrt idegesen nedves hajába, amit az eső tett tönkre.

-Mégis mit? – kérdeztem idegesen – Azt, hogy mindvégig kamuztál? Csak játszottál velem?

-Lo – állt fel, majd kezét az arcomra simította, de elkaptam a fejem – Hidd el, nem így akartam ezt az egészet! De...

-De mi? – éreztem, ahogy könnyeim folynak. Most az egyszer hálás voltam az esőnek, mert így arra foghattam, hogy miért nézek ki úgy, mint aki sír.

-Nem tudom – suttogta – Ez az egész annyira bonyolult. És még te is ráteszel egy lapáttal.

-Nehogy engem okolj már a saját hülyeségedért! – csattantam fel.

-Részben a te hibád is, Lo – halkult el. Persze! Kenje rám az egészet. Mintha nem ő vállalta volna el azt, amire Simon kérte. Az én hibám, hogy a nagybátyámnak nem vagyok így jó.

-Persze, ahogy minden az én hibám – forgattam meg a szemem.

-Tudod mit? Játsszunk nyílt lapokkal – mondta.

-Jó! – egyeztem bele.

-De nem itt – tette hozzá – Menjünk hozzám vagy hozzátok, és mindent lerendezünk.

Bólintottam, majd követtem Zaynt a kocsijáig. Deszkámat berakta a csomagtartóba, és kinyitotta nekem az ajtót, s miután beültem, bezárta, majd megkerülte a kocsit, és beült mellém. Gyújtást adott a motornak, és elindultunk valamelyikőnkhöz.

-Öltözz át meleg ruhába – mondta, amikor leállította a motort előttünk.

-Sietek – nyitottam ki a kocsija ajtaját, és kiszálltam. Már be akartam zárni, amikor utánam szólt.

-Fürödj meg – parancsolt rám, amit szemforgatással jutalmaztam.

-Igenis apuci – gúnyolódtam.

-Lo, nem viccelek! Meg fogsz fázni – aggodalmaskodott, majd ő is kiszállt a járműből, és velem együtt bejött a házba. Azt hittem, hogy csend lesz, vagy legalábbis feltűnés mentesen le tudunk lépni Zaynnel, de a beszélgetés, ami a nappaliból szűrődött ki sokkolt. Annyira, hogy nem tudtam megtenni, amit Zayn kért.

-El fogom veszíteni, Lot – mondta az egyik barátom.

-Nem gondolod, hogy akkor fogod, ha elmondod neki, hogyan érzel iránta? – kérdezte a másik barátom.

-A te hibád, hogy nem léptél még – okolta Ness azt, aki azt hiszi, hogy el fog veszíteni – Én megtettem, az alku rám eső részét. A többi már csak rajtad múlik.

-Nem érted? – akadt ki – Zayn szerelmet vallott neki a temetőben.

Be akartam menni hozzájuk, hogy megtudjam mi ez az egész, de nem ment. Egy tapodtat sem tudtam mozdulni. Miért veszítene el ő? Hogy érez irántam? Milyen alku? Cikáztak a gondolatok a fejemben, de egy valaki végig tudta az ő érzéseit, és nem szólt róla. Miért?

-Lo, menjünk! – ragadott kézen Zayn, és kifelé kezdett el húzni kevés sikerrel. Mikor rájött, hogy ez így nem fog menni, kezembe nyomta a ruháimat – mikor hozta le ezeket? Egyáltalán mikor tűnt el mellőlem? – és ölbe kapott, majd így ment ki velem a kocsihoz. Kinyitotta az ajtót, és óvatosan beültetett az anyósülésre, majd átkocogott a vezetői oldalra, és beindította a kocsit.

***

Ne maradjatok csendben! :)

22.Befejeztem vele. Örökre...

Sziasztok! Megjöttem egy újabb izgalmas és gonosz résszel *-* Csakis Fanninak köszönhető, mert megihletett a gonoszságával. :D Az előző részbe beígért részletet csak most raktam bele, mert tegnap már nem volt hozzá erőm, hogy odáig megírjam. :P Viszont még mindig pörgök, hiszen holnap végre kiderül a nyelvvizsgám eredménye, és ma este indulunk Olaszországba *-* Ez csak annyit jelent, hogy a következő rész, már az olasz tengerpartról jön, mert nem szeretnélek titeket rész nélkül hagyni ilyen befejezéssel ;) De ha mégse jönne össze, akkor se kell elkeserednetek, mert legkésőbb kedden már itthon leszek és akkor megírom a részt. :D Készülj Fanni, mert lehet, hogy beugrok hozzád a nyaralás előtt, hogy kinyírjalak az új részed miatt ;) Nem kicsit, hanem nagyon fog fájni 3:) Muhahaha :D Bár szerintem lassan te is látogatóba jössz hozzám, ha így folytatom. ;) Mielőtt még elfelejtem. Akiknek emailben válaszoltam és elfelejtettem megírni a facebook elérhetőségem az szóljon és elküldöm neki. :) Jó olvasást. :D

Egyezkedni az ördöggel sosem jó, de most nem volt más választásom, mint alkut kötni Simonnal. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hiszen a nagybátyám mindig kiszámíthatatlan. Sose lehetett tudni nála, hogy milyen egyességet ajánl. Vártam, hogy előbb ő szólaljon meg, hogy legyen mivel kontráznom, ha nem tetszene az alkuja. Néhány percig még csend volt. Gondolom Simon a lehetőségeken gondolkozott.

-Amit Zayn mondott rólad...

Már megint ő? Muszáj mindig mindenbe belerondítania? Nem volt elég neki, hogy átvert, és elérte, hogy bármiféle érzelmet tápláljak iránta, de még a saját nagybátyámat is ellenem uszította? Jó, nem a legjobb a kapcsolatunk mostanában, de eddig nem voltak ennyire éles vitáink. Persze Zselének mindenre rá kellett tennie egy lapáttal, mert szerződést kötött a Sátánnal, vagyis Simonnal.

-Nem érdekel – mondtam hidegen. Mostantól bármit tesz, vagy mond, nem fog érdekelni. Hidegen fogok vele viselkedni. Sőt ha kell akkor én leszek a legrosszabb rémálma. Csak kerüljön a kezem közé...

-Összekaptatok? – kérdezte.

-Ne most játszd a jó fej nagybácsit, Simon! Eddig nem érdekelt különösebben, hogy mi van velem, akkor most se érdekeljen. Az alkut – követeltem. Minél hamarabb túl akartam lenni ezen a beszélgetésen, hogy aztán Zayn nyakának ehessek, s megfojthassam.

-Lauren... – sóhajtott – Mi történt azzal a kedves kislánnyal aki voltál?

-Felnőtt, mert fel kellett nőnöm nyolc évesen, még ha nem akartam. De te nem voltál mellettem, hogy segíts, amit ezután se várok el, hiszen neked „fontos” munkád van – csuklott el a hangom. Nem most akartam vele megbeszélni a múlt sebeit anyától kezdve Jamesig, de úgy tűnik neki most volt alkalmas az idő és a hely.

-Sajnálom, ha úgy érzed, hogy elhanyagoltalak – közel lépett hozzám, majd a karjaiba zárt. Szorosan hozzábújtam, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördült ki a szememből, amit több is követett – De akkoriban nekem se volt könnyű. Josh és Tara halála engem is sokkolt, de erősnek kellett lennem miattad. Nem akartam, hogy lásd, én is megtörtem. De te erősebbnek bizonyultál nálam. Minden érzelmed eltüntetted, és ilyenné váltál. Egyedül Deant és Shane-t engedted közel magadhoz. Miért? Mitől félsz?

-Nem akartam olyan embereket elveszíteni, akiket szeretek és fontosak a számomra. Félek, ha valakit tényleg megszeretek úgy, mint anya apát, akkor elhagy. Érted már, hogy miért nem mutatom ki soha az érzéseim? Mert ha nem, akkor elmondom, hogy nem akarok gyengének látszani mások előtt. Inkább mosolygok hamisan, minthogy valaki megkérdezze, hogy mi a baj. Mert úgyse az érdekli őket, hogy mi történt velem, hanem ez, hogy felhasználhassák ellenem a bánatom.

-Lauren, nem mindenki ilyen. Lehet, hogy egyszer elhagy, akit szeretsz, de ha ő igazán szeret, akkor visszatér hozzád, hogy eltörölje az összes fájdalmad, amit eddig átéltél – simogatta a hátam – A legtöbben azt akarják, hogy végre boldog légy, ahogy én is.

-Akkor mondj egy személy Deanen és Shane-en kívül – kértem. Mert ha igaz, amit mondott, akkor tud olyan embert mondani, akire ez igaz. Ha nem, akkor csak egy hazugság, amit mondott.

-Csak egyet?

-Ühüm – motyogtam a mellkasába.

-Zayn – sírni is elfelejtettem a név hallatán. Ő nem ilyen. Csak játszott velem, s ha nem hallottam volna meg a beszélgetésüket, akkor még mindig játszana. Neki nem számít senki, csak saját maga. Nem törődik mások érzéseivel. Könnyűszerrel eléri, hogy valaki belehabarodjon, majd ejti az illetőt. És a legrosszabb az egészben, hogy én is csak az egyik áldozata vagyok/voltam...

Kibontakoztam Simon öleléséből, majd letöröltem könnyeimet. Többé nem fogok sírni, főleg nem miatta. Ennyi volt. Befejeztem vele. Örökre...

-Az megfelel, hogy hatig azt csinálok amit akarok, majd csak hat után jövök haza, hogy elkészüljek a műsorra? – tereltem vissza a nagybátyámat az eredeti témánkhoz.

-Igen, de hatkor még elpróbáljátok egyszer, hogy én is lássam hogy megy – mosolyodott el szelíden. Bólintottam beleegyezésem jeléül, majd kimentem az irodájából.

Annyira nem volt vészes a beszélgetés, de több dolgot kéne tisztáznunk ahhoz, hogy újra olyan legyen a kapcsolatunk, mint apáék halála előtt. Mikor mindenhová vele mentem. Vagy amikor este közösen énekeltünk a tűznél apával... Amikor együtt töltöttük a karácsonyt, mint egy család, de akkor is hiányzott onnan anya. Az első iskolai napom után, mikor elmentünk fagyizni... Annyira hiányzik az az idő, amit Simonnal töltöttem.

A szobámhoz sétáltam a gondolataimba merülve a múltról, amikor valakinek nekimentem. Felnéztem, hogy kinek a mellkasának ütköztem, s akkor megláttam Adamet. A múltam emlékei egyből kitörlődtek a fejemből, és helyére a kíváncsiság szökött. Újra előjött bennem a kétely, hogy ki Adam.

-Mi az igazi neved, Adam? – fontam össze mellkasom előtt a kezem. Mielőtt válaszolt volna elnevette magát, és sunyi mosolyra húzta a száját, majd közelebb hajolt hozzám.

-Hamarabb rájöttél, mint hittem – suttogta a fülembe – Csak nem elolvastad a levelet?

Levelet? Miféle levelet? Várjunk csak! Ha a családi titkosról beszél, akkor ő tudja, hogy mi a titok. De az hogy lehet? Hiszen csak Simon van az információ birtokában. De akkor ő honnan tudja?

-Milyen levél? – tettem a hülyét. Talán így hamarabb kiszedem belőle, hogy mit tud.

-Á, vagy úgy! – esett le neki – Rám kerestél a neten – Biccentett elismerően. De a levéllel, amit a régi házatokban találtál jobban járnál – kacsintott, majd engem kikerülve elment.

Egy darabig még dermedten álltam, s próbáltam felfogni, hogy többet tud rólam, mint én róla. Miután magamhoz tértem a döbbenettől berohantam a szobámba, és a fiókomból kivettem a levelet. Az ajtó melletti falhoz sétáltam, ahol lekuporodtam, és a levelet kezdtem el nézegetni, amit nekem címeztek. Tudni akartam, hogy mit takart, mi van benne Adamről, de nem tudtam kibontani. Mert ugyanakkor féltem is, hogy olyat tudok meg, ami megváltoztatja az életem...

Az idő gyorsan haladt míg azon filozofáltam, hogy mivel járnék jobban. A titok megismerésével, vagy nem. Az egyik felem arra hajlott, hogy kibontsam, de a másik hevesen tiltakozott ellene. Belső harcomat, míg vívtam volna, de telefonom csipogott jelezve, hogy valaki üzenetet küldött. Gyanútlanul húztam ki a zsebemből, s nyitottam az sms-t, amit Ness küldött: „Lefeküdtem Zaynnel ♥ ” Amikor elolvastam az üzenetét a szívem, mintha egy percre megállt volna a fájdalomtól, mert fájt. Kibaszottul fájt. Úgy éreztem, hogy szívembe millió kés fúródott mindez egy szar sms-től.

-Francba! – ordítottam el magam, és a telefonomat teljes erőmből a szemben lévő falhoz vágtam. De még mindig dühös voltam. Nem tudtam, hogy kire haragudtam jobban: Zaynre vagy Nessre. Talán mindkettőjükre, talán Zaynre kicsit jobban, mint kellett volna.

Sós könnyeim újra mardosni kezdték az arcom ezzel megszegve az ígéretem, hogy soha többé nem sírok utána. Nem ment. Nem tudtam abbahagyni a sírást, mert akárhányszor rágondoltam, hogy lefeküdt Nessel, s velem csak játszott, mélyebbről tört fel a zokogásom.

Térdem felhúztam és kezemet átfonva rajta ráhajtottam a fejem, majd átadtam magamnak a mérhetetlen szenvedésnek, amit akkor éreztem.

***

-Lo! – rontott be valaki a szobámba, mire felé kaptam a fejem. Még mindig a falnál voltam úgy, mint mikor megkaptam az üzenetet – Kurva életbe! Jól vagy? – szaladt oda hozzám, és szorosan a karjaiba zárt. A könnycsatornáim, mintha újult erőre kaptak volna, megeredtek , ezzel eláztatva a vigasztalóm pólóját. Nem érdekelte különösebben, hogy mennyire lesz nedves kedvenc pólója vagy mennyire látszik majd meg rajta a hétköznapi sminkem. Csak engem vigasztalt, amiért roppant hálás voltam neki.

Egy idő után abbamaradt a sírásom, így a megmentőm elengedett, majd leült mellém, és a fejem a vállára hajtottam.

-Mi van akkor, ha valakibe az akaratom ellenére is beleszerettem? – kérdeztem remegő hangon. Talán így van. Nem tudom... Csak azt, hogy mikor a közelemben van, nem úgy viselkedem, ahogy szoktam. És nem tudok nélküle élni. Furcsa mód szükségem van rá. Szükségem van a szeretetére...
-Akkor ő a legszerencsésebb srác a világon – válaszolt keserű mosollyal az arcán – Mondd el neki, mielőtt késő lenne.
-Már késő... – hajtottam le a fejem.

-Sajnálom.

-Nem kell. Én voltam a hülye, hogy beleszerettem – nevettem fel erőltetetten.

-Lo, nem vagy hülye, csak rossz emberbe szerettél bele – emelte fel az arcomat, majd velem szembefordult. Arca közeledni kezdett az enyémhez, de nem húzódtam el. Tudtam, ha megcsókol talán vége a barátságunknak, de nem volt elég erőm, hogy eltávolodjak tőle. Ajkaink már majdnem összeértek, amikor valaki berontott az ajtómon. Azonnal elengedte az arcomat, majd érdeklődve a látogatóhoz fordult.

-Húzz el, Malik! Mára elég bajt okoztál.

-Lo, beszélhetünk? – hagyta figyelmen kívül barátomat. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Mert ha igent mondok, akkor azt hiszi, hogy még játszhat velem, de ha nemet, akkor rájöhet, hogy tudom mire megy ki a játék. Haboztam a válasszal, amit ő is észrevett – Kérlek!

-Legyen – sóhajtottam.

-Nem hagylak magadra! – csattant fel a mellettem ülő – Vele biztos nem – bökött Zayn felé.

-Nem lesz gond.

-Biztos? – fogta két keze közé az arcom.

-Igen – eresztettem meg egy halvány mosolyt felé. Mielőtt távozott volna szám sarkába puszit nyomott, majd kiment a szobámból.

Zayn megvárta míg bezárta az ajtót, majd odasétált, és kulcsra zárta. Nem ijedtem meg tőle, de jobban örültem volna ha nyitva hagyja, hogy könnyebben elmeneküljek majd előle. Szétnézett a szobámban, majd meglátta a törött telefonomat, s érdeklődve fordult felém. Nem akartam neki megmagyarázni, hogy miatta vágtam a falnak, mert akkor olyan ütőkártya került volna a kezébe, amit bármikor felhasználhatott volna ellenem.

-Mit akarsz? – kérdeztem ridegen.

-Már semmit – mondta ugyanolyan hangnemben ahogy én. Érdekelt, hogy mit akart mondani, de talán jobban jártam, hogy már nem fogom megtudni soha... – Megyek. Nem akartam semmit se megzavarni a pasiddal – hangjából csak a gúny csengett. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozását, de inkább nem foglalkoztam vele, ahogy azzal sem, hogy azt aki lelket öntött belém a pasimnak nevezte. Mert mi ketten tudtuk az igazat, és az, hogy ő nem, csak megkönnyítette, hogy végleg leszálljon rólam.

Felálltam, és az ágyamhoz sétáltam, majd bedőltem úgy, ahogy voltam. Ruhástól. Hátamra fordultam, s a plafont kezdtem el pásztázni, mintha annyira érdekes lenne, de gondolataim már megint visszaterelődtek Zaynre, és arra amiről beszélni akart velem. Bocsánatkérés lett volna? Vagy csak az orrom alá akarta dörgölni, hogy mi történt közte és Ness között? Esetleg egy újabb próbálkozás, amire Simon kérte, miután kijöttem az irodájából?

Oldalra fordítottam a fejem, és megláttam a borítékot. Gondolkozás nélkül legurultam az ágyról, s a levélhez kúsztam. Amikor a kezembe került egy határozott mozdulattal feltéptem, és olvasni kezdtem.

Lo! Nem tudom, hogy akkor olvasod-e el a levelemet, amikor már tudod, hogy ki vagyok, vagy akkor amikor még nem. Nem tudom, hogy melyik megoldás lenne a jobb. Talán egyik sem. Azt hiszem a legjobb az lett volna, ha mi a kezdetektől fogva ismerjük egymást, vagyis akkortól, amikor tudomást szereztem a létezésedről. Akkor te csak nyolc éves voltál, míg én tizenhárom. Amikor megtudtam, hogy mi történt Josh-sal és Taraval egyből jöttem hála Simonnak.

Ő sokat mesélt rólad nekem, bár nem hinném, hogy rólam hallottál. Mondhatni én vagyok a családi titok. Anya tizenkilenc évesen esett teherbe velem, de aztán mikor megszülettem örökbe adott, így esélyünk sem volt találkozni. Los Angelesbe kerültem, míg te Londonban élted az életed. Úgy hallottam, hogy L.A. a kedvenc városod. Remélem együtt is eltölthetünk majd itt egy kis időt, hogy jobban megismerjelek, bár amennyit mesélt rólad Dean és Derek, úgy érzem, hogy ismerlek.

Írhatnék még arról, hogy mi történt velem nélküled, de at inkább személyesen osztanám meg veled, már ha meghallgatsz. De félek, hogy nem fogsz. Nem azért mert nem akarsz, hanem mert haragudni fogsz rám, hogy én tudtam rólad, de mégse kerestelek meg. Utólag is bocsánatot kérek, de ezt személyesen is el fogom mondani, ha adsz egy esélyt. Csak ennyit kérek. Esélyt, hogy megismer. Tudom furán hangzik, hogy egy ismeretlen, aki még be sem mutatkozott arra kér, hogy ismerd meg, de a levél végén rájössz, hogy miért titkoltam addig kilétem.

Ne hidd azt, hogy nekem könnyű volt úgy élni, hogy tudtam Londonban élsz, s szinte a bűnözők életét éled. Mert igen hallottam róla, hogy miket műveltél. Ezért kértem meg Dereket is, hogy jobban ügyeljen rád. Dean nem kellett, mert ő mindig azt hangoztatta, hogy olyan vagy neki, mint a húga. Örültem neki, hogy helyettem is a bátyád volt. Igen, Lo. Jól olvastad, én vagyok a bátyád. 

***

Ne maradjatok csendben! :)

21.Elárult...

Sziasztok! Én is csatlakoztam azokhoz, akik elhagyták a neon. :) Nem bántam meg. :D A now-or-never.blog.neon.hu blogot nem fogom törölni. Továbbra is ott lesz, mint emlék. :) Mindenkitől megkaptam a fenyegetéseit, és szidásait, mert elgondolkoztam azon, hogy abbahagyom. De ti nem engeditek, hogy feladjam, amiért kimondhatatlanul hálás vagyok nektek. Imádlak titeket <3 Remélem most nem kellett sokat várnotok a folytatásra. :D Viszont ez megint egy rövidebb rész lett, mert nem akartam elrontani azt, amit elterveztem, és ahhoz ott kellett abbahagynom, ahol vége lesz a résznek ;) Mellékesen: Ki szereti Zaynt? :D Ti. (Én.) <3 És ki utálja Zaynt? :P :D Ti. Miért? Majd ha elolvastátok a részt megtudjátok ;) Muhahaha 3:) Elememben vagyok, úgyhogy vigyázzatok, mert jönnek a szívatások 3:) Jó olvasást! :D

 Zayn:

Minden olyan bonyolult. Vajon meddig tudom ezt csinálni Loval? Addig míg összetörik a szíve vagy míg olyan nem lesz, mint Simon szeretné? Nem tudom, de ha így folytatom, akkor valakinek fájni fog... Talán Lonak, talán nekem. Egy dolog azonban biztos, most nem szállhatok ki. Végig kell csinálnom, még ha olyat is tennem kell, amit sosem tennék meg vele.

Mikor kimentem hozzá a partra nem volt hajlandó megszólalni. Talán félt, hogy rákérdezek valamire, amire nem kéne, mint a fulladása. Egyértelmű, hogy fél a víztől, mégis mi történt vele, hogy ennyire retteg? Azt hiszem erre a kérdésre egyedül, csak Dean tudja a választ. Elmondaná, ha rákérdeznék? Vagy továbbra is csak Lot védené? Annyi dolog van, amit nem tudok róla, de ahhoz, hogy sikerüljön meghódítanom mindent meg kell tudnom Loról. Akár akarja, akár nem.

Nem sokáig ültem mellette a pléden, inkább visszamentem a vízbe, s onnan figyeltem őt fél szemmel. Ugyanazt csinálta, mint eddig: nézett ki a fejéből, és gondolkozott. Min törheti ennyire a fejét? A múltján? A mostanában történteken? Esetleg rám gondol? Mert ha igen, akkor már félsikerem van, amiért valaki nagyon hálás lehet nekem...
Hirtelen valaki ráugrott a hátamra. Ha ő lett volna, akkor hagytam volna, hogy továbbra is a hátamon maradjon, de mivel valaki más volt, gondolkozás nélkül lelöktem magamról. Amit egy cseppet sem bántam. Érdeklődve fordultam meg, hogy ki az a szerencsétlen, aki épp megfulladni készül, amikor Nessa jött fel a víz felszínére. Haját hátracsapta, s úgy állt fel, hogy melleit kicsit jobban kinyomta. Fürdőruha felsőjét megigazította, majd elkezdett pocsolni. Nem lett volna vele semmi baj, ha nem a hajamat vette volna célba, amit sokáig állítottam be, hogy tökéletesen álljon. Miatta nem nézhetek ki jól.

Faképnél hagytam a lányt, mielőtt még jobban tönkretenné a tökéletes hajkoronámat, amihez rajtam és a fodrászomon kívül senki se érhet. Legnagyobb bánatomra azonban végig jött utána Vanessa, s valamiről szorgosan, de nem foglalkoztam vele, mert figyelmem újra a parton ülő lányra terelődött, akinek társaságában ott volt Lou. Megtört a jég, mert beszélt vele, még ha nem is sokat, de néhány szót váltott, már amennyit láttam a távolból. De nem sokáig gyönyörködhettem, mert Nessa elém állt, és arcomba nyomta kebleit.

-Zaynie – visította a nevem Ness, majd a nyakamba vetette magát. Egy kezével a vizes hajamba túrt, s így húzott közelebb magához. Kezemet a derekára vezettem, és a köztünk lévő távolságot a minimumra csökkentettem. Nem érdekelt tovább a parton ülő lánnyal, akivel foglalkoznom kéne, mert megkért rá Simon. Lehet, hogy most szemét vagyok, de nem érdekel. Vanessaval úgyse lenne több egy éjszakánál, akkor meg miért ne szórakozhatnánk jól? Lo meg ráér. Úgyis a műsor végéig van időm, hogy megváltoztassam, addig csak élvezem a dolgokat, hiszen csak egyszer élünk.

Közelebb hajolt hozzám, annyira, hogy szánk majdnem összeért, de közel sem hívogatott annyira, mint az Ő ajkai. Sőt egyenesen taszított, de nem távolodtam el tőle. Amikor ajkait az enyémekre tapasztotta mohón falni kezdte, s követelte, hogy nyelvemet csúsztassam át az övébe, amit nagy nehezen megtettem, miközben folyamatosan Rá gondoltam. Csukott szemeim előtt megjelent Ő, ahogy édes ajkaival közelít felém, de az illúzió hamar elillant, amikor Ness belenyögött a csókunkba. Azzal, hogy Rá gondoltam nyelveink is hevesebben táncoltak, ami Nessat csak jobban ösztönözte arra, hogy ne engedje, hogy elszakadjak tőle. Szerencsémre előjött a levegőhiány, és végre elváltunk egymástól.

Vanessa továbbra is a nyakamban csüngött, és nem szándékozott elengedni, de ez engem nem gátolt meg abban, hogy vessék még egy pillantást Lo távolódó alakjára. A lánynak feltűnt, hogy valaki más jobban érdekel, mint ő, ezért hátra nézett, hogy mi kötötte le annyira a figyelmem helyette, s amikor meglátta, hogy barátnőjét néztem annyira, megszólalt.

-Elfeledtettem veled őt. Csak te és én. Ma este nálam – mondta kacéran. Féloldalasan elmosolyodtam, és belegyeztem. Hülye lettem volna visszautasítani, amikor ő ajánlotta fel. Igaz, hogy nem vágyom a csókjára, de egy éjszaka simán belefér...

-Küld el sms-ben a címed – kacsintottam, majd elengedtem őt, s kimentem a partra, és elfoglaltam azt a helyet, ahol eddig Lo ült. Először csak a tengert pásztáztam, amin a nap sugarai tükröződtek, amik a hullámokon, mintha táncoltak volna.

-Zayn, hagyd abba azt, amire Simon kért, mert ezzel csak Lot teszed tönkre – törte meg a csendet Tommo.

-Miből veszed? – fordultam felé, ezzel elszakadva a tenger játékától. Ennyire bejönnék neki, hogy máris hatással vagyok rá? Úgy látszik Simon ezúttal jól döntött, hogy engem választott ki arra, hogy megváltoztassam Lot. Lehet, hogy nem kell a műsor végéig várni...

-Amikor lekaptad vöröskét, akkor lelépet sétálni, de már régen. Szerintem már hazafelé tart – gondolkozott el. Mi? Máris elment? A francba! Így nem tudom megcsinálni, amire készültem. Utána kell mennem! Gyorsan felálltam, s magamra kaptam a ruhákat amiben jöttem. Előhúztam a zsebtükrömet és fésűmet, hogy a szétázott hajam rendbe hozzam, de nem sikerült. Magamban átkoztam Nessat, amiért a mesterművemet tönkretette, de nem sokáig foglalkozhattam a hajammal, ha utol akartam érni Lot. Lou-nak intettem, hogy elmegyek, s amilyen gyorsan csak tudtam Lo után eredtem.

Amikor megpillantottam egy buszmegállóban, elmosolyodtam, s felé indultam, de a busz pont akkor érkezett meg, és Lo felszállt rá. Szidtam magamat azért, hogy a hajammal kicsit többet szöszöltem, mint kellett volna, de már nem tudtam mit tenni, mint lassan odacammogni a megállóba, és leülni, s megvárni a következő buszt.

Lauren:

Miután sikeresen kizavartam Adamet a szobámból, ölembe vettem a laptopomat, amit azonnal bekapcsoltam, majd bepötyögtem a nevét, s rákerestem Adam Smithre. Reménykedtem benne, hogy megtudom ki ő, de a keresés eredmény meglepett. Egyetlen találatot sem adott ki, vagyis hazudott a nevét illetően. De ha ő nem Adam Smith, akkor ki? S mi köze van Simonhoz? Ezt ki kell derítenem. Leraktam magam mellé a gépem, és kimentem a szobámból, hogy beszéljek Simonnal, vagy Adammel, ha így hívják. Először a nappalit néztem meg, de nem tartózkodtak ott, ezért Simon irodájához siettem. Szerencsére ezúttal sikerrel jártam, mert hangokat hallottam bentről, és a kíváncsiságom úrrá lett rajtam, ezért a fülemet az ajtóra tapasztottam.

-Szerinted meg tudod változtatni? – ismertem fel nagybátyám hangját. Mégis kit akar megváltoztatni? Á! Leesett. Engem...

-Igen – felelte valaki, akinek a hangja ismerősen csengett, talán túl ismerősen is – Simon – sóhajtott az illető – Nem hiszem, hogy ez lenne a legjobb megoldás, mert Lo nem rossz. Csak ezért teszi azt, amit tesz, hogy felhívja magára a figyelmet, mert folyton elhanyagolod vagy éppen olyanra kéred, amit ő nem akar. Semmi másra nincs szüksége, csak egy kis szeretetre tőled – hallgatóztam. Mégis melyik idióta mondta a nagybátyámnak ezt a hülyeséget? Nem vágyom sem a figyelmére, sem a szeretetére. Csak annyit szeretnék, hogy végre békén hagyjon, és soha többé nem szóljon bele az életembe. Ez olyan nagy kérés? Mert nem hiszem.

Nem bírtam tovább hallgatni, hogy valaki Simon agyát még több hülyeséggel traktálja, ezért kopogás nélkül benyitottam. Az illető háttal állt neked, de így is felismertem őt, mert a haja elárulta. Szóval mégis ő informálja Simont rólam, s őt bízta meg azzal, hogy megváltoztasson engem. Olyan érzésem volt, mintha hátba támadt volna. Végül is ezt tette, mert megosztottam vele a múltam egy részét, megbíztam benne, de elárult az ellenségemnek, Simonnak.

-Mit szeretnél, Lauren? – kérdezte a nagybátyám.

-Lo? – fordult meg Zayn. Arca lesápadt, s meglepetten nézett rám – Mióta állsz itt?

Dühös, mérhetetlenül dühös voltam rá. Hogy tehette ezt velem? Csak kihasznált... A kurva életbe! Soha többé nem fogok benne megbízni. Miért fáj ennyire a hátbatámadása? Talán... Talán... Nem! Az nem lehet! Nem szerethettem belé... Vagy mégis? De mikor? Hiszen végig utáltam őt, ahogy most is. A francba! Megszegtem a legfőbb elvem: soha senkibe nem szeretek bele... De ő három hét alatt elérte, hogy ne legyen közömbös a számomra. Gyűlölöm őt ezért. Gyűlölöm!

Figyelmen kívül hagytam a srác kérdését, és Simonhoz sétáltam, majd megálltam előtte.

-Szólni akartam, hogy keress mást a helyemre, mert holnap nem lépek fel – mondtam. Nem érdekelt, hogy Zayn is ott állt, csak az, hogy végre kiszállhassak a műsorból, s hogy lelépjek, mert nem bírtam tovább a közelében lenni. Elárult, ami kibaszottul fájt.

-Énekelni fogsz, akár akarod, akár nem – közölte velem. Nem lepődtem meg rajta, hogy ezzel jön, hiszen mióta itt vannak a majmai ezt hangoztatta – Ez nem kívánságműsor.

-Tudod egyáltalán, hogy holnap milyen nap lesz? – kérdeztem. Nem felejthette el, hogy mi történt azon a napon tizenegy éve. Az a nap örökre az elmémbe vésődött. A pisztolylövések, apa hangja, Tara sikítása, amikor eltalálta a lövedék, a gonosz kacaj. Ez mind megmaradt az emlékeimben, s néha rémálomként visszatért, de akkor én is meghaltam, Dean nem hívta fel a rendőröket, de a legmeglepőbb a rémálmomban, hogy egy bátyám is volt, aki akkor szerzett tudomást rólunk, amikor a temetésünkre jött... Szerencsére mindez csak rémálom.

Nem felelt semmit, csak megrázta a fejét. Nem tudta vagy nem akart felhúzni a válaszával. Talán az utóbbi. Engem hívnak szívtelenek, amikor Simon az. Sokat szenvedtem már miatta, de az, hogy elfelejtette, hogy meghalt a testvére és Tara azon a napon, csak még jobban feldühített. Lehet, hogy nem az ő szeme láttára ölték meg őket, de az Istenszerelmére! Meghalt majdnem az egész családja, s ezt csak ő ilyen könnyen elfelejti? Elvesztette az öccsét! Ezen nem lehet ilyen hamar túllépni. Még nekem se sikerült, pedig minden erőmmel azon voltam. Az érzéseimet is elrejtettem, mert nem vágytam a szánakozó pillantásokra. Csak a szüleimet és a húgomat akartam visszakapni, de ők már örökre elmentek...

-Június 29-én halt meg apa és Tara – mondtam. Semmilyen reakciót nem váltott ki belőle. Üveges tekintettem meredt maga elé. Ennyit jelentett neki apáék? Semmit?

-Tudom Lauren, tudom – suttogta. Ha tudja, akkor miért nem engedi meg, hogy ne lépek fel? Egyszer, csak egyetlen egyszer gondolhatna rám is. Nem kérek olyan sokat, csak azt, hogy holnap ne kelljen fellépnem.

-Kérlek, Simon! – néztem mélyen a szemébe, s bevetettem a kölyökkutyaszemeket ellene. Sőt még édesen pislogtam, hogy biztosra menjek – Csak a holnapi adást hagynám ki.

-Zayn, magunkra hagynál? – kérte a srácot a nagybátyám, mire Séróbáró csak bólintott egyet, és kiment az irodából – Alkut ajánlok...

***

Ne maradjatok csendben! :)

 Kárpótlásul, hogy a szívbajt hoztam rátok mindenki kérhet valamit, amit majd beleteszek a történetbe. :D
Twitteren és Facebookon és emailben(merci-girl@freemail.hu) is lehet jelezni a kívánságaitokat. :D Aki szeretné velem Facebookon is felvenni a kapcsolatot az írjon, és emailben elküldöm neki a nevem. :)

20.Adam

Sziasztok! Végre valahára itt vagyok az új résszel. :) Rövidebb lett, mint szokott, de már nem akartam tovább húzni. De nem vagyok teljesen megelégedve vele. :P Most tényleg hamar hozni fogom a részt, mert már belekezdtem a folytatásába, ami meglepő lesz. ;) Azért késtem vele ennyit, mert át kellett gondolnom sok mindent a bloggal kapcsolatban. Úgy érzem elrontottam a blogod. Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, vagy hogy egy ideid szüneteltetem, de úgy vagyok vele, ha már belekezdtem akkor véghez viszem. :) Leginkább ezt miattatok, olvasók miatt csinálom, és a jó tündér miatt. :) Sok ötletem van még a bloghoz, amikből néhány részlet, vagy tervlevezetés lapul a gépemen vagy a hírhedt íróasztalomon szanaszét. A merényleteimről valaki tudna beszélni, de nem fog, mert Voldi Jamesszel karöltve meglátogatja xD :D
Másrészt nagyon szidom magam a befejezés miatt, mert sehogy se tudtam leírni, hogy hogyan tovább, ezért elég gyatra lett, és Lo betegsége is derül ki. :P Viszont ne lepődjetek meg, hogy eddig egy ismeretlen szereplő szemszöge is benne lesz a részben. :) Annyit elárulok róla, hogy igen fontos szerepet játszik Lo életében. ;) Jó olvasást hozzá! :) A rész végén vár rátok egy kis meglepi a sok késés miatt. ;)



A kínok kínja, amikor nem kapsz levegőt. Nem tudod, hogy mennyire fájdalmas, míg át nem éled. Csak levegő után kapkodsz, s úgy érzed, hogy belehalsz a fájdalomba, de nem így van. Túléld, de a fájdalom amit akkor átélsz felér a pokollal. Ez a hiperventilláció, amit gyakran úgy emlegetnek, hogy a kínok kínja, amit soha senki nem akar átélni.
A fájdalom enyhülni kezdett hála Deannek, mert ő tudta, hogy ilyen mit kell tenni, hiszen nem először fordult elő velem ez. A tüdőmben lévő feszítő érzés megszűnt, s a levegőt is lassan, de biztosan kezdtem el belélegezni. Ehhez nem kellett semmilyen gyógyszer csak egy papírzacskó, ami mindig volt Deannél, ha víz közelébe mentünk, hiszen ő tudta, hogy rettegek a víztől, mert kiskoromban majdnem belefulladtam. Most mindenkiben felmerült a kérdés, hogy minek kell a zacskó, ha félek a víztől? A válasz egyszerű: pánikroham, ami gyakran hiperventillációval végződik. Nem túl sűrűn, de azért elő szokott fordulni, ha valaki víz közelébe visz. Ha beledobnának a vízbe, akkor egyből sokkot kapnék, és leblokkolnék, s hagynám, hogy magával ragadjon az ár. Lehet, hogy nevetségesen hangzik tőlem, egy rockertől, hogy ennyi megrémülök a víztől, de akkor, mikor alig hat évesen annyira megrémültem, hogy belefulladok a vízbe, hogy idővel rettegésbe ment át, amit már nem tudok legyőzni, hiába is próbálnám, pedig jó lenne... Azóta kerülöm a vizet, de mindig elmentem a srácokkal a strandra vagy a partra, de sosem merészkedtem öt méternél közelebb a vízhez, csak kintről figyeltem a barátaimat, amint jól szórakoztak. Rengeteg okot találta ki nekik, hogy miért nem mentem be velük a vízbe, s szerencsémre mindig elhitték. Egyedül Dean tudta a miértre a választ, amit eddig együtt sikeresen eltitkoltunk, s talán most színt kell vallanom az aggódó szemeknek.

-Basszus Lo! Mi a franc történt veled? – túrt bele idegesen a hajába Shane, majd leguggolt mellém, s a karjaiba zárt – Nagyon megijesztettél – puszilt a hajamba.

-Nincs semmi komoly bajom, Shane – nyugtattam meg.

-Nem akarlak elveszíteni Lo – ölelés szorosabb lett – Szeretlek – suttogta a fülembe. Furcsa érzés kerített hatalmába, mintha ez nem egy sima baráti szeretlek lenne, hanem attól több. S bármennyire nem akartam vele foglalkozni, éreztem, ezzel az egy szóval minden megváltozott köztünk. Még ha ezt rajtam kívül senki se tudta...

-Engedd el, Shane! A végén megint nem fog levegőt kapni – mondta Dean. Shane elengedett, de továbbra is árgus szemekkel figyelte minden mozdulatom – Lo, sétáljunk! -segített fel legjobb barátom, majd a többieket otthagyva elindultunk valamerre. Dean még nem mondott vagy kérdezett semmit. Biztos a megfelelő helyet kereste, ahol zavartalanul beszélhetünk. Egészen a sziklákig mentünk, ahol elbújtunk a kíváncsi szemek és fülek elől.

-Sajnálom – nyögte ki Dean – Miattam tört rád megint – hajtotta le a fejét. Nem hibáztattam sem őt sem Zaynt. Senki se tudta, hogy ez lesz. Hátulról átöleltem, s fejem a hátába fúrtam.

-Nem a te hibád – motyogtam – Nem tudhattad, hogy ez lesz.

-De akkor is! Mindez az én hibám. Ha nem veszlek rá, hogy elgyere, akkor ez nem történik meg.

-Dean! – szorosabban bújtam hozzá – Ne okold magad! Semmi se történt. Jól vagyok, ez a lényeg. A többi most nem számít.
-Aggódom érted Lo. Amióta itt van Zayn, mintha megváltoztál volna, és nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba, mert mindkettőre van példa. Sose mondtam azt neked, hogy ne találkozz többet egy sráccal, amikor megváltoztatott. Mindig is úgy gondoltam, ha szereted, és boldog vagy, akkor ez nekem elég. Most viszont látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Mi a baj?

-Az egész nyár, Simon, a srácok, de leginkább Zayn. Sose szerettem, ha bárki is beleszólt az életem, se ez Simont sosem érdekelte, mert mindig beleavatkozott. Amikor utánam jött Párizsba, és minden kérdés nélkül hazarángatott, akkor az eddigiektől is jobban megharagudtam rá. Ha megkérdezte volna, és adott volna lehetőséget a választásra, akkor nem lennék most mérges rá. De Simon mindig mindenre rátesz egy lapáttal. Amikor megpofozott, s a riporter mellé állt helyettem, akkor betelt a pohár. Nekem a nagybátyámra van szükségem, nem egy apapótlékra. Még az se megy neki, de ez őt egy cseppet sem zavarja, mert mindig azzal jön, hogy ő a gyámom – akadtam ki – Leszarom, hogy rá bíztak. Saját életem van, saját hibákkal, s ha nem követem el azokat, akkor sose fogok belő tanulni.

-Lo – sóhajtott – Simon csak jót akar neked.

-Jót? Azzal, hogy úgy kezel, mintha anya lennék, mert rá hasonlítok? Ezért akar ennyire megváltoztatni, hogy ne legyek olyan, mint anya volt annyi idősen, mint én. Talán pont azért a majmokat választotta mellém, hogy valamelyikbe beleszeressek, s hogy jó útra térjek – magyaráztam.

-Sikeresen elérte, amit akart – mondta keserűen – Elfogadom, hogy bejön neked ő, mert szerintem összeilletek. S akkor látlak csak kedvesnek, amikor vele vagy, és úgy érzem, hogy neked rá szükséged, hogy igazán boldog légy. Tudod, Zayn úgy aggódik érted, ahogy én, sőt talán jobban...

-Nem vagyok belé szerelmes – azt hiszem – Zayn max csak egy barát, de leginkább utálom őt.

-Nem Lo. Ő attól sokkal több. Lehet, hogy nem veszed észre, de működik köztetek a kémia.

-Ne hülyéskedj – háborodtam fel. Nincs köztünk semmi, még ha már többször is megcsókolt, de az első az határozottan a bosszúja volt, a többit meg nem tudom. De nem is akarnám, hogy tudjam a csókjai miértjét. Nem akarom, hogy többet megcsókoljon. Csak azt, hogy végre békén hagyjon. Nincs szükségem rá, csak mindenben hátráltat.

-Láttam, mikor most csókolóztatok – nevetett fel.

-Láttad? – sápadtam le. Senki se volt a környékünkön, akkor mégis hogy kapott rajta. Ez az egész annyira zavaros. Csak barátként tekintek rá – nagyon remélem – még ha többször is léptük át a barátság határait. Viszont az biztos, hogy helyesen döntöttem, amikor megkértem, hogy csak barátok legyünk. Mert nem lennék rá képes, hogy fájdalmat okozzak neki, még ha minden erőmmel az elüldözésén vagyok.

-Igen – hallottam a hangján, hogy mosolyog – Örülök nektek.

-Nincs köztünk semmi – ráztam meg a fejem.

-Engem vagy magadat akarod meggyőzni? – megfordult karjaimban, így szembe került velem. Alakja felém tornyosult, még ha csak félfejjel volt magasabb tőlem. Pont, mint Zayn.

-Beszélhetnénk másról? – kértem. Semmi kedvem Zaynről és a nem létező kapcsolatunkról beszélni.

-Pedig ez a téma érdekesebb – mosolyodott el – Nem túl sűrűn bátyóskodhatok, s amikor igen, azt ki kell használnom.

-Dean! – szóltam rá – Nincs semmi az égvilágon köztem és Zayn között – próbáltam újra meggyőzni.

-Látsz itt valahol templomot, hogy ezt elhiggyem? – forgolódott.

-Szemét vagy! – bújtam ki öleléséből, és visszaindultam. Szeretem Deant, mert ő a legjobb „bátyja”, de a szerelmi életem boncolgatásával könnyen fel tud húzni. Tudja, hogy mindig mindennel hozzáfordulok, még akkor is, amikor ki kell kúrálnia a „bejön az a srác” kórból. Nélküle nehezen vészeltem volna át az akadályokat, s ha elveszteném, abba belehalnék. Dean nélkül nem tudnék élni. Ő az én fogadott bátyám. Nem tudom, hogy most hol tartanék, ha nem lenne mindig mellettem. Shane-nel is ez a helyzet, viszont ő kevesebbről tud, mint Dean. Nem azért, mert nem mondok el neki mindent, hanem mert ő nem igazán szeret foglalkozni a lányos kitöréseimmel. Szerinte, ha nem történt volna meg a családi tragédiám, akkor olyan lennék, mint bármelyik más lány. Nem menekülnék a szerelem elől, folyton buliznék, minden alkalmat kihasználnék, hogy pasizhassak, nem lennék flegma, makacs, sőt még Simonnak is engedelmeskednék. Mindez egy fordított világban így lenne, de szerencsére nem így van. El se tudnám képzelni az életem úgy.

-Kell egy fuvar? – futott mellém Dean.

-Ez a minimum – sétáltam mögé, majd felugrottam a hátára. Lábam megfogta, hogy ne essek le, míg én kezemet nyaka körül összekulcsoltam.

-Mi az, hogy minimum? – „háborodott fel” – Ezért most lelöklek.

-Nem mered – nyomtam egy puszit az arcának a jobb felére. Felém fordult, s egy puszit lehelt az orromra, majd futni kezdett velem a hátán vissza a többiekhez. Amikor visszaértünk, a macska kecsességével leugrottam Dean hátáról, s a cicákat megszégyenítő pontossággal érkeztem talpra. Mindenki ugyanúgy állt, ahogy néhány perce, mielőtt leléptünk volna Deannel, hogy beszélgessünk egy kicsit.

-Beszélek Zaynnel – súgta a fülembe a legjobb barátom. Először helyeslően bólintottam, majd miután leesett mit mondott rohanni kezdtem utána. Nem beszélhet vele, hisz nincs miről. Vagy mégis? Végül is, ha azt vesszük, hogy kitalálta, hogy van köztünk valami, akkor tuti, hogy lesz miről csevegniük, amit nem hagyhatok.

-Dean, állj meg! Nem beszélhetsz vele! Hallod!? – kiáltottam utána.

-Ha nem érdekelne, akkor most nem akarnál megállítani – fordult meg – Ezzel is csak azt bizonyítottad be nekem, hogy bejön neked.

-Meg a jó büdös francokat! Soha, ismétlem soha, nem lennék belé szerelmes. Előbb halok meg, minthogy bekövetkezzen az, hogy valaki elcsavarja a fejem – mondtam határozottan. Eddig sikeresen kikerültem Ámor nyilát, mert erősen küzdöttem az érzéseim ellen, de most ha eltalálna, nem biztos, hogy menne az, ami eddig.

-Ismerd be, Lo. Beleestél – közeledett felém egy hatalmas, amolyan „tudom, hogy szerelmes vagy” mosollyal az arcán.

-Soha, mert nem estem bele... – majdnem kimondtam a nevét, ami a többiek előtt nem lett volna szerencsés, főleg előtte. Jobb ha senki se tudja, hogy kiről van szó. Ha mégis kitudódott volna, akkor először Deant nyírtam volna ki, hogy könnyűszerrel rávett, hogy kimondjam a nevét, amikor nem is tetszik. Másrészt nem tudtam volna vele többet együtt dolgozni, mert szinte biztos, hogy felhozta volna a témát.

-Az Isten szerelmére! Fürödni jöttünk, és nem Lo nem létező szerelmi életének a vitáját nézni – forgatta meg a szemét Ness. Ez egyszer hálás voltam neki, amiért beleszólt a vitánkba. Eltátogtam neki egy „köszit”, majd megvillantva fogsoromat győzedelmesen Deanre mosolyogtam. Ezt a csatát én nyertem meg, de a háborúnak még nincs vége, mert Dean vissza fog nekem vágni, és akkor kezdődik csak el az igazi harc.

Nessa alig egy perc múlva felszívódott, s legközelebb egy teljesen új bikiniben tűnt fel. Egy pink leopárdmintás fürdőruhát viselt, amin jobb oldalt egy halálfej volt. Gondolom előbb felmérte, hogy Lex milyen bikinit visel, hogy aztán legyőzhesse. Pingvinmintás vagy pink fürdőruha közül kéne választania Göndörkének. Bár ő szerintem nem azt fogja nézni, hogy milyen a bikini, hanem azt, hogy ki viseli, s ilyen téren biztos, hogy Alex nyert, mert ő Harry barátnője, akit szeret, de a hűségét, azért megkérdőjelezném. Bongyi olyan, mint egy macska. Azok sem hűségesek, csak azokat szeretik, akik enni adnak nekik, és lehet, hogy Bongyorka is ilyen, csak nem kajatéren.

***

A nap további részében a parton voltam, s onnan figyeltem, ahogy a többiek egymást pocsolták a vízben, vagy éppen egymáson ülve megpróbálták beleborítani a másikat a vízbe. Sajnos nem voltam egyedül, mert Zayn, Dean vagy Shane mindig kijött mellém, hogy szóra bírjanak, vagy segítsek nekik kitalálni egy olyan játékot, amit a parton kell játszani, de nem segédkeztem nekik, mert egyedül akartam lenni.
Leginkább azon gondolkoztam, amit Dean mondott, hogy magamat akarom-e meggyőzni. Mégis miről? Arról, hogy utálom vagy arról, hogy nem? Mert Nesstől hallott információk alapján Zaynnek egy beképzelt, egoista majomnak kéne lennie, nem olyannak, amilyennek mutatja magát. Vajon melyik az igazi énje? Amit nekem mutat vagy amit a világnak? Annyira bosszantó, hogy most is rá gondolok, s próbálom megfejteni, hogy milyen is valójában. Mások ezt már rég szerelemnek hívják, de én inkább kíváncsiságnak, hiszen nem ismerem őt, s azt sem tudom, hogy milyen valójában. Viszont amióta betoppant az életembe a haverjaival együtt már semmi sem ugyanolyan, mint volt. A páncélom megrepedt, és talán Zayn előtt már nincs rajtam maszk. Nem tudom, hogyan, és mikor érte el ezt, de megtörtént, amiért csak jobban utálom. Azt hiszem. Az igazság az, hogy már nem tudom, hogy mit érez iránta... Ez az egész annyira bonyolult, főleg a csókok miatt. Miért kellettek? Miért kellett viszonoznom? Miért érzem úgy, hogy neki talán jelentett valamit?
A napot valaki eltakarta előlem, majd leült mellém. Nem foglalkoztam vele, hogy ki az, hiszen a három bébicsőszből lehetett az. Bosszantó, hogy azt hiszek felügyeletre van szükségem.

-Jól vagy? – kérdezte a mellettem ülő. Felé fordultam, s akkor megláttam Lou-t.

-Naná! – feleltem tömören. Amúgy sem volt kedvem a társasághoz, nemhogy valamelyik éneklő díszpintyhez.

-Hússzor eljátszottuk ezt, és most szépen elmondod, hogy mi a baj – maga felé fordított, és érdeklődve figyelte, hogy mit fogok mondani.

-Semmi, amiről tudnod kéne – zártam le a témát. Dean nagyjából tudja, hogy mi a gond, de a kósza érzelmeimet még nem zúdítottam rá, de hamarosan rá kell, s segítenie kellesz, hogy kiűzze a fejemből Zaynt.

-Azért ülsz itt egész nap ahelyett, hogy velünk hülyülnél.

-Rémlik, hogy megsérült a kezem, és nem mehetek be vele a vízbe – mutattam meg neki a még mindig bekötött kezem. Szerencse, hogy van kifogásom, s nem kell magyarázkodnom neki, hogy mi a pontos oka a víztől való távolságomnak.

-Mit csináltál? – érdeklődött.

-Semmit – néztem a tenger felé, ahol Ness éppen Zaynre nyomult. Ráugrott a hátára, de Séróbáró lelökte magáról, majd Ness prüszkölve jött fel a víz felszínére, s bosszúból a haját kezdte el pocsolni, mire Zayn faképnél hagyta. Elmosolyodtam rajta, de a vigyort azonnal levakartam az arcomról, mielőtt bárki is észrevette volna.

-Mit nézel? – fordult arra amerre én. Nem épp a legszebb látvány tárult elénk... Zayn és Nessa éppen egymást falták, mint a szerelmesek. Akaratomon kívül is megkaptam a választ a kérdésre, hogy mit jelentett neki a csók. Semmit. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy Simon őt kérte meg, hogy a közelembe férkőzve törjön meg, és változtasson meg. Hát ezt most mindenketten benézték, mert már átlátok rajtuk, s többet nem fogok bedőlni Zayn szavainak. Ha újra megpróbál megcsókolni felpofozom.

-Megyek sétálok – álltam fel. Felkaptam magara a rövidnadrágom, s útnak indultam a parton. A nap még fent volt az égen, és kellemes szellő söpört végig a tengerpart mentén. Élveztem a napsugarakat, amik bőrömet perzselték, hiszen ritkaság, hogy ilyen jó idő legyen Londonban. Most a legtöbb országban ez várt volna rám, de ahelyett itt rostokolok a szülővárosomban, és egy hülye műsorra készülök Zaynnel, ami holnap lesz, azaz június 29-én. Nem, az nem lehet! Nem lehet egy napon azzal, amit minden évben megtartok. Nekem kell az az egy nap, amikor nem számít senki, és semmi, csak én és ők. Szükségem van arra, hogy holnap minden régi emléket felidézzek, amik hozzájuk kötnek. Ennyi jár nekem velük...
Azonnal visszafordultam, és futni kezdtem vissza a többiekhez. Meg kell mondanom Zaynnek, hogy nem fogok holnap vele színpadra lépni. Nem érdekel, hogy mit kell kitalálnom, hogy miért, csak az, hogy azon a napon azt csinálhassam, amit minden évben. Gyászoljak. Amint visszaértem a plédhez felkaptam a pólómat is, majd a táskámat a vállamra dobtam, belebújtam a cipőmbe, s Lou-nak odadobtam a ház kulcsát azzal, hogy adja át Bongyinak. Nem értett semmit, csak bólintott egyet.
Szememmel Zaynt kerestem, de megint úgy találtam rá, ahogy akkor, mikor elmentem sétálni. Nem volt kedvem megzavarni őket, ezért minden szó nélkül eljöttem onnan. Nem érdekelt, hogy aggódni fognak, sőt egyenesen leszartam. Csak azt akartam, hogy minden olyan legyen, mint a hülye koncert előtt, amire Ness elrángatott. Léptem egyre szaporábbak lettek, míg egy buszmegállóhoz értem, s szerencsémre pont akkor jött a busz. Felszálltam rá, kifizettem a jegyet, majd leültem, és bedugtam a headsetem a fülembe, s elindítottam a fülemnek kellemes dallamot. Az egy órás utat végig zenehallgatással töltöttem, s amikor megérkeztünk London városába, leszálltam az első megállónál, és hazáig sétáltam.

Adam:

Simon megtiltotta, hogy találkozzak vele. De már nem bírtam tovább nélküle. Derek és Dean annyit mesélt róla, hogy bármikor felismerném ha összefutnék vele London utcáin. Van viszont valami, amivel talán rávehetem, hogy együtt menjünk vissza Los Angelesbe. Előtte még titok, de ha megtudja remélhetőleg velem jön, és akkor bepótoljuk a kimaradt éveket. Nem tudom, hogy hogyan fog rám reagálni, úgy, hogy senki se mondta el neki, hogy létezem, de most jött el az ideje, hogy megtudjam. Félek attól, hogy örökre eltaszítom magamtól Lot, még ha nem is ismerem, de esélyt kell adnia nekünk, hiszen egymás nélkül élnünk se lenne szabad.
Napszemüvegem felhelyeztem, s bőröndömmel együtt indultam el a reptérről. Szerencsémre sikerült taxit fognom, így gondtalanul elindulhattam Lohoz...
Útközben azon gondolkoztam, hiszen nem támadhatom le egyből az igazsággal. Valószínűleg rám csapná az ajtót vagy rosszabb. Viszont továbbra sem tudom, hogy Simonnak vagy Derekéknek higgyek Loval kapcsolatban. Simonnal él, de talán Dean jobban ismeri, mint bárki. De a legjobb az lenne, ha megismerhetném végre őt, és bepótolnánk a kimaradt éveket.
Amikor megérkeztem hozzájuk, kifizettem a fuvart, kivettem a bőröndöm, majd a házhoz sétáltam, és becsengettem. Reménykedtem benne, hogy Lo nyitja ki az ajtó, de nem így történt.

-Szia Simon! – köszöntem.
-Adam! Nen mostanra vártalak – mosolyodott el kedvesen – Miért most jöttél?
-Látnom kell, Lot. Kérlek Simon! – kérleltem – Szüksége van rám.

-Sajnálom, Adam, de nem lehet. Lauren semmit se tud rólad, s ha most megtudná jobban kiakadna rám, sőt rád is haragudna.

-Nem érdekel – csattantam fel – Simon, most kell megtudnia az igazat nem akkor, amikor megházasodom. Joga van tudni. Vagy te mondod le neki vagy én – fenyegettem meg. Nem érdekelt, hogy Simon kiakad, csak az, hogy végre újra vele lehessek.

Hirtelen egy barna hajú lány néhány vörös tinccsel a hajában állt meg mellettünk. Ő csakis Lo lehet. Sokkal szebb, mint gondoltam. Egy fekete rövidnadrágot, és egy szürke Green Day feliratú pólót viselt, amin volt egy pisztoly is. Hát ő lenne az én...

-Simon! Nem lépek fel holnap – közölte vele, majd be akart menni a házba, de akkor tekintettünk egy pillanatra találkozott. Ebből az egy pillantásból többet ki tudtam olvasni, mint bárki más. Szemében szinte csak a fájdalom lakozott, de mellé társult is a döbbenet. Tüzetesen végigmért, de nem tudta beazonosítani, hogy honnan ismer. Lehet, hogy csak egyszer találkoztam vele, amikor nyolc éves volt, de azóta teljesen megváltozott. Kész nő lett belőle. Ő az én...

-Te meg ki vagy? – kérdezte bunkón. Nehezebb lesz megtörni, mint hittem.

-Adam. Adam Smith – mutatkoztam be neki. Továbbra is méregetett, majd Simon felé fordult.

-Ő az új sztárjelölted? – kérdezte gúnyosan. Nem a legjobb lehet a viszonyuk, ha Lo ennyire semmibe veszi – Egy fokkal jobb, mint a majmaid. Csak, hogy tudd nem sikerült eddig megváltoztatniuk, és ezután se fognak. Sőt még a tervedre is rájöttem, hogy Zaynnel próbálsz jó útra téríteni, de ezt megint bebuktad – ördögi vigyorral az arcán közölte ezt vele – Egyébként sok sikert hozzá, Adam. Kellesz is – kacsintott rám, majd engem kikerülve berohant a házba. Hihetetlen ez a lány. Egyszerre tud kedves és bunkó lenni. Deannek igaza volt, hogy csak azokkal kedves, akik fontosak neki, de úgy tűnik ebből a körből Simon már kikerült.

-Gyere be! – invitált be Simon. Bőröndöm magam után húzva követtem őt egy szobáig, amikor intett, hogy ez lesz az enyém, amíg Londonban tartózkodom. Kinyitottam az ajtót, majd a bőröndömből mindent kipakoltam a szekrényembe, s visszamentem Simonhoz, aki a konyhában tevékenykedett. Egy tálcára pakolt poharakat, meg némi rágcsálnivalót, majd a nappaliba vettük az irányt. A dohányzóasztalra lepakolta a tálca tartalmát, s mindketten helyet foglaltunk – Mindent megpróbáltam vele, de jobban hasonlít az anyára, mint gondolná – sóhajtott gondterhelten – Szerinted mit csináljak vele?

-Semmit – adtam az egyszerű választ – Engedd, hogy a saját életét élje, mert ha így folytatod elveszíted – mondtam az alapján, amit Dean mondott Lo és Simon kapcsolatáról. Eddig csak azt hittem, hogy túloz, de be kellett látnom, hogy itt többről van szó, mint amennyit Lo elmondott barátjának. Talán most segíthetek Lonak, hogy normális kapcsolata legyen Simonnal, és velem... Neki családra van szüksége, amihez én is kellek, de ezt Simon még nem látja.

-Majdnem letartóztatták, droggal kereskedett, egy hétre eltűnt, James miatt hamis tanúvallomást tett, s mindezt alig két év alatt. Ilyenkor még Dean se tud rá hatni – túrt idegesen a hajába. Nem tudtam, hogy ennyire súlyos a helyzet Loval, hiszen ezekről Derekék hallgattak. Talán jobb is, mert ha ezekről a kezdetektől fogva tudtam volna, akkor magammal cibáltam volna L.A.-be – Érted már, hogy miért nem akartam, hogy találkozzatok?

-Igen, de ez akkor sem megoldás, Simon. Lehet, hogy azért lett ilyen, mert szüksége volt rám, de nem voltam vele. Még nem késő, csak hadd ismerjem meg – kérleltem. Ha azoknak nem sikerült, akiket majmokként emleget, akkor ide több kell, mint puszta barátság vagy szerelem, ehhez erősebb kötelék kell, ami csak köztem és Lo között van meg, még ha idővel feledésbe merült. Most viszont itt az ideje, hogy felfedjem előtte, hogy ki is vagyok – Utána megyek, és beszélek vele hátha lehet – felálltam, és felmentem az emeletre, majd találomra benyitottam egy szobába, ami pont Loé volt. Halk gitárpengetés hallatszott, s hogy jobban halljam beosontam a szobájába, és az ajtónak dőlve figyeltem, amint játszik.

Ahogy pengette az akkordokat, mindent kizárt maga körül, és csak a zenére koncentrált, amit játszott. Egy pillanatra sem nyitotta ki a szemét, csak akkor, amikor befejezte a dalt. Halkan megtapsoltam, mire ijedten felém kapta a fejét.

-Mióta állsz itt? – kérdezte, miközben még néhányat pengetett a gitárján.

-Egy ideje – válaszoltam – Fantasztikus hangod van, és ahogy gitározol – áradoztam. Dean mesélte, hogy mennyire fantasztikusan játszik a gitáron. Mutatott néhány videót, ami még a bandájukról készült, de élőben hallani még hihetetlenebb volt. Büszke voltam rá, még ha ő nem is tudta – Játszanál még valamit?

-Muszáj? Nem volt elég?

-Muszáj – mosolyodtam el – Mit szólnál, ha csatlakoznék?

-Kizárt. Simon ölebeivel nem tárgyalok – helyezte vissza az állványra a hangszert – Most pedig, tűnés a szobámból! – elkezdett kifelé lökdösni. Nem érdekelte, hogy erősebb voltam nála, ő küzdött azért, hogy a szobáján kívül tudjon. Megadtam magam neki, hiszen nemsokára együtt élünk majd, s akkor majd minden más lesz. Lezárhatja a múltját, s előhozom belőle azt a lányt, aki Lo szívében lakozik.

-Készülj, Lo! Most kezdődik csak a kapcsolatunk – kacsintottam rá, majd a szobámba vettem az irányt, és eldöntöttem, hogy holnap az lesz az első dolgom, hogy elmondom neki az igazat.

***

Ne maradjatok csendben! :)

A következő rész tartalmából:
-Mi van akkor, ha valakibe az akaratom ellenére is beleszerettem? – kérdeztem remegő hangon. Talán így van. Nem tudom... Csak azt, hogy mikor a közelemben van, nem úgy viselkedem, ahogy szoktam. És nem tudok nélküle élni. Furcsa mód szükségem van rá. Szükségem van a szeretetére...
-Akkor ő a legszerencsésebb srác a világon – válaszolt keserű mosollyal az arcán – Mondd el  neki, mielőtt késő lenne.
-Már késő... – hajtottam le a fejem...

19.Érzelmi hullámvölgyek

Sziasztok!

Végre meghoztam a legújabb részt. :D Sajnálom, hogy csak most, de a hét utolsó részében sajnos elég elfoglalt voltam, és agyilag sem voltam toppon, sőt sikerült lebetegednem. :P Ezért lehet, hogy nagyon lapos lett a rész, de már nem akartam tovább húzni. :) A poénok nem biztos, hogy olyan viccesek, mint elterveztem, ahogy a viták sem biztosan olyan eget rengetőek, de hétfőre próbálok egy jobb részt megírni. :) Jó olvasást hozzá! :)

Harry:

Kinyírom azt a csajt! Nem bírta volna befogni a száját? És Zayn? Neki nem jutott eszébe letenni a telefont mielőtt ránk tört a többiekkel? Kész agyrém... De akkor is az bánt a legjobban, hogy Alexet minden szó nélkül haza kellett küldenem, pedig most mellette lett volna a helyem... De inkább a meglepetés randit szerveztem neki, hogy ezzel is jobb kedvre derítsem. El nem tudom képzelni, hogy min megy most keresztül. Bárcsak most vele lehetnék... A karjaimba zárnám, s így feküdnénk egész nap az ágyban. Csak ő és én lennék, senki más a világon.
Elmentem vásárolni a spagettihez, amikor egy ékszerbolt előtt mentem el, s megakadt a szemem egy nyakláncon, ami pont Pinguhoz illett. Azonnal berontottam az üzletbe, és megvettem a kiszemelt darabot, amiből már csak az az egy volt. A kis dobozt becsúsztattam pulóverzsebembe, és így mentem a kocsihoz. Behuppantam a vezetőülésbe, becsatoltam magam, majd elindultam a stúdióhoz, hogy beszéljek Simonnal Alexről és rólam...
Amint odaértem, leparkoltam, s egyből kiszúrtam Lex kocsiját. Mit keres ilyenkor itt, amikor otthon kéne pihennie? Biztos a jövőheti koncertre állítja össze a ruhánkat.
Kiszálltam a kocsiból, majd lezártam, és bementem a stúdió épületébe. S összefutottam Zaynnek.

-Zayn, mit keresel itt? – néztem megletten haveromra. Amikor eljöttem Loéktól, akkor még ott voltak kettesben...

-Ja, csak Loval próbálunk – rántotta meg a vállát.

-Csak próbáltok, mi? – húzogattam a szemöldököm, s egy perverz mosoly is megjelent az arcomon. Ha csak „próbálnának”, ahogy említette, akkor nem lenne nála egy doboz, és nem lenne ennyire feldobva. Nem annyira nagy titok, hogy táplál valamiféle érzelmet Lo iránt, s a lánynak sem közömbös Zayn, de túl vakok, hogy észrevegyék, hogy ez lassan kezd több lenni, mint munkakapcsolat és barátság, de amíg játsszák, hogy semmi sincs köztük, addig valaki más lecsaphat Lora, és akkor Zaynnek lesz rosszabb – Minek a doboz? – pillantottam le kézében lévő dobozokra.
-Csak Alexnek... – harapta el a mondatot – Ööö... Van néhány cucc, amit el akar vinni, és Alex megkért, hogy segítsek bepakolni a kocsijába.

-Értem. A birodalmában van? – utaltam Pingu szobájára, ahol ruhát szokott tervezni, de mindenki csak a birodalmának nevezte, mert ott történtek a csodák. Zayn bólintott egyet, majd eliszkolt, mintha valami rosszat mondott volna. Megrántottam a vállam, majd Pingu birodalmához sétáltam, ahonnan csilingelő hangját lehetett hallani. Mosolyogva benyitottam Alexhez, s Lo amint meglátott kezébe vett egy dobozt, és a még nyitott ajtón kisurrant. Értetlenül néztem utána, de hamar észhez tértem, mert Pingu édes hangja nem hagyta, hogy tovább a semmibe bámuljak. Lex zavartalanul folytatta azt, amit elkezdett, mielőtt még bejöttem volna. Néma csendben hallgattam végig a meséjét, s azt is, hogy miattam lemondott álmai állásáról. Nem akartam hinni a fülemnek, hogy Simon ilyen választás elé kényszerítette. Az viszont jobban ledöbbentett, hogy át se gondolta a dolgokat, hanem egyből rávágta, hogy engem választ. Hihetetlen ez a lány, s ő a barátnőm. Kívánni se kívánhattam volna jobbat nála. Lehet, hogy nem tökéletes, de nekem az. Sose kérném meg rá, hogy változzon meg, s a média előtt játssza el a tökéletes barátnőt, mert az nem ő lenne. Csak Alex médiásított változata, és nem az a lány, akit szeretek. A pingvinmániás, a kocsirajongó, a világ legédesebb, s egyben talán a legtörékenyebb lánya, akiért még a hírnevet is eldobnám, ha így örökre az enyém lehet.

-Harry? – döbbent meg Pingu jelenlétemen. Viszont ahelyett, hogy bármit is mondtam volna, gyorsan átszeltem a köztünk lévő távolságot, majd ajkaimat az övére tapasztottam. Hevesen, s követelőzve csókoltam őt, mégis gyengéden – Haragszol rám? – kérdezte zihálva miután ajkaink elváltak egymástól, és homlokát az övének döntöttem. Hogy tudnék rá haragudni? Inkább magamra vagyok mérges, hogy nem tudtam előbb beszélni Simonnal, hogy ne rúgja ki Alexet. Mindez csak az én hibám. Nem hagyhatom, hogy az állását elveszítse, mert belém szeretett. Simon, és a hülye szerződése. Miért kellett ennyire túlbonyolítania a dolgokat? Szeretem Alexet, és ha ahhoz, hogy visszakapja a munkáját ki kell lépnem a bandából megtenném. Az ő boldogsága fontosabb. S hogy Pingunak fontosabb vagyok a munkájánál az meglepő, mert a lányok általában kihasználnak a hírnevem miatt, de Lex nem ilyen. Ő azért szeret, aki vagyok, s nem a hírnevemért, még ha eddig csak a bajt hoztam rá, mint a bujkálás, és a munkája elvesztése.
Alexszel leültünk a kanapéra, majd hátát a mellkasomnak döntötte, s a fejét a vállamra hajtotta. Olyan jó volt, hogy újra együtt lehettünk. Csak mi ketten számítottunk azokban a percekben, amíg néma csendben ültünk. Szavak nélkül is tudtuk, hogy mi kell a másiknak. Kezét kezdtem el cirógatni, és Pingu minél jobban próbált a karjaimba bújni. Sose akartam, hogy vége legyen ennek, de valaki kinyitotta az ajtót, és besétált rajta Lo és Zayn. Döbbenten néztem rájuk, mert nem őket vártam, hanem mondjuk Simont. Végül is jobb, hogy Laurenék jöttek be, mint Simon, mert akkor meg mondtam volna neki a magamét.

Lauren:

-Fúj, ne előttem romantikázzatok – fejeztem ki nemtetszésem. Nem igaz, hogy itt is azt kell néznem, hogyan falják egymást. Nem akarok hányni miattuk, de ha így folytatják, akkor ajánlatos lesz megkeresnem a mosdót.

-Megszólalt a romantika ellenes – mondta unottan Zayn.

-Te csak ne szólalj meg Mr. Elbírokháromdobozzalis uraság – vágtam vissza neki.

-Megbotlottam – háborodott fel.

-Persze. Higgyem is el? – forgattam meg unottan a szemem, majd a gerlepárra néztem, akik úgy figyeltek minket, mintha szellemek lennék. Bárcsak Simon is egy szellem lenne. Akkor nem lenne vele gondom, s nem kéne leordítanom a fejét a hülyesége miatt. Harry mosolyogva minket nézett, amolyan „tudom, hogy van köztetek valami” fejjel. Szerintem agyára ment a szerelem, ha ilyen idióta feltételezései vannak. Zayn és én? Ez még viccnek is rossz. Zayn nem az a srác, aki nekem bejön. Elismerem, hogy jó pasi... Mi? Dehogy is! Ő nem álmaik barátja. Hiányzik a kék szem, meg a barna haja, s nem a majdnem fekete, és az, ami megvan az egyik barátomban. De mégis van Zaynben valami... valami, ami...

-Lauren, figyelsz? – hozott vissza a valóságba Harry – Ma elmegyünk ünnepelni – nyomott csókot barátnője szájára. Ha egész nap ezt fogják csinálni, erősen elgondolkozom rajta, hogy Bongyi fogkrémjébe hagymát teszek. Na akkor csókolgassa előttem Alexet. Garantálom, hogy nem tenné.

-Mi ez a gonosz mosoly? – érdeklődött Zayn. Elvigyorodtam? Akkor már ők is sejthetik, hogy valamit forralok. Vigyázz, Harry, vagy megjárod.

-Semmi – görbült még jobban felfelé a szám. Még szerencse, hogy nem látnak a fejembe, mert akkor Harry minden fogkrémjét eldugná előlem – Azt meg kell ünnepelni, hogy Alexet kirúgták? – néztem meglepetten Bongyira. Ha szerinte ünneplésre méltó, hogy kirúgták a barátnőjét, akkor nem normális. Inkább azon törné a fejét, hogyan szerezhetné vissza Lexnek a munkát.

-Nem, hanem azt, hogy nyilvánosan is együtt lehetünk – mosolyodott el halványan Bongyorka. Sose fogom megérteni, hogy Alex milyen gyógyszert vett be, amiért belezúgott Göndörkébe. Az ő mérge, nem az enyém.

-Alex, mit vettél be, hogy Bongyival kezdtél el járni? – érdeklődtem. Tudnom kell a gyógyszer nevét. Ha van „beleszeretek valakibe” bogyó, akkor olyannak is kell lennie, hogy „kiszeretek valakiből”. Ez csak szimpla logika.

-Semmilyent – nevette el magát Lex – Tudod, csak úgy beleszerettem – pirult el – Ő nem olyan, mint a többi srác...

-Ha most azt fogod mondani, hogy kedves, meg mit tudom én, hogy milyen, akkor készülj fel, hogy kikúrállak – közöltem vele. Sose értettem, hogy miért kell áradozni a másikról. Lehet, hogy valamiben különbözik, de attól még ugyanúgy meg tud bántani, fájdalmat okozhat, sőt összetörheti a szívünket. Egyedül barátokkal körülvéve még mindig jobb lenni, mint menthetetlenül bénának és szerelmesnek lenni, csak ezt sokan nem fogják fel, mert elszántan keresik a hozzájuk illő párt, akiről majd kiderül, hogy egy utolsó szarházi, aki csak átbassza az agyunkat.

-Voltál már úgy igazán szerelmes, Lo? – kérdezte kedvesen Alex.

-Azt hiszem igen, de annyi bőven elég volt. Talán még sok is. Neki köszönhetően jöttem rá, hogy minden pasi, csak átver, és csak egy dologra kellenek nekik a nők. Hiába a mézesmázos szavak, és a romantikus tettek, minden pasi egyforma, és ugyanarra hajt, még ha azt is hazudja, hogy várni fog, míg készen nem állsz – fejeztem be monológom, aminek végére döbbent tekintettek néztek rám. Lehet, hogy első hallásra sokkoló, de mondják meg, ha nincs igazam, mert akkor leállok velük vitatkozni, hogy úgy van, ahogy én látom a dolgokat.

-Szerzünk neked egy pasit – tért magához a döbbenettől Harry – Már tudom is, hogy kit – kacsintott, vagy inkább szemidegrángása volt. Fogadni mernék rá, hogy valamelyik bandatársára gondolt.

-Álmodj rosszakat Bongyi – mosolyodtam el angyalian. Bongyorka elképzelése is csak a legrosszabb rémálmaimban valósulna meg, amiből igyekeznék felébredni. Nem kell nekem senki. Jó egyedül.

-Alex mikor pakolsz ki véglegesen? – hallottam nagybátyám hangját, mire ijedtemben megugrottam. Mikor jött be? Tévedtem. Simon mégis egy szellem, mégpedig a legrosszabb.

-Soha – vágta rá egyszerre Zayn és Harry. Ez jó bulinak ígérkezik. Kösz Simon, hogy méltóztattál idefáradni, és megkönnyíteni a dolgom.

-Legkésőbb holnapra jó lenne, ha minden cuccod összeszednéd, mert már jelentkeztek egy csomóan az állásodra – magyarázott Simon – Ti! – mutatott rám és Zanyre – Miért nem próbáltok?

-Hogy legyen mit kérdezned – feleltem aranyosan.

-Ne feleselj, Lauren! – emelte meg a hangját. Ha most azt hiszi, hogy apáskodni próbál felettem sikerrel fog járni, akkor téved. Eddig se tudott nekem parancsolni, ezután se fog.

-Mi lesz? Kitagadsz? Megvonod a zsebpénzem? Nem mehetek sehova? Nem engeded, hogy Zaynnel próbáljak? – tetettem úgy, mint aki megijedt tőle. Sosem tartottam be a büntetéseit, most sem fogom. Felőlem akár egykerekűzve egy cérnán az oroszlán ketrece felett is megfenyegethet, akkor is ellen fogom állni.

-Egyik sem. Jobbat találtam ki – mosolygott önelégülten.

-Ezektől is jobb? – érdeklődtem. Kezem keresztbe fontam mellem előtt, s érdeklődve figyeltem, hogy mit óhajt mondani nagybátyám.

-Igen. Nem mehetsz Los Angelesbe – mondta. Rájött? Rájött, hogy a tudta nélkül beadtam a jelentkezésem egy Los Angeles-i egyetemre? Mégis hogyan? Deanen kívül senki se tudta. Nyomoz után, az már biztos – a nyár végén – tette hozzá – Arra gondoltam, hogy ha jól viselkedsz, és rendesen végig csinálod a műsort, akkor ez lesz a jutalmad, de ez elúszott.

-Ne fogadj rá – dörmögtem az orrom alatt. Csak várja ki augusztus végét, és akkor meglátja majd, hogy hova megyek – Azt hiszed, hogy ezzel sikerült megfélemlítened? Mert akkor közlöm veled, hogy nem. Szarok a szabályaidra, szarok mindenre, amit akarsz. Ez az én életem, és úgy baszom el, ahogy akarom. S te nem szólhatsz bele – ordítottam.

-A gyámod vagyok, akár tetszik, akár nem. Az én felelősségem, hogy ne essen bajod. S ha ehhez az kell, hogy még több szabályt állítsak fel, akkor megteszem.

-Új szöveged nincs? Mert kezdem unni – feszítettem tovább a húrt. Nem fogok úgy táncolni, ahogy ő fütyül. Lehet, hogy anyánál régen ez bevált, de én nem ő vagyok. Hasonlítok rá, de teljesen más a személyiségem. Legalábbis azt hiszem, hiszen Simon sosem mesélt róla. Csak fényképeken láttam, s ha rákérdeztem, hogy milyen volt, mindig csak hárított. Bárcsak most is olyan lenne Simon, mint régen, mikor csak a nagybácsim akart lenni, s nem az apám.

-Befejezted? – kérdezte idegesen. Arca megfeszült, s már csak egy beszólás kellett, hogy robbanjon, mint egy atombomba.

-Nem – villantottam meg fogsorom. Simon agya eldurrant, és megemelte a kezét, ami az arcomon csattant, s a szobában lehetett hallani, hogyan visszhangzik. Ez ütéstől kicsit hátrahőköltem, de szerencsémre talpon maradtam – Gyűlöllek! – ordítottam, miközben a szemébe néztem – Bárcsak nem te lennél a gyámom – nyeltem vissza a könnyeimet. Nem fogok előtte sírni. Ahhoz nagyobb csapást kell rám mérnie.

-Lo! – ölelt magához Zayn, de ellöktem magamtól. Nincs szükségem a sajnálatára, vagy hogy vigasztaljon, mert Simon életemben először megpofozott. Erősebb vagyok attól, hogy mások ölelésére szoruljak. S most már biztos, hogy elkergetem azokat, akik Alex helyére törekednek.

-Engem utálsz. Megértem, de akkor miért nem hagyod, hogy Harry és Alex járjon anélkül, hogy Lex elveszítené a munkáját? – érdeklődtem. Mindig a munkája fontosabb volt neki, s most, mikor a bandája boldogsága a tét, mindent eldobott.

-Nem utállak – közeledett felém Simon, miközben folyamatosan hátráltam – De tudod jól, hogy fontos munkám van. És mindig azt néztem, hogy a srácoknak legyen jó, de Alexre egyszer ráun Harry, és akkor bosszúból mindent elmond a sajtónak. Ezt nem kockáztathatom meg.

-Olyannak ismered őket? – mutattam a kanapén ülő szerelmespárra – Mert én nem. Harry képes volt Alexnek reggelit készíteni, hogy meglepje. Most meg – ha jól sejtem – , azért jött ide, hogy veled beszéljen, hogy ne rúgd ki Lexet, s hogy engedd meg nekik, hogy járjanak. Ez nem olyan nagy dolog.

-Lauren – sóhajtott Simon.

-Lonak igaza van, Simon – állt ki mellettem Zayn – Hazza sosem volt még ilyen boldog, mint most Alexszel. Engedd meg nekik, hogy együtt legyenek anélkül, hogy Lex elveszítené az állását.

-Zayn, ez nem ilyen egyszerű! Ott van a média – ingatta a fejét Simon.

-Szard már le! Eddig is rendesen kezelni tudtuk a kamupletykákat, Hazz és Alex kapcsolata gyerekjáték lenne – mosolyodott el halványan Zayn.

-Nem – mondta hidegen .

-Kiszállok! – közölte higgadtan Harry, hogy kilép a bandából – Majd keresel valakit a helyemre.

-Hazz, ne csináld! – könyörgött Alex – Miattam, ne!

Az ajtó hirtelen kivágódott, s egy riporter sétált be rajta diktafonnal a kezében. Lefogadom, hogy erre az alkalomra várt, és végig hallgatózott. Roppant ütős cikk lenne, hogy feloszlik a One Direction, és ezt ő közli először. Szánalmas...

-Harry, igaz, hogy kilépsz a bandából? – kapcsolta be diktafonját a nő. Bongyi nem válaszolt semmit a nő kérdésere, aki ezt megunva Zaynhez fordult – Zayn, mit szólsz ehhez? Feloszlik a banda? Mihez fogsz kezdeni ezután? Szólóban folytatod? Vagy Harry nélkül megy tovább a banda? Esetleg az ő helyére kerestek valaki mást? – bombázta kérdéseivel a srácot. Zayn meglepően jól tűrte a riporter idióta kérdéseit, mégis látszott rajta, hogy ideges, s legszívesebben melegebb égtájakra küldené a nőt.

-Hallott már arról, hogy magánélet, s hogy nem ütjük bele az orrunkat abba, ami nem a mi dolgunk? – kérdeztem gúnyosan a nőtől. Lehet, hogy a többieket nem irritálta a riporter, de engem igen. Bosszantóbb, mint Bongyi.

-Lauren, viselkedj! – szólt rám Simon.

-Fogd be! – rivalltam rá. Nem igaz, hogy ilyen helyzetben is csak a fegyelmezésem érdekli ahelyett, hogy leszerelné azt a bosszantó pattanást, aki bepofátlankodott a beszélgetésünkbe.

-Ennyiben hagyja, hogy a lánya beszól önnek? – szegezte a következő kérdést a nagybátyámnak. Nem hasonlítok rá semmilyen téren. Mégis honnan veszik, hogy az apám? Attól, hogy mindenki azt hiszi, hogy Cowell a családnevem, nagyon is tévednek, mert már rég megváltoztattam.

-Fogja már be! Nem látja, hogy senkit sem érdekel a maga barom kérdései? – támadtam le a nőt. Ha senki se küldi el, akkor majd megteszem én – Maga egy idegesítő légy. Nem tudja, hogy mikor kell lekopnia, míg egy légycsapóval agyon nem verik – mosolyodtam el angyalian a mondat végére. Sose volt erősségem kedvesen lerázni az embereket, hiszen sosem értenek a szép szóból. Akkor meg minek fárasszam magam feleslegesen a kedves meggyőzéssel ahelyett, hogy egyből a keményebbikkel kezdem? – A maga negyvenöt évével így ki se mennék az utcára, nemhogy tinibálványok után futkorásznék, de ha magának ez jó...

-Huszonöt vagyok – akadt ki, majd sírva kifutott a szobából. Távozásakor az ajtó hangosan becsapódott, s minden szem rám szegeződött, mintha kivégzésen lettem volna. Ijesztő volt...

-Menj utána, és kérj bocsánatot! – utasított Simon.

-Nehogy már! – csattantam fel – Én kérjek bocsánatot attól a nőtől? Csak megvédtem az imádott sztárjaidat a riportertől. Erre én vagyok a rossz? Kösz szépen...

-Tedd, amit mondtam! – emelte föl a hangját. Hihetetlen egy nagybátyám van. Megvédem a bandájának a tagjait, akiket jobban szeret mindennél és mindenkinél, erre én vagyok a rossz, aki miatt szégyenkeznie kell.

-Nem vagy a főnököm, hogy parancsolgass – néztem a szemébe, úgy mintha meg akartam volna ölni. Nem sok kellett hozzá – Ha ennyire bánt, akkor menj utána te! – köptem a szavakat.

-Most megyek, és bocsánatot kérek tőle a nevedben, majd lerendezem az új stylistot, s mikor hazaértem, akkor beszélünk! – ezzel kiviharzott a szobából a nagybátyám. Mondhatnám, hogy csalódtam benne, de nem teszem, mert már hozzá szoktam, hogy sokszor ilyen. Már nem fájt a pofon helye, csak az, hogy megütött.

-Lo, jól vagy? – kérdezte aggódva Alex. Aprót bólintottam, mert a hangom nem lett volna elég meggyőző. Meg amúgy sem vágytam arra, hogy sajnálatukat fejezzék ki. Helyette inkább segítsenek bosszút állni Simonon.

-Harry! – szóltam a srácnak – Pakoljátok vissza Alex összes cuccát – mondtam határozottan – Ne kérdezzetek semmit, csak tegyétek, amit mondok.

Ahogy kértem őket, nem kérdeztek semmit, csak bólintottak, majd kézen fogva kisétáltak a szobából. Gondolom sejtették, hogy valamit forralok, hogy Lex minden cuccát vissza kell pakolni, s jobb ha nem tudnak róla, hogy miért. Egy hatalmas sóhaj szaladt ki a számon, s Zayn felé fordultam.

-Biztos, hogy jól vagy? – fürkészte aggódva az arcom.
-Miért ne lennék? – néztem rá értetlenül.

-Simon miatt – felelte kurtán.

-Nem mindegy neked? – túrtam idegesen a hajamba. Nem elég, hogy Simon felbaszta az agyam, most már Zayn is kezdi – Törődj a magaddal dolgával, engem meg hagyj békén! – minden további nélkül sarkon fordultam, és kiviharoztam a szobából, de legnagyobb bánatomra ő is jött velem – Szállj le rólam! – mondtam anélkül, hogy megfordultam volna, de még éreztem, hogy mindig követ – Zayn, te egy idióta barom vagy, aki nem képes felfogni, ha az ember azt mondja neki, hogy kopjon le. Elhiszem, hogy agyadra ment a sok zselé, meg a tükörben bámulás, de attól nem kéne folyton követned. Elegem van belőled! – fordultam meg, de semmilyen érzelem nem tükröződött az arcán – Tűnj már el az életemből! Sose akartalak megismerni, sose akartalak közel engedni magamhoz, sosem akartam, hogy sírni láss. Te vagy a legrosszabb dolog ami velem történhetett a nyáron. Miattad nem járhatom Európát, miattad kell egy hülye műsorra készülni, miattad bukkant fel James, mindenért te vagy a hibás – fakadtam ki. Nem érdekelt, hogy mennyire megbántottam őt a szavaimmal csak az, hogy minél előbb eltűnjön végre az életemből a barátaival együtt. Noncs szükségem rá. Senkire sincs, csakis Deanre – Bárcsak akkor Párizsban nem jöttél volna után. Bárcsak nem ismernélek... Miért kellett mindent tönkretenned?

Nem mondott semmit, csak csendben állt előttem, mintha meg se hallotta volna, amiket a fejéhez vágtam. Ennyire süket, vagy ennyire leperegnek róla a szavaim. Gyűlölöm, hogy nem tudom elkergetni mellőlem, gyűlölöm, hogy mindig megjelenik, amikor bajban vagyok, ahogy azt is gyűlölöm, ahogy mosolyog, ahogy nevet, ahogy a közelében megnyugszom. Minden gyűlölök benne... Miért nem tud egyszerűen elsétálni mellettem minden szó nélkül? Miért kell úgy tennie, mintha fontos lennék neki. Miért kell az őrületbe kergetni a jelenlétével? Ááá! Jobban idegesít, hogy csak rá gondolok, mint az, hogy mindig a közelemben van. Gyűlölöm, hogy olyan érzéseket kelt bennem, mint senki más. Bárcsak elfelejteném őt egy életre...

-Kitomboltad magad? – meglepetten pislogtam rá, mert nem ezt a reakciót vártam tőle. Ennyi? Semmi visszavágás? Semmi sértés? Mi ütött belé?

-Mi? Mi az, hogy kitomboltam magam? – kérdeztem idegesen.

-Ezek szerint nem – húzta el a száját.

-Most aláztalak porig, erre csak annyit mondasz, hogy kitomboltam-e magam? – ment fentebb bennem a pumpa. Ha azt hitte, hogy ezzel lenyugtat, akkor tévedett – Miért, Zayn? Miért vagy még itt?

-A szülinapodon megígértem, hogy mindig melletted leszek, és megvédelek – mosolyodott el halványan – Sosem szegem meg az ígéretem, még akkor sem, ha mindent a fejemhez vágsz.

-Olyan bosszantó vagy, Szépfiú – nevettem fel erőltetetten.

-Eddig ezt senki se mondta – közeledett felém, majd előttem megállt. Kitárta kezét, majd megölelt, s szorosan a karjaiba zárt – Néha hihetetlenül bunkó és flegma tudsz lenni, de ettől vagy önmagad.

-Zayn... – suttogtam, mire óvatosan állam alá nyúlt, s felemelte annyira, hogy a szemébe nézzek. Zayn közelebb hajolt hozzám, kezünk összefonódott, s ajkaink közötti távolság pár centire csökkent. Mélyen a szemembe nézett, s ezzel próbált meg rám hatni. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy éreztem, ahogy ki- és belélegez. Szellemileg az egész testem és agyam kikapcsolt.

-Mi az? – motyogta az ajkaimba.

-Francba! – mondtam magamban – Francba, francba, francba! Nagyon jól csinálja...

Szívem rekordgyorsasággal kezdett el dobogni, s akaratomon kívül is ajkamba haraptam. Zayn ezt jelzésnek vette, és azonnal lecsapott számra. A döbbenettől nem reagáltam rá, és ő sem távolodott el, hanem várt, hogy magamhoz térjek a sokktól, amit heves reakciója okozott. Végül ajkaink egybeforrtak. Lassan mozogtak egymáson, s pár másodperc elteltével nyelves csók lett az egészből. Nyelveink érzékien simogatták a másikét. Cseszd meg Zayn! Hogy tud ilyen lágyan, mégis érzékien csókolni? Á! Az őrületbe kerget. Akkor mégis mi a francért kívánom a csókját? Most már kijelenthetem, hogy a csókját is gyűlölöm...

-Mit szerettél volna mondani? – kérdezte, miután ajkaink elváltak egymástól. Mit akartam mondani? Már nem tudom... Zany! Az idegeimre mész!!

-Ööö... segíts elintézni a stylist jelölteket – jutott hirtelen az eszembe. Nem ezt akartam vele közölni, de ez is megteszi.

-Elpirultál – mosolyodott el féloldalasan, amitől rajongóik milliói olvadnak el.

-Nem is! – kaptam az arcomhoz, majd gyorsan kiugrottam az öleléséből, amin jót nevetett. Tényleg marha vicces volt... Kezem után nyúlt, s az övét levezette egészen a kézfejemig, majd ujjait az enyémekre fonta.

-Gyere, iktassuk ki a stylistokat – kézen fogva indultunk el Simon irodájához, hogy megszerezzük a jelentkezők nevét, s hogy a nagybátyámat is lefoglaljuk egy darabig.

Amikor beértünk az irodájába az asztalán rengeteg papír hevert, amik mellett egy bögre volt. Szemem felcsillant, hiszen megtaláltam azt, amivel lefoglalhatom a nagybátyámat. Kezem kihúztam Zaynéből, majd a szoba jobb sarkában lévő szekrényhez sétáltam, s kihúztam az utolsó fiókot, amiben ott sorakoztak a Simont lefoglaló természetes gyógyszerek. Kiválasztottam a leghatékonyabbat, majd azzal a kezemben visszaslattyogtam az asztalhoz, és néhány cseppet belecsöpögtettem Simon italába. Zayn érdeklődve figyelte az akciómat, s mielőtt feltehette volna a kérdést, hogy mit adtam hozzá Simon löttyéhez válaszoltam neki.

-Bifiduszmegfosatikusz – mondtam ördögi mosollyal az arcomon, majd visszaraktam a kis üveget a helyére.

-Mi? – kérdezte döbbenten Zayn.

-Hashajtó – feleltem, mire elnevette magát.

-Képes vagy megfosatni a nagybátyád, hogy Alexnek visszaszerezzük a munkáját? – nézett rám hitetlenkedve. Lehet, hogy nem a hashajtó a legjobb ötlet, de ez foglalja le a legjobban.

-Igen – markoltam fel a papírokat, majd Zaynnel a nyomomban kislisszoltunk az irodából. A folyosón lányok idétlen trécselését lehetett hallani. Lépteimet megszaporáztam, s egészen az idegesítő zaj forrásáig meg sem álltam. A papírköteget kidobtam a kukába, ami hatalmas zajjal landolt, s minden szempár rám szegeződött.

-Akinek nincs barátja az jobbra áll, akinek van az balra – utasítottam a jelenlévőket, majd a szinglikhez sétáltam – Mehetek haza – közöltem velük, mire a tömeg hőbörögni kezdett.

-Miért? – kérdezte valaki a tömegből.

-Mert mindannyian a srácokra hajtotok, s aki nem is, az majd fog. Szóval tűnés – hessegettem el őket, majd a másik kupachoz értem – Lépjen ki az, aki nem dobná a pasiját valamelyik srácért – kérésemre három lány lépett ki, míg a többi maradt a helyén – Akik kiléptek azok maradnak, a többieknek: viszlát – intettem nekik, majd a három jelölthöz fordultam, akit ki kell csinálnom – Melyikőtök kezdi? – egy szőke hajú lány lépett elém egy hatalmas mosollyal az arcán, amit szándékomban állt letörölni róla. Intettem neki, hogy kövessen, majd bevezettem abba a szobába, ahova az interjút írta ki Simon. Zayn szerencsére már ott ült, s várta, hogy kezdődjön a műsor. Helyet foglaltam mellette, majd a szőkére néztem – Miért akarsz stylist lenni?

-Mert szeretem a divatot, és a srácok zenéje is király – vicsorgott, s közben úgy fészkelődött, hogy megmutassa Zaynnek a domborulatait. Majd „véletlenül” kigombolt még egy gombot, s megvillantotta a mellét. Hát nem imádni való!?

-Ennyi? – vontam fel a szemöldököm. Eljön egy „állásinterjúra”, és azt hiszi, hogy ennyivel felveszik? Akkor megmutatom neki, hogy nem – Begombolnád az inget a nyakadig?

-Miért? – kérdezte megszeppenve.

-Mert nem egy bárba jelentkezel, hanem stylistnak, és különben sem kíváncsi senki se a melleidre – fújtattam. A másik kettővel is ilyen nehéz dolgom lesz?

-Zayn, téged is zavar? – pislogott a srácra ártatlanul a csaj. Hogy ennek nincsenek gátlásai az fix.

-Kifelé – intettem az ajtó felé.

-De mi-miért? – értetlenkedett.

-Nézd, fogalmam sincs hogy hívnak, de nem engedhetem meg, hogy egy ribanc legyen az új stylist. Szia! – intettem neki, majd a csaj kiriszálta magát, s egy nem túl nőiesen felesett a küszöbben, amin muszáj volt nevetnem. A mellettem ülő próbálta visszatartani kitörő nevetését. Miután bezáródott az ajtó, megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy sikerült lerázni.

-Féltékeny vagy? – kérdezte Zayn egy pimasz mosollyal az arcán.

-Mégis mire? Arra a szőke plázacicára, aki csak annyit tudott kinyögni, hogy szereti a divatot és a zenéteket? – háborodtam fel. Nehogy már bejöjjön neki egy ilyen csaj! Kész agyrém. Ness is szokott ilyen lenni, de ez a szőke cicababa túl tett rajta.

-Te féltékeny vagy – jegyezte meg hatalmas, levakarhatatlan mosollyal az arcán.

-Nem. Vagyok. Féltékeny! – szótagoltam neki a szavakat – Inkább behívom a következőt – felálltam, majd az ajtóhoz sétáltam, s intettem a következő jelöltnek. Szorosan a nyomomban jött egészen az asztalig, majd a velünk szembeni oldalon leült.

-Ááááá! – sikított a vöröske – Zayn! Te jó ég! Ezt nem hiszem el! Zayn Malik fog meginterjúvolni! – mélyeket lélegzett – Kezdhetjük – mosolyodott el, majd a haját kezdte el csavargatni.

-Zayn, tiéd a terep – dőltem hátra kényelmesen a székben.

-Oké! Első kérdésem: Miért pont téged válasszunk az új stylistnak?

-Mert jól a divatérzékem, és mint mindenki imádom a divatot – széles mosollyal az arcán magyarázta, hogy mennyire ért hozzá – Meg a legnagyobb álmom válna valóra, ha veletek dolgozhatnék.

-Kedvenced is van? – kérdeztem.

-Még szép! Zayn az – pirult el.

-Miért? – érdeklődtem. Muszáj megtudnom, hogy mit esznek rajta a csajok.

-Ne mondd, hogy neked nem tetszik! – döbbent meg – Néztél már rá!? A karamellszínű szeme, a rossz fiús féloldalas mosolya, az utánozhatatlan külső, a hangja. Egyszóval Zayn egy félisten. Mikor először láttam félmeztelenül azt hittem helyben meghalok.

-Félisten vagyok? – kérdezte kacéran Zayn. Már csak ez hiányzott az egójának. Mostantól ez kell hallgatnom. Remek!

-Az! – felelte lelkesen a vörös – Neked milyen csajok jönnek be?

-Hé! – háborodtam fel – Ez egy állásinterjú, nem pedig egy randiportál!

-Ugyan már Lo! Ennyi még belefér – pillantott rám a srác, mire unottan megforgattam a szemem.

-Jó szórakozást – felálltam, s készültem elmenni, de Séróbáró a kezem után kapott.

-Maradj! – megráztam a fejem, és megpróbáltam kirántani a kezem az övéből, de nem jártam sikerrel. Hirtelen lerántott az ölébe, majd hasam előtt összekulcsolta a kezét.

-Zayn, eressz el! – mozgolódtam az ölében – Megharapom a kezed! – mondtam határozottan, mire felnevetett – Ez nem vicces! Komolyan megharaplak.

-Ti jártok? – kérdezte vöröske.

-Nem – vágtam rá egyből.

-Igen – mondta velem egy időben Zayn.

-Hogy mi? – döbbentem meg – Neked elment a maradék eszed is! Soha a büdös életbe nem járnék veled.

-Ne már! – nyafogott a jelölt – Hogy mondhatsz ilyet a félisten Zaynnek?

-Nem félisten – hőbörögtem – Csak egy beképzelt, egoista...

-Félisten- fejezte be helyettem Zayn.

-Álmodban Malik! – próbálkoztam újra a szabadulással, viszont megint sikertelenül, mert derekam körül a szorítás erősebb lett – Engedj el!

Mellem előtt összefontam a karom, és duzzogni kezdtem.

-Megsértődtél? – kérdezte nevetve. Nem válaszoltam neki – Megsértődtél.

Fejem a vállára hajtottam, s onnan néztem, ahogy engem néz. Lehajolt hozzám, és egy csókot lehelt a homlokomra, amikor kinyílt az ajtó, s valaki besétált rajta.

-Zayn, te megcsókoltad Lot? – hallottam meg Alex hangját. Hogy kerül ide. Fejem azonnal felemeltem Zayn válláról, és a döbbenten álló lányra néztem.

-Ez nem az aminek látszik – kezdtem bele – Lehet, hogy azt hitted, hogy megcsókolt, de nem.

-Lo, nem kell magyarázkodnod – mosolygott a lány – Miért nem mondtátok hamarabb, hogy ilyen közel kerültetek egymáshoz?

-Nincs köztünk semmi, csak levegő és ruha – feleltem – Lex, ne hidd már azt, hogy és és Zayn! Csak Séróbáróra rájött az öt perc, és nem akart elengedni, sőt szabályosan flörtölt a jelöltekkel.

-Valaki féltékeny – dalolta Alex – Ez annyira hihetetlen! Zayn és te? Te és Zayn? Sajnálom, de ezt még meg kell emésztenem.

-Ezen nincs mit megemészteni, Alex – sóhajtottam – Csak bosszantani akar Zayn azért, amit mondtam neki.

-És mit mondtál? – kérdezte csillogó szemekkel Lex.

-Semmit, amihez közöd lenne – bunkóztam.

-Ne már! Zayn, legalább te mesélj! – könyörgött a srácnak.

-A szöszi, aki először itt volt villantott – mesélte lelkesen Zayn, mire hasba könyököltem, amitől fájdalmasan felnyögött. Muszáj megint felhoznia? Pasi, végül is mit vártam tőle?

-Ki villantott? – rohant be Bongyi.

-Egy szőke cicababa – forgattam meg a szemem.

-És erről lemaradtam? Ne már! – szontyolodott el Harry – Zayn, miért nem szóltál? S te, Lo? – csóválta a fejét – Legalább nagy volt?

-Ha te azt tudnád... – mondtam unottan – Majd' kiesett az ingéből, amit „véletlenül” jobban kigombolt – macskakörmöztem a véletlen szónál.

-Ezt nem hiszem el! Ezt nem láthattam? – hitetlenkedett Bongyorka – Az év villantása lehetett.

-Az volt, Hazz – erősítette meg haverja elképzelését Zayn.

-Ezt most komoly, Hazza? Egy másik nő melle érdekel? – akadt ki Lex – Ha Zayn szerint annyira jó, akkor szerezd meg!

-Nem úgy értettem, Pingu – szaladt a lányhoz, hogy megölelje, de ellökte magától.

-Azt hittem, hogy Simonnak nincs igaza veled kapcsolatban, de tévedtem – mondta a könnyeivel küszködve Alex – Mire kellek neked, Harry? Mindig lesz valaki más, aki miatt aggódnom kell, hogy nem-e csalsz meg vele? Mert ha igen, akkor kösz nem kérek belőle.

-Ne csináld már, Alex! Tudod, hogy szeretlek – közeledett megint a lányhoz Bongyi.

-Ha neked az a szereteted jele, hogy ennyire érdekel egy másik nő melle, akkor végeztünk – sírta el magát Alex.

-Gratulálok, Harry! – mondtam gúnyosan – Alex állásáért harcolok, erre te elbaszod az egészet! Nem érdemel meg téged! – csóváltam meg a fejem. Zayn ölelése meggyengült, és ezt kihasználva azonnal kimásztam az öléből, s Alexhez sétáltam, majd olyat tettem, amit normális esetben nem: megöleltem. Lex halkan szipogni kezdett, ami átment bömböléssé, s mindezt egy fiú miatt. Sokan nem értik meg, hogy miért nem akarok szerelmes lenni, erre itt az élő példa: mások szeme láttára törik össze a szívünket. Sajnáltam Alexet, mert nem ezt érdemelte, főleg nem Bongyitól úgy, hogy miatta lemondott az állásáról, mert tényleg teljes szívéből szereti.

-Szeretem – zokogta Lex.

-Tudom – simogattam meg a hátát – Ahogy azt is, hogy Harry egy idióta barom, aki képes tönkretenni a kapcsolatotokat, mert egy szőke cicababának villantani támadt kedve.

-De attól még szeretem – felemelte a fejét, majd letörölte könnyeit, s kibújt ölelésemből – Kösz, Lo – erőltetett mosolyt az arcára – Jobb, ha tényleg összepakolom a cuccom, és keresek egy másik állást.

Hátat fordított nekem, majd az ajtó felé indult, de Bongyi az útjába állt.

-Kérlek, Hazz! Engedj elmenni! – könyörgött Alex.

-Nem! – monta határozottan Harry – Pingu, te vagy életem értelme. Nélküled semmi se lenne ugyanaz. Nem villantod a melled, nem vagy szőke, sőt cicababa sem, de én pont ezért szeretlek. Amikor mosolyogsz, nekem is mosolyogni támad kedvem. Amikor sírsz, mindig azon vagyok, hogy megvigasztaljalak, s hogy jobb kedved legyen, mert nem bírom nézni, ahogy szenvedsz. Imádom a mosolyod, főleg azt, ami nekem szól. A vörös hajad különlegessé tesz, senkinek nem állna ilyen jól, mint neked. A barna szemed, mikor csak belenézek elveszek bennünk. Amikor nem vagy mellettem mindig azt akarom, hogy ott legyél a karjaimban. Senki másra nincs szükségem, csak rád. Rád, egyetlen Pingum.

-Ha-harry... – akadt el Lex lélegzete – Én...

-Ne mondj semmit! – egy határozott mozdulattal magához húzta Alexet, majd lecsapott a lány ajkaira, s heves csókcsatába kezdtek. Mindent, és mindenkit kizártak maguk körül, csak ők ketten számítottak. Mosolyogva figyeltem őket, s éreztem, hogy két kéz a derekamra fonódott.

-Aranyosak nem? – támasztotta meg fejét a vállamon Zayn.

-Azok, de nekem túl nyálas a kibékülésük – mondtam – Hagyjuk magukra őket.

-Oké – elengedte a derekamat, majd ujjainkat összekulcsolta, és így mentünk ki a folyosóra, ahol Simonba ütköztünk. Kezünket azonnal elengedtük, majd nagybátyám felé fordultunk.

-Hol vannak a stylist jelöltek? – kérdezte idegesen Simon.

-Hazamentek, mert nem hajlandóak az év stylistjával versenyezni – feleltem.

-Figyelj, Simon! Tudom, hogy tudod, hogy mi jó nekünk, de Hazz boldogságát ne tedd tönkre, és Alexet se rúgd ki, mert ő pótolhatatlan – érvelt Zayn.

-Az év stylistja? – döbbent meg Simon – Ez mikor történt?

-Ma derült ki – mondtam – Nem lenne gyanús a médiának, hogy kirúgtad Alexet? – gyakoroltam hatást rá. Fő a bűntudatkeltés.

-Ne ezért vedd vissza Lexet, hanem a munkája miatt. Most mondd meg, Simon! Találnál bárkit, aki nem azért melózna, hogy a közelünkbe férkőzzön? – vetette fel a mellettem álló srác.

-Nem – ismerte be Simon – Megyek, és megmondom neki, hogy továbbra is számítok rá – mosolyodott el halványan, majd bement a szobába.

-Nyertünk! – ugrottam Zayn nyakába, majd a levegőben megpörgetett, s amikor lábam megint a földet érte puszit lehelt a hajamba.

-Hihetetlenül makacs és önfejű vagy, de a magad módján a legkedvesebb lány, akit ismerek – nézett mélyen a szemembe, majd puszit nyomott a homlokomra.

A következő pillanatban hatalmas sikításra lettem figyelmes, és a szobából kirohant Bongyi Alexszel a hátán.

-Alex marad a stylistunk – rikkantotta Harry – Az én szerelmem. Az én egyetlen Pingum.

***

Miután Bongyi lerendezte a kilóméterhiányát, ami az egész stúdió körbefutását jelentette, közölte velünk, hogy lemegyünk a partra, és bulizunk egy jó, de azt az apróságot elfelejtette említeni a többieknek, hogy Alexszel ők ott maradnak majd éjszakára egy kis romantikázásra. Nekem is csak azért szólt, hogy segítsek estére előkészíteni a terepet, ami annyit jelentett, hogy adjam kölcsön neki a házat, ami a parton van.
Nem akartam velük menni, de Dean rávett, vagyis jobban mondva megfenyegetett, ha nem megyek le velük a partra, akkor Justin Biebert fog velem hallgattatni. Fenyegetése megtette a hatását, mert felrohantam a szobámba, hogy átöltözzek fürdőruhába. Egy egyszerű kétrészes feketét vettem fel, aminek a felsője jobb oldalt fehér volt. Mivel a partra megyünk, ezért az eddigi ruháimat is átcseréltem egy kicsit lájtosabbra. Egy fekete rövidnadrágot, és egy szürke Green Day feliratú pólót vettem fel, amin volt egy pisztoly is. Miután elkészültem leszambáztam Deanekhez, akik rám vártak.

-Mehetünk? – kérdeztem.

-Még nem. Ness még nincs itt – forgatta meg a szemét Shane – Tudod, kicsípi magát.

Elég volt emlegetni barátnőmet, mert azonnal megjelent a lépcső tetején egy fehér miniruhában, amin virágok voltak. Ahogy jött le a lépcsőn itt-ott fel-vagy lecsúszott a ruha, de őt egy cseppet sem zavarta.

-Induljunk, hogy Hazza megláthasson ebben a ruhában – ugrált Ness, majd kiviharzott az ajtón.

-Ész nélkül kisasszony ment ki az előbb? – jelent meg az ajtóban Steph. Egy farmersort és egy halvány rózsaszín pólót viselt, aminek a közepén egy mosolygós smiley volt.

-Harry után futott – röhögött Shane – Lo – ölelt át a vállamnál fogva – tanulnia kéne tőled, hogy pasi után nem futunk.

-A buszt kihagytad – tettem hozzá.

-Bolondok vagytok! – jegyezte meg kedvesen Dean, majd kitessékelt minket a házból, beszálltunk a kocsiba, majd elindultunk a partra. Egy óra kocsikázás után megérkeztünk, ahol már Alexék vártak ránk. Lou, amint meglátott minket felénk kezdett el rohanni, és még a leparkolni készülő kocsi ajtaját kinyitotta, és kirángatott belőle, majd nevetve átölelt és bandatársaihoz húzott, ahol két ismeretlen lány is volt.

-El, Dan! Őt itt Lo, vagy ahogy csak én hívom Kicsilány – mutatott a két friss húsnak – Eleonor az én barátnőm, Danielle pedig Liamé. A többieket már ismered, de azért bemutatlak nekik is – húzott tovább, majd megállt a srácoknál – A göndörke Harry, a szöszi Niall, a fekete Zayn, és a rövidhajú Liam – mutatott végig rajtuk, majd maga elé fordított – Én pedig a hírhedt Louis – mosolyodott el angyalian – Répát? – húzott elő egy zöldséget a nadrágja zsebéből.

-Nem, kösz – utasítottam vissza.

-Tommo elárulnád, hogy miért mutattál be Lonak? – kérdezte Liam.

-Mert unatkoztam – nyújtotta meg az „u” betűt Tapsi Hapsi, s a répáját kezdte el rágcsálni.

Nevetve jöttem el tőle, s szemmel Alexet kerestem, akit azonnal kiszúrtam pingvines felsője miatt. Mosolyogva közeledett felém, majd egy gyors mozdulattal megállt előttem.

-Megismerkedtél Eleonorékkal?

-Fogjuk rá! – mondtam.

-Lou mutatott be nekik? – bólintottam – Akkor gyere velem, és rendesen megismered őket.

Odamentünk a másik két lányhoz, s Steph-fék is csatlakoztak hozzánk.

-Lou sokat mesélt rólad – mondta El, ha jól emlékszem.

-Remélem csak rosszakat – kijelentésemre mindenki elnevette magát. Még egy darabig beszélgettünk, amikor a fiúk eltűntek a szemünk elől, majd egy „elkapni” csatakiáltással futni kezdtek felénk. Ness sipákolni kezdett, hogy őt hagyják békén. Steph épp megölni készült a felé közeledő Deant, Lex mosolyogva rohant el Bongyi elől, míg Dan és El karbatett kézzel és egy „te sem gondolod komolyan” nézéssel vártak barátjukra. Nessa szerencséjére mindenki leszarta őt, s inkább minket üldöztek.

-Ne menekülj, Lo! – futott utánam Zayn, de nem foglalkoztam vele, csak előrefelé haladtam, mert nem akartam a lányok sorsára jutni. Eszeveszettül menekültem az üldözőm elől, s már több kört is megtettünk, de még mindig nem sikerült elkapnia, viszont nem adta fel ilyen könnyen. A nagy szaladgálásban egy puffanást hallottam, s megfordultam, és akkor megláttam a homokban fekvő Zaynt. Nevetve indultam meg felé.

-Az üldöző bukik el először? – álltam meg előtte.

-Segíts fel – nyújtotta a kezét.

-Azért, hogy leránts magadhoz? Kösz nem – hátráltam egy lépést.

-Lo, kérlek! Nem végzed a homokban. Ígérem – tette szívére a kezét. Megadóan sóhajtottam, majd kezénél fogva megpróbáltam felhúzni, de galád módon magára rántott – Mondtam, hogy nem a homokba fogsz esni – mosolyodott el rossz fiúsan.

-Ezt még megbánod, Malik – megpróbáltam legurulni róla, de derekamnál fogva magán tartott.

-Gyönyörű vagy – mondta, miközben kezét az arcomhoz emelte, s kiseperte az arcomba lógó tincseket, majd közelíteni kezdett az ajkaimhoz. Milliméterek választottak el minket egymástól, s hallottam ahogy szíve egyre hevesebben vert. Habozott egy kicsit, én pedig egyre gyorsabban vettem a levegőt, s éreztem, hogy elgyengülök. Zayn becsukta a szemeit és ajkait végül rátapasztotta az enyémekre. Először lassan mozogtak ajkaink, majd egyre hevesebben faltuk a másikat. Ahogy nyelve átcsusszant az enyémhez megadtam magam, s csak a pillanatnak éltem. Kizártam mindent, és mindenkit. S mikor a levegőnk fogyni kezdett akkor ébredtem rá, hogy mit is csinálok. Fejemben megszólalt a vészcsengő, s gondolatok lepték el az elmémet.
Nem csókolhatom meg többet, nem lehet köztünk semmi. Túl veszélyes és fájdalmas lenne. Menekülnöm kell Zayn elől...

-Zayn -sóhajtottam, miután ajkaink elváltak egymástól. Ezt nem csinálhatja velem, mert a végén még beszeretek. Ő az a rossz fiú, aki talán képes lenne megváltoztatni... Amit minden áron el akartam kerülni, mert akkor Simon nyert volna. Neki csak az a fontos, hogy a média előtt elfogadható legyek... Már megtanultam Simon mellett, hogy mi hogyan megy. Még ha nem is testközelből, de tudtam, hogy a nagybátyámra csak a szégyent hoznám, amit ő már sejtett, hiszen idehívta a majmokat, hogy megváltoztassanak. De ahhoz ketten kellenek, mert ha én nem akarom a változást, akkor semmit sem ér a srácok igyekezete – Ez nekem nem menne. Nem akarok szerelmes lenni, de te minden igyekezettel azon vagy, hogy elved az eszem. Nem állok erre készen – legurultam róla egyenesen a puha homokba, majd felé fordítottam a fejem – Nem szeretnék sem az egy éjszakás kalandod lenni, s az sem, aki összetöri a szíved. Ezt most kell befejeznünk, mielőtt a másik olyan érzéseket táplálna, ami nem talál viszonzásra.

-Lo... – simította meg az arcom.

-Ne Zayn! – kaptam el azonnal a fejem – Maradjunk csak barátok – hangsúlyoztam a csak szót. Nekem inkább egy barátra van szükségem, mint egy pasira. Tudom, hogy ott van nekem Dean és Shane, de vannak dolgok, amiket még nekik sem mondok el. Nem azért mert nem bízom bennünk, hanem nem akarom ezzel terhelni őket. Így is sok teher nyomja a vállukat miattam. Nem hiányozna nekik még több.

-Azért néha megcsókolhatlak? – kérdezte, mire elnevettem magam. Ha a feszültséget akarta oldani, akkor sikerült neki.

-Nem, Zayn. Semmi barátság extrákkal – néztem a szemébe.

-Egy utolsó? – vetette be ellen kiskutya szemeit.

-Nem lehet – mosolyodtam el halványan, majd felálltam, s leporoltam magamról a homokot. Zayn is hasonlóképpen tett, és együtt indultunk vissza a többiekhez.
-Akkor azt csinálhatom veled, amit Dean és Shane? – érdeklődött.

-Csak amit Dean – válaszoltam, mire felcsillant a szeme, s ölbe kapott, és így rohant velem vissza a többiekhez, akik a vízben fürödtek. Egy pillanatra ránéztem Zayn arcára, amin egy gonosz mosoly ült ki, majd a víz felé vette az irányt.

-Ne! – kapaszkodtam a nyakába. Amint megcsapott a víz jobban összekuporodtam, és jobban kapaszkodtam a srácba, mintha az életem múlott volna rajta, hiszen az is múlott – Zayn! Kérlek vigyél ki! – remegtem, mint a kocsonya – Kérlek! – suttogtam alig halhatóan. A tenger hullámai egyre többször értek hozzám, amitől egyre jobban bepánikoltam. A levegőt szinte már kapkodtam, a szívem gyorsabban vert, mint szokott, s az ereimben is meghűlt a vér. Féltem, hogy a víz elnyel, mint régen. Szorosabban bújtam Zaynhez és a szemem is olyan erősen szorítottam le, hogy ne lássak semmit. Néha, még éreztem, ahogy megcsapott a hideg víz, amitől jobban pánikoltam. A félelmem arra késztetett, hogy kinyissam a szemem, s amikor ezt megtettem, már a parton voltam, még mindig Zayn karjai között. Óvatosan lerakott a plédre, s vacogni kezdtem. Rám terítette a törölközőmet, de még mindig remegtem. Nem a hidegtől, hanem félelmemtől.

-Jól vagy? – kérdezte aggódva. Megráztam a fejem, mert semmi hang nem jött ki a torkomon. Hirtelen pánikroham tört rám, és bármennyire is próbáltam lenyugtatni magam nem sikerült. Éreztem, hogy alig kapok levegőt, s ez az érzés egyre rosszabb lett... – Lo! – hallottam Zayn ijedt hangját, de csak arra tudtam gondolni, hogy normalizáljam a légzésem, mielőtt késő lenne. Nem ment. A levegőm egyre jobban fogyott, s minden levegőért kapkodtam. A tüdőm beszúrt, és úgy éreztem, hogy majd' belehalok a fájdalomba. Kínomban összegörnyedtem, de minden csak rosszabb lett. Minden egyes lélegzetvétel maga volt a pokol, amiért küzdöttem. Könny szökött a szemembe a mérhetetlen fájdalomtól, ami egyáltalán nem akart csillapodni...

***

Ne maradjatok csendben! :)