4.Ő

Sziasztok!

A világ legjobb blogere szerettem volna lenni, ezért megfordult a fejemben, hogy csak vasárnap, vagy jövőhéten hozom a folytatást, de "nézzünk ki a fejünkből órán" beindította a fantáziám, és megszületett a legújabb rész. :) Most lehet, hogy gonosznak fogtok nevezni, de nem fedtem fel a titkos hatodik személyt. Majd felfedi Ő magát. ;) Jó olvasást hozzá! :)

-Te? – döbbentem meg. Nem! Ő nem lehet itt! Főleg azok után nem...

Ledermedve álltam, s a környezetemből semmit se észleltem. Tekintete megtalálta az enyémeket, és belenézett barna szemeivel az enyémekbe. Az emlékek elleptek vele kapcsolatban, s minél jobban ki akartam rázni őket, annál jobban előkerültek. A sok szép és a legrosszabb, amit még egyszer nem élnék át. De azzal, hogy Ő itt van, ez elkerülhetetlen.

-Hiányoztam? – állt meg előttem egy lépésre. Fejem hevesen ráztam, és éreztem, hogy nem kell sok, s lehull az álarcom, ha továbbra is az Ő közelében maradok.
A többiek értetlenül nézték a jelenetet, és ők is megszabadultak kapucnijuktól. Mennyivel jobban örültem volna, ha bongyorka az, aki először leveszi csuklyáját, s nem pedig Ő, akit a pokolra küldenék. Barna íriszeivel kémlelte minden mozdulatom, miközben hatalmas mosoly kúszott arcára. Hiába próbálnám meg levakarni nem menne, inkább csak nagyobb lenne.

-Elvitte a cica a nyelved? – kérdezte. Nem válaszoltam, helyette futni kezdtem, be a reptér várótermébe, hátha ott elbújok előle. De Simon kiáltását még hallottam.
Telefonom után kétségbeesetten kutattam nadrágom zsebében. Amint megtaláltam, azonnal tárcsáztam azt, aki most megmenthetne. Egy csörgés, két csörgés, és felvette.

-Itt van! – kétségbeesetten szóltam bele, amit Dean azonnal észrevett.

-Ki? – hallottam a háttérből szűrődő zajokat, amikből arra következettem, hogy az utcán van.

-Ő – csak ennyit mondtam, s Dean már tudta is, hogy kiről van szó.

-Hol vagy? – hangja egyszerre csengett idegesen és aggódóan.

-A reptéren – óvatosan hátrapillantottam, s láttam, hogy egy kapucnis ürge egyenesen felém tart. Testem megremegett, és csak remélni tudtam, hogy nem Ő az – Siess!

-Megyek Laur... – ennyit hallottam csak, mert valaki hátulról átölelt a derekamnál fogva, és kivette a telefont a kezemből, kinyomta, és hátsózsebembe csúsztatta. Zakatoló szívvel fordultam meg fogva tartóm karjaiban. Nagy levegőt vettem, amit szinte azonnal kifújtam, és belenéztem az illető szemébe.
-Hé, jól vagy? – fürkészte az arcom barna szemeivel. Egy pillanatra megijedtem, hogy Ő az, de szerencsémre nem, hanem az egyik srác a maradék ötből.

-Engedj el! – parancsoltam rá, de nem tette – Ha vissza mersz vinni, akkor esküszöm, hogy nem úszod meg ép bőrrel.

-Ó, milyen kis pukkancs vagy! – nevetett. Ha szép szóval nem megy, akkor jöhet a durvábbik módszer. Ficánkolni kezdtem karjaiban, s a hatás kedvéért még a lábára is ráléptem, de semmi – Elengedlek, ha ezt szépen befejezed, és nem szöksz meg.

-Az elsőt megígérhetem, de a másodikat nem.

-Akkor kénytelen leszek ölben visszamenni veled – rántotta meg a vállát. Mi vagyok én? Babzsák? – Simon már vár.

-Ó, lassan a menettel. Simonhoz megy a halál, én meg vissza Párizsba – közöltem vele szilárd elképzelésem, de Ő nem így gondolta. A vállára kapott, és úgy indult vissza a géphez. Továbbra is kapálóztam, hogy megnehezítsem a dolgát, de úgy folytatta útját, mintha rajta se lettem volna – Tudok a saját lábamon is menni.

-Megszöksz? – érdeklődött.

-Még szép! Mit gondoltál? Önként és dalolva megyek vissza a géphez, ahol ott van Ő, és Simon, aki hülye ötlete miatt elbaszom a nyaram?

-Legalább őszinte vagy, Lauren.

-Honnan a jó bánatból tudod a nevem? – lepődtem meg. Megállt, s letett a földre, de továbbra sem engedett el, mert tudta, ha megtenné azon percen meglógnék.

-Ő árulta el – mosolygott sejtelmesen.

-Honnan ismered? – néztem szemeibe, s csak most vettem észre, hogy ugyanolyan, mint Neki, de mégis más. Most azt kéne mondanom, hogy elvesztem barna íriszeimben, pedig nem. Testemben semmilyen furcsa érzést nem keltett érintésével, sőt még vadészgépek(pillangók) sem repkedtek a gyomromban, térdem nem remegett, nem akartam helyben összeesni, ahogy a tenyerem sem izzadt. Ez nem egy ócska romantikus film, ahol a főhősnő első látásra beleszeret valakibe, aki szintén ugyanúgy érez iránta, majd kínokat élnek át, és a végén boldogok lesznek. Ez a színtiszta valóság, ahol Ő előle menekülök, miközben valaki más karjaiban vagyok, mert nem enged megszökni. Vagyis csak az unalmas életem.

-Egy régi ismerős – mondta.

-Ó! – húztam el a szám. Ezek szerint elég sűrűn fogom megint látni Őt – Ha már tudod a nevem, megtudhatnám a tiédet, csakhogy legyen kit okolnom, ha visszarepülök Londonba?

-Komolyan nem tudod? – döbbent meg. Mégis honnan a francból kéne tudnom? Talán valami énekesmadár? Á, csak viccelek. Úgy hívják őt, hogy Zack. Ezt mindenki tudja. Még az állatok is – Zayn Malik – mutatkozott be végül. Majdnem eltaláltam a nevét.

-Á! Itt van a One Direction! - sikított egy lány. Hangjára többen is felfigyeltek, s alig egy perc alatt több százan lettek.

-Bajban vagy – önelégült mosoly jelent meg az arcom. Ezek szerint meg tudok szökni.

-Ahogy te is. Elég félreérthető helyzetben vagyunk. Nem gondolod? – vonta fel a szemöldökét Zayn.

-Miért is?

-Aj! – sóhajtott – Én sztár vagyok, míg te nem. A derekadnál fogva tartalak, hogy ne szökj el. Ha itt lenne egy riporter, azt hinné, hogy veled csalom meg a barátnőmet. Na most örülj!

A francba! Igaza van. Valamit ki kell találnom, hogy lelépjek, és Zayn is megszabadulhasson a rajongóktól. Hm... Kéne valami terv. Megvan! El kell vonni a figyelmüket, aztán már minden sima ügy.

-Engedj el! – szóltam rá – Elterelem a figyelmüket.

-Higgyem is el? – vont kérdőre, azt hiszem jogosan.

-Egész nap itt akarsz szobrozni, vagy haza szeretnél menni? – kérdeztem. Végül megadóan elengedett, de tekintetét végig magamon éreztem.

A lánycsoporthoz sétáltam, s mint egy őrült rajongó kezdtem el nekik magyarázni, hogy hol találják meg a fiúkat. Normális esetben azonnal a repülőhöz küldtem volna őket, de azzal magamat is lebuktattam volna, és kiderült volna a múltam.
Zayn elismerő pillantással nézett rám. Most jönne az a rész, amikor önként és dalolva visszamennék hozzá, de mint mondtam, ez nem egy film, szóval futni kezdtem. Rohantam a kijárathoz nyomomban Zaynnel. Úgy tűnik nem adja fel a visszajuttatásom. Miért is adná?
Már majdnem kiléptem az ajtón, s úton voltam a szabadság felé, amikor valaki a karomnál fogva visszarántott, és akkor szembesültem vele, hogy Ő tette. Semmi segítségem nem volt, úgy, mint akkor. Nem akarom, hogy újra megtörténjen. Még egyszer nem akarom átélni.

-Ne fuss el! – cirógatta az arcom. A hideg futkosott a hátamon minden egyes érintésétől – Hiányoztál – suttogta a nyakamba.

-Nekem nem. Eressz! – próbáltam kihúzni kezem karmaiból, de Ő csak erősített szorításán – Ez fáj, te vadbarom!

-Most azonnal engedd el! – hallottam Dean hangját, s a remény apró sugara is felcsillant – Nem hallottad? – nem válaszolt Dean kérdésére. Ezzel csak jobban felhúzta barátom, akinek következő reakciója egy jobbos volt. Szorítása enyhül, így könnyű szerrel kiszabadultam. Shane Ness felé vezetett. Egy pillanatra visszanéztem, és Deant egy orrba vágással jutalmazta meg Ő. Rémülten néztem Dean vérző orrát, de őt nem érdekelte különösebben, inkább visszaütött.

Hatalmas tömeg gyűlt körénk, hiszen az emberek kíváncsi teremtmények, főleg, ha bunyó van. A nyüzsgő reptér csendes lett, amit az ütések csattanása töltött be. Dean rávetette magát, s ott ütötte ahol érte. A két fiú egymást püfölte a földön. Mindenki dermedve nézte az eseményeket. Senki se mozdult, vagy szólt rá a verekedőkre. Inkább élvezték a műsort.

Mielőtt jobban eldurvulhatott volna a dolgok szétszedték őket. Deant Shane hámozta le Róla, míg Őt bongyorka fogta le.

-Úr Isten! – kaptam a szám elé a kezem. Dean arcán egy monokli éktelenkedett, s szájából és orrából is folyt a vér – Jól vagy? – szaladtam oda hozzá – Ezt nem kellett volna.

-Már mondtam. Érted bármit – kezelte lazán, hogy most kapott néhány ütést. Vanessa táskájából elővett egy csomag zsebkendőt, amit készségesen átnyújtott Deannek.

-Harry! – eszmélt fel Nessa a döbbenetből, hogy kedvence alig pár méterre van tőle. Ez sokként érte, s csak azt vettük észre, hogy dőlni kezdett, de Ty időben elkapta.

-Meghalt – jegyezte meg Kevin.

-Döglenek érted a csajok – nevetett a csíkos pólós srác

***

Újra itt vagyok a napsütötte Londonban. Érzitek az iróniát? Épp a szobámban gubbasztok, és haragszok az egész világra, de legfőképp két emberre: Simonra, és Rá. Simonra, mert képes volt hazarángatni, s egész úton hallgatnom kellett a fejmosását, miszerint a barátaim rossz hatással vannak rám. Bezzeg, amikor Vele voltam, akkor nem ilyen voltam. Egyszóval eltiltott a a srácoktól, akik továbbra is élvezhetik Európát, míg engem száműztek az eső birodalmába, ahol a nyár elcseszése száz százalékig garantált. Ja, és még mindig nem tudom, hogy miért kellett visszajönnöm.

-Lauren – jött be Simon a birodalmamba, ahonnan kitiltottam. Egy táblát is kitettem az ajtómra, amin a drága nagybátyám feje található áthúzva – Tudom, hogy most haragszol rám, de értsd meg ez a te érdeked! – fejéhez vágtam egy párnát jelezve, hogy mehet, de ő nem tette meg – Elmondom, hogy miért kellett visszarepülnöd – ült le a forgószékembe. Egy kezdheted pillantást vetettem rá, mert jobb dolgom is volt, mint Simont hallgatni. Mégpedig a szökést megtervezni – Két oka van. Az egyik, hogy nem tetszik a viselkedésed, ezért most olyanokkal leszel egész nyáron, akik remélhetőleg jó hatással lesznek rád. A másik egy életre megváltoztat mindent.

Feszülten ültem a babzsákfotelemben, és vártam, hogy végigmondja. Ha nem tetszik, akkor már megyek vissza Vanessaékhoz.

-Sokan gondolkoztam ezen, hogy megtegyem-e vagy sem, de úgy láttam, hogy ez lesz neked a legjobb.

-Megtudhatnám végre? – sürgettem.

-Persze. De előtte, hadd mutassam be neked... – hatás szünetet tartott. Odasétált az ajtómhoz, kinyitotta, és behívta a kint álló személyt – Szóval mostantól együtt fogtok dolgozni – mosolygott Simon. Felkaptam a válltáskám, és deszkám, s kirohantam a házból. Amint kiértem felpattantam a gördeszkámra, és a titkos búvóhelyem felé vettem az irányt.

***

Ne maradjatok csendben! :)