2013. június 25., kedd

11.Jótékonysági bál

Sziasztok!
Megjöttem a legújabb résszel. :) Most nem kellett sokat várni rá. :) Egy jó hírrel rögtön tudok szolgálni, mégpedig James egy időre eltűnik. :D A részről annyit, hogy nem ilyennek terveztem, de szerintem elmegy. :)
Jó olvasást hozzá! :)
Még mindig nem szólt egy szót sem, helyette tüzetesebben végigmért, de nem úgy, ahogy Harry tette. Még mindig mosolygott. Gondolom élvezte, hogy nem a rockos külsőmmel lát. Keze még mindig a derekamon pihent, és mélyen a szemembe nézett. Közelsége kezdett zavarni, s úgy éreztem, hogy átlát mindkét maszkomon, amit éppen viselek, és amit magamra erőltettem.
-Táncolunk? – kérdezte.
.Nem szeretek és nem is tudok táncolni – bújtam ki alóla. Az igazság az, hogy anya miatt kezdtem el táncolni. Legtöbbször egyedül, mert ez a kis titkom volt, vagyis Simon és a tánctanárom tufdott róla, de senki más.
-Én se, de most kivételt teszek – féloldalasan elmosolyodott – Na?
-Legyen – kezét elveszi a derekamról, és megfogja az egyik kezem, s a tánctérre húz. Egymással szemben megállunk, majd nemsokkal később felcsendült a One Republic – All the right moves. Egyik kezemet a kezébe csúsztattam, míg másikat a vállára helyeztem. Gyengéden rámarkolt a kezemre, s a másik kezét a derekamra tette. Így kezdtünk el táncolni a zenére. Néhányszor megpörgetett, de mindig visszatértünk a kiinduló pózhoz. Az egész számot végig keringőztük, s a maszkon át a másik szemébe néztünk. Úgy éreztem, hogy a táncunkkal felfedtem előtte egy titkomat, pedig nem állt szándékomban. Amikor vége lett, csókolt lehelt a kézfejemre, és eltűnt. Megpördültem tengelyem körül, de nem találtam meg.
Egy új dallam szólalt meg a teremben, de azonnal elhalkult, amint Steph fellépett a színpadra. Valami, hebegett-habogott, és a vége az lett, hogy Harry is felment mellé, és olyan dolog történt, amire senki sem számított. Bongyi lecsapott ellenségem ajkaira. Miután elváltak egymástól, csak azt lehetett látni, hogy göndör még mond valamit Stephanie-nak, aztán a következő pillanatban keze Harry arcán végzi, és lefutott a színpadról.
Stephanie:
Amikor megérkeztem Laurenhez egy szál törölközőben állt a szobájában. Mit is vártam tőle? Talán azt, hogy az életben egyszer időben elkészül? Talán... Viszont a helyzet korántsem volt olyan vészes, mint amilyenre számítottam, hiszen köztudott, hogy Lonak nehéz ruhát találni, főleg, ami nem rockos.
Kipateroltam a szobából, hogy felöltözzön, s előkészítettem a sminkes cuccot, és a hajához szükséges kellékeket. Amint belépett a szobába, a régi Laurent pillantottam meg. Akkoriban színes ruhákban járt, és némi érzelmet is kimutatott, még ha könnyeit elrejtette, de minden megváltozott. Senkire sem számíthatott, csak Deanre és Shane-re. Akkor még Nessa sem volt ott, hogy segítsen neki, de én igen. Igaz már akkor is utáltuk egymást, de ránk inkább egy mondás volt igaz, miszerint: tartsd közel a barátaidat, de még közelebb az ellenségeidet. Mi is így tettünk. Ha egyikőnk padlón volt a másikunk talpra állította. Lehetett ez szakítás, vagy családi gond, mindig gondoskodtunk róla, hogy eltereljük a másik figyelmét a gondokról. Ez a mi örökös barátság-ellenség harcunk, amit nem tervezünk megszakítani.
Leültettem a székre, és nekiestem a hajának, és a sminkjének. Mondhatom, hogy tökéletes munkát végeztem. Fogadni mernék, hogy Vanessa ezerszer bénábban csinálta volna meg. Végül is ő már csak ilyen. Egy mitugrász plázacica, még ha annyira nem látszik meg rajta. Elhiteti az emberrel, hogy a barátja, s amikor lehetősége van rá, akkor hátba támadja. Félek, hogy Loval is ezt fogja tenni. Fura mi? Aggódok az ellenségem miatt. Ha ő nem lenne, akkor talán Deant se ismerem meg...
***
A licit velem kezdődött a kérésemre, mert a fene akart utolsó lenni, mert akkor csak a szerencsétlen emberek maradnak. Nekem valaki normális kell, ha már vele kellesz töltenem az estét.
Elkezdődött a licitálás, és meglepetésemre elég sokan „meg akartak venni”. Viszont valaki nagyon is. Egy göndör hajú srác. Nem tudom, hogy ki az, de valószínűleg kő gazdag, mert nem kis pénzzel dobálózik. Nemcsoda, hogy „megvett”.
-Harry Styles – mutatkozott be.
-Aha – mondtam unottan. Gondolhattam volna, hogy ő lesz. Valahogy ezt az egész licitesdit neki találták ki. Fogadni mernék, hogy több lányt is így vitt az ágyába.
Körbenéztem, hátha találok egy asztalt, ahova le tudok ülni, és kevesebbet kell foglalkoznom vele. Amint szememmel megtaláltam a tökéletes helyet, akkor ránéztem Harryre, aki idétlenül vigyorgott. Idegesítő. Már értem, hogy miért kap agybajt tőle Lo. Te jó ég! Egyetértettem vele...
A kiszemelt asztalhoz indultam, de Harry is velem tartott. Eltökélt szándéka lehet velem. De vajon mit akar? Nem foglalkoztam tovább vele, s leültem, és Harry is levágódott a mellettem lévő székre.
-Fogadjunk! – vetette fel – Ha nyerek megcsókolsz – mosolyog.
-És ha én nyerek? – érdeklődök
-Akkor te mondod meg, hogy mi legyen!
-Benne vagyok! – kezet rázok vele – Mi a feladat?
-Felmész a színpadra, elveszed Simontól a mikrofont, és mindenki előtt elmondod, hogy milyen jó velem az ágyban – perverz mosoly jelent meg az arcán. Na ne! Ezt nem várhatja tőlem – Mi lesz, cicám? Megteszed vagy nem?
Két választásom van. Az egyik, hogy mindenki előtt leégetem magam Harry hülyeségével, a másik, hogy megcsókolom. Az első lehetőség jobban hangzik, feltéve, hogy Laurenen kívül senki se ismer majd fel. Nagy levegőt vettem, és felálltam az asztaltól. Szép lassan a színpad felé sétáltam, szorosan mellettem Harryvel. Amikor a színpad lépcsőjéhez értem kicsit hezitáltam, amit ő is észrevett, s egy „akár csókolózhatunk is” pillantással nézett rám. Na abból nem eszik! Minden erőmet összeszedtem, és felmentem a színpadra. Elkértem Simontól a mikrofont, s figyelmet kértem. A zene elhalkult, és mindenki rám figyelt.
-Hello! – mondom erőtlenül a mikrofonba – Csak azt szeretném mondani, hogy Harry Styles – hangom megremeg, amikor kiejtem a nevét, de végig kell csinálnom. Tekintetemmel Harryt keresem, és megtalálom közvetlenül előttem. Diadalittas mosollyal néz rám – szóval, hogy ő nagyon... izé... hogy is mondjam – keresem a szavakat, de nem megy – A kurva életbe! – szitkozódom. Ledobom a földre a mikrofont, ami sípol egy hatalmasat. Mindenki befogja a fülét, csak Harry mosolyog még mindig. Ezt nem hiszem el! Elvesztettem a fogadást. Nem! Még egyszer! Lehajolok a földön heverő mikiért, és újra beleszólok – Remélem mindenki élvezte a kis előjátékot, mert most olyat fogok mondani, amit eddig senki se tudod Harry Styles magánéletéről – az adrenalin felszökik az ereimben, és úgy érzem, hogy meg tudom tenni – Biztos mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy Harry milyen – nagyot nyelek – az ágyban. Hát kérdezzék meg tőle! Harry, gyere fel kérlek! – mindenki tapsolni kezd, s Harry akarata ellenére is, de feljön. Közelebb lép felém, és kezét a derekamra csúsztatja, így húz közelebb magához. Kezem a mellkasára teszem, hogy eltoljam magamtól. Nem itt fogom megcsókolni, az egyszer szent. De őt nem érdekelte, hogy ellenkezem. Ajkait megnyalta, és arcával közeledni kezdett. Először csak puszit lehelt rá, majd bekapta az alsó ajkam, s gyengén megharapta. Ajkaim szétnyíltak, és ezt kihasználta, mert nyelveit átcsúsztatta. Először csak ízlelgette, s kerülte, mint a forró kását, majd vad táncra hívta. Meglepő módon viszonoztam. Nyelveink őrült keringőbe kezdtek, amit a levegőhiány szakított meg. Zihálva váltunk el egymástól. A tömeg éljenezni kezdett, s kikiáltottak Harry új barátnőjének.
-Olyan jól csókolsz, Lauren – mondta.
***
Lauren:
Reggel álmosan forgolódtam az ágyamban, amikor egy erős kéz húzott magához. Szorosan hozzám bújt, és tovább aludt. Egyre idegesebb lettem, hiszen az ég világon semmire sem emlékszem Steph kirohanása után. Fogalmam sincs, hogy ki van az ágyamban, és arról sincs, hogy mi történt köztünk, ha történt.
-Jó reggelt! – nyomott puszit az arcomra. Ledermedtem. Azért itt nem tartunk, vagy mégis? Szembefordultam, és mogyoróbarna szemeivel találtam szembe magam. Ő is ugyanúgy meglepődött, mint én, de rajtam jobban látszott, hogy félek. Mi van, ha lefeküdtünk? Banyek! Én is jókor iszok. Á! Simon kinyír.
Kezét levettem a derekamról, és kimásztam az ágyból.
-Csini a francia bugyid – morogta rekedtes hangján. Megfordultam, és bemutattam neki, amin csak kuncogott. Persze! Marhára vicces. Legalább tudnám, hogy mi a bánat történt tegnap.
Idegesen letrappoltam a konyhába, ahol az asztalon egy újság fogadott. Kezembe vettem, és a döbbentségtől szóhoz sem jutottam. Már csak ez hiányzott a reggeli ébredésemhez.
Jótékonysági bál – olvastam el a szalagcímet.
Az álompár szakított? Harry Styles becsajozott? Simon Cowellnek van egy lánya? Egy fiú majdnem öngyilkos lett? Részletek a 7.oldalon – azonnal odalapoztam, és olvasni kezdtem a cikket.
Simon Cowell idén is megrendezte jótékonysági bálját, ami különlegessége, hogy mindenkinek maszkot kellett viselnie. Rengeteg adomány gyűlt össze, amit ezúttal is jótékony célra fog fordítani az X-faktor mentora. Emellett azonban számos meglepő dolog történt tegnap.
Zayn Malik és barátnője Perrie Edwards tegnap szakított. Ismeretlen forrásunk szerint Perrie megcsalta barátját, és azzal ment el a jótékonysági bálra, miközben Zaynnek azt hazudta, hogy nem lesz Londonban. Ismeretlen forrásunk szakításukat egy videóval is igazolni tudja, amit valószínűleg már feltöltött a netre.
Továbbá arra is fény derült, hogy Simon Cowellnek van egy lánya, akiről eddig a média nem tudott. Értesüléseink szerint hamarosan betölti a tizenkilencet, és Zayn Malik párja lesz, a hamarosan induló show-ban. Szerencsére a nevét is sikerült megtudnunk, ami nem más, mint Lauren Cowell. Sajnos az álarcos bál volt, ezért nem készült a lányról olyan fotó, amin álarc nélkül látható.
Harry Styles most is kihasználta az alkalmat, és csajozott. Nem is akárkit szemelt ki ezúttal magának. Az egyik hölgyet, aki részt vett a liciten. Az este folyamán eléggé összemelegedtek, s egy csók is elcsattant köztük, hogy több is volt-e, azt nem tudjuk. Plusz információként szolgál, hogy a csinos lány, Lauren Cowell barátnője, Stephanie Sparks. Vajon Harrynek ez nemcsak egy futókaland lesz, hanem attól több? Izgatottan várjuk a fejleményeket.
Emellett még arról is be kell számolnunk, hogy egy fiatal srác majdnem öngyilkos lett az este folyamán, mert a szemtanúk elmondása szerint nem bírta elviselni, hogy szerelmét mással látja. A fiatal fiú, mint kiderült, Shane Williams.
-Shane...
***
Ne maradjatok csendben! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése