18.A gonosz színre lép

Sziasztok!

Meghoztam a legújabb részt, és talán kiderül, hogy mi lesz Loval. :D Tudom, hogy az utóbbi 2-3 hétben alig vagyok, de éppen nyelvvizsgára készülök, és nagyon elveszi az időmet, de amint van időm, mindig írok. :) Kedden túl leszek rajta, és azután visszatérnek a heti több részek is. :D Valamint most is egy extra hosszú résszel jöttem. :) Legutóbb, mikor megnéztem, hogy hány oldalnál jár a word 14 volt. xD :D És akkor még nem volt teljesen kész a rész. :P :D Azóta mennyit változott azt nem tudom, de szerintem ez a legkisebb gond. :) Reméltem örültök neki, hogy két olyan szereplő szemszögéből is olvashattok, akik fontos szerepet játszanak Lo életében, s kiderül az, hogy milyenek valójában, s hogy milyen a kapcsolatuk Loval. :D Mindig, mikor gonoszkodni akartam valaki, akit nem nevezek nevén, képekkel és videókkal bombázott, hogy minden gonoszságom elszálljon, és ami a legszörnyűbb az egészben, hogy bejött. :P :D Lassan ki kell találnom valamit ellene, vagy nem fogom tudni megírni azt, amit elterveztem, mert valahogy mindig a jó útra térít. :D Örülhettek, hogy van egy jó tündér, aki elűzi az ördögi gondolataimat akaratom ellenére. :D Túl sokat beszélek, pedig már a fejem is fáj, főleg mióta berakták a piercinget :P Most már tényleg befogom. :D Jó olvasást hozzá! :)

Vanessa:

Persze, már megint Lauren került bajba! Pff! Mindenki őt sajnálja és aggódik érte. Milyen szánalmasak... Dean tudhatná már, hogy Lo lesüllyedt oda, ahol régen volt. Nem vagyok biztos benne, de szerintem megint rákezdett. Az ő hibája, ha valami baja esik, s nem Marké. Csakis Lauren ennyire felelőtlen, és idióta, hogy megint drogot szállítson. Csoda, hogy eddig túlélte. Épp itt volt az ideje, hogy kikerüljön a képből.
Végig néztem a mindenkin, s a One Directionből Zayn aggódott a legjobban, míg a többiek értetlenül néztek. Ennyire nehéz felfogni, hogy Lot már rég le kellett volna csukni drogbirtoklásért, és drogkereskedelemért? Szánalmasak...
De Zaynie miért aggódik, azért a ribancért? Barna haja van, mint a világon elé nők kilencven százalékának, sőt a vörös festett tincsei is olyan ódivatúak. De persze megint Laurenbe kell mindenkinek szerelmesnek lennie. Nem elég, hogy eddig csak egy sráccal kellett vetekednem Loval, most már az imádott bandámat is elveszi tőlem. Mert utálja a zenéjüket, és már hű, de klassz! A fenét! Csak egy hülye rocker, akibe mindenki belezúg a nemtörődömsége és flegmasága miatt. Igazán felfoghatnák, hogy Lauren nem az a lány, akire vágynak. Lehet, hogy ő a „rossz kislány”, de a szívtelen is. Most komolyan, ki nem képes szeretni? Nem nehéz, de neki jégből van a szíve. Miért kell neki élnie? Minden könnyebb lenne nélküle. Bárcsak most meghalna...

-Felhívom – kotorásztam a táskámban a telefonom után, de nem találtam. Pedig biztos beledobtam. Egy szempillaspirál, még egy, és még egy. két zsebtükör, három szájfény, s két rúzs, öt szemceruza, és két ötvenszínes szemfesték. Fő a szépség. Ezek mellett még benne volt a pénztárcám, a személyi íratok, és a lakáskulcsom, valamint a töltőm. Hol a franca lehet az a telefon? Egy darabig még kotorásztam, amikor kezembe akadt a legújabb Iphone5-öm. Elegánsan feloldottam a zárat, majd kikerestem Lo számát – Majd én beszélek vele – mosolyogtam angyalian.

-Megőrültél? – mászott ki Dean öleléséből Steph – Ha most felhívod, akkor lebukhat? Ezt akarod? – kérdezte idegesen. Most, hogy jobban belegondolok. Igen, ezt szeretném. Lo nevén végig húztam az ujjam, és felhívtam.

-Bocsi, véletlenül megnyomtam, hogy hívás – kaptam a szám elé a kezem, s bűnbánást tettetem. Most mássz ki a slamasztikából, Lauren. Legbelül örültem, hogy végre eltávolítottam Lot az útból, csak a külvilág felé mutattam a megbánást. Olyan nehéz volt visszatartani az ördögi mosolyom. Milyen szívás jónak lenni... Még szerencse, hogy nem vagyok az.

Egy kezet láttam felém közeledni, ami megragadta az Iphone5-ömet, és kivette a kezemből.

-Hé! – csattantam fel, s dühösen a kéz tulajdonosára néztem, aki nem volt más, mint Zayn – Add vissza! – követeltem.

-Nem! Mert megint „véletlenül” felhívod – macskakörmözött a levegőbe a véletlen szónál. Ez nem igaz! Zayn Malik, ne húzz ujjat velem, vagy keserűen megjárod. Ó, de még mennyire. Ha már ennyire aggódott Loért, akkor most rettegni fog...

Szó nélkül kivonultam a nappaliból, be egyenesen Lo szobájába, és elővettem a tartalék telefonom, majd tárcsáztam azt a személyt, aki segíthet.

-Intézd el, Laurent egy életre – tértem a tárgyra. A vonal másik végén lévő srác felnevetett.

-Ness, épp azt terveztem – éreztem a hangján, hogy mosolyog. Miért nem jutott hamarabb az eszembe?

-Beavatsz? – érdeklődtem. Tudnom kell, hogy mikor jön el az a nap, amikor örökre megszabadulok Lotól.

-Annyi elég, hogy nem éli meg a pénteket? – kérdezte ördögi kacajjal James. Számra elégedett mosoly ült ki, hiszen mindjárt vége. Érzem...

Dean:

Amilyen szorosan csak tudtam magamhoz öleltem Steph-fet. Nagyon kiakadt Lo miatt, amin meglepődtem, hiszen sose voltak barátok, de ez is mutatja, hogy legjobb barát az ellenség. Lo és Steph barátsága mindig is érdekes volt, de bármi bajuk volt talpra állították egymást.
Viszont mikor belekerültünk Lo titkába, akkor összetartottunk, s minden erőnkkel azon voltunk, hogy kihozzuk onnan, amibe James és Mark rángatta. Nehéz munka volt, de megérte. Most, viszont minden igyekezetünk oda lett. Lo megígérte, hogy soha többé nem kereskedik a drogokkal, és még sok mást, amit egy nap alatt megszegett. Egyedül visszament a házba, és most ki tudja, hogy mi van vele. Bárcsak vele lehettem volna, hogy megvédjem...
Steph kibújt az ölelésemből, s Nessanak esett. Megértettem, hiszen ki az az idióta, aki képes felhívni ilyen helyzetben Lot? Mindenki tudja, hogy tilos felhívni azt, aki éppen most próbál megmenekülni, mert életveszélyben van. Majd Lo hív minket, ha kell. De nem Nessnek akcióznia kellett, azzal a mogyorónyi agyával. Csoda, hogy sikerült leérettségiznie.
Vanessa és Stephanie vitája közben megszólalt a telefonom, amit azonnal előhalásztam a zsebemből, s amint megláttam, hogy ki hív, egy pillanatra megállt a szívem. Ha az ő neve villog a kijelzőn, amikor Lo eltűnik, akkor nagyobb baj van, mint eddig bárki hitte.

-Haver, vagy egy rossz hírem – kezdett bele Derek – Ahol Lo régen lakott oda betörtek, de kiderült, hogy valaki kulccsal jutott be az illető, és hogy drog volt ott. S ha jól tudom, akkor Lo is ott volt.

-Jól van? – kérdeztem aggódva.

-Sajnálom, de nem mondhatok semmit az ügyről. Tudod, hogy szívesen elmondanám, de akkor bajba kerülök – magyarázkodott – Viszont abban segíthetek, hogy Lo ne kerüljön sittre.

Ennyire súlyos a helyzet? Ezek szerint elkapták? Vagy sikerült megszöknie? Úgy aggódtam érte. Tudom, hogy sokszor felelőtlen, önző, makacs, kibírhatatlan, flegma és nemtörődöm, de ennek ellenére a világ legszerethetőbb csaja. Senkit se enged közel magához, de akinek sikerül beférkőznie a bizalomkörébe, megismerheti az igazi Lot, akivel együtt nőttem fel. Az álarca mögött még mindig ott van az a lány, aki nyolcévesen elvesztette az édesapját és a húgát, s aki kénytelen volt gyorsan felnőni. Sosem panaszkodott, vagy sírt, mert szerinte azok a gyengeség jelei, s ha valaki kimutatta, hogy gyenge, akkor azt mások kihasználták, s a rosszba vitték. Ahhoz képest, hogy Lo sosem mutatott ki semmilyen érzelmet, mégis bajba keveredett nem is egyszer, de valahogy eddig mindig megúszta a dolgot. Most viszont senki se tudta, hogy mi lehet vele. Jobban féltettem őt, mint bármelyik barátom, mert nekem Lo olyan, mintha a húgom lenne, s ez sosem fog változni.

-Mit kell tennem? – érdeklődtem. Ha van bármi, amivel megmenthetem, akkor megteszem érte.

-Holnap tízre mennek a helyszínelők még több drogot keresni, addig meg kéne tisztítanod a házat mindenféle nyomtól, ami Lora, vagy rátok bizonyítja a dolgokat – mondta – Amikor elindulnak, majd az őrsről azonnal rád csörgök, hogy elmenekülhess.

-Kösz, Derek. Nem is tudom, hogyan hálálhatnám meg.

-Sehogy! Lo nekem is épp úgy fontos, mint neked. Nem szeretném, hogy baja essen, vagy Adam megöl – nevetett fel erőltetetten.

-Mikor fogja elmondani Lonak, hogy... – kezdtem bele, de Derek azonnal közbevágott.

-Amikor Simon megengedi, de Adamet ismerve előbb lép. Remélem Lo nem akad ki miatta nagyon – sóhajtott.

-Pedig kifog, ahogy ránk is, mert tudtunk róla, és nem szóltunk neki – túrtam bele a hajamba. Bárcsak elmondhatnám neki... Bárcsak...

***

Hajnalban a telefonom csörgésére keltem. Szemeim azonnal kipattantak, mert az hittem, hogy Lo az, de amikor megnéztem, hogy ki hív, a szívem, mintha megállt volna. Remegő kézzel nyúltam mobilomért, és csak sokadik próbálkozásra sikerült felvennem.

-Szia Si! – köszöntöttem. Szívem gyorsan dübörgött, s csak reméltem, hogy nem kérdez Lo felől.

-Szervusz, Dean! Otthon minden oké? – érdeklődött.

-Persze. Minden a legnagyobb rendben. Lo és Zayn sikeresen kiválasztotta a dalukat is, amit már többször elpróbáltak.

-Ez nagyszerű, de akkor mégis miért keresett egy rendőr tegnap? – kérdezte idegesen.

Hajrá, Dean! Nem először csinálsz már ilyet. Most is sikerülni fog kicselezni Simont, csak valami okosat kell kitalálnod.

-Nem! Na de, Simon! Hogy feltételezhetsz ilyet? – „háborodtam fel” – Lo sose szegné meg a törvényt. Most is békésen alszik.

-Ez érdekes, mert tegnap óta nem tudom elérni – magyarázta – Nem tudod, miért?

-Lemerült a telefonja, és még elfelejtette feltölteni – mondtam az első eszembe jutott ötletet – Sokat próbált, és Dömperrel is játszott, meg elvitte sétálni.

-Ennek igazán örülök, de mégis mit akartak a rendőrök? – firtatta tovább a dolgot. Komolyan, Simon jó ügyvéd lenne. Miért nem jogi pályára ment?

-Betörtek egy házba ott, ahol régen Lo lakott, és azt hitték, hogy Loék háza volt az, de szerencsére sikerült kimagyarázni a dolgot – kamuztam.

-Megnyugodtam. Azt hittem, már megint belekeveredett valamibe Lauren, de ezek szerint nem – megkönnyebbülten felsóhajtottam. Sose örültem még ennyire annak, hogy Simon a lehető legtávolabb volt Lotól – Most mennem kell folytatni a meghallgatást, de kérlek szólj Laurennek, hogy ha felkelt hívjon fel.

-Az lesz az első dolga – ígértem meg. De ahhoz előbb meg kell találni őt is.

Miután leraktam a telefont megnéztem rajta az időd, s háromnegyed öt múlt öt perccel. Legszívesebben visszaaludtam volna, de nem lehetett, mert el kellett tüntetni a nyomokat. Kínkeservesen kikászálódtam az ágyból, s egy reggeli gyors zuhannyal éberebbé varázsoltam magam, majd felvettem egy farmert, egy fekete pólót, és a kedvenc cipzáros zöld pulcsim. Szekrényemből előhalásztam a deszkámat, s reggeli nélkül indultam el Lo volt otthonához. A nap még fiatal volt, de ahhoz így sem rendelkeztem elegendő idővel, hogy minden árulkodó jelet eltöröljek.
Mindenféle trükközés nélkül gurultam a ház felé, hiszen kevés időm volt kipucolni a házat a múlt szennyétől: a drogoktól, és Lo családi titkától. Simon tudta, hiszen jelent volt akkor, amikor a Cowell család egy része nehéz, mégis fontos döntést hozott. Azóta, pontosabban huszonnégy éve rejtegeti Lo elől a titkot, amit sikerült megtudnom. Még nem árultam el neki, hiszen sosem volt rá megfelelő idő. De tudom, ha egyszer is elmondom neki, akkor berág rám...
Amikor megérkeztem a házhoz, három nemvárt személy állt ott: Steph, Shane és meglepetésemre Alex is velünk volt, annak ellenére is, hogy nem tudta miről van szó. A lakás kulcsát elővettem a zsebemből, majd kinyitottam az ajtót. Bekukucskáltam azon keresztül, s minden úgy nézett ki, mint a betörés idején, kivéve, hogy már senki se lakott itt, és a törött ablakot is kicserélték.

-Dean és én a földszintet fogjuk megcsinálni, tiétek az emelet – osztotta ki a parancsot Steph, majd mindenki kezébe tisztítószereket és zsákokat nyomott.

Szétszóródtunk a házban, és elkezdtünk kitakarítani. Biztonsági okokból Loval annak idején a földszinten rejtettünk el minden terhelő bizonyítékot mindenki ellen, mégis a legtöbb James bűnösségét támasztotta alá. Először Tara szobájával kezdtem, ahonnan már Lo elvitte a drogot. Remélhetőleg... Ujjlenyomatoktól, és minden apró kosztól megszabadítottam a szobát, amit Lo birodalma követett. Fiókjaiból eltüntettem a drogokat, valamint a véres kést, amivel még James sebesíttette meg Steph-fet.
Lo íróasztalához sétáltam, s kihúztam a legfelső fiókját, amiben képek sorakoztak. Mindegyiken a szülei, és a húga volt, valamint néhányon Simonnal tűnt fel, amint éppen együtt nevetnek valamin. Akkor boldognak látszott, nem úgy, mint most. Nincs többé álma, mert Simon tönkretette, nincs szerető családja, még ha mi itt is vagyunk neki. Nem szeret, mert fél, hogy elveszíti a szeretteit. Nem akar szerelmes lenni, s ezzel próbálja meg elkerülni azt, hogy összetörjék a szívét. De ha szemfülesen járna, akkor már rég rájött volna, hogy két ember szívét is ellopta, mindkét személy fontos szerepet játszik az életében...

A fotókat besüllyesztettem pulóverem zsebébe, majd tovább folytattam a takarítást a többi helységben. Nem figyeltem az idő múlását, egészen addig, míg telefonom nem szólalt meg, ezzel jelezve, hogy el kell tűnnünk innen. Azonnal riasztottam a többieket is, hogy ideje lelépni, mielőtt a zsaruk ideérnek. Gyorsan kifutottunk a bejárati ajtón, amit azonnal bezártam, és Stephanie körültekinthetőségének köszönhetően, a piros Mercedes-se ott állt a ház előtt. Azonnal beszálltunk, s Lo házáig meg sem álltunk.

***

Zayn:

Simonnak köszönhetően ma részt vettünk egy interjún, ahol a szokásos kérdések hangzottak el, a szokásos válaszokkal. Az interjút egy fotózás követett, majd egy próba a következő londoni koncertünkre, ami öt nap múlva lesz. Egyszóval fárasztó nap volt. Hiába volt rengeteg teendőm, akkor is csak Lora tudtam gondolni, s hogy most mi lehet vele. Azóta nem jelentkezett, és senki se tudott semmit. Deanék valamiért nem hívhatták fel a rendőröket. Gyanítom köze lehetett Lo múltjához, amit mindegyikőjük becsesen őriz.
Steph ötlete alapján mindenki Simonékhoz megy, amint végzett a teendőjével, hogy ha Lo időközben hazaérne, vagy Simon váratlanul betoppanna, akkor az éppen jelenlévő(k) kitaláljon/kitaláljanak valamit. Valamint, amint mindenki megérkezett, akkor míg nem történik semmi változás, addig Loéknál alszunk.
Fáradtan csoszogtam vissza az ideiglenes szobámba egy forró fürdő után. Nem kapcsoltam villanyt, hiszen rajtam kívül senki se tartózkodott a szobában. Félkómásan elvánszorogtam az ágyig, amibe azonnal belevetettem magam. Átfordultam a jobb oldalamra, és akkor megláttam őt. Arca fehér, és sápadt volt, s alig vett levegőt. Amilyen gyorsan csak tudtam felálltam, majd felkapcsoltam a villanyt, és visszarohantam az ágynak azon részéhez, ahol ő feküdt. Kisimítottam arcába lógó tincseit, mire megrezzent. Lassan kinyitotta szemeit, amiben alig volt élet.

-Zayn? – suttogta. Megpróbált felülni, de azonnal visszacsúszott fekvő helyzetbe. Kezét a hasára fektette, amitől véres lett a pólója. Óvatosan karja után nyúltam, amin egy vágás díszelgett, s megállapításom szerint nagyon friss volt.

-Mi történt veled? – kérdeztem idegesen, miközben továbbra is a csuklóját tanulmányoztam. Halványan elmosolyodott, megrázta a fejét, majd lehunyta szemeit.

-A házban már sejtettem, hogy te leszel az utolsó, akit látok, s most beigazolódott – mosolya keserűvé vált – Kérlek, Zayn! Add át a többieknek, amit most mondok.

-Nem fogsz meghalni – felvettem a földről az egyik pólómat, és a vérző kezére tekertem, majd egy jó szoros csomóval próbáltam elállítani a vérzést – Tarts ki!

-Hagyd! Úgyse hiányoznék senkinek. Mindenkinek csak nyűg vagyok, még neked is. Simon jobban örült volna, ha akkor én is meghalok. Most nem kéne gyámkodnia felettem, és nem emlékeztetném őt a szüleimre... Dean és Steph most együtt lehetne, mert miattam szakítottak akkor. S neked sem kéne velem próbálnod. Nem borult volna fel az amúgy sem unalmas életed. Sajnálom, hogy mindenki életét elszúrtam, de most talán minden rendbe jön...

-Ne beszélj hülyeséget! Lo, nem adhatod fel – néztem rá – Hol van az első segély doboz? – érdeklődtem, de nem válaszolt. Nem lehet ennyire makacs – Kérlek, Lo! Segíteni akarok.

-Nem kell. Jó nekem ez.

-Márpedig nem fogom hagyni – makacsoltam meg magam – Hol van a fertőtlenítő, és a kötszer?

-Zayn! – szólt rám, de hangja koránt sem volt olyan erős, mint szerette volna – Jó akkor, mondj egy okot arra, hogy miért ne adjam fel – követelte.
-Miattam.

Válaszom hallatán köpni-nyelni nem tudott. Kidülledt szemekkel nézett rám, s próbált szóhoz jutni kevés sikerrel. Üveges tekintettel meredt előre, mintha valamit átgondolt volna. Lehunyta a szemét, majd mély levegőt vett, amit azonnal kifújt.

-A fürdőben – adta be a derekát. Győzedelmes mosoly jelent meg az arcomon, amit ha akart volna se sikerült volna letörölnie a mosolyomat.

Egy gyors puszit nyomtam a homlokára, majd a fürdőbe rohantam a dobozért. Öt perccel később, már sikeresen visszaértem hozzá. Még mindig ott feküdt, ugyanabban a pózban. Mellé sétáltam, s letettem a földre az elsősegélyes dobozt,s kezéről levettem a pólómat, ami addig majdnem elállította a vérzést, köszönhetően a szoros csomónak. Először letöröltem a csuklójáról a vért, s egy tetkó bukkant fel alóla. Érdekelt, hogy miért pont az a felirat van rajta, de jelen pillanatban Lo megmentése jobban izgatott. Miután megvoltam a tisztítással, lefertőtlenítettem a sebet, majd óvatosan bekötöttem, hogy még véletlenül se okozzak neki fájdalmat.

-Kész – álltam fel, s egy megkönnyebbült sóhaj szaladt ki a számon.

-Köszönöm – eresztett meg egy halvány mosolyt.

Az a lány, aki eddig erős volt, megtört. Képes lett volna mindent feladni, mert úgy érezte, hogy senkinek sincs rá szüksége, pedig ez nem igaz. Simon belehalna, ha őt is elveszíteni. Lehet, hogy nem tudom milyen a kapcsolatuk, de Simon talán lányaként szereti... A barátai sem kivételek, mert olyan kötelék van köztünk, mint testvéreknél szokás, s talán ha most feladta volna Lo, akkor Dean zuhant volna a mélybe fájdalmában. Lehet, hogy nem látja, de többen szeretik, és aggódnak érte, mint azt hiszi.

-Ki tette ezt veled? – ültem le mellé az ágyra. Fejét a másik oldalra fordította, így kerülte el a pillantásomat. Óvatosan álla alá nyúltam, s visszafordítottam felém az arcát – Ki volt? – kérdeztem meg újra, de még mindig nem válaszolt. Ki tehette ezt vele? Senki se akarná, hogy baja essen kivéve Nesst, és Jamest... – James művelte ezt veled? – hangom idegesen csengett. Ha megtudom, hogy ő volt az a szemét, aki bántani merte Lo, akkor nem állok jót magamért – Lo! – szóltam rá. Tekintetem az övébe fúrtam, de még így se tudtam semmit se kiolvasni szemeiből – Az ő műve, igaz? – simítottam végig az arcán.
-Jobb ha nem tudod... – szólalt meg – Ne ártsd bele magad, vagy jobban megjárod, mint most én. Ellene még te sem tudsz semmit se tenni, Zayn. Kérlek maradj ki ebből! Nem akarom, hogy bántson. Elég volt, hogy módosította az alkunkat...
James! Ugrott be unokatestvérem neve az alku hallatán. Hogy tudta hidegvérrel bántani, azok után, hogy részegen felhívott, hogy még mindig mennyire szereti őt? Ha tényleg szeretné, akkor nem tette volna ezt vele...

-Nem fogod elmondani, igaz? – megrázta a fejét, s úgy tűnt, hogy ezzel lezártnak tekintette a témát.

Néhány percig csend honolt a szobában, majd felálltam, hogy keressek egy másik szobát. Az ajtóhoz osontam, és halkan nyitottam ki.

-Zayn! – szólt utánam. Felvont szemöldökkel megfordultam – Ne menj el! – halványan elmosolyodtam, majd bemásztam mellé az ágyba. Szorosan hozzám bújt, mint egy szeretetéhes kislány, aki kiskorában nem kapta meg a kellő szeretet – Köszönöm – motyogta, majd álomba merült. Egy ideig csak néztem őt, ahogy édesen szuszog, s már korántsem emlékeztetett arra a Laurenre, akivel a reptéren találkoztam. Mintha egy kicsit megváltozott volna. Jó irányba. Talán Simon is ezt akarta elérni...

(Ha még megy a zene, akkor leállíthatod :) )

Lauren:

Reggel a nap gyér sugarai keltem, amik nem hagytak tovább aludni. Persze, hogy ilyenkor akar sütni az a rohadt Nap.
Fészkelődni kezdtem, s éreztem, hogy a derekamon pihenő kar jobban szorított magához. Óvatosan megfordultam, és Zaynnel találtam szembe magam, aki még az igazak álmát aludta, amiért roppant irigyeltem. Legalább ő még aludhat...
Nem volt erőm kimászni az ágyból, mert úgy vonzott magához, mint mágnes a vasat. S még Zayn jelenléte sem kergetett világgá, mint máskor.
Kezem fejem alá temettem, s így néztem ahogy alszik. Olyan más volt. Nem az öntelt sztár – még ha nekem sose mutatta ki, hogy ő híres – hanem csak Zayn.
Te jó ég! Miket hordok itt össze? Miért nézem még mindig. Miért nem másztam ki még az ágyból?
Fejemben cikázó gondolatok eltűntek, amint megint ránéztem. Közelsége megnyugtatott, s minél közelebb került hozzám, annál jobban akartam eltaszítani. Viszont sosem sikerült. Valami oknál fogva szükségem volt rá...
Egy ideig még néztem, ahogy aludt, majd hirtelen felindulásból puszit nyomtam az arcára. Igaz tegnap már megköszöntem neki, ami értem tett, viszont kimondhatatlanul hálás vagyok, még mindig érte, s talán ezzel az apró gesztussal sikerült kifejeznem, hogy mennyire.

-Lo? – nyitogatta a szemét Zayn. A francba! Valamit ki kell találnom, hogy nehogy lebukjak a puszi miatt.

-Csak álmodsz, Zayn. Ez csak egy álom – hadonásztam össze-vissza, miközben úgy beszéltem, mint a filmekben, mikor valakit rá akarnak venni arra, hogy visszaaludjon. Szerencsémre sikerült elérnem, mert a lustaság alig egy perccel később újra mély álomba merült. Óvatosan kibújtam a karja alól, majd kiosontam a szobából, hogy nyugodtan aludhasson.

A szobámba igyekeztem, s mikor bementem rögtön letámadtam a szekrényem, s kivettem belőle a fekete topom, és a saját kezűleg szétvagdosott fekete farmerom, majd a ruhákkal együtt bevonultam a fürdőbe. Gyors zuhanyt vettem ügyelve a kezemre. Miután elvégeztem minden teendőmet, levánszorogtam a nappaliba, s bekapcsoltam a laptopom. Elnézelődtem a neten, de semmi érdekes nem volt. Miután meguntam a semmit, egyből youtube-on kötöttem ki, ahol merő kíváncsiságból beütöttem a dalt, amit Zaynnel fogunk énekelni, s rákattintottam az eredeti változatára, és hallgatni kezdtem. S csak azt tűnt fel, hogy lassan már hatodjára indítottam újra.

A Heart Attack felkeltette az érdeklődésemet, Demi Lovato többi dala iránt. A most megjelent albumján szereplő összes dalt meghallgattam és elkönyveltem, hogy nem is olyan rosszak. Te jó ég! Mi lett velem? Mit tettél velem, Zayn? Miért tetszenek ezek a nyálas dalok? Hová tűnt a rocker csajszi, aki voltam? És a legfontosabb. Miért nem tudok rád haragudni?
Egymást követték a számok az albumról, s amikor a Heart Attackhez ért, halkan dúdolni kezdtem a részem. Lépéseket hallottam, és legjobb barátom tűnt fel a nappali előtt. Először kómásan elsétált, majd visszafordult, és beszáguldott hozzám. Egyből megölelt, vagy inkább kinyomta belőlem a szuszt.

-Aggódtam érted – engedett el – Hol voltál? – heveredett le a földre törökülésben.

-Elvittem Marknak az anyagokat, és találkoztam Vele – pillantottam le a csuklómra, amin még mindig Zayn gondosan elkészített kötése volt. Dean is követte tekintetével az enyémet, és észrevette a kötést.

-James tette ezt a kezeddel? – kérdezte idegesen. Mintha csak Zaynt hallanám. Miért kell egyből beletrafálniuk mindkettőjüknek? Még szerencse, hogy a részleteket nem tudják...

-Az most mindegy. Elintéztem, hogy egyikőjük se zavarjon többet – dőltem hátra a kanapén, mikor elindult a következő szám, és csak akkor kaptam észbe, hogy mi szól éppen – Dean, baj van! – mondtam riadtan – Demi Lovatot hallgatok... – kijelentésemre elröhögte magát, hiszen tényleg abszurdnak tűnt, hogy popot hallgatok – Ez nem vicces! Segíts!

-Mi nem vicces? – jelent meg Shane.

-Lo popot hallgat – mondta röhögve Dean, mire Shane nevetésben tört ki, s egyikőjük sem szándékozott segíteni. Shane maga felé fordította a laptopom, és azonnal abbahagyta a kacagást. Arca lesápadt, s kikapta az ölemből a gépem, majd valamit pötyögött rajta, míg végül elindult rajta a kedvenc számom a Green Daytől. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel, hogy végre valami zene megy. Énekelni kezdtem, s felhozta egy régi emlékem, amit míg élek sosem felejtek el. Odavánszorogtam Shane-hez, és kinyomtam a zenét. Értetlenül nézett rám, de aztán leesett neki, hogy miért kapcsoltam ki a kedvenc számom.

-Sajnálom – hajtotta le a fejét bűnbánóan.

-Semmi baj – rántottam meg a vállam nemtörődést színlelve, majd lehuppantam Dean mellé a földre, s a fejem a vállára hajtottam – Hiányzik a régi énem – sóhajtottam, mire legjobb barátom szorosan magához húzott.

-Akkor ezen könnyen segíthetünk – hallottam a hangján, hogy mosolyog – Deszkázni fogunk. Nem is akárhogy – mondta sejtelmesen. Érdeklődve ránéztem, s hatalmas, levakarhatatlan mosoly pihent az arcán – Mennyire csúszik a folyosó? – érdeklődött.

-Semennyire. Miért? – kérdeztem kíváncsian.

-Mi a legfőbb szabály, amit sosem szeghetsz meg? – csillogott Dean szeme, amint kimondta a kérdést.

-Sose deszkáz a házban – válaszolt helyettem Shane. Örömömben felugrottam, majd először Shane nyakába ugrottam, utána Deanébe. Mindkettőjüket megfojtottam a szeretetemmel. Miután kifojtogattam magam felrohantam a szobámba, és kivettem két deszkát, s a kedvencemet kerestem, amit még Simon elől dugtam el, hogy ne tudjon azzal büntetni, hogy elveszi tőlem.

-Itt nincs – csaptam be dühösen a szekrény ajtaját, majd az ágyhoz mentem. Letérdeltem, s bekukucskáltam az ágy alá, ahol ott virított a deszkám. Azonnal hasra feküdtem, és bemásztam érte. Miután sikeresen kikúsztam a másik két gördeszkáért mentem. Felvettem azokat, majd kifutottam a szobámból, vissza a nappaliba. Odaadtam a fiúknak is a deszkát, majd a ház legjobb részére vezettem barátaimat, ami Simon szobája előtt volt, s még a nagybátyám szobája is beletartozott, az irodájával együtt, ugyanis remek akadálypályának lehetett használni.

-Simon ezért tuti kinyír – kuncogott Shane – Akkor vágjunk bele!

Lerakta a földre a deszkát, majd ráállt, s bemelegítő köröket tett. Deannel két kör után csatlakoztunk hozzá, s miután kellőképpen bemelegítettünk, nekikezdtünk kiépíteni az akadályokat. Mikor kész lett a pálya megbeszéltük a szabályokat, majd újra deszkázni kezdtünk. Aki elsőként ér vissza, az lesz a nyertes, és kérhet valamit. Már épp indulni készültünk, amikor Harry és Zayn jelent meg kómás fejjel.

-Mit akartok? – kérdeztem flegmán. Nem igaz, hogy el kell rontaniuk a „szegjünk meg minden szabályt”! Gondolom Simon szólt nekik, hogy mikor kell felhívni őt. Biztos mindjárt előveszi valamelyik a telefonját, s rácsörög a drága nagybátyámra.

-Beszállni – jelentette ki Zayn.

Sunyin összenéztem barátaimmal, s időt kértünk átgondolni a dolgot. Tudtuk, hogy a mostani pálya, még nekik is piskóta lenne, ezért gyorsan átalakítottuk olyanná, amit csak a fél-profik tudtak megcsinálni, nem azok, akik csak valamilyen szinten elsajátították a deszkázás alapjait.
Újra felálltunk a starthoz, és újra elmagyaráztuk a szabályokat nekik, de csak egy kis módosítással mentek bele. A változás csupán annyi volt, hogy a győztes eldöntheti, hogy ki lesz az az egy ember, akitől bármit kérhet. Nem féltem, hogy legyőznek, inkább azon agyaltam, hogy kitől kérjek majd valamit. Dean és Shane szóba se jött. Csakis Bongyi, és Zayn. Annyit kell tennem, hogy leiskolázom őket, s egy napra a szolgám lesz valamelyikőjük, és mindent meg fog tenni, amit mondok neki.
Háromtól visszaszámoltunk, majd kezdetét vette a verseny. Eleinte hagytam, hogy a két újonc vezessen, de amikor az első akadályhoz értünk, megelőztem őket, s a legjobb trükkömet vetettem be Simon ágya felett. Mikor a deszkám visszaérkezett a padlóra , azonnal újabb löketett adtam magamnak, s folytattam az utam. Barátaim lemaradtak, mert ők fel akarták mérni, hogy mit tudnak az énekes pacsirták. Trükkök, szalonozások, és akadályok után elérkeztem a célegyenesbe Zaynnel a nyomomban. Nem tudtam, hogy ennyire jó, de nem izgatott, csak az érdekelt, hogy legyőzzem. Fej-fej mellett haladtunk, amikor hirtelen megszólalt.

-Álmomban adtál egy puszit – féloldalasan elmosolyodott, ezzel engem lassításra kényszerítve. Összeszűkített szemekkel néztem rá, s döbbentségemnek köszönhetően egy kis előnyre tett szert. Megráztam a fejem, és újra a győzelemre koncentráltam. Minden erőmmel azon voltam, hogy visszavágjak neki, de az utolsó pillanatban sikerült győznie.

-A kurva életbe! – szitkozódtam. Nem igaz, hogy legyőzött a saját terepem!

Megfordultam, hogy még véletlenül se kelljen Zayn önelégült mosolyát nézni. Amint megfordultam Deanék is feltűntek, amint Harryt támogatják. Mikor odaértek hozzánk, Bongyi a földre rogyott, s mindennek elhordta a deszkát.

-Kifogott rajta az ágy – röhögött Shane.

-Ó, pedig azt hittem, hogy annak te vagy az ura – gúnyolódtam Harryvel.

-Szeretnéd tudni, mi? – kérdezte egy kaján mosollyal az arcán. Közelebb mentem hozzá, s a füléhez hajoltam, hogy minden szavam jól hallja.

-Harry – kezdtem bele mézes-mázosan – Mivel nem te vagy az utolsó férfi, akarom mondani gyerek a világon, sőt ha utolsó lennél, akkor sem. Felőlem eljátszhatsz a gondolattal, de csakhogy tudd, soha a büdös életbe nem fogsz elcsábítani, s még az ágyadba se fogsz cibálni – felálltam, s egy elégedett mosollyal az arcomon elindultam, majd megtorpantam – Egyébként, azt hittem, hogy komoly a dolog a barátnőddel, de úgy látszik tévedtem. Szólj, ha találtál újat – intettem egyet neki, majd bevonultam a szobámba, s hanyatt dőltem az ágyon. A plafont kezdtem el tanulmányozni, és éreztem, hogy lassan kezd visszatérni az a Lo, aki Zaynék érkezése előtt voltam.

Telefonomat elvettem az éjjeliszekrényemről. Pont jókor, ugyanis, amint a kezembe került megszólalt. Simon neve villogott a kijelzőn. Tétovázva ugyan, de felvettem.

-Szia! – köszöntem bele kedvesen.

-Örülök, hogy sikerült feltöltened a telefonod – mondta gúnyosan – Van valami közöd a betöréshez, a régi lakásotoknál?

-Örülök, hogy ennyire bízol bennem – feleltem ironikusan – Van valami más ok, amiért felhívtál? – kérdeztem, de bár ne tettem volna.

-Van. Kérlek add át a telefont Zaynnek – mondta.

-Oké – suttogtam. Tudtam, hogy nem kellett volna hagyni Zaynnek, hogy bekösse a kezem, de mégis megengedtem neki, s nem azért, amit mondott, hanem egyszerűen már nem volt erőm vele harcolni. Normális esetben azonnal elküldtem volna melegebb éghajlatra, de akkor, ott, abban a pillanatban nem ment.

Kimásztam az ágyból, s elindultam megkeresni Zaynt. Először a szobájába mentem be, de nem volt ott. A nappaliból nevetés szűrődött ki, ezért következő utam oda vezetett, s azonnal megtaláltam a keresett személyt. Egy „Simon beszélni akar veled” mondattal adtam oda a telefonom. Valami koncertről, és egyéb fontos dolgokról beszélgettek, amikor Zayn megkért rá, hogy keressem meg a göndört. Szem forgatva hagytam el a nappalit, s egyenesen Bongyi szobája felé csoszogtam. Illedelmesen, minden kopogás nélkül benyitottam, de Harrynek hűlt helye volt. Benéztem a banda többi szobájába is, de ott sem találtam meg. Egy kósza gondolatként eszembe jutott, hogy Ness szobájában is lehet, de azonnal kivertem a fejemből, mert Bongyit nem gondoltam annyira hülyének, hogy bemenne az oroszlán barlangjába. Végül hosszas tanakodás után Alex szobája mellett döntöttem.
Minden kopogás nélkül nyitottam be a lányhoz, aki éppen Harry ajkait falta hevesen. Döbbentségemben szóhoz se jutottam, s még mozdulni se tudtam. Harry és Alex? Próbáltam megemészteni, hogy Bongyinak barátnője van!? Néhány percig csak ott álltam, amikor valaki a nevemet kiáltotta. Megfordultam, hogy megnézzem ki az, s Zayn mérges arcát láttam. Kisétáltam a szobából, hogy ne buktassam le magam a gerlepár előtt, s a morcos maci bandukoltam.

-Mondd, miért olyan nehéz Harryt lehívni a nappaliba? – kérdezte idegesen. Válasz helyett, csak megragadtam a csuklóját, s a szerelmespárhoz húztam, akik még mindig odaadóan nyálpinpongoztak. A srác arcára néztem, aki hasonlóan reagált, mint pár perccel ezelőtt én. Nem sok kellett hozzá, hogy ne kezdjek hangos nevetésbe.
Halkan kislisszoltunk a szobából, és a banda maradék tagjába ütköztünk, akikhez társultak még a barátaim, és az ellenségem.

-Harry? – érdeklődött Liam. Zayn nem válaszolt, hanem Alex ajtajára bökött. Mint egy csorda úgy indultak meg, hogy megtudják mi az, ami ennyire sokkos állapotba kergette a fiút. Hatalmas mosollyal az arcomon mentem utánuk, miközben Zaynt is magam után vonszoltam. Amikor mi is beértünk a szobába, a pár már más helyen állt, de még mindig smaciztak.

-Harry!!! – visított Nessa. Már csak ez hiányzott. Ness rinyálása... Jobban bírja tüdővel, mint bármelyik énekes a világon – Te, Alexszel jársz? – akadt ki. Vanessa műsora: első felvonás – De-de ő, csak egy stylist! Mégis vele kezdesz ki, helyettem?? – ordította visítva – Mivel fenyegetett meg? Kitálal a sajtónak? Terhes tőled? Esetleg leszbi? Vagy arra kért, hogy tanítsd meg csókolózni, mert ő csókol a legbénábban? – sorolta értelmetlen kérdéseit. Néha elgondolkozok rajta, hogy hogy lehet ennyire idióta. Nem látja, hogy egyik se a felsorolt zagyvaságai közül?

-Ti mióta vagytok itt? – kérdezte megszeppenve Alex.

-Egy ideje – feleltem.

-Vanessa – sóhajtott Harry – Igen, Alexszel járok, mert szeretem – derekánál fogva átölelte, s puszit nyomott a hajába.

-Ha megbántod... - kezdett bele Zayn.

-Nem fogom – ígérte meg Bongyi.

Ness hisztizni kezdett, míg rajtam kívül mindenki gratulált a gerlepárnak. Az ajtófélfának dőltem, s onnan néztem Nessa műsorát. Visított, csapkodott, és a földön hempergett, miközben állítása szerint átkokat szórt Alexre.

-Most azonnal indulok haza – hallottam nagybátyám hangját a telefonból. Mindenki Zayn felé kapta a fejét, s a társaságon eluralkodott a pánik. Harry idegesen a hajába túrt, Alex Bonygihoz bújt, olyan szorosan, mintha most lennének utoljára együtt. Lou idegesen járkált a szobában, Niall egy csokit kezdett majszolni, amit a zsebéből húzott elő. Liam Vanessat próbálta felállítani, míg Zayn visszaadta a telefonom, amit zsebembe süllyesztettem.

-Tommo, van valami ötleted? – érdeklődött Harry, de Tapsi Hapsi csak a fejét rázta.

Zayn égető pillantását éreztem magamon, de nem foglalkoztam vele, hiszen az jobban aggasztott, hogy Simon idetart. Ha megtudja, hogy ott voltam a házban, s hogy odaadtam a drogot Marknak, és ami azután történt, szinte biztos, hogy apácazárdába küld.

Hirtelen egy kéz ragadta meg a csuklómat, s kivonszolt a szobából. A szobámig húzott, ahol leültetett az ágyamra, majd kulcsra zárta az ajtómat, és felém fordult.

-Nem erre akartam használni a kívánságot, de muszáj leszek, mert különben Hazza és Lex fogja megszívni – túrt a hajába – Beszéld rá Simont, hogy engedje meg nekik, hogy járjanak.

-Zayn – felálltam, s a fiúhoz mentem – Sosem teszek meg semmit, amit tőlem kérnek, szóval ezt bebasztad. Sok sikert ahhoz, hogy meggyőzettek a nagybátyámat – indultam az ajtóhoz, de visszahúzott a karomnál fogva.

-Simon most nincs olyan kedvében, hogy mi sikeresen rá tudjuk venni arra, hogy megengedje Harrynek, hogy Alexszel járjon.

-Szívás – kikerültem őt, és újra megpróbáltam kiszabadulni a szobámból, viszont megint sikertelenül, mert Zayn a falnak lökött, s nem engedett el.

-Legyőztelek, Lo. Teljesítened kell, amit mondtam – jobban szorította a csuklóm, ami a fejem mellett pihent. Kísértetiesen hasonlított, ahhoz, amit James tett velem az első próbán. Eddig nem néztem ki Zaynből, hogy olyan, mint James, de ismét tévedtem. Úgy tűnik, hogy jobban hasonlítanak egymásra, mint azt eddig gondoltam.

-Egy fasz vagy, Malik! – sziszegtem a fogaim között – Olyan vagy, mint James – köptem a szavakat a szemébe. Arca megrándult, s még idegesebb lett, mint volt. Most először ijedtem meg tőle...

-Ne hasonlíts hozzá! – ordította – Nem tudsz rólam semmit.

Álltam a tekintetét, majd arra lettem figyelmes, hogy elengedte a kezemet, s ellépet előlem, így szabad utat adva a menekülésre. Minden erőmet összeszedtem, és elindultam az ajtó felé. Elfordítottam a kulcsot, s éreztem, hogy mindjárt megmenekülök.

-Lo, sajnálom! – kapott a kezem után. Azonnal kiugrottam előle, s minden szó nélkül feltéptem az ajtót, és kiviharoztam a saját szobámból.

A kertbe mentem, hogy lecsillapodjak egy kicsit, s hogy kitaláljak valamit Harry ügyében. Viszont nem ment könnyen, mert Zayn annyira felhúzott, mint senki más. Minden ötletemet, amit hasznosítani tudtam volna Simon ellen felváltotta a „most meghalsz Zayn merénylet”. Végig futott az agyamon, hogy vízbe lököm, vagy ejtőernyő nélkül dobom ki a repülőből, de egyik sem tetszett úgy igazán. Ettől jobbal kell bosszút állnom rajta. S ekkor ugrott be, hogy hogyan tehetném meg. Sosem hittem, hogy valaha hálás leszek neki ezért, de most jött el az a pillanat, amikor igen.

„Megteszem azt, amire kértél” pötyögtem be az üzenetet, de azonnal kitöröltem. Mi van, ha megbánom? Ennyire még én sem vagyok szívtelen...

-Leülhetek? – kérdezte valaki mellőlem. Nem néztem rá, csak bólintottam egyet. Az illető velem szemben foglalt helyet, de még mindig nem izgatott, hogy ki az – Sajnálom! – felé kaptam a fejem, s megláttam, hogy Zayn az. Fel akartam állni, ahogy a magyarázatára is kíváncsi voltam – Nem tudom, hogy mi ütött belém. Csak felbaszta az agyam valami, és még te is rátettél egy lapáttal, s rajtad vezettem le. Meg tudsz bocsátani? – nézett rám bűnbánóan. Lehet azoknak a karamell szemeknek ellenállni? Igen, lehet. De azzal semmit sem oldok meg, ha továbbra is harcolni fogok vele, hiszen tegnap olyat tett, amit Deanen, és Shane-en kívül senki más nem tett volna meg értem. S ezért roppant hálás voltam neki, még ha nem is mutattam ki.

-Meg – hunytam le a szemem, majd egy mély lélegzetvétel után újra kinyitottam – De legközelebb nem fogok.

-Köszönöm – az ölébe húzott, s csókot lehelt a hajamba.

-Nem számít kérésnek az, hogy Simonnal beszéljek Alexék miatt – mondtam – Legyőztél deszkázásban, még ha figyelem eltereléssel is, de nyertél, ezért meghagyom neked a kívánságod, hogy arra használd fel, amire szeretnéd, ne pedig erre – fejem mellkasának döntöttem, s úgy néztem a szemébe – Amúgy is, ezzel remekül tudom bosszantani Simont – mosolyodtam el, mire Zayn felnevetett.

-Érdekes a kapcsolatotok – jegyezte meg.

-Az – értettem vele egyet – Tudod, nagybácsinak ő a legjobb, de apának borzasztó lenne, de én így szeretem. Csak ne tiltaná meg a házban deszkázást.

-Szörnyű lehet – kuncogott – Hogy bírod?

-Szarul. Mindig ki kell mennem az utcára – dramatizáltam túl – A forgalom, meg elviselhetetlen.

Éreztem, hogy Zayn teste rázkódik a hülyeségem miatt.

-Segítesz a Halex hadműveletben? – kérdeztem tőle.

-Halex? – szaladt fel a szemöldöke, de miután elmagyaráztam neki, hogy mi is az, már neki is tetszett a név a tervünknek – Segítek, de szerintem most gyakorolnunk kéne a szombati adásra – Megyünk próbálni? – kérdezte – Így elkerüljük Simont – tette hozzá.

-Még szép! – pattantam fel az öléből. Röhögve felállt, majd együtt indultunk el a stúdióhoz.

Alex:

Zakatoló szívvel vágtam be magam mögött az ajtót. Annyira elegem volt ebből a napból. Mi az istenért nem tudta tartani a száját az a buta liba? Ha Ness nem nyavalygott volna, akkor most nem lennénk ekkora pácban. És még Harry sincs itt velem, mert valami sürgős dolga akadt. Pont most, mikor a legnagyobb szükségem lenne rá. Elkeseredetten vágtam le a kulcsom az ajtó melletti kis szekrényre, majd kabátomat a fogasra dobtam, és betrappoltam a nappaliba. Levetettem magam a kanapéra, majd fejemet az egyik díszpárnába fúrva kiáltottam egy nagyot. Némileg megnyugodva álltam fel, majd megigazítottam a ruhám, és a konyhába mentem, hogy keressek valami ehetőt. Csináltam magamnak egy szendvicset, öntöttem egy pohárba narancslét, és egy tál epret is elővettem a hűtőből. Tálcára pakoltam a finomságokat, és visszasétáltam a nappaliba. Bekapcsoltam a tévét, de mivel semmi értelmes műsort nem adtak, ezért inkább csak háttérzaj gyanánt szolgált. Kezembe vettem a szendvicsem, majd egy nagyot haraptam belőle. Pár falat után viszont elment az étvágyam, ezért lehúztam a narancslét, és az epret kezdtem majszolni. Imádtam az epret, most valahogy mégsem esett jól, mert nem arra volt szükségem. Csakis Harry-re lett volna, de ő nem volt velem. Idegesen löktem arrébb az epres tálat, majd lábaimat felhúzva átkaroltam őket, és rájuk hajtottam a fejem. Most mégis mi a francot fogunk csinálni? Simon őrjöngött, és meg is van rá az oka. Hiszen mikor elvállaltam a munkát aláírtam a szerződést, és Simon is direkt kihangsúlyozta, hogy nem lehet semmilyen hasonló kapcsolat köztem és egyik srác között sem. Már csak az hiányzik, hogy a nyakamba akasszanak még egy pert is. Sírni lett volna kedvem. Legszívesebben tomboltam volna. De ezt nem tehettem meg. Nem sajnáltathatom magam, hiszen avval semmivel sem leszek előrébb. Fejemet érdeklődve kaptam fel, amint meghallottam a csengő hangját. Mint aki gombostűbe ült úgy pattantam fel, és remélve, hogy Harry az rohantam az ajtóhoz. Kinyitva viszont nagyot kellett csalódnom. Nem Harry volt az, hanem Simon. Arcomon szétterülő mosolyom lehervadt, és nagyot nyeltem.

-Szia Simon! – köszöntem neki halkan, miközben tekintetemet végig a cipőm orrán tartottam.

-Alex! – biccentett felém kimérten.

-Gyere be! – álltam el az ajtóból. Simon nagy léptekkel szelte át az előszobát, hogy aztán a nappali közepén lefékezve várakozón nézzen rám. Tudtam, hogy valami magyarázatot vár, de mivel lehetett volna ezt mégis megmagyarázni? Szeretem Harryt ennyi az egész. Ő jelenti számomra a világot, és semmiképp nem mondok le róla. Még Nessa kedvéért sem, aki nyílt titok, hogy eléggé rámozdult Harryre.

-Nincs valami mondanivalód a számomra? – kezdett el dobolni a lábával Simon, majd szemöldökét felhúzva egyenesen a szemembe nézett. Tekintetet egyenesen belém hatolt, és felébresztve gondolataimból arra késztetett, hogy lelépjek a nappaliból, a házból, sőt az országból is. De nem hagyhatom magam megfutamítani. Nem hagyom, hogy bűntudatot ébresszen bennem azért, mert szeretem Hazzát.

-Mivel valószínűleg már mindent tudsz, azért azt hiszem nincs – válaszoltam neki nyugodtságot erőltetve magamra, de valójában remegett a gyomrom, és a lábaim is alig akartak már megtartani.

-Tudod Alex tőled többre számítottam – sóhajtott fel, majd helytelenítően megcsóválta a fejét – Azt gondoltam, hogy Te egy olyan ember vagy, aki szereti azt amit csinál, és nem kockáztatná a munkája elvesztését.

-Kölcsönös a csalódottságunk Simon. Mert én pedig azt gondoltam rólad, hogy szereted annyira a srácokat, hogy ne zavarjon, ha boldogok – válaszoltam, majd hátat fordítottam neki, hogy ne lássa az előtörni készülő könnyeimet.

-És mégis meddig? Amíg Harry rád nem un? Ezután pedig bosszúból el nem kotyogsz mindent egy újságnak? – emelte fel a hangját. Szavai szívembe martak, és alig tudtam válaszolni neki. Mégis erőt vettem magamon, hogy összeszedve magam halkan válaszoljak neki.

-Köszönöm Simon. Jól esik, hogy ennyire bízol bennem, vagy akár Harryben. Pedig úgy gondoltam, hogy eddig nem adtam okot arra, hogy kételkedj bennem.

-Ez nem a bizalomról szól Alex. Nekem szem előtt kell tartanom a srácok jövőjét, és egy újabb balhé nagyon sokat ronthat rajta. Éppen ezért kell választanod… – mondata végére fejét lehajtotta, mintha azt akarná tudatni, hogy neki sem könnyű ez a helyzet, és ő sem szívesen teszi ezt. De ez egy nagy hazugság volt. Ha annyira nem akarta volna megtenni, akkor nem tette volna meg – A munkád, vagy Harry, Alex? A döntés rajtad áll – ahogy közeledett mondandója végére egyre halkabb lett, az utolsó szótag pedig szinte alig volt hallható. Nagyot nyelve fogtam fel, hogy mire is akar ezzel kilyukadni. De gondolkoznom nem kellett. Imádtam a munkám, és éppen ezért volt nyilvánvaló, hogy hogy döntök. Mert míg a munkámat imádtam, addig Harryt elmondhatatlanul és szívem legmélyéből szerettem. Jobban, mint eddig bármi, vagy bárki mást. Ő jelentett számomra mindent, és nélküle nem tudtam elképzelni a jövőm – Adok egy napot, hogy átgondold a dolgot – mondta Simon, majd egyelőre lezártnak tekintve a témát a kijárat felé indult.

-Nincs mit átgondolnom Simon – szóltam utána. Simon meglepetten fordult vissza felém.

-Szóval nincs? – kérdezte felhúzott szemöldökkel.

-Nincs. Azt kéred, hogy válasszak Harry és a munkám között? Tudod ez nem is olyan nehéz döntés, mint gondolod. Munkám lehet még több száz, vagy ezer, de olyan srácot, mint Harry nem találok még egyet. Szóval köszönöm, hogy adtál egy lehetőséget arra, hogy bizonyítsak a szakmában, de azt hiszem, most mennem kell – mondtam neki, majd bele sem gondolva, hogy épp most vesztettem el a munkám indultam meg az ajtó felé.

-Mégis hová mész? – nézett rám úgy, mint aki meg van őrülve – Hiszen ez a te házad.

-A stúdióba összeszedni a cuccaim – mosolyogtam rá, majd belebújtam a dzsekimbe. Valójában felszabadító érzés volt, hisz végre nem kell majd bujkálnunk előle Harryvel. Már ha Harry még mindig velem akar lenni. A mai viselkedése nem esett jól, hiszen hazaküldött, hogy pihenjek le, neki úgyis dolga van. De nem gondolkodhatok ilyeneken, hiszen szeretem őt, és bízok benne.

-Szóval így döntöttél? – szólt utánam Simon.

-Igen így – válaszoltam neki, majd kulcsaimat és táskám felkapva indultam el kifelé.

-Csak nehogy megbánd.

-Nem fogom – szóltam még vissza, majd levágtattam a lépcsőn. Tényleg úgy gondoltam ,hogy nem fogom megbánni. Hiszen ha Harry itt van nekem, akkor minden rendben lesz. Bepattantam a kocsimba, és a stúdió felé hajtottam. Minél előbb le akartam rendezni, még mielőtt Harry fülébe jutna, és megállítana. Leparkolva a stúdió előtt érdekes látvány fogadott. Zayn és Lo tartottak épp a bejárat felé, miközben egymást ugratva nevetgéltek. Arcomra mosoly kúszott, majd kipattanva a kocsiból feléjük siettem.

-Sziasztok! – köszöntem rájuk.

-Alex? Szia! Hát te? Azt hittük otthon vagy. – nézett rám meglepetten Lo. Mint akit épp most kaptak rajta valami eget verően rossz dolgon.

-Nos, mint látod mégsem. Ahogy látom ti sem. Szóval végre beláttátok?

-Mégis mit? – tágultak ki Lo szemei, mintha nem tudná, hogy miről beszélek, pedig nagyon is tudta, majd távolabb lépett Zany-től.

-Semmit Lo… Semmit – mondtam, majd elhaladva Zayn mellett, aki az ajtót tartotta, rá kacsintottam.

-És amúgy te mit csinálsz itt ilyenkor? – kérdezte Zayn.

-Összeszedem a cuccaim – rándítottam meg a vállam nemtörődömséget színlelve. Valójában sajnáltam, hogy elveszítettem a munkám, hiszen szerettem azt, amit csináltam, de úgy döntöttem, hogy nem lovalom magam letargiába.

-Ezt hogy érted? – nézett rám meglepetten Lo.

-Felmondtam. Vagy kirúgtak, ahogy vesszük – mondtam, de most már meg sem próbáltam úgy tenni, mintha hidegen hagyna.

-Hogy? De mégis miért? – tágultak ki Zayn pupillái. Lo-val jelentőségteljesen ránéztük, mintha azt mondanánk, „Ó ne már komolyan?” mire Zayn-nek leesett – Szóval tényleg kirúgott, mert Hazzával jársz?

-Igen úgy tűnik – húztam el a szám, majd tovább indultam a kis szoba felé, ami a ruhapróbákra volt kialakítva.

-És te ezt csak ennyiben hagyod? – szaladt utánam Lo.

-Mégis mit kéne csinálnom? Ha dühöngök sem lesz jobb. És majd találok másik melót – próbáltam nyugodtságot erőltetni magamra, de hangom meg, megremegett.

-De akkor is! – állt Lo mellé Zayn is.

-Inkább segítsetek pakolni. Úgyse fogjuk itt és most megváltani a világot – erőltettem mosolyt az arcomra.

-Jó. De ez még nem lezárt üg. – mondta Lo, majd mind a kis szoba felé indultunk.
Negyed óra múlva nagyjából kipakoltuk a helyet, már csak néhány dolog volt. Furcsa volt dobozolni a cuccaim, mivel mindegyikhez fűződött valami emlék is. Ilyen volt például a „The best stylist” feliratú bögre, amit még Liam-től kaptam, vagy a hamburger mintás vállfa, amit még Niall adott szülinapomra. Zayn épp egy dobozt vitt kifelé a kocsiba, mikor meglökte az asztalt, leborítva a táskám, amiből minden cucc kiömlött.

-Bocs Alex – nézett rám.

-Semmi gond Zayn. Összeszedem, te menj csak – mosolyogtam rá, majd elkezdtem felszedni a cuccokat, Ő meg tovább ment a dobozzal.

-Ez meg mi? – vette fel egy levelet Lo.

-Oh az? Valójában fogalmam sincs. Reggel vettem ki a postaládából, de még nem volt időm elolvasni. – mentem oda hozzá.

-Érdekesnek tűnik – nézett végig a cikornyás betűkön – Nem bontod ki? – nyomta a kezembe. Megforgattam a borítékot a kezembe, majd megnéztem a feladót. A feladó helyére szépen formált betűkkel „Fashion Avards” volt pingálva. Meglepetten tépetem fel, majd kihajtogattam a lapot, és olvasni kezdtem. Pár sor után tátva maradt a szám. Ez most komoly? Lo odalépett hozzám, majd kivéve kezemből a levelet kezdett el olvasni.

-Alex ez nagyszerű! – adta vissza a levelet. – Az év stylistja? Ez remek.

-Valóban. De nem egy munkanélküli stylistnak. – húztam el a szám.

-Mint mondtam az a téma még nincs lezárva. – nézett rám elszántan Lo. Sóhajtva egyet zártam le a témát, majd lerakva a levelet folytattuk tovább a pakolást. Közben Zayn is visszaérkezett, majd el is tűnt a következő dobozzal.

-Harry mit szólt hozzá, hogy kirúgtak? – kérdezte Lo, miközben az íróasztal tartalmát ürítette ki. Én háttal állva neki a szekrényt próbáltam kiüríteni, de nem volt könnyű dolgom, mivel televolt apró kacatokkal.
-Semmit – mondtam halkan.

-Hogy? Nem is szóltál neki? De hát miért? – kérdezte meglepetten. Hallottam, ahogy Zayn is visszaér.

-Nem. Nem akartam, hogy netán valami butaságot csináljon. Nem nagy dolog az egész tényleg. Bár szerettem ezt a melót, de majd találok másikat. Harry sokkal fontosabb nekem, mint a munka. Épp ezért nem is bánom a döntésem – zártam le a monológom. Mivel nem érkezett semmi válasz, vagy reakció, ezért beleraktam az utolsó vállfát a dobozba, majd megfordultam. Viszont ne az a látvány fogadott, amire számítottam. Zayn és Lo helyett csak egy személy volt a szobában, mégpedig Harry.

-Harry? Te meg hogy kerülsz ide? – néztem rá meglepetten. Arca kifürkészhetetlen volt, és csak nézett. Nem mondott semmit, csak arcomat nézte – Harry? – szóltam újra, hátha kicsikarok belőle végre valamit. Viszont ahelyett, hogy bármit is mondott volna, gyors léptekkel átszelte a köztünk lévő távolságot, majd ajkait ajkaimra tapasztva megcsókolt. Csókja követelőző volt, de ugyanakkor gyengéd is. Először csak apró puszikkal hintette be szám, de hamar tovább lépett, és mikor ajkaim elváltak, átnyomakodott és nyelvemre találva vad táncot kezdett vele – Haragszol rám? – kérdeztem zilálva amint elváltak egymástól ajkaink, és homlokát enyémnek döntötte.

-Fontosabb vagyok neked a munkádnál? – kérdezte nem foglalkozva az én kérdésemmel.

-Sokkal, sokkal fontosabb. De azt hittem, hogy ezt tudod – mosolyodtam el halványan.

-Most már igen – mosolyodott el Ő is.
-Szóval eddig nem?

-Nem voltam benne biztos – nézett rám bűnbánóan – Haragszol rám? – tette fel azt a kérdést, amit én az előbb neki.

-Dehogy haragszom Harry. Megértem ,hogy nehezen bízol meg a lányokban, és mindig hátsó szándékot keresel a tetteik mögött. De azt akarom, hogy tudd, hogy én azért vagyok veled, mert szeretlek! Nem pedig azért, mert ebből hasznom származik – mondtam, majd egy apró puszit leheltem szája sarkába.

-Tudom, hogy nem azért vagy velem. Hiszen eddig csak hátránnyal járt – húzta el a száját.

-Valóban? – kérdeztem tőle kacéran, majd most én tapasztottam ajkaimat ajkaira. Hosszú és heves csókot váltottunk, majd leültünk a szoba közepén lévő kanapéra. Hátamat Harry-nek döntöttem, fejem pedig vállára hajtottam. Szükségem volt arra, hogy tudjam itt van nekem. És itt volt. Hosszú percekig néma csendben voltunk, de szavak nélkül is tudtuk,hogy mit gondol a másik. Harry a karomat simogatta, én pedig próbáltam minél jobban karjaiba bújni. Mind a ketten gondolatainkba merültünk. Nem tudom mennyi idő telt el így. Nem is számított. Ha velem volt semmi sem számított. „Csendes pihenőnket” végül az ajtó nyitódása zavarta meg.

***

Ne maradjatok csendben! :)