1.Bongyorka

Sziasztok!

Itt vagyok az első résszel. Igaz ez még nem olyan izgalmas, de majd a második vagy a harmadik rész után beindulnak az események. :) Komment határt nem szabok. Aki akar az ír, aki nem az nem. De azért örülnék egy kis visszajelzésnek, hogy ki mit gondol. :)
Köszönöm, a komikat a prológushoz. Nagyon jólestek. :) Jó olvasást hozzá! :)

Nyár. Erre vártam egész évben. Mint frissen érettségizett diák nincs semmi dolgom, csak várni, hogy megkapjam a papírokat, hogy melyik egyetemre vettek fel. Igen, most kezdődik egy gondtalan három hónap, ami egészen szeptemberig tart. Nem várt kalandok és Európa. Remélhetőleg ez fogja majd jellemezni a nyaram, ugyanis épp most készülök elhagyni Londont. Egyedül megyek-e? Nem, mert velem tartanak a barátaim, s miénk lesz a nyár.

-Mindent bepakoltál? – kérdezte a nagybátyám, akinél nyolcéves koromtól élek. Senki se tudja rajtunk kívül, hogy miért, és ez így van jól. Az oka fájdalmas része az életemnek, amiről sosem beszélek, inkább elfojtom magamban. Tudom, hogy nem lesz jobb, de nekem így könnyebb.

-Persze – cipzároztam be az utolsó bőröndömet is.

-Mihez fogok nélküled kezdeni? – sóhajtott.

-Mondjuk megtanulsz főzni, és szerzel egy barátnőt? – villantottam meg százwattos mosolyom. Nevetve megcsóválta a fejét Simon, és két bőröndöt kezdett maga után húzni. Én is csatlakoztam hozzá, és a maradékot cipeltem ki egészen a kocsiig, ahol bepakoltuk azokat. Elfoglaltam a jól megérdemelt helyem a vezetőülésben, és vártam, hogy a nagybátyám is beszálljon a kocsiba. Rosszalló tekintettel tette ezt meg, ugyanis nem szerette, ha miattam az anyósülésre kényszerült. Becsatolta a biztonsági övét, mert állítása szerint életveszélyesen vezetek, és ő még fiatal a halálhoz. Meg kell cáfolnom azt, hogy mások életét veszélyeztetem, mert az túlzás, bár ha gyorsulásin indulnék biztos, hogy megnyerném. Szóval mindenki biztonságban van otthon, főleg, ha én vezetek.
Bekapcsoltam a rádiót, hátha megy valami normális zene, ami a mai világban kizárt. Kedvenc csatornámra kapcsoltam, ahol éppen egy nyálas fiúbanda új száma ment. Hova süllyedt a világ? Egyáltalán valaki hallgat még zenét? Olyanra gondoltam, amit hangszeren játszanak, és nem számítógéppel csinálják meg az alapot.

-Megtanultál vezetni – röhögött Simon.

-Mindig is tudtam – néztem rá egy pillanatra, majd újra az útra figyeltem.

-Normálisan vezetsz, ha pop megy, ezért csak azt fogunk hallgatni, ha te leszel a sofőr – mondta határozottan a nagybátyám.

-Hogy mi? – fékeztem le a forgalom közepén. Ő sem gondolhatja komolyan, hogy nyálas pop zenéket kell hallgatnom. Legutóbb, mikor Justin Bieber szólt a rádióban majdnem karamboloztam. Ezek után akar popot hallgattatni velem?

-Lauren, nem állhatsz meg az út közepén! – szidott le Simon – El akarsz késni? – vonta fel a szemöldökét, mire kapcsoltam. Nemcsak beraktam a kedvenc rock CD, hanem újra a gázra tapostam, és most úgy vezettem a reptérig, mint Daniel a Taxi című filmben. A hatás kedvéért, még úgy fékeztem le. Ránéztem Simonra, és az arca hófehér volt. Hoppá! Mindjárt kidobja a taccsot.

-Jól vagy? – kérdeztem.

-Jobban leszek, ha kiszállok a kocsiból, és nem kellesz majd az autóban ülnöm, amikor vezetsz – csatolta ki az övét, és kinyitotta az ajtót, s egy gyors mozdulattal kipattant a járműből. Nevetve szálltam ki a kocsiból, és felnyitottam a csomagtartót, hogy kivegyem a bőröndjeimet. Simon volt olyan kedves, hogy segített becipelni.
Utazótársaimat nem kellett sokáig keresnem, mert a hangjuk már az épületen kívül is lehetett hallani. Amint megláttak felém kezdtek rohanni, s bőröndjeiket eldobták. Nessa nevetve ugrott a nyakamba, és majd' megfojtott a szeretetével. Sose voltam az a lány, aki ennyire örül valaminek. Inkább érzéketlennek neveztek, mint érzelmesnek. Nem bántam, mert tényleg semmilyen érzelmet nem lehetett látni rajtam, ha örültem, vagy szomorú voltam. Egyedül a dühömet mutattam ki egy kis dühöngéssel, ami után újra a régi voltam.

-Hogy van a kedvenc húgom? – mosolygott kedvesen Dean.

-Jobban, mint Simon – válaszoltam, mire egy wtf fejet vágott – Vezettem.

-Á, így már mindent értek! – bólogatott Shane – Várj! Hogy lehet, hogy éltek?

-Mert kitűnő sofőr vagyok – mondtam büszkén. Szinte mindenki jobban, vagyis normálisabban vezet, mint én, de ha késésben vagyunk, csak én jöhetek szóba.

-Lauren, ne nevettess! – kapott röhögőgörcsöt Dean – Nálad, még Nessa is jobban vezet.

-Te, a mi Vanessánkról beszélsz? – kérdezte döbbenten Steve – Akkor inkább Lo, mint Ness.

-Mi bajotok van a vezetési stílusommal? – sértődött meg Nessa. Sajnos ez az egyik rossz tulajdonsága. Szinte mindenen megsértődik. Nehéz vele beszélgetni úgy, hogy minimum kétszer ne dúrcázzon be.

-Hova repülünk először? – tereltem el a témát. S lám bejött, mert mindannyian egyszerre kezdtek magyarázni az úti célról. Alig lehetett hallani, hogy melyik várost mondják. Szerencsére Simon félrehívott, hogy elköszönjünk egymástól, és magamra hagyjon a srácokkal.
-Vigyáz magadra! – meg akart ölelni, de tudta, hogy nem szeretem. Sosem voltam az az ölelkezős típus, de most kivételt tettem, mert egész nyáron nem láthatom a nagybátyám – Ölelés? – lepődött meg.

-Igen, de ne szokj hozzá – bújtam ki ölelő karjaiból, és intettem neki, hogy mehet.

-Hívj, ha megérkeztél! – köszönt el, és már el is hagyta a repteret immár normális arcszínben. Visszamentem a többikhez, akik időközben összekaptak azon, hogy ki-kivel ül. Szerencsére, nem sokáig voltak ezzel elfoglalva, mert a hangosbemondód bemondták, hogy fel lehet szállni a párizsi gépre. Kézipoggyászainkkal indultunk meg a gép felé. Dean és Shane közé kerültem, aminek kifejezetten örültem, mert a bandából velük vagyok a legjobban.
Az egész utat végig röhögtük, és csupa jó zenéket hallgattunk, mint Green Day, Simple Plan vagy Three Days Grace. Míg mi jól szórakoztunk, addig a többiek aludtak, s ezt Dean rendesen kihasználta, mivel alvó társaink arcára filctollal bajuszt, és szemüveget rajzolt. Shane ráadásként a körmüket is kifestette a fiúknak, hogy jobb legyen a közérzetük. Miután leszállt a gépünk, és a szállodát is elfoglaltuk, elkezdtük tervezni a hetünket, amit itt fogunk tölteni.

-Akkor, ma megünnepeljük, hogy túléltük a repülést, holnap az Eiffel-torony, utána Disneyland, majd a Louvre. Valamelyik este romantikus sétahajózást teszünk a Szajnán... – sorolta Nessa.

-Semmi romantikus cucc – szóltam közbe.

-Hogy lehetsz ennyire romantikátlan? – kérdezte Vanessa – Lány vagy, viselkedj is úgy. Elhiszem, hogy most rocker, lázadó, flegma és nemtörődöm vagy, de attól lehetnél lányosabb is.

-Mint te? – érdeklődött Dean – Már bocs, Ness, de Lauren így jó. Neki van a legjobb ízlése kettőtök közül.

-Cöh! – húzta fel az orrát barátnőm – A pop a menő, csak, hogy tudjátok. Különben is, valamelyikőtök eljön velem egy koncertre – vigyorgott gonoszan.

-Mikor és milyen koncert? – tett úgy Shane, mintha érdekelné. Így is úgyis az lesz a vége, hogy én megyek el Nessaval, és utána hallgathatom a tehetségtelen pop énekeseket.

-One Direction, és holnap – lelkesedett Ness.

-Álmodban – vágtam rá egyszerre a fiúkkal.

-Lauren, kérlek! Kérleeeek! – nyafogott a barátnőm.

-Soha! – mondtam – Előbb halok meg.

-Naa! – noszogatott.

-Megy a halál!

-De te maga a halál vagy – nevetett Dean. Ezt még visszakapja egy reggeli ébresztés formájában.

-Lau – térdelt elém Nessa, és úgy könyörgött tovább.

-Soha, ne hívj Launak! – förmedtem rá. Nem szeretem, ha valaki úgy hív. Ezt a becenevet az apámtól kaptam, és csak tőle hallottam szívesen, ha így hívott. Senki mástól. Főleg azután, ami lassan tíz éve történt...

-Lo, ez durva volt – ölelte meg Tyler Vanessat. Persze, már megint én vagyok a hibás! Ezerszer elmondtam, hogy senki se szólíthat Launak, erre mit csinálnak? Úgy becéznek. Ennyire nem lehet nehéz felfogásuk! Hjaj! Már megint miattuk húzom fel magam.

-Elmentem – léptem ki az ajtón. Semmi kedvem nem volt Nessa műsorát hallgatni. Mindig ugyanaz ment, ha valakivel összekapott. Egy órán át sajnáltatta magát, egy óra volt a sírási idő, s még másfél óra a mindennek elhordom a másikat.
Egyedül sétálgattam a szerelem városában. Fúj, milyen nyálasan hangzik, hogy szerelem városa. Jobb név nem volt? Komolyan csak én vagyok az egyetlen ember, aki nem romantikázni jön ide? Bármerre néztem csak párokat láttam. Ez annyira elkeserítő. De mit is vártam Párizstól?

Miután lejártam a lábam visszaindultam a hotelba, hogy kezdődhessen a buli. Remélhetőleg mire visszaérek Nessa kitombolta magát, ha nem akkor meglátogatom a szálloda bárját. Egyedül nem lenne célszerű, mert úgy unalmas, majd megkérem valamelyik srácot hogy jöjjön velem. Talán Dean vagy Shane lesz az velük lehet találd ki az életét játszani.
Már a szobánk előtt folyosón jártam, amikor valakibe beleütköztem és mindketten a padlón kötöttünk ki. Nem foglalkoztam vele hogy ki az illető aki miatt tanyáltam egyet, hanem egyből felálltam és segítőkezet nyújtottam neki.
-Ezt nekem kellett volna – nevetett egy göndör hajú srác de azért elfogadta, és felhúztam állába – Erős vagy. Elárulnád a neved cicám?
-Először is nem vagyok a cicád. Másodszor nem – ezzel faképnél hagytam a bongyorkát. Utálom az ilyen pasikat. Csak fel akarnak szedni egy csajt hogy megfektessék és utána ennyi.
-Lo! – szólított meg valaki a hátam mögött. Tengelyem körül megfordultam és Deannel találtam szembe magam – Jössz a bárba? – kérdezte. Kérdésére felcsillant a szemem és heves bólogatásba kezdtem. Dean arcán egy mosoly jelent, mert tudta, hogy nyert ügye van velem.
-Nessa még csapkod? – érdeklődtem egyetlen lánytársam felől.
-Amióta elmentél, és az túlment a szokásos 3,5 órán. Shane se bírja már de ő inkább élvezi a műsort – nevetett. Elég érdekes lehet most Ness. Egyszer volt ilyen akkor is túltombolta magát és a végén a sűrűségin kötött ki. Nem tudom, hogy mit csinálta, de a vége az lett, hogy eltörte a kezét. Valószínűleg most is hasonló lesz a vége.
-Akkor menjünk a bárba! – lelkesedtem. Egymásba karolva tettük meg az utat. Amint beértünk megcsapott a pia és a cigi jellegzetes szaga. A pult felé vettük az irányt ahol a húszas évei elején járó srác szolgálta ki a vendégeket. Deannel elfoglaltunk egy-egy széket s rendeltünk magunknak. Jack Daniel's-szel indítottunk. Ez lesz a bemelegítés a buli előtt. Körbe-körbe forgolódtam hátha látok valami érdekes figurát, akinek kitalálhatom az életét, de a sors rögtön ötöt adott. Megböktem Deant és a fejemmel a társaság felé biccentettem. Eléggé hangosak voltak és sütött róluk hogy gazdagok és beképzeltek.

-Ki kezdi? – pásztázta a célpontokat Dean. Már válaszolni akartam a kérdésére, amikor észrevettem, hogy az ötösből az egyik felállt, és elindult a pult felé. Azonnal felismertem a srácot göndör hajáról. Ő volt az a barom, aki fellökött. Ne jöjjön ide! Ne! Hát nem idejön? Gondolom megpróbálja azt, ami néhány perccel ezelőtt nem sikerült neki: felszedni.
Egy lépésnyire állt meg előttem, és egy kaján vigyor volt az arcán. Milyen szívesen letörölném azt a mosolyt. Meg is teszem.

-Szia! Hol a gazdád cicám? – kérdezte Mr. Nincs jobb csajozós szövegem. Ó, hogy mennyire idegesítő ez az alak. És még mindig mosolyog. Anyám, mintha fogkrém reklámban lenne.

-Már megint te? – mondtam gorombán.

-Csak nem ismersz? – húzogatta szemöldökét.

-De, te vagy az a barom állat, aki fellökött, és ma már lekoppintottam – húztam gúnyos mosolyra a számat. Most nevess! És még mindig nevet! Beszarás a csávó! Komolyabban kell lekoptatnom – Húzz innen!

-Milyen heves vagy ciculim! – nyalta meg ajkait. Ha még egyszer lecicáz, esküszöm, hogy megütöm.

-Lo, nyugi! – szorította meg a kezem Dean, amitől kicsit megnyugodtam. Örülök, hogy most itt van mellettem – Figyelj! Menj el, nem kíváncsi rád.

-Téged meg ki kérdezett? –kérdezte bongyorka.

-Harry, gyere! – jött oda egy csíkos pólós srác. Végre! Megszabadít valaki ettől a seggfejtől. Köszönöm! Göndör hajú ellenségem sóhajtva ugyan, de engedelmeskedett csíkoskának, és együtt kimentek a bárból. Van Isten, még ha tíz évvel ezelőtt nem is volt...

***

A kis incidens után mi sem maradtunk tovább, hanem felmentünk a többiekhez, akik valószínűleg halálra unják magukat.

-Akkor bulizhatunk? – kérdezte Tyler.

-Nem – mondta Nessa – Baj van!

***

Ne maradjatok csendben! :)