10.Elkelt!

Sziasztok!

Megjöttem a legújabb résszel. :) Most nem kellett sokat várni rá. :) Valaki, akit nem neveznék meg elérte, hogy ne legyen olyan durva, mint általában. :D Nagyon hálásak lehettek neki. :) Ebben a részben van minden. ;)
Jó olvasást hozzá! :)

A lakásra csend telepedett, hiszen mindenki James válaszát várta. Viszont Ő nem szólt, egy szót sem. Várta, hogy az idegeink pattanásig feszüljenek, s majd elpattanjanak.
Még én sem tudom, hogy mit talált ki az a lótetű, de rossz érzésem van vele kapcsolatban, mintha azzal mindent tönkretenne. Intett a kezével, hogy menjek oda. Remegő lábbakkal indultam meg felé, és reméltem, hogy nem adják fel a szolgálatot. Amikor odaértem, a szabad kezével magához húzott, s a fülembe súgta, hogy mit kér. A hideg futkosott a hátamon kívánságától, de csak magamra vethetek, mert én hülye meg akarom menteni Bongyit.

-Ne tedd! – hallottam valamelyik fiú hangját. Fogadok, hogy a rajongóig, már a cipőjük hangjáról megkülönböztetik őket, nemhogy a hangjukról. Mi az nekik? Piskóta.

-Lauren, ne csinálj hülyeséget! – kérlelt Alex is, de nem tehetek mást.

James még mindig erősen tartott a derekamnál fogva, majd hirtelen a másik kezét is megéreztem a fegyverrel együtt. Nagyot nyeltem, s a szívem is a torkomban dobogott.

-Majd hívlak, hogy mikor kell megtenned – mondta, és végre elengedett. Megfordultam, és kérdő szempárokkal találtam szembe magam, de nem foglalkoztam velük, csak James távolodó alakját néztem. Fegyverét elrejtette, és kilépett az ajtón, de egy győzedelem ittas mosolyt még megeresztett, mielőtt végleg eltűnt volna.

A földre rogytam. Végig azt láttam magam előtt, ahogy a pisztolyát rám szegezi. Remegtem, mert még mindig a sokk hatása alatt voltam, hiszen a kezdeti bátorságom is eltűnt. Éreztem, hogy szemembe könnyek szökne, de visszanyeltem. Nyolcévesen sírtam utoljára, mert akkor megfogadtam, hogy soha semmi miatt, nem fogok könnyeket hullatni.
A külvilágot kizártam, és próbáltam magamat megnyugtatni, s elfelejteni azt az emléket, amit James akciója előidézett.

Egy átlagos péntek estének indult. Most is, mint minden pénteken a mozizásból jöttünk haza apával, és a húgommal, Taraval. Nevetve léptünk be a házba. Elsőként rohantam be a szobámba, hogy kihozzam a gitárom, amit apa adott nekem, mikor elkezdett tanítani gitározni. A hátamra akartam felvenni, amikor csörömpölést hallottam, és egy...

-Lauren, itt vagy? – Alex hangja térített vissza a valóságba. Mindenki aggódó tekintettel figyelt, még Louis is, akit elég rendesen megbántottam.

-Mi? – ráztam meg a fejem – Itt persze.

-Nem úgy tűnik – mosolyodott el halványan Lex – Gyere! Válasszuk ki a ruhád!

Feltápászkodtam a földről, és Alex után mentem, hogy véglegesítsük, hogy a két utolsó darab közül melyik legyen. Még mindig nem sikerült eldönteni, és a fiúk se segítettek, mert kettő erre, kettő arra szavazott. Egyedül csak Zayn nem szólalt meg. A hatalmas ruhakupacot nézte, amit már felpróbáltam, s egyből kizártam, hogy fel nem veszem. Hirtelen, az egyik darabért nyúlt, és felém nyújtotta, hogy próbáljam fel. Hevesen megráztam a fejem, mert nem az én stílusom. A ruha szoknya része fodros, barackvirág színű, a teteje kicsit halványabb, mintás, és egy masnis öv választja el a két részt.

-Inkább ezt! – mutatta fel Bongyi a tűzpiros, mélyen dekoltált, s max combközépig erő ruhát.

-Szép álmokat! – hozzávágtam a hozzám legközelebb eső tárgyat, a pingvint. Harry jót nevetett, de Alex visított, hogy ne bántsam a pingvinjét. Felállt és elvette a földön heverő plüssfigurát, és szúrós szemmel nézett rám, majd szorosan magához ölelte. Most már biztos, hülyékkel vagyok körülvéve.
A többiek is felbátorodtak, és mindenféle ruhát mutogattak, hogy vegyem fel, mert az a tökéletes darab. Alig győztem mondani nekik, hogy nem. Louis végső elkeseredettségében azt tanácsolta, hogy öltözzek répának. Harry szerint egy macska jelmez lenne a tökéletes számomra, Niall hamburgernek öltözve képzelt el. Sőt hozzájuk csatlakozott Alex is, aki szerint én lennék a legszebb pingvin, akit valaha látott.
Végül megállapodtunk abban, hogy mindenki választ egy ruhát nekem, és közös szavazás alapján döntünk. Először Bongyorka ruháját vettem fel, ami khm... enyhén utcasarokra való, utána Lou darabja következett, amiben tényleg egy nagy sárgarépának éreztem magam, már csak a színe miatt. Niall ruhájában, majdnem orra estem, a hossza miatt, Liam egy visszafogottabb koktélruhát képzelt el nekem, s Zayn a barackvirágszínű ruhát adta a kezembe, amivel bevonultam a másik szobába, hogy felvegyem, és végre mehessek. Amint magamra kaptam, nem néztem meg magam a tükörben, hanem rögtön kicsörtettem Stylist Directionhöz. A fiúk elkerekedett szemekkel néztek végig rajtam, s Alex csak mosolygott. Ezek szerint ez a legrosszabb mind közül. Ennyit a fiúk „jó” ízléséről. Visszabaktattam, hogy újra a kényelmes ruháimban. Gyorsan átöltöztem, és hanyatt dőltem a padlón. Nem akartam visszamenni a srácokhoz. Újra Nessáékkal akartam lenni, hogy Európát végigjárjuk, és egy csomó őrültséget csináljunk mi nyolcan.
Az ajtó nyílt, s Tapsi Hapsi sétált be rajta. Visszafordult, hogy bezárja, s a kulcs kattanását is hallottam a zárban. Komolyan bezárta? Mit akarhat?

-Mit akarsz? – flegmáztam. Nem érdemelte meg, de most – meg úgy általában – semmi hangulatom hozzá.

-Szerintem ebbe menj – hagyta figyelmen kívül kérdésem, s felmutatta a ruhát. Meg kell hagyni, mind közül az a legszebb, de még mindig nem az én stílusom.

-Miért vagy itt Lou? – kérdeztem, immár kedvesebben, mint először.

-Miért védted meg Harryt, amikor neked is bajod eshetett volna? – ült le mellém a földre, s érdeklődve figyelt.

-Mert engem nem bántana – ültem fel – Zayn, és én vagyunk azok, akiket csak végső esetben bánt. Különben is, miért érdekel?

-Csak – rántotta meg a vállát. Ismét csend telepedett a szobára. Louis csak nézett ki a fejéből és gondolkozott. Biztos rengeteg kérdése van, de tőlem nem kapja meg a válaszokat.

-Bocs, Lou a reggelt – törtem meg a némaságot – csak bal lábbal keltem a rémálmok miatt.

-T-te bocsánatot kérsz? – döbbent meg. Komolyan ezen ragadt fent? Igen, bunkó vagyok, de ha túl messzire megyek, akkor elnézést kérek, hiszen én se vagyok kőből, csak érzelmeket nehezen mutatom ki.

-Olyan nehéz elhinni?

-Igen – motyogta – Olyan gonosz vagy mindenkivel, kivéve Deannel, meg a pasiddal, aki tegnap megzavarta a forgatást.

-Ő nem a pasim. – mondtam – Shane olyan, mintha a másik bátyám lenne, Dean mellett.

Mosolyogva felállt, s engem is felsegített, majd olyan dolog történt, amire nem számítottam. Megölelt. A hideg futkosott a hátamon, de visszaöleltem, hogy elássuk a csatabárdod. Miután elengedett, kinyitotta az ajtót, és együtt visszamentünk a többiekhez.

-Ez gyors menet volt! Ilyen jó a csaj? – mosolygott perverzen Göndörke – Mit szólna, ha te meg én, bemennék a szobába, és „beszélgetnék”? – húzogatta szemöldökét.

-Álmodban! – vágtam rá rögtön.

-Ott már megtörtént, többször is – kacsintott. Még egy mosoly, vagy szemrángás, vagy bármi más, és kiherélem Bongyit. Na akkor nem lesz ilyen, azt garantálom.

-Fiúk, menjetek készülődni a jótékonysági bálra – zavarta őket el Alex – Ha Zaynen múlik éjfélre sem értek oda, és Laurennek is kéne egy ruha meg egy álarc is.

Megadva magukat a lány kérésének elkezdték felvenni a cipőiket, de Bongyi továbbra is csak állt, és várt. Mosolyogva felém nézett, még egy gyilkossági kísérletet is megkísérelt ellenem azzal a gyilkos vicsorával, majd megszólalt.

-Milyen ruhában lesz, csakhogy tudjam, kit kell megvennem?

-Fekete koktélruha, ja és befestem szőkére a hajam – gúnyolódtam, de Harry halál komolyan vette. Belebújt cipőjébe, és kiugrált a házból. Komolyan azt hitte, hogy elárulom neki, hogy vele kelljen tölteni az estét? Akkor egy idióta – Milyen vevésről beszélt a göndör majom? – fordultam Alex felé.

-Mivel ez egy jótékonysági bál, az adományok mellett néhány lányt meg lehet venni, hogy még több adományt gyűjtsenek össze, és te köztük vagy. Ja, meg a barátnőd, Stephanie is.

Hurrá! Mai esti program: bulizz egyet az ellenségeddel, és szerezz hozzá még öt idiótát is, ráadásként árvereztesd el magad. Ígéretesen hangzik.
Visszamentem oda, ahonnan nemrég Louis-val jöttem ki, s megfogtam azt a ruhát, amit Lou tanácsolt. Nézegettem egy darabig, s végül úgy döntöttem, hogy felveszem, hiszen senki se ismerne meg benne. Visszaslattyogtam Alexhez, aki meggyötört arccal nézett végig a ruhákon. Amint meglátott a ruhával a kezembe, arca azonnal felderült, s valahonnan előhalászott a koktélruhához illő maszkot és cipőt. Belerakta egy táskába, és elindultunk hozzám, mert Simonnal úgy beszélték meg, hogy onnan indulunk.

***

Amíg megfürödtem, és megszárítottam a hajam, addig Steph is megérkezett. Egy fekete pánt nélküli koktélruhát viselt egy fekete övvel feldobva. Haja jobboldalt enyhén feltűzve, s baloldalt hullámos volt, ahogy a haja alja is.
Lemondóan sóhajtott, hogy még nem készültem el, ezért kezébe vette az irányítást. Rám parancsolt, hogy vegyem fel a ruhát, addig ő kitalálja a hajam és a sminkem.
Legközelebb koktélruhámban létem a szobámba, ahol Steph már várt, sőt a mindent előkészített. Először a hajamnak esett neki. Alját begöndörítette, s jobboldalra egy alul csurkát készített, s baloldalt néhány hullámos tincset szabadon hagyott. Ezután a sminkem következett, amit nem lett túl erős. Alul kihúzta szemceruzával a szemem, s egy füstös sminket készített el. Végsőként szempillaspirállal tette tökéletessé, és egy halvány szájfénnyel egészítette ki a sminket. Lex kezünkbe adta az álarcainkat és a táskánkat. Kínkeservesen ugyan, de rávettek, hogy felvegyem a magassarkút, amit általában kerülök, mint a macska a forró kásást.

Elköszöntünk Alextől, és beszálltunk a limuzinba, s elindultunk a Hopelessbe.

***

Ott állam Stephanie-val a teremben, és egymáshoz se szóltunk. Milyen jó társaság. Legalább piszkálnánk egymást, hogy teljen az idő, de nem mi csendben vagyunk, és várunk, hogy valami csoda történjen. És megtörtén, mert az addig halk neszt egy pár vitatkozása törte meg.

-Ennyi! – mondta a srác. A maszkja miatt nem ismertem fel, bár lehet, hogy alapból nem ismerem. Steph-fel egymásra néztünk, és ő fejével intett, hogy menjünk közelebb. Hát igen, Stephanie szereti élőben nézni a balhékat, s a mostani különösen érdekli, hiszen hírességek vitájának lehet szem-és fültanúja.

-Kérlek! – könyörgött egy szőke hajú lány – Én... Én szeretlek!

-Ha tényleg szeretnél, nem csaltál volna meg, és nem hazudsz a képembe, mikor elhívtalak ide – a fiú hangja ismerősen csengett, de nem tudtam, hogy honnan. Ha levenné az álarcát, akkor tudnám.

-Én.. – sírt a lány, de a maszkos barátját nem hatotta meg – Zayn, kérlek.

Álljon meg a nászmenet! Zaynnek barátnője van/volt? Na jó! Ez nekem is sok, de ha kiderülne, hogy Bongyinak is van, akkor kiugrok a tizedik emeletről.

-Nézd Perrie, én szeretlek, de nem tudnék tovább veled együtt lenni ezek után – hajtotta le a fejét Zayn – Ég veled!

-Zayn! – ordított fájdalmában a lány, s a földre rogyott. Három másik lány ment oda hozzá, és felsegítették. Együttes erővel kitámogatták a helyről, és elmentek.

-Ez durva volt – szólalt meg először Stephanie – Még szerencse, hogy felvettem – mosolygott angyalian. Igen, nagy szerencse. Fogadjunk, hogy holnapra az egész világ tudni fogja.

Hogy eltereljék az emberek figyelmét az előbbi jelenetről bekapcsolták a zenét. Néhányan elfoglalták a táncparkettet, s táncolni kezdtek. Nem sokáig koptathatták cipőiket a hírességek, mert Simon felment a színpadra, s figyelmet kért, hogy kezdődik a licit. Minden részvevőt a színpadra hívott, s legnagyobb meglepetésemre Stephanie is jött velem. Neveket nem említett senkinél, hiszen akkor mindenki arra csapna le, akit ismer. Steph-fel kezdett a nagybátyám, aki 1500 fontért kelt el Harry jóvoltából. Onnan tudom, hogy ő volt, hogy ugyanolyan göndör haja, és gyilkos mosolya volt a srácnak, aki megvette Stephanie-t.
Most én voltam soros, s mint Steph-nél nálam is mondott néhány dolgot, minthogy kedves vagyok(?) meg csomó képtelenség, s minden tulajdonságom ellentéte. Hátha Simon szerint ilyen vagyok, akkor leragadt a nyolcéves Laurennél, hiszen azóta gyökeresen megváltoztam.
Rám is elkezdtek licitálni, de valahogy nem foglalkoztam velük, csak néztem, ahogy Steph és Harry beszélgetnek. Kíváncsi vagyok, hogy mikor esik le Bongyinak, hogy én még a színpadon állok. Valószínűleg soha.

-Elkelt! – hallottam Simon hangját, ami visszarántott. Kérdőn néztem rá, s ő csak intett, hogy menjek le, mert ott vár rám, akinek elkeltem. Csigalassúsággal mentem le a lépcsőn, és ezt a nagybátyám szóvá tette, s szó szerint lelökött a színpadról egyenesen a licitet megnyert srác kezébe. Kezét a derekamra vezette, s úgy nézett bele a szemembe. Íriszei nagyon ismerősek voltak, s még csak sejtésem sem volt, hogy honnan.

-Gyönyörűen nézel ki, Lauren – bókolt, és halványan elmosolyodott. Hangjáról felismert őt, s érdeklődve figyeltem, hogy ezután mit fog tenni vagy mondani.

***

Ne maradjatok csendben! :)