3.Nem

Sziasztok!

Sajnálom, hogy csak most van rész, de hétvégén valahogy nem nagyon jött össze a vége, pedig az eleje hamar kész lett. Másik oka a késésnek, hogy nem tudtam eldönteni, hogy melyik alternatíva legyen Simon telefonhívása után. Két lehetőség volt rá, és nagyon nehezen tudtam eldönteni. Lehet, hogy kicsit lapos lett a rész, de mentségemre legyen, hogy angolból holnap írunk, és csak tanulás után fejeztem be. :P Jó olvasást hozzá! :)

Fáradtan dőltem be az ágyba, mert a kornyikáló szótárak leszívták az agyam. Szemem lassan lecsukódott, és már léptem volna át a rockerek birodalmába, amikor megszólalt a telefonom. Ez nem lehet igaz! Ki keress?

-Szia! – köszöntem kedvesen a telefonba. Olyan rég hallottam a nagybátyám felől. Egész pontosan négy órája.

-Lauren, haza kell jönnöd a következő géppel! – mondta Simon a telefonba.

-Megy a halál! – ezzel a mondattal lecsaptam. Nem gondolhatja azt, hogy fütyül, és már repülök is vissza Londonba. Nem vagyok kutya. Különben is megígérte, hogy a nyáron azt csinálok, amit akarok, és ebbe nem szól bele. Erre mit csinál? Hazarendel.
Folyamatosan hívott, de nem vettem fel. Minek? Úgysem megyek vissza. Felőlem még fejre is állhat, vagy akár egy elefántot is egykerekezhet, de akkor sem szállok gépre.
Dühösen zuhantam vissza az ágyba, és fejem a párnába temettem, és sikítottam egyet. Majd a hátamra fordultam. Alvásról már szó sem lehet, mivel Simon sikeresen kiverte a szememből azzal, hogy felhúzott.

-Lauren! Kapcsold ki a telefonod, vagy vedd fel! – jött be kómásan Dean – Így nem lehet aludni hajnali kettőkor.

-Oké – zártam le ennyivel. Á! Még ahhoz is fáradt vagyok, hogy visszavágjak? Mit tett velem a nagybátyám? Telefonomon hirtelen csipogott, ezzel jelezve, hogy sms-em jött. Szinte biztos vagyok benne, hogy Simon küldte. Gondolom a repülő indulását tartalmazza.

„Ma délután háromkor indul a géped”

Lottóznom kéne. Ó, Simon, ha tudnád, hogy nem megyek haza...

***

Úgy tűnik hajnalban mégis sikerült elaludnom, mert reggel arra kertem, hogy valaki az ajtót üti. Nem foglalkoztam vele, hogy ki az. Majd a többiek kinyitják, ha akarják. De a hangokból ítélve nekik sincs szándékukban.
Kimásztam az ágyból, felkaptam néhány ruhát a bőröndömből és a fürdőbe mentem. Megengedtem a csapot és aláálltam. Jó kis langyos vizet engedtem, mely se nem túl hideg, se nem túl meleg. Mikor kijöttem, megtörölköztem, és magamra kaptam a ruhákat, amit a szobámból hoztam. Egy fekete farmert, ami szaggatott volt, egy fehér Rolling Stones topot, és a nélkülözhetetlen bőrdzsekim. Hajam csak átfésültem, és szabadon hagytam. Smink terén kicsit erősebb, füstösebb szemeket és vörös rúzst választottam. Amint kiléptem a fürdőből, egy beszélgetést hallottam, ami eléggé érdekelt, főleg a látogató hangja miatt, mert valahonnan ismerős volt.

-Harry vagyok. Vanessat keresem – mondta az idegen

-Nessa, valami Harry gyerek keres! – ordította Tyler. Hatalmas puffanást hallottam – valószínűleg leesett az agyról – majd magassarkú dobogása lepte be a szobát, ami Ness közeledését jelezte.

-Úr Isten! Úr Isten! – visított Vanessa – Te, jó ég! Ez Harry Sytles! Á, és engem keres! Ez nem hiszem el! Lo, gyere! - szólt nekem. Á, már megint colgate jött! Fogadni merek, hogy mosolyog, de azzal, hogy odamegyek már nem fog. Megtegyem? Még szép! Látni akarom, ahogy lehervad a mosolya a göndörnek. Gonosz vigyorral az arcomon mentem a vendégünkhöz, aki szokás szerint fogkrémreklámba illően mosolygott, de amint meglátott valahogy eltűnt róla. Háh! Megérte ma felkelni.

Kár, hogy nincs nálam egy fényképező, hogy megörökítsem. Miket beszélek? Itt van a telefonom, erre a célra tökéletesen megfelel. Előkaptam a zsebemből a készüléket, és bongyorka felé tartottam.

-Ne mosolyogj! – ezzel a mondattal kaptam le. És a végeredmény csodás lett. Szebb képet készíteni se lehetett volna. Azt hiszem ez lesz a képernyőkímélőm – Szép vicsor.

-Te nem is Vanessa vagy – döbbent meg.

-Talált süllyedt. Most, hogy ezt tudod... Szia! – lökdöstem kifelé. Miután sikeresen az ajtón kívül volt, bezártam előtte, hogy örüljön neki.

-Ezt meg miért kellet? – kérdezte Nessa.

-Azért, hogy legyen mit kérdezned – ezzel a mondattal faképnél hagytam. Végre visszatért a régi énem, aki Simonnak köszönhetően hajnalban nyugovóra tért. Már úgy hiányzott.

***

A mai programunkban akadt némi eltérés, ezért kettészakadtunk. Sajnálatomra Nessa elráncigált magával, pedig a fiúk ötlete jobb volt. Mindegy... Most valami szépségszalonba tartunk, mert Vanessara rátört, hogy új haj kell neki, mert azt hiszi, hogy bongyorka újra meg fogja látogatni. Emellett még új ruhákat is akar – mintha nem lenne elég neki – hogy elkápráztassa göndörkét. Hát nem szörnyű? A legrosszabb az egészben, hogy azt kell hallgatnom, hogy Harry vagy ki a bánat, éppen mit csinál? Honnan tudja ezeket? Ráállított egy ügynököt, vagy mi?

-Egy fodrászat! – megragadta a karom, és behúzott az üzletbe, majd levágott a székre, és ott hagyott egy „marad” szóval. Kutya lennék? Öt perc múlva egy fiatal sráccal jött vissza, aki elméletileg a fodrász, gyakorlatilag már más kérdés.

-Ő lenne az? – mutatott rám. Most már emberszámba se vesznek?

-Ühüm – bólogatott Nessa – Vigyázz vele, mert harap.

Van egy farkam, amit csóválok, és ugatok? Vagy eddig csak nekem nem tűnt fel, hogy nem vagyok ember? Meglehet...

-Gyere! Kapsz egy új frizurát – vicsorgott a srác.

„Ezért még meghalsz” pillantással néztem Nessara, majd egy hatalmas sóhaj kíséretében követtem a fodrászt. Leültem a székbe, és vártam, hogy mit talált ki.

-Mit szólnál egy vörös hajhoz? Vadítóan néznél ki. Imádnád – áradozott miközben hajamat birizgálta.

-Nem.

-Akkor... – kezdett el gondolkozni.

-Nem.

-De még semmit se mondtam – háborodott fel. Azt inkább nekem kéne – Esetleg...

-Nem.

-Megengednéd, hogy végigmondjam? – emelte fel a hangját.

-Nem. Nem lesz, se vörös, se hupilila, se zöld, se kék, sem anyám kínja. Marad a barna – közöltem vele – Esetleg néhány tincs lehet vöröses, de semmi több.

Vigyorogva bólintott, és nekiesett a hajamnak. Életem leghosszabb másfél óráján estem keresztül, mert hál' Istennek a tükörrel háttal voltam. Ha elcseszi kitekerem a nyakát. Miután megcsodáltam a „művet” meg voltam elégedve vele. Ettől még rockosabb hatást keltek majd. Nessa hajkölteményének az elkészítése után elköszöntünk, és kisétáltunk az üzletből. Vanessa végig haját dobálta egyik oldalról a másikra, majd mindezt előröl, egészen addig, amíg felesett a saját lábában. Idétlenül kezdett el viháncolni, majd felállt, és leporolta magát, s újra a hajával volt elfoglalva. Szerencsére én is kaptam belőle bőven a számba.

Az utcán sétáltunk, amikor megláttam egy tetoválószalont, s úgy éreztem, hogy oda be kell mennem. Mikor beléptem a tetováló csaj kedvesen üdvözölt, majd elmondtam neki hogy mit szeretnék, hogy hova, és már hozzá is látott az előkészületekhez.

-Van már tetkód vagy ez lesz az első?- kérdezte miközben pakolta ki a cuccokat.

-Van három.

-Rendben – bólintott – Na, én előkészítettem mindent kezdhetjük?

Aprót bólintottam, s már csak a tű sercegését lehetett hallani. Nem fájt annyira, mint amire emlékeztem. Ebből is látszik, hogy erősödtem, és nőtt a fájdalomküszöböm is.

-Kész is – szólalt meg a csaj egy kis idő múlva. Szemügyre vettem csuklómon díszelgő új szerzeményem, és elmosolyodtam, tökéletes lett – Na?

-Nagyon szép. Pont olyan amilyennek elképzeltem. Köszönöm.

-Ugyan nincs mit. - mosolygott kedvesen. Gyorsan leragasztotta majd fizettem, és elindultam megkeresni Nessat. Ismertem annyira, hogy tudjam egy ruhaboltban lesz, ezért először azokban néztem szét. Szerencsémre már az elsőben megtaláltam, vagy kétszáz ruhával a kezében. Amint meglátott felcsillant a szeme, és mindet rám dobta. Elkezdte kiválogatni azokat, amiket megvesz, de végül úgy döntött, hogy mind kell neki. Hurrá! Plusz ként bőröndnyi ruha.

Amint megérkeztünk a szállásra valami gyanúsat fedeztem fel. Mintha valaki járt volna itt rajtunk kívül. S a legfurcsább az volt, hogy a bőröndjeim ott sorakoztak előttem.

Vettem a bátorságom, és elkezdtem szétnézni a szállásunkon, hátha megtalálom az elkövetőt. Amikor az én szobámba kukkantottam be, két gorillát láttam. Azonnal észrevettek, és közeledni kezdtek felém. Óvatosan hátráltam, hogy nehogy elessek, de valaki hátulról elkapott. S innentől se kép se hang.

***

Hajnalban még azt mondtam, hogy nem megyek vissza, de a dolgok nem úgy alakultak, ugyanis amikor magamhoz tértem egy kocsiban ültem Simonnal, és ott volt a két fickó is. Remek! Simon értem jött két biztonsági őrrel.

-Komolyan? Két tehervonat? – akadtam ki. Így kicselezni sem tudom őket.

-Fő a biztonság – mosolygott Simon – Otthon elmondom miért kell hazajönnöd.

-Remek! Úgy izgulok! – mondtam ironikusan – Csak nem lesz egy újabb rendezvény, amire el kell mennem? Vagy egy sztárocskának akarsz bemutatni? Vagy mindkettő?

-Lauren, ezt most fejezd be! – szólt rám.

-Miért? Annyira jó lesz elbaszni a nyaram! – „lelkesedtem”. Még egy gúnyos mosolyt is meresztettem felé. Hiába ráncigál most haza, a következő géppel repülök ide vissza. Csak aludjon el...

-A hajadért még számolunk – tette hozzá mellékesen.

-Már alig várom!

Az út a reptérig csendesen telt, mert zenét hallgattam max hangerővel. Amikor ki kellett volna szállni a kocsiból megmakacsoltam magam, és már azért se mozdultam. Simon szerencséjére – az enyémre nem – az egyik izomkolosszus ölbe vett, s úgy sétált velem a magán gépik. Majd ott letelt, és ismét talajt éreztem a lábam alatt.

-Várunk még valakit, vagy mehetünk?

-Az igazság az, hogy... – kezdett bele a nagybátyám. Mint türelmes lány – ami nem vagyok – közbeszóltam.

-Akkor indulás! Ti ketten – mutattam a testőrökre – Fogjátok meg Simon, és hozzátok utánam. Képes lenne még itt szobrozni.

A tehervonatok értetlenül nézett rám, és nem tudták eldönteni, hogy engedelmeskedjenek-e nekem vagy sem. Végül a nem mellett döntöttek, és vártunk, amíg megőszül a hajunk.

Hirtelen hat kapucnis srác jelent meg a láthatáron, s mint a filmekben lenni szokott lassítva közeledtek. Ó, raboljátok még az időmet! Amint odaértek hozzánk, az egyik levette a csuklyát a fejéről, és azt hittem, hogy meghalok.

-Te?

***

Ne maradjatok csendben! :)