Sziasztok!
Itt vagyok a történet folytatásával, ami kicsit döcögősen indult, tekintve, hogy rengeteg zenétől eltiltott, akit nem nevezünk nevén. :D De megoldottam, bár Zaynnel kicsit vacakoltam, de a tükörben nézegettem magam, mint Zayn trükk bejött. :D Remélem örültök neki, hogy megint egy jó hosszú résszel rukkoltam elő nektek. :D Mielőtt belecsapnátok a lecsóba/ a lovak közé vagy beletúrnátok Harry/ Zayn/ Louis/ Liam/ Niall hajába, előtte millió köszönetet szeretnék mondani a világ legjobb Alexének. <3 Nélküle nem jöhetett volna létre ő. :D Millió köszönet Moonlight19. :D
Jó olvasást hozzá! :)
Jó olvasást hozzá! :)
Zayn:
Sosem gondoltam, hogy Lauren ezen ment keresztül. Azt hittem, hogy ő magától lett ilyen vad, nemtörődöm és flegma, aki csak a bulizásnak és a barátainak él, hiszen a legtöbb Lohoz hasonló lányt ez élteti, de ő mégis más. Kívül erősnek látszik, de ha valaki jobban megismeri rájön, hogy szíve millió darabban van. Az embereket is nehezen engedi magához közel, és ha megteszi akkor fél, hogy elveszíti. Ez James miatt van, legalábbis szerintem. Megbízhatott benne, de ő átverte, s ennek ellenére Lo talpra állt, és folytatta az életét. Nem tudom elképzelni, hogy mennyi kitartást igényelt az, hogy minden érzelmet kiöljön magából, s most egy levél és egy ajándék miatt lehullott a fal körülötte, de az álarcát még viseli. Talán még fél... De el fogom oszlatni minden félelmét, hiszen mostantól itt leszek és vigyázok rá.
-Mit mondott neked James? – kérdeztem meg. Amióta megvédte Harryt, azóta nem hagy nyugodni a kérdés, hogy mit kell tennie. Jamest ismerve nem lesz túl kellemes...
-Semmit – mosolyodott el halványan – Megoldom. Ettől nehezebbel is megbirkóztam, és ez most is menni fog.
-Biztos? – aprót bólintott.
Harry:
Ő más, mint a többi lány. Nem hever a lábam előtt, s egy pillantásával egyszerre repít a mennybe és a pokolba. Neki nem Harry Styles vagyok, hanem csak Harry. Ő annyira csodálatos, mégis bármit teszek nem néz rám úgy, ahogy én rá. Még azért sem akadt ki, hogy lekaptam Stephanie-t. Miért nem veszi észre, hogy bejön, s mindent azért csinálok, hogy észrevegyen? Megőrjít ez a tehetetlenség. Amikor rám mosolyog a felhők felett járok, amikor megölelem legszívesebben el sem engedném. Mindig a karjaim közt tartanám. Amikor sír szívem összeszorul. Amikor nem láthatom, akkor valami hülye kifogással megkeresem, csakhogy vele legyek.
-Hé, Hazza figyelsz? – hallottam meg dallamos hangját. Ránéztem, s ajkaim mosolyra húzódtak.
-Persze – mondtam.
-Akkor mit kérdeztem az előbb? – húzta fel a jobb szemöldökét.
-Hogy figyelek-e? – vakartam meg a tarkóm. Miért van az, ha a közelemben van másra sem tudok gondolni csak rá?
-Nem is figyelsz! – durcázott. Félkézzel átöleltem, s közel húztam magamhoz. Engesztelésként csókolt leheltem feje búbjára – Azt hiszed, hogy ezzel kiengesztelsz? – hangja játékosan csengett.
-Nem, de tudom, hogy mivel – kacsintottam, majd elengedtem, és kimentem a kocsimhoz, hogy behozzam a meglepetést, amihez a többiek is kellenek.
Amikor kimentem Zaynt és Laurent láttam beszélgetni, miközben egy kiskutyát simogattak. Amint megláttam Laurent már nem tűnt olyan vadnak. Inkább egy kedves lánynak, akit Zayn szelídített meg. Odasétáltam a kocsimhoz, és kivettem a dobozt, amiben a meglepetés volt egy különleges személynek. Órákig kerestem, míg sikerült megtalálnom, de érte megérte. Talán most észrevesz.
Visszamentem a kapuhoz, ahol meglepő látvány fogadott. Lauren a földön feküdt rajta Zaynnel, mintha éppen heves smárpartit tartanának. Hm… Ez érdekes. Amit egy felesz vagy mersszel ki is deríthetek.
Visszamentem a kapuhoz, ahol meglepő látvány fogadott. Lauren a földön feküdt rajta Zaynnel, mintha éppen heves smárpartit tartanának. Hm… Ez érdekes. Amit egy felesz vagy mersszel ki is deríthetek.
-Gyertek be! – szóltam nekik, s felém kapták a tekintetük, így tisztán láttam, hogy semmi se történt köztük azon kívül, hogy egymáson feküdtek. Pedig milyen jó lett volna kérdésnek, hogy mit csináltak az előbb. Akkor viszont mással kell próbálkoznom Laurennél.
Zayn felállt, és felsegítette a lányt is, s ölbe vette a kutyát. Így indultak meg felém, amikor valaki Lauren nevét kiáltotta. A hang felé fordult, s halványan elmosolyodott. Itt hagyva minket elindult a vendégei felé.
-Bemegyünk, míg beszélget? – kérdeztem, miközben őket néztem. Hosszabb vizslatás után ismerősnek tűnt a srác és a lány is – Zayn, nem ő vallott szerelmet Laurennek?
-De – válaszolt meglepetten – Mit keres itt?
-Gondolom Steph meghívta – rántottam meg a vállam.
Lauren:
Visszaindultunk a házba, amikor valaki a nevemet kiáltotta, mire felé fordulta, s megláttam Shane-t és Nesst. Halványan elmosolyodtam, és feléjük vettem az irányt. Olyan rég láttam Nessat, és most itt van. Jó azért vehette volna a fáradtságot, hogy felhívjon, de mindegy... Shane viszont meglepett. Nem gondoltam, hogy a kórházi veszekedésünk után ilyen hamar találkozunk. Végül is jobb most túlesni a nehezén, mint később.
-Sziasztok! – köszöntem nekik.
-Boldog szülinapot! – nyújtott felém egy nyakörvet Shane. Ma mindenki összebeszélt, hogy kutya kiegészítőket kell venni? Nem baj, csak jó lett volna tudni. Elvettem tőle a sima fekete nyakörvet, amin apró szegecsek voltak, és egy kis medál, amibe Dömper volt gravírozva.
-Honnan tudtad, hogy Dömpernek fogom hívni? – kérdeztem.
-Ismerlek – mosolygott – Mindig azt mondtad, hogy lesz egy golden retrievered és Dömper lesz a neve. Ezért gondoltam megveszem neked a nyakörvét. Nézd Lo... – hangja komolyra váltott – Ne haragudj azért, amit a kórházban mondtam, csak ideges voltam. Sajnálom – hajtotta le a fejét.
Nyakörvet a hátsó zsebembe dugtam, és tyúklépésben araszoltam Shane felé, majd megöleltem. Először meglepődött, de azonnal karjaiba zárt.
-Ha tudom, hogy megölelsz, mikor összeveszünk, akkor hamarabb megteszem – nevetett.
-Eszedbe ne jusson! – szóltam rá, s miután elengedtem a vállába vertem.
Belekaroltam mindkettőjükbe, és bevonszoltam őket a házba. Megkerestük Deanéket, és csatlakoztunk hozzájuk. Egy körben leültünk, és Bongyi idióta ötletére üvegezni kezdtünk. Most komolyan tizenkét éves? Jó agyilag lehet, hogy még annyi se, de adjuk meg neki a lehetőséget, hogy tizenkettőtől nem nézzük hülyébbnek. Először az ötletgazda pörgetett, és legnagyobb örömére rajtam állt meg az a szaros üveg.
-Megengedem, hogy az első körben felelj – mosolygott. Már megint az a gyilkos vicsor. Ha rápörgettek, akkor megtiltom neki, hogy az élete további részében mosolyogjon – Mikor, hol, kivel vesztetted el a szüzességed?
-A kezem által vagy kés által szeretnél meghalni? – néztem rá szúrós szemmel. Végül is mit vártam Mr. Mindennap más lánnyal vagyok úrtól? Úr? Inkább kölyök – Akkor szólalj meg legközelebb, ha valami értelmes is kijön a szádon.
-Csak nem szégyenled? – röhögött. Felálltam a helyemről és a fantás üvegért mentem. Kezembe vettem, és az üdítő összes tartalmát Bongyi nyakába öntöttem. Az üres flakont leraktam, s egy gonosz kacaj kíséretében visszaültem.
-Pörgettek – vettem el az üveget a még mindig döbbent sráctól. Jobb, ha velem nem kezd ki, mert annak nem lesz jó vége.
A flakon csak pörgött és pörgött, míg Harryn nem állt meg. Gonosz mosoly jelent meg az arcomon, és azonnal ismertettem a feladatát a göndörnek. Amilyen kegyes volt, viszonoztam én is azzal, hogy csak mernie volt szabad.
-Vedd fel azt, ami a dobozban van, amit behoztál, és táncolj a We found love-ra.
Harry kisétált a fobozzal a kezében, s legközelebb egy pingvin jelmezben jött vissza. Ó, így még gonoszabb a szívatásom, mint terveztem. Dean benyomta a hifit, és kezdetét vette Bongyi megaláztatása. A világ legrendesebb „rajongójaként” az egészet felvettem, hogy youtube-on viszont láthassa Harry. Miután vége lett a táncának egyedül Alex ordítozta azt, hogy pingvin, és borult Göndörke nyakába. Harrry kivonult átöltözni, addig mi jót nevettünk a róla készült videón. Louis volt olyan kedves, hogy twittere is feltöltötte Harry megzakkant szöveggel.
Miután Harry visszatért megzavarni a mi kis életünket, amiben nem szerepel pörgetett, és mí meglepő módon rajtam állt meg. Lou hatalmas röhögésben tört ki, s konstatálta, hogy ez egy remek este kezdete lesz.
-Lauren – dörzsölte a tenyerét – Vedd fel azt a ruhát, amit Zayn választ neked a szekrényedből. Az a kitétel van, hogy nadrág nem lehet, se hosszú, se rövid.
Felálltam, és Bongyinak bemutattam. Ha ő így játszik, akkor neki lesz rosszabb. Zayn követett a szobámba. Megállt a szekrényem előtt, és végignézte, hogy mik közül választhatna nekem. A szoknya-póló összeállítást rögtön elvetette, s a ruhák felé vette az irányt. Balszerencsémre Simon néha vásároltatott nekem nyári darabokat is, hogy ne legyek annyira rockos. Bánatomra megtalálta azt a ruhát, amit soha, semmilyen körülmény között nem vennék fel. Felém mutatta, s sápadt arcomat látva eldöntötte, hogy azt kell felvennem. Egy sötétkék pánt nélküli ruha, barna övvel a derekánál.
Hatalmas világfájdalmas sóhaj kíséretében belebújtam, és pufogva mentem vissza a többiekhez. Bongyi kajánul elmosolyodott, és lepacsizott Zaynnel, hogy jól választott.
Hatalmas világfájdalmas sóhaj kíséretében belebújtam, és pufogva mentem vissza a többiekhez. Bongyi kajánul elmosolyodott, és lepacsizott Zaynnel, hogy jól választott.
-Visszaöltözöm – mondtam unottan, s indultam is a szobámba, de Tapsi Hapsi az utamba állt.
-Egy fotó és mehetsz – vette elő telefonját.. egy „komolyan?” nézéssel megajándékoztam, s egy „essünk túl rajta” pózba beálltam. Csinált egy képet, és végre zöld utat kaptam a normális ruháim felé.
-Ezt még visszakapod – mondtam Harrynek, és pörgettem. Végig szuggeráltam az üveget, hogy Bongyi legyen az a szerencsétlen, akin megáll, és gyilkos tekintetemnek hála ő lett az áldozat – Menj ki és ordíts azt, hogy idióta vagy szappannal a szádban, miközben a cipődben tojás, sör és limonádé van. Hajadon úszósapka, arcodon fogkrém, és kezedben tejszínhab meg borotvahab – ismertettem vele feladatát. Lou szakadt a röhögéstől, és előkészítette a telefonját Niallel együtt. Zayn és Liam segített Bongyit megcsinálni a feladatot. Miután elkészült szabadjára engedtük a vadállatot, s mindenki kamerázta az őrültet. Tíz percig hagytuk, hogy az arra járók is élvezkedjenek barátunk szívatásában, majd bementünk, és a fiúk feltöltötték twitterre Harrynek elmentek otthonról címmel, s folytattuk tovább a játékot.
-Én pörgettek – vette el az üveget Steph – Mára elég volt egymás szívatása – megpörgette a flakont, és Nessan állt meg. Staphanie ördögien elmosolyodott, s várta, hogy felelni vagy merni fog-e barátnőm.
-Felelek – nyögte ki cérnavékony hangon.
-Milyen a fiú ideálod? – kérdezte.
-Hát... Legyen göndör hajú , zöld szemű , 178 cm magas , angol származású – Holmes Chapel – énekeljen egy bandában aminek a neve Onde Direction és hívják úgy hogy Harry Styles! - hadarta el egy szuszra.
Tapsi Hapsi a térdét verte már annyira röhögött, és Zayn felvette a vallomást, ami azonnal a neten kötött ki.
Sajnos az idő kezdett későre járni, ezért mindenki szedelődzködni kezdett, és hazafelé indult.
Zayn:
Épp a cipőmet húztam fel, amikor Simon félrehívott, mert valami fontosat akart mondani.
-Megkérhetlek rá, hogy vigyáz Laurenre? – kérdezte – Egy-két hétig nem leszek itt, és arra gondoltam, hogy ez remek alkalom lenne, hogy összeszokjatok – mosolyodott el halványan.
-Számíthatsz rám Simon – nyugtattam meg.
-Itt is van próbaterem, ha nem akartok elmenni – mondta, majd elviharzott valahova.
Tökéletesen ráláttam arra, ahogyan Lo elköszön mindenkitől , valakit megölel, s végezetül bezárja az ajtót. Fáradtan csúszott le az ajtó mentén, s fejét a fának döntötte. Odasétáltam hozzá, és megálltam előtte.
-Fáradt vagy? – kérdeztem meg azt, ami nyilvánvaló.
-Kicsit – próbálta nyitva tartani a szemét. Felé nyújtottam a kezem, és felsegíttettem – Nem mész?
-Simon kért, hogy... – kezdtem bele, de közbevágott az előbb említett személy.
-Zayn itt fog lakni veled, amíg Spanyolországban leszek az X-faktor miatt – mondta Lonak.
-Mint mindig – forgatta meg a szemét, s minket kikerülve a szobájába ment.
Alex:
Egy gyors zuhany után belebújtam kedvenc pingvines pizsimbe, és lefelé indultam. Imádtam ezt a pizsit. Olyan volt a mintája, mint egy pingvinnek, és még csuklyája is volt, amin a pingvin feje kapott helyet. Mosolyogva trappoltam le a lépcső, majd összehajtogattam, felakasztottam pár ruhát, ami még a nappaliban volt. Ez után vidáman ugráltam be a konyhába, hogy készítsek magamnak valami vacsit. Betettem a mikróba a tegnapi lasagne maradékát, majd türelmesen vártam, hogy megmelegítse nekem. Kerestem egy villát, töltöttem magamnak egy kis üdítőt, és így sétáltam vissza a nappaliba, hogy a kanapén kényelmesen elhelyezkedve megvacsorázzak. Bekapcsoltam a tv-t, majd a csatornák között kezdtem szörfözni hátha találok valami tűrhetőt. Hát nem találtam… Végül valami bugyuta vetélkedőnél stoppoltam le, mert már a kapcsolgatást is meguntam. Nem is igazán koncentráltam a műsorra, de valami mégis megütötte a fülem, ami rá vonta a figyelmemet.
-Mi Harry Styles kedvenc állata? – hangzott a kérdés, aminek hatására felnevettem.
-Na ná, hogy a macskák – válaszoltam meg az idősödő néni helyett, aki valószínűleg azt sem tudta, hogy kicsoda az a Harry Styles. Mosolyom végül egy fájdalmas grimaszba torzult. Én bezzeg nagyon jól tudtam, hogy ki Ő. Ő az a fiú, aki barátságnál többet sose fog irántam érezni, akármit érzek is én iránta. Mire a gondolat végére értem valaki csengetett, így magam mellé rakva vacsorám keltem fel, hogy megnézzem ki az.
-Harry? – nyíltak nagyra a szemeim, mikor megláttam a göndör fürtjeit feltűnni az ajtóban.
-Szia – mosolygott rám – Bejöhetek?
-Persze. Gyere csak – mondtam, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Míg eljutottunk a kanapéig próbáltam rendezni arcvonásaim, és hevesen dobogó szívemet is, de nem igazán ment. Rettenetesen jó érzéke volt ahhoz, hogy mindig olyankor jelenjen meg, ha éppen rá gondolok. Kérés nélkül hoztam még egy villát, majd visszaérve hozzá a kezébe nyomtam, és már ketten kezdtünk a maradék lasagnem elpusztításának.
-Cuki a pizsid – mosolyodott el, majd végignézett rajtam
-Köszönöm – mosolyodtam el halványan – De valószínűleg nem azért jöttél, hogy megdicsérd a pizsim. Mi a lány neve? – kérdeztem mosolyt erőltetve magamra, majd bekaptam a villámra felszúrt ételt. Csak olyankor állít be hozzám este, ha tanácsot akar kérni. Tudtam, hogy ez is egy olyan alkalom lesz, és próbáltam előre felkészíteni magam, bár valljuk be nem ment igazán jól. Minden egyes ilyen alkalommal letört egy darab a szívemből, ürességet hagyva maga után.
-Én nem tudom mit csináljak Alex. Ő olyan más, mint a többi lány – mondta, miközben kerülve a szemkontaktust felszúrt egy adag lasagnét a villájára.
-Minden lány másmilyen Harry. Mi sem vagyunk előre legyártott tucatáruk – próbáltam egy kicsit oldani a hangulatát, és talán egy nagyon kicsit a sajátomat is. Nála bejött, hiszen egy apró mosoly jelent meg szája sarkában, viszont az én lelki állapotomon egy kicsit sem segített.
-Tudom, de Ő…tényleg más – nézett végre a szemembe gyönyörű zöld íriszeivel. Mindig is megbabonázott szemének méregzöld színe.
-És miben is olyan más ez a titokzatos hölgy? – szúrtam fel egy újabb adag ételt a villámra.
-Ő…ő nem vetődött egyből a lábaim elé, hogy velem akarja leélni az életét, meg hasonlók. Még csak nem is kedvel. És nem azért van a közelünkben, mert ebből neki bármi haszna is származik – egy két dolgot leszámítva akár rólam is beszélhetett volna, de azt hiszem, hogy ez neki fel sem tűnt.
-Szóval az a baj, hogy küzdened kell érte? – összegeztem a hallottakat.
-Sose kellett senkiért küzdenem Alex – jelent meg egy halvány mosoly a szája sarkában – Nekem új ez a helyzet.
-Nem baj, ha meg kell küzdened egy lányért Harry. Az csak azt mutatja, hogy nem érdekből van veled – erőltettem mosolyt arcomra. Mindig is ezt tettem. Megpróbáltam elrejteni azt, hogy mennyire fáj más lányról beszélni vele… Másról…aki nem én vagyok.
-Szóval ne foglalkozzak semmivel? – kérdezett vissza.
-Nem egészen ezt mondom. Csak vedd észre a jeleket.
-Milyen jeleket?
-Azt mondod ő nem kedvel. Próbálkozz mással. Ne nyomulj rá, inkább csak légy figyelmes.
-Szóval egyáltalán nem próbálkozhatok?
-Semmi olyannal, amivel szoktál. Legalábbis ha tényleg érdekel a lány.
-Ezzel mire akarsz kilyukadni? – húzta fel az orrát.
-Tudod a lányok, már persze a normálisak, akik nem vetik magukat egyből az ügyeletes szépfiú karjaiba – böktem felé a villámmal jelezve, hogy az most éppen Ő – Nos ők nem szeretik a kemény nyomulást. Azzal csak azt érezteted velük, hogy ágyba akarod vinni őket.
-Az miért baj? – húzódott újabb mosolyra a szája.
-Nem baj Harry, de ha szeretsz valakit, akkor nem ez az elsődleges célod. Szereted azt a lányt? – kérdeztem. Kívül mosolyogtam, de belül azt hiszem teljesen összetörtem. Most jön az a rész, hogy bejelenti, hogy életében először szerelmes, végül megkapja majd a lányt, és boldogan élnek, míg meg nem hallnak. Mit számít, ha én eközben a szobám mélyén egyedül kuporgok, és sajnálom magam?
-Igen. Azt hiszem, szeretem Lo-t – mondta elgondolkodva. Ne… Ne pont Őt. Lo kedves lány a maga módján, és olyan, aki pont illik Harry-hez. Rá nem mondhatok semmi rosszat, és haragudni sem haragudhatok, amiért elveszi tőlem azt, akit szeretek. Szóval még ez sem adatik meg nekem? Hogy gyűlölhessem Őt? – De nem értem. Nem értem, hogy mit vár tőlem. Hogy mit kéne tennem.
-A lányokat nem megérteni kell Harry, hanem szeretni – válaszoltam neki nyugodtságot erőltetve magamra.
-Szóval akkor ne is próbáljam megérteni? – vágott elgondolkodó fejet, majd felpattant és kifelé kezdett menni – Köszi Alex – mosolygott hátra rám hálásan. Teljesen és totálisan félreértette, amit mondani akartam neki.
-Azt már nem. Nem hagyom, hogy így menj el. Liam két hétig csúnyán nézett rám, amikor elhitettem Lou-val, hogy a répák érzik, amikor megeszi őket. Belegondolni sem merek, mit kapnék tőle, ha így engednélek haza – ragadtam meg a karját és húztam vissza a kanapéra. Ő csak értetlenül pislogott rám, és várta a további magyarázatot. Sóhajtottam egy nagyot, majd bele is kezdtem – Harry én nem azt mondom, hogy meg sem kell próbálnod megérteni őket. Hogy is magyarázzam meg ezt úgy, hogy megértsd… Szereted a macskákat nem? – tettem fel a kérdést, hátha így jobban megérti mit akarok mondani.
-Igen. De ennek mi köze az egészhez? – nyíltak még nagyobbra szemei.
-Érted őket? Mármint a macskákat. Megérted, hogy mit akarnak neked mondani? Mit éreznek? – tettem fel a következő kérdést.
-Nem, de az teljesen más.
-Már miért lenne más? Nem érted őket, mégis szereted. Enni adsz nekik, simogatod őket, és hagyod, hogy hozzád dörgölőzzenek. Nem tudod mikor mit akarnak, mégis szereted őket és gondoskodsz róluk nem igaz?
-De igen. De még mindig nem értem, hogy ez a kettő hogy kapcsolódik össze – rázta meg a fejét.
-A lányoknak is szükségük van törődésre. Még akkor is, ha nem érted meg őket. Szükségük van arra, hogy gondoskodjanak róluk, hogy szeressék őket, és érezzék, hogy mellettük állsz. Ennyi elég ahhoz, hogy boldoggá tedd őket, és látni fogják, hogy nem csak megdugni akarod őket – a végére fájdalmas grimasz jelent meg az arcomon. Elképzelni Harryt, a fiút, akit mindennél jobban szeretek, komolynak, és hűségesnek… furcsán hatott. Tudom, hogy fiatal, ki kell élnie magát, és nem kell elköteleznie rögtön, de attól még minden reggel sem kell más lány mellett ébrednie. Talán most végre talált valakit, akit szerethet, és aki viszont szeretheti, ez mégis mérhetetlenül fájt nekem. Hiszen nem én voltam az a valaki.
-Már értem, hogy mire akarsz kilyukadni – mondta elgondolkodva, majd mélyen a szemeimbe nézett. Gyönyörű zöld szemei teljesen elvarázsoltak, és egy pillanatra talán az álcám is lehullt, felfedve amit valójában érzek. De ez nem tartott tovább egy pillanatnál, hiszen elkaptam tekintetem róla, és összeszedtem magam. Harry megköszönte a segítségem, majd elköszöntünk egymástól és az ajtó felé indult – Nem tudom mihez kezdenék nélküled Alex – mosolygott még hátra rám a válla felett, majd becsukta maga után az ajtót, és egyedül hagyott engem a gondolataimmal és a fájdalommal a szívemben. Miért kell ilyeneket mondanod? Miért? Így csak még nagyobb darabokat törsz le a szívemből, míg végül nem marad semmi. Meggyötörten rogytam le a kanapé előtt a földre és zokogni kezdtem. Túlságosan is sok volt ez a beszélgetés nekem most, és úgy tűnt Harry is komolyabban gondolja a dolgot, mint eddig bármikor. Ráhajtottam a fejem a kanapéra és úgy sírtam tovább. Miért kell ennek az egésznek ilyen bonyolultnak és fájdalmasnak lennie? Nem tudtam tovább sajnálni magam, hisz ismét kopogtak. Riadtan ugrottam fel a földről.
-Egy pillanat – szóltam ki, majd könnyeim nyomának eltüntetésévél kezdtem foglalkozni. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül nyomtalanul eltüntetnem őket, de próbáltam minél észrevehetetlenebbé tenni – Mit felejtettél el Harry? – szóltam ki az ajtó felé menet, hiszen biztos voltam benne, hogy Ő az.
-Csak ezt – Válaszolt amint kinyitottam az ajtót, majd hirtelen ajkaimra tapasztotta övéit. Meglepetten pislogtam párat, majd szemeimet lehunyva merültem bele én is a csókba. Vadul ugyanakkor gyengéden esett neki ajkaimnak, szívverésem pedig eszméletlen tempóra kapcsolt. Percekig csak önfeledten átadtam magam a csóknak, végül agyam mégis legyőzte az érzéseim, ezért kibontakozva Harry karjai közül vetettem neki véget.
-Ne Harry…Kérlek ne… – mondtam, majd hátat fordítottam neki, hogy ne lássa az újra előbukkanó könnyeimet. Azt hittem fontosabb vagyok neki annál, hogy pótléknak használjon. Azt hittem érek neki annyit, hogy ezt ne tegye meg. De úgy látszik tévedtem…
-Sajnálom de ez nekem már nem megy… Nem tudok tovább úgy tenni, mintha csak a barátod szeretnék lenni. Minden egyes alkalommal, mikor tanácsot kértem tőled azt vártam, hogy adsz valami jelet…Akármit…Hogy tudjam van esélyem…hogy van esély ara, hogy több legyen köztünk. De te semmit nem csináltál. Csak türelmesen válaszolgattál a kérdéseimre és elmagyaráztál mindent. Nem mutattad jelét, hogy zavarna, hogy ilyenekről kérdezgetlek, vagy küldtél el a búsba, hogy ne tőled kérdezzem, és ez az őrületbe kergetett. – mire eddig eljutott, már odalépett hozzám, és mag afelé fordítva mélyen a szemembe nézett. – Mert én kedvellek Alex…Jobban mint kellene, vagy mint eddig bárki mást. Azt akarom, hogy csak az enyém légy, és ha kell még meg is küzdök érted – mondta, majd kezeit derekam köré fűzve húzott még közelebb magához. Meglepettségemben még a sírásról is megfeledkeztem. Hatalmas szemekkel meredtem Harryre, aki várakozásteljesen nézett vissza rám. Most azt várja, hogy mondjak valamit? Mégis hogy tudnék akármit is mondani az előbbi vallomása után? Hogy beismerte, hogy kedvel? Hiszen erre soha, még a legvadabb álmaimban sem mertem számítani, és félő volt, hogy ez is csak egy álom, amiből akár csak egy kicsit is megmozdulva felébredek – Nem mondasz semmit? – kérdezte félelemmel a szemében. Furcsa volt így látni azt a fiút…férfit, akit szeretek. Ilyen elesetten és félénknek. Mindig is magabiztos volt a lányokkal kapcsolatban, és ez a mostani énje teljesen letaglózott.
-Harry én… – kezdtem bele, de nem tudtam tovább folytatni. Helyette nyakába vetettem magam, és szorosan hozzá bújtam. Éreztem, ahogy megkönnyebbülten sóhajt egyet, majd karjait szorosabban fűzve körém húz még közelebb magához. Mellkasába rejtettem fejem, és így szippantottam be illatát. Azt a tipikus Harry illatot, ami felkúszott egészen agyam legsötétebb részébe is, hogy robbanva bevilágítsa az egészet. Így nem éreztem magam annyira elesettnek, hiszen nem láthatta az ismételten feltörő könnyeimet, ami segített összeszedni annyira a gondolataimat, hogy meg tudjak szólalni – Elképzelni sem tudod, hogy mit éreztem akárhányszor csak betoppantál, hogy tanácsot kérj. Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid…kérdéseid… Hogy tudott fájni minden egyes ékezet, minden magánhangzó…mind megütött és bántott, én mégis úgy szerettem azokat is..annyira…ahogy téged… Fontos vagy nekem…Mert vagy... Minden vagy nekem amit szeretek…Boldog ébredés, puha ölelés, szelíd érintés, izgalmas felfedezés, lágy dallam, valóra vált csoda…Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, magasság, mélység, távolság, közelség... Egy olyan dolog, amire szükségem van… – hallt el a hangom a végére. Félve néztem fel szemeibe reakcióját várva. Nem akartam elijeszteni a túlzott ragaszkodásommal, de azt akartam, hogy tudja, hogy mit érzek. Hogy végre nyíltan elmondhassam neki. Meglepetten pislogott rám, ami csak még jobban növelte félelmem. Percekig tartott ez a néma feszültség, majd minden felkészítés nélkül ismét ajkaimnak esett.
-Annyira…szeretlek…és örülök…hogy… te is…így…érzel… – válaszolta egy egy apróbb csók között, majd derekamnál fogva megemelt. Én köré fontam lábaim, és így kezdtünk hátrálni a kanapé felé…
-Mi Harry Styles kedvenc állata? – hangzott a kérdés, aminek hatására felnevettem.
-Na ná, hogy a macskák – válaszoltam meg az idősödő néni helyett, aki valószínűleg azt sem tudta, hogy kicsoda az a Harry Styles. Mosolyom végül egy fájdalmas grimaszba torzult. Én bezzeg nagyon jól tudtam, hogy ki Ő. Ő az a fiú, aki barátságnál többet sose fog irántam érezni, akármit érzek is én iránta. Mire a gondolat végére értem valaki csengetett, így magam mellé rakva vacsorám keltem fel, hogy megnézzem ki az.
-Harry? – nyíltak nagyra a szemeim, mikor megláttam a göndör fürtjeit feltűnni az ajtóban.
-Szia – mosolygott rám – Bejöhetek?
-Persze. Gyere csak – mondtam, majd arrébb álltam, hogy be tudjon jönni. Míg eljutottunk a kanapéig próbáltam rendezni arcvonásaim, és hevesen dobogó szívemet is, de nem igazán ment. Rettenetesen jó érzéke volt ahhoz, hogy mindig olyankor jelenjen meg, ha éppen rá gondolok. Kérés nélkül hoztam még egy villát, majd visszaérve hozzá a kezébe nyomtam, és már ketten kezdtünk a maradék lasagnem elpusztításának.
-Cuki a pizsid – mosolyodott el, majd végignézett rajtam
-Köszönöm – mosolyodtam el halványan – De valószínűleg nem azért jöttél, hogy megdicsérd a pizsim. Mi a lány neve? – kérdeztem mosolyt erőltetve magamra, majd bekaptam a villámra felszúrt ételt. Csak olyankor állít be hozzám este, ha tanácsot akar kérni. Tudtam, hogy ez is egy olyan alkalom lesz, és próbáltam előre felkészíteni magam, bár valljuk be nem ment igazán jól. Minden egyes ilyen alkalommal letört egy darab a szívemből, ürességet hagyva maga után.
-Én nem tudom mit csináljak Alex. Ő olyan más, mint a többi lány – mondta, miközben kerülve a szemkontaktust felszúrt egy adag lasagnét a villájára.
-Minden lány másmilyen Harry. Mi sem vagyunk előre legyártott tucatáruk – próbáltam egy kicsit oldani a hangulatát, és talán egy nagyon kicsit a sajátomat is. Nála bejött, hiszen egy apró mosoly jelent meg szája sarkában, viszont az én lelki állapotomon egy kicsit sem segített.
-Tudom, de Ő…tényleg más – nézett végre a szemembe gyönyörű zöld íriszeivel. Mindig is megbabonázott szemének méregzöld színe.
-És miben is olyan más ez a titokzatos hölgy? – szúrtam fel egy újabb adag ételt a villámra.
-Ő…ő nem vetődött egyből a lábaim elé, hogy velem akarja leélni az életét, meg hasonlók. Még csak nem is kedvel. És nem azért van a közelünkben, mert ebből neki bármi haszna is származik – egy két dolgot leszámítva akár rólam is beszélhetett volna, de azt hiszem, hogy ez neki fel sem tűnt.
-Szóval az a baj, hogy küzdened kell érte? – összegeztem a hallottakat.
-Sose kellett senkiért küzdenem Alex – jelent meg egy halvány mosoly a szája sarkában – Nekem új ez a helyzet.
-Nem baj, ha meg kell küzdened egy lányért Harry. Az csak azt mutatja, hogy nem érdekből van veled – erőltettem mosolyt arcomra. Mindig is ezt tettem. Megpróbáltam elrejteni azt, hogy mennyire fáj más lányról beszélni vele… Másról…aki nem én vagyok.
-Szóval ne foglalkozzak semmivel? – kérdezett vissza.
-Nem egészen ezt mondom. Csak vedd észre a jeleket.
-Milyen jeleket?
-Azt mondod ő nem kedvel. Próbálkozz mással. Ne nyomulj rá, inkább csak légy figyelmes.
-Szóval egyáltalán nem próbálkozhatok?
-Semmi olyannal, amivel szoktál. Legalábbis ha tényleg érdekel a lány.
-Ezzel mire akarsz kilyukadni? – húzta fel az orrát.
-Tudod a lányok, már persze a normálisak, akik nem vetik magukat egyből az ügyeletes szépfiú karjaiba – böktem felé a villámmal jelezve, hogy az most éppen Ő – Nos ők nem szeretik a kemény nyomulást. Azzal csak azt érezteted velük, hogy ágyba akarod vinni őket.
-Az miért baj? – húzódott újabb mosolyra a szája.
-Nem baj Harry, de ha szeretsz valakit, akkor nem ez az elsődleges célod. Szereted azt a lányt? – kérdeztem. Kívül mosolyogtam, de belül azt hiszem teljesen összetörtem. Most jön az a rész, hogy bejelenti, hogy életében először szerelmes, végül megkapja majd a lányt, és boldogan élnek, míg meg nem hallnak. Mit számít, ha én eközben a szobám mélyén egyedül kuporgok, és sajnálom magam?
-Igen. Azt hiszem, szeretem Lo-t – mondta elgondolkodva. Ne… Ne pont Őt. Lo kedves lány a maga módján, és olyan, aki pont illik Harry-hez. Rá nem mondhatok semmi rosszat, és haragudni sem haragudhatok, amiért elveszi tőlem azt, akit szeretek. Szóval még ez sem adatik meg nekem? Hogy gyűlölhessem Őt? – De nem értem. Nem értem, hogy mit vár tőlem. Hogy mit kéne tennem.
-A lányokat nem megérteni kell Harry, hanem szeretni – válaszoltam neki nyugodtságot erőltetve magamra.
-Szóval akkor ne is próbáljam megérteni? – vágott elgondolkodó fejet, majd felpattant és kifelé kezdett menni – Köszi Alex – mosolygott hátra rám hálásan. Teljesen és totálisan félreértette, amit mondani akartam neki.
-Azt már nem. Nem hagyom, hogy így menj el. Liam két hétig csúnyán nézett rám, amikor elhitettem Lou-val, hogy a répák érzik, amikor megeszi őket. Belegondolni sem merek, mit kapnék tőle, ha így engednélek haza – ragadtam meg a karját és húztam vissza a kanapéra. Ő csak értetlenül pislogott rám, és várta a további magyarázatot. Sóhajtottam egy nagyot, majd bele is kezdtem – Harry én nem azt mondom, hogy meg sem kell próbálnod megérteni őket. Hogy is magyarázzam meg ezt úgy, hogy megértsd… Szereted a macskákat nem? – tettem fel a kérdést, hátha így jobban megérti mit akarok mondani.
-Igen. De ennek mi köze az egészhez? – nyíltak még nagyobbra szemei.
-Érted őket? Mármint a macskákat. Megérted, hogy mit akarnak neked mondani? Mit éreznek? – tettem fel a következő kérdést.
-Nem, de az teljesen más.
-Már miért lenne más? Nem érted őket, mégis szereted. Enni adsz nekik, simogatod őket, és hagyod, hogy hozzád dörgölőzzenek. Nem tudod mikor mit akarnak, mégis szereted őket és gondoskodsz róluk nem igaz?
-De igen. De még mindig nem értem, hogy ez a kettő hogy kapcsolódik össze – rázta meg a fejét.
-A lányoknak is szükségük van törődésre. Még akkor is, ha nem érted meg őket. Szükségük van arra, hogy gondoskodjanak róluk, hogy szeressék őket, és érezzék, hogy mellettük állsz. Ennyi elég ahhoz, hogy boldoggá tedd őket, és látni fogják, hogy nem csak megdugni akarod őket – a végére fájdalmas grimasz jelent meg az arcomon. Elképzelni Harryt, a fiút, akit mindennél jobban szeretek, komolynak, és hűségesnek… furcsán hatott. Tudom, hogy fiatal, ki kell élnie magát, és nem kell elköteleznie rögtön, de attól még minden reggel sem kell más lány mellett ébrednie. Talán most végre talált valakit, akit szerethet, és aki viszont szeretheti, ez mégis mérhetetlenül fájt nekem. Hiszen nem én voltam az a valaki.
-Már értem, hogy mire akarsz kilyukadni – mondta elgondolkodva, majd mélyen a szemeimbe nézett. Gyönyörű zöld szemei teljesen elvarázsoltak, és egy pillanatra talán az álcám is lehullt, felfedve amit valójában érzek. De ez nem tartott tovább egy pillanatnál, hiszen elkaptam tekintetem róla, és összeszedtem magam. Harry megköszönte a segítségem, majd elköszöntünk egymástól és az ajtó felé indult – Nem tudom mihez kezdenék nélküled Alex – mosolygott még hátra rám a válla felett, majd becsukta maga után az ajtót, és egyedül hagyott engem a gondolataimmal és a fájdalommal a szívemben. Miért kell ilyeneket mondanod? Miért? Így csak még nagyobb darabokat törsz le a szívemből, míg végül nem marad semmi. Meggyötörten rogytam le a kanapé előtt a földre és zokogni kezdtem. Túlságosan is sok volt ez a beszélgetés nekem most, és úgy tűnt Harry is komolyabban gondolja a dolgot, mint eddig bármikor. Ráhajtottam a fejem a kanapéra és úgy sírtam tovább. Miért kell ennek az egésznek ilyen bonyolultnak és fájdalmasnak lennie? Nem tudtam tovább sajnálni magam, hisz ismét kopogtak. Riadtan ugrottam fel a földről.
-Egy pillanat – szóltam ki, majd könnyeim nyomának eltüntetésévél kezdtem foglalkozni. Biztos voltam benne, hogy nem sikerül nyomtalanul eltüntetnem őket, de próbáltam minél észrevehetetlenebbé tenni – Mit felejtettél el Harry? – szóltam ki az ajtó felé menet, hiszen biztos voltam benne, hogy Ő az.
-Csak ezt – Válaszolt amint kinyitottam az ajtót, majd hirtelen ajkaimra tapasztotta övéit. Meglepetten pislogtam párat, majd szemeimet lehunyva merültem bele én is a csókba. Vadul ugyanakkor gyengéden esett neki ajkaimnak, szívverésem pedig eszméletlen tempóra kapcsolt. Percekig csak önfeledten átadtam magam a csóknak, végül agyam mégis legyőzte az érzéseim, ezért kibontakozva Harry karjai közül vetettem neki véget.
-Ne Harry…Kérlek ne… – mondtam, majd hátat fordítottam neki, hogy ne lássa az újra előbukkanó könnyeimet. Azt hittem fontosabb vagyok neki annál, hogy pótléknak használjon. Azt hittem érek neki annyit, hogy ezt ne tegye meg. De úgy látszik tévedtem…
-Sajnálom de ez nekem már nem megy… Nem tudok tovább úgy tenni, mintha csak a barátod szeretnék lenni. Minden egyes alkalommal, mikor tanácsot kértem tőled azt vártam, hogy adsz valami jelet…Akármit…Hogy tudjam van esélyem…hogy van esély ara, hogy több legyen köztünk. De te semmit nem csináltál. Csak türelmesen válaszolgattál a kérdéseimre és elmagyaráztál mindent. Nem mutattad jelét, hogy zavarna, hogy ilyenekről kérdezgetlek, vagy küldtél el a búsba, hogy ne tőled kérdezzem, és ez az őrületbe kergetett. – mire eddig eljutott, már odalépett hozzám, és mag afelé fordítva mélyen a szemembe nézett. – Mert én kedvellek Alex…Jobban mint kellene, vagy mint eddig bárki mást. Azt akarom, hogy csak az enyém légy, és ha kell még meg is küzdök érted – mondta, majd kezeit derekam köré fűzve húzott még közelebb magához. Meglepettségemben még a sírásról is megfeledkeztem. Hatalmas szemekkel meredtem Harryre, aki várakozásteljesen nézett vissza rám. Most azt várja, hogy mondjak valamit? Mégis hogy tudnék akármit is mondani az előbbi vallomása után? Hogy beismerte, hogy kedvel? Hiszen erre soha, még a legvadabb álmaimban sem mertem számítani, és félő volt, hogy ez is csak egy álom, amiből akár csak egy kicsit is megmozdulva felébredek – Nem mondasz semmit? – kérdezte félelemmel a szemében. Furcsa volt így látni azt a fiút…férfit, akit szeretek. Ilyen elesetten és félénknek. Mindig is magabiztos volt a lányokkal kapcsolatban, és ez a mostani énje teljesen letaglózott.
-Harry én… – kezdtem bele, de nem tudtam tovább folytatni. Helyette nyakába vetettem magam, és szorosan hozzá bújtam. Éreztem, ahogy megkönnyebbülten sóhajt egyet, majd karjait szorosabban fűzve körém húz még közelebb magához. Mellkasába rejtettem fejem, és így szippantottam be illatát. Azt a tipikus Harry illatot, ami felkúszott egészen agyam legsötétebb részébe is, hogy robbanva bevilágítsa az egészet. Így nem éreztem magam annyira elesettnek, hiszen nem láthatta az ismételten feltörő könnyeimet, ami segített összeszedni annyira a gondolataimat, hogy meg tudjak szólalni – Elképzelni sem tudod, hogy mit éreztem akárhányszor csak betoppantál, hogy tanácsot kérj. Soha nem tudtak más szavai úgy ütni, mint a te szavaid…kérdéseid… Hogy tudott fájni minden egyes ékezet, minden magánhangzó…mind megütött és bántott, én mégis úgy szerettem azokat is..annyira…ahogy téged… Fontos vagy nekem…Mert vagy... Minden vagy nekem amit szeretek…Boldog ébredés, puha ölelés, szelíd érintés, izgalmas felfedezés, lágy dallam, valóra vált csoda…Vagy napfény, víz, levegő, illat, íz, szín, kávé, magasság, mélység, távolság, közelség... Egy olyan dolog, amire szükségem van… – hallt el a hangom a végére. Félve néztem fel szemeibe reakcióját várva. Nem akartam elijeszteni a túlzott ragaszkodásommal, de azt akartam, hogy tudja, hogy mit érzek. Hogy végre nyíltan elmondhassam neki. Meglepetten pislogott rám, ami csak még jobban növelte félelmem. Percekig tartott ez a néma feszültség, majd minden felkészítés nélkül ismét ajkaimnak esett.
-Annyira…szeretlek…és örülök…hogy… te is…így…érzel… – válaszolta egy egy apróbb csók között, majd derekamnál fogva megemelt. Én köré fontam lábaim, és így kezdtünk hátrálni a kanapé felé…
***
Ne maradjatok csendben! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése