22.Befejeztem vele. Örökre...

Sziasztok! Megjöttem egy újabb izgalmas és gonosz résszel *-* Csakis Fanninak köszönhető, mert megihletett a gonoszságával. :D Az előző részbe beígért részletet csak most raktam bele, mert tegnap már nem volt hozzá erőm, hogy odáig megírjam. :P Viszont még mindig pörgök, hiszen holnap végre kiderül a nyelvvizsgám eredménye, és ma este indulunk Olaszországba *-* Ez csak annyit jelent, hogy a következő rész, már az olasz tengerpartról jön, mert nem szeretnélek titeket rész nélkül hagyni ilyen befejezéssel ;) De ha mégse jönne össze, akkor se kell elkeserednetek, mert legkésőbb kedden már itthon leszek és akkor megírom a részt. :D Készülj Fanni, mert lehet, hogy beugrok hozzád a nyaralás előtt, hogy kinyírjalak az új részed miatt ;) Nem kicsit, hanem nagyon fog fájni 3:) Muhahaha :D Bár szerintem lassan te is látogatóba jössz hozzám, ha így folytatom. ;) Mielőtt még elfelejtem. Akiknek emailben válaszoltam és elfelejtettem megírni a facebook elérhetőségem az szóljon és elküldöm neki. :) Jó olvasást. :D

Egyezkedni az ördöggel sosem jó, de most nem volt más választásom, mint alkut kötni Simonnal. Nem tudtam, hogy mire számítsak, hiszen a nagybátyám mindig kiszámíthatatlan. Sose lehetett tudni nála, hogy milyen egyességet ajánl. Vártam, hogy előbb ő szólaljon meg, hogy legyen mivel kontráznom, ha nem tetszene az alkuja. Néhány percig még csend volt. Gondolom Simon a lehetőségeken gondolkozott.

-Amit Zayn mondott rólad...

Már megint ő? Muszáj mindig mindenbe belerondítania? Nem volt elég neki, hogy átvert, és elérte, hogy bármiféle érzelmet tápláljak iránta, de még a saját nagybátyámat is ellenem uszította? Jó, nem a legjobb a kapcsolatunk mostanában, de eddig nem voltak ennyire éles vitáink. Persze Zselének mindenre rá kellett tennie egy lapáttal, mert szerződést kötött a Sátánnal, vagyis Simonnal.

-Nem érdekel – mondtam hidegen. Mostantól bármit tesz, vagy mond, nem fog érdekelni. Hidegen fogok vele viselkedni. Sőt ha kell akkor én leszek a legrosszabb rémálma. Csak kerüljön a kezem közé...

-Összekaptatok? – kérdezte.

-Ne most játszd a jó fej nagybácsit, Simon! Eddig nem érdekelt különösebben, hogy mi van velem, akkor most se érdekeljen. Az alkut – követeltem. Minél hamarabb túl akartam lenni ezen a beszélgetésen, hogy aztán Zayn nyakának ehessek, s megfojthassam.

-Lauren... – sóhajtott – Mi történt azzal a kedves kislánnyal aki voltál?

-Felnőtt, mert fel kellett nőnöm nyolc évesen, még ha nem akartam. De te nem voltál mellettem, hogy segíts, amit ezután se várok el, hiszen neked „fontos” munkád van – csuklott el a hangom. Nem most akartam vele megbeszélni a múlt sebeit anyától kezdve Jamesig, de úgy tűnik neki most volt alkalmas az idő és a hely.

-Sajnálom, ha úgy érzed, hogy elhanyagoltalak – közel lépett hozzám, majd a karjaiba zárt. Szorosan hozzábújtam, és éreztem, hogy egy könnycsepp gördült ki a szememből, amit több is követett – De akkoriban nekem se volt könnyű. Josh és Tara halála engem is sokkolt, de erősnek kellett lennem miattad. Nem akartam, hogy lásd, én is megtörtem. De te erősebbnek bizonyultál nálam. Minden érzelmed eltüntetted, és ilyenné váltál. Egyedül Deant és Shane-t engedted közel magadhoz. Miért? Mitől félsz?

-Nem akartam olyan embereket elveszíteni, akiket szeretek és fontosak a számomra. Félek, ha valakit tényleg megszeretek úgy, mint anya apát, akkor elhagy. Érted már, hogy miért nem mutatom ki soha az érzéseim? Mert ha nem, akkor elmondom, hogy nem akarok gyengének látszani mások előtt. Inkább mosolygok hamisan, minthogy valaki megkérdezze, hogy mi a baj. Mert úgyse az érdekli őket, hogy mi történt velem, hanem ez, hogy felhasználhassák ellenem a bánatom.

-Lauren, nem mindenki ilyen. Lehet, hogy egyszer elhagy, akit szeretsz, de ha ő igazán szeret, akkor visszatér hozzád, hogy eltörölje az összes fájdalmad, amit eddig átéltél – simogatta a hátam – A legtöbben azt akarják, hogy végre boldog légy, ahogy én is.

-Akkor mondj egy személy Deanen és Shane-en kívül – kértem. Mert ha igaz, amit mondott, akkor tud olyan embert mondani, akire ez igaz. Ha nem, akkor csak egy hazugság, amit mondott.

-Csak egyet?

-Ühüm – motyogtam a mellkasába.

-Zayn – sírni is elfelejtettem a név hallatán. Ő nem ilyen. Csak játszott velem, s ha nem hallottam volna meg a beszélgetésüket, akkor még mindig játszana. Neki nem számít senki, csak saját maga. Nem törődik mások érzéseivel. Könnyűszerrel eléri, hogy valaki belehabarodjon, majd ejti az illetőt. És a legrosszabb az egészben, hogy én is csak az egyik áldozata vagyok/voltam...

Kibontakoztam Simon öleléséből, majd letöröltem könnyeimet. Többé nem fogok sírni, főleg nem miatta. Ennyi volt. Befejeztem vele. Örökre...

-Az megfelel, hogy hatig azt csinálok amit akarok, majd csak hat után jövök haza, hogy elkészüljek a műsorra? – tereltem vissza a nagybátyámat az eredeti témánkhoz.

-Igen, de hatkor még elpróbáljátok egyszer, hogy én is lássam hogy megy – mosolyodott el szelíden. Bólintottam beleegyezésem jeléül, majd kimentem az irodájából.

Annyira nem volt vészes a beszélgetés, de több dolgot kéne tisztáznunk ahhoz, hogy újra olyan legyen a kapcsolatunk, mint apáék halála előtt. Mikor mindenhová vele mentem. Vagy amikor este közösen énekeltünk a tűznél apával... Amikor együtt töltöttük a karácsonyt, mint egy család, de akkor is hiányzott onnan anya. Az első iskolai napom után, mikor elmentünk fagyizni... Annyira hiányzik az az idő, amit Simonnal töltöttem.

A szobámhoz sétáltam a gondolataimba merülve a múltról, amikor valakinek nekimentem. Felnéztem, hogy kinek a mellkasának ütköztem, s akkor megláttam Adamet. A múltam emlékei egyből kitörlődtek a fejemből, és helyére a kíváncsiság szökött. Újra előjött bennem a kétely, hogy ki Adam.

-Mi az igazi neved, Adam? – fontam össze mellkasom előtt a kezem. Mielőtt válaszolt volna elnevette magát, és sunyi mosolyra húzta a száját, majd közelebb hajolt hozzám.

-Hamarabb rájöttél, mint hittem – suttogta a fülembe – Csak nem elolvastad a levelet?

Levelet? Miféle levelet? Várjunk csak! Ha a családi titkosról beszél, akkor ő tudja, hogy mi a titok. De az hogy lehet? Hiszen csak Simon van az információ birtokában. De akkor ő honnan tudja?

-Milyen levél? – tettem a hülyét. Talán így hamarabb kiszedem belőle, hogy mit tud.

-Á, vagy úgy! – esett le neki – Rám kerestél a neten – Biccentett elismerően. De a levéllel, amit a régi házatokban találtál jobban járnál – kacsintott, majd engem kikerülve elment.

Egy darabig még dermedten álltam, s próbáltam felfogni, hogy többet tud rólam, mint én róla. Miután magamhoz tértem a döbbenettől berohantam a szobámba, és a fiókomból kivettem a levelet. Az ajtó melletti falhoz sétáltam, ahol lekuporodtam, és a levelet kezdtem el nézegetni, amit nekem címeztek. Tudni akartam, hogy mit takart, mi van benne Adamről, de nem tudtam kibontani. Mert ugyanakkor féltem is, hogy olyat tudok meg, ami megváltoztatja az életem...

Az idő gyorsan haladt míg azon filozofáltam, hogy mivel járnék jobban. A titok megismerésével, vagy nem. Az egyik felem arra hajlott, hogy kibontsam, de a másik hevesen tiltakozott ellene. Belső harcomat, míg vívtam volna, de telefonom csipogott jelezve, hogy valaki üzenetet küldött. Gyanútlanul húztam ki a zsebemből, s nyitottam az sms-t, amit Ness küldött: „Lefeküdtem Zaynnel ♥ ” Amikor elolvastam az üzenetét a szívem, mintha egy percre megállt volna a fájdalomtól, mert fájt. Kibaszottul fájt. Úgy éreztem, hogy szívembe millió kés fúródott mindez egy szar sms-től.

-Francba! – ordítottam el magam, és a telefonomat teljes erőmből a szemben lévő falhoz vágtam. De még mindig dühös voltam. Nem tudtam, hogy kire haragudtam jobban: Zaynre vagy Nessre. Talán mindkettőjükre, talán Zaynre kicsit jobban, mint kellett volna.

Sós könnyeim újra mardosni kezdték az arcom ezzel megszegve az ígéretem, hogy soha többé nem sírok utána. Nem ment. Nem tudtam abbahagyni a sírást, mert akárhányszor rágondoltam, hogy lefeküdt Nessel, s velem csak játszott, mélyebbről tört fel a zokogásom.

Térdem felhúztam és kezemet átfonva rajta ráhajtottam a fejem, majd átadtam magamnak a mérhetetlen szenvedésnek, amit akkor éreztem.

***

-Lo! – rontott be valaki a szobámba, mire felé kaptam a fejem. Még mindig a falnál voltam úgy, mint mikor megkaptam az üzenetet – Kurva életbe! Jól vagy? – szaladt oda hozzám, és szorosan a karjaiba zárt. A könnycsatornáim, mintha újult erőre kaptak volna, megeredtek , ezzel eláztatva a vigasztalóm pólóját. Nem érdekelte különösebben, hogy mennyire lesz nedves kedvenc pólója vagy mennyire látszik majd meg rajta a hétköznapi sminkem. Csak engem vigasztalt, amiért roppant hálás voltam neki.

Egy idő után abbamaradt a sírásom, így a megmentőm elengedett, majd leült mellém, és a fejem a vállára hajtottam.

-Mi van akkor, ha valakibe az akaratom ellenére is beleszerettem? – kérdeztem remegő hangon. Talán így van. Nem tudom... Csak azt, hogy mikor a közelemben van, nem úgy viselkedem, ahogy szoktam. És nem tudok nélküle élni. Furcsa mód szükségem van rá. Szükségem van a szeretetére...
-Akkor ő a legszerencsésebb srác a világon – válaszolt keserű mosollyal az arcán – Mondd el neki, mielőtt késő lenne.
-Már késő... – hajtottam le a fejem.

-Sajnálom.

-Nem kell. Én voltam a hülye, hogy beleszerettem – nevettem fel erőltetetten.

-Lo, nem vagy hülye, csak rossz emberbe szerettél bele – emelte fel az arcomat, majd velem szembefordult. Arca közeledni kezdett az enyémhez, de nem húzódtam el. Tudtam, ha megcsókol talán vége a barátságunknak, de nem volt elég erőm, hogy eltávolodjak tőle. Ajkaink már majdnem összeértek, amikor valaki berontott az ajtómon. Azonnal elengedte az arcomat, majd érdeklődve a látogatóhoz fordult.

-Húzz el, Malik! Mára elég bajt okoztál.

-Lo, beszélhetünk? – hagyta figyelmen kívül barátomat. Nem tudtam, hogy mit mondjak neki. Mert ha igent mondok, akkor azt hiszi, hogy még játszhat velem, de ha nemet, akkor rájöhet, hogy tudom mire megy ki a játék. Haboztam a válasszal, amit ő is észrevett – Kérlek!

-Legyen – sóhajtottam.

-Nem hagylak magadra! – csattant fel a mellettem ülő – Vele biztos nem – bökött Zayn felé.

-Nem lesz gond.

-Biztos? – fogta két keze közé az arcom.

-Igen – eresztettem meg egy halvány mosolyt felé. Mielőtt távozott volna szám sarkába puszit nyomott, majd kiment a szobámból.

Zayn megvárta míg bezárta az ajtót, majd odasétált, és kulcsra zárta. Nem ijedtem meg tőle, de jobban örültem volna ha nyitva hagyja, hogy könnyebben elmeneküljek majd előle. Szétnézett a szobámban, majd meglátta a törött telefonomat, s érdeklődve fordult felém. Nem akartam neki megmagyarázni, hogy miatta vágtam a falnak, mert akkor olyan ütőkártya került volna a kezébe, amit bármikor felhasználhatott volna ellenem.

-Mit akarsz? – kérdeztem ridegen.

-Már semmit – mondta ugyanolyan hangnemben ahogy én. Érdekelt, hogy mit akart mondani, de talán jobban jártam, hogy már nem fogom megtudni soha... – Megyek. Nem akartam semmit se megzavarni a pasiddal – hangjából csak a gúny csengett. Nem értettem ezt a hirtelen hangulatváltozását, de inkább nem foglalkoztam vele, ahogy azzal sem, hogy azt aki lelket öntött belém a pasimnak nevezte. Mert mi ketten tudtuk az igazat, és az, hogy ő nem, csak megkönnyítette, hogy végleg leszálljon rólam.

Felálltam, és az ágyamhoz sétáltam, majd bedőltem úgy, ahogy voltam. Ruhástól. Hátamra fordultam, s a plafont kezdtem el pásztázni, mintha annyira érdekes lenne, de gondolataim már megint visszaterelődtek Zaynre, és arra amiről beszélni akart velem. Bocsánatkérés lett volna? Vagy csak az orrom alá akarta dörgölni, hogy mi történt közte és Ness között? Esetleg egy újabb próbálkozás, amire Simon kérte, miután kijöttem az irodájából?

Oldalra fordítottam a fejem, és megláttam a borítékot. Gondolkozás nélkül legurultam az ágyról, s a levélhez kúsztam. Amikor a kezembe került egy határozott mozdulattal feltéptem, és olvasni kezdtem.

Lo! Nem tudom, hogy akkor olvasod-e el a levelemet, amikor már tudod, hogy ki vagyok, vagy akkor amikor még nem. Nem tudom, hogy melyik megoldás lenne a jobb. Talán egyik sem. Azt hiszem a legjobb az lett volna, ha mi a kezdetektől fogva ismerjük egymást, vagyis akkortól, amikor tudomást szereztem a létezésedről. Akkor te csak nyolc éves voltál, míg én tizenhárom. Amikor megtudtam, hogy mi történt Josh-sal és Taraval egyből jöttem hála Simonnak.

Ő sokat mesélt rólad nekem, bár nem hinném, hogy rólam hallottál. Mondhatni én vagyok a családi titok. Anya tizenkilenc évesen esett teherbe velem, de aztán mikor megszülettem örökbe adott, így esélyünk sem volt találkozni. Los Angelesbe kerültem, míg te Londonban élted az életed. Úgy hallottam, hogy L.A. a kedvenc városod. Remélem együtt is eltölthetünk majd itt egy kis időt, hogy jobban megismerjelek, bár amennyit mesélt rólad Dean és Derek, úgy érzem, hogy ismerlek.

Írhatnék még arról, hogy mi történt velem nélküled, de at inkább személyesen osztanám meg veled, már ha meghallgatsz. De félek, hogy nem fogsz. Nem azért mert nem akarsz, hanem mert haragudni fogsz rám, hogy én tudtam rólad, de mégse kerestelek meg. Utólag is bocsánatot kérek, de ezt személyesen is el fogom mondani, ha adsz egy esélyt. Csak ennyit kérek. Esélyt, hogy megismer. Tudom furán hangzik, hogy egy ismeretlen, aki még be sem mutatkozott arra kér, hogy ismerd meg, de a levél végén rájössz, hogy miért titkoltam addig kilétem.

Ne hidd azt, hogy nekem könnyű volt úgy élni, hogy tudtam Londonban élsz, s szinte a bűnözők életét éled. Mert igen hallottam róla, hogy miket műveltél. Ezért kértem meg Dereket is, hogy jobban ügyeljen rád. Dean nem kellett, mert ő mindig azt hangoztatta, hogy olyan vagy neki, mint a húga. Örültem neki, hogy helyettem is a bátyád volt. Igen, Lo. Jól olvastad, én vagyok a bátyád. 

***

Ne maradjatok csendben! :)