20.Adam

Sziasztok! Végre valahára itt vagyok az új résszel. :) Rövidebb lett, mint szokott, de már nem akartam tovább húzni. De nem vagyok teljesen megelégedve vele. :P Most tényleg hamar hozni fogom a részt, mert már belekezdtem a folytatásába, ami meglepő lesz. ;) Azért késtem vele ennyit, mert át kellett gondolnom sok mindent a bloggal kapcsolatban. Úgy érzem elrontottam a blogod. Megfordult a fejemben, hogy abbahagyom, vagy hogy egy ideid szüneteltetem, de úgy vagyok vele, ha már belekezdtem akkor véghez viszem. :) Leginkább ezt miattatok, olvasók miatt csinálom, és a jó tündér miatt. :) Sok ötletem van még a bloghoz, amikből néhány részlet, vagy tervlevezetés lapul a gépemen vagy a hírhedt íróasztalomon szanaszét. A merényleteimről valaki tudna beszélni, de nem fog, mert Voldi Jamesszel karöltve meglátogatja xD :D
Másrészt nagyon szidom magam a befejezés miatt, mert sehogy se tudtam leírni, hogy hogyan tovább, ezért elég gyatra lett, és Lo betegsége is derül ki. :P Viszont ne lepődjetek meg, hogy eddig egy ismeretlen szereplő szemszöge is benne lesz a részben. :) Annyit elárulok róla, hogy igen fontos szerepet játszik Lo életében. ;) Jó olvasást hozzá! :) A rész végén vár rátok egy kis meglepi a sok késés miatt. ;)



A kínok kínja, amikor nem kapsz levegőt. Nem tudod, hogy mennyire fájdalmas, míg át nem éled. Csak levegő után kapkodsz, s úgy érzed, hogy belehalsz a fájdalomba, de nem így van. Túléld, de a fájdalom amit akkor átélsz felér a pokollal. Ez a hiperventilláció, amit gyakran úgy emlegetnek, hogy a kínok kínja, amit soha senki nem akar átélni.
A fájdalom enyhülni kezdett hála Deannek, mert ő tudta, hogy ilyen mit kell tenni, hiszen nem először fordult elő velem ez. A tüdőmben lévő feszítő érzés megszűnt, s a levegőt is lassan, de biztosan kezdtem el belélegezni. Ehhez nem kellett semmilyen gyógyszer csak egy papírzacskó, ami mindig volt Deannél, ha víz közelébe mentünk, hiszen ő tudta, hogy rettegek a víztől, mert kiskoromban majdnem belefulladtam. Most mindenkiben felmerült a kérdés, hogy minek kell a zacskó, ha félek a víztől? A válasz egyszerű: pánikroham, ami gyakran hiperventillációval végződik. Nem túl sűrűn, de azért elő szokott fordulni, ha valaki víz közelébe visz. Ha beledobnának a vízbe, akkor egyből sokkot kapnék, és leblokkolnék, s hagynám, hogy magával ragadjon az ár. Lehet, hogy nevetségesen hangzik tőlem, egy rockertől, hogy ennyi megrémülök a víztől, de akkor, mikor alig hat évesen annyira megrémültem, hogy belefulladok a vízbe, hogy idővel rettegésbe ment át, amit már nem tudok legyőzni, hiába is próbálnám, pedig jó lenne... Azóta kerülöm a vizet, de mindig elmentem a srácokkal a strandra vagy a partra, de sosem merészkedtem öt méternél közelebb a vízhez, csak kintről figyeltem a barátaimat, amint jól szórakoztak. Rengeteg okot találta ki nekik, hogy miért nem mentem be velük a vízbe, s szerencsémre mindig elhitték. Egyedül Dean tudta a miértre a választ, amit eddig együtt sikeresen eltitkoltunk, s talán most színt kell vallanom az aggódó szemeknek.

-Basszus Lo! Mi a franc történt veled? – túrt bele idegesen a hajába Shane, majd leguggolt mellém, s a karjaiba zárt – Nagyon megijesztettél – puszilt a hajamba.

-Nincs semmi komoly bajom, Shane – nyugtattam meg.

-Nem akarlak elveszíteni Lo – ölelés szorosabb lett – Szeretlek – suttogta a fülembe. Furcsa érzés kerített hatalmába, mintha ez nem egy sima baráti szeretlek lenne, hanem attól több. S bármennyire nem akartam vele foglalkozni, éreztem, ezzel az egy szóval minden megváltozott köztünk. Még ha ezt rajtam kívül senki se tudta...

-Engedd el, Shane! A végén megint nem fog levegőt kapni – mondta Dean. Shane elengedett, de továbbra is árgus szemekkel figyelte minden mozdulatom – Lo, sétáljunk! -segített fel legjobb barátom, majd a többieket otthagyva elindultunk valamerre. Dean még nem mondott vagy kérdezett semmit. Biztos a megfelelő helyet kereste, ahol zavartalanul beszélhetünk. Egészen a sziklákig mentünk, ahol elbújtunk a kíváncsi szemek és fülek elől.

-Sajnálom – nyögte ki Dean – Miattam tört rád megint – hajtotta le a fejét. Nem hibáztattam sem őt sem Zaynt. Senki se tudta, hogy ez lesz. Hátulról átöleltem, s fejem a hátába fúrtam.

-Nem a te hibád – motyogtam – Nem tudhattad, hogy ez lesz.

-De akkor is! Mindez az én hibám. Ha nem veszlek rá, hogy elgyere, akkor ez nem történik meg.

-Dean! – szorosabban bújtam hozzá – Ne okold magad! Semmi se történt. Jól vagyok, ez a lényeg. A többi most nem számít.
-Aggódom érted Lo. Amióta itt van Zayn, mintha megváltoztál volna, és nem tudom eldönteni, hogy jó vagy rossz irányba, mert mindkettőre van példa. Sose mondtam azt neked, hogy ne találkozz többet egy sráccal, amikor megváltoztatott. Mindig is úgy gondoltam, ha szereted, és boldog vagy, akkor ez nekem elég. Most viszont látom rajtad, hogy valami nincs rendben. Mi a baj?

-Az egész nyár, Simon, a srácok, de leginkább Zayn. Sose szerettem, ha bárki is beleszólt az életem, se ez Simont sosem érdekelte, mert mindig beleavatkozott. Amikor utánam jött Párizsba, és minden kérdés nélkül hazarángatott, akkor az eddigiektől is jobban megharagudtam rá. Ha megkérdezte volna, és adott volna lehetőséget a választásra, akkor nem lennék most mérges rá. De Simon mindig mindenre rátesz egy lapáttal. Amikor megpofozott, s a riporter mellé állt helyettem, akkor betelt a pohár. Nekem a nagybátyámra van szükségem, nem egy apapótlékra. Még az se megy neki, de ez őt egy cseppet sem zavarja, mert mindig azzal jön, hogy ő a gyámom – akadtam ki – Leszarom, hogy rá bíztak. Saját életem van, saját hibákkal, s ha nem követem el azokat, akkor sose fogok belő tanulni.

-Lo – sóhajtott – Simon csak jót akar neked.

-Jót? Azzal, hogy úgy kezel, mintha anya lennék, mert rá hasonlítok? Ezért akar ennyire megváltoztatni, hogy ne legyek olyan, mint anya volt annyi idősen, mint én. Talán pont azért a majmokat választotta mellém, hogy valamelyikbe beleszeressek, s hogy jó útra térjek – magyaráztam.

-Sikeresen elérte, amit akart – mondta keserűen – Elfogadom, hogy bejön neked ő, mert szerintem összeilletek. S akkor látlak csak kedvesnek, amikor vele vagy, és úgy érzem, hogy neked rá szükséged, hogy igazán boldog légy. Tudod, Zayn úgy aggódik érted, ahogy én, sőt talán jobban...

-Nem vagyok belé szerelmes – azt hiszem – Zayn max csak egy barát, de leginkább utálom őt.

-Nem Lo. Ő attól sokkal több. Lehet, hogy nem veszed észre, de működik köztetek a kémia.

-Ne hülyéskedj – háborodtam fel. Nincs köztünk semmi, még ha már többször is megcsókolt, de az első az határozottan a bosszúja volt, a többit meg nem tudom. De nem is akarnám, hogy tudjam a csókjai miértjét. Nem akarom, hogy többet megcsókoljon. Csak azt, hogy végre békén hagyjon. Nincs szükségem rá, csak mindenben hátráltat.

-Láttam, mikor most csókolóztatok – nevetett fel.

-Láttad? – sápadtam le. Senki se volt a környékünkön, akkor mégis hogy kapott rajta. Ez az egész annyira zavaros. Csak barátként tekintek rá – nagyon remélem – még ha többször is léptük át a barátság határait. Viszont az biztos, hogy helyesen döntöttem, amikor megkértem, hogy csak barátok legyünk. Mert nem lennék rá képes, hogy fájdalmat okozzak neki, még ha minden erőmmel az elüldözésén vagyok.

-Igen – hallottam a hangján, hogy mosolyog – Örülök nektek.

-Nincs köztünk semmi – ráztam meg a fejem.

-Engem vagy magadat akarod meggyőzni? – megfordult karjaimban, így szembe került velem. Alakja felém tornyosult, még ha csak félfejjel volt magasabb tőlem. Pont, mint Zayn.

-Beszélhetnénk másról? – kértem. Semmi kedvem Zaynről és a nem létező kapcsolatunkról beszélni.

-Pedig ez a téma érdekesebb – mosolyodott el – Nem túl sűrűn bátyóskodhatok, s amikor igen, azt ki kell használnom.

-Dean! – szóltam rá – Nincs semmi az égvilágon köztem és Zayn között – próbáltam újra meggyőzni.

-Látsz itt valahol templomot, hogy ezt elhiggyem? – forgolódott.

-Szemét vagy! – bújtam ki öleléséből, és visszaindultam. Szeretem Deant, mert ő a legjobb „bátyja”, de a szerelmi életem boncolgatásával könnyen fel tud húzni. Tudja, hogy mindig mindennel hozzáfordulok, még akkor is, amikor ki kell kúrálnia a „bejön az a srác” kórból. Nélküle nehezen vészeltem volna át az akadályokat, s ha elveszteném, abba belehalnék. Dean nélkül nem tudnék élni. Ő az én fogadott bátyám. Nem tudom, hogy most hol tartanék, ha nem lenne mindig mellettem. Shane-nel is ez a helyzet, viszont ő kevesebbről tud, mint Dean. Nem azért, mert nem mondok el neki mindent, hanem mert ő nem igazán szeret foglalkozni a lányos kitöréseimmel. Szerinte, ha nem történt volna meg a családi tragédiám, akkor olyan lennék, mint bármelyik más lány. Nem menekülnék a szerelem elől, folyton buliznék, minden alkalmat kihasználnék, hogy pasizhassak, nem lennék flegma, makacs, sőt még Simonnak is engedelmeskednék. Mindez egy fordított világban így lenne, de szerencsére nem így van. El se tudnám képzelni az életem úgy.

-Kell egy fuvar? – futott mellém Dean.

-Ez a minimum – sétáltam mögé, majd felugrottam a hátára. Lábam megfogta, hogy ne essek le, míg én kezemet nyaka körül összekulcsoltam.

-Mi az, hogy minimum? – „háborodott fel” – Ezért most lelöklek.

-Nem mered – nyomtam egy puszit az arcának a jobb felére. Felém fordult, s egy puszit lehelt az orromra, majd futni kezdett velem a hátán vissza a többiekhez. Amikor visszaértünk, a macska kecsességével leugrottam Dean hátáról, s a cicákat megszégyenítő pontossággal érkeztem talpra. Mindenki ugyanúgy állt, ahogy néhány perce, mielőtt leléptünk volna Deannel, hogy beszélgessünk egy kicsit.

-Beszélek Zaynnel – súgta a fülembe a legjobb barátom. Először helyeslően bólintottam, majd miután leesett mit mondott rohanni kezdtem utána. Nem beszélhet vele, hisz nincs miről. Vagy mégis? Végül is, ha azt vesszük, hogy kitalálta, hogy van köztünk valami, akkor tuti, hogy lesz miről csevegniük, amit nem hagyhatok.

-Dean, állj meg! Nem beszélhetsz vele! Hallod!? – kiáltottam utána.

-Ha nem érdekelne, akkor most nem akarnál megállítani – fordult meg – Ezzel is csak azt bizonyítottad be nekem, hogy bejön neked.

-Meg a jó büdös francokat! Soha, ismétlem soha, nem lennék belé szerelmes. Előbb halok meg, minthogy bekövetkezzen az, hogy valaki elcsavarja a fejem – mondtam határozottan. Eddig sikeresen kikerültem Ámor nyilát, mert erősen küzdöttem az érzéseim ellen, de most ha eltalálna, nem biztos, hogy menne az, ami eddig.

-Ismerd be, Lo. Beleestél – közeledett felém egy hatalmas, amolyan „tudom, hogy szerelmes vagy” mosollyal az arcán.

-Soha, mert nem estem bele... – majdnem kimondtam a nevét, ami a többiek előtt nem lett volna szerencsés, főleg előtte. Jobb ha senki se tudja, hogy kiről van szó. Ha mégis kitudódott volna, akkor először Deant nyírtam volna ki, hogy könnyűszerrel rávett, hogy kimondjam a nevét, amikor nem is tetszik. Másrészt nem tudtam volna vele többet együtt dolgozni, mert szinte biztos, hogy felhozta volna a témát.

-Az Isten szerelmére! Fürödni jöttünk, és nem Lo nem létező szerelmi életének a vitáját nézni – forgatta meg a szemét Ness. Ez egyszer hálás voltam neki, amiért beleszólt a vitánkba. Eltátogtam neki egy „köszit”, majd megvillantva fogsoromat győzedelmesen Deanre mosolyogtam. Ezt a csatát én nyertem meg, de a háborúnak még nincs vége, mert Dean vissza fog nekem vágni, és akkor kezdődik csak el az igazi harc.

Nessa alig egy perc múlva felszívódott, s legközelebb egy teljesen új bikiniben tűnt fel. Egy pink leopárdmintás fürdőruhát viselt, amin jobb oldalt egy halálfej volt. Gondolom előbb felmérte, hogy Lex milyen bikinit visel, hogy aztán legyőzhesse. Pingvinmintás vagy pink fürdőruha közül kéne választania Göndörkének. Bár ő szerintem nem azt fogja nézni, hogy milyen a bikini, hanem azt, hogy ki viseli, s ilyen téren biztos, hogy Alex nyert, mert ő Harry barátnője, akit szeret, de a hűségét, azért megkérdőjelezném. Bongyi olyan, mint egy macska. Azok sem hűségesek, csak azokat szeretik, akik enni adnak nekik, és lehet, hogy Bongyorka is ilyen, csak nem kajatéren.

***

A nap további részében a parton voltam, s onnan figyeltem, ahogy a többiek egymást pocsolták a vízben, vagy éppen egymáson ülve megpróbálták beleborítani a másikat a vízbe. Sajnos nem voltam egyedül, mert Zayn, Dean vagy Shane mindig kijött mellém, hogy szóra bírjanak, vagy segítsek nekik kitalálni egy olyan játékot, amit a parton kell játszani, de nem segédkeztem nekik, mert egyedül akartam lenni.
Leginkább azon gondolkoztam, amit Dean mondott, hogy magamat akarom-e meggyőzni. Mégis miről? Arról, hogy utálom vagy arról, hogy nem? Mert Nesstől hallott információk alapján Zaynnek egy beképzelt, egoista majomnak kéne lennie, nem olyannak, amilyennek mutatja magát. Vajon melyik az igazi énje? Amit nekem mutat vagy amit a világnak? Annyira bosszantó, hogy most is rá gondolok, s próbálom megfejteni, hogy milyen is valójában. Mások ezt már rég szerelemnek hívják, de én inkább kíváncsiságnak, hiszen nem ismerem őt, s azt sem tudom, hogy milyen valójában. Viszont amióta betoppant az életembe a haverjaival együtt már semmi sem ugyanolyan, mint volt. A páncélom megrepedt, és talán Zayn előtt már nincs rajtam maszk. Nem tudom, hogyan, és mikor érte el ezt, de megtörtént, amiért csak jobban utálom. Azt hiszem. Az igazság az, hogy már nem tudom, hogy mit érez iránta... Ez az egész annyira bonyolult, főleg a csókok miatt. Miért kellettek? Miért kellett viszonoznom? Miért érzem úgy, hogy neki talán jelentett valamit?
A napot valaki eltakarta előlem, majd leült mellém. Nem foglalkoztam vele, hogy ki az, hiszen a három bébicsőszből lehetett az. Bosszantó, hogy azt hiszek felügyeletre van szükségem.

-Jól vagy? – kérdezte a mellettem ülő. Felé fordultam, s akkor megláttam Lou-t.

-Naná! – feleltem tömören. Amúgy sem volt kedvem a társasághoz, nemhogy valamelyik éneklő díszpintyhez.

-Hússzor eljátszottuk ezt, és most szépen elmondod, hogy mi a baj – maga felé fordított, és érdeklődve figyelte, hogy mit fogok mondani.

-Semmi, amiről tudnod kéne – zártam le a témát. Dean nagyjából tudja, hogy mi a gond, de a kósza érzelmeimet még nem zúdítottam rá, de hamarosan rá kell, s segítenie kellesz, hogy kiűzze a fejemből Zaynt.

-Azért ülsz itt egész nap ahelyett, hogy velünk hülyülnél.

-Rémlik, hogy megsérült a kezem, és nem mehetek be vele a vízbe – mutattam meg neki a még mindig bekötött kezem. Szerencse, hogy van kifogásom, s nem kell magyarázkodnom neki, hogy mi a pontos oka a víztől való távolságomnak.

-Mit csináltál? – érdeklődött.

-Semmit – néztem a tenger felé, ahol Ness éppen Zaynre nyomult. Ráugrott a hátára, de Séróbáró lelökte magáról, majd Ness prüszkölve jött fel a víz felszínére, s bosszúból a haját kezdte el pocsolni, mire Zayn faképnél hagyta. Elmosolyodtam rajta, de a vigyort azonnal levakartam az arcomról, mielőtt bárki is észrevette volna.

-Mit nézel? – fordult arra amerre én. Nem épp a legszebb látvány tárult elénk... Zayn és Nessa éppen egymást falták, mint a szerelmesek. Akaratomon kívül is megkaptam a választ a kérdésre, hogy mit jelentett neki a csók. Semmit. Most már szinte biztos vagyok benne, hogy Simon őt kérte meg, hogy a közelembe férkőzve törjön meg, és változtasson meg. Hát ezt most mindenketten benézték, mert már átlátok rajtuk, s többet nem fogok bedőlni Zayn szavainak. Ha újra megpróbál megcsókolni felpofozom.

-Megyek sétálok – álltam fel. Felkaptam magara a rövidnadrágom, s útnak indultam a parton. A nap még fent volt az égen, és kellemes szellő söpört végig a tengerpart mentén. Élveztem a napsugarakat, amik bőrömet perzselték, hiszen ritkaság, hogy ilyen jó idő legyen Londonban. Most a legtöbb országban ez várt volna rám, de ahelyett itt rostokolok a szülővárosomban, és egy hülye műsorra készülök Zaynnel, ami holnap lesz, azaz június 29-én. Nem, az nem lehet! Nem lehet egy napon azzal, amit minden évben megtartok. Nekem kell az az egy nap, amikor nem számít senki, és semmi, csak én és ők. Szükségem van arra, hogy holnap minden régi emléket felidézzek, amik hozzájuk kötnek. Ennyi jár nekem velük...
Azonnal visszafordultam, és futni kezdtem vissza a többiekhez. Meg kell mondanom Zaynnek, hogy nem fogok holnap vele színpadra lépni. Nem érdekel, hogy mit kell kitalálnom, hogy miért, csak az, hogy azon a napon azt csinálhassam, amit minden évben. Gyászoljak. Amint visszaértem a plédhez felkaptam a pólómat is, majd a táskámat a vállamra dobtam, belebújtam a cipőmbe, s Lou-nak odadobtam a ház kulcsát azzal, hogy adja át Bongyinak. Nem értett semmit, csak bólintott egyet.
Szememmel Zaynt kerestem, de megint úgy találtam rá, ahogy akkor, mikor elmentem sétálni. Nem volt kedvem megzavarni őket, ezért minden szó nélkül eljöttem onnan. Nem érdekelt, hogy aggódni fognak, sőt egyenesen leszartam. Csak azt akartam, hogy minden olyan legyen, mint a hülye koncert előtt, amire Ness elrángatott. Léptem egyre szaporábbak lettek, míg egy buszmegállóhoz értem, s szerencsémre pont akkor jött a busz. Felszálltam rá, kifizettem a jegyet, majd leültem, és bedugtam a headsetem a fülembe, s elindítottam a fülemnek kellemes dallamot. Az egy órás utat végig zenehallgatással töltöttem, s amikor megérkeztünk London városába, leszálltam az első megállónál, és hazáig sétáltam.

Adam:

Simon megtiltotta, hogy találkozzak vele. De már nem bírtam tovább nélküle. Derek és Dean annyit mesélt róla, hogy bármikor felismerném ha összefutnék vele London utcáin. Van viszont valami, amivel talán rávehetem, hogy együtt menjünk vissza Los Angelesbe. Előtte még titok, de ha megtudja remélhetőleg velem jön, és akkor bepótoljuk a kimaradt éveket. Nem tudom, hogy hogyan fog rám reagálni, úgy, hogy senki se mondta el neki, hogy létezem, de most jött el az ideje, hogy megtudjam. Félek attól, hogy örökre eltaszítom magamtól Lot, még ha nem is ismerem, de esélyt kell adnia nekünk, hiszen egymás nélkül élnünk se lenne szabad.
Napszemüvegem felhelyeztem, s bőröndömmel együtt indultam el a reptérről. Szerencsémre sikerült taxit fognom, így gondtalanul elindulhattam Lohoz...
Útközben azon gondolkoztam, hiszen nem támadhatom le egyből az igazsággal. Valószínűleg rám csapná az ajtót vagy rosszabb. Viszont továbbra sem tudom, hogy Simonnak vagy Derekéknek higgyek Loval kapcsolatban. Simonnal él, de talán Dean jobban ismeri, mint bárki. De a legjobb az lenne, ha megismerhetném végre őt, és bepótolnánk a kimaradt éveket.
Amikor megérkeztem hozzájuk, kifizettem a fuvart, kivettem a bőröndöm, majd a házhoz sétáltam, és becsengettem. Reménykedtem benne, hogy Lo nyitja ki az ajtó, de nem így történt.

-Szia Simon! – köszöntem.
-Adam! Nen mostanra vártalak – mosolyodott el kedvesen – Miért most jöttél?
-Látnom kell, Lot. Kérlek Simon! – kérleltem – Szüksége van rám.

-Sajnálom, Adam, de nem lehet. Lauren semmit se tud rólad, s ha most megtudná jobban kiakadna rám, sőt rád is haragudna.

-Nem érdekel – csattantam fel – Simon, most kell megtudnia az igazat nem akkor, amikor megházasodom. Joga van tudni. Vagy te mondod le neki vagy én – fenyegettem meg. Nem érdekelt, hogy Simon kiakad, csak az, hogy végre újra vele lehessek.

Hirtelen egy barna hajú lány néhány vörös tinccsel a hajában állt meg mellettünk. Ő csakis Lo lehet. Sokkal szebb, mint gondoltam. Egy fekete rövidnadrágot, és egy szürke Green Day feliratú pólót viselt, amin volt egy pisztoly is. Hát ő lenne az én...

-Simon! Nem lépek fel holnap – közölte vele, majd be akart menni a házba, de akkor tekintettünk egy pillanatra találkozott. Ebből az egy pillantásból többet ki tudtam olvasni, mint bárki más. Szemében szinte csak a fájdalom lakozott, de mellé társult is a döbbenet. Tüzetesen végigmért, de nem tudta beazonosítani, hogy honnan ismer. Lehet, hogy csak egyszer találkoztam vele, amikor nyolc éves volt, de azóta teljesen megváltozott. Kész nő lett belőle. Ő az én...

-Te meg ki vagy? – kérdezte bunkón. Nehezebb lesz megtörni, mint hittem.

-Adam. Adam Smith – mutatkoztam be neki. Továbbra is méregetett, majd Simon felé fordult.

-Ő az új sztárjelölted? – kérdezte gúnyosan. Nem a legjobb lehet a viszonyuk, ha Lo ennyire semmibe veszi – Egy fokkal jobb, mint a majmaid. Csak, hogy tudd nem sikerült eddig megváltoztatniuk, és ezután se fognak. Sőt még a tervedre is rájöttem, hogy Zaynnel próbálsz jó útra téríteni, de ezt megint bebuktad – ördögi vigyorral az arcán közölte ezt vele – Egyébként sok sikert hozzá, Adam. Kellesz is – kacsintott rám, majd engem kikerülve berohant a házba. Hihetetlen ez a lány. Egyszerre tud kedves és bunkó lenni. Deannek igaza volt, hogy csak azokkal kedves, akik fontosak neki, de úgy tűnik ebből a körből Simon már kikerült.

-Gyere be! – invitált be Simon. Bőröndöm magam után húzva követtem őt egy szobáig, amikor intett, hogy ez lesz az enyém, amíg Londonban tartózkodom. Kinyitottam az ajtót, majd a bőröndömből mindent kipakoltam a szekrényembe, s visszamentem Simonhoz, aki a konyhában tevékenykedett. Egy tálcára pakolt poharakat, meg némi rágcsálnivalót, majd a nappaliba vettük az irányt. A dohányzóasztalra lepakolta a tálca tartalmát, s mindketten helyet foglaltunk – Mindent megpróbáltam vele, de jobban hasonlít az anyára, mint gondolná – sóhajtott gondterhelten – Szerinted mit csináljak vele?

-Semmit – adtam az egyszerű választ – Engedd, hogy a saját életét élje, mert ha így folytatod elveszíted – mondtam az alapján, amit Dean mondott Lo és Simon kapcsolatáról. Eddig csak azt hittem, hogy túloz, de be kellett látnom, hogy itt többről van szó, mint amennyit Lo elmondott barátjának. Talán most segíthetek Lonak, hogy normális kapcsolata legyen Simonnal, és velem... Neki családra van szüksége, amihez én is kellek, de ezt Simon még nem látja.

-Majdnem letartóztatták, droggal kereskedett, egy hétre eltűnt, James miatt hamis tanúvallomást tett, s mindezt alig két év alatt. Ilyenkor még Dean se tud rá hatni – túrt idegesen a hajába. Nem tudtam, hogy ennyire súlyos a helyzet Loval, hiszen ezekről Derekék hallgattak. Talán jobb is, mert ha ezekről a kezdetektől fogva tudtam volna, akkor magammal cibáltam volna L.A.-be – Érted már, hogy miért nem akartam, hogy találkozzatok?

-Igen, de ez akkor sem megoldás, Simon. Lehet, hogy azért lett ilyen, mert szüksége volt rám, de nem voltam vele. Még nem késő, csak hadd ismerjem meg – kérleltem. Ha azoknak nem sikerült, akiket majmokként emleget, akkor ide több kell, mint puszta barátság vagy szerelem, ehhez erősebb kötelék kell, ami csak köztem és Lo között van meg, még ha idővel feledésbe merült. Most viszont itt az ideje, hogy felfedjem előtte, hogy ki is vagyok – Utána megyek, és beszélek vele hátha lehet – felálltam, és felmentem az emeletre, majd találomra benyitottam egy szobába, ami pont Loé volt. Halk gitárpengetés hallatszott, s hogy jobban halljam beosontam a szobájába, és az ajtónak dőlve figyeltem, amint játszik.

Ahogy pengette az akkordokat, mindent kizárt maga körül, és csak a zenére koncentrált, amit játszott. Egy pillanatra sem nyitotta ki a szemét, csak akkor, amikor befejezte a dalt. Halkan megtapsoltam, mire ijedten felém kapta a fejét.

-Mióta állsz itt? – kérdezte, miközben még néhányat pengetett a gitárján.

-Egy ideje – válaszoltam – Fantasztikus hangod van, és ahogy gitározol – áradoztam. Dean mesélte, hogy mennyire fantasztikusan játszik a gitáron. Mutatott néhány videót, ami még a bandájukról készült, de élőben hallani még hihetetlenebb volt. Büszke voltam rá, még ha ő nem is tudta – Játszanál még valamit?

-Muszáj? Nem volt elég?

-Muszáj – mosolyodtam el – Mit szólnál, ha csatlakoznék?

-Kizárt. Simon ölebeivel nem tárgyalok – helyezte vissza az állványra a hangszert – Most pedig, tűnés a szobámból! – elkezdett kifelé lökdösni. Nem érdekelte, hogy erősebb voltam nála, ő küzdött azért, hogy a szobáján kívül tudjon. Megadtam magam neki, hiszen nemsokára együtt élünk majd, s akkor majd minden más lesz. Lezárhatja a múltját, s előhozom belőle azt a lányt, aki Lo szívében lakozik.

-Készülj, Lo! Most kezdődik csak a kapcsolatunk – kacsintottam rá, majd a szobámba vettem az irányt, és eldöntöttem, hogy holnap az lesz az első dolgom, hogy elmondom neki az igazat.

***

Ne maradjatok csendben! :)

A következő rész tartalmából:
-Mi van akkor, ha valakibe az akaratom ellenére is beleszerettem? – kérdeztem remegő hangon. Talán így van. Nem tudom... Csak azt, hogy mikor a közelemben van, nem úgy viselkedem, ahogy szoktam. És nem tudok nélküle élni. Furcsa mód szükségem van rá. Szükségem van a szeretetére...
-Akkor ő a legszerencsésebb srác a világon – válaszolt keserű mosollyal az arcán – Mondd el  neki, mielőtt késő lenne.
-Már késő... – hajtottam le a fejem...