17.Ígérem

Sziasztok!

Végre megjöttem a legújabb résszel. :) Kárpótlásul megint igyekeztem hosszabbra írni, mint a szokott részeket. :D Néhányan elküldtök, majd melegebb éghajlatra, de ennek a résznek ilyennek kellett lennie. :) Előre leszögezném, hogy Harry játéka valóban megtörtént velem a a tavalyi osztálykiránduláson :P Akit érdekel annak elmesélem. :D A végével nagyon megszenvedtem, mert Harry "szülése" után, valahogy elakadtak a dolgok xD :P Nem szaporítom tovább a szór. :D Jó olvasást hozzá! :)

Csendesen sétáltunk tovább a házhoz, ahol több titok rejlik, mint a titkok kamrájában. Olyan titkok, amik jobb ha nem kerülnek napvilágra, s köztük van a Cowell családról is. Eddig még nem mertem kinyitni a dobozt, amiben minden kérdésemre megkapnám a választ, mert féltem, hogy olyanra bukkannék, ami megváltoztatná az életem, s az eddigit hazugságnak hinném.
Amikor megérkeztünk a házhoz a hideg futkosott a hátamon. Nem akartam bemenni, de muszáj volt. Viszont egyedül. Zayn nem tehette be a lábát, vagy annyi a karrierjének, mert a ház titkai több embert tettek tönkre, mint eddig bárki a világon. Fájdalmat, kínt és gyötrelmet takart a ház. Aki egyszer belépett rajta, olyat tudott meg, amit nem kellett volna. S akkor eddig miért nem ment tönkre az életem? Mert régen ez volt az otthonom...
Dömper pórázát átadtam neki, s előhalásztam a kulcsot a táskámból, majd betettem a zárba, és elfordítottam. Mikor elfordítottam a lakáskulcsot hangosan kattant egyet a zárban, s nyikorogva kinyílt. Mély levegőt vettem, amit szinte azonnal kifújtam. Annyira ideges voltam, mint még soha. Vállam felett hátrapillantottam, és tekintettem találkozott Zaynével. Aggódva nézett rém, mintha megérezte volna bizonytalanságom felém kezdett el lépkedni. Teljesen megfordultam, mire odaért hozzám. Bátortalanul tett még egy lépést, és szorosan a karjaiba zárt.
Egy pillanatra megnyugodtam, de nem tartott sokáig, mert eszembe jutott, hogy őt is belekevertem. Ettől csak még idegesebb lettem, s elhatároztam, hogy egyedül kell megtennem, de hogy ő itt volt, csak megnehezítette ezt nekem. Eltoltam magamtól, majd szólásra nyitottam a szám.

-Menj el, kérlek! – kérleltem.

-Segítek – makacskodott. Torkomban gombóc nőtt amiatt, hogy miattam örökre elbúcsúzhat az álmától. Nem hagyhatom...

-Nem tudsz – hátráltam – Ha jobban beleártod magad, akkor vége a zenei pályafutásodnak. Kérlek, Zayn! Menj el!

-Nem hagylak magadra, különben bajod esik.

-Nem érted, hogy oda a karrierednek miattam? – akadtam ki. Miért ilyen hülye? Miért nem értette meg, hogy az énekesi karrierje múlik ezen? – Gyerünk, Zayn! Húzz innen! Így is elég nagy bajban vagy. Nem kellett volna engednem, hogy velem gyere... – túrtam bele idegesen a hajamba.

-Mindenképpen utánad jöttem volna – ismerte be – Valakinek vigyáznia kell rád, s most én fogok – mondta határozottan – Gyere – megragadta a csuklóm, és óvatosan maga után húzott be a házba.

Minden tiszta por volt, és semmi sem változott, mióta két éve utoljára itt voltam. Nem néztem szét, hanem egyenesen a szoba felé mentem, ahol a drogot rejtettük el Markkal.
Szinte feltéptem a szoba ajtaját, ami a legutolsó volt a folyosón. Mint egy őrült, úgy rohantam be oda, s löktem le a matracot a földre. Hátsó zsebemből elővettem a bicskámat, és felhasítottam a matracot. Kivettem belőle a sporttáskát, s leraktam magam mellé a földre. Azonnal kicipzároztam, és megnéztem, hogy megvan-e minden drog. A biztonság kedvéért háromszor számoltam át, s szerencsémre az egész benne volt a táskában. A kivett anyagokat visszaraktam a sporttáskába, majd becipzároztam, megfogtam a táskát, és felálltam. Körbenéztem a szobában, s rájöttem, hogy régen a húgomé volt. A falak rózsaszínben pompáztak, s minden bútor fehér színben porosodott. Az idő megviselte a szobát, de még lehetett látni, hogy valaha egy gyerek élt itt.
Szemem még mindig Tara játékaink legeltettem, amikor a barbie háza alatt észrevettem valamit. Közelebbről szemügyre vettem, s egy kis cetli lógott ki onnan. Odamentem, és kihúztam alóla. Egy boríték volt a nevemmel. Szívem hatalmasat dobbant, mert talán egy családi titokra találtam rá...

-Lo, baj van – Zayn hangjára megugrottam, s majdnem elejtettem a borítékot és a sporttáskát is. Megfordultam, s Zayn bosszús tekintetével találtam szembe magam. Egy helyben állt, s lábával idegesen dobolt. Dömper végig mellette ült, és ő is nyugtalan volt – Valaki hívta a rendőrséget.

-Az nem lehet! Senki se lakik a környékek mióta ide betörtek – túrtam idegesen a hajamba. Ki hívhatta a zsarukat? Egyedül Mark tudta, hogy ide jöttem. Akkor valaki nyomoz utánam, s mindenképpen börtönben akar látni. De ha ez így van, akkor Zaynt is magammal rántom – Zayn, kérlek menekülj el! – kérleltem, mert már a közelből lehetett hallani a rendőrkocsik szirénáját. Ő még elmenekülhet. Neki nem kell arra a sorsa jutnia, amire én jutottam James és Mark miatt.
-Nélküled nem – makacskodott.
-Kérlek! – könyörögtem – Miattam ne aggódj, majd meglógok előlük – mosolyodtam el halványan biztatásként. Zayn egyre közelebb sétált hozzám, olyannyira, hogy meg tudott ölelni.
-Ígérd meg! – suttogta a fülembe.
-Ígérem – eltolt magától, s a szemembe nézett.
Éreztem, hogy már nem kell sok idő, amíg ideérnek a zsaruk, s nekünk, illetve nekem befellegeztek, mert Zayn még meg tud menekülni. Mi a franc ütött belém? Aggódok miatta? Ez hogy lehet? Nem érzek iránta semmit, vagy mégis?
-Ez nem elég – mondta – Érzem, hogy bajod fog esni.
-Ne félts, de ha az ígéretem nem elég, akkor itt a húgom karkötője – vettem le a kedvenc ékszerem, s felé nyújtottam. Elvette, és elrejtette a hátsó zsebében, majd újra engem kezdett nézni. Nagyot nyeltem, mert életemben először féltem. Nem a zsaruktól, hanem Zayntől. Pontosabban attól amit remélhetőleg nem érzek iránta.
-Látom a szemeden, hogy valamit szeretnél. Mi az? – mosolyodott el halványan. Már a szemem is elárult? De mégis mit? Hogy féltem? Nem is, rettegtem? Mi tükrözött a szemem?

-Zayn... – suttogtam.

-Lo – simított végig az arcomon – Gyere velem – próbálkozott újra. Megráztam fejem. Kettőnk közül neki vannak álmai, amit meg akart valósítani, s nem engedhetem, hogy ezt ne tegye meg. A jövőmben nincs sok terv, de az mind eltörpül az övétől. Valaha én is a zenélésről álmodtam, de annak vége... Simon is megmondta, hogy csak felesleges időtöltés...

-Menj! – parancsoltam rá. Újra szorosan magához ölelt, s elkezdtem félni, hogy talán ő az utolsó ember, akit látok. Ránéztem Zaynre, s szeme csillogott. Felpipiskedtem hozzá, s az arcára adtam volna egy puszit, de elfordult, így a szájára ment. Elmosolyodott, s ajkait jobban az enyémeknek nyomta. Még nem csókolt meg, csak ott pihentette ajkait. Nem húzódtam el tőle, fogalmam sincs miért. Szemem még nyitva volt, de valamiért lehunytam, mintha Zayn karamellszínű íriszei nem hagyták volna, hogy tovább nézzem őket. Mindketten tétováztunk, s amikor ki akartam bújni karjaiból, ajkai elnyíltak, s nyelve hegye súrolta alsó ajkamat. Egy halk sóhaj hagyta el számat, reménykedtem, hogy nem tűnt fel neki. Gyengéden beleharapott az alsó ajkamba, ami így eltávolodott a felsőtől. Nyelve átcsúszott a számba, és keringőre hívta az enyémet.
Kezem akaratom ellenére is a nyaka köré fontam, s beletúrtam a hajába, míg ő derekamnál húzott közelebb magához. Nyelveink vad harcot vívtak egymással, s egyáltalán nem akarták abbahagyni. Élveztem a csókját, mintha mindig erre vártam volna... Egy utolsó lopott csók ami után mindennek vége... Mégis úgy vonzott magához, mint eddig semmi... Miket beszélek? Határozottan mondom, hogy nem élvezem. Miért van még levegőm? Miért nem fejezi be a csókunk? Nem tudom, hogy mi volt velem, de nem akartam elengedni. Azt szerettem volna, ha az a pillanat örökké tartott volna, de nem így lett, mert levegőnk elfogyott, s zihálva váltunk el egymástól. Szemem még nem nyitottam, de éreztem, hogy homlokomra adott még egy puszit. Gyomrom görcsbe rándult, és azonnal kibontakoztam karjaiból, s reménykedtem benne, hogy a csókunkkal nem vett el sok időt Zayn meneküléséből. Mert ha mégis ez lett volna, akkor magamat hibáztattam volna, hogy ő miattam bűnhődik, amikor semmiről sem tehetett.

-Lo… – bármit is akart mondani, helyette csak mélyet sóhajtott, és elengedett. Lehajolt Dömpiért, s az ölébe vette, majd halkan kiosont a hátsó bejáraton. Egyetlen egy dolog érdekelt csak, hogy épségben kijusson. S hogy mi lesz velem, az már nem számított, csakis Zayn és Dömper biztonsága.

Harry:

Lo és Zayn eltűnt, mert senki se látta őket, kivéve engem, mikor beszéltem Laurennel, de azóta, mintha felszívódtak volna. Tudtam én, hogy működik köztük a kémia. Most is együtt lehetnek valahol, és élvezik egymás társaságát. Á, a szerelem már csak ilyen! S végre Zayn barátom is túl lépett volt barátnőjén.

-Mit mosolyogsz? – kérdezte Pingu.

-Csak azt, hogy Zayn és Lauren mennyire szerethetik egymást, hogy most mindketten eltűntek – magyaráztam szerelmemnek. Legszívesebben én is eltűntem volna pár órára Alexszel, de nem lehetett, mert túl gyanús lett volna, hogy együtt mentünk volna el valahova.

-Miért vagy ennyire biztos benne? – bújt hozzám Lex. Szorosabban húztam magamhoz, majd belepusziltam a hajába.

-Még nem meséltem a reggeli akciójukat? – kérdeztem csillogó szemekkel.

-Pletykás – nevetett – Mondjad csak!

-Akkor ki a pletykás? – vontam fel a szemöldököm.

-Még mindig te – nevetett – Mesélj, mert megöl a kíváncsiság.

Mosolyom szétterült az egész arcomon, s egy gyors csókot leheltem szerelmem szájára, majd elmeséltem neki, hogy mi volt reggel. Néha hümmögött, néha hevesen bólogatott, de a végén teljes mértékben egyetértett velem, hogy Zayn és Lauren között kezd kialakulni valami, amiről mindketten tudomást se vesznek.

-Olyan aranyosak lennének együtt – áradozott Alex – Hozzuk őket össze! – nézett rám bociszemekkel. Ilyenkor ki tud neki ellenállni?

-Benne vagyok.

Kezem dereka köré fontam, s így húztam közel magamhoz, annyira, hogy a levegő is kipréselődött közülünk. Érezni akartam a puha ajkait, ajkaimon, s csókolni, miközben kizárjuk a világot, és elfelejtkezünk mindenről, s csak mi ketten leszünk. Ahogy egyre közelebb hajoltam Alexhez, úgy gyorsult mindkettőnk lélegzetvétele, a mellkasunk egyre gyorsabban mozgott fel s le, és ezalatt a szemeinkbe a csók iránti vágy egyre nőtt. A következő pillanatban, ajkaink lecsaptak, s heves, szenvedélyes csókba kezdtek. Ilyet még soha nem éreztem, senki iránt, sőt senki nem váltott ki belőlem ilyen reakciókat, mint az én Pingum. Mikor már éreztük, hogy levegő fogytában vagyunk, elváltunk egymástól, pedig nem szívesen tettünk meg.

-A világ legboldogabb emberévé tettél – gyors csókot leheltem duzzadt ajkaira, majd elengedtem, s egymás mellett sétálva mentünk vissza a többiekhez.

Zayn:

Ott hagytam a házban, pedig nem akartam. Éreztem, hogy valami baj fog vele történni, és nem rángattam magammal. Miért? Amikor, ha velem jött volna, nyugodtabb lettem volna. De most csak az őrjítő idegesség kerített hatalmába, a mi van, ha?-val együtt... Visszafordultam, mert a lelkiismeretem nem hagyott nyugodni. Alig tettem pár lépést, amikor a rendőrök berúgták az ajtót, és berohantak a házba. Szívem hevesebben kezdett verni, s tétlenül ott álltam.
Telefonom csörögni kezdett, és azt kívántam, hogy Lo legyen az. Kihalásztam zsebemből a telefont, s szomorúan konstatáltam, hogy csak Liam az... Kinyomtam, mert semmi kedvem nem volt beszélni senkivel...
Amikor megérkeztem Simonékhoz Dömperről levettem a pórázt, s hagytam, hogy szabadon rohangáljon az udvaron és a házban. Telefonom azonnal előkaptam, és megnéztem, hogy nem-e keresett Lo azóta. Mikor megláttam a kijelzőn, hogy három nem fogadott hívásom volt, szívem gyorsabban vert, s ujjam automatikusan feloldotta a zárat, viszont amikor megláttam, hogy Perrie hívott, elszontyolodtam, s újra előjött az a rossz érzés, ami már vagy százszor a mai napon.
Mobilom visszacsúsztattam a zsebembe, s egy hatalmas sóhaj kíséretében mentem be az ajtón. A nappali felől hangok szűrődtek ki, így egyenesen odamentem. Talán elterelik a figyelmem, míg Lo nem hív, vagy nem jön haza...

-Zayn! – invitált körükbe Harry – Épp most készültünk játszani – vigyorgott kajánul – Lauren?

-Nekem kéne tudnom? – tettem ártatlant. Jobb, ha nem tudják. Legalább ők nem aggódnak érte.

-Ülj le! – mondta Tommo – Hazza megint valami fergeteges játékot talált ki.

-Képzelem... – forgattam meg unottan a szemem, s levágódtam a fotelba.

Hazz kiküldte a lányokat a konyhába, s nekünk kezdte el magyarázni, hogy mi a játék lényege. Nem figyeltem rá, mert gondolataim Lo körül forogtak. Kijutott? Jól van? Elkapták a rendőrök?
Idegesen dőltem hátra a fotelben, majd lehunytam a szemem. Újra magam előtt láttam őt, ahogy a karjaimban volt és megcsókolt. A legtökéletesebb pillanat lett volna, ha a rendőrök nem jönnek.
Láttam Lo szemében, hogy nem a zsaruktól félt, hanem mástól. Talán attól ami elől egész életében menekült, s ami miatt mindig elüldözött mindenkit. Engem is próbált, de nem ment neki...

-Zayn, itt vagy? – szemem kinyitottam, és megláttam Liam aggódó tekintetét.

-Persze, csak gondolkoztam...

Harry kivonult a nappaliból, majd a lányokkal együtt tért vissza, s a szoba közepére állította őket, és leült. Nem mondott semmit, csak a reakciójukat figyelte. Mivel Hazza magyarázásakor teljesen máshol jártam, nem tudtam, hogy melyik idióta játékával szívatja a csajokat.

-Juj, de izgi! Most mit kell csinálnom? – tapsikolt Nessa – Ez így jó? – pózolt – Ha nem csinálhatom máshogy is.

Mindenki Harryre nézett, s az arcán pimasz mosoly jelent meg. Élvezte a dolgot, és ekkor esett le, hogy mivel szívatja az állókat.

-Ne szórakozz velem, Harry! Nem fogok egész nap itt szobrozni – kelt ki magából Steph – Inkább leülök – huppant le Dean mellé a kanapéra.

-Alex, nem mondasz semmit? – nézett Harry kérdőn a lányra, aki megrázta a fejét, majd elmosolyodott. Hazz arca örömmámorban úszott, s le sem tagadhatta volna, hogy tetszett neki Alex reakciója.

-Valamit akartok még mondani? – érdeklődött Hazza.

-Fordulj fel! – mondta Steph.

-Most, hogy a megfelelő pózban vagyok, mit csináljak? – kérdezte megszeppenve Ness. Harrynél itt szakadt el a cérna, s kezdett el úgy röhögni, mint aki betépett. Lou is csatlakozott az őrült nevetéshez, s nemsokkal később a többiek is, csak én nem tudtam nevetni... Egyszerűen nem ment. Túlságosan aggódtam Lo miatt. Hol lehet most?
Hazz már a földön feküdt, s csapkodott, mint egy idegbeteg betépett pingvin. Niall ránézett földön fetrengő barátunkra, és azon kezdett el nevetni, ahogy Harry pingvin módjára vergődik. Lou mellé feküdt, és utánozni kezdte őt. Mint két idióta, akik az elmegyógyintézet pingvin csapkodás osztálytájáról jöttek...

-T-te... ezt... fogod... mondani... – eddig bírta kinyögni Hazza, mielőtt újabb nevetőroham rohant át rajta. Kezeit és lábait egyre gyorsabban verte a padlónak, miközben nyávogott.

-Mi van, Hazza? Szülni készülsz és Lou segít neked? – poénkodott Niall.

-Most, hogy Harry megfialt – kezdett bele Steph – Elárulná valaki, hogy mi értelme volt ennek a játéknak?

Hazz feltápászkodott a földről, s próbálta nem elnevetni magát, ami nem nagyon sikerült neki. Megpróbált komoly arcot vágott, viszont egy apró mosoly még mindig ott bujkált a szája sarkában, de erőt vett magán, s belekezdett a magyarázatba. Elmondta, amit eddig is tudtunk, hogy amit a lányok mondtak, miközben álltak, szex közben is azt fogják hangoztatni. Vegyes érzelmek futottak át az „áldozatokon”. Alex örült, hogy semmi olyat nem mondott, amivel Harrynél okot adna arra, hogy piszkálja. Stephanie fortyogott a dühtől, s arcszíne is egyre vörösebb lett a méregtől, míg Nessa meglepetten pislogott, mert nem értett semmit az egészből.

-Harold Edward Styles, most belefojtalak a vízbe – állt fel Steph, és közeledett Harry felé, majd kirohantak a házból.

Legközelebb, amikor visszatértek Hazza csurom vizes volt, és Stephanie kezében, még mindig ott volt a locsoló, ha megint locsolni kéne.

-Kérsz még, ciculi? – tartotta Hazz felé a locsoló csövét – Szívesen fürdetlek még – közeledett Harry felé. Még egy lépést tett, amikor kettőt csipogott a mobilja. Kihalászta a zsebéből, s amikor ránézett a képernyőre, kiesett a kezéből a slag, és erőtlenül esett össze. Dean azonnal odarohant hozzá, majd elvette tőle a telefont. Ő is rápillantott a kijelzőre, és cifra káromkodásba kezdett.

-Mi történt? – kérdezte Shane.

-Megígérte. Megígérte – hangoztatta Steph.

-Kitekerem a nyakát, ha miatta baja esett Lonak – járkált idegesen Dean – Hívd fel! – adta vissza a lánynak a telefont. Stephanie pötyögött valamit, majd a füléhez emelte a készüléket – Hangosítsd ki!

Hallani lehetett, ahogy kicsöngött, majd valaki beleszólt.

-Eszednél vagy? Hogy jutott eszedbe elküldeni a drogért Lot abba a házba? – esett neki Dean – Tudod, hogy mi történt a legutóbb, de te leszarod, igaz?

-Még nem ért vissza? – kérdezte a telefon másik végén lévő srác.

-Képzeld Mark, nem! Te vagy, aki utoljára látta – mondta idegesen Steph.

-Én se találkoztam vele – felelte a Mark gyerek. Stephanie arca falfehér lett, s keze is remegni kezdett. Shane elvette tőle a mobilt, majd Dean magához húzta, és szorosan a karjaiba zárta.

A rossz előérzetem beigazolódott. Valami történt Loval...

***

Ne maradjatok csendben! :)