2.Koncert

Sziasztok!

Megint jelentkezem egy újabb résszel. Szó szerint extázisban vagyok. Nem hittem volna, hogy ennyire tetszeni fog. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett nektek az első rész. :) Á! Leírhatatlanul boldog vagyok. :) Befogom a szám, hogy élvezhessétek az új részt. :)
Jó olvasást hozzá! :)

Egy valamit megtanultam 18 – lassan 19 – év alatt. Ha valaki azt mondja, hogy baj van, akkor az van. Sose lehet tudni, hogy mennyire komoly. Én is csak 8 éves tudtam meg igazán, annak a két szónak a jelentését, amikor... Erről inkább nem beszélek...
Ez esetben Nessaval történt valami. Remélhetőleg nem a kórházban fogunk kikötni emiatt.

-Baj van! Baj van! – mondogatta Nessa, miközben fel-alájárkált a szoba egyik végéből a másikba. Úgy nézett ki, mint a felhúzhatós játékok. De ő addig megy míg elszédül, ellenben a játékokkal, mert azok addig bírják, ameddig felhúzták őket, utána leállnak.

-Nyögd már ki! – förmedtem rá. Kezd az agyamra menni az össze-visszasétálásával.

-Tragédia! – ült le a fotelban, s arcát kezei közé temette – Nekem végem – zokogott.

-Vanessa! – szóltam rá erényesen – Áruld már el, hogy mi történt!

-Nem találom a koncertjegyeket – eredt meg jobban a könnye.

-Csak ennyi? Emiatt akadtál ki? – néztem rá döbbenten.

-Mi az, hogy csak ennyi? – akadt ki Nessa – Ez igenis komoly dolog. Tudod milyen nehéz volt jegyet kapni a párizsi koncertjükre? Épphogy nem VIP lett. Ajj! Ha egy perccel hamarabb kattintok a megrendelésre, akkor találkozhatnánk a férjeimmel.

-A férjeid? – kérdezte döbbenten Dean.

-Házas vagy? – kapott sokkot Tyler.

-Te bigám vallású vagy? – akadt fent Shane is.

-Nektek komolyan ennyi maradt meg abból, amit mondtam? – nézett a fiúkra kikerekedett szemmel.

-Mondtál mást is? – pislogott nagyokat Steve.

-Á! ezt nem bírom tovább! – állt fel Ness, miközben a fejét ütögette. Neki is agyára ment valami, de az már régen, csak most jött ki – Inkább keressétek a jegyeket! – parancsolt ránk. Szép álmokat! Itt a jegy, hol a jegy helyett elmentem telefonálni Simonnak, mert már biztos, hogy várja.

-Szia! – dőltem hanyatt az egyik ágyon. Hm... Kényelmes. Ez lesz az enyém.

-Lauren? – kérdezte álmosan a nagybátyám – Van fogalmad, hogy hány óra?

-Ö... Nincs – nevettem. Annyira csak nem lehet késő. Egy percre elvettem a telefont a fülemtől, hogy megnézzem az időt. Ö... Mégis késő van. De most komolyan, ki alszik fél tizenkettőkor? – Csak azért, hívtalak, hogy szóljak megérkeztem.

-Ennek örülök, de – ásított – reggel is hívhattál volna.

-Akkor elfelejtem. Épp, hogy eszembe jutottál. Örülnöd kéne neki!

-Örülök. Nem látszik?

-Nem. De ha már úgyis ébren vagy... – vettem elő kislányos hangom, amit csak akkor használok, ha akarok valamit – Utánam küldenéd a deszkám, és a gitárom?

-Aha – motyogta félálomban – Majd holnap viszem magammal – halkult el. Néhány percig még vártam a magyarázatát, de nem jött, helyette horkolt. Hát, ez remek!
Visszamentem a többiekhez, akik a földön feküdtek és szenvedtek. Amint megláttak felcsillant a szemük, és sunyin mosolyogni kezdtek.

-Mi van? – néztem rájuk.

-Buli! Téged vártunk – ugrott a hátamra Dean. Hogy került mögém? Á, nem is érdekel.
Nemsokkal később Vanessa is előkerült, s arcán hatalmas mosoly virított. Örömmel újságolta, hogy meglettek a jegyek. Hurrá! Mehet valamelyikőnk szenvedni... Aki úgyis én leszek. Repesek az örömtől, mint a döglött madár.
Előkerültek a piás üvegek és néhány játék is, amihez alkohol kell. Nem tudom, hogy a fiúk honnan szedték ezeket, de nem is érdekel.

Kezdésnek legurítottunk egy vodkanarancsot, amit Jim Beam követett. Ty az asztalra felrakta az ivós rulettet és a poharakat megtöltötte különféle italokkal.

A biztonság kedvéért – hogy annyira nem rúgjunk be – rágcsálni valókat pakoltam egy másik asztalra. Steve lemondóan sóhajtott, mert szerinte nem lesz szükség az édességekre.

Elhelyezkedtünk az asztal körül, és megtettük tétjeinket. Aki eltalálta, annak innia kellett az egyik pohárból, aki nem, az szomjazott. A legtöbb kört Kevin nyerte, mert ő a szerencsejáték világában utazik. Ezért tanult meg franciául is, hogy kaszinóban dolgozhasson.

Ezután következett az ivós twister. A szőnyeget leterítettük, és beálltunk. Senki se volt vállalkozó kedvében, hogy pörgessen, de önként és dalolva - szó szerint - vállaltam a piszkos munkát. Legalább nem leszek annyira ramatyul reggel.

A rágcsából alig fogyott , de az alkoholról ez nem mondható el, mert az elpárolgott. Nessa éjfél körül teljesen kiütötte magát Tylerrel együtt. Ők a szoba másik részében folytatták a bulizást...

Dean se volt valami józan, de ő még menthető volt annyira, hogy a friss levegő hatására józanodjon kicsit, ezért belekaroltam, és egymást támogatva mentünk ki az erkélyen.

Csendben álltunk, majd felkönyököltünk a terasz korlátjára, és fejünket megtámasztottuk. Hideg szél söpört végig, amibe beleborzongtam. Hozzá vagyok szokva a hideghez londoni lányként, de arra nem számítottam, hogy Párizsban is ilyen hidegek lesznek az esték.

-Tessék! – rakta a vállamra a kabátot Shane. Észre sem vettem, hogy ő is kijött szellőzni.

-Kösz! – erőltettem egy mosolyt az arcomra. Ez olyan romantikus dolog, amitől elkap a hányinger. A filmekben is mindig ez van. A lány megkapja a fiú dzsekijét/pulóverét/zakóját vagy amit éppen visel.

-Bemegyek megölöm a bulit – nevetett Dean. Ő már csak ilyen. Gondol egyet és ünneprontó lesz.

A friss levegő hatására elmém is kitisztult valamennyire, de nem eléggé, mert a reakció időm így is lassú volt. Az egészből csak annyit fogtam fel, hogy valaki megcsókolt. Majdnem viszonoztam, amikor észrevettem, hogy az illető Shane.

-Mit csinálsz? – löktem el magamtól. Nem normális. Józan állapotban biztos nem tenne ilyet.

-Szeretlek! – ordította – Miért nem szeretsz?

Aj! Minek kell a dráma? Párizs mindenkinek elveszi az eszét? Nem válaszoltam, hanem lassan hátrálni kezdtem, és bemenekültem előle.

***

Nem tudom, hogy Vanessa hogyan vett rá arra, hogy elmenjek vele a koncertre, de most épp arra készülök. Természetesen Nessa felügyelete alatt, mert szerinte meglógnék, ha nem nézne rám percenként. Milyen jól ismer! De nem eléggé. Szóltam a srácoknak, hogy tereljék el a figyelmét, amíg megszökök az ablakon keresztül. Ehhez röpke öt perc kell, amit remélhetőleg megkapok a fiúk jóvoltából. De előtte fel kéne öltözni. Bőröndömre rávetettem magam, mint hiéna a húsra. Kicipzároztam és elővettem belőle a megfelelő darabokat: egy fekete itt-ott megszaggatott nadrágot, egy fehér halálfejes topot, és egy bőrmellényt szegecsekkel kiegészítve. Tökéletes párosítás. Magamra aggattam a nélkülözhetetlen ékszereimet, és kész voltam.
Az ajtó elé néhány bőröndöt torlasznak odatoltam, hogy nehezítsem Nessa dolgát, és plusz perceket nyerjek magamnak. Egy gyors mozdulattal minden fontos dolgot belegórtam a válltáskába, és az ablak felé vettem az irányt. Könnyedén kinyitottam az ablakot, és a párkányon keresztül mászni kezdtem. Már a mellettünk lévő szoba erkélyén jártam, amikor hirtelen kivágódott az ablak, majdnem lelökve.

-Idióta! – förmedtem rá – Legközelebb nézz szét, mielőtt kinyitod azt a szart!

-Kit látnak szemeim! Csak nem megint te? – vigyorodott el göndörke. Az a vigyor elrepít a rémálmomba, ahol nyuszik ugrálnak a réten. Könyörgöm hagyja már abba. Ha ennyire szeret mosolyogni reklámozzon fogkrémet, meg fogkefét. Csak ne mosolyogjon rám.

-Fogd be! – mondtam, és másztam volna tovább, ha nem hallom meg a nevem. A francba!

-Lauren, hol vagy? – szűrődött ki Nessa rinyálása.

-Végre! – mosolyodott el kajánul bongyorka – Tudom a nevet.

-Már haragudj, de Vanessanak hívnak! – lódítottam. Úgyse fogom többet látni, akkor meg nem mindegy?

-Nos, Vanessa miért nem vagy a szobádban? – mért végig. Tekintete mellemen kicsit jobban elidőzött. Úgy képen törölném.

-Közöd? – flegmáztam.

-Imádom az ilyen vad cicákat, mint te – harapott alsó ajkába.

-Utálom az olyan barmokat, mint te – viszonoztam kedvességét. Nem tökölhetek itt tovább, mert a végén megtalál Nessa. Ha nem tartana fel göndör, akkor már rég megléptem volna. De nem, neki beszélgetnie kell velem, miközben tekintetét rajtam legelteti.

-Az ágyban is ilyen tüzes vagy?

-Harry, te magadban beszélsz? – jelent meg a tegnapi csíkos pólós – Ó, egy lány! Most szökik?

-Szöknék, ha az idióta haverod nem tartana fel – sóhajtottam – Már két percem sincs! – pánikoltam. Mihez kezdjek most? Vanessa úgyis rájön, hogy valamelyik ablakban állok, csak idő kérdése.

-Ki elől menekülsz? – érdeklődött csíkos.

-Barátnőm. El akar vinni egy szar koncertre. Ahol négy vagy öt dalos pacsirta fog kornyikálni.

-Lo! – hallottam kétségbeesett kiáltását Nessanak. Sietnem kell!

-Mondanám, hogy szívesen csevegnék még, de akkor hazudok. Szóval... Sziasztok! – haladtam tovább.

***

Pókember is megirigyelné mászási technikám. Mit mondjak? Kitűnő falmászó, vagyis épületmászó lennék. Sikeresen megérkeztem egy kis „torna” után a hotel halljába, ahonnan egy hajszál választ el a szabadságtól. Gyorsan körbekémleltem, hogy nem-e lát valaki, és elindultam a nappali Párizst feltérképezni. Alig lehettem egy lépésre az ajtótól, amikor valaki mellém állt.

-Lo, végre! – örült nekem Nessa. Én már kevésbé neki. Hogy talált meg? Pedig olyan tökéletes szökést hajtottam végre – Gyere! – ragadta meg a kezem és húzni kezdett.

-Várj! – torpantam meg – Kell a fülhallgatóm – nem törődve Ness válaszával visszatrappoltam a szobánkba. A fiúk jajgattak a tegnapi buli miatt, de most ez sem hatott meg. Kell egy fülhallgató, ha épp ésszel akarom megúszni azt a szart.

-Lauren, olyan rockkos vagy – dicsért meg Dean – Green Day koncertre mész?

-Jó lenne – sóhajtottam – Kölcsönadod a fülhallgatót?

-Neked bármit – adta a kezembe a kölcsönkért tárgyat. Megköszöntem neki, és tyúklépésekben mentem vissza barátnőmhöz, aki már toporzékolt. Háh! Úgy kell neki! Minek cibál el magával, ha tudja, hogy kikészít a banda?
Lépteit sietősre vette, és a koncert helyszíne felé vettük az irányt, miközben be nem állt a szája.

-Harrynek olyan aranyos a mosolya. Mindig cuki gödröcskék jelennek meg az arcán – áradozott az egyik tagról. A Harry név hallatán még a hideg is kirázott, mert eszembe juttatta bongyorka colgatte mosolyát. Á! Már megint látom magam ellőt azt a hülye nevetést. Ez nem lehet igaz! Gondolj valami szépre! Green Day koncert, Billie Joe Armstrong csak nekem énekel, a Green Day gitárosa leszek... Máris jobb.
A további fölösleges információk kizárása érdekében bedugtam a fülest, amit Deantől kaptam, és átadtam magam a zene élvezetének. Vanessa viccesen nézett ki. Tátogott, mint egy hal, és össze-visszahadonászott, mint egy partra vetett hal. Le kéne kameráznom, és a srácoknak megmutatni, hogy hogyan nézett ki útközben.

(zene – Wake my little things up - One Direction Ft. Green Day)

Mondanám, hogy egy élmény volt megérkezni a stadionba, de akkor a világ legnagyobb hazugságát mondanám. Rosszabb volt a helyzet, mint hittem. Eddig csak Nessa visítását kellett hallgatnom, de most már még száz másik csaj is csatlakozott. Istenem, mondd miért? Miért? Mit követtem el ellened?
Amikor beléptünk a terembe, a zenét még hangosabbra nyomtam, és vártam a koncert végét. Ahhoz képest, hogy nem VIP jegyet szervált, elég közel voltunk a One Dictionaryhöz. Elindult egy videó, amit nem néztem, mert semmi értelme sincs, helyette a telefonomon állítottam össze az új lejátszási listámat, amivel átvészelem a koncertet.

Két óra kemény szenvedés után, amit valamennyire tompított a rock, meggyötört arccal hagytam el a termet, ahol eddig tartózkodnom kellett. Lövésem sincs, hogy milyen zenét játszottak, mert a sok sikítás, és vinnyogás, na meg persze a Green Day összecsapott a fülemben. Így kész kínzás volt az egész. Úgy mentem, mint egy aki agymosáson ment át. Az igazat megvallva, úgyis éreztem magam. Mentem előre, nem törődve a tömeggel, amikor beleütköztem valakibe. Felnéztem, és azt hittem menten elájulok.

-Simon, hát te? – érdeklődtem – Nem vagy kicsit öreg egy One Dictionary koncerthez?

-Lo! Az One Direction! Hányszor mondjam még? – csapott a homlokára Ness – Ő volt a fiúk mentora az X-faktorban.

-Oké! – legyintettem. Erről tudnom kellett volna?

-Itt van nálam a gitárod, és a deszkád – mondta kedvesen. Juhé! Megmenekültem a sétálástól. A többiek aztán irigykedni fognak. Muhahaha!

-Add ide! – követeltem az életmentő cuccokat.

***

Fáradtan dőltem be az ágyba, mert a kornyikáló szótárak leszívták az agyam. Szemem lassan lecsukódott, és már léptem volna át a rockerek birodalmába, amikor megszólalt a telefonom. Ez nem lehet igaz! Ki keress?

-Szia! – köszöntem kedvesen a telefonba. Olyan rég hallottam a nagybátyám felől. Egész pontosan négy órája.

-Lauren, haza kell jönnöd a következő géppel! – mondta Simon a telefonba.

***

Ne maradjatok csendben! :)