8.A történelem megismétli magát

Sziasztok!

Lehet örülni, hogy meghoztam a legújabb részt. :) Sajnos nem tudtam a tanulásra eléggé koncentrálni, mert valami mindig a blog folytatásához terelte a figyelmem, ezért megadtam magam, és megírtam a folytatását. :) Egyesek kinyírtak volna, ha ma nem lesz rész. ;) De mint mindig rengeteg kérdést hagy maga után az új rész. :D
Jó olvasást hozzá! :)

Stephanie:

Amióta elkezdődött a nyári szünet, azóta nem láttam legnagyobb ellenségem. Kicsit szomorú vagyok emiatt, hiszen nem tudom megkeseríteni az életét, de érzem, hogy eljön még az én időm. S az hamarabb lesz, mint bárki hinné.
Felmentem a netre, hogy utánanézzek Laurennek és csapatának, hátha van valami hír róla, amivel később még borsot törhetek az orra alá. Türelmesen végignéztem mindegyikőjük adatlapját, de semmit se találtam, sőt még twitterre sem posztoltak. Különös, mintha valami tragédia történt volna. Utána kell járnom, s erre a legjobb ember Nessa. Igen, Lauren „legjobb” barátnője. Sokszor nem miattam, hanem miatta szenvedett Lo, bár a legnagyobb döfést akkor is én követtem el azzal, hogy majdnem végérvényesen elszakítottam tőle Deant. Csak egy terv volt először...
Elővettem a telefonom, és azonnal beléptem a névjegyzékbe. Épp Nessa számát kerestem, amikor a telefonom csipogott egyet jelezve, hogy üzenetem jött. Amint megláttam, hogy kitől jött, tudtam, hogy egy felejthetetlen nyár kezdődik.

„Laurennek vissza kellett mennie Londonba, és nem jöhet velünk. Egész nyáron ott lesz. Mellesleg vele van a One Direction. Sok sikert a bosszantásához. Pux Ness”

Tudtam, hogy hamar visszajön. Ó, Simon! Köszönöm, hogy a kezemre játszottál. Már csak azt kell kiderítenem, hogy mikor és hol fogom őt legközelebb megalázni.

***

Verőfényes péntek reggelre ébredtem, hiszen a mai nap más lesz, mert végre újra legyőzhetem Laurent. Vidámabban keltem ki az ágyból, mint eddig valaha. A szekrényemhez sétáltam, hogy kiválasszam a tökéletes ruhát, hiszen ez egy különleges nap lesz. Még mennyire!
A ruhák között kutakodtam, de valahogy egyik sem tetszett. Nem lenne jó túlöltözni, de alul se, mert akkor már nem lenne az igazi. Miért ilyen nehéz kitalálni, hogy mit viseljek, amikor legyőzöm az ellenségem?
Nyár van – ezt az ésszerű megállapítást – de mégiscsak Londonról van szó. Aj! Az agyamra megy ez a kétely. Hol van az a ruha, amit akkor vettem, mikor Dean az enyém lett? A szekrény legalján – ugrott be.
Minden göncöt kidobáltam a szekrényemből, mire sikerült megtalálnom a keresett darabot. Egy tökéletes kék ruha volt, a derekánál egy fekete övvel. Jobbat elképzelni se tudok eme elképesztően csodás napra.
Bevonultam a fürdőbe a ruhával a kezemben. Oldalra letettem, és beálltam a zuhany alá. Megengedtem a csapot, amiből langyos víz fojt. Félóráig ott álltam alatta, s tervezgettem a nagy találkozást, hogy milyen lesz. Vajon olyan, mint a nagykönyvben? Nézzem a szerencsétlenkedését, és a bukását? Ó, maga lenne a mennyország. Miután kellőképpen kiáztattam magam, magamra tekertem a törölközőt. Megtörölköztem, s felvettem a magammal hozott ruhát, majd megszárítottam a hajam, és kivasaltam. Enyhe sminket kentem magamra, hogy kiemeljem a szemem.
Visszamentem a szobámba, és elővettem egy fekete magassarkút, amibe azonnal belebújtam. Utoljára megnéztem magam a tükörben, és elégedetten konstatáltam, hogy tökéletesen nézek ki. Felkaptam a táskám az ágyról, majd letipegtem a piros Mercedes-szemhez. Beszálltam, s indultam a próba helyszínére, ahol már Lauren vár.
Húsz perc alatt tettem meg az utat. Mielőtt kiszálltam volna, megigazítottam a szájfényem, hogy jobban csillogjon. Kipattantam a járgányomból, lezártam, és az épület felé mentem. Besétáltam, és megkerestem a termet, ahol Laurenék próbálnak. Amikor benyitottam Lo jókedve azonnal eltűnt. Ezek szerint jóban van a fiúkkal, akkor lesz kiktől megfosztanom. Ó, milyen sátáni vagyok ma!
Volt olyan kedves, és megkérdezte, hogy mit keresek itt, hát elmondtam neki az igazat. Minek kerteljek, ha egyszer úgyis a bukása érdekel?
Legnagyobb meglepetésemre Dean is beállított egy kis jégkrémmel Laurennek, amit azonnal odaadott miután megölelt. Valahonnan előkerült egy gitár, s Lo játszani kezdett rajta. Elismerem, hogy tehetséges, hiszen Dean sokat mesélt arról, hogy milyen jól pengeti a gitár húrjait, s hogy milyen jó zenéket ír. Leginkább az életéből merít, s a legtöbb dal akkor született, amikor maga alatt volt, és így próbált meg talpra állni.
Annyira belemerült a gitározásba, hogy észre sem vette, hogy mindenki őt tapsolja, és James is beállított. A fiúk lepacsiztak vele, és kedvesen köszöntötték, míg Dean és én csak egy szia-t morogtunk az orrunk alatt.

-Srácok! Magunkra hagynátok? – kérdezte James a bandától.

-Persze – bólogattak a srácok, és a két testőr kíséretében kivonultak. Deannel tartózkodtunk, hogy kettesben hagyjuk Lot Jamesszel, hiszen itt balhé lesz, s nekem itt kell lennem, hogy minden percét élvezzem. Milyen ellenség lennék, ha nem tenném ezt? Szörnyű. Míg én ezért akartam maradni, addig Dean aggódott Laurenért. Gondolom fél, hogy a történelem megismétli önmagát. Végül James hosszas noszogatásának köszönhetően mi is kivonultunk a teremből.
Ott álltunk, és vártunk, hogy mi fog történni. A testőrök magunkra hagytak bennünket, Niall elment kaját szerezni magának, mert megéhezett Lauren produkciója alatt. Louis elővarázsolt egy répát, s mint Tapsi Hapsi elkezdte rágcsálni. Harry a macskákért nyavalygott. Liam mosolyogva nézte bandatársait, ahogy Zayn is. Egyedül Dean volt tiszta ideg.
Semmilyen kiabálás vagy zaj nem hallatszott ki kerek öt percig, amikor valaki sikított. Mindenki idegesen kapta a hang felé a fejét, de sehol senkit se látott. Ekkor vágott fejbe a felismerés, hogy ez Lo hangja, vagyis bajban van... Ránéztem Dean arcára, aki szintén észrevette ezt az apróságot, s idegesen dobolt a lábával.

-James bántaná Laurent? – tettem fel a most legjobban gyötrő kérdést.

-Nem hiszem – suttogta maga elé – hanem tudom.

-Nála van még a ház kulcsa? – kérdeztem. Dean először nem értette, hogy milyen házról van szó, aztán leesett neki.

-Igen. Ott van a táskájában – mondta – A bizonyítékok meg... – elharapta a mondat végét, mert a fiúk érdeklődését felkeltette, hogy miről van szó, s különben is nem lenne jó őket is belekeverni.

-Bemegyek – mondta az egyik bandatag. Az ajtó felé lépett, s feltépte. Nem tudom, hogy mit látott, de azonnal berohant, és ordibálni kezdett Jamesszel. Deanben is felment a pumpa, és utána ment, hogy megnézze mi történt Loval.
Nem bírtam tovább ott állni tétlenül, ezért én is bementem, és Lauren ájultan feküdt ruhában a padlón rajta Jamesszel. Harry sebesen felé vette az irányt, és letépte az eszméletlen lányról.

-Eszednél vagy? – ordította – Mit csináltál vele?

-Amit megérdemelt – gúnyosan mosolygott James.

Ha most a múltuk miatt bűntette meg Lot, akkor annak súlyos következményei lesznek, hiszen Lauren kénytelen lesz vallani Simonnak és a rendőröknek is, ami csak újabb titkokat fedne fel.

-Azt mondtad nem fogod ezt tenni vele megint... – halkult el az első berohanó srác – Miért? Mondd, James! Miért?

-Nehogy már őt védd! – szabadult ki Harry karmaiból – Képes vagy az unokatestvéred ellen állni? Miatta? – mutatott a még mindig eszméletlen Lora.

-Te! Szemétláda! Rohadék! Utolsó szarházi! – indult meg felé Dean, s az öklét is lendítette, hogy bemosson neki, de a fiúk időben lefogták, mielőtt bunyózni kezdtek volna.
Liam odament Laurenhez, és megnézte a pulzusát. Megkönnyebbülten sóhajtott fel, hogy még életben van.

-Hazaviszem – mondta James rokona – Veled még számolok – bökött James felé – Hogy tehetted ezt vele azok után?

-Köpött volna a zsaruknak – háborodott fel a „sértett”.

-Megérdemled – lehajolt, s ölbe vette Lot. Úgy fogta, mint egy törékeny kislányt. Tekintete ellágyult, amikor ránézett a lányra. Mintha ismerné, és tudná, hogy kit rejt Lauren álarca.

Lauren:

Hasogató fejfájásra ébredtem egy ismeretlen karjaiban, aki éppen a lépcsőn sétált fel velem. Talán James az. A gondolatba is beleremegtem, hogy Ő az, hiszen az utolsó emlékem az, hogy...

-Magadhoz tértél? – kérdezte egy lágy, mégis meggyötört enyhén rekedtes hang.

Fejem mellkasán pihent, így nem tudtam szemügyre venni, hogy ki ő, de biztonságban éreztem magam a karjai közt, ami fura. Már rég kiugrottam volna az öléből, de most nem ment.

-Hol vagyunk? – érdeklődtem.

-Mindjárt a szobádban – mondta.

Könyökével szerencsétlenkedett, hogy kinyissa az ajtómat, de sokadik próbálkozásra sikerült neki. Lábával kicsit megrúgta, hogy jobban kinyíljon az ajtó, s hogy bemehessünk rajta.
Óvatosan letett az ágyamra, és akkor láttam meg, hogy ki is ő. Ő mentett meg legelőször is Jamestől, s megint megtette. Nem lehetek neki elég hálás ezért.

-Megtette? – hangom remegett. Féltem a válaszától. Féltem, hogy azt mondja, hogy igen...

***

Ne maradjatok csendben! :)