5.Mindent elbasztál!

Sziasztok!

Egyesek szerint gonosz vagyok, mert nem fedem fel Őt, ahogy most sem teszem. :) Eljön majd az Ő ideje is. ;) Szerintem, ez most nem lett annyira jó rész, mint terveztem, de fiúk már szerepelnek benne, és van egy kis vita is. :D Jó olvasást hozzá! :)

A Hyde park legeldugottabb részébe mentem, ahol még a madár se jár. Tudom, hiszen nyolcéves korom óta itt rejtőzöm el, vagy ide jövök, ha gondolkodni szeretnék. Ez az én titkos helyem, amiről senki se tud. Letelepedtem kedvenc fám tövébe, és miértek tömkelege lepte el a gondolataimat.
Miért kellett Neki újra megjelennie? Nem volt elég az, hogy tönkretette az életem? Újra meg akarja tenni, amit akkor? Vagy most más célja van velem?
Mégis kikkel kellesz töltenem a nyaram? Simon miért mondta azt, hogy Zaynnel kell együtt dolgoznom? Min kellesz melózni? Miért pont Zayn? Annyi kérdésem van, de mindre csak akkor kapok választ, ha hazamegyek, de ahhoz van a legkevésbé kedvem.

-Jó újra látni – hallottam egy hangot mögülem. Komolyan gondolkodni sem lehet? Nem, mert az árt az agynak. Óvatosan hátrapillantottam, és göndörke haverját pillantottam meg. Honnan Tudja a búvóhelyem? – Én is ide szoktam jönni, ha gondolkozni szeretnék – kezdeményezett beszélgetést. Keressen egy másik helyet, vagy embert, akit fáraszthat a hülyeségeivel, mert én baromira nem vagyok rá kíváncsi. Most húzzon el, amíg szépen ülök, különben nem lesz ilyen szép kis pofikája.

-Ha már megzavartad a nyugalmamat, akkor megtudhatnám, hogy ki vagy?

-Komolyan nem tudod? – döbbent meg. Nem igaz, hogy ő is kezdi. Miért olyan nehéz elhinni, hogy nem minden csaj ájul el, vagy ismeri őt? – Louis Tomlinson– nyújtotta felém a kezét. Amit természetesen nem fogadtam el – A te neved, ha szabad tudnom?

-Lauren

-Cowell – fejezte be helyettem.

-Nem talált – mosolyodtam el gúnyosan. Meglepetten nézett rám, de nem szólalt meg újra. Szerintem elveszett a saját gondolataiban. Már csak az kéne, hogy lelépjen, és egyedül legyek a gondolataimmal. Jó így is lehet merengeni, de zavar a jelenléte. Olyan bosszantó.

-Szép időnk van nem? – Komolyan az időjárásról akar beszélni? Olyan, mintha egy rémes randin lennék, és minden értelmes témából kifogytunk volna. Még Simonnal is lehet normálisan beszélni, pedig ő sem kutya, csak macska.

***

Kinyitottam az ajtót, és begurultam rajta. A kereket hangját lehetett hallani a folyosó csempéjén. A lökésem lendülete csökkent, ezért újra el akartam lökni magam, de mielőtt megtehettem Simon vörös fejével találtam szembe magam. Mindjárt robban, mint a bomba.

-Ezerszer elmondtam neked, hogy ne deszkázz a házban! – szidott le.

-Jó – intéztem el ennyivel – Belehaltál, hogy ezeregyszer is el kellett ismételned?

-Ne húzd ki a gyufát! – szórt szikrákat a szeme – Nyomás a nappaliba!

Egyik lábammal ráálltam a deszkámra, és a másikkal meglöktem magam. Amikor elégnek éreztem a lendületet, a hajtó lábamat is a deszkámra helyeztem, és beszáguldtam a nappaliba, ahol még öt másik srác ült. Simon futott utánam, és végig azt ordibálta, hogy szálljak le arról az izéről, de nem engedelmeskedtem neki.

-Mit mondtam a gördeszkázásról? – kért számon Simon.

-Azt, hogy szabad, és nagyon örülsz neki, mert ilyenkor nem vezetek, és nem török mások életére a száguldásommal – mosolyogtam angyalian. Ennyi kellett az öt majomnak, aki bent ült, mert röhögni kezdtek.

-Olyan vagy, mint az anyád! – sóhajtott.

-Srácok! Ő itt Lauren – mutatott be Simon. Göndörke szeme felcsillant, hogy végre megtudta a nevem, és újra elővette a sikeres fogműtét utáni mosolyát.

-Ne mosolyogj! – förmedtem rá bongyorkára. Adjon valaki egy puskát, hogy fejbe lőjem magam.

-Miért? – terítette be az egész arcát a mosolya. Valaki, segítsen! Nem akarok diliházba kerülni a göndör miatt.

-Mert idegesít – flegmáztam. Jobban felém fordult, és egy olyan pillantással ajándékozott meg, amitől lányok milliói olvadnak és ájulnak el. Szerencse, hogy nálam nem jön be.

-Nem veszel le a lábamról – gúnyos mosoly jelent meg az arcomon, mire felállt, s közeledni kezdett felém. Ha most azt hiszi, hogy belenézek a nem tudom milyen színű szemébe és elolvadok, akkor nagyon téved.

-Biztos? – állt meg előttem egy lépésre. Tekintetét az enyémbe fúrta, s próbált valamilyen hatást kiváltani belőlem a zöld szemeivel.

-Nem. Tudod, te vagy a világon az egyetlen férfi, – hatásszünetet tartottam, majd azonnal folytattam, hogy ne örüljön – aki nem tud levenni a lábamról.

-Húú! – mondták egyszerre a fiúk.

-Ekkora oltást – röhögött Zayn.

-Hozok pop-cornt – rohant el Louis, majd két perccel később négy tál pattogatott kukoricával tért vissza. Kiosztotta bandatársai között, s újra leült élvezni a műsort – Miről maradtam le?

-Semmiről – markolt bele sajátjába a szőke.

-Folytassátok! – utasított minket Lou, mintha egy film rendezője lenne – Valaki veszi?

-A kezdetektől – mosolygott Zayn, s ujjával a telefonja felé mutatott. Hogy nem vettem észre, hogy kameráz?

-Cicám, ne hazudj a szemembe! Látom, hogy bejövök neked – kacérkodott bongyi.

-Drága kandúrom, csak szeretnéd. Te túl jófiú vagy hozzám – mondtam.
A kanapén ülőkre néztem, akik két pofával habzsolták a pop-cornt, és várták a folytatást, de Zayn egy pillanatra sem állt le a kamerázással.

-Majd meglátod, egyszer te is engem akarsz, ahogy a többi lány a világon – villantotta meg fehér fogsorát.

-Álmodik a nyomor.

-Lauren! – szólt rám Simon. Most mondja azt, hogy nem élvezte – Zayn, kapcsold ki!
Mr. Zselé szomorú arcot vágott, de azért teljesítette nagybátyám kérését.

-Miért van itt Henry, Zayn Louis, a szőke, és aki mellette ül? – kérdeztem a nagybátyámtól.

-Hé! A nevem Harry és nem Henry – hőbörgött a göndör.

-Leszarom! Simon? – fordultam felé a magyarázata reményében. Persze, most némuljon meg.

-Ebből elég, Lauren! Viselkedj már normálisan! – förmedt rám – Egy nyarad van rá, hogy megváltozz, és ebben a fiúk fognak segíteni. S még egy műsorban is szerepelni fogsz, ahogy azt már ma említettem. Mindezt csak azért, hogy ne menj Vanessaékhoz! A srácok közül Zaynnel fogsz énekelni a Show Time-ban.

-Énekel a halál! Elegem van abból, hogy folyton belepofázol az életembe! Nem vagyok már gyerek! – ordítottam vele.

-Amíg tanulsz, addig az én felelősségem vagy! – emelte meg a hangját Simon.

-Elegem van abból, hogy mindent elbasztál!

-Mit tettem tönkre? – érdeklődött.

-Az életemet! Tudod mit? Összefoglalom neked! Két tehervonattal hazaráncigáltál, ezért ott kellett hagynom Párizst. Felbukkant Ő, és te nem tettél ellene semmit. Ja, és mellékesen Zaynnel egy hülye show-ban is fel kell lépnem, mert te valakitől beszereztél egy kis drogot, és felszívtad, s az agyadra ment, ezért hülyeségeket találtál ki – hadartam el egy szuszra. Csend telepedett a szobára. A srácok köztünk kapkodták a fejüket, mert érezték, hogy ezzel még nincs vége. Mondhatni a vihar előtti csend volt, aminek a csengőhangom adtam meg a végső löketett.

-Lo! Találd ki, hogy van Londonban? – kérdezte a vonal másik végéről Dean – Hát én! – a döbbenettől szóhoz sem jutottam. Visszajött. Ezt nem hiszem el! – Nem is örülsz neki?

-De. Nagyon. Már hiányoztál - mondtam neki. Ránéztem a fiúkra, akik mosolyogtak kivéve bongyorka. Szemében szomorúság tükröződött. Miért szomorú? Fogalmam sincs, de annyira nem izgat.

-Te is nekem, húgi – hallottam a hangján, hogy mosolyog – Tudod, unalmas lett volna nélküled a nyár.

-Ahogy nélküled is. Hol vagy? – érdeklődtem helyzete felől.

-Repülőtéren.

-Megyek a reptérre! – válaszát nem vártam meg, hanem azonnal kinyomtam a telefont. Simon érdeklődve figyelt, s várta, hogy mondjak valamit, de nem tettem. Egye meg a guta! Kirohantam a nappaliból, és felvettem egy kocsikulcsot a folyosón elhelyezett szekrény tetejéről. Belebújtam fekete converse cipőmbe, s léptem volna ki, de Simon kivette a kezemből a kulcsot.

-Nem mész sehova! Főleg a reptérre nem! Nem fogsz visszamenni! – mondta határozottan.

-De! Add vissza! – követeltem a jármű kulcsát.

-Nem! Amíg az én házam laksz, és az én kenyeremet eszed, addig azt teszed, amit mondok!

-Jó! Akkor veszek saját kenyeret! A kulcsot! – tartottam a tenyerem, hogy beletegye, de nem tette – Jó, akkor megyek az enyémmel.

-Nálam a kocsikulcsod – mosolygott.

-Az egy hamis másolat. Az igazi nálam van – odasétáltam a fogashoz, és kabátomból kivettem az igazi kulcsot. Meglebegtettem előtte, s a mosoly eltűnt az arcáról. Intettem Simonnak, és a majmoknak, majd beszálltam a kocsimba, és a reptér felé hajtottam 120-szal. Közben üvöltött a rádióból Three Days Grace – I Hate Everything About You.

***

Ne maradjatok csendben! :)