9.Bármit megteszek, csak ne bántsd

Sziasztok!

Remélem mindenki kellőképpen ideges és várja a folytatást, hiszen most sem fogtok unatkozni, remélem. :D Valaki - nevet nem említenék - folyamatos sugárzásnak tett ki, hogy az ő általa akart szereplő legyen a hős megmentő, de nem tudott befolyásolni, mert már korábban is volt egy utalás, hogy ki James unokatestvére. Csak az vette észre, aki figyelmes. ;)
Jó olvasást hozzá! :)

Nem válaszolt, csak némán meredt maga elé. Ez igent jelent? Vagy még ő sem tudta, hogy James megtette-e vagy sem.
Őrjítő ez a csend. Minden idegem pattanásig feszült, s a gyomrom is görcsben van. Miért olyan nehéz kinyögni a választ? Senkinek sem ártana, sőt engem is megnyugtatna valamennyire...

-Válaszolj! – hangom remegett, pedig erőteljesen akartam hallatni. Válasz továbbra sem érkezett, és ez egyre jobban idegesített. Dühömben felálltam az ágyból, de a hirtelen jött lendület miatt megszédültem.

-Óvatosan! – szólt rám kedvesen, és megfogott, hogy ne essek össze. Érdeklődve néztem a szemébe, hátha most hajlandó elmondani kérdésemre a választ – Nem, nem tette meg – megkönnyebbültem, mintha millió teher esett volna le a vállamról – Pihenj! – nézett mélyen a szemembe, hogy „elvarázsoljon”, de ez most sem jött be. Nem olvadtam el tőle, s még a tini filmekben emlegetett hatásokat sem váltotta ki belőlem.

Óvatosan leültetett az ágyra, és nézelődni kezdett a szobámban. Először íróasztalomhoz ment, ahol dalszövegek és rajzok sorakoztak. Kezébe vett egyet-kettőt, s kíváncsian tekintett végig rajtuk. Nem mondott semmit, csak néha bólogatott vagy hümmögött, de némelyiken mosolygott is. Mikor megunta azokat, mást kezdett el nézni. Szeme megakadt a gitáromon, s elismerően biccentett, miszerint tetszik neki a fekete akusztikus hangszerem. Egy kicsit arrébb fordította, és a többi gitárt is szemügyre vette. Annyira lekötötte a „gitár seregem” méregetése, hogy kezébe vette a kedvencemet – amit még apától kaptam – , és néhány akkordot próbált eljátszani rajta kevés sikerrel. Visszahelyezte az állványra Manót. Az az egyetlen gitár, aminek neve van. Még apa adta neki annak idején, mielőtt az történt... Azon kezdett el megtanítani a gitározás rejtelmeire, s Manón játszottam el az első számot is.
Megmentőm figyelme, immár a képekkel telerakott polcomra terelődött, s egyet különösen figyelt. Pont azt, amin rajta van a szűk kis családom. Keze közé fogta, s minden egyes centiméterét alaposan áttanulmányozta.

-A szüleid vannak a képen? – mutatta felém. Aprót bólintottam jelezve, hogy igen. A fejfájás villámként hasított a fejembe. Hogy lehettem ennyire hülye, hogy elfelejtettem, hogy nemrég bevertem a fejem? Nagyokat pislogtam, s próbáltam nem az erős fájdalomra koncentrálni, ami kezdett az őrületbe kergetni. Lehunytam a szemem, és magammal harcolva küzdtem le a kínzó gyötrelmet – Anyukád terhes volt, mikor a kép készült?

-Igen – válaszoltam – De nem szeretnék erről beszélni – megelőztem a bajt, mielőtt túl sokat kérdezett volna róla.

-Biztos, hogy haragszol rájuk, amiért lepasszoltak Simonhoz egész nyárra – visszarakta a fotót a helyére.

-Nem – mondtam. Miért haragudnék rájuk azért, amit nem követtek el? Inkább más miatt vagyok/voltam rájuk mérges, amit még most sem emésztettem meg.

-Tudod – ült le mellém – James régen sokat mesélt rólad. Az alapján másnak képzeltelek, mármint kedvesebbnek.

-Sok minden történt azóta – zártam le a múltam feszegetését – Kösz, Zayn, hogy megmentettél – eresztettem meg felé egy halvány mosolyt.

***

Egymás mellett sétáltunk le a lépcsőn a többiekhez, mert Louis üzent Zaynnek, hogy a nappaliban várnak minket, mert valamit mondani akar. Nem érdekli, hogy valószínűleg a szédüléstől leesek a lépcsőn, csak az ő fontos dolga. Amint leértük, kicsit imbolyogva követtem Zaynt a nappaliba, ahol egy forgatóstábnyi felszerelés fogadott minket. Lou fel-alájárkált egy galambbal a kezében, és parancsot osztogatott a fiúknak.

-Niall, nem jó a fénye a szobának! Liam, az a kamera nem jó helyen van! És Harry, hol vannak a ruhák, amiket kértem? – mutogatott össze-vissza. A szobában járkált, s mindent megigazított, hogy tökéletesen passzoljon a nem tudom mihez – Ki adta Laurenre azt a ruhát? – mutatott rám – Harry, én nem ezt kértem! Ki vagy rúgva! – dörzsölte az orrnyergét Louis. Nagyokat sóhajtozott, s a galambját simogatta, hogy megnyugodjon – Zayn, mondtam, hogy kézen fogva gyertek be! Ennyire nehéz komolyan venni, hogy épp egy nagyon fontos videót készítek a bandáról? Harry! – a srác ijedtében megugrott, és érdeklődve figyelte volt „főnökét” – Ha újra lejöttek kéz a kézben, akkor csináld azt, amit mindig – Bongyi kérdőn nézett rá, mire Lou csak legyintett – Tudod mit? Legyél csak Harry. Akkor előröl!

-Mit is? – érdeklődtem. Csak nekem nem világos, hogy miért kell kézen fogva besétálnom Séróbáróval? És bongyorka ehhez miért kell? Louis-nál miért van galamb?

-Niall! Nem adtad oda a forgatókönyvet? – akadt ki Lou – Ki vagy rúgva! Liam, mindent te csinálsz, a hangosítástól, a kamerákig. Maximális odaadást igényel.

-De – tiltakozott Liam. Végre megtudtam a maradék két srác nevét is. Bár annyira nem izgat. Felőlem maradhatott volna Scobby és Füles.

-Szóval, ti ketten – mutatott rám és Zaynre, miközben előhúzott egy répát a zsebéből, s rágcsálni kezdte, mint a nyúl a Bolondos Dallamokban – kézen fogva besétáltok a nappaliba, Harry csak Harry lesz, a többit majd azután – intett, hogy menjünk ki, hogy fel tudja venni a „jelenetet”. Elslattyogtam a lépcsőig, s az első fokra leültem. A fejem jobban fájt, mint eddig. Azt hiszem, hogy Louis hülyesége rátett egy lapáttal. Miért nem bír a seggén ülni? Arcom kezembe temettem, s próbáltam nem az éles fájdalomra koncentrálni, ami hasogatta a fejem.

-Tessék – nyújtott felém valaki egy pohár vizet fájdalomcsillapítóval együtt. Illedelmesen megköszöntem, és azonnal elvettem tőle. A gyógyszert betettem a számba, és a víz segítségével lenyeltem. Remélem hatni fog – Gyere! – nyújtotta felém a kezét. Elfogadtam, felsegített, s Louis kérésének eleget téve mentünk vissza a szobába. Örüljön a répalelke. Liam a kamerát ránk irányította, és várta a nagy bevonulónkat, ami nem jött össze, mert valaki krákogott a hátam mögött.

-Hagyom, hogy visszarepülj Londonba erre megcsalsz? – nézte az összekulcsolt ujjainkat. Ezt hogy fogom megmagyarázni? Valószínűleg sehogy... – Mi a magyarázatod?

-Te ki vagy? – bökött a látogatómra Harry.

-Liam, veszed? – rohant a sráchoz Lou, aki bólintott. Nem tudom, hogy Louis-nak mire kell, de egészségére.

-Most rajtakaptál – engedtem el Zayn kezét – Megcsallak Fülessel, Tapsi Hapsival, Séróbáróval, Scoobyval és utolsó sorban Bongyival nem – mondtam. Shane felnevetett, hiszen ismer. Tudja, hogy sose csalnám meg.

-Hogy vagy Hercegnőm? – kérdezte.
-Hogy vagy, mindjárt kiherélt Hercegem? – mosolyogtam angyalian. Tudja, hogy utálom, ha becézgetnek – a név az más kérdés – főleg az ilyen édesem, kincsem, békám, majmom, tehenem és sorolhatnám még. Hogy lehet egy embert úgy hívni? Még a hideg is kiráz.

-Hiányoztál, te lökött – indult meg, hogy megöleljen, de elfutottam tőle. Nehogy már gyereknap legyen! Lépteim sietősebbre vettem, s a tempót is megdupláztam, hogy Shane még véletlenül se ölelhessen meg. Erre az évre elég volt az ölelésekből.

-Fogócska! – ordította el magát Louis – Liam, gyere a kamerával, és vedd! – ő is futni kezdett a többiekkel együtt, gondolom, mert én már a szobámnál jártam. Gyorsan berohantam, és már zártam volna be az ajtót, amikor valaki kitámasztotta a lábával. Hátrálni kezdtem, hogy valahol elbújhassak. Megfordultam, hogy elrejtőzhessek, de két kar a derekamnál fogva visszahúzott.

-Nem menekülsz előlem – suttogta a fülembe. Tudtam, hogy ki ő, hiszen a parfümje elárulta.

-Ó, igen? – vontam fel a szemöldököm, és megfordultam karjaiban. Szembetaláltam magam, a már jól ismert mogyoróbarna szemekkel. Egymást fürkésztük, hogy felmérjük a másik arcát. Halvány mosoly jelent meg az arcán.

-Megvannak! – rontott be Louis hozzánk – Upsz! Bocsi – húzta el a száját. Mögötte a többiek is megjelentek, s érdeklődve figyeltek minket. Á, egy kicsit se voltunk félreérthető helyzetben – Úgy tűnik az én kicsi lányom felnőtt – törölgette a szemét Louis – Lauren, ki a barátot? Mióta vagytok együtt? És a te jó öregapádnak miért nem említetted?

Erre most mit mondjak? Inkább semmit...

***

Este egy halom fájdalomcsillapítóval sikerült álomba szenderülnöm, ahol rémálomként éltem át újra, ami a múltamban történt. Ezek szerint kezdődnek előröl a rémálmok...
Reggel nyúzottan kászálódtam ki az ágyból, és a találomra kiválogatott ruhákkal együtt bemasíroztam a fürdőbe. Megengedtem a kádba a jó meleg vizet, hogy lemossam magamról azt, amit már tegnap is, Jamest. Félóra áztatás után a víz kihűlt, ezért kimásztam a kádból. Megtörölköztem és felvettem a magammal hozott darabokat.
Lecsoszogtam a konyhába, hogy valamit egyek, de meglepetésemre az egész csipet-csapat ott volt. Scooby élvezettel tömte magába a szendvicsét. Zayn zsebtükrében nézegette magát, Harry alaposan végigmért – kiszúrom a szemét – Füles megunva göndör haverja feltűnő stírölését, fejbe vágta Bongyit. S utolsó jó majmunk,Tapsi Hapsi éppen répát evett.

-Mi a hézag hapsikám? – csámcsogott, s közben répamorzsák potyogtak le a csempére.

-Az a hézag hapsikám, hogy Bongyorka szemét mindjárt kiszúrom, Séróbáró tükrét összetöröm, Te nem kapsz több répát, mert minden tiszta répa miattad. A többieket meg hagyjuk – vágtam le magam egy székre távol az öt nem éppen normálisnak nevezhető egyéntől.

-Séróbáró? Kikérem magamnak! – háborodott fel Mr. Zselé – Jobb becenév nem volt a tarsolyodban? Mondjuk Szépfiú?

-Álmodni szép dolog, Malik, de nálam nem válik valóra, mert én nem vagyok jó tündér.

-Azt látom, te maga a gonosz vagy.

-Inkább vagyok gonosz, mint egy beképzeld majom sztárocska – vágtam vissza – Mellesleg pocsék a hajad.

Zayn egy lányos sikítással távozott. Megérdemelte. Aki belém köt, annak visszaadom.

-Lauren, neked Harryvel kell balhéznod, nem Zaynnel – sóhajtott Lou – Ezzel elrontod az egész forgatókönyvet – szontyolodott el.

-Miféle forgatókönyvet? Eszednél vagy? – akadtam ki – Elhiszem, hogy szerintetek baromira vicces, amit csináltok, meg hű de nagy énekesek vagytok, de igazán észrevehetnétek magatokat. Komolyan Louis, te egy ötéves intelligenciájával rendelkezel – fejeztem be korai kirohanásom. Lou sírva kirohant a konyhából, és Bongyi is utána ment. Liam nem szólt semmit. Gondolom belátta, hogy velem akkor se fog jól kijönni, ha fekete hó esik. A piros az már snassz.

***

Simon agyszüleményének köszönhetően – most már komolyan el kell vennem tőle azt a sok drogot – a fiúkkal kellett mennem, hogy nekem ruhát szerezzünk Simon jótékonysági báljára – mert a legutóbbin „kicsit” rockosan jelent meg – , s ebben a stylistjuk Alex fog segíteni.
Az utat halálos csendben tettük meg. Louis még mindig haragudott rám, ahogy Harry és Zayn is, viszont Niall és Liam semmit se szólt. Engem kizárva beszélték meg a telefon segítségével azt, amit máskor szóban. Még nevetni se nevettek, ha valamelyik vicceset írt. Áldottam a pillanatot, amikor megérkeztünk segítőm házához.
Amint beléptünk a házába ruhák tömkelegét pillantottam meg, amik pont nem az én stílusom. Minden olyan lányos volt. Még a fekete ruhákról sem mondhattam azt, hogy igen, abban megyek arra a szarra. Szememmel Alexet kerestem, s megtaláltam, amint egy rózsaszín ruhával közeledett felém. Megfordultam, hogy megmeneküljek a rózsaszín darabtól, de Harry utamba állt.

-Lassan a testtel, cicám – kacsintott – Maradj itt, mi is mindjárt jövünk.

A fiúk kivonultak, s együtt hagytak a lánnyal, akinek komoly elképzelései voltak arról, hogy mit fogok viselni a bálon. Először fehér estélyiket és koktélruhákat hozott, amit több ezer követett más-más színben. Minden egyikre azt mondta, hogy tökéletesen áll, de a következő jobb lesz.
Szarabbnál szarabb göncöket hozott, s egyik sem illett hozzám. Végső elkeseredésben elővett két nagyon titkos ruhát. Felcsillant a szemem, mert a kettő közül az egyiket hajlandó lettem volna viselni, ha nagyon muszáj. Felpróbáltam mindkettőt, de nem tudtuk eldönteni, hogy melyik legyen, ám valaki válaszolt helyettünk.

-A második jobb – mondta James. Hát persze, ma már csak Ő hiányzott.

-Akkor az első lesz – bementem a másik szobába, hogy visszavegyem az eredeti öltözetem. Amikor kiértem fagyos volt a hangulat, s Lex hatalmas bocsánatkérések között intett barátjának, hogy beszéljék meg azt, amit megzavartam. James és Alex elvonultak egymással üvölteni, bár ők ezt beszélgetésnek hívták. Magamra maradtam ezzel a rengeteg fel nem veszem cuccal. Két perc heves vitázás után a lány tért vissza hozzám, s szemében könnyek csillogtak. Az első veszekedésemre emlékeztet Jamesszel. Ugyan ez volt. Elvonultunk veszekedni, hogy a többiek ne hallják, de kicsit hangosra sikeredett. A végén felpofozott, amit Shane egy jobb horoggal viszonzott.

-Rohadék! – vágta hozzá Alex a ruhákat Jameshez – Te, utolsó szarházi!

James dühében felpofozta Alexet, s a lány kezét a lüktető területre tette. Hogy lehet ekkora rohadék? Zayn tért vissza először a srácok közül, és ökölbe szorult kézzel indult meg James felé. De elé álltam. Nem kell, hogy megint összeverekedjenek.

-Ne állj az utamba, Lauren! – szeme elsötétült. Ő nem ilyen, nem lehet ilyen. Kétségbeesetten próbáltam megakadályozni, hogy James megismerkedjen Zayn öklével.

-Kérlek! – suttogtam. Ám ekkor a többiek is visszatértek. Köztünk kapkodták a szemüket, majd még mindig az arcát fogó Lexire néztek, aztán megállapodott tekintettük Jamesen. Szinte azonnal leesett nekik, hogy mi történt.

-Miért véded? – kérdezte Zayn. Őszintén szólva nem tudom. Talán hagynom kéne, hogy elagyabugyálja Jamest. Viszont mégis van valami, ami miatt nem akarom, hogy nekiessen, s most nem a titkomra gondolok, amit mindenáron el akar mondani a médiának, hanem az Övére. Kevesen tudják – én is csak azért, mert láttam, amikor azt tette –, hogy mire képes, s itt nem a karate tudására gondolok, hanem attól veszélyesebbre...

-Mert... – megakadtam. Nem mondhatom el nekik, mert akkor lebuknék, hogy jóval többet tudok, mint amit James hisz – Zayn – sóhajtottam – Te is tudod, hogy mire képes.

-Tudom, de nem érdekel. Állj félre! – szólt rám. Egy helyben álltam továbbra is. Egyszer akarok jót tenni vele, de neki a halálba kell rohannia.

-Nem!

Harryvel összenézett, mire göndör hajú srác bólintott egyet, és megindult az ellenség felé. Utána akartam menni, de Zayn lefogott, hogy ne tudjam megállítani barátját. Próbáltam kiszabadulni szorításából, de nehezen ment. Nem láttam, hogy Harry vagy James van-e a földön, csak az ütéseket hallottam, mert megfordított

-Még mindig szereted, igaz? – érdeklődött Mr. Zselé. Nem tudom. Bárcsak tudnám. Minden olyan gyorsan történt.
Nem válaszoltam neki, hiszen én magam sem tudtam rá a helyes választ, pedig jó lett volna tudni. Éreztem, hogy szorítása enyhül, ezért megragadtam az alkalmat, és kiszabadultam. Tengelyem körül megpördültem, s csak azt láttam, hogy James lerúgta magáról Harryt, s előrántotta a fegyverét. Összerezzentem, mert filmként jelent meg előttem minden, arról az éjszakáról. Tudtam, ha most nem mentem meg Bongyit,bármennyire is utálom, a családja ugyanazt fogja átélni, mint én akkor, annyi különbséggel, hogy ők nem látták, hogyan halt meg fiúk.
A világ legnagyobb ostobaságát követtem el. Közéjük álltam. James gúnyosan elmosolyodott, s immár már rám is szegezte pisztolyát.

-James, kérlek ne tedd! – könyörögtem – Ne lődd le! Bármit megteszek, csak ne bántsd.

-Bármit? – bólintottam – Akkor...

***

Ne maradjatok csendben! :)